Keleti Ujság, 1943. június (26. évfolyam, 123-144. szám)
1943-06-29 / 144. szám
ri>t A németek eredményes ui módszert alkalmaznak a légitámadások elhárításánál Á bolsevisták Moszkvától nyugatra nagy csapattömegeket vontak össze A FöIdLozi-Iengeren egy hajólcaravánbó! 12 hajói Valálfalc el a német Ségibombák Az Egyesült Államokban tovább terjed a bányászsztrájk Japán készen ált a hadműveletek uj szakaszának megindítására AZ OLASZORSZÁG ELLENI TAMADAS LEHETŐSÉGÉVEL foglalkozik továbbra is hosszú cikkekben az olasz sajtó. A „Voce d’Italia“-ban Virginio Gayda úgy véli, hogy az angolszászok a Földközi-tengeren minden előkészületet megtettek az európai szárazföld megrohanására. Északafrikában és Kis- ázsia különböző részein sok csapatot és nagytömegű hadianyagot vontak össze, jelentékeny számú hajóegység is rendelkezésükre áll. Ezenkívül a tábornokok, politikusok utazgatásai, beszédei is mind valószínűvé teszik, hogy a támadás nem késhet sokáig. Az olasz köziró ezekután a leghatározottabban hangoztatja, hogy Italia népe felkészült minden támadó kisérlet elhárítására. A feladat végrehajtására az olasz hadseregnek és a szövetséges német erőknek minden eszköz rendelkezésükre áll. Az olasz haderő töretlen erejű. Az afrikai hadjáratban történt veszteségeket már pótolták. Fegyverei mennyiségben növekedtek, minőségben javultak, a védelmi vonalakat kiépítették és megsokszorozták. Az olaszok tudják, hogy nincs számukra más választás, csak az utolsó csepp vérig tartó harc. A „Popolo dl Roma"-ban Guydo Baroni Irt cikket Olaszország háborús elszántságáról és felkészültségéről. Készen és harcra elszántan állunk — Írja. — Mussolini Olaszországa szembeszáll a legelkeseredettebb ellenséggel is. Az olasz városok hatalmas várak lesznek, az utcák torlaszokkal elzárt csataterekké változnak, minden ház erőd lesz, minden hegy leküzdhetetlen akadály, a folyók és patakok áthatolhatatlan lövészárkok. Róma lakossága is, ha megtámadják, ugyanolyan hősies magatartást fog tanúsítani, mint a többi olasz városok népe. Olaszország meg fogja értetni az ellenséggel, hogy soha sem tudja megtörni, sem most, sem bármikor. •» SÚLYOS LÉGIHAKCOK vannak továbbra is a Földközi-tenger vidékén. Szombaton és a vasárnapra virradó éjszaka a német repülőgépek az északtuniszi partvidék előtt nagy angol hajókaravánt támadtak meg. A német bombák összesen 12 gőzöst találtak cl 74.000 bruttóregiázter tonna tartalommal. A hajók jó részét elveszettnek lehet tekinteni. Egy kisérő hadihajót is eltalált egy nagyméretű bomba. A karavánban haladó egyik tartályhajó kigyulladt. A támadó német gépek közül kettő pusztult el. A német és az olasz repülőgépek állandóan támadják az északafrikai kikötőket. Legutóbb Bizertát és az ott horgonyzó hajókat bombázták. Az elmúlt héten a tengely légierői a Földközi-tengeren 27 hajót tettek harcképtelenné és 111 repülőgépet lőttek le. A légi elhárítás hatásosságát mutatja, hogy a Nápoly elleni egyik légitámadásnál az ellenséges gépek 20 százaléka nem térhetett vissza kiindulási kikötőjébe. RENDKÍVÜL SÚLYOS VESZTESÉGEKET SZENVEDTEK a német területek és német hajókaravánok ellen intézett legutóbbi támadások során az ellenséges re- pülökötelékek és kénytelenek voltak még céljuk elérése előtt feladni a harcot s bombáikat céltalanul ledobálni. Vasárnap korán reggel egy német hajókaravánt akartak megtámadni az ellenséges repülök. A német kísérő hajók már 8000 méterről tüzet indítottak a 200 méter magasságban repülő 'ingói gépekre s jól irányított tüz- hatásukkal szél szórták a köteléket. Időközben a német vadászgépek is működésbe kezdtek. Az angol kötelék még a hajókaraván elérése előtt, visszafordult. A német hajók mind elérték rendeltetési helyüket. Egy másik ellenséges kötelék Brémát akarta megtámadni. Még célja elérése előtt német vadászokba ütközött. Azok tevékenysége olyan hatásos volt, hogy az angol gepel- a tengerbe dobálták bombáikat és a legnagyobb sietséggel elmenekültek. Német katonai helyről származó értesülés szerint — közli a Budapesti Tudósító — a német vezetés a légd elhárításban uj módszert használ. A módszert pénteken alkalmazták először s ennek köszönhető, hogy az ellenség kénytelen volt a támadásról lemondani. Berlini katonai körökben számolnak azzal, hogy viszont az angolszászok Is kitalálnak valamilyen uj módszert a német eljárással szemben, de ennek ellenére hangsúlyozzák, hogy az elhárítás a birodalom nyugati részében mindenütt tetemesen megerősödött.-* A KELETI ARCVONALON a bolsevisták vasárnap és hétfőn Velikije Lukinál kísérleteztek nagyobb támadással. Páncélosokat is bevetettek lövészalakulataik támogatására. A támadást a német csapatok eredményesen visszaverték. Az arcvonal többi részén tovább tart a viszonylagos nyugalom és csak kisebb csatározások folynak. A német légierő változatlan hevességgel támadja a& ellenséges utánpótlás vonalait. •» MIHÁLYLOV1CS TÁBORNOKNAK, a szerb partizán bandák vezérének sorsáelnöke Trifumovics Milán, a szerb radikális párt vezetője. Trifumovics Pasics- nak volt munkatársa. Tárgyalásai alatt, hír szerint valamennyi menekült szerb, horvát és szlovén párttól támogatásra kapott ígéretet. A kormányalakitás alkalmával kötelezettséget vállalt, hogy a háború után „demokrata szövetségi alkotmányt“ ad ki, amely „monarchikus alapon szerb, horvát és szlovén gazdasági, politikai és szociális egyenjogúságon“ alapszik. Ismeretes, hogy a Trianonban megteremtett Jugoszlávia alkotmányában is benne volt ez az egyenjogúság, az azonban csak papiroson maradt. A horvátok és a szlovének sokszor vérrel áztatott harcokat vívtak jogaik és nemzeti törekvéseik elismertetéseért és azt végül is csak a tengelyhatalmak győzelme hozta meg számukra. Horvátország ma független állam és azokat a londoni állítólagos „horvát“ politikusokat, akik most ezt a függetlenséget egy újabb délszláv szövetséggé akarják visszaváltoztatni, csak is személyi érdekeik vezethetik, nem pe* dig a horvát, vagy szlovén szabadság gondolata. * EGY ETEM-MOZGOBAN Ma utolsó nap: Zárt tárgyalás Ma d. e. 11-kor matiné: Zárt tárgyalás H olnaptól az idei évad legszenzációhabb film-újdonsága, a milliós költséggel készüit grandiózus csoda-film: Pl ehér emberek Részben magyarul beszélő, izgalmas történet — Főszereplők: Tasnády Mária é. Jávor Pál j ról néhány nappal ezelőtt az a hir érkezett, hogy Montenegróból egy angol tengeralattjáróra menekült. Most azután a „Tat“ cimü zürichi lap azt jelenti Isz- tanbulból, hogy Mihálylovics átléoie a török határt és törökországi angolszász újságírók utján felhívást intézett az Egyesült-Államokhoz, hogy vegyék át a balkáni hegyekben lévő szerb csapatok ellátását. Ez a jelentés újból megerősíti, hogy Mihájlovics, miután csapatainak zömét a tengelyerők megsemmisítették, otthagyta működésének szinterét és biztosabb helyen keresett menedéket. A londoni menekült jugoszláv kormányt hosszas válság után most mégis megalakították, — jelenti Londonból a Budapesti Tudósitó. Az árnyékkormány AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN a sztrájkeilenes törvényjavaslat elfogadása nem csitította le a helyzetet. A bányász- sztrájk tovább terjed. Penssylvániában újabban mintegy 16.000 munkás csatlakozott a mozgalomhoz, úgy, hogy jelenleg a rendszeres termelésnek csak egynegyedét tudják kibányászni. A szakszervezetek a következő vasárnapra gyűléseket hívtak össze és ezeken döntik el, hogy a munkások felveszik-e újból a munkát, vagy sem. A detroiti munkászavargások sokkal nagyobb visszaesést jelentettek a páncélos, repülőgép és más hadianyagtermelésben, mint a megelőző két hónap összes munkabeszüntetésén. Az újabb adatok szerint közel 1 millió munkaóra ment az események következtében veszendőbe. A német csapatott mindenütt visszaverték a bofsev9sták helyi támadásait Berlin, jun. 28. (MTI) A Führer főhadiszállásáról jelentik a Német Távirati Irodának: A véderő főparancsnoksága közli: A Demidofftól keletre lévő térségben és Velikie Lukinál visszavertük az ellenség helyi támadásait. A keleti arcvonal többi szakaszán a nap általában nyugodtan telt el. A légifegyvemem nappal és éjjel támadásokat intézett az ellenség mögöttes területén lévő vasúti célok ellen. A Nemzetközi Tájékoztató Iroda a következőket jelenti a keleti harctéri helyzetről: A Kubán folyó több helyén vasárnap a bolsevisták nagyobb erőkkel támadni igyekeztek. Ezek a vállalkozások részint felderítő vállalkozásokként, részint pedig nagyobb akciókra való előkészületként foghatók fel. A bolsevisták a Moszkvától nyugatra és délnyugatra lévő térségben nagy csapatrészeket, mégpedig lövészhadosztályok mellett Magyar Nők Lapja uj formában, gazdag illusztrációval, film,/szépségápolás, divat, szép otthon, kézimunka rovatokkal kibővítve jelent meg s az uj, pompás külsőt felülmúlja az irodalmi tartalom. PAPP JENŐ, ■ a lap modern szellemű kitűnő főszerkesztője a MAGYAR NŐK LAPJA-ban Írja ismert művészi szinikrítikáit, amelyek „Színházi krónikák“ címmel jelennek meg. A nemes irodalmi versenyben az első helyen vezet ma a MAGYAR NŐK LAPJA és ezt a helyet meg Is fogja tartani, mert a magyar írók szinejavá- nak válogatott Írásait közli, s emellett gazdag rovataival számról-számra érdekes meglepetésekkel szolgálja a közönség igényét. '£ Az átailakitott lapból az érdeklődőknek ingyen küld mutatványszámot a MAGYAR NŐK LAPJA kiadóhivatala: Budapest, IV. Ferenclek-tere 7. '■£ Kérjen mutatványszámot! sok páncélos köteléket és gépesített különleges alakulatot vontak össze. Ez az egyébként különféleképpen értelmezhető jelenség egészen nyiltan mutatja, hogy a Szovjetnek í ezen a területen támadó szándékai vannak. Ebből a szempontból különösen figyelemre méltó az a vasárnapi bolsevista rohamcsapat vállalkozás, amelyet Mzenszk területén, a Moszkvából Őreibe vezető pályatest mentén végrehajtottak. A bolsevisták a német állásokat erős tüzérségi és gránátvető tűznek vetették alá és nyilvánvalóan a pályatest két oldalán lévő német vonalak ellen szándékoztak támadni. A bolsevista vállalkozás azonban ki sem fejlődhetett, mert a< német ütegek sok bolsevista lövegeít elhail- gattattak és igen jó hatással lőtték a bolse-! vista alakulatok készenléti állásait. Az arcvonal középső szakaszának többi részén a bolsevista támadásokat részint ellentámadásokkal véres veszteségeket okozva vertük vissza. Az északi arcvonalszakaszon egy1 bolsevista rohamcsapat német egyenruhában 1 próbált támadni. A német csapatok kemény ellenállásán meghiúsult a vállalkozás. Sokj foglyot ejtettünk és a rohamcsapatok ma-H radványait megsemmisítettük. A déli arcvonalszakaszon német zuhanó1 és csatarepülőgépek jó hatással folytatták a bolsevista csapatok szállítása elleni küzdelmet. A vasárnapi nap folyamán a rossz, időjárási viszonyok miatt a légitevékenység | mindkét részről kisebbméretü volt, mint a! megelőző napokon. Angolszász repülőgépek eredménytelenül támadtak egy német haiökaravánt Berlin, junius 28. A német véderő főparancsnoksága jelenti: Angol harci- és vadászrepülőgépek 60 gépből álló köteléke junius 27-én a délutáni órákban a Scheweningen körüli tengerrészen támadott egy német hajókaravánt. Az ellenséges köteléket szétszórtuk és 9 repülőgépet lelőttünk. A hajókaraván mindössze csekély rongálódással érte el rendeltetési kikötőjét. Légiriadó volt Londonban Stockholm, junius 28. (MTI.) Mint Lón- j donból jelentik, London vidékén vasárnap Késő délután légiriadó volt. A londoni körzetben május 15-én volt utoljára nappal i légiriadó. Bizalmat érdemei, amiben nem csalódunk. A Chlo.rtfcdaot minősége mindig ugyonof. £ Chlorodont fogpaszta ■flfWirílÉifrr f CfcaaattáwimMsssium .. I