Keleti Ujság, 1943. július (26. évfolyam, 145-171. szám)

1943-07-21 / 162. szám

1943. J V £ I U S 21 Hitler és Mussolini a keleti és földközitengeri helyzetről tanács­koztak Felsőolaszországban Bertin, jullus 20. (MTI.) A Führer főha­diszállásáról jelentik a Német Távirati Iro­dának: & A véderő főparancsnoksága közli: A Führer és a Duce hétfőn, Julius 19-én az egyik felsöolaszországi városban találko­zott. Katonai kérdéseket beszéltek meg. BERLIN, julius 20. (MTI) A Ném'et Táv­irati Iroda diplomáciai levelezője Írja: A tengelyvesetöknek uj találkozóján azt a katonai helyzetet vizsgálták meg, amely egyrészt a hatalmas bolsevista tömegeknek a keleteurópai védelmi arcvonal ellen inté­zett kétségbeesett támadásából, másrészt pedig az angoloknak és az amerikaiaknak a földközitengeri térségben véghezvitt partra­szállási kísérletéből adódik. Abból, hogy német politikai körökben Európa két sorsdöntő arcvonaláról beszélnek, nemcsak a jelenleg folyamatban lévő harcok jelentősége jut kifejezésre, hanem ezeknek a harcoknak teljes összefüggése és egyidejűleg ezeknek az arcvonalaknak jelentőségében az európai nemzeteknek sorsközössége is. A helyzet őszintén tárgyilagos, minden illúziót mellőző megvizsgálása alapján főként a földközitengeri helyzet fejlődése kívánko­zott a megbeszélések előterébe. A Führer és a Duce, mint a tengelyhatal­mak katonai főparancsnokai nyilván azokat az intézkedéseket mérlegelték és határozták el, amelyek a dolgok állásából adódnak. Hogy ezek az intézkedések katonai termé­szetűek, az a közlemény rövid utalásából is kitűnik. A közlemény már csak azért is fi­gyelmet érdemel, mert az ellenfél politikai alibikeresésének a kudarcát mutatja. A hi­vatalos közlemények a Hitler—Mussolini ta­lálkozó katonai jelentőségű találkozójáról szóló lakónikus megállapítása rövid, de velős válasznak tekinthető az angolszászok felé, akik az Európa ellen vezetett hadműveletet politikai váltópénzre szeretnék felváltani. Hogy az ellenségnek ez a kísérlete a siker­telenségre van Ítélve, azt a legjobban bizo­nyltja Róma ellen intézett terrortámadásai után az olasz nép magatartása, amely nem az ellenséges oldalról remélt szolgálatkész­séget mutatja, hanem azt a szilárd elhatá­rozást, hogy minden rendelkezésre álló erő­vel folytatni fogja a harcot. Meg fog mutat­kozni az angolszász kísérletek sikertelensége azoknak a döntéseknek a következményéből is, amelyeket a Führer és a Duce az Európa sorsa iránti felelősség tudatában meghoztak volt. XII. Fiús pápa., tiltakozó jegyzéket intéz Roosevelthez az Örök Város bombázása miatt Róma, julius 20. (MTI) Mint a Vatikán- városból jelentik, Róma bombázásával kap­csolatban még nem adtak ki hivatalos nyi­latkozatot, de valószínűnek tartják, hogy a pápa tiltakozójegyzéket intéz Roosevelt el­nökhöz az örök Város bombázása és a San Lorenzo bazilika elpusztítása miatt. A San Lorenzo bazilika a Szentszék tulajdona és egyike azoknak a bazilikáknak, amelyeknek a pápa áll az élén. Ilyen bazilika hét van Rómában és koztuk van a Szent Péter- templom Is. Róma bombázásával „kegyelemdöfést“ akar adni az angolszász hadvezetés Olaszországnak Róma, jul. 20. (MTI) Róma hétfőn tör­tént bombázása valamennyi más eseményt háttérbe szorított. Még a keddi olasz újságok is csaknem ezzel foglalkoznak és a szicíliai események is mögötte maiadnak jelentőség dolgában. A lapok részletesen közük a Ró­ma elleni támadás külföldi sajtóvisszhang­jait és ezekben kiemelkedő helyet foglalnak el a magyar sajtóvélemények. Gayda a „Giomale D’italia“-ban megálla­pítja, hogy Róma bombázása a szicíliai el­lenállás közvetlen következménye volt, mert a védők hősies ellenállása felborította az ellenség valamennyi tervét. Az olasz—né­met csapatoknak ez az ellenállása nehézzé, fáradtságossá teszi az ellenségnek a partok melletti előrenyomulást és egyre nagyobb veszteségeket mér az angolszászokra. Mint­hogy ez a harc az angolszász részen máris érezteti kimerítő hatását, az ellenség úgy gondolta, hogy a Róma elleni bombázással kegyelemdöfést ad Olaszországnak. Róma bombázását azonban már várták és ebben a tekintetben egyetlen olasz sem ringatta magát hiú reményekben — állapítja meg Gayda — mert ismeri az angolszászoknak a műemlékek iránt tanúsított érzéketlenségét és az anglikán egyháznak a katolikus egy­ház iránti engesztelhetetlen gyűlöletét. Levegőben és szárazon egyre fokozódó erővel tombol Keleten a történelem legnagyobb csatája A* egész arcvonalon rendkívül súlyos veszteségeket szenvedlek a bolsevisták — emberben, gépekben, hadianyagban egyaránt Berlin, jul. 20. (MTI) A Nemzetközi Tá­jékoztató Iroda jelenti a keleti arcvonal helyzetéről: A német csapatok a légierővel, valamint a szövetségesek hatalmas repülökötelékeivel kitünően együttműködve a iniuszi arcvonal­tól egészen a szuchinicsii szakaszig terjedő területen napok óta tombo'ó nagy elháritó csatában hétfőn is újabb jelentős eredmé­nyeket értek el. Ezen a szakaszon az anyag­csatában 52 páncélost pusztítottak el, s ez­zel újabb csúcseredményt állítottak fel, mert ez az eredmény azt jelenti, hogy a bolsevis­ták hétfőn bevetett páncélosaiknak több mint felét elvesztették. Nehézfegyverekben, első­sorban nehézlövegekben, mozsarakban, grá- nátvetökben és légvédelmi lövegekben el­szenvedett bolsevista veszteségek sem ke­vésbé súlyosak, mert hétfőn a Szovjet 560— 600 ilyen löveget áldozott fel, azonkívül 58 repülőgépet vesztett, nagyrészt bombavető csatareptilögépet. Német részről mindössze 4 vadászrepülőgép nem tért vissza. Az elháritóharcok súlypontja most is — éppen úgy mint az előző napokban — Orel harci területén volt. Az elkeseredett harc a kora reggeli óráktól az éjszaka beálltáig tartott. Mindig újabb és legnehezebb min­tájú bolsevista páncélos alakulatok zúdultak a mélyentagozott német állások felé, azon­ban sehol sem tudtak áttörni. A harcbave- tett erők nagyságához mérten a veszteségek is igen súlyosak szovjet részen. így például Őreitől keletre egy keskeny frontszakaszon 300 páncélossal támadott az ellenség (Ez hat dandár erejének felel meg.) A német had­sereg 107 harckocsit semmisített meg. Ugyanezen a szakaszon német nehéz harci- repülőgépek kötelékei összpontosított táma­dást intéztek a bolsevisták ellen és a táma­dásban 55 szovjet páncélost lőttek szét. Ezenkívül 74 szovjet páncélost, amelyet a támadás folytatására készenlétben tartottak, olyan súlyosan megrongáltak a német re­pülök, hogy ezeket a harckocsikat többé már nem vethetik harcba. Szuchinicsltől délre a bolsevisták két tel­jes létszámú páncélosdandárral nyomultak előre, de itt is nagy fába vágták a fejszét, mert 59 harckocsit vesztettek és ezzel pán- célosáQományuk kétharmad része elpusz­tult. Bjelgorodtól keletre és északra az erdők­ből kiindulva csak helyi vállalkozásokat hajtottak végre. A támadó bolseviki kötelé­kek szárnyai a német fegyverek megsem­misítő tüzébe ütköztek és ennek következ­tében — noha a harcoknak csak helyi jel­legük volt — a bolsevisták vesztesége Itt rendkívül súlyos volt. Bjelgorod területén 88 harckocsit zsák­mányoltunk, vagy semmisítettünk meg. Az arcvonal középső szakaszán is tömegtáma­dásokkal kísérletezett az ellenség és ennek során is súlyos veszteségeket szenvedett. A bolseviklek vesztesége ezen a szakaszos 182 páncélos. A miuszi szakaszon a német csapatok el­lentámadásaikkal sok esetben betörtek a Szovjet támadásra készülődő csapatai közé. A német tüzérség, a légvédelmi tüzérség és a páncéltörő csapatok ezen a szakaszon 86 bolseviki harckocsit semmisítettek meg, A keleti arcvonal déli és középső szaka­szán a hétfői napon elért német elháritó győzelmet tekintve összefoglalásképpen megállapíthatjuk, hogy a bolsevisták a nyá­ri offenzivára készenlétben tartott hadi­anyagjuk, különösképen nehézfegyverük egyrészét már most feláldozták. A hétfői nap harcainak legjellemzőbb vonása az a tény, hogy a bolsevisták az óriási arcvonal gyújtópontjain csaknem kizárólag páncélos alakulatokkal támadtak, gyalogos kötelé­keket nagyobb terjedelemben sehol sem dobtak harcba és néhány nappal ezelőtt lo­vassági kötelékekkel próbálkoztak. Ebből a megfigyelésből következtetni lehet a bolse­viklek vérveszteségének rendkívüli nagy­ságára. A* ukrán fyabonarakvárakaf akarja mecfsz®rezni a Szovjet Berlin, jul. 20. (MTI) A Német Távirati Iroda katonai tudósitója Írja: A keleti harcok súlypontja ezúttal is az Őreitől északra fekvő térségen és a Miusz- nál volt.1 A bolsevisták hétfőn helyi kísérle­tezéseket hajtottak végre a német arcvonal áttörésére, támadásaikat azonban visszaver­ték. Katonai szakértők megállapítása sze­rint ennek a szovjet támadásnak okai azok­ban az élelmezési nehézségekben keresen­dők, amelyekkel a Szovjetnek jobban kell küzdenie, mint valaha. Ezzel lehet magya­rázni azt a tényt, hogy a bolsevisták tá­madásainak súlypontja az arcvonal középső és déli szakaszán van. A Szovjet ugyanis az ukrán gabonaraktárakat szeretné megsze­rezni. Katonai szakértők a következőket szöge­zik le: Minél világosabban bontakozik ki a szovjet támadás erőfeszítése, annál észreve­hetőbbé válik a német elhárítás sikere. Az ellenségnek területi nyereséget nem sikerült elérle a harcbavetett óriási hadianyag elle­nére sem, amely hadianyag legnagyobbrészt szovjet eredetű volt és csak kismértékben angol, vagy amerikai. A valóságban a Szov­jet hadászati pontokat vesztett Őreitől északra és délre és különösen Bjelgorod tér­ségében. Ehhez járul még az egyre növekvő hadianyagveszteség, amely az események to­vábbi folyamán az ellenség számára a leg­súlyosabb következményekkel fog járni. A hadianyagveszteségek mellett eltörpül a né­met fogságba esett szovjet katonák száma, amely 45.172 fő. Az orosz hadifoglyok között különösen sokan vannak olyanok, akik a szovjet elitcsapatokban harcoltak. Szicíliában a helyzet nem változott külö­nösen annak ellenére, hogy az angol harci erők nyomása megnagyobbodott. Áttekintve az angol—amerikai erők részesedését a szi­cíliai vállalkozásban, megállapíthatjuk, hogy számszerint az angol csapatok vannak túl­súlyban. Az ellenség újabb erős utánpótlást tett partra, úgyhogy tíznél több hadosztál­lyal rendelkezik Szicíliában. A partraszál­lásnál alkalmazott hadihajók és utánpótló szállitóhajók is legnagyobb reszt angol ere­detűek. Ebből a tényből arra következte! he­tünk, hogy az angol hadvezetőség vette át az Egyesült Államokkal szemben katonailag azt a szerepet, amelyet eddig segédnépei játszottak. A rendőrszemélyzet kiegészítésére A közbiztonság fokozottabb védelmének érdekében karhatalmi alakulatokat szervezhet a belügyminiszter Budapest, julius 20. (MTI.) A Budapesti Közlöny julius 21-i, szerdal száma közli a kormány rendeletét, amely a közbiztonság fokozottabb védelméről szól. A rendelet ér­telmében a belügyminiszter a közbiztonsági érdekek fokozottabb védelmének céljából a rendőrörszemélyzetnek kiegészítéseképpen önként jelentkező személyekből álló és a szükségletnek megfelelő létszámú kisegítő karhatalmi alakulatokat szervezhet. Tag­jaiul csupán feddhetetlen előéletű, testileg és szellemileg alkalmas, nemzethüség szem­pontjából kifogástalan egyéneket lehet al­kalmazni. A karhatalmi alakulat tagjai szolgálatuk megkezdése előtt a belügymi­niszter által megállapított esküt kötelesek tenni. A rendőri szolgálatot végző karhatalmi alakulat tagjait a rendőrség részére, meg­állapított fegyverhasználati jog illeti meg. A belügyminiszter által létesített karha­talmi alakulatok büntetőjogi védelem alatt állnak és a büntetőtörvények alkalmazása szempontjából közhivatalnoknak tekinten­dők. Az alakulat tagjainak felhasználására vonatkozóan a rendőrség felhasználásáról szóló törvény rendelkezései irányadók. A kisegítő szolgálatot végzők kötelességeit, valamint fegyelmezésükre vonatkozó sza­bályzatot a belügyminiszter állapítja meg. A kisegítő karhatalmi alakulatok szolgála­tot teljesítő személyeknek, valamint ellá­tásra szoruló családtagjaiknak a szolgálat teljesítéséből kifolyólag szenvedett sérülés, sebesülés, stb. esetén segélyre, illetőleg gondozásra van joguk. A rendelet hatálybalépésének időpontját a belügyminiszter állapítja meg és végre­hajtásáról ö gondoskodik. öngyilkosság, gyilkosság... Szentes, jul. 20. (MTI) A szanki csendőr- őrs a Kiskunfélegyháza melletti móriegát- pusztai nádasban oszlásnak indult holttestet talált. Megállapították, hogy a holttest Sz. Tóth Imre 18 éves béresfiuval azonos, aki még februárban ittas állapotban a nádas mentén megfagyott. Szentes, jul. 20. (MTI) Csonki György 54 éves napszámos megfojtotta házastársát, Fricska Franciskát, majd kutbaugrott, azon­ban a szomszédok kimentették, Csenkit a kecskeméti ügyészségre szállították. Szolnok, jul. 20. (MTI) Tóth Mihály tisza- földvári napszámos a vonat elé vetette ma­gát, amelynek kerekei teljesen szétroncsol­ták. Gyógyíthatatlan betegsége miatt kö­vette el tettét. Zalaegerszeg, jul. 20. (MTI) Mátyás Te­rézia nyirádi földmüvesleány az uradalom gazdasági intézőjének virágoskertjében szi- venlötte magát. Tettének oka ismeretlen. — Hadiárvák figyelmébe! A város nép­jóléti ügyosztálya ezúton közli, hogy a szé­kesfővárosi, József fiuárvaházban és az Er­zsébet leanyárvaházban a József főherceg nevét viselő két-két alapítványi hely kerül betöltésre. Pályázhatnak a 6-ik életévüket betöltött és a 10-ik életévüket túl nem ha­ladott hadiárvák, akik igazolni tudják, hogy a honvédség kötelékébe tartozó, vagy tar­tozott apának törvényes hozzátartozői, va­gyonuk nincs, félárváknál az életben szülő vagyontalan, éptestü és elméjű, him­lőn átesett, vagy ellene sikerrel beoltatott. A julius 27-ig jelentkezők folyamodványát a népjóléti ügyosztály elkészíti. A szerkesztésért és kiadásért felel: JENEY LÁSZLÓ. Szerkesztőség, kiadóhivatal és nyomda: Brassai-utca 7. sz. Telefon: 15-08. Pos­tatakarékpénztár! csekkszámla száma: 72148. Postafiók: 71. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. .''.IP'W1'" A Minerva Irodalmi ás Myomdai Müintézet Bt. nyomása, F, y»; Major íözseX,

Next

/
Thumbnails
Contents