Keleti Ujság, 1943. május (26. évfolyam, 97-122. szám)

1943-05-12 / 106. szám

A kereskedelmi miniszter végrehajtási utasítása az áruk vételárának feltüntetéséről szóló rendelethez Fél évszázados külföldi összeköttetéseim lehetővé teszik, hogy finom solingeni acélárukban és szemüvegekben még min­dig a legjobbat és v.szonylag olcsón tudom nagyrabecsült vevőimnek nyújtani. A. világhírű ). A. Henkels solingeni Iker-jegyi! zsebkések, ollók, borotvák, kertieszközök, vala­mint gyári ie- rakata. önborotváló - pengék KUN MÁTYÁS FIA Kolozsvár, Kossuth Lafos-utca 1« szám. Kolozsvár, május 11. A kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter az áruk számlázá­sa és vételárának feltüntetésére kiadott 60.000/1943 száfn alatt kiadott rendeletének végrehajtása tekintetében az alábbi leiratot intézte a másodfokú iparhatósághoz! Az említett rendelet 2. szakaszának 1. .bekezdése tudvalevőleg általában arra köte­lezi a kereskedőt és az iparost, hogy az árusítóhelyén levő, valamint a kirakatban elhelyezett árukat ármegjelöléssel lássa el. Az iparos, illetőleg a kereskedő tekintetében kivételt állapit meg ennek a szakasznak 2. bekezdése azokra a kereskedőkre, illetőleg iparosokra, akik árukat kizárólag tovább- eladásra árusítanak és akik csak a kirakat­ban elhelyezett áruk eladási árát nem tar­toznak feltüntetni. Ezek azonban nem men­tesülnek az árusítóhelyükön levő áruk el­adási árának megjelölési kötelezettsége alól. A miniszter végrehajtási utasítása külön kiemeli a rendelet 2. szakaszának 4. bekez­désében foglalt rendelkezéseket, amelyek szerint mind az árusítóhely, mind a kirakat tekintetében az ármegjelölés kötelezettsége mentesiti azokat az árukat, amelyeket az iparos átalakított, javított, vagy egyébként megmunkált, továbbá azokat az árukat, ame­lyeket az iparos, vagy kereskedő nem eladás céljából, hanem azért tart, mert azokra ipa­rának gyakorlásával vagy üzletének fenn­tartásával kapcsolatosan szüksége van. Nem köteles az iparos a megrendelésre készített árukat az elárusitás céljára szolgáló üzlet- helyiségben, illetőleg .árusítóhelyen az el­adási ár megjelölésével eUátni. A kirakatban elhelyezett és az iparos által megrendelésre készített áruk eladási árát azonban szintén fel kell tüntetni. Természetesen nincs akadá­lya, hogy az iparos a kirakatban elhelyezett árunak azt a jellegét, hogy „megrendelésre készült“, megfelelően feltüntesse. Az átala­kított, javított, vagy egyébként megmunkált, illetőleg rendelésre készült áruk árának fel- - tüntetését akár az árusítóhelyen, akár pedig a kirakatban csak akkor lehet mellőzni, ha ezek az áruk annak az iparosnak az árusító- helyén, vagy kirakatában vannak, aki az árut átalakította, javította, megmunkálta, vagy rendelésre készítette. E kedvezmény tehát nem illeti meg azt a kereskedőt, vagy iparost, aki az átalakított, javított, egyéb­ként megmunkált, vagy rendelésre készített árut az árusítóhelyén vagy kirakatban tart­ja, de az áruval kapcsolatos megmunkálást más iparossal végeztette. A hivatkozott rendelethelynek az a ren­delkezése, amely mind az iparos, mind a kereskedő tekintetében mentesíti az ármeg­jelölés kötelezetsége alól akár az árusítóhe­lyen, akár a kirakatban azokat az árukat, amelyeket az iparos, vagy kereskedő nem eladás céljára, hanem azért tart, mert azok­ra iparának gyakorlásával, vagy üzletének fentartásával kapcsolatosan szüksége van, olykép kell értelmezni, hogy ezen a címen csupán az árusítóhelyen, vagy kirakatban segédeszközként, diszként, vagy más hasonló célból, de nem eladás céljából elhelyezett áruk mentesülnek az ármegjelölés kötele­zettsége alól. így például nem kell ármeg­jelöléssel ellátni a cukrásziparos kirakatá­ban elhelyezett vázákat, vagy egyéb diszitő- tárgyakat, az áruk támasztására divattizle- tek kiraktában használni szokott segédesz­közöket, stb. A végrehajtási utasitás nyomatékkai fi­gyelmeztet arra, hogy nem mentesiti a ke­reskedőt, illetőleg az iparost az ármegjelölés kötelezettsége alól a kirakatban elhelyezett olyan felirat, amely szerint a kirakat ren­dezés alatt áH, vagy a kirakatban elhelyezett valamely áru már el van adva. A már el­adott áru árát is fel kell tüntetni. Az át­rendezés alatt álló kirakatban előforduló áruk ármegjelölését pedig csak a rendezés tényleges idejére lehet mellőzni, de ez csak órákra, legfeljebb egy vagy két napra ter­jedhet. A rendelet ismételten hangsúlyozza, hogy a kirakatban feltüntetett árakhoz semilyen, százalékot, felárat számítani nem szabad. A vevő a kirakati árért bármikor megsze­rezheti az áru tulajdonjogát. Az árakat úgy kell feltüntetni, hogy azok átlagos látóképességgel olvashatók legyenek. A végrehajtási utasitás végül felemlíti, nin­csen oly jogszabály, amely a kereskedőt, vagy iparost kirakat tartására kötelezné. vagy kimondaná, hogy a kereskedő, vagy Iparos a kirakatában milyen mennyiségű vagy minőségű árut köteles elhelyezni. A rendelet egyébként május 28-án lép hatályba. Rendeletileg szabályozták, hogy kik kaphatnak engedélyt aranytárgyak vé; elére és átdolgozására? Kolozsvár, május 11. Tudvalevő, hogy az aranytárgyak előállításának és forgalmának szabályozására 1270/1943. M. E. szám alatt rendelet jelent meg, amelynek értelmében az aranytárgyak vételére, átdolgozásának el­vállalására és az aranytárgyak csereüzletére külön bizottság ad engedélyt. A kereskede­lem- és közlekedésügyi minisztérium most 45.519/1943. saám alatt kelt körrendeletével megállapította azokat az irányelveket is, amelyek az engedélyek kiadásánál érvénye- sitendők. A "rendelet szerint az engedélyek kiadásá­nál arra kell törekedni, hogy minden hely­ségben csak annyi kereskedő kapjon arany­tárgyak vételére, átdolgozására, vagy ilyen tárgyak csereüzletére engedélyt, ahány ilyen engedélyt a közérdek megkíván. A folyamo­dók egyéni érdekei tehát csak különösen in­dokolt esetben másodlagosan jöhetnek tekin­tetbe. Mindenesetre elsősorban a keresztény folyamodók kérelmeit kell figyelembe venni. Helyesen jár el a bizottság, ha általában nem ad engedélyt: 1. azok részére, akik bűn­tett, az állapi, a szemérem ellen, vagy nye­reségvágyból elkövetett vétség miatt, továb­bá a közellátás érdekelt veszélyeztető vala­mely cselekményért jogerősen elitéltek: 2. azok részére, akiket a Budapesti Nemesfém és Drágaköcsarnok fegyelmi bizottsága a kereskedelmi tisztességbe ütköző fegyelmi vétség miatt véglegesen vagy csak ideigle­nesen kizárt; 3. azok részére, akiknek meg­állapíthatóan oly kicsi az üzleti raktáruk, hogy az nem elegendő az aranytárgyakkal való kereskedésből megélhetés biztosítására; 4. azok részére, akik csak ügynöki ipariga­zolvánnyal rendelkeznek; 5. régiségkereske­dők részére; 6. a hamisékszerkereskedők ré­szére; 7. azok részére, akiknek csak őra- kereskedésre, vagy óraiparra szóló ipariga­zolványuk van; 8. azok részére, akiknek ve­gyes (őrá, ékszereken kívül rádió, porcellán stb.-re jogosító) iparigazolványuk vau. Mivel a bizottsághoz beérkező kérelmek végleges elbírálása hosszabb időt vesz Igény­be, egyelőre csak három hónapos időre szólő ideiglenes engedélyeket ad ki. Megjelent az állami pótadó végrehajtásá­ról szóló rendelet. A pénzügyminiszter az 1000—1943. sz. alatt rendeletet adott ki, amely intézkedik az állami pótadóról szóló 2100—1943. M. E. sz. rendelet végrehajtásá­ról. A rendelet a Budapesti Közlöny keddi számában jelent meg. * Meghívó. A Szent Mihályról nevezett róm. kát. Egyházközség képviselőtestülete folyó évi május hó 23-án (vasárnap) délelőtt 1412 órakor az Egyházközség gyüléstermé- ben (Mátyás király-tér 15.) rendes közgyű­lést tart, melyre a képviselőtestület tagjiait tiszteletei meghívja: az "Elnökség. Tárgyso­rozat: Elnöki megnyitó és bejelentések. Az 1941. év—1942. évi zárszámadások. Az 1943. évi költségvetés. Javaslat az „Alapszabá­lyok“ 47. i-ának részbeni módosítására. A zárszámadások f. hó 22-ike 13 óráig bezáró­lag megtekinthetők az Egyházközség gazda­sági hivatalában, hétköznapokon 12—13 őrá között. Egyben felhívjuk az érdekeltek fi­gyelmét, hogy aki az alapszabály szerint a képviselőtestületi tagságra jogosult, de még felvétele nem történt meg, a felvételre való előjegyzés céljából folyó évi május hó 20-án 13 óráig bezárólag jelentkezhetik, hétközna­pokon 12—13 óra közötti időben, az Egyház- község gazdasági hivatalában, Mátyás ki­rály-tér 15. sz. a. AZ IPARI ARSZAMITAS terén már régeb­ben felmerült az iparvállalatok egységes számviteli és önköltségsaámitásl rendszer megvalósításának terve. A vonatkozó szakjavaslatok már végleges formában el­készültek és rövidesen napvilágot is lát­nak. A javaslat a következő általános alapelveken nyugszik: 1. A számvitel a kereskedelmi és az összes üzleti esemé­nyeket világosan rögzítse. 2. Tegye lehe­tővé a szakmák szerint való üzemössze- hasonlitó vizsgálatokat. 8. Teremtsen »la­ppot az egységes adatszolgáltatásra. A számvitel négy részre oszlik: a) könyvvi­tel, b) önköltségszámitás, c) üzemi és üz­leti statisztika, d) előirányzat. A könyv­vitelnek kettős kereskedelmi könyvelésnek kell lennie, csak kivételes esetekben en­gedhető meg az egyszerű könyvvezetés. Az önköltségszámitásná! a javaslat ki­fejti, hogy az általános vállalkozói kocká­zat nem tekintendő költségtételnek. A közellátásügyi miniszter az árhlvatal hoz­zászólása után rövidesen meghozza dönté­sét az érdekes tervezet ügyében, amelyet a racionalizálási bizottság készített el. AZ ERDÉLYI TEJTERMELÉS szervezeté­be, mint Az Ellenőr cimü közgazdasági lap értesül, a földművelésügyi miniszté­rium terve szerint bekapcsolják as OMTK-t A GABONAFÉLÉK K1ÖRLÉSI ARANYA­RA vonatkozólag úgy hírlik, hogy rövi­desen módosító rendelkezés jelenik meg a kenyér minőségének feljavítására. APRÓHIRDETÉS EK Szavanként 7 fillér, vastag batüt szavaké 14 fillér - Legkisebb hirdetés 70 fillér Jeligés levelekre, megkeresésekre csak válaszbélyeg ellenében válaszolunk és csak portósott leveleket továbbítunk. Állást keresőknek szavanként 4 fillér. Elveszett ELVESZETT KULCS­CSOMÓ. Egy idősebb úri nő pénteken délelőtt elvesztett egy kulcscsomót az Unió­utcai Aladdin-Uzletben vagy a Központi rendőrség épü­letében. Kéri a megtalálót, szíveskedjék a reá nézve értéktelen kulcsokat a ki­adóhivatalban. leadni. ■ ELVESZETT egy férfi pénztárca, 440 pengő, fény­képes személyazonossági igazolvány és más fontos iratok a Szamoskor,!-utcától a Szentgyörgyhegyig. Sze­rencsés megtaláló a pénzt megtarthatja, csak az ira­tokat juttassa el postán Ugrai-ut 17. szám a'á. —71 Alkaimoiát KERÉKPÁROZNI tudó kifutót trafik kihordásra és lapkézbesitő asszonyt felve­szünk. Jelentkezni a kiadó- hivatalban. GYORS- ÉS GÉPIKóNöT keresek azonnali belépésre. Cim a kiadóhivatalban. FŐZÓ MINDENEST keres idősebb házaspár, bejárót, vagy bennlakót. Rendes fi­zetés, jó bánásmód. Szenezi Molnár-utca 16. —56 Állást kara» FÁS tisztviselő, perfekt könyvelő és adminisztratív munkás bent és kint, na­gyobb üzemnél állást keres, esetleg mint könyvelő más üzemhez is megy. Cim a ki­lóban. —7 ELSÖOSZTALYU mű­tősnő. sok évi gyakorlat­tal állást keres. Nagy Erzsébet. Mezősas 338. Biharmegye. NAGYVALLALAT vo't főkönyvelője széleskörű Is- merettséggel és kereskedel­mi gyakorlattal elhelyezke­dést keres vagy helyettesit szerény igényekkel. Cim a kiadóban. GYORS- és gépirónő, perfekt, őskeresztény dél­utáni foglalkoztatást vállal. Apponyi-utca 13. sz. Ükét BÚTOROZOTT tiszta szo­bát keresek, fürdőszoba használattal. Lehet távolabb is a központtól. Ajánlatokat „Pontosan fizető férfi“- je­ligére a kiadóba kérek. SZIGORLÓ egyetemi hall­gató keres 6 hétre kertes la­kásban elegáns bútorozott szobát fürdőszoba haszná­lattal Attila-, vagy Majális- utcák környékén. Címeket Rácz Endre, Tinódi-utca 11. szám alá kér. —67 Adás’véttl KOMBINÁLT szoba be­rendezés eladó. Berkovics asztalos, Pap-utca 41. —51 JÓKARBAN leső női ke- rékpárt vennék kifogásta­lan gumiabroncsokkal. Te­lefon 30-13. TELJESEN jó állapotban levő márkás rádiót keresek megvételre. Cimeket a ki­adóhivatalba „Rádió“ jeligé­re kérek. ÜZLETBERENDEZÉST, textil - rövidáru üzlethez, (pultot, stelázsikat) kere­sek megvételre. Címeket a lap kiadóhivatala továbbit. ÚRI fodrászat eladó for­galmas helyen. Cim a kiadó­ban. ' ___________—TI ~ MEGVÉTELRE keresek tüzmentes vas iratszek­rényt. Ajánlatot „Transyl- vania“ szálloda portásához. ÍRÓGÉP „Royal" irodai sürgősen eladó. Kováts, Szentegyház-utca 3. ELADÓ HÁZ Andrássy- ut 37. sz. alatt, 2 szoba konyha, nagy telek 30.000 pengőért. —26 HUBA VEZÉR 12. SZ. ALATTI VILLA ELADÓ. Tárgyal Pálífy ingatlan- iroda, Horthy-ut S. TELEK 1700 négyzetmé- teres a belváros belterületén eladó, két szoba, konyha komfortos lakással, Latzin- ger Gyula ingatlan forgalmi iroda Bartha Miklós-utca 5. Telefon 17-38. Ingatlan DEÁK FERENC-UTCA 5. SZ. ALATT EMELETES BÉRHAZ ELADÓ. Tárgya! Pálffy min. rngedé.yezeít ingatlanforgalmi iroda, Horthy-nt 9. ELADÓ IPARTELEP HÚSZ MILLIÓ LEJÉRT. Pálffy ingatlan-iroda, Hor­thy-ut 9. NAGYOBB VILLÁT KE­RESÜNK MEGY ÉTELRE BUKARESTI FIZETÉS­SEL. Pálffy ingatlan-iroda, Horthy-ut 9­INGATLAN FI,ADÁSO­KAT VÁLLALUNK. Fize­tés csak siker esetén. Pálffy, Hoithy-ot 0. üzlettárs NAGY jövedelmet bizto­sító ipari és kereskedelmi vállalat 15-től 30 ezer pen­gőig tőkét keres. Cím a ki­adóban. Oktatás SZEPTEMBERI polgári Iskolai magánviszgákra esti tanfolyamok kezdődnek má­jus hó 15-én. Jelentkezések 12-lg. Felvilágosítással szol­gál délelőtt 10—12 óráig. Telefon 10-81. —62 Kulonféh SZÉN A Fü bérletet kere­sek. Jelentkezni Vasvári Pál-utca 51. Mészárszék. ZONGORA órát vennék Erzsébet-ut környékén lakó hölgytől, akinél gyakorolni is lehet. Ajánlatot „Tisztvi­selőnő“ jeligére a kiadóba 1 leérek. #

Next

/
Thumbnails
Contents