Keleti Ujság, 1943. február (26. évfolyam, 26-48. szám)

1943-02-26 / 46. szám

1943í. f £ ö R t/ 4 R 26 .í*-*W* Szilágysomlyói napló Re ndelel a vörösrézből és öntvényeiből készült harangok igénybevételéről A vasúti jelzőharangokra nem terjed ki az igénybevétel — A háború után teljesen kártalanítják a harangok birtokosait A NÉPMŰVELÉSI BIZOTTSÁG februárban a közönség szórakoztatására, magyar öntudatának és Ízlésének fejlesz­téséi'« a falut Is behozta és szerepeltette előadásain. Az egyik előadáson például a krasznaiak mutatták be ősrégi táncaikat, fonó és lakodalmi szokásaikat, a másik héten pedig Szilágybagos község megye- szerte híres műkedvelői, Szabó Miklós pa- rasztköltő és Kincses József községi bíró vezetésével mutatták be a városnak a f&’u őstehetségét. De nemcsak a. falu és a vá­ros szellemi összetalálkozását készítette elő nagy gonddal a Népművelési Bizott­ság, nagyszabású turáni ku! tu restet is rendezett, amelyen a Turáni Társaság két kiküldötte is résztvett. A vendégeket: kecskémétől Pethes László ny. főispánt és Réthy Gyula tengerésztisztet Udvari Jó­zsef dr. polgármester meleg szavakkal üdvözölte. Ezen az estélyen a Turáni Tár­saság két kiküldöttének értékes előadását tapsolta végig a közönség. A műsor to­vábbi részében Ajtay Giziké japán verse­ket szavalt, a középiskolai zenekar a finn himnuszt játszotta el, Kuthy Zoltán gim­náziumi tanuló pedig finn kö tők magyar­ra fordított verseit olvasta fel. A turáni est komoly kultureseménye volt a város­nak. Az utolsó népművelési előadáson a Kálót népfőiskola hallgatói arattak szép sikert. Az előadott, szórakoztató színdara­bon ldvill Lajtos Imre Kálót népfőiskolái vezető és Ráez Lstván gimnáziumi tanár tartottak tanulságos előadásokat. A jöve­delem mindenkor a szilágysomlyói hadba- vonultak családjainak támogatására szol­gált * A SZILÁGYSOMLYÓI LEVENTÉK •méltóan megállják helyüket a mai törté­nelmi időkben. Több gyűjtést bonyolítottak te fényes eredménnyel s mindenben készsé­gesen segítik a katonák itthonmaradt csa­ládját. A farsang egyik legkedvesebb mulat­ságát, a „tollas bált" is őfc rendezték meg * Zöld Kereszt helyiségeiben. Nem is bál volt ez, hanem inkább a békeidőkre emlé­keztető „fosztó", amelyen serény női kezek szaporán fosztották meg a leventék által összegyűjtött 150 kg. tollat s a munka után, — jól megérdemelt jutalomként, — táncra ■perdültek. A „tollas bálon" fosztott toliból a nöegy- tet lelkes tagjai melegítő párnákat készítet­tek s ezeket a Vörös kereszt kiküldötte a harctéren küzdő katonáinknak. Eddig a leventék dolgoztak a közért, most a. köz fog dolgozni a leventékért. A legutóbbi ■városi közgyűlésen Udvari József dr. polgár- mester előterjesztésére a képviselőtestület egyhangúan elhatározta, hogy a leventéknek otthont építtetnek. A leventeotthon, amelyet « város egyik ingatlanán, a most épülő Egészségház mellé szándékoznak felépíteni, Kenesey István városi mérnök terve szerint készül el. Természetesen csak úgy lehet szó ae otthon felállításáról, ha állami segélyt is kapnak e szép terv megvalósításához. Az építési tervet és a költségvetést ebből a cél­ból a közeljövőben be is mutatják a hon­védelmi miniszternek. * A BAJTÁRSI SZOLGALAT a nőegyletekkel karöltve ezévben már második teaestélyét rendezte meg a Medve-kávéház helyiségében. A két nagy­sikerű tcaestély közel ezer pengőt jöve­delmezett. A bevételt a hadbavcnu'tak hozzátartozói felsegélyezésére fordítják. * ÖRKÉNYI SÁNDOR városi tisztviselőt, e Népművelési Bizottság tevékeny gondnokát a szilágysomlyói refor­mátus egyház segédlelkészévé nevezte ki Vásárhelyi János református püspök. Az uj segédlelkész az elmúlt vasárnap prédikált először az ősrégi református templomban. Örkényi Sándorban tehetséges lelkészt és ki­váló szervezőt nyert a szilágysomlyói refor­mátus egyházközség. Vásárhelyi János re­formátus püspök Lendek Pál okleveles lel­készt is kinevezte Szilágysomlyóra az itt székelő esperesi hivatalhoz esperest segéd- lelkészül. ■* NEMZETVÉDELMI KERESZTET njabban a következő szilágyságiak kap­tak: Köblös Endre rét. lelkész Zl'ah, Józsa Bálint földműves Szilágyperecsen, Józsa M. János Szilágyperecseny, Katona Fe­renc földműves Kraszna, Kelemen Ferenc földműves Kémer, Kelemen Károly kádár­segéd, Oltyán Péter nyugdíjas, ölvedi István szobafestő Szilágysomlyó, Kiss I ászló bádogos Szilágy nagyfalu. Budapest, február 25. A Magyar Távirati Iroda jelenti: A kormány rendeletet adott ki, amelynek értelmében a vörösrézből és öntvényeiből, bronzból, sárgarézből, vörösjénvből, stb. ké­szült azok a harangok, amelyeknek legna­gyobb külső átmérője legalább 25 cm., igénybevehetők. Az igénybevétel nem terjed ki a vasúti berendezésekben lévő jelzőha­rangra. Az igénybevétel alól mentesíteni kell a történelmi becsű harangokat. Az Igénybevett harang átvételének és leszerelé sének részletes szabályait az ipariigyí mi­niszter a honvédelmi és a vallás- és közok­tatásügyi miniszterrel egyetértésben rende­lettel állapítja meg. A kincstár az igénybevett harang birtoko­sának az iparügyi miniszter előterjesztésére Kolozsvár, február 25. A Magyar Újság­írók Egyesülete Erdélyrészi Tagozatának március 1-én a Mátyás király Diákházban megrendezendő ötödik előadóestje kulturá­lis életünk kiemelkedő eseménye lesz. Az egyesület vezetősége alkalmat nyújt Ko­lozsvár közönségének arra, hogy a Szé­kelyföld legkiválóbb Íróit éa művészeit egyetlen est keretében írásaikon és előadá­saikon keresztül még inkább megismerje, megszeresse és azt az értéket, amelyet az uj országépitésben képviselnek, személyes találkozáson méltányolhassa. Hosszú Zol­tán dr., a budapesti Nemzeti Szinház saját­ságos tehetségű, ünnepelt jellemszinésze a Székely Esten elsőizben lép az erdélyi kö­zönség elé. A kiváló művész szeretettel jön Erdélybe, ahonnan pályája Budapest felé iveit. Hosszú Zoltán dr. mindig megőrizte azokat az adottságokat, amelyek származá­sában és művészi törekvéseiben kezdettől gyökereztek. Megismertette és megszeret­tette az anyaországban a székely népet. A rádióban, mint „Dani bá“, a székely népet megtartó derű és egészséges életfelfogás megszólaltatója páratlan népszerűségre tett szert. A nemzet első színpadán pedig igazi tolmácsoló művésze volt a székely népi lé­leknek. A kitűnő művész a vezetőséghez Irt Igen meleghangú levelében hangsúlyozta, hogy kolozsvári vendégszereplése Igazi él­ményt jelent számára s nagy szeretettel ké­szül erre a szereplésre. A Székely Estet érthető érdeklődés előzi Kolozsvár, február 25. A Nemzeti Munka­központ textilipari szakcsoportja március 21-ikén országos küldött-gyűlést tart Buda­pesten. A gyűlésen képviseltetik magukat az erdélyrészi szakmai munkások Is. Meg­tárgyalják a textilipari munkásság gazda­sági, egészségügyi és szociális helyzetét és azokat a feladatokat, amelyeket a szakmai, munkásság jobb jövője érdekében kívána­tosnak tartanak. A gyűlés elé az országos vezetőség 11 pontból álló javaslatot terjeszt, amelyet részleteiben is letárgyalnak és annak alap­ján hoznak döntést a munkásság átfogó kérdései ügyében. A központi vezetőség javaslatai a követ­kezők: 1. Kéri az iparügyi minisztériumot a fel­mondási határidő 14 napban való megálla­pítását és az 1889., évi XVI. törvénycikk ér­telmében kiadott 732/937. számú munka­rend ennek megfelelő módosítását. 2. Kéri a textiliparban kötő-, szövő-, fonó- és festőmunkák képesítéshez kötését és a a háború megszűntétől számított S év alatt a harang súlyának megfelelő mennyiségű olyan fémet szolgáltat ki, amilyenből az igénybevett harang készült, ezenkívül meg­téríti a harang öntésének és rendeltetési he­lyére való szállításának költségeit. A minisztérium rendelettel állapítja meg. hogy mely napot keli a háború megszűnése napjának tekinteni. A harang igénybevételé­vel kapcsolatban az iparügyi miniszter úgy rendelkezett, hogy a harangról tulajdonosa, illetve annak a templomnak, vagy kápolná­nak lelkésze, amelyé a harang, köteles 8 nap alatt az anyagi ipari hivatalnak (Buda­pest, II. kér. Fő-utca 68 szám) bejelentést tenni. A bejelentés részleteiről és a harang átvételéről intézkedő rendelet a Budapesti Közlöny csütörtöki számában jelent meg. meg. Az előadáson Zathureczky Gyula egyesületi elnök mond megnyitó beszédet, majd László Zoltán, a „Székely Nép“ szer­kesztője üdvözli a székely irók, művészek és újságírók nevében a közönséget. Ravasz László dr. református püspök szives hozzá­járulásával az egyházfő „A székely lélek" cimü gyönyörű hasát Borovszky Oszkár, a Nemzeti Színház művésze olvassa fel. Mé­száros Erzsébet, a kolozsvári Nemzeti Szin­ház tagja székely népballadákat énekel. Tamási Áron novelláját olvassa fel, Földi István időszerű székelyföldi kérdésekről be­szél. Tömj)» Sándor, a kolozsvári Nemzeti Szinház közönségének kedvence közkívá­natra előadja azokat az eredeti székely nép­dalokat, amelyekkel a tábori színház nagy­sikerű előadásain szerepelt. Nyirő József novellát olvas fel, majd Bodó György, a kolozsvári Nemzeti Szinház fiatal művésze Tompa László, Sipos Domokos és hinta Zoltán költeményeiből szaval. Hosszú Zol­tán dr. magánszámokkal szerepel. A műsor befejező részében Ferenc* Gyárfás hlilap- iró, a Székely Nép fömunkatársa, aki közel egy évet töltött, mint haditudósító a keleti harctéren az első vonalban, élményeiről tart előadást. Tekintettel a nagy érdeklődésre, a jegy- elővétel már megkezdődött. Jegyek szemé­lyesen, vagy telefonon rendelhetők a Ma­gyar Távirati Iroda kolozsvári kirendeltsé­gének Kossuth Lajos-utca 30. szám alatti irodájában. (Távbeszélő: 14-38.) tauoncidő bevezetését. Tanoncszerződésre csak olyan cégek kaphassanak jogot, ame­lyek legalább öt segédet foglalkoztatnak. Tanonclétszám a segédekhez viszonyítva 1:5 legyen. Tanoncot más munkára, mint aminőre szegödtetve van, felhasználni ne le­hessen. 3. Kéri a textiliparban foglalkoztatott mesterek hovatartozásának megállapítását s műszaki tisztviselőkké való minősítését. Műszaki tisztviselőkké minősül a mester, ha I. —VIII. középiskolával, vagy segédlevéllel, II. —IV. középiskolával, vagy mestervizsgá­val, 3. mestervizsgával és 5 évi gye korlat­tal rendelkezik. Az ezidöszerint foglalkozta­tott mestereket szerzett jog alapján minő­sítsék műszaki tisztviselőkké. 4 Kéri a Fizetéses szabadság felemelését, illetőleg a 3000/938. sz. iparügyi miniszteri rendelet módosítását, hogy 52 heti munka után a fizetéses szabadság 9 nap legyen. Gyorsítani kell a fizetéses szabadság növe­kedését is. öt év után 9 nap és minden to­vábbi egy év után egynap szabadság jár­SZILÁGYI JÁNOS fJekkenezője Kőmálalja-utca 1. (Astoria mellett) Ajánlja saját termésű kecskeméti fajborait. Kadarka klm&rvs litera 4.30 Rlillng n •• S.— Kitűnő ! izilag elkészített erdélyi és alföldi ételek naponta kaphatók. Jón, 17 éves szolgálat után tehát 21 nap. 5 Kéri a hadbavomiltak hozzátartozóinak segélyezését. 6. Kért a meglévő szociális vonatkozású rendeletek szigorú eUenőrzését és egészség­ügyi szempontból annyira fontos üzemi ltlrdők, öltözők és étkezőhelyiségek felállí­tását. 7. Kéri a kormányt, utasítsa rendeletileg a vállalatokat, hogy azonnal kezdjék meg s családi házak, Illetőleg öröklakások építé­sét az alkalmazottak részére. 8. Kért a munkabér- és munkaldő-rende- letet ellenőrző bizottságnak a munkásság bevonásával való sürgős felállítását. 9. Kéri az öregségi korhatár leszállítását és az NMK-ba tömörült munkásságnak az OTI-ban való képviseletének biztosítását. 10. Kéri a kormányt, hogy állítsa fel a munkaügyi minisztériumot. 11. Kéri az osztályellentéteket kiküszö­bölő munkaadókból s munkavállalókból állő paritásos Nemzeti Munkakamara felállítá­sát. 12. Kéri az állami munkaközvetítő tör­vény mielőbbi letárgyalását és megvalósí­tását. 13. Kéri egyben a munkásság közellátási végett az üzemek kötelező önellátását. 14. Kéri a hivatalos, egységes és központ) irányítás alatt működő szabadidő szerveze­tek felállítását. „Szülők iskolája“ Várkonyi Hildebrand dr egyetemi tanár nagyétdekességü előadást tartott a MANSx előadássorozatában Kolcz8vár, február 25. Várkonyi Hilde­brand egyetemi tanár, a lélektani intézet igazgatója a MANSz nemzetvédelmi elő­adássorozatában szerdán este a városháza dísztermében tartotta meg Szülők iskolája" címmel nagy érdeklődéssel várt előadását, A kiváló előadó a rendkívül nagyjelentőségű kérdésről a lényeget és a gyakorlati élet­ben hasznosítható legkorszerűbb tudományos megállapításokat foglalta össze. Olyan Is­meretek ezek, amelyek nélkül egyetlen szülő sem tudja gyermekeit öntudatosan felne­velni s őket, mint kiegyensúlyozott lelkű, az élet nehézségeivel megküzdeni tudó em­bereket az életbe kibocsátani. A nevelést nem lehet elég korán megkezdeni s nem szabad Idő előtt befejezni. Már a csecsemő is reagál környezetére és nem elégsége» csupán testi táplálásáról gondoskodni. Kí­sérletek Igazolják, hogy ha a csecsemő lelki gondozását elhanyagolják, a legtülzottabb testi ápolás ellenére is elsorvad. A nevelés­nek fokozatosnak kell lennie, mert a gyer­mek fejlődése is fokozatos. Minden fokozat súlyos válságokkal járhat. Ilyen például a harmadik életévben fellépő dacosság. Ilyen a pubertás és az ifjúság kora. Nem lehet a tizennyolc éves leányt úgy nevelni, mint. az öt éveset. A fejlődés jellegzetességei után kell alkalmazkodni. Nagy probléma az ön­állóságra nevelés Is, ezt is már a legkorábbi időben kell kezdeni. Az itt elkövetett hibák súlyosan kihatnak a felnőtt korra Is. A leg­több szülő a tekintély-elv ellen vétkezik. Ha a szülök elvesztik önakaratukat, azt a gyermek korán megérzi és valóságos zsar­nokká válik, később pedig beteggé lesz. A helyes nevelésben a következetesség, terv-, szerűség és egységesség elvének kell érvé­nyesülnie. Nagy baj, ha a nevelőkben nin­csen igazság és őszinteség. Tragédiák szü­lethetnek abból, ha például a gyermek a lelkét megrázó nagy kérdésekre, mint ami­lyen a „gólyamese“, nem kap értelmének megfelelő magyarázatot a megfelelő Időben. Benső nyugalomnak és önuralomnak kell lennie a nevelőben. A szülőknek lrányltaniok kell az úgynevezett észrevétlen együttnevelö tényezőket. Nem lehet csak negatívumokkal, tiltásokkal nevelni. A nevelőnek állandóan figyelnie kell önmagát is, hogy ne essék a túlzás és hiányosság nagy hibáiba. A nagy tetszéssel fogadott előadást Meze# Mihály dr. tanügyi tanácsos köszönte meg. — Tanácskozások a nyári menetrendről. A MÁV igazgatóságánál a mult napokban megkezdték az Idei nyári menetrend tárgya­lását. Az értekezleten a szomszédos ál'amok forgalmi képviselői is megjelentek. Az érte­kezlet ezen a héten is folyt. Az újságírók március elsejei „Székely est(‘-ján lép először Erdé’y közönsége elé Hosszú Zoltán dr. a Budapesti Nemzeti Szinház kiváló művésze Sorsdöntő kt rda&ekben leikiianácsadás; tudományos irásértei- mezés (grafológia) ÜÜ! Ék! Y 4*^ LL Dr. NEMES V9 M & M T ö R Lélektani Laboratóriuma Ho»ihv Mfkrét u. 3. (Hsf6r)a.#pFlef.) Teie*: 31-^3. A szakmai munkásság jobb jövő)« érdekébon Tizei;négy pontból álló javaslatot állított össze az NMK textilipari csoportja

Next

/
Thumbnails
Contents