Keleti Ujság, 1943. július (26. évfolyam, 145-171. szám)
1943-07-22 / 163. szám
1943. J JÜ C I U S 22 Mkz&mlirs'jxa Újra szabályozták a vágómarha és a bivaly igénybevételéi FoLokoll szprepViez julnalc a gazdasági érdeLlépvise- felek a vágómarba igénybevéfelénél Kolozsvár, jul. 21. A vágómarha és vágóbivaly igénybevételét a közellátásügyi miniszter kedden kiadott rendeletével újból szabályozta. Eszerint a közellátás és a honvédség szükségletére, valamint egyéb célokra meghatározott idő alatt igénybeveendő vágómarhák és vágóbiValyok meny- nyiségét a közellátásügyi miniszter állapítja meg és a földművelésügyi miniszter osztja fel —. a mezőgazdasági érdekképviseletek meghallgatása után, figyelemmel az állománymennyiségi és minőségi állapotára — az egyes törvényhatóságok között. Ennek alapján a közellátásügyi miniszter állapítja meg, hogy a törvényhatóságok területéről hány állatot lehet a helyi fogyasztás fedezésére a törvényhatóság rendelkezésére bocsátani és mennyit kell honvédségi és egyéb célokra felhasználni. A törvényhatóság első tisztviselője a törvényhatóság területére kivetett vágómarhamennyiséget a gazdasági felügyelőség, valamint a közellátási felügyelőség vezetőjének, továbbá a vármegyei mezőgazdasági bizottság, állattenyésztő egyesület, gazdasági egyesület egy-egy kiküldöttjéből alakított bizottság javaslata alapján felosztja a törvényhatóság területén lévő' egyes községek és városok között. A községi elöljáróság a helyi közellátási bizottság három gazdatagjának meghallgatása után kijelöli az egyes gazdálkodóktól igénybe veendő szarvasmarhákat. Az igény- bevételi előirányzatba nem szabad felvenni a tenyésztésre szolgáló bikákat, a gazdasági munkálatok folytatásához szükséges igás állatokat és azokat a fejős- és megállapíthatóan vemhes teheneket, amelyeknek tulajdonosa a fennálló tejszállítási kötelezettségének rendszeresen eleget tesz. Törülni kell a kimutatásból azokat az állatokat, amelyeknek igénybevétele ellen a vármegyei gazdasági felügyelőség, illetőleg állattenyésztő egyesület gazdasági, vagy tenyésztési szempontból kifogást emel, azonban azoknak más állatokkal való pótlásáról a községi elöljáróság gondoskodni köteles. A községi elöljáróság Írásban értesíti az előirányzatba felvett vágómarha tulajdonosait az igénybevételről. Az igénybevett vágó- maniát zár alá vettnek kell tekinteni. Ha a község területére kivetett vágómarhamennyiség biztosítása céljából Haszonállatokat is igénybe vesznek és ezeknek értéke magasabb, mint a vágómarhának hatóságilag megállapított ára, a mutatkozó értékkülönbözet kiegyenlitése céljából a szarvas- marha tulajdonosokra — a szarvasmarhák számának arányában hozzájárulást vethetnek ki. A kéthónaposnál fiata'abb borjuk után hozzájárulást kivé*ni nsm lehet. ÉRTÉKKŰLÖNBÖZETI ALAP LÉTESÜLT Kolozsvár, jul. 2.1 A kormány kiegészítette a vágóállatok forgalmának, levágásának és felhasználásának szabályozásáró’ szóló re.ndeletet. A kedden megjelent rendelet szerint haszonállatoknak vágóállatként történő igénybevétele esetében az értékkülönbözet kiegyenlitése céljából a közellátásügyi miniszter a pénzügyminiszterrel és a földművelésügyi miniszterrel egyetértve, községeként alap létesítését rendelheti el. Ebből a célból az áHattu'aidonosokat hozzájárulás fizetésére kötelezheti. A lkátvéfiázi élelek éts sffaloEc ni árai Kolozsváron Kolozsvár, julius 21. Legutóbbi lapszámunkban közöltük a Kolozsváron érvényes Uj vendégipari árak közül a vendéglőkben, kifözésekben, kávéházakban és vendéglői büffékben felszámítható legmagasabb fogyasztói árakat, kivéve a kifözésekben és kávéházakbán hatályba lépett tejeskávé, tej és teaárakat. Alább ezeknek az áraknak, valamint a kávéházi általános kiszolgálási áraknak Ismertetésével egészítjük ki, illetve fejezzük be az uj árrendelet folytán előállott vendégipari árkimutatást. (Az első szám az I., a második szám a II., a harmadik szám a III. osztályú helyiségek árát tünteti fel.) Kávé, tej és tea a kifőzésekben és kávé- házakban: 2 del. tejeskávé 50 százalékos babkávéból 1.—, 0.96, —0.90, 3 deciliter tejeskávé 50 százalékos babkávéból 1.25, 1.16, 1.08, 2 del. tejeskávé 50 százalékon aluli babkávékeverékből, vagy tisztán kávépótlóból készült feketekávéból 0.82 .— 0.78 — 0.76, 3 del. tejeskávé 50 százalékon aluli babkávékeverékből, vagy tisztán kávépótlóból készült feketekávéból 1.— — 0.96 — 0.90, meleg, vagy hideg tej dcl-ként minden osztályban 0.18, kevert, vagy magyar tea cukorral 0.82 — 0.78 — 0.76, citrom teához 0. 12 minden osztályon, rum teához (2 cl.) 30 fillér minden osztályon. Kávéházi árak: (Az első szám az I. oszt. kávéházak árát délután 4-ig, a második szám délután 4-töl, a harmadik szám a II. oszt. kávéházak árát délután 4-lg, a negyedik szám délután 4-tól tünteti fel.) Kávé és tej: 100 százalékos babkávéból készült feketekávé: 1.38 — 1.62 — 1.26 — 1.38, 2 del tejeskávé 100 százalékos babkávéból 1.62 — 1.88 — 1.60 — 1.62, 3 del. tejeskávé 100 százalékos babkávéból 2.— — 2.30 — 1.88 — 2.—, 75 százalékos babkávéból készült feketekávé 1.26 — 1.50 — 1.12 — 1.26. 2 del. tejeskávé 75 százalékos babkávéból 1.50 — 1.76 — 1.38 — 1.50, 3 del. tejeskávé 75 százalékos babkávéból 1.88 — 2.10 — 1.76 — It88, 50 százalékos babkávéból készült feketekávé 1.12 — 1.38 — 1,-------1.12, 3 del.. tejeskávé 50 százalékos babkávéból 1.38 — 1.62 — 1.26 — 1.38, 3 del. tejeskávé 50 százalékos babkávéból 1.62 — 1.88 — 1.50 — 1.62, 50 százalékon aluli babkávékeverékből, vagy tisztán kávépótlóból készült feketekávé 1. -------------------------- 1.26 — 0.88 — 1.—. Ebből a keverékből készült 2 del. tejeskávé 1.26 — 1.50 — 1.12 — 1.26. Ebből a feketekávéból készült 3 del. tejeskávé 1.50 — 1.76 — 1.38 — 150, es- pressofekete ára a fenti feketekávéárakkal azonos. Kapuciner 1.12 —. 1.38 — 1.— — J.12. Meleg, yagy hideg tej dcl-ként 0.46, illetve 0.38. Tea és kakó: valódi tea cukorral legfeljebb 10 százalékos mágyar teával színezve 1.62 — 1.88 ■— 1.38 — 1.62, kevert, vagy magyar tea cukorral 1.26 — 1.38 — 1 — — 1.12, citrom teához minden osztályon 0.26. Rum teához (2 cl.) 0.30, illetőleg 0.38. Valódi kakó, vagy csokoládé j(2 cl.) 1.62 — 1.88 — 1.38 — 1.62, pótanyagból készült kakaó, vagy csokoládé (2 del.) 1.26 — 1.50 — 1.12 — 1.26. Teljes (komplett) reggeli tejeskávé, vagy tea, vagy csokoládé, vaj, dzsem, vagy méz 2.—, illetve 1.76. Kávéházi vacsora: tejeskávé, vagy tea, vagy csokoládé, vaj, dzsem, vagy méz 2.10, illetve 1.88. Vegyes cikkek: joghurt (2 del.) 1.26 — 1.38 — 1.--------1.12, aludttej (2 del.) 1.— — 1.12 — 0.76 — 0.88, téjfei (2 del.) vagy tejfölös túró 1.12 — 1.26 — 0.88 — 1.--, gyümölcsrizs, vagy tejberizs 1.50 — 1.76 — 1.38 — 1.50, fagylalt deciliterenként 1.62 — 1.88 — 1.50 — 1.62. Jegeskávé: 1.78 — 2.— — 1.62 — 1.76, málna-, narancsszörp, limonádé (2 del.) 1.— — 1.12 — 0.90 — 1.—, málna-, narancsszörp, limonádé (3 del.) 1.26 — 1.38 — 1.12 — 1.26, csája, puncs, grogg 2.10 — 2.40 — 1.88 — 2.10. Megkezdődik a bornagykereskedők felülvizsgálata Kolozsvár, jul. 21. A kereskedelmi miniszter felhívta a kereskedelmi kamarákat, hogy vegyék revizió alá azokat a kijelö't bornagykereskedőket, akik a borkereskedelem átállítása során bornagykereskedöi és pincefelszereléseket kaptak. Az ellenőrzés főképpen abban az irányban terjed ki, hogy vájjon a bornagykereskedöi és pincefelszerelést kapott nagykereskedők ezeket a felszerelés! tárgyakat rendesen karban tart- ják-e és rendeltetésszerűen használják-e fel. Amennyiben visszaéléseket állapitanának meg, úgy a tapasztalatok alapján az illetékesek megteszik a szükséges intézkedéseket. Ezen túlmenően a további lépés az összes kijelölt bomagykereskedök tevékenységének a felülvizsgálata lesz különösképpen abból a szempontból, hogy a kijelölt bornagykereskedők valóban Üzletszerű tevékenységet folytatnak-e, vagy a kijelölésből folyó előnyeiket üzérkedő téren kamatoztatják. Az ilyen kereskedőkkel szemben különösen szigorú megtorló lépésekre van kilátás. MOZI‘MŰSOROK ÁRPÁD filmszínház: 28-ig nyári szünet. 28-tól GUI baba. CORVIN-mozgó: örökké várlak».. Fősz.: J. Solozanno, L. Ortin és Consuelo Frank. Kezdés hétköznap %5, *47 és M9 órakor. Szombat, vasárnap és ünnepnap: %3, Ví5, %7 és Î49 órakor. Vasárnap d. e. 11 órakor matiné. EGYETEM: Bűnös nő. Csak 16 éven felülieknek engedélyezve. Főszereplők: Fosco Giacchettl, Vittorio de Sica, Gina Cervi.) Előadások kezdete: 4, 6 és 8 órakor. ÉRDÉLY-mozgó: Kolostor lilioma. Fősz.: Madelaine Ozeray, Francoise Rosay, Louis Jouvet. Előadások kezdete 4, 6, 8 órakor. MÁTYÁS KIRALY-mozgó: Varieté csillagai. Fősz.: Szeleczky Zita, Bordy Bella. Simor Erzsi, Páger, Jávor, Makiári. Magyar és Ufa világhiradók. Előadások 4, 6, 8 órakor. RÁKÓCZI filmszínház: Egy lány elindul. Fősz.: Szörényi Éva, Mezei Mária, Páger Antal. Csak 16 éven felülieknek! Előadások kezdete: hétköznap d. u. 4, 6, 8. Vasárnap, ünnepnap és szombaton d. u. ^3, 4, 6 és 8 órakor. A KOLOZSVÁRI NEMZETI SZÍNHÁZ NYÁRI ELŐADÁSAI A SZÍNKÖRBEN Heti műsor: Julius 22. Csütörtök este 7 órakor: Gyertyafénynél. Rendes helyárák. Julius 23. Péntek este 7 órakor: Gyertyafénynél. Rendes helyárak. Julius 24. Szombat este 7 órakor: Gyertyafénynél. Rendes helyárak. Julius 25. Vasárnap d. u. 3 órakor. Nemes Rózsa. Kovács Kató fellépésével. Julius 25. Vasárnap este 7 órakor: Gyertyafénynél. Rendes helyárak. 1943 julius 19-től az esti előadások 7 órakor, a délutáni előadások 3 órakor kezdődnek. APRÓHIRDETÉSEK Szavanként hétköznap 10 fillér, vasárnap 12 Sitiér Legkisebb hirdetés hétköznap 1.-, vasárnap 1.20 „Cím a kiadóban“ jelzésű és .jeligés“ hirdetések külön kezelési dija hirdetésfeladásonként 30 fillér. Alist keresőknek szavanLL ként hétköznap 8 fillér, vasárnap 10 fiUér. Házasság, levelezés rovatban szavanként hétköznap 14 fillér, vasárnap 16 fillér. É kapunk részére hirdetések !e adhatók az aiébbi helyeken; „Ursus" sört*rr- nok mtlltttl újságárus, Mátyás király tár Vashld melletti újságárus Horthv-ut Elveszett ELVESZETT Földvári Lajosné névre szóló MÁV utazási igazolvány. Megtalálója jutalomban Sszesül. Kalauz-u. 4. —960 Házasság MEGNŐSÜLNÉK, keresem magamhoz illő", intelligens, komoly 26— 32 éves lány ismeretségét, aki önálló üzletem erősítéséhez hozományával hozzájárul. Válaszokat „Békés családi élet“ jeligére kiadóba kérek. —918 Alkalmasát LEVELEZÉSBEN jártas gépírni tudó keresztény tisztviselőnőt keresünk. Ajánlatok „Szorgalmas“ jeligére kiadóba kéretnek. • —938 ÖT hónapos babácskánknak kertünkben 8—2-ig való ügyeléséért középiskolára díjtalanul előkészítek hölgyet. Borszékyné, Erzsébetet 25. —949 ~ TISZTVISELŐT (nőt, nemzsidót) lehetőleg gépéé gyorsírásban jártast azonnalra keresünk. Unió általános szállítási rt. Gyufagyár-utca 3. —961 ALKALMAZUNK vizsgázott kazánfűtőt, vagy lakatost, aki hűtőgépek kezeléséhez ért. Városi Hus- árugyár Bérüzem. Kriza- utca 14. —936 GARANCIÁVAL rendel- kező pénztárosnőt, aki gépírásban is jártas, azonnal felveszünk. Méhkas Állást keros KÖZÉPKORÚ keresztény uriasszony, aki a háztartás minden ágában (főzésben. varrásban, gyermek- gondozásban gyakorlattal bár, szerény javadalmazással olyan elhelyezkedést keres, ahol nagyothailása nem lenne akadály. Cim a kiadóban. • NÉGY polgárit jó sikerrel végzett keresztény urileány állást keres. Cim a kiadó- hivatalban. TÖBB «VI gyakorlattal tisztviselőnő állást keres. „Keresztény“ jeligére a kiadóba kérem. —955 Lakát KÉTSZOBA fürdőszobás bútorozott lakás konyhával, gázzal, belvárosban kiadó. Cim a kiadóban. 909 NAPOS, kellemes bútorozott szoba, utcai, fürdőszobával, esetleg ellátással augusztus 1-re kiadó. Cim a kiadóban. ELCSERÉLNÉM belterületi] 3 szobás modern lakásomat 3—4 szobás, esetleg kertes lakással. Telefon: 21-31. Adás-vétel BÉLYEGGYŰJTŐK! Váratlan elutazásomért elnézést kérek. Csütörtöktől ismét délutánonként !?—6 óra között veszek bélyeggyiij- teményt, tömeghélyeket. Gyűjtök részére szép anyagom van. Schwartz Kamii, New-York szálló. gaz Álarcokat. Román tipusnt magas árban veszek. László Árpád, autó- alkatrész kereskedése, Deák Ferenc-utca 46. BÉLYEGGYÜJTEMÉ- NYEKET, tömegbélyeget legelőnyösebben vásárolok. Herczegné bélyegkeregke- dés, Dávid Ferenc-utca 12. ÍRÓASZTAL ELADÓ Tímár-utca 20. I. emelet 4. Megtekinthető délután 2—3 éráig. ________________ ELADö jókarban levő ko- vácsfuvó Horváthnál, Zug- Utca 5, MEGVÉTELRE keresek 40—60 HP stabil vagy félstabil erőgépet, lehetőleg fagázgonerátort vagy gőzgépet. Marko mérnök, Hor- thy-ut 10. SPORTKOCSIT vennék vagy kölcsönvennék. Szász Domokos-u. 3. Délig. —-950 fegollqR SÜRGŐSEN eladó 3 szoba konyha, előszoba uj ház és 2X1 szoba konyha 10.000 pengőért Erzsébet-ut környékén. Értekezni Erzsébet- ut 60. fodrásznál. —940 Ozlettárs KERESEK egy pénzes társat cukrásziparba. Kérem a elmet a kiadóba „Jó üzlet“ jeligére. —952 Oktatás KÖNYVELNI tanítok felelősség mellett. Bástyautca 7. ajtó 1. Délután 1—3-ig. Kuionfél» _ ERDÉLYI Magánnyomozó Iroda felvilágosítást ad, ayomí . Informál, mindent a legdiszkrétebben elintéz. Bartha Miklós utca fi. JU em. Telefon: 17-88. ELLOPTAK Hán György- né, Anna, Márta, Ibolya névre szóló zsirjegy eket és Hán Ibolya és még 2 darab vajjegyet. A jegyek egy papírzacskóba voltak a lakáskulccsal, egy szegény, fronton küzdő honvéd S gyermeke és felesége jegyei voltak. Kérjük a becsületes megtalálót, a jegyen levő címre juttassa el, a kereskedők erre a jegyre ne szolgáljanak la. STOPPOLAST, fehérne- müjavitást, kisebb mosást, vasalást jutányosán van»- lók. Magyar-utca 12. Hátul az udvarban. KŐMŰVES munkát, átalakítást, renoválást, cső repezést legjutányosabban elvállalunk. Helta. jtca 23. Fodxászüzletben. —951