Keleti Ujság, 1943. február (26. évfolyam, 26-48. szám)
1943-02-11 / 33. szám
I IS43. f£BRt/IR II Célom.a magyar földművelő nép széles rétegeinek erős gazdasági és szociális fundamentumot teremteni *■ mondotta a 42«es országos bizottság ülésén Bánify Dániel báró földművelésügyi miniszter Budapest, február 10. A Magyar távirati Iroda jelenti: A 42 tagú országos bizottság szérián délelőtt 10 órakor Ivády Béla elnöklétével ülést tartott. Az ülés megnyitása után Bánffy Dániel báró földmlvelésügyl miniszter két és félórás beszéd keretében behatóan tájékoztatta a bizottság tagjait a mezőgazdasági termelés, az állattenyésztés, a munkaeröellá- tás, a vlzigazdálkodás, az erdőgazdálkodás, a földblrtokpolitlka és a földmlvelésügyl igazgatás fontos kérdéseiről. Az általános termelési politikával kapcsolatban kiemelte, hogy nem elég csak a termelés zavartalanságát biztosítani, hanem a termelés fokozását is el kell érni, sőt ezen fűi azt irányítani te kell, hogy a gondviselés 1 és közellátás szükségletei megfelelő kielégítést nyerjenek. <— Az őszivetések és ősziszántások jutalmazása — folytatta beszédét a miniszter — kedvező eredménnyel járt, mert a mult évinél nagyobb területen vetettek kenyérgabonát és az ősziszántás területe lényegesen meghaladja az előző év átlagát. A növénytermelés fokozására a mult év őszén összesen 2645 vagon vetőmagot osztottak kJ. Ezt a menyiséget mintegy kétszeresére emeljük ez év őszén. A miniszter súlyt helyez a talajerő fenntartásira. Mivel műtrágyákkal korlátozott mennyiségben rendelkezünk, fokozott jelentősége van az istállótrágya jó kezelésének és okszerű felhasználásának. Ezért az istállótrágya fokozottabb kihasználása érdekében bizonyos kötelező Intézkedések elrendelésétől sem fog szükség esetén visszariadni. Intézkedések történtek a mezőaazda^ági gépek és eszközök gyártásának biztosítására is és hogy külföldről minél több, viszonyainknak megfelelő mezőgazdasági gép kerüljön behozatalra. Bánffy Dániel báró földmlvelésügyl miniszter külön foglalkozott az ipari növények termelésének kérdésével, amelynek jelentősége a jelenlegi háborús viszonyok között különösen nagy. Az ipari növények hazai termelése a múltban távolról sem volt kielégítő. Jelenleg azonban már hatalmas lépéseket tettünk az önellátás megoldása terén. Az 1943. évre az olajos és rostosnövények vetésterületét kiterjesztették és tekintettel a hdnvédelmi és közellátási érdekekre, elrendelték a cukorrépának és 'dohánynak legalább is az eddigi területeknek megfelelő kötelező termelését. A rizstermelés 1939-ben még ICO holdat sem ért el, 1942-ben azonban a vetésterület már 4000 katasztrális hold volt és ezt az idén valószínűleg tovább tudjuk emelni. A gumlnyersanyag pótlására a szovjet- oroszországi eredetű „gumipltypangnak“ nevezett növénnyel bizonyos kísérletek folynak. A bortermelés az elmúlt évben jó közepes volt. Minőségileg sok vidéken a kiváló év- járatuak közé sorolhatók. Erre az évre is megtörténteit az intézkedések a szkkcéjes rézgálic biztosítására a szőlősgazdák és a gyümölcstermelők részére. Az elemi csapások következtében kipusztult gyümölcsfák pótlására sürgősen történik gondoskodás. Az 1938—1939. gazdasági évben történt becslések szerint az állati kártevők és gombabetegségek által okozott veszteség évente több, mint 350 millió volt. Ez a veszteség a burgonyában például a 30 százalékot Is eléri. A miniszter ennek a hatalmas veszteségnek leküzdésére az összes érdekéitekkel letárgyalta a növényegészség- ről szóló törvényjavaslatot, amelyet d közeljövőben az országgyűlés elé hoz. Bánffy Dániel báró földmlvelésügyl miniszter foglalkozott az állattenyésztés kérdésével és rámutatott arra, hogy Európa állatállományának csökkenése mellett különösen jelentősége van a szociális szempontból te fontos magyar állattenyésztés fenntartásának, sőt a lehetőség szerinti fejlesztésének is. Éppen ezért közel tízszeresére emelte az állattenyésztésre vonatkozó költségvetést. Már az elmúlt évben 58.000 tenyészállat osztatott ki és e számot előreláthatólag 80.000-re emelik. Hosszasan foglalkozott a miniszter a takarmánytermelés kérdésével, amely az állattenyésztés szempontjából döntő jelentőségű. A takarmánytermelő területeket nem növelhették, a mennyiség fokozására azonban minden intézkedést megtettek. Különösen a kukoricatermelés eredményei örvendetesek, Az a további cél, hogy ebben a tekintetben megfelelő Intézkedések történjenek a termelés fokozottabbá tételére. Az államosítással kapcsolatosan az állatorvosi szolgálatot az ország minden vidékére kiterjesztik. A munkaerőellátás biztosítására intézkedések történtek. Az önként le nem szerződött munkásoknak jelentkezniük kell, szükség esetén részükre munkahelyeket jelölnek ki. Aki munkateljesitési kötelezettségének nem tesz eleget, azzal szemben szigorúan eljárnak, szükség esetén internálják őket. Az éves gazdasági cselédek és dohány- kertészek ugyanilyen minőségben kötelesek munkát vállalni és uj munkakörben őket ie- szerződtetni tilos. Ennek a rendeletnek megszegőit súlyosan büntetik. Gondoskodás történt viszont arról Is, hogy a mezőgazdasági munkásság szociális helyzetét megfelelően igazgassák. Ezért a természetbeni Járandóságok általában munkavállalók részére meghagyatnak. A miniszter kiemelte ezután a szakoktatás széleskörű kiépítésének érdekében hozott Intézkedéseket. Erre a célra a milliárdos nitelnek pontosan 20 százalékát biztosította A viziut-kérdésekkel kapcsolatban rámutatott a miniszter arra, hogy a talajvizkárok lényegesen nagyobbak az árvízkároknál, amelyek csak egy tizedét teszik ki a belvízi károknak. Elsősorban a vizlevezetés kérdését kell megoldani. Ezért elhatározta a védőmüvek államosítását. Az elmúlt évben másfélmillió holdat sikerült vizmentesiteni. A jelenlegi teljesítményt a kétszeresére kivánja fokozni, úgy hogy a még kü önleges csapadékjáratu években Is fel legyünk készülve. Az öntözésügyi hivatal által tervezett öntözőmüvek befejezése után 260.000 hold öntözése válik majd lehetővé. A Duna—Tisza-csatoma megépítésének előkészítése teljes erővel munkában van. A terv szerint a csatorna Dunaharaszt>ná' a soroksári ágból indul ki és Kecskemét közelében Ujkécskénél éri el a Tiszát. Az erdőgazdaságról szólva megemlítette a miniszter, hogy erdőterületünk az ország területének kereken 20 százalékát foglalják el. Faanyagszükség'.etünk azonban nagyobb, mint az előző években volt. Ezért feltétlenül szükséges a megkívánt famennyiség biztosítására bizonyos kényszertermelés elrende'é- se. A tüzifazavaroknál mutatkozó visszaélés 15 százaléknak felel meg, aminek oka a szállítás nehézségeiben keresendő. E zavarok megszüntetését elősegítik a jövőben a fokozottabb ellenőrzések és az árak rendezése is. Az árrendezésnél sikerült biztosi'a- ni azt, hogy a távollévő erdőkben is gazdaságos legyen a termelés. — Nézetem szerint — folytatta beszédét a miniszter — ha van egyáltalán kérdés, amely ma felül áll mind a napi, mind a pártpolitikán, úgy az a földbirtokpolitika kérdése. Az egészséges földbirtokpolitika célja a különböző egészséges birtoktipusok között a helyes és a közérdek szempontjából feltétlenül kívánatos egyensúly biztosítása. 1036 óta az elmúlt év végéig összesen 363.000 katasztrális hold föld és több mint 2100 házas belsőség biztosltottatott földbirtokpolitikai célokra. A megszerzett házhelyek száma meghaladja a 31.000-et, e mellett 18 csoportos telep is létesült. A fe'vidéki és a dé vidéki fö’dbirtokrendezések annyira előrehaladtak, hogy remélhetőleg a folyó évben a munkának legnagyobb részét már sikerül elvégezni. A munka Kárpátalján és a visszacsatolt keleti országrészekben is fokozott ütemben megkezdődhet. A miniszter kije'entette, hogy célja a mai fejlődésnek, a magyar földművelő nép széles nagy rétegeinek erős gazdasági és szociális fundamentumát megteremteni. A zsidóbirtokok keresztény kézre juttatása terén olyan gyakorlati megva’ósitásokat hoztak, amelyek ennek a kérdésnek gyökeres végrehajtását biztosították. A kisebb zsidőbirtokob nagy része sorban keresztény kézre jutott. A fennmaradó kisbirtokokat az Országos Nép- és Családvédelem közbejöttével adják át az arra érdemeseknek. E kisbirtok- kategórián fe'ül a 100 holdig terjedő zsidó birtokok keresztény kézre juttatását megbízás alapján az Országos Vitézi Szék végzi azzal a rendeltetéssel, hogy ezek a birtokok elsősorban a vitézek, a hadirokkantak, a háborúban érdemeket szerzettek kezére jussanak. Ezzel a nemzet háláját Is leróják azokkal szemben, akik a honvédelem terén a legnagyobb áldozatokat hozták. Ez a szempont különben érvényesül a zsiróbirtokok minden kategóriájában és általában az egész földblrtokpolitikában. A miniszter a továbbiak során kiemelte, hogy különös súlyt helyez a házhelyek juttatására. Remélhető, hogy három év alatt a földműves lakosságnak mintegy 100.000-re tehető házhelyszük- aég’ete kielégíthető lesz. Bánffy Dániel báró a földművelésügyi igazgatás kérdéseit behatóan Ismertette. A földművelésügyi központi Igazgatás decentralizálására rövidesen sor kerül — mondotta. Ez által a minisztérium mentesül a kisebb ügyektől, a gazdaközönség pedig gyorsabban találja meg az ügyek Intézését. A gazdasági és kereskedemi szervezetekre és érdekképviseletekre szélesebb körben kíván a miniszter feladatokat bízni. Beszámolója végén Bánffy Dániel báró kifejezést adott abbeli törhetet’en meggyöKolozsvár, február 10. Alig múlt három hete, hogy a kolozsvári törvényszék rögtön- itélő tanácsa — a légoltalmi eisötétiLesi rendelkezések életbeléptetése óta másodízben — rögtönbiráskodásra ült össze a Romániából átszökött Miron Bantuimon ügyéoen. A városszerte nagy érdeklődéssel ki3ért tárgyalás azonban meglepő fordulattal végződött: a bizonyítási eljárás és a perbeszédek megtörténtével a bíróság kimondotta, hogy rögtönbiráskodásnak helye nincsen s az ügyet rendes bíróság élé utalta. A rögtönltélő biróság döntésének eredményeként szerdán délelőtt tárgyalta újra a kolozsvári törvényszék Szenczer József elnökletével ülésező büntető hármastanácsa Miron. Pantilimon emlékezetes bünperét. Az együgyüséglg jámbor ábrázatu vádlott, akiben még a hetekkel ezelőtt fenyegető akasztófa árnyékában is alig-alig támadt fel némi halálfélelem, ezúttal még közömbösebben fogadta a hozzáintézett kérdéseket. Kihallgatása szomorú múltra vetett világot. — Alkalmi napszámból éltem, — vallotta foglalkozásáról — de nagyon szerettem az italt. Ezért nem igen akadt mtjnkám. Már huszonnyolc esztendős korában lopásra vetemedett. Többé fel sem hagyott efféle cselekményeivel. Elsőizben egy évet, négy év múltán — 1932-ben — visszaeső bűnösként újabb kéjt évet kapott büntetésül. Ki- szabadulása után elkövetett cselekedetéért megint egy évet ült, 1938-ban pedig három éves büntetéssel sújtották, Alig, hogy ez letelt, Ismét rossz útra tért, aminek következményeként 1940-ben öt évi fegyházbüntetésre Ítélték. Büntetését Nagyszebenben töltötte volna ki, 1942 karácsony szombatján‘ azonban megszökött a {egyházból. Kicsi pénzzel, Felek felé vágott neki a magyar határnak. RÍ áztató és ika| RI surolópor ' nem háborús pótanyag IKA RI a 1 e a1óbb minőségi KA R1 Kapható: IKA Köztisztviselők, Dermata, Iriszteiepl és Kaláka ■ szövetkezetben! zödésének, hogy a magyar gazdatársad alom és az ősi magyar föld nemcsak kiállja a háború kenyérpróbáját, hanem továbbra Is szilárd alapja lesz nemzeti létünknek és jö- vőnknek. Purgly Emil, gróf Teleki Mihály, gróf Teleld Béla, Künder Antal, Matolcsy Mátyás, gróf Eszterházy Móric, Pajor Miklós, vitéz Imrédy Béla és Rassay Károly szólt ezután hozzá a miniszter tájékoztatójához. A felszólalásokra báró Bánffy Dániel földművelésügyi miniszter kimerítő és megnyugtató választ adott. _ ünnep harmadnapján már a határra értem — beszélte el menekülése történetét. — Pénzemmel kenyeret és pálinkát vettem s azzal meghúzódtam egy magános szénakazalban, a Törökvágáson. Szilveszterre a kenyér is, az ital te elfogyott. Nagyon fáztam. így indultam lopni... A megszerzett holmikért kapott pénzzel ételt, de leginkább Italt vettem. Részegen nem fáztam annyira... Éjszakai kalandozásaiban leginkább a csendes külvárosi utcákat kereste fel. Szilveszterkor a Krizbai-utca 58 sz m alatti lakás pincéjéből emelt el mintegy 150 pengő értékű fehérneműt, amely Varga Róza tulajdona volt. Zsákmányát 12 pengöé-t Kótyavetyélte el, kajántói cigányoknak. Újév napján, majd január 10-én megint szerencsét próbált. Az ugyancsak Krlzbai-utcában lakó Tunyogi Lajosnétól azonban alig harmadiél pengő értékű élelmiszert, Zalányi Mlklósné- tól pedig csak néhány kiló hagymát és almát lopott el. Később egy-két tyúkot íe zsákmányul ejtett a Holdvilág-utcában. A vádat képviselő Nagy Lajos dr. ügyész négyrendbeli — részint betöréses — lopás bűntettéért kérte az akasztófától megmenekült Miron Pantilimon elitéltetését. A lopott holmik megvásárlása miatt egyidejűleg szintén a vádlottak padjára került Nussb'tcher Ignácné, Schmledt Jakabné, Rudolf Abra- hámné, Stem Józsefné, Paul Bódogné, Hirsch Sándor és Hirsch Berta esetében viszont orgazdaságért kért marasztaló Ítéletet. Az enyhitö körülményeket hangoztató védőbeszéd után a biróság Ítélethozatalra vonult vissza. A törvényszék büntető tanácsa megrögzött bűnösként bírálta el Miron Pantilimont s ötesztendei szigorított dologházra Ítélte. Az orgazdákat egyenként 100— 100 pengő pénzbüntetésben marasztalták el. — Pénteken kezdődnek a honvéd téligazdasági tanfolyamok záróvizsgái. A honvéd télígazdasági tanfolyamok február 12—15-ig Kolozsváron és Szászfenesen záróvizsgálatot tartanak. A vizsgák sorrendje és helye: Kolozsváron február 12-én I. számú tanfolyam. Horthy Miklós-ut 52. sz. alatt lévő ál'aml elemi népiskola, február 13-án n. számú tanfolyam Petőfl-utcal Református Kollégium, február 15-én ni. számú tanfolyam. Honvéd-utcai á'laml népiskola, Szászfenesen február 14-én IV. számú tanfolyam a m. kir. IX. hír. zlj. gépkocsi tantermében. Valamennyi vizsga délután 4 órakor kczoódllc. Ofcsó zöldség és gyümölcs vásár! Elsőrendű minőségű vele menyek és fejalnták kaphatók: Sárgarépa — — — 100 kg-ként P 24.— Petrezse'yem — —- — — 100 „ P 60.— Fajalmák — — — - — 1 „ P 1.20-tól Fenti árak ab raktár értendők. Eladáx: Széchsnyi-téren, vásarfeliigyelCség mellett. Ölesztendei szigorított dologházra ítélte a törvényszék az akasziófától Megmenekült, szökött román .. Orgazdáit főienként 100—100 pengő pénzbüntetésre Ítélték t