Keleti Ujság, 1943. május (26. évfolyam, 97-122. szám)
1943-05-02 / 98. szám
1934. M A J V S 2 Pártoljuk a keresztény cégeket! Zsák, zsineg, ponyva, föggeny, bútorszövet, szőnyeg, linoleum Erdély« K©ii«ler=i®nárn és Kárpiioskelléfeek R»Ţ* ▼» ! spiles r« f. Kolozsvár, Wesselényi Miktös-u. lé. Telefon: 37-03. Száras, zsíros, pórusos vagy ráncos arcbőrét helyrehozza as „ILLA“ bozmclilm Tol.: ÎÎÎ, Pdzmdng Híre Mátyás király,tér 37, Tel«*.? 33*36. Uj tanítvány kiképzés. Öltöny, felöltő és äällon-klbltokäin nagy választék Sebestyén Testvérek ruttaáruháiában Wesselényi Miklós-utca 4« szám* Méretszabóság. Nviredi és Orbán ruh a Üzlete a Tímár-utca 2 alól Átköltözött Wesselényi Miklós«». 13. sz, alá Mórltzné Szigethy Anna férfidivat Üzlete Mátyás király- tér 8. sz. Dúson f®!*iere!t raktér fehérnsmüekben és kq'opekban. Folberth Éva áll. eng, gyors«, gépíró- és szépiró* szakiskoláiéban minden tté 1-én u] tanfolyamok Indulnak. Kolozsvár, Kossuth Lajjoe-utca 5, szám, L em. Telefon- 18-9L Jávor Géza ny. miniszt. titkár, a gyorirás egyetemi előadója gyorsíró ás gép író iskolája Deák Ferenc-utca 45. sí. Telefon: 17-77. EGY GOLYO Irfa: Terepesénél Csyufa Ujváry Károly műbútorasztalos Űxl«f: Horthjf-uf 29. ÍTtöheís: mussolini-u. 6 Kombinált szobák, hálók, ebédlők, konyhabútorok, megrendelésre Is A2 éjszaka, amely úgy feküdt a földön, mint a kiterített ember fölött a halotti lepel, lassan mégis oszladozni kezdett. Valami láthatatlan sugár mindjobban szelídítette a sötétséget s alóla itt-ott már felködlöttek az árnyak. A bedöntött traverz, egy futóárokrész az égnek kuszáit drótsövény polipindáival már kivehető volt. Az árokban a sziklagörgeteg gránittörmelékei között néhány törött fegyver lapult. Olyanok voltak most ezek, mint hitvány bodzafapálcikák a hatalmas szálfák mellett. Vassisakok hevertek szanaszét s a leomlott torlaszokon vérpiros foltok virítottak, az eldobált kötszerek csomói. Egy üreg előtt félig lehasitott sátor- ponyvarongyot lengetett a hajnali szél. A mélység torkába törtfoku létra nyúlt lefelé és lenn egy olajmécs pislogó lángnyelvét a korom fekete uszálya lebegtette. Keskeny, padkaszerü mélyedésben, arccal az állások felé figyelve feküdt az őrszem. A szürkület felszálló ködét vizsgálta, amelyen túl egy másik világ van — az ellenségé. Az ekrazit nehéz, zöld köde terjengett a táj fölött és lenn a kaverna szurdokában fáradt emberek forgolódtak lidérces álmaikban. Éjfél óta tartott ez a véletlenadta, könyörületes pihenő, de a támadást minden percben várták. Egyszerre csak a gödör fenekén nyiszo- gott egy derékszíj és összekoccant rajta a bajonét a tőrrel. Fegyverzávár csattant s a szüK nyílásba. lenyujtott létra recsegni kezdett. Fiatal, egészen gyerekember emelkedett ki a nyiláson és nyújtózkodott ki az árokban. Utána rrtég kettő. Komótosan jöttek, totyogva, öregesen, baljukban a golyótartő vászontok, benne kétszáznegyven éles, jobbjukban a fegyver. Felváltásra jöttek. — Mi van kint, Szabó? — súgta az őrszem felé a fiatal. — Nem mozdul semmi, hadapród ur! — Szálljon hát le. Maga meg Zombori, előre. Zombori fellépett a mellvédre, a hadapród pedig a másikkal elfordult az árok hajlásá- ban. Már egészen kivirradt, amikor a hadapród visszaérkezett az üreghez. Kissé tétovázott, hogy vissZamásszon-e a kavernába, hogy egy keveset pihenjen, amig a másik örvál- tást is fölvezetheti. Meggondolta magát. Zombori mellé kapaszkodott és szétfigyelt a szürkületben. Hosszú ujjai félszegen fogták át a Manlichert. Könyökével kapaszkodva mászott az őrszem mellé. — Úgy érzem — suttogta, — nem usszuk meg ezt a hajnalt. .. Az őrszem ném moccant. Meredten figyelt előre, válla meg-megrándult és úgy tett, mintha nem balt: volna semmit. A hadapród visszanyelte lélegzetét és ö is ugyanabba az irányba fürkészett. Alig néhány lépésnyire előttük egy meg- koppasztott fának csonkjai meredeztek. I,e- hasitott ágain itt-ott még lengett néhány falevél. Két holttest hevert a fatörzs mellett, az egyiknek bakancsáról feléjük csillogott az elkopott patkó. Az előző éjszakai támadásból maradtak ott. Távolabb kőkerítések beomlott falai fehérlettek. Azon is túl ismét drótsövények s egy üdezöld emelkedés tetején szürke sávban gyorsan rakott friss sziklabástya vonult és tűnt el a völgy kanyarulatában, mintha valami gigászi acélvakondok hasított volna utat a hegy hátába. A hadapród tekintete a drótsövények vonalára tévedt. Most vette észre, hogy a gránátverés többméteres tátongó lyukat tisztított az akadályban. Mi lesz itt, ha Üzok mégis elindulnának ?... — Be kell kötözni a réseket — motyogott magában' és ideges mozdulatot tett, hogy cselekedjék. Megfordult, hogy belépjen az árokba, amikor Zombori orditását hallotta: — Gyunnék!... Sötétzöld foltokban mozgott már előttük a vonal. Egyes pontokon nagy tömegekben rajzottak elő az ellenséges katonák. A felbukkanó nap sugaraiban felcsillant néhány acélvillanás is. Pillanatok múlva összefolyt minden és egyetlen szürkészöld hullám emelkedett és hömpölygött feléjük. — Fegy ... ver... be!... — ordította szét az árokba a riasztót. A hadapród helyén maradt. Ujjai ráfonódtak a fegyvercsöre és egyetlen mozdulattal maga elé rántotta azt. Csattant a závár és első golyója már ott porzott a szemközti sziklán. Aztán megállás nélkül lőtt tovább. A vészjel felrázta a kavernák mélyén, a szinte szélütötten heveröket. — Fegyverbe!... Fegyverbe!... A katonák hangtalan kapkodásban cselekedtek. Fejük alól előrántották a golyókkal telt zacskókat, felkapkodták a kézigránátos ládákat és mint a méhraj, kitódultak az üregből. Nem hangzott parancsszó. Mindenki tudta, hová kell állnia és mit kell tennie. A kezek ütemesen rántották el és lökték vissza a závárt, akár a gép. Fejük felett, a betonállásokból ugyanakkor megszólaltak a gépfegyverek. — Ta ... ta ... ta ... ta ... — söpört előttük az irgalmatlan acélzápor. A feléjük törö ellenség lendülete csak pillanatokig tartott, összekuszált, felforgatott, széttépett mindent ez az irgalmatlan acélzápor. Az ellenséges árkok fenekéről moet sötét tömegekben újabb oszlopok rohantak előre. Áttörtek az első vonalakon és már szaggatták Is a még akadályt tartó drótsövényeket. A hadapród tenyerét felvérezte már a tolózár fogantyúja. Zsebkendőjét csavarta a sebekre és lőtt, lőtt tovább. Nem sokáig bírta így sem. Szikladarabot markolt fel és azzal verdeste be a tolattyut. Az áradat mégis közelébb, közelébb hullámzott. Egyszerre csak kézigránátok robbantak el a drótsövények között. — Betörnek! — rémült el a gondolatára és szorongó félelmében hirtelen hátrapillantott. ** — Ott vannak-e a létrák?... Sajgó vállával újra helefejküdt a fegyverbe és dolgozott akár aí-grp ... a gép . .. Jobbkéz felől a "dróípövény szakadékán át egy szakasz törtetett előre. Mjir alig voltak tíz lépésnyire. Élükön kivont karddal egy fiatal tiszt rohant. Fekete lakkcsismája kivált a szürkészöld környezetből, Gélbavette. A lövés után a tiszt megingott és mindkét karját kitárva, összeesett. A drótokra, zuhant, feje oldalt lecsüngött s így nézett az árók felé, ahonnét a lövés érte. Ellenséges katona ugrott oda hozzá, lemet ie a dróthuzalról. A csapat többi része földre vetette magát, s nem mozdult. A hadapród újra lőtt. A golyó szákrázva vágta fel a követ a tiszt mellett. Nem talált. A katona, aki talán a tiszt szolgája lehetett, a becsapódás után megfordult s fürkészve vizsgálódott a lövés irányába. S akkor a két ember meglátta egymást... Az ellenséges katona ráborult a tisztjére, hogy testével védelmezze meg. A fegyver csöve ismét fölemelkedett s most a. katona megérezte a. véget. Valamit kiáltott s jobbkezét az égfelé nyújtotta fel. A hada.pród mintha hallotta volna sikoltását: A Madonnára... — Ne löjj! Ne Jöjj!... Az ellenség könyörgő három ujja ott vibrált a célba állított fegyver irányzéka fölött. Három ujj... és a Hadapród fegyvere kakasára szorult mutatóujja elerayédt és kiMost veszem észre, hogy már majdnem negyedórája követem őket... Mintha detektív volnék. Mintha egyéb dolgom se volna, minthogy nyomon kövessem őket végig a Monostoron, szembe a koratavaszi naplementével, amint mennek, mendegélnek, majdnem ballagva, félénken, tartózkodóan s mégis erősen bizalmasan egymásba karolva. Megnézem az órámat. Igen, az idő eltelt, vissza kellene térnem már, amúgy sincs erre keresnivalóm, minek követem tehát őket*... Ezt a láthatólag boldog, szerelinespárt. Äs azon veszem észre magam, hogy már megint ott vagyok mögöttük, alig két lépésnyire. fis tisztán hallom, amint a leány azt mondja d fiúnak: — Kedvesem. Mondhat maga rólam, amit, akar. És hihet is rólam, amit akar. Az igazság azért mégis az, amit én mondok most magának ... Tehát figyeljen jól ide. Isten engem úgy segéljen, hogy csak azért festettem szókére a hajamat, mert maga azt, mondotta, hogy a buzaszőke hajat szereti. És azt is maga mondotta, hogy szereti a vörösre lakkozott körmöket!... Hát, tessék!... Itt a hajam: buzaszin szőke. Itt vannak a körmeim: vörös lakkosok. De tudja meg azt is, hogy magáért, a maga ízléséért ilyenek... És most mégis faképnél akar hagyni*... Jól van. Mehet. Senkisem tartja vissza. Még azt sem mondóm, hogy a viszontlátásig. Mehet, leedves. Mehet... És a lány már abban a pillanatban, ahogyan ezt kimondotta, vissza is fordult. A fiú még ott állott pillanatig a Monostoron, szemben a napfénnyel, de mégis nagyon lehajtott fejjel, elgondolkozva, mint, aki rájött, hogy valami végzetes, jóvátehetetlen bűnt követett el... Átmentem a túlsó járdára s úgy tértem, vissza*a városba, * „A kirakat rendezés alatt!“ Milyen különös. Hónapok óta ott látom. már abban a kirakatban a figyelmeztető táblácskát, valahányszor útközben ráesik a tekintetem. És közben erősen sajnálom azt a szegény kereskedőt, akinek hónapok óta nem volt annyi ideje, hogy végre elrendezze kirakatát ... Gondolom, biztosan egyedül van a boltjában, egyedül kell kiszolgálni vevőit s azért nem jut még erre is ideje. Menjünk be a boltba. — Mit parancsol, mivel szolgálhatokT — fogad a kereskedő. Ekegek, vekegek valamit, már magam, sem, tudomi mit, de a kereskedő amugysem enged, szóhoz jutni ,,, egyenesedett,.. — Mi e* *? — Rémült el és hiába akarta, as ujját nem tudta begörbíteni... Körülötte zűrzavar, géppuskák, szörnyű kalapálása... Tompa puffogások... Valaki ordít... Á kézigránátok.. * S az a feltartott három ujj Ott előtte... — Nincs könyörüJet... ölni!... ölni!... Különben... Egy pillanatig tétovázott mindössze. Egy pillanatig ember mert. lenni a. földreszállt pokolban. Egy érzés ködlött fel benne: van-e joga az irgalomra ? A válasz már utvan volt.. A sebesült tiszt mellől ugyanakkor elcsat» tant egy fegyver. Egy golyó repült.. Könnyű, alig hallható zfzzenés futott a. levegőn keresztül. Nem volt akadálya. A hadapród lassan lefordult a. mellvédről és begurult az árokba. Homloka és a két szeme között ki a vérosepp hogyant elő. Tekintete a hamuszürke égboltra meredt, mintha onnét várt volna feleletet arra, ami vele történt. — Kérem, — mondja, — elmúlt fM 1 óra, nem. szolgálunk már ki. Tessék talán délután, vagy holnap délelőtt jönni. Dehogy megyek én az ilyen boltba többet. Se délután, se délelőtt, soha többé. Mert tessék elképzelni. Legalább három, alkalmazott tétlenkedett a kereskedőn kívül a pulton belül fél 1 órakor s mégsem szolgálták ki. Csupán magukat „szolgáltatták ki“. Hogy ilyen kereskedők is vannak. De az még ma, sem megy a fejembe, hogy egyáltalán mivel foglalkoznak ebben a boltban* De az azért mégsem ártana, ha végre elrendeznék a kirakatot. S főként az árukat látnák el szabályos árjegyzékkel, mint ahogyan a törvény is előírja. De nem hőnapok múltán, hanem legalább bár holnap ... * — Fizesse meg á tojásomat, fizesse meg a tojásomat, mert rendőrt hivok! — kiabál lelkendezve a virágos bolt előtt Mari néni. Elmennék mellette, dekát régi ismerősöm, tehát meg kell ottani, lássuk, mi baja van 7 — Jaj, be jó, hogy itt van ae urfl, az Isten fizesse meg. Mert nézze, mi történt. Vettem három tojást nagy utánjárással, jegyre 8 az a bestyia — mutat be a virágos bolt ajtaján — az, aki most veszi a kezébe a virágot, kiütött a kezemből belőle kettőt. Eltörtek a drága, tojásaim, Istenem, Istenem ... — Fizesse meg. mert rendőrt hívok! — kiáltja be a bolt ajtaján, de a ,.bestyia“ rá se hederint. Éppen most fizeti ki a dús virágcsokrot, de úgy látszik, hogy mégsem, akar kijönni a boltból. Mari néni pedig kétségbeesve siránkozik. áfár egész szép közönségünk van. Körülállanalk. •— Mennyi volt az a két tojás. Mari néni* — Egy pengő, — azt mondja — egy pengő. , — Fogja, itt a pengő, — adom át neki a pénzt — nem érdemes botrányt csinálni. Elfogadja, S láthatólag belenyugszik a dolgok ilyehkénti fordulatába, De csak látszólag, mert amjkor a gyanúsított, a, tettes kilép a virágüzletből, Mari néni hirtelen benyúl a szatyrába, valamit kikapar belőle s megkárosítója hátába vágja. Csak amikor a „valami“ roncsai földet érnek, akkor látom, hogy tojás volt. — Ez tartalék, volt — mondja Mari néni, — most, már nem maradt egyetlen tojásom, se, mehetünk, az Isten szakasszá, meg a nyakát neki,,, BÍRÓ JÁNOS (Fajli Hrb, 1917.) ÚTKÖZBEN
