Keleti Ujság, 1943. április (26. évfolyam, 73-96. szám)

1943-04-22 / 91. szám

Régi bűntény nyomait találták meg a Ma?onr-árok partján játszadozó gyermekek Két emberi csontváz a MussoKni-ut 3. számú telek kertjében n ' Kinevezték Scamosajvftr város közellá­tási bizottságát. Nemes Tamássy Károly dr. polgármester a Közellátási!gyi Minisztérium rendeletére kinevezte a 12 tagból álló városi közellátásügyi bizottságot. A közellátástígyi bizottság négy-négy taggal 3 csoportra osz- lk. Tagjai lettek a gazdgálkodók képvise­letében: Aján Tivadar, Gábor József, Zabu- lik Jenő és dr. Pongrátz Ernő, a kereskedők részéről: Móricz Jenő, Lulay József, Flórián .Antal és Osztián Kristóf, az iparosság kép­viseletében: vitéz Görgényi Tivadar, Szabó Imre, Szenik György és Homyák Mihály. A közellátásügyi bizottság rövidesen megkezdi működését. Tavaszi hangversenyt rendezett a Ka­tolikus Lányok Országos Szövetségének sza- mosujvári „Boldog Margit“ csoportja. A Katolikus Lányok Országos Szövetségének „Boldog Margit“ csoportja a katolikus kul­túrteremben nagysikerű tavaszi hangver­senyt rendezett. Szenik Anna elnök beveze­tőjében a Klosz célkitűzéseit ismertette, majd a „Boldog Margit“ csoport énekszáma következett. Mécs László: „örök banalitá­sok" és Puszta Sándor: „Hóvirágok“ cimü Verseit szavalta Pongrácz Teréz. A „Virág- nyilás” cimü táncfantáziát Grieg: „Reggeli hangulat“ c. zenéjére Berki Lili, Hosszú Sári, Jakab Róza, Jónás Mária, Krisán Erzsébet, Szenik Anna és Szenik Ili adták elő. A tán­cot Reiber Andorin testnevelési tanárnő ta­nította be hozzáértéssel. Szünet után Hid- véghy Vilmos hegedült Kalmár László zon- gorakiséretével. Reményik verseket szavalt Zsombary Erzsébet tanárnő. Delibes: „Virá­gok tánca“ és „Kéknefelejts“ c. müveit Kal­már László adta elő zongorán. Majd Pon- gráez Teréz két énekszáma után Kodály Zoltán három kórusát adta elő a polgári leányiskola énekkara Zsombory Erzsébet tanárnő vezényletével. Italkülönlegesiégek: Likőrök, gyümölcspárlatok, rumok, borok nagy választéka FQlöp Géza Kolozsvár, Széchenyi-tér 19. sz. — A szamosujvári állami elemi népiskola műsoros délutánja. A szamosujvári állami elemi népiskola műsoros délutánt rendezett a Számos-szálló előadótermében. Levente- köszöntőt mondott Várady Csaba IV. oszt. tanuló, népdalokat és müdalokat adott elő három szólamban az ifjúsági énekkar Ná­dor Béla tanító szakszerű vezényletével. Szathmári Zsuzsi és Váradi Csaba szavala­tai után a Hadúr zászlója c. két felvonásos hazafias, ifjúsági színdarabot és az annak keretében bemutatott táncokat Rácz Erzsé­bet, Lukács Anna, Demercián Anna, Rácz Hona, Mi-kas Ilona, Bártfeld Teréz, Kutas Klára, Meade! Ibolya, Tarisnyás Anna., Frink Róza, Grün Blanka, Römer Magda, Horovitz Lili, Abel Márta, Arnold Olga, Ma­rosán Mária, Fischer Szerén, Várady Csaba Levente, Bartha József, Fekete László. Mol- dován Kornél, Mihály Izsó, Bács Mihály, Farkas Tibor, Lederer János, Gábrus Jenő, Morár' György, Horovitz Lili és Arsnkuteáa Sándor tanulók adták elő. A darabban Vá­rady Sándor igazgató és Nádor Béla, vala­mint Voith Emö tanítók is szerepeltek. A darabot Várady Sándomé az állami elemi iskola igazgatójának felesége és a táncokat Heves Györgyné tanítónő tanították be. A KOLOZSVÁRI NEMZETI SZÍNHÁZ MŰSORA Április 22. Csütörtök este fél 7-kor: Magyar passió. A Tizes Szervezet előadása. Be­vezetőt mond dr. Balásy Imre plébános, fötizedes. Jegyeket a pénztár nem árusit. Április 23. Péntek: Nincs előadás. Április 24. Szombat este fél 7-kor: Magyar passió. Bérletszünet. Rendes helyárak. Április 25. Vasárnap d. u. %3 órakor: Az ember tragédiája. Olcsó helyárak. Április 25. Vasárnap este %7 órakor: Há­rom a kislány. Bérletszünet. Rendes helyárak. Április 26. Hétfő d. u. %3 órakor: A mosoly országa. Olcsó helyárak. Április 26. Hétfő este %7 órakor: Három a kislány. Bérletszünet. Rendes helyárak. Április 27. Kedd d. u. %3 órakor: Vén diófa. Olcsó helyárak. Április 27. Kedd este %7 órakor: Mária fő­hadnagy. Bérletszünet. Rendes helyárak. A SZÍNKÖR HÚSVÉTI MŰSORA: Április 25. Vasárnap este %7 órakor: Csak egy kislány van a világon. Mérsékelt Kelyárak. Április 26. Hétfő d. u. %3 órakor: Száz piros rózsa. Mérsékelt helyá.rak. Április 26. Hétfő este %7 órakor: Csak egy kislány van a világon. Mérsékelt hely­árak. Április 27. Kedd este %7 órakor: Luxem­burg grófja. Mérsékelt helyárak. Kolozsvár, április 21. Szerdán délelőtt, a Mussolini-trt 3. az. alatt lévő telek végében, a Malom-árok partján három kisfiú játsza­dozott. Játék közben áskálni kezdtek a ho­mokban s a felszíntől alig egy arasznyira egy emberi koponyát találtak. Amint tovább áskáltak, előkerültek a többi csontok is, de ezeket már nem bolygatták meg, hanem nyomban jelentették az esetet a házbeliek­nek. Alig egy óra múlva már a rendőrség is a helyszínen volt és a Malomárok partján most már hivatalosan folytatták a kutatást. A fa tövéből egy még egészen ép csontváz került elő. A csontokat a rendőrség beszál­lította a törvényszék bonctan! intézetébe, to­vábbá megindította a vizsgálatot annak fel­derítésére, hogy mikor és milyen körülmé­nyek között került egykor a holttest a Ma­lomárok partjába?... A jelekből Ítélve minden arra mutat, hogy bűntény történt annakidején, csak az áldo­zat és a tettes kilétét fedi homály. 1943. A PRi£i$ 22 Levente labdarugó játékvezetői tanfolyam A levente labdarugó mér­kőzések zavartalan biztosítá­sának érdekében május 1-éri és 2-án (esetleg 8—9-én) Kolozsváron és Marosvásár­helyen, kellő számú hallgató jelentkezése esetében levente játékvezetői tanfolyam tartá­sát tervezik. A tanfolyam ingyenes, vizsga- dij nincsen. A felvett és eredményesen vizs­gázó hallgatók összesen 14 pengő költség térítésére illetékesek, továbbá az általuk vi­selendő útiköltség csökkentése végett az utazáshoz katonai menetlevéllel látom cl a behivottákat. A tanfolyam elméleti és gya­korlati részből áll s vizsgázással fejeződik be. Az útiköltség a levente egyesület költség- vetése terhére elszámolható, ha a kiküldést a levente egyesület elnöke végezte. Jelentkezés április 25-ig! (Név, születési hely és év, vallás, foglalkozás, iskolai vég­zettség, lev. egy.-i tisztség, pontos lakcím közlendő.) Elsősorban olyan levente parancsnokok, oktatók, ifj. vezetők (akik 1924. évf.-ban vagy régebben születtek) jelentkezése kívá­natos, akik maguk is játszották a labda­rúgást, annak szabályait ismerik. A tanfolyam megtartásáról az érdekeltek közvetlen behívás utján kapnak tájékoztatást Napraforgómagot termelő leventék figyelmébe A termesztésre ingyen kiosztandó, előjegy­zett napraforgó vetőmag megérkezett. A leventék május 1-ig minden hétköznap este 6—7 óra közt az 1. sz. Mátyás király otthon­ban (Postakert-u., volt tűzoltó laktanya) vehetik át. Korlátolt mennyiségben ősterme­lő gazdák Is Igényelhetnek ingyen vetőma­got, ha családjukban levente fiú van. Tápszer a leventéknek Az ifjú szervezet fejlődéséihez szükséges C. vitamin tápszer árusításra megérkezett s az dobozonként 1.60 pengőért a 2. sz. Má­tyás király levente otthonban (Jókai-u. 2, II. em.) este 6—8 óra közt minden igazol­vánnyal rendelkező levente által vásárol­ható, amig a készlet tart. MOZI-MŰSOROK ÁRPÁD-mozgó: LelkikUnika. Főszerepben: Jávor, Turay, Vaszary, Somlay, v. Benkö, Fethes. Vasárnap d. e. %12-kor matiné. CORVIN-mozgó: Isten rabjai. Fősz.: Leho- tay Árpád, Tasnády Hona, Bulla Elma, Szillassy László, Horváth László. Vasár­nap és hétfőn d. e. 11 órakor is bemu­tatjuk. EGYETEM-mozgó: Legényvásár. Fősze­replő: Rökk Marika. ERDSLY-mozgó: Stan és Pán legsikerültebb vigjátéka: I. Életmentés mindhalálig, n. Leányszöfctetés. Főszerepben: Laurel Har­dy, Stan Oliver. Előadások kezdete 3, 5 és 7 órakor. Vasárnap délelőtt 11 órai kez­dettel matiné. MÁTYÁS KIRALY-mozgó: Nevess és sze­ress. Fősz.: Johannes Heesters, Dora Kő- mar, Fritz Kampers. Előadások 3, 5, 7 órakor és vasárnap d. e. 11 órakor. RÁKÓCZI—filmszínház: Lesz ami lesz. Fősz.: Ania Suli, Hajmássy Miklós, Vaszary Piri, Mály Gerö, Pethes Ferenc, Misoga. Va­sárnap d. e. 11 órakor matiné. Sűrű és ritkakötésü gyékényből font méhkasodat, k^iiérkosarakat, sí at'yorokat, papucsokat, különféle méretekben gépifonásu f y ék éi^’takarókaf, mogyoróbotnyélre kötött kereszt és botkötésü nylráfseprőket raktárról szállít a Szatmórvármegyei Közjóléti Szö­vetkezet, Szatmárnémeti, Eötvös-u. 5 Platinarökäk Kékrókák EzUstrókák Mertek legnagyobb választékban BÁLINT FERENC szőrmeáruiizletében Komis-u. 1. (Telefonpalota mellett.) Bundákat, szőrmét nyári gondozásra Jutá­nyosán vállalunk. a mat|yí»r-bo9gár líulffurlcapcsoIaVolc Szófia, április 21. (MTI) A ,jZarja“ áp­rilis 18-i száma hosszú fényképes nyilatko­zatot közöl Moravcsik Gyula magyar egye­temi tanártól, aki huzamosabb idő óta Szó­fiában tartózkodik. A magyar tudós elmon­dotta, hogy már huss éve áll összeköttetés­ien bolgár tudósokkal, akiknek sok értékes adatot köszönhet a bizantológia köréből. El­ismeréssel adózott annak a nagy buzgalom­nak és tervszerűségnek, amellyel Bulgáriá­ban ma is ápolják a tudományt. A magyar­bolgár kulturális egyezmény szerencsésen teszi lehetővé, hogy a bolgár tudományos kutatások eredményei ismertté váljanak Ma­gyarországon. A „Zarja.“ cikket közöl a Buda-váráról szóló bolgár népdalokról is. Eszerint a ktil- * * — A szám'»újvári református egyházköz­ség presbiteri gyűlése. A szamosujvári re­formátus egyházközség Czirmay Zoltán reí, lelkész elnökletével presbiteri gyűlést tar­tott. melyen az egyházközség 1942. évi mun­kájáról számoltak be. Különösen kiemelke­dik a Nöszövetség erkölcsi és anyagi ered­ményekben gazdag tevékenysége: Az elmúlt év folyamán 25 gyermeket láttak el ruhával és cipővel, támogatták a azamoeujvár- németi társegyházközség belmissziói munkáját és Zergi Gábor lelkészi működést kifejtő deb­receni teológus teljes ellátásáról gondoskod­tak. Az építendő iskola céljaira 600 pengőt folyósítottak, két szamosujvári gimnazistá­nak tandijáról gondoskodtak. 777.79 pengó temetői halottasház a,lapot létesítettek, egy szegénysorsu család tizedik gyermekének keresztanyaságát vállalták és mind a refor­mátus, mind az állami elemi iskola szegény gyermekeit egyházi énekes- és hittan-köny­vekkel látták el. A Nöszövetség munkájá­nak méltatása után az egyházközségnek újonnan elkészített vagyon-leltára került tárgyalás alá. A presbiteri gyűlés hálaadó imával ért véget. * Uj könyv a nemzetiszocialista Német­országról: Johannes Önquist: A Führer Birodalma. A komoly felkészültséggel megirt könyv fejezetei: A világháború következményei, — Hitler, — A zsidók Németországban, — A Nemzetiszocialista Állam kiépítése stb. A könyv ára P. 14.— kötve. Kapható: MINERVA Rt. Könyv- osztályán, Mátyás király-tér 8. Rendelet a bor viszonteladói áráról. Bu­dapestről jelentik: A Budapesti Közlöny szerdai számában a közellátásügyi minisz­ter rendelete jelent meg a bor viszonteladói árának megállapításáról. — öngyilkos lett egy kolozsvári munkás. Butyka József 33 éves Dermata-gyá.ri mun­kás Csánky Dezső-utca 36. sz. alatti laká­sának kertjében az egyik gyümölcsfára fel­akasztotta magát. Mire rátaláltak már ha­lott volt. Az életunt munkás öngyilkosságát szerdán reggel fedezték fel hozzátartozói. Butyka József kedden még dolgozott a gyár­ban s este családja körében vacsorázott a legjobb hangulatban s még célzást sem tett arra, hogy unja az életet, vagy végez magá­val. .. A hatóságok megindították a vizsgá­latot. földi városok közül még Kcmstantmapollyal és Kievvel sem foglalkozott, annyit a bolgár dalköltészet, mint a magyar fővárossal. Ed­dig csak Szófiáról és Sveta Goráról énekel­tek annyit a régi Bulgáriában, mint a legen­dás Buda-váráról. A lap részletesen felső­től ja a Buda-váráról szóló bolgár népdalok főbb csoportjait, majd megállapítja, hogy ezt a népdalkültuszt csakis a bolgárok és magyarok között kifejlődőit évszázados jó viszony, a testvéri kapcsolatok ápolása teszi érthetővé. E dalokban kifejezésre jut a két nép közötti ősi vérségi kapcsolat, a rokon­érzés és a bizalom, amely sohasem szűnt meg és a közös sorscsapások idején még erősebb szálakkal fűzte össze a bolgár és a magyar nép fiait. fiz iparhatóság figyelmeztetése a nvjilt árusítási üzletek húsvéti ünnepi zárórájáról Kolozsvár, április 21. Az elsőfokú iparha­tóság az egyöntetű és szabályszerű eljárás érdekében a következőkre figyelmezteti a nyílt árusítási üzletekkel bíró kereskedőket és iparosokat. 1. Az ünnepeket megelőző héten a déli zárás nem kötelező. 2. Nagypénteken és husvét hétfőjén az üzletek azonban csak déli 12 óráig tarthatók nyitva. 3. A fodrászüzletek kivételesen nagypénte­ken délután 5 óráig tarthatók nyitva. Ez a kivétel nem vonatkozik a kozmetikai, mani­kür és pedikür üzletekre, amelyeket mind nagypénteken, mind husvét hétfőjén déli 12 órakor be kell zárni. A fodrász üzletekben sem szabad a manikür munkakörbe eső munkát nagypénteken délután végeztetni. — Gyenge volt a horvátországi dohány­termés. Zágrábból jelenti az MTI: Az állami dohánybeváltó hivatal most fejezte be az el­múlt évben termesztett dohány beváltását. Délboszniában, a fö dohánytermelő vidéken csak 16 millió dohánytökét termeltek, ami az amugyis gyengének Ítélt. 260 vagon ter­més helyett, csak 220 vagont eredményezett, vagyis 60 százalékkal kevesebbet, mint 1941-ben. * Pk. 23373/1943. Árverési hirdetmény. Dr. Vargha Lajos kolozsvári ügyvéd által helyettesített Dr. Nádor László budapesti ügyvéd által képviselt Földes Lajos javára 1.500 P tőke és jár erejéig a budapesti köz­ponti járásbíróság: 415760/1943. számú vég­zésével elrendelt kielégítési végrehajtás so­rán lefoglalt 2.500 P becsértékü ingóságok­ra és pedig férfiöltönyök, ruhanemüek, Író­asztal, rádió stb. ingóságokra az árverést Kolozsvár, Vasvári Pál-utca 29. házszám alatt leendő megtartására 1943. évi április hó 29. napjának 11 órájára kitűzöm. Ko­lozsvár, 1943 április 6. Felszegi Ödön s. k. kir. bir. végrehajtó, mimt bírósági kiküldött.

Next

/
Thumbnails
Contents