Keleti Ujság, 1943. július (26. évfolyam, 145-171. szám)

1943-07-22 / 163. szám

lŰBuemOírsjua J943. J V C i V S 22 Veresen visszaverlek KiofsevisIéEc oreli nagy támadását Berlin, julius 21. (MTI) A Führer főhadi­szállásáról jelentik a Német Távirati Irodá­nak: A véderő főparancsnoksága közli: Az ellenség kedden is hiába kísérelte meg erős gyalogos és páncélos erőkkel a Miusz és a Donee középső folyásánál lévő német elhárító arcvonalat áttörni. Heves ellenséges támadások és előretörések váltakoztak ellen- támadásainkkal. A harcok tovább tartanak. Orel térségében is, különösképpen pedig a várostól keletre és északra tovább folyik a súlyos elhárító csata. Ennek az arcvonalsza- kasznak a déli részén a szovjet széles arc- vonalon indított támadásait véresen vissza­vertük, a helyi betöréseket pedig elreteszel­tük. Kedden a német csapatok 1SS szovjet pán­célost semmisítettek meg. Julius 5-től 19-ig a keleti arcvonalon kemény támadó ás védő harcokban 1)5.172 foglyot ejtettünk. A had­sereg kötelékei, az SS fegyvernem és a légi­erő légelháritó tüzérsége lt827 páncélost sem­misített meg, többszáz szovjet páncélost pedig a légierő kötelékei semmisítettek meg. Esen kiviil 2201 löveget, valamint 1080 grá­nátvetőt zsákmányoltunk, vagy pusztítot­tunk el. Ugyanebben az időben 2.U,'f szovjet repülőgépet lőttünk le. A Fekete-tengeren egy német buvárnaszád elsüllyesztett egy fehérhajót. A kronstadti öbölben a haditengerészet parti ütegei egy buvárnaszádot gyújtottak fel'. A hajó elvesztésével számolni lehet. A középső sz'ciíiaí arcvonalon ni állásokba vor ültak a tengelycsapaiok . Kóma, julius 21. (MTI.) A Ştefani Iroda közli az olasz fegyveres erő főhadiszállásá­nak 1152. sz. közleményét: A szicíliai arcvonal középső szakaszán a tengelycsapatok heves harcok után kiürí­tették Caltanlsettát és Ennát és uj ált ásó­kat foglaltak el. Julius 10. és 20. között a tengelycsapatok 228 ellenséges harckocsit pusztítottak el és mintegy százat rongáltak meg, ezenkívül az ellenség még sok harc­kocsit vesztett a partraszálló műveletek so­rán. Az 5. olasz roham repülőezred repülőgépei merész vállalkozást hajtoltak végre Au­guszta kikötője felett. Súlyosan eltaláltak egy nagy tonnatartalmu kereskedelmi ha­jót és egy szállitóhajót. Légiharcokban még két repülőgépet lelőttek. Saját repülőgé­peink közül három nem tért vissza. A német bombavető repülőgépek julius 20-án éjszaka megtámadták Málta kikötő­jét. Bombáikkal eltalálták a kikötöberende- zéseket, továbbá hét kereskedelmi hajót, amelyek közül kettő elsüllyedtnek tekint­hető. Német motoros torpedónaszádok Szi­cília vizein elsüllyesztettek két ellenséges torpedórombolót és egy háromezer tonnás gőzöst. Ezenkívül megrongáltak egy köze­pes tónnatartalmu kereskedelmi gőzöst. A vállalkozásban résztvevő valamennyi egység visszatért. Ellenséges repülőgépek támadásokat in­téztek Nápoly ellen, továbbá Campagna. Halíbria és Szárdinia egyes helységei el­len. A bombázások könnyebb károkat okoz­tak és néhány áldozatit követeltek. A lég­védelmi ütegek négy gépet lőttek le. Ná­polyban és a nápolyi tartományban az ed­digi megállapítások szerint a légitámadás 13 halottat és 45 sebesültet követelt. Szirakuza kikötőjében két cirkálót süllyesztettek e! a német gyorsnaszádok Berlin, julius 21. (MTI.) A német véderő főparancsnoksága jelenti: A szicíliai arcvonal nyugati szakaszán a német-olasz harci csoportok ellenséges be­hatástól mentesen tervszerűen végrehajtot­ták az előirt hadmozdulatokat. A keleti sza­kaszon a brit csapatok több támadási kí­sérletét hiúsították meg. A heiyi betörése­ket azonnali ellentámadással megtisztítot­ták. Az ellenséges szállitóhajóhad elleni tá­madás kedden is jó eredménnyel járt. A már jelentett támadás során nehéz német harcirepülőgépek egy köteléke a julius 20-ra virradó éjszaka megtámadta La Va­letta kikötőberendezéseit és azokat felgyúj­totta. Bombatalálatok értek 7 nagy szlltiló- hajót, amelyek közül legalább kettő bizto­san elsüllyedt. Egy német gyorsnaszádkö- telék éjszakai vállalkozást hajtott végre az ellenséges megszállás alatt álló Szira­kuza kikötője ellen és meglepő támadással elsüllyesztett 2 cirkálót és egy 3000 tonnás gőzöst. Még egy nagy hajó torpedótalálatok következtében súlyosan megrongálódott. Róma elhagyására hívták tel a polgári lakosságot Kóma, jul. 21. (MTI) A Német Távirati Iroda jelenti: Az olasz lapok kedden újra felhívták a la­kosságot, hogy akinek módjában van, hagy­ja el az örök Várost. A hatóság segítségére lesz, hogy az elköltözést megkönnyítse. A Rómát ér súlyos bombázás nyomán már többezer család, különösen a szegényebb osztályból -kedden elutazott. A német püspöki kar részvéttávirata Berlin, jul. 21. (MTI) A Német Távirati Iroda jelenti; A német katolikus püspöki értekezlet részvéttáviratot küldött a pápához a Szent Lőrincz-bazilika szét rombolása miatt. A távirat kifejezésre juttatja, hogy a keresz­ténységnek kételkednie kell abban, vájjon a katolikus egyház óriási értékű kulturjavai átmentbetök iesznek-e a háború utáni időre. Hull még nem tud I a Vatikán tiltakozásáról Washington, jul. 21. (Bul. Tuu.) Hull kül­ügyminiszter a keddi sajtóértekezleten kije­lentette, még nem kapott értesítést arról, hogy a Vatikán Róma bombázása ellen tilta­kozott volna. RiadókészülVségbe helyezik 1 oscana és Latium olasz tartományokat Róma, jul. 21. (MTI) A Popolo di Roma közli: Az 5. olasz hadtest parancsnoksága felhí­vást intézett a hadtest területén lakó lakos­sághoz. A felhívás többek között ezt mond­ja: Abban az esetben, ha a helyzetből úgy látszik, hogy az ellenség esetleg támadást intézne Toscana és Latium tartomány ellen, akkor ezeket a területeket azonnal riadóké­szültségbe helyezik. meghiúsult az északnorvégial szovjet partraszállási kísérlet Berlin, jul. 21. A német véderő főparancs­noksága jelenti: A sürü köd védelme alatt az ellenség a julius 20-ára virradó éjszaka nagy erőkkel megkísérelte, hogy az északnorvégiai parton lévő Vardoenél partraszálljon. A part vé­delmére bevetett kötelékek összpontosított tüze az ellenség partraszállási kísérleteit vé­resen meghiúsította. Az ellenség a sürü köd­ben veszteséget szenvedve visszavonulásra kényszerült. A Nemzetközi Tájékoztató Iroda újabb jelentése szerint szovjet kishajók Norvégiá­ban, Varanger-fjord térségében partraszál­lást kíséreltek meg. 40—60 partraszállási hajójukat könnyű hadihajók kisérték és a hajókötelékek a sürü köd védelme alatt kö­zeledtek a parthoz, amelyet a szovjet csa­patok három hullámban akartak elfoglalni. Amikor az ellenséges vizijármüvek a né­met ütegek biztos hatáskörébe kerültek, az egész partvonalon megkezdődött az ágyutüz, amely teljesen megzavarta a támadókat. Több hajót súlyos találat ért, amelynek to­vábbi hatását nem lehetett megfigyelni. Az ellenség második és harmadik kísérle­te, hogy a partot elérje, a partraszállási jármüvek további veszteségeivel járt, úgy, hogy az ellenség sok súlyosan megrongált hajóján kívül legalább 10 vlzijármüvet vesztett. A német parti tüzérség tüzelése oly heves volt, hogy az ellenség egyetlenegy lövéssel sem tudott válaszolni. Gyujtábombálcat találtak svájci területen Bern, jul. 21. (MTI) A Ştefani Iroda je­lenti; A svájci Kiggisbeig városban újabb gyuj- tóbombákat találtak, melyeket nemrég dob­tak le a városra. Az angol légierő repülőgé­pei Riggisbergre körülbelül 250 gyujtóbom- bát dobtak le. • ' ' " * Svédországban kényszerleszállást végzett egy német futárrepülőgép Stockholm, jul. 21. (Búd. Tud.) Hivatalo­san közölték, hogy a svéd kormány a fenn­álló szállítási elöirás megsértése miatt lépé­seket tett a német kormánynál. Rommehed mellett kényszerleszállást végzett német fu­tárrepülőgép miatt. A repülőgép személyze­te és utasai egyenruhában voltak. London játéka az árnyékkormányokkal London, jul. 21. (Búd .Tud.) Gtraud tábor­nok Kanadából jövet Nagybritanniába érke­zett. A brit hadügyminiszter tegnap este fogadást rendezett tiszteletére. A francia bank és a francia köztársaság Londonban és Washingtonban lévő értékpa­pirosai továbbra is zárolva maradnak — je­lenti az angol hírszolgálati iroda. Illetékes forrásból úgy tudják, hogy e papirosokat csak akkor teszik szabaddá, ha majd meg­alapították az önálló francia kormányt. Londonból jelentik: A londoni szovjet nagykövet javaslatokat vitt Moszkvába a szovjet—lengyel kapcsolatok felelevenítése céljából. A javaslatok brit és északamerikai helyekről származnak és a londoni lengyel menekült szervezetnek nem volt közvetlen része az ügyben. Londoni politikai körök remélik, hogy a javaslatok legalább a tár­gyalások megnyitását eredményezik. Étien külügyminiszter fogadta Römer uj lengyel külügyminisztert és vele hosszabb megbeszélést folytatott. Heves légíliarcob a «féli Csendes-óceán felett Tokió, julius 21. (MTI.) A Német Táv­irati Iroda jelenti; Mint a délcsendesóceáni hadijelentés közli, az ellenség tovább folytatta légitá­madásait Bougainviile-szigete ellen. Junius 18-án 150 ellenséges bombázó- és vadász­gépből heves légiharcban 27 vadászgépet és két bombázót lőttek le a japánok, akik maguk két gépet vesztettek. Az USA 1949-ig tartó japán háborúval számol Washington, julius 21. (Búd. Tud.) Home i ellentengernagy kijelentette, hogy az Egye­sült-Államok a csendesóceáni háborút leg­később 1949. évben be akarják fejezni. A haderőknek még óriási távolságokat kell megtennie a Csendes-tengeren és elő­nyomulásakor uj támaszpontokat kell teljes egészében felépítenie. Az „amerikaközi politikai védelmi bizottság“ népszerűtlen — Amerikában Madrid, julius 21. (MTI.) A Német Táv­irati Iroda közli: Az Associated Press jelenti: Chile és Peru alkalmatlannak találta a Monte Vi­deóban székelő amerikaközi politikai vé­delmi bizottság tervezett szemleutját. Ér­tesítették a bizottságot, hogy látogatása ezidőszerlnt nem kívánatos. Különböző kö­zépamerikai köztársaságok egyáltalán nem válaszoltak a bizottságnak az utazására vonatkozó kérdésére. Összeesküvést fedeztek fel Colusnbiábaa Amszterdam, julius 21. (MTI.) A Német , Távirati Iroda jelenti: A brit híriroda bogotai jelentése szerint a columbiai rendőrség összeesküvést leple- I zett le Lopez columbiai elnök kormánya el­len. Az összeesküvésben hír szerint mu gasrangu katonák éa rendőrök vettek részt. Méltató cikk egy vezető portugál lapban a kormányzói párról Lisszabon, jul. 21. (MTI) A „Solidarad“ cimü portugál lap hosszú cikket közöl Horthy Miklós kormányzó érdemeiről. A lap többek között a következőket Írja: Magyarország népe nagy ünneplésben ré­szesítette Horthy tengernagyot, az ország kormányzóját születésnapja alkalmából és hálájának adott kifejezést azért, hogy a Kun Béla bolsevista hordái által tönkretett országot újjászervezte. Horthy Miklós hit­vese eme hatalmas munkában állandó és hű­séges munkatársa férjének s mint valódi édesanya és keresztény feleség megmutatta az országnak, hogy milyen legyen a ma­gyar asszony anélkül, hogy politikába keve­redett volna. Ezért az egész nemzet tiszteli és becsült. Áuousztus 16-án kezdődik Kolozsváron az 1924-ben szüléiéit állitásköteles ifjak összeírása Kolozsvár, julius 21. A polgármester meg­bízásából Muth Mihály városi tanácsnok hirdetményt tett közzé az 1924. évben szü­letett állitásköteles Ifjak összeírásáról. A hirdetmény szerint a honvédelemről szóló 1939. évi II. törvénycikk alapján az 1924. évben született, állandóan Kolozsváron lakó állitásköteles ifjak augusztus folyamán kö­telesek jelentkezni a polgármesteri V. ügy­osztálynál (Városháza 24. sz. szoba) az ál- litáskötelesek nyilvántartásába való felvé­telük érdekében. A jelentkezések az alábbi sorrend szerint történnek Augusztus 16-án azok, akiknek család­neve A és A betűvel kezdődik, 17-én a B, 18-án a C. Cs, D. 19-én az E, F, G, Gy, 2l-én a H, I és J, 23-án a K, 24-én az L 25-én az M, 26-án az N, O és P, 27-én az R, 28-án az S és Sz, 80-án a T és U, 31-én a V, Z és Zs betűsök tartoznak jelentkezni A jelentkezésnél mindenkinek magával kell vinnie születési anyakönyvi kivonatát, bejelentő lapját, iskolai bizonyítványát, le­vente-igazolványát, esetleg meglévő és nemzsidó minösültségüket igazoló tanúsít­ványát,. esetleges külföldi honosságukat igazoló útlevelét, bizonyítványát, lakhatási engedélyét. Az ideiglenesen távollevő ál­landó kolozsvári lakos ifjak Írásban tartoz­nak jelentkezni. Az ideiglenesen Kolozsvá­ron tartózkodó, de állandóan vidéken lakó ifjak szintén Írásban kötelesek jelentkezni annál a magyarországi községi elöljáróság­nál, vagy város polgármesterénél, ahol ál­landó lakásuk van. Az állitásköteles jelent­kezéséről hivatalos igazolványt kap. A Ko­lozsváron összeírásra jelentkezettek Kolozs­váron tartoznak sorozáson megjelenni, ami­ről annakidején külön hirdetményben tájé­koztatják az érdekelteket. A jelentkezésre vonatkozó részletes tájé­koztatót az utcai hirdetmények nyújtanak. Református polgári iskola nyílik meg Kolozsváron Kolozsvár, julius 21. A Magyar-utcai re­formátus egyház, iskolája épületében (Ma­gyar-utca 68.), református Iskolát létesít. Az uj Iskolát szeptemberben nyitják meg. A jelentkező tanulók száma határozza meg, hogy az iskola két első osztállyal, vagy mind a négy osztállyal kezdi-e meg műkö­dését. Az egyház éppen ezért felhívja a szülőket, akik gyermekeiket polgári Iskolá­ban akarják taníttatni, hogy azokat — be­iratás végett — naponként 8—10-ig jelenti sék be a Magyar-utcai iskolában. Flu* 63 leánytanulók egyaránt jelentkezhetnek, ___

Next

/
Thumbnails
Contents