Keleti Ujság, 1943. július (26. évfolyam, 145-171. szám)

1943-07-20 / 161. szám

1943. J V £ i V S 20 MCeuBrillrsjsa II székesfőváros csak a hagyományos Szent Jobb körmenettel ünnepli meg ezévben Szent István napiát Budapest, julius 19. Az idei Szent István Ünnepségek a tragikus világégés elhúzódása folytán külsőségekben nem lesznek hason­lóak az elmúlt évek ünnepségeihez. A fővá­ros és az illetékes minisztérium már megtár­gyalta az ünnepségek rendjét. Az idén a főváros a Szent Jobb körmenet teljes pom­pájával ünnepli meg csak a nagy napot, egyébként a vidék szinpompás felvonulása, valamint a tűzijáték és a különféle népün­nepélyek elmaradnak. Külön-külön természe­tesen minden magyar város megüli Szent István ünnepét. Ez alkalomból a székesfő­város szociális kiállítást rendez, amelyen bemutatják azokat a szociális intézményeket, és azokat a fejlődéseket, amelyeket a leg­utóbbi időkben a kormány életrehivott. Hamistanuzásra akart birni egy vcncfcicigányt az árdráaitás miatt elitéit Haiman Izrael Dés, julius 19. Haiman Izrael dési Kodor- utcai füszerkereskedöt a dési törvényszék árdrágításért 6 hónapi börtönre ítélte, mert a -vemesbabot a megengedett árnál maga­sabban árusította. A kolozsvári Ítélőtábla a fellebbviteli tárgyaláson egy évre emelte fel büntetését. Haiman perújrafelvételt kért az ügyben, aminek a hatóságok helyet'is adtak. A dési törvényszéken most megtartott fötárgyalá- son Haiman Izrael előállította Lingurár József szamosmenti lakost,-aki már a mult tárgyaláson is mint tanú Pzerepelt és azt állította, hogy Haiman Izraeltől 1 P. 20 fillérért, tehát a hatósági áron felül vásá­rolta a babot. A mostani tárgyaláson Lingu­rár azt állította, hogy nem igaz az, amit a múltkor mondott, ő rendes hatósági áron vásárolta a babot Haimantól. Az ügyészség vizsgálatot indított s annak során kiderült, hogy Hairnam Izrael 25 kg. babot és pénzt Ígért a vándorcigánynak, ha azt vallja, amit ö mond és ilyen módon meg­szabadul a börtöntől. Haiman ellen a hamis tanuzásra való reábirás vádját, Lingurár el­len pedig a hamistanuzás bűntettének vádját emelte az ügyészség. így tehát a perújra­felvételnek igen súlyos és szomorú követ­kezményei lesznek. Á sör és a szeszesitalok uj árai a vendégipari Kolozsvár, julius 19. Vasárnapi számunk­ban röviden jelentettük, hogy a közellátás- ügyi miniszter a Hivatalos Lap szombati számában közzétett rendeletével újra sza­bályozta a vendéglátóiparban kiszolgált éte­lek és italok árait. Közöltük a húsos és hús­talan menüárakat, valamint a darabonként kiszolgált kenyér árát. Ezúttal az italok árait ismertetjük. A rendelet megyecso­portként állapította meg a sörárakat. Ko­lozsváron és a megyében a sörárak meg­egyeznek a székesfőváros és az anyaország több megyéjében levő árakkal. A többi er­délyi, székelyföldi megyére azonban más árak érvényesek. Az ár felsorolásban mel­lőzzük az osztályon felüli vendéglői árakat, mivel osztályon felüli minősítést ezidösze- rint egy kolozsvári étterem sem kapott (illetve kettőnek ilyen minősítése most van csak elintézés alatt). Az áraknál első szám az I., a második a II., a harmadik a III. osztályú vendégipari helyiségekben számít­ható sörárakat tünteti fel: A sörárak Kimért sör, 12 fokos, piccolo 0.56, o!54, 0.50, háromdecis pohár 0.84, 0.82, 0.78, kor­só 1.38, 1.34, 1.26, palackos sör kávéházak­ban 0.45 literes 1.96, 1.86, 1.66; 0.7 literes 2.60, 2.46, 2.26; 1.5 literes 4.50, 4.20, 4.— pengő, palackos sör egyéb vendéglátó üze­mekben 0.45 literes 1.56, 1.46, 1.36; 0.7 li­teres 2.16, 1.96, 1.86; 1.5 literes 4.10, 3.80, 3.60 pengő. Beszterce-Naszód, Csik, Háromszék, Ma- rot-Torda, Szilágy, Szolnok-Doboka, Udvar­helyisécekben hely vármegyékben és a területükön fekvő thj. városokban vendéglátóipari üzemekben kimért sör piccoló 0.58, 0.56, 0.54, 3 decis pohár 0 88, 0.86, 0.82, korsó 1.44, 1.40, 1.34 pengő, palackos sör kávéházakban 0.45 li­teres 2.06, 1.96, 1.76 ; 0.7 literes 2.76, 2.56, 2.36; 1.5 literes 4.60, 4.30, 4.10 pengő, pa­lackos sör egyéb vendéglátóipari üzemek­ben 0.45 literes 1.66, 1.56, 1.46 pengő, 0.7 literes 2.26, 2.06, 1.96 pengő, 1.5 literes 4.20, 3.90, 3.70 pengő. Szeszes italok, szikviz A rendelet külön táblázatban közli a kö­zönséges kimért égetett szeszesitalok leg­magasabb vendéglátóipari árait. A 37 érték- egységű likőr ára % deciliterenként kávéházban: 1.50 pengő, I. o. vendéglők­ben 1.10, II. o. vendéglőkben 1.00, III. o. vendéglőkben 0.90 pengő, brandy % deci­literenként: 2.20, 1.60, 1.50, 1.40, gyümölcs, törköly, seprő, gabona, rozs, tengeri pálinka árak, wiski, gin, ánizs, kömény és lengyel pálinka, 50%-os % deciliterenként: 1.80, 1.30, 1.20, 1.10 pengő, arató pálinka: 1.20, 0.90, 0.80, 0.70'pengő. A szikviz legmagasabb vendéglátóipari ára palackokban kávéházakban literenként 68 fillér, félliterenként 40 fillér, 0.2 literes piccoló palackonként 20 fillér, büffékben és egyéb vendégipari helyiségben literenként 48, félliterenként 24 fillér, 0.2 literes palac­konként 18 fillér, poharanként történő ki­szolgálás esetén kávéházakban deciliteren­ként 12 fillér, vendéglői büffékben és egyéb vendégipari helyiségben 8 fillér. / I % Megjelent az uj földadótól szóló rendelet vsgrehajtósi utasítása Kolozsvár, jul. 19. A Hivatalos Lap va­sárnapi száma közli a 2000- 1943. sz. pénz­ügyi rendeletet, amely a földadóról kiadott 1943—3520. számú miniszterelnöki rendelet végrehajtási utasítása. A rende’et értelmé­ben az 1943. évre a már kivetett földadón felül' a kataszteri tiszta jövedelem minden koronája után 15 fillér külön földadót kell fizetni. Ez után a földadó illán sem állami, sem egyéb járulékos adót kivetni nem lehet. Az 1944. évre a rendelet úgy intézkedik, hogy a földadót az arany koronában meg­állapított kataszteri tiszta jövedelem 10 szá­zalékában kell kivetni. A kivetett fü dadc pengöértéket jelent. Az Államnyomda külön földadókiszámitási földadókivetésnél ezeket kell használni. Újra megállapították az Illatszerek, kozmetikai és drogéria-cikkek árát Kolozsvár, jul. 19. Jf Hivatalos Lap va­sárnapi száma közli, a közellátásügyi mi­niszternek az illatszerek, kozmetikai készít­mények és drogériacikkek legmagasabb vi­szonteladói és fogyasztói árára vonatkozó­lag kiadott legújabb rendeletét. A rendelet táblázatos mellékleten sorolja fel a haszon- ku’csokat. Nem vonatkozik a rendelet azok­ra az árucikkekre, amelyeknek fogyasztói árát az árellenörzés országos cormánybizlo- sa, illetőleg a közellátásügyi miniszter kü'ön rendelettel szabályozta, va'amint a külföldi származású és a külföldi-előállító által meg­szabott fogyasztói áron árusított árucik­kekre. A Hivatalos Lap szombati száma füz- vesszö legmagasabb árának megállapítására vonatkozólag közölt miniszteri rendeletet. Julius ♦ 20. és 24.» én d. u. 2 órakor Uoetőversenyek — Magyar diákok látogatása Szófiában. Szófiából jelenti a Magyar Távirati Iroda: Szombaton Szófiába érkezett 11 magyar diák a bolgár egyetemi hallgatók meghívá­sára. Vasárnap a magyar diákok tovább utaztak Berkovica nyaralóhely felé. — A nagybányai rendőrség hirei. Tudósí­tónk jelenti: Krajnik István, Vörösmarty-ut 23. szám alatti lakos feljelentés szerint az utca lakóinak egy pengőn felüli árban áru­sította a tej literjét. A rendőrségen bebizo­nyosodott a vád és a tejdrágitó ellen eljárás indult. — Kőhalmi Ernő városi tisztviselő feljelentést tett a rendőrségen, hogy laká­sából elloptak nyolcszáz pengő értékű ruha“ nemüt. A rendőrség nyomon van. • *2814/1943. Fk&z Árverési hirdetmény. Közhírré teszem, hogy a kolozsvári kir. já­rásbíróságnak 32.818/1942. számú végzése alapján 1943. év julius hó 26. napjának d. e. 10 órakor a kolozsvári Magyar-utca 146. szám alatt nyilvános biról árverésen el fog­nak árvereztetni félig kész Íróasztalok, ke­ményfából készült angol fiókok, nagy táb­lák és gyurótáblák. A legtöbbet Ígérő a becs­értéken alul is megveheti, de a becsérték kétharmadánál kevesebbet csak a vh. szen­vedő beleegyezésével Ígérhet. Végrehajtató Kohn Sándor, „Dorna“ képviselője. Dr. Vá- nyolós Miklós ügyvéd, Kolozsvárt. Kolozs­vár, 1943, junius hó 30-án. Felszegi Ödön bir. végrehajtó. APRÓHIRDETÉSEK I Szavanként hétköznap 10 fillér, vasárnap 12 fillér. I I Legkisebb hirdetés hétköznap 1.-, vasárnap 1.20. „Cim a kiadóban“ jelzésű és „jeligés" hír- ként hétköznap 8 fillér, vasárnap 10 fillér., detések külön kezelési dija hirdetésfeladá- Házasság, levelezés rovatban szavanként sónként 80 fillér. AUást keresőknek szavan- hétköznap 14 fillér, vasárnap 16 fillér. Levelezés Csere, özvegy tisztviselő­nő, Szomorú a Magány je­ligékre levél van, kérjük átvenni. APRÓHIRDETÉSEKET FELVESZ AZ URSUS SÖRCSARNOK MELLET­TI ÚJSÁGÁRUS. Alkalmasát HELYBELI kereskedelmi vállalat keres perfekt ma­gyar-német gyors- és gép- irónőt azonnali belépésre. Ajánlatokat „Nagykereske­delem“ jeligére a kiadóba kérünk. TISZTVISELŐT (nőt) lehetőleg gép- és gyorsírás­ban jártast azonnaira kere­sünk. Unió általános szállí­tási rt. Gyufagyár-utca 8. —925 INTELLIGENS keresz- tény hölgyeket és urakat — elsősorban tanító családok tagjait — alkalmazunk Jó­léti Osztályunk családvédel­mi akciójáhun url családok látogatására, napi 25—30 pengő jövedelem mellett. Személyes jelentkezéseket Jóléti Osztályunk irodájá­ban d. e. 10—12, d. u. 5—8 óra között kérünk Hltler- tér 1. félem. 4. —9lo FIX fizetéssel férfi és női üzletszerzőket keres „Duna“ biztosító, Deák Fe- renc-utca 42. I. em. —922 Lakás NAPOS, kellemes búto­rozott szoba, utcai, fürdő­szobával, esetleg ellátással augusztus 1-re kiadó. Cint a kiadóban. KÉTSZOBA fürdőszobás bútorozott lakás konyhával, gázzal, belvárosban ldadő. Cim a kiadóban. 903 —MCTWn—gS—— Adás-vétel GYERMEKI ARÓKAT ke­resek megvételre, esetleg kölcsön. Vitéz Fábiánné, Fadrusz János-u. 2 —913 GÁZÁLARCOKAT^ Ro­mán tipusut magas árban veszek. László Árpád, autó- alkatrész kereskedése, Deák Ferenc-utca 46, 1 DRB kerékpár bailon- gumit jé árért veszek, Ajánlatokat a kiadóba. —2258 BÉLYEGGYÜJTEME- NYEKET, tömegbélyeget legelőnyösebben vásárolok. Herczegné bélyegkereske­dés, Dávid Ferenc-utca 12. ELADÓ Jókarban levő ko- vácsfuvó Horváthnál, Zug­utca 5. BÉLYEGGYŰJTŐK! Vá- ratlan elutazásomért elné­zést kérek. Csütörtöktől is­mét délutánonként ?—6 óra között veszek bélyeggyüj- teményt, tömegbélyekefc Gyűjtök részére szép anya­gom van. Schwartz Kamil, New-York szálló. KÉT teljesen uj női nyári ruha jó anyagból, magas alakra eladó. Eperjes-n. 21. —924 TISZTA uj kétszemélyes elegáns rekamie eladó. Eöt- vös-utca 7. TIZEDES mérleget kere­kekre szerelve, hordó-korcsa csolyát és zsákszállltó talyi- gát keresünk megvételre. Cim Török, Attila-utca 16. Telefon 36-86. Oktatás KÖNYVELNI tanltok fe­lelősség mellett. Bástya­utca 7. ajtó 1. Délután 1—3-ig. Iitqofloa ELADÓ 2 szoba, kony­ha, előszoba uj ház és BXl szoba, konyha 40.000 Pen­gőért. Bőm Károly-utca 1. Érdeklődni Erzséhet-ut 60. Fodrásznál. KÖZPONTI öt szobás komfortos villa központi fü téssel 120.000 pengőért el­adó. Pálffy Ingatlan iroda, Horthy-ut 9. BUDAPESTEN, nyugati pályaudvar környékén, öt­emeletes bérpalota, 20 év alatt fizetendő konverziós adóssággal 300.000 pen­gőért átvehető. LATZIN- GER, minisztenleg .megha­talmazott INGATLANFOR­GALMI IRODA, Bariba Miklós-utca 2, Telefon: 17-38, ^ SÉTATÉR elejénél 9 la­kásos emeletes hérház 90.000 pengőért eladó. Al­kalmi vétel. Pálffy Ingat­lan iroda, Horthy-ut 9. FENfcSI-UTON héthol­das szántóföld, ugyanott magas földszint két szoba, konyha, szuterén, betonpin­ce, gazdasági épületekkel, kétezer négyzetméter terü­leten, viz, villany eltávozás miatt sürgősen eladó. — GYÜMÖLCSÖSÖK Dónát- uton és környékén, Brét- füben, Szent György-hegyen negyedholdtól öt holdig ol­csón eladók. — VILLANE­GYEDEKBEN villák, a vá­ros minden részében kisebb nagyobb családi házak ju­tányosán sürgősen eladók. LATZINGER miniszterileg meghatalmazott INGAT­LANFORGALMI IRODA, Bartha Mlklós-utca ó. Te­lefon 17-88. NAGYVARADON busz- szobás jóyöved.dinpző ház, szállódának kiválóan alkal­mas, berendezésjel együtt, elköltözés nüatt, minden elfogadható árért sürgősen eladó. LATZINGER ml- niszterileg meghatalmazott ingatlanforgalmi iroda, Bartha Miklős-utca 5. Tele­fon 17-38. BULGARIA telepen csa­ládi ház sürgőseh eladó. Ér­deklődni Izabella-u. 2. sz. ajtó 1. —919 Különfél» IRT poloskát, háziférget „TISZTASÁG“ vállalat, Kossuth Lajos-utca 84. Te­lefon 30-82. LEJT veszünk kompen­zációs kifizetésekre. Nem­zeti Bank engedélyét meg­szerezzük. Pálffy Ingatlan Iroda, Horthy-ut 9. --------------------------­ELLOPTAK Hán György, né, Anna, Mária, Ibolya névre szóló zsirjegyeket és Hán Ibolya és még 2 darab vajjegyet. A jegyek egy pa­pírzacskóba voltak a lakás­kulccsal, egy szegény, fron­ton küzdő honvéd 8 gyer­meke és felesége jegyei voltak. Kérjük a becsületes megtalálót, a jegyen levő címre juttassa el, a keres­kedők erre a jegyre na szolgáljanak KU

Next

/
Thumbnails
Contents