Keleti Ujság, 1942. december (25. évfolyam, 272-294. szám)
1942-12-10 / 279. szám
MCszmnUisMti JE 42. DECEMBE IO Három vagon uradalmi bor eladó! Érdeklődni lehet a Bagolyvár ban, Rózss-utca 8. szám. Utcai kihordásra józamatu bor literenként 2.80 P. A Don éa a Volga között a bolsevisták újra támadtak, do mindenhol visszavertek őket, miközben súlyos veszteségeket szenvedtek. Az utóbbi napok elhárító harcaiban egyetlen hadosztály szakaszán 50 páncélost semmisítettünk meg, több mint 500 foglyot ejtettünk és 10 ágyút, valamint sok nehéz gyalogsági fegyvert ás sok egyéb hadifelszerelést zsákmányoltunk. Hogy a Szovjet hiábavaló támadásai alatt, milyen súlyos veszteségeket szenvedett, kiderül abból, hogy csak ezen a szakaszon 1700 halottat számláltunk össze. Zuhanó- és csata- repülők nagy kötelékei beavatkoztak a földi harcba. A kísérő vadászgépek légiharcokban saját veszteség nélkül lelőttek három szovjet gépet, egy szovjet bombázót a lég- elháritó tüzérség pusztított el Német ós szövetséges romboló- és felderítő repülőgépek, vlamint vadászok eredményes támadásokat intéztek szovjet menetoszáopok és összegyülekezett jármüvek ellen. A pótlást lebonyolító egyik útvonalon bombákkal és fedélzeti fegyverekkel légitámadást intéztünk egy csapatokkal megrakott jármüosz- lop ellen, amelyben több mint 30 tehergépkocsit elpusztítottunk. Egy másik helyen alacsony támadással szétromboltunk egy rádióállomást. Rendkívül beváltak megint :v német szállitórepUlőgépek, amelyek sokszor heves ellenséges e’hárltásban tartották fenn az összeköttetést az átmenetileg bekerített úgynevezett „sümlisznóállások- kal“, amíg ezeket sikerült felszabadítani. A Rzsevtől délre lévő területen a Szovjet igyekezett kihasználni a hóvihart. Több zászlóaljjal támadott, azonban elhárítottuk a támadást. Merész ellentámadással a bolsevistákat visszavetettük kiinduló állásaikba, úgyhogy nem érlek el területi nyereséget. A Kaukázus egész első részén tovább tartott az időjárás javulása. A Terek- folyótól délre a bolsevisták azután sü'ü köd védelmében a hegységből előretörve támadást kíséreltek meg, de bár egyes szakaszokon nagy páncélosokat használtak, a támadást mindenütt visszavertük és érzékeny veszteségeket okoztunk. Egy nagy páncélos erőkkel ellenünk intézett támadás kivédése közben rendkívül kitűnt a finn önkéntes zászlóalj két tagja. A két finn katona, Könonen rajvezető és Pyhtia lövész példás vitézséggel verekedett. Előretolt állásukban a Szovjet miEden oldalról bekerítette őket és súlyos tüzet zúdított rájuk. Három társukkal együtt hat órán át kitartottak súlyosan sebesült német csoportvezetőjük mellett és megtartották a fontos állást a minduntalan minden oldalról támadó ellenséggel szemben. Amikor lőszerük fogyni kezdett, vakmerő támadást intéztek és igy látták el magukat lőszerrel, majd mindaddig kitartottak a döntően fontos magaslaton, amig bajtársaik ellentámadása a szovjet támadást, súlyos veszteséget okozva az ellenségnek, visszavetette és ezzel a bajtársakat kiszabadította szorult helyzetükből. A Terektől északra a Szovjet átkaroló hadművelettel kísérletezett, ami azonban meghiúsult és érzékeny veszteséggel járt a Szovjetre nézve. A légihaderö romboló kötelékei a Szovjet mögöttes ősz- szeköttetéselt támadták. Érzékeny veszteségeket okoztak a csapatoknak és járrnii- oszlopoknak. Jól célzott bombasorozatokkal több helyen megszakítottak egy fontos vasúti vonalat. Az Ilmen-tótól délre súlyos szovjet támadások, a Ladoga-tétól délre pe dig ellenséges felderítő előretörések a német elhárító fegyverek összevont tüzében összeomlottak, még mielőtt elérték volna a német állásokat. Egy német tengeralattjáró elsüllyesztett© a 18.713 tonnás Geranie angol csapatszáliifó halót Berlin, dec. 9. A német véderő főparancsnoksága je'enti: Kedden az egész afrikai arcvonalon csak helyi jellegű harci tevékenység folyt. Bombatalálatok következtében Benghasitól északnyugatra súlyosan megsérült egy nagy- angol szállitóhajo. A német vadászok 4 angol repülőgépet lőttek le. Egy repülőgépünk hiányzik. Egyes angol bombázók Északnyugat-Németország elleni zavaró támadásai és a német partok fölé történt éjjeli berepülésük során 5 bombázót, a nyugatfrancla partok fölött é{K Anglia délkeleti partjai előtt két ellenséges repü öt lőttünk le. A német tengeralattjárók az Atlanti-óceán északi és középső részében az ellenséges hajózás ellen folytatott szakadatlan harcokban ismét 15 hajót süllyesztettek el 108.009 tonnatarta- lommal. Két hajót és a kísérő szolgálat egyik rombolóját torpedőtalálat érte. Ezek által a hadműveletek által különösen az északafrikai utánpótlást érte súlyos csapás. Az elsüllyesztett hajók között volt a Ceranic nevű 18.713 tonnás angol utasszállító hajó is, amelyet csapatszállító hajónak használtak fel Északafrikába. A hajó torpedótalálatok után azonnal e süllyedt, úgyhogy a viharos időjárás és a nyugtalan hullámverés miatt nagy emberveszteséggel kell számolni. Az ellenség ugyanabból a hajókaravánból 3 hadianyaggal megrakott hajót is elvesztett. Torino fcelvHrositft bombázták az atf&o! re^iitók Róma, dec. 9. (MTI) A Ştefani Iroda közli az olasz fegyveres erők főhadiszállásának 928. számú jelentését: A klrenajkai arcvonalon tüzérségünk eredményesen támadta az ellenség ütegállásait, és csapattáborhelyeit. Német vadászgépek légiharcban lelőttek 4 ellenséges repülőgépet. Tuniszban a kedvezőtlen időjárás a száraz- föklön és a levegőben Is akadályozta a katonai tevékenységet. Az ellenséges repülőgépek a szerdára virradó éjszaka heves légitámadást intéztek Torino ellen és jelentékeny kárt okoztak különösen a város központjában fekvő épü etekben, egyebek között egy egyetem és egy kórház épületében. Az áldozatok számát még nem állapították meg pontosan. Egy ellenséges repülőgép a légvédelem találata következtében lezuhant a be városban lévő Corso Vinzaglion. Hét főnyi személyzete szörnyethalt. Százmillió lira kárt okozott Milánóban az angol bombázás Milánó; dac. 9. (Búd. Tud.) A bombázások okozta károk pótlásának kivizsgálására kiküldött hatósági bizottság adatai alapján a Popolo d’Italia kb. 1000 millió lilára becsüli Milánó városában a bombázások következtében keletkezett anyagi károkat. leLourSiánáS isméi bivifulflak s* pane«1 os larco’ Bern, dec. 9. (Bud. Tud.) Anderson tábornok főhadiszállásáról kozlik, hogy Tebourba térségében a páncélos csata rövid megszakítás után kedden este újabb tetőpontjához érkezett. A brit főhadiszálláson megjegyzik, hogy a tengelynek sikerült erősítéseket felsorakoztatnia, páncélosokat és gyorstüzelő ágyukat, amelyekkel megtámadták a brit ékállások szárnyait. Brit repülőgépek a sötétig beálltával az 1. brit haclseieg-aicvonal védökötelékeinek megerősítésére ejtőernyősöket szállítottak. Ezek már harcban állnak. Bombázórepülőgépek a keddi nap folyamán fejtettek ki tevékenységet. Dél-Tu- niszban a keddi nap folyamán különböző helyeken légiuton szállított amerikai csapatok szálltak le és szakadár francia egységekkel együtt támadást kezdtek a Medeninétől Sfa xig terjedő vonal ellen. A legutóbbi napok ban a szövetségesekhez szárazföldi és légi erősítés érkezett. A légi fölény továbbra is a fengelyhatalmaVé Berlin, dec. 9. (Bud. Tud.) Német katonai körökben kiemelik, hogy ftszakafrikában a tengely hadereje napről-napra fokozatosan megerősödik. E mel'ett az ellenség hadereje Igen nagy utánpótlási nehézségekkel küzd és e miatt hátrányban van. A tengely hadereje előnyének tekintik német helyen azt a viszonylagos kis térséget, amelyben a tengelyhatalmak északafríkai csapatai csoportosulnak. Ezzel szemben az ellenség több, mint 2000 km. kiterjedésű területet kénytelen Marokkótól Algériáig ellenőrzése alatt tartani. Liszabon, dec. 9. (MTI) A Ştefani Iroda jelenti: A „Times" a tunéziai katonai helyzetről megá' lapítja, hogy az angol—amerikai előretolt állásokat a te -gely légiereje szüntelenül támadja. A szövetségeseknek nem sikerült a légifölényt kivívniuk. Az olasz—német ellenhatás egyre erősödik. Rommel csapatai megerősödve várják az un harcokat Berlin, dee. 9. (Búd. Tud.) A 8. brit hadsereg főhadiszállásáról közli egy kairói jelentés, hogy a legközelebbi időben El-Agheila térségében nagy összecsapás várható a 8. hadsereg és a tengely csapatai között. Montgomery tábornok haditudósítók előtt kije'en- tette, hogy a 8. angol hadsereg nem pihent meg és rendkívül kemény munkában van. Hangoztatta, hogy a 8. hadsereggel szemben most a tengely újjászervezett Afrlka-hadteste és egy szilárd erődövezet v*m. Ezenkívül rendkívül nehezen áthatolható terület Is áll előttük, amely súlyos problémákat jelent. Kairóból jelentik, hogy az egyiptomi angol csapatoknak szánt délafrikai szánszá-litmá- nyok majdnem teljesen megszűntek a tengely tengeralattjáróinak az Indlal-öceánon fejujult tevékenysége következtében. A. loniforeS francia Ssaţofiad egyrésze Icözele lifzr ő! ismét feliaasználhaló Washington, december 9. Knox tengeré- szetügyl miniszter kijelentette, hogy a Toulonban, állomásozott francia hajóhad 25 százaléka valószínűleg érintetlenül a németek birtokába jutott. A repülőgépek megfigyelései és más forrásból származó értesülések papján úgy tudják, hogy legalább 15 hadihajó és 5 teherhajó csak kisebb sérüléseket szenvedett. Ezenkívül egyes hadihajók, köztük o Diinquerke és a Strassbourg csatahajó csupán könnyebben sérült meg, úgyhogy kiemelhetők. Amszterdam, december 9. (MTI) A Német Távirati Iroda közli: A Casablanca nevű francia tengeralattjáró parancsnoka, aki Toulonból Algirba menekült, rádióban bejelentette, hogy a toűloni francia hajóhad a szövetségesekhez akart csatlakozni, azonban nem volt elegendő hajtóanyaga, hogy idejében kifusson a kikötőből. Törökország; «^gíidalomsnal figyeli a szövetségesek politikáját Anlrnrn ringni.,Iinr Q (AfTT \ A rTnrnknrsp.á.a Számára. OZZal minden török Ankara, december 9. (MTI) A Nemzetközi Tájékoztató Iroda közli: Törökország közvéleménye feltűnő egyhangúsággal fordul szembe Eden legutóbbi beszédével. Eden beszédéből Törökország a szövetségeseknek azt a kívánságát olvasta k), hogy a háború után nemcsak Európát, hanem az egész világot akarják kormányozni. Est a tervet Törökország már most is kereken elutasítja, de a terv egyúttal aggodalmat is kelt, mert török felfogás szerint a szövetségesek békéje különös helyet biztosit- majd a Szovjetnek. Hogy ez mit jelentene Törökország számára, azzal minden török tisztában van. A palesztinai arabok tiltakoznak a zsidóbarát tervek ellen Ankara, december 9. (MTI) A Német Távirati Iroda közli: A jeruzsálemi arab munkdsszervezet tiltakozást intézett a főbiztoshoz Wilkienek Palesztina jövőjéről tett kijelentései miatt. Hasonlóképp tiltakozott a kijelentések miatt a haifai arab klub IS. Jrtpán felkészült »z uj győzelemre Tokió, december 9. (MTI.) A Német Távirati Iroda közli: Tozsa japán miniszterelnök a háború kitörésének eiső évfordulóján beszédet mondott és ebben hangoztatta, hogy Japán az elmúlt esztendőben megszerezte a hadászati és gazdasági alapokat althoz, hogy az angol-amerikai nemzetek ellen* harcban kivívja a végső győzelmet. Japán már teljesen felkészült arra, hogy egyik csatát a másik után megnyerje, amig csak az ellenség térdre nem kényszerül. Amszterdam, december 9. (MTI.) A Német Távirati Iroda közli„A japánok az elmúlt évben valóban súlyos kárt okoztak valamennyiünknek" állapítja meg az angol hírszolgálat jelentése szerint Churchill Északamerike. hadbalépé- sének évfordulóján Rooseveltbez intézett üzenetében. Az üzenetben Churchill kifejezi azt a reményét, hogy Anglia majd egyszer egész erejével egyesülhet az Egyesült-Államokkal Japán végleges megsemmisítése végett. Roosevelt válaszában elismerte, hogy a japánoktól okozott kár valóban Igen nagy. Neki is — Írja — eltökélt szándéka végleg elpusztítania a japán hatalmat. Burmában a szövetségesek nem indíthatnak támadást Genf, december 9. (MTI.) A Német Távirati Iroda közli: Londonból jelentik: Újdelhiből származó közlés alapján a „Times" azt Írja, hogy a mai helyzetben nem lehet arra gondolni, hogy a szövetségesek Burmában rövidesen támadást indítsanak. Csungking-Kina egyelőre kénytelen belevyugodni abba, hogy ellátását továbbra Is csak szállitőrepülőgépekkel biztosítsák. A szövetségeseknek ugyanis ezidöszerint Igen sok hadianyagjuk használódik el más arcvonalon. I Az USA az Aleuti-szigcteken akar támadni Genf, december 9. (MTI.) A Német Távirati Iroda közli: Washingtonból jelentik: Knox haditengerészetügyi miniszternek a keddi sajtóértekezleten tett kijelentései szerint az Egyesült-Államok tengeri és légihadereje előkészületeket tesz az Aleuti-szigeteken lévő japán támaszpontok megtámadására. Az Egyesült-Államok haditengerészetének eltökélt szándéka megszabadítani az ellenségtől az Aleuti-szigeteket. Cii3corI>e/e^e3c £ Van már nivényt tneuHn, mely kenyér- B ben- lisztben, két zersü tben és keksz- I be * fogy* -ríható. Dr.Sentfnrr sr*h*d*t- p mis tt elfí-isá srer’nt és-őt' d'ehéV- kas készítmények ízletesek és e,verhetik Fcy’dárns't- Érd lyben : „Diabet" Kolozsvár, Jókalu. 25 Vidékre utánvé téi Kéret láiekottilól mm Óriás tapsiiB l«n^era!altiáró Fa' lila : a Róma, december 9. (MTI.) A Ştefani Iroda közli: A Messaggero buenosairesi jelentése szerint a háború kezdete óta elsöizben volt riadó a Falkland-szlgeteken, Port Btanlc’.- ben. A riadóra egy nagy japán tengeralattjáró megjelenése adott okot, amely egy északamerikai köolajszállltó hajót üldözött. A tengeralattjáró ágyúval többször rálött a tartályhajóra, amelynek parancsnoka jelentette, hogy a japán tengeralattjáró eddig ismeretlen osztályba tartozik, mert sokkal nagyobb a többi japán tengeralattjárónál és fegyverzete is nagyobb .ágyukból áll. A Messaggero hangoztatja, hogy a japán tengeralattjáró jelenléte a hármas szövetség tengeralattjáróinak természetes kikötőitől több tizezer mérföldnyi távolságban Igen nagy hatást keltett. Port Stanley I8Q0 km.-nyire van Monte videótól. T