Keleti Ujság, 1943. május (26. évfolyam, 97-122. szám)
1943-05-18 / 111. szám
RI 1943, MÁJUS IS 7 Biztos» fölényes győzelem Genlber Magyarország—Svájc 3:1 (Síi) «•«of, május 17. A magyar válogatott labdarugó csapat vasárnap játszotta első idei mérkőzését s szép játék után, biztosan győzött Svájc ellen. A hosszú utazás s idegen környezet hátrányával könnyen megküzdött a magyar csapat s bár a mérkőzés első negyedórájában némileg eífogódottan játszott s az első gólt is a svájciak érték el, azután magára talált, átvette a játék irányítását, ftj*énybe került s jobb technikai és taktikai átlkéezültségével megérdemelten, vivta ki a gWŞuclmet, amely annál értékesebb, mert SÍpjc csapata az idén Svédországot és Hor- ▼SfcoirsTágot is legyőzte. A magyar csapat mostani 3:1 arányú győzelmével harmadik egymáeutám sikerét érte el Svájc ellen. A zöriehi 2:1 után Budapesten 3:0 volt az eredmény s ehhez csatlakozik a genfi 3:1. A két. csapat 25 ezer néző előtt, Bauwens vetésével a következő összeáUitásban étt ki: N Magyarország: Tóth Gy. — Szűcs, Szalay — Sáros! ül.. Olajkár H.t Perényi — Kin- cess. Marosvári, Zsengellér, Bodola, Tóth ni. Svájc: Ballabio — Lehmann, Gueme — Springer, Vemati, Kickenbach — Bickel, Amado, Mounard, Abbeglen, Aebi. A nagy széltől támogatott svájciak erős támadásaival indul a játék. A magyarok bizonytalanul, kapkodva játszottak az első negyedórában s a svájciaknak sikerült is a 10. percben gólt elérniök Mounard közvetlen közelből esett lövéséből. A gól után feljött a magyar csapat, fölényt harcolt ki, amely azonban csak a 33. percben hozott eredményt, amikor Bodola szép lövése a kapuba talált. A következő percben Bodola—Marosvári—Zsengellér összjáték után Zsengel'ér lövése vágódott a hálóba. A 44. percben Marosvári átadásából Bodola nagy lövéssel juttatta gólba a labdát. A második félidőben mindkét csapat gyönyörű támadásokat vezetett s különösen a kapusoknak volt alkalmuk tudásukat bebizonyítani. A magyar csapat legjobbjai Tóth Gy., Perényi, Szalay, Sárosi III., Zsengellér és Bodola voltak. A csatársor jobbszárnya nem volt eleget játékban.. Az első hadtest nyerte a hadsereg-vivóbajnokságot Kolozsvár, május 17. Vasárnap nagyszámú közönség előtt bonyolították le a hadsereg tőr- és kardvivó bajnokságának döntőit. Mindkét számban 27—27 tiszti vivő Indult » az elömérkőzések után 9—9 versenyző került a döntőbe. Az izgalmas döntők után az alábbi eredmények alakultak ki. Tő rversenyben: 1. Papp főhadnagy I. hadtest 7 győzelemmel, 16 kapott találattal: 2. Gerő százados VII. hadtest 7 gy., 24 kapott találat. 3. Németh hadnagy 1. hadtest 5 gy. 4. Gucsy hadnagy in. hadtest 4 gy., 11 kapott, 14 adott találattal. 5. Gáts százados vm. hadtest 4 gy., 11 kapott, 13 adott találattal. 6. Palócz százados III. hadtest 3 gy., 7 ■ kapott találattal. 7. Matosek főhadnagy ’ VII. hadtest 3 gy., 8 kapott találat. 8. Szentkirály! hadnagy IX. hadtest 2 gy. 9. Csiszár százados III. hadtest 1 győzelemmel. Kardversenyben: 1. Idrányi őrnagy V. hadtest 6 győzelemmel. 2. Lukács százados 1. hadtest 5 győzelemmel, 12 kapott találattal. 3. Vida hadnagy V. hadtest 5 győzelemmel, 15 kapott találattal. 4. Száraz százados ül. hadtest 5 győzelemmel, 16 kapott találattal. 5. Szép zászlós VT. hadtest 4 győzelemmel, 10 kapott találattal. 6. Maday százados VIII. hadtest 4 győzelemmel, 12 kapott találattal. 7. Kerekes százados II. hadtest 3 győzelemmel, 10 kapott találattal. 8 Gábor főhadnagy IX. hadtest 3 győzelemmel, 11 kapott találattal. 9. Esső százados Hl. hadtest 1 győzelemmel. Pontversenyben: 1. I. hadtest 24 ponttal. 2. ín. hadtest 18 ponttal, 3. V. hadtest 16 ponttal, 4. VII. hadtest 11 ponttal, 5. VIII. hadtest 9 ponttal, 6. VI. hadtest 5 ponttal. 7. IX. hadtest 4 ponttal, 8. II. hadtest 3 ponttal, 9. IV. hadtest pont nélkül. A vasárnap esti döntök után vitéz Somogyi Endre altábornagy ünnepélyes keretek között osztotta ki a dijakat. A honvéd vezérkar főnökének r.agydiját, mint ismeretes az első hadtest 24 ponttal vette birtokába. A HTVK elnöke a dijak átadásakor a következő beszédet intézte a honvédtiszti vívókhoz: — Ezúton mondok köszönetét a honvéd vezérkar főnökének nevében az összes tiszt uraknak, akik teljes fe'készültséggel, tudásukkal, sportszerűen és lovaglásán küzdöttek két napon keresztül Mátyás király városában ezen a magas színvonalú országos versenyen, örömmel állapítom meg, hogy a sport terén különösen a tőrben Igen nagy fejlődés mutatkozik az elmúlt évi versenyhez viszonyítva. Az altábornagy ezután megköszönte a hadtest parancsnokának, mint a rendező hadtestnek a verseny sikeres és kitűnő lebonyolítását. Külön köszönetét mondott vitéz Várady József hadtest vivómestemek aki a szombat, vasárnapi országos hadsereg tör- és kardvivó bajnokságokat nagy hozzáértéssel és tudással készítette elő, mely a> utóbbi évek legjobban sikerült versenyi- volttóttá az I. Hadtestnek. A díjnak az elmúlt évben a II. Hadtest volt a védője. A döntő küzdelmekben a jobb helyezést elért honvéd- tisztek értékes emléktárgyakat, a többi helyezettek a HTVK emlékplakettjeit kapfák. A kétnapos versenyt, mélyet a KAC, Unióutca 21. szám alatti nagytermében bonyolítottak le, mindkét nap igen nagy közönség sikere volt. A vasárnap délutáni döntő küzdelmeken olyan zsúfolásig meglelt a terem, hogy többszázan nem fértek be. A Kolozsváron pár napig tartózkodó kilenc hadtest vivői a legnagyobb elragadtatással beszéltek elutazásuk előtt itteni kellemes benyomásaikról és arról a fogadtatásról, amiben három napon keresztül részük volt a hadtest részéről. \ Básiya ponlot szerzel a DVSt-lőI Kolozsvár, május 17. A Bástya csapata az NB. II. Mátyás csoportjának bajnokával, á DVSC-vel küzdött meg vasárnap s kitűnő játékkal 2:2 (1:1) arányban döntetlenül végzett. A Bástya egyébként a győzelmet is megszerezhette volna. A gólokat Farkas (2), illetve Szilágyi és Sidlik lőtték. A mérkőzést a KKASE sportnapja keretében játszották le, amelynek másik eredménye a KEAC—KKASE kerületi bajnoki rangadó volt. A KEAC 3:0 (3:0) arányban győzött s ezzel biztosította bajnokságát s az NB. H.-be való feljutását. Előzőleg ökölvívó bemutató és válogató tornászverseny volt a KKASE, KEA'i és VUlamosmü ökölvívóinak és tornászainak részvételével. Vo*s An»al vezeti o KAC— D KAV*G mérkőzés* Budapest, május 17. A JT a vasárnapi, május 23-iki NB X. mérkőzésekre a következő játékvezetőket küldte ki: Kolozsváron' KAC—DiMAVAG: Vaas Antal. Budapesten: Ferencváros—Csepel: Mágori. Törekvés— NAC: Kékesi. Elektromos—Szolnok: Nagy Lajos. Újpest—Gamma: Újvári. Szegeden: Szeged—Haladás: Huszár. Újvidéken: Újvidék—-Vasas: K. Nagy Pál. Salgótarjánban: SalBTCKispest: Harangozó. Kolozsvári lahdamgó eredmények: KMTE —Postás 1:0 (1:0), Korvin—K. MÁV II. 1:0 (1:0). Kerületi bajnokiak—Bástya—K. MÁV ifj. 0:0. KAC—Korvin ifj. 11:0 (6:0). Bot nagykereskedés Kolozsvár és vidékére kitűnő bal aton mellék í, badacsonyi, csopaki és szekszárdi fehér és vörösborai eladására if'tfil 3ko$ képviselői keree Sürgős ajánlatokat: Dr. Boda Káro y bornagykereskedő Nagykanizsa címre. Vitéz Somogyi Endre altábornagy a honvéd vezérkar főnökének nagydiját Hunyadi János, a világ egyik legragyogóbb tehetségű aagyat tedvezei'éaek bronzszobrát átnyuj' BUDAPEST, máj. 17. Budapest teniszbajnokságain vasárnap több számban lejátszották a döntőket. Eredmények: Férfi egyes: Asbóth—Katona 6:8, 8:6, 5:7, 6:1. Katona az elődöntőben Szigetit verte 6:1, 6:3, 3:6, 4:6, 10:8 arányban. Női egyes: Peterdi—Gattnerné 3:6, 6:3, 6:8, Férfi páros elődöntők: Asbóth, Mayer— Frigyest, Szentpéteri 6:0, 6:4, 6:1. Katona, Fehér—Szigeti, Forró 6:8, 3:6, 6:8, 8:4, feladva. DÍJKIOSZTÁSSAL fejeződött be A GAZDASZ-BAJNOKSAG Kolozsvár, május 17. Vasárnap reggel 9 órakor a Mezőgazdasági Főiskola dísztermében ünnepélyes keretek között osztotta ki vitéz Birő a főiskola igazgatója a győzteseknek és helyezetteknek a szebbnél-szebb vándordíjakat és emlékérmeket. Az ünnepségen a főiskola tanári karának, a vidéki főiskolák tanárelnökeinek, a versenyen részt vett összes versenyzők, valamint a zsűritagok jelenlétében adta át a főiskola igazgatója a szép emlékérmeket. A legtöbb dijat és emlékérmet a Kolozsvári Mezőgazdasági Főiskolai Sport Egylet labdarugót és vivői vitték el, akik ezen az egyhetes bajnokságokon bebizonyították, hogy az ország összes gazdászegyesületel között a legjobban az országban. l>e ugyancsak bőven kijutott a szép díjazásokból a debreceni, magyaróvár!, és a keszthelyi gazdászoknák Is, akik különösen a céllövészetben és az atlétikában értek el szép sikereket. SEPSISZENTGYÖRGYÖN egy budapesti vegyescsapat játszott vasárnap s 10:1 (7:0) arányban győzött a város válogatottja ellen. — Kéthavi fogház egy láda festék ellopásáért. Kolozsvári Jenő Horthy Miklós-ut 50. szám alatti kereskedése élőt 1942 november 14-én Kovács György egy festékmintákkal teli ládát lopott el, 250 pengő értékben. A törvényszék büntető egyesbirá ja a lopásért kéthavi fogházbüntetést és kétévi jogvesztést szabott ki Kovács Györgyre. APRÓHIRDETÉSEK Szavanként 7 filiér. vastag betűs szavaké 14 fillér - Legkisebb hirdetés 70 fillér Jeligés levelekre, megkeresésekre csak csak portóiott leveleket továbbítónk, válaszbélyeg ellenében válaszolunk és Állást keresőknek szavanként 4 fUlér. Alkalmazás FRANCIA munkásnőt, kézi és tanulóleányokat felvesz divatszalon. Cím a kiadóban. —79 M. klr. 316. sz. vör. kér. badlkórház perfekt gépírót keres azonnalra. GÉPÍRÓNÖT gyakorlot- tat felvesz Szittya r, t. Hor- thy-ut 33. sz. HARISN Y AKÖTÖMES - TÉRT keresünk vidéki városba Standard gépekhez. Sima kötőgépekhez értők előnyben. Ajánlatokat Taub hlrlapiroda Nagykároly továbbit. Állást keres GYORS- és géplrónő, perfekt, őskeresztény délutáni foglalkoztatást vállal. Apponyi-utca 18. sz. GYÓGYSZERÉSZEK figyel- mébe. Gyógyszerészhallgató kétévi gyógyszertári gyakorlattal, Julius egytől ok- tóber egyig állandó kisegítést vállal. Cim a kiadóban. ••>■* lökés BÚTOROZOTT tiszta szobát keresek, fürdőszoba használattal. 1-ehet távolabb 1* a központtól. Ajánlatokat „Pontosan fizető férfi“ jeligére a kiadóba kérek. """"ELCSERÉLNEM helvárn- si 1 szoba, konyháé komfortos lakásomat 3 szoba k «nyílás komfortos belvárosi vagy különálló telken levő lakással. Megkeresést a kiadóhivatalba kérünk. Adás-vétal KEVESET használt női ruhák, 38-as női cipő olcsón eladó. Cím a kiadóban. ______________________—129 HASZNÁLT bútort veszek, levelezőlap hívásra házhoz megyek. Butorrak- tár nézema-u, 19. UDVARBAN, —ISI ZONGORÁT rövid ke- reszthurost, vagy pianlnót vidékről Is megvételre keresek. Ajánlatokat Fehér, Deák Ferenc-u. 18. Telefon 10-95. —82 HASZNÁLT bútorokat veszek és eladok. Levelezőlap hívásra házhoz megyek. Lukács Ferenc, Dézsma-u. 18. BÉLYEGGYÜJTEMÉ- NYEKET, tömegbélyeget legelőnyösebben vásárolok. Herczegné bélyegkereskedés, Dávid Ferenc-utca 12. JÓKARBAN levő félháló eladó. Szántó-utca 94. sz. 1 és 2 óra között. ÜZLETBERENDEZÉST, textil - rövidáru üzlethez, (pultot, stelázsikat) keresek megvételre. Címeket a lap kiadóhivatala továbbit. EBEDLÖ BERENDEZÉS, ! egy perzsa szőnyeg 3.90 X 2.80 nagyságu eladó. Cseko Ilona, Kendilona. ÍRÓGÉP irodai, kitűnő állapotban eladó. Kovács, Szentegyház-utea 3. ELADÓ nagyon szép tél- j háló. Megtekinthető Vj2— %3-ig, Döbrentei-u. 2.1. 9. IngotfoBi DEÁK FERENC-UTCA 5. SZ. ALATT EMELETES | FER HÁZ ELADÓ. Tárgya! j Fálffy min. cngedé.yeze-t [ Ingatlanforgalmi lroua, j Horthy-ut 9. | ~HUBA VEZÉR 12. SZ. J ALATTI VILI A ELADÓ. | Tárgyai Fálífy ingatlan- iroda, Horthy-ut 3. ELADÓ IPARTELEP FUTSZ MILLIÓ LEJÉRT. Pálffy ingatlan-iroda, Hor- thy-ut 9. NAGYOBB VILLÁT KE- j RÉSÜNK MEGVÉTELRE j BUKARESTI FIZETÉS- ţ SEL. Páltfy Ingatlan-Iroda, Horthy-ut 9INGATLAN FLADASO- KAT VÁLLALUNK. Fizetés csak siker- esetén, EâJffjr, Hortbx-ot 9, SÜRGŐSEN ELADÖK: 52 lakásból álló nagy bérpalota. Nagyobb és kisebb bér- házak. Családi házak, összkomfortos villák, gyárnak vagy üzemnek alkalmas nagy házastelek a város bélés külterületén. Kisebb házak, házhelyek, gyümölcsösök. Latzinger ingatlaníor- gálmi, Bart ha M.-utoa 5. ELADÓ egy ház nagy kerttel, 1 hold szántóval. Bethlenkert-u. 22. —136 Oktatás POLGÁRI iskolai szeptemberi magánvizsgáira előkészítő tanfolyamok kezdődnek. Jelentkezéseket elfogad d. u. 7—8-lg. Zápo- lya-utca 16. I. 15. —128 Üzlettárs F 25.000-rd társulnék, teljes garancia mellett gyors lebonyolításit üzlethez. Telefon 35—59, —139 RGlowfél» TARTÓS ON DÓI. AI, AS, hajfestés, divatos frizurák, jó munkaerők Baler nőt- íodrásznál, Jókai-u. 5. —1024 IRT poloskát, háziférget „TISZTÁSA G“ vállalat, Kossuth Lajos-utca 34. Telefon 30-32. VENDÉGLŐI pályázatot hirdet a Húsiparotok Szövetsége, pályázati feltételek megtekinthetők a Krizautea 16. szám alatt. ZONGORA órát vennék Erxséhet-ut környékén lakó hölgytől, akinél gyakorolni is lehet. Ajánlatot „Tisztviselőnő“ jeligére a kiadóba kérek. STOPPOLAST, fehérnemű javítást, kisebb mosást, vasalást jutányos áron vállalok, Magyar-utca 12. hátul az udvarban.