Keleti Ujság, 1942. december (25. évfolyam, 272-294. szám)

1942-12-04 / 275. szám

1942. DECEMBER 4 5 Páris lerázza a múltat Nagyot fordult a világ Európa egykori fővárosában — Kialakulóban az uj Nagy-Páris Páris, 1942. novemberében. Több mint két esztendeje, hogy Páriám is ráterpeszkedett a háború réme. Páris szá­mára ugyanis csak azokban az örökké em­lékezetes májusi napokban kezdődött el va­lójában a háború, amikor Franciaország sor­sában a döntés végzetes órája bekövetkezett. Több mint két hosszú esztendő mult el azok óta a tragikus emlékű napok óta, amikor a német hadsereg közeledtének hírére ezen a milliós metropolison valami megmagyaráz­hatatlan és az őrülettel határos pánik lett úrrá: Egész Páris menekülni akart a német hadak elöl. órák alatt elnéptelenedett a vá­ros és a Délfranciaország felé vezető ország­utakon olyan modern népvándorlás indult, amilyet még a legvadabb fantázia sem tu­dott volna elképzelni. Csak a jő Isten tudná megmondani, mi lett volna ennek a ta'án még soha nem látott tömeghisztériának a vége, ha az egymás hegyén-hátán összetor­lódott menekülteket a gyors német csapatok be nem érik és vissza nem parancsolják. Hosszú hónapokba telt, amig elült az izga­lom, amig a menekültek százezrei hazatér­tek és Páris ismét visszatalált a „rendes élet“ kerékvágásába. Ez az élet természete­sen nagyon különbözik a francia főváros há- boruelőtti életétől. * A Champs-Élysées, a szajnaparti metro­polis hires parádés útja ma kétségtelenül a századforduló utáni évekből származó egy­korú metszetekre emlékeztet. Méltóságtelje­sen és békés nyugalmat lehelve kigyózik a széles ut világos-szürke köteste a Concorde tértől a Diadalivig. Az egykor négyes-ötös sorban haladó gépkocsik ezreinek vadul ro­hanó áradat teljesen eltűnt. De még bizar- rabb látnivalója akad annak, aki nem resteli a fáradtságot és egy szép napsütétes délután elzarándokol a longchampsi vagy auteuili versenyekre. A végeláthatatlan autósorok helyett ütött, kopott bérkocsik, idejét multa határok, mulatságos postakocsik, valaha jobbidöket látott kabbok és fürge kerékpár­taxik „száguldanak" a Bois de Boulogneon át. A nagy-boulevardok egykori szüntelen rohanását valami barátságos és békés szem­lélődésre is időt engedő kedélyes nyugalom váltotta föl. A párisiak tízezrei, akik azelőtt már szombaton szinte menekülésszerüen igyekeztek a fővárost elhagyni, hogy a hét­végét valahol künn a szabadban töltsék, ma, a nehéz idők parancsának engedelmeskedve megelégszenek azzal is, ha vasámaponkint a városban nagy sétákat tehetnek. Ezeken a' vasárnapi „kényszersétákon“ aztán egészen meglepően és csodálatosképpen rájönnek arra, hogy szükebb hazájukat jelentő város­negyedek határain kivül is akad Páiisban egy s más érdekes és szép látnivaló. Különösen nagy a vonzóereje a Páris északi külvárosainak kapui előtt minden hétvégén összesereglö, úgynevezett „Bolha­vásár'‘-oknak. Ezeket a valóban nem minden­napi látványosságot jelentő vásárokat, ahová Páris valamennyi ócskaságát hétről-hétre összehordják, és ahol igen gyakran értékes ritkaságok is akadnak, méltán lehet a világ legnagyobb zsibvásárénak nevezni. Amióta a nagy áruházakban a magas árakon felül a pontokat és utalványokat is megkövetelik, őzeknek a szabadkereskedelem jegyében fo­lyó vásároknak óriási lett a konjunktúrája. Hétről-hétre tízezres tömegek hömpölyögnek a sátorváros utcáin. Ma azonban már nem annyira ritkaságok után kutatnak mint a hajdani „jó időkben", hanem az itt is nap- ról-napra ritkábban felbukkanó alkalmi le­hetőségekre vadásznak. Rendszerint egy-egy hiányzó mindennapi cikk pont nélkül való beszerzése a cél. A zsibvásárok valóban tar­ka és a jó Isten tudja hány nemzet fiaiból összeverődött furcsa kereskedő-társadalma hamarosan tudatára ébredt ennek a még so­ha nem látott konjunktúrának és az árakat gondolkodás nélkül a rohamosan emelkedő, mondhatni lázas kereslethez mérten óriási magasságokra hajtotta föl. Újnak éppen nem mondható, de azért még használható állapotban lévő ágyteritő 150 frankért Kél el. Jóminőségü, vászonpárnahuzatot már 90 frankért kapni. Az egyik bódéban, cipöhegy tetején, telekitéri sorstársnöjére veszedelme­sen hasonlító éltes asszonyság ágál. Ugylát- szlk sikerült vevőjét meggyőznie: az alku tárgyát képező, letaposott sarkú tél pár cipő potom 150 frankért cserél gazdát. Hogy a fél pár boldog tulajdonosa melyik bódéban fog égy alkalmas másik fél párra akadni, az már az ő dolga. Kissé odébb ütött kopott gramofón recseg. Itt többé-kevésbé használt lemezek kaphatók; aki komoly vételi szándé­kot mutat, nyomban ki is próbálhatja a ki­választott „ritkaságot". Úgy látom, hogy Josephine Baker legutolsó francia sanzónjai •iránt legalább olyan nagy az érdeklődés, mint a szomszédos sátorban kapható, meg­számlálhatatlan tarka folttal ékeskedő ócs­ka kerékpártőmlők iránt. Hasonló viharos népszerűségnek örvend a Hotel Drouot-ban lévő vásár is, ahol ugyan nem ruhaneműket és más egyéb használati tárgyakat árulnak, ezzel szemben azonban szintén pontmentes kereskedelem folyik. Itt ékszerekre, régiségre és történelmi ritkasá­gokra alkuszik Páris. Az aranynak látha­tóan igen nagy a kereslete. Semmitmondó kis karkötőre 3000-ért percek alatt akad vevő. Egy másik kereskedő ezzel szemben valóban gyönyörű öreg francia hegedűjéért csak keserves kínnal tud 150-et vevőjétől kicsikarni. Ami máig sem változott Párisban, ami­nek a háború sem ártott, az a virágpiac. Az utcák sarkán trónoló virágosnénik, akik nélkül Páris el sem képzelhető, a megszál­lás után egy időre eltűntek. El 's sirattuk őket annakidején illendően; korai volt azon­ban a gyász. Lassacskán megint előkerültek és ott folytatták, ahol azon a bizonyos jú­niusi napon abbahagyták. De megvannak még a szajnaparti kirakós könyvese* is. A választék természetesen már nem a légi. Az áru napről-napra kevesebb lesz, ami nem is csoda, ha meggondoljuk, hogy Páris könyvkereskedései üresek és a könyvszom­jas párisiaknak ezekkel a rongyos ócskasá­gokkal kfill beémlök. * Nagy változás készül Páris kapni előtt, az egykori erődítmények területén, az úgy­nevezett „zónában". Ezt a területet valóság­gal ellepték a minden város- és építésren­dészeti előírás nélkül egymás hegyén-hátán épült deszkabódék ezrei. Tízezrével éltek itt, a milliós város szélén, a rendőrileg soha be nem jelentett, több-kevésbé gyanús egzisztenciáju beszivárgott elemek. Páris városának tanácsa most erélyes lépésre ha­tározta el magát: egyszer és minder korra megszabadítja a ftancia fővárost múltja nak ettől a csúnya és méltatlan örökségé­től, hogy ennek a város körül húzódó nyo- morgyürünek a helyébe, Pétain marsall kí­vánsága szerint, korszerű és egészséges lakótelepeket építsen. A csákányosok hada Róma, dec. 3. Lugano... Az utolsó állo­más azon a vonalon, ahol nem kék vi'lany- körték ontják kísérteties fényüket. Como — határállomás. Már Olaszország. A vonaton nagyobbára csak katonák, hi­vatalos kiküldetésben utazó hivatalnokok, diplomaták és jegyzettömböket szorongató újságírók szoronganak. Az olasz tempera­mentumból most nem sok látszik. Mindenki hallgatag. Az újságírók hiába hegyezik fülü­ket, kérdezősködésre viszont nincs bátorsá­guk. Az utazás előtt a helyzettel ismerős jóakaróik mind ezzel a rövid tanáccsal lát­ták el őket: Taci! Hallgass! Az indoklásul felsorolt példák elég meggyőzőek ahhoz, hogy a tanácsnak foganatja is legyen. Róma. Az örök város az örök változás városa. Az utcák kövezete felbontva tornyo­sul az úttestek szélén. Mindenütt építkezé­sek folynak. Az ostiai pályaudvar, a föld­alatti állomás, az uj központ* állomás, amely a világ egyik legszebb állomásépülete lesz, már majdnem egészen készen áll. Reggelenkint munkások százait szállító tehergépkocsik vonulnak fel. Útirány: a világkiállítás. A munkálatok már meglehe­tősen előrehaladtak és a háború ellenére is teljes ütemben folynak tovább. Megóvják a műemlékeket Uj minisztériumok, szállodák épülnek. A munka ütemén nyoma sincsen a háborúnak. Acélvázak helyett azonban mindenütt betont látunk. A föépitőanyagok a tégla és műkő, ezenkívül pedig — a homokzsák! Ha a „Vivere pericolomente", „veszedelem­ben élni" lett is az uj Olaszország jelszava, a reneszánszkori képekre, a szobrokra, templomokra és a többi műemlékekre ez a jelszó nem vonatkozik. A mai” Olaszország háborúban él ugyan, a mult Itáliája azonban biztonságban van. Rómában, Firenzében, Veronában, Pizá- ban, Génuában, Velencében mindenütt hatal­mas állványok, homokzsáktorlaszok védel­mezik a műemlékeket. Antonius oszlopából semmi sem látszik. Milánóban valóságos homokzsákhegyet kellett emelni a Szent Ambrus-székesegyház értékes szentségházá­nak oltalmára, az anconai székesegyház ke­resztelő medencéje pedig egészen be van falazva. Mindez természetesen rengeteg munkába és semmivel sem kevesebb költségbe került. Antonius oszlopának védelembehelyezése egy­már munkába állott és csak napok kérdése, hogy a régi Parisnak ez a regényekben oly gyakran megírt darabkája apacsroiranti- kájával együtt végképp eltűnjék a föld szí­néről. Több mint ötven esztendeje mo3t tör­ténik meg először, hogy Párisban nagyobb- szabásu városrendezési tervekről beszélnek. A város urai ma már nem hunynak szemet az előtt a szomorú tény előtt, hogy a bel­város túlzsúfolt negyedeiben a túdőbaj ez­rével szedi áldozatait, hogy a pompás bul­vároktól alig kőhajitásnytra, az elképzel­hető legnyomoruságosabb barakkokban tíz­ezrével tengődnek az ţmberek, hogy a vá­rost valósággal folytogatja a koréje épült rettenetesen csúnya gyártelepek gyűrűje hogy ezeknek a gyáraknak fullasztó lég­köre éppen azokat a területeket raooljá el. amelyekre a milliós városnak leginkább szüksége volna ahhoz, hogy a jövőben na­gyobb tömegeknek teremthessen emberek­hez méltó életlehetőséget. A pillanatnyi helyzet természete ser még nem engedi meg valamennyi nagyszabású terv azonnali keresztülvitelét. A komoly munka azonban már tagadhatatlanul meg­kezdődött. Az egyik nagy kiállítási csarnok­ban megnyílt építészeti kiállításon látott tervekből és modellekből már legalább is sejteni lehet: hogyan fog az uj Paris fes­teni. A belső város területén hatalmas par­kokat fognak létesíteni, az otromba gyárak és nyomorúságos barakkok fojtogató gyű­rűjét pedig széles, fákkal szegélyezett bul­várok fogják felváltani, hogy napot, leve­gőt és életet adjanak az itt lakók tízezrei­nek is. Az akadályok, amelyek ezeknek a terveknek a keresztülvitele elé tornyosul­nak, nem csekélyek. Elsősorban is a köz- igazgatás alapos revíziójára van szükség, mert Párisi ma még három departemente igazgatja, melyeknek mindegyike szívós féltékenységgel védelmezi hatáskörét és ha­táskörének jogait. Lehet, hogy meg hosszú esztendőkbe telik majd, amig az uj Nag^- Páris megszületik és elég ereje lesz ahhoz, h- gy az uj idők szociális igényei által reá rótt hatalmas feladatot régi épi.észeti tra­dícióihoz méltóan oldja meg. Páris azonban bízik jövőjében és tudja, hogy a Pétain marsall jelszava jegyében megindult nagy munkának belátható iJön belit! élvezni fogja minden áldását. magában 82.000 munkanapot emésztett fel. Velencének nem kevesebb, mint 6250 rajz, 1475 festmény és 5000 értékes ötvösművé­szeti remekműről kellett gondoskodnia. A Piazza Pinchio Róma legjobb szállodái­nak és éttermeinek negyede. A maitre d’hotel most is az olasz vendéglátó hamisitadan mosolyát hordozza arcán, ezen a mosolyon kivül azonban alig van hamisitatlan. A „pasta ascintta“ helyett halleves és bableves lett a nemzeti eledel. Az uj olasz csemegék Hamisitottság ide, hamisitottság oda, a cukrászdák most is közkedveltségnek örven­denek. Az olasz cukrászat a pótanyagok ko­rában is remekel. Liszt nélkül, tojás nélkül, mandula és dió nélkül, de külsőleg minden sütemény szakasztott olyan, mint a legna­gyobb bőség korában. A bárokban a szó szoros értelmében vett babkávé viszi a pálmát, de nagy keletje van az árpakávénak is. Hogy hogyan készül, fé tve őrzött titok. Ize ugyan semmit sem hasonlít a szemeskávéhoz, de kitűnő. A közönség hamarosan megkedvelte. Kávézás után Olaszországban a napi mun­ka ideje következik^ Munka pedig bővében van, még az üzletemberek sem panaszkod­hatnak. Az árukorlátozás cseppet sem csök­kentette a vásárlók számát. Mindennapi ke­nyerét mindenki bőven megkeresheti. Az irodába vagy üzletbe vezető utón most is tanácsos az elővigyázatosság az utcán való átkelésnél. A különböző jármüvek, tár­sasgépkocsik, kerékpárok vsUósággal nyü­zsögnek. De csak külsőleg a : églek. Lehető­leg minden könnyű fémötvöz: .bői készült, mert vassal, acéllal, rézzel takarékoskodni .kell. A paloták rácsai, kapui már mindenütt fából vannak, az utcákon munkásseregek foglalatoskodnak a bronz lámpaoszlopok be­tonoszlopokra való kicserélésén. Nyüzsgő munka. Olaszországban ma min­denki dolgozik. A kávézás utáni kártya­csatáknak vége, a dolce farniente" hamis csillpgásu aranykora már a múlté, végleg a múlté ... Kihalt az éjjeli élet Éjszaka 11 óra... Minden városban, min­den faluban megszólalnak a harangok. Ta­karodó. A dolgozó nép nyugovóra tér. A közlekedési eszközök most már veszedelmes Olaszország a harmadik háborús év küszöbén ArpAd-fílmszinhaz (volt Uránia) Ma utódára a napy siker! aratott Szombattól csak 4 napig a STUKÁK A legmodérnebb német légi- fegyvernem nie»rázó regénye ■wsaafti&ai urniwm gyorsasággal beszüntetik üzemüket. Olasz­országban kihalt az úgynevezett éjjeli élet. Legfeljebb az újságárusok vetélkedése veri fel még egy darabig a rohamos léptekkel beálló éjjeli csendet. Mire az ember oda­haza kiteríti frissen vásárolt újságját, ab­laka alatt máris felhangzik az U.N.P.A., az olasz polgárőrség éjjeli-őreinek fütyöré- szése. Mit írnak az olasz újságok? Például azt, hogy a milánói székesegyház terét tengeri­vel fogják bevetni. Hihető! A római Piazza del Populo de Rome már búzával van be­vetve. Ha már arról van szó, hogy mit írnak a lapok, mindenki elsősorban Gayda nevét ke­resi. ö a hivatalos olasz politika szócsöve. A külügyminisztériumban mindennap ott van és mindig elsőnek ismeri meg a hivata­los olasz álláspontot, akármilyen napi vagy világpo'itikai eseményről, légyen is szó. Nem egyszer előfordul, hogy legnagyobb szenzá­cióként Gayda nevét kiáltozzák a rikkan­csok. Gayda cikkei után a római közönség az első római földalatti vasút építkezései iránt érdeklődik a legjobban. A 11 kilométeres útvonalon három percenként közlekednek majd a vonatok és mindegyik IS ezer sze­mélyt fogadhat be. Érdeklődésre tehát bő­ven van ok, különösen azok részéről, akik a perifériákon laknak. Vasárnaponként van is mindig közönsége az építkezési munkála­toknak ! „Szénkitermelés" — a tengerből A legnagyobb ujságszenzáció mégis az a genovai hir, hogy itt búvárok bányásszák az angol szenet. A Földközi-tengerben kitűnő minőségű eredeti angol szénre bukkantak! Egy genovai polgárnak séta közben eszébe jutott, hogy annak idején az Angliából ér­kező szénszállitóhajók rakományát szállító munkások bizony meglehetősen gyakran pottyantottak a tengerbe egy-egy' szenes­zsákot és ez a szénmennyiség az idők folya­mán tekintélyes mennyiségre növekedhetett. Természetesen nyomban felmerült az ötjét is, hogy ennek a szénnek kiaknázása is meg­érné a fáradságot és a hatóságok erőteljes támogatásával most már teljes erővel folyik a genovai angol szén kitermelése. A munkát természetesen búvárok végzik. — Ez a szén, amit itt kitermelünk, az ere­deti cardiffi szénnél is jobb, mert át van itatva az ugyancsak a hajókról a tengerbe került petróleummal és naftával — magya­rázza lelkes hallgatóságának a buvár-bá- ■ nyászokat irányitó mérnök. A munka mellett tehát ötletekben .sincsen hiány. Munka és ötlet... ezzel a két békés fegyverrel vívja harcát á polgári Olaszország a háború harmadik évében. (MN) * 2 3 — A kolozsvári áll. leánygimnázium folyó hó 5-én d. u. fél 5 órakor tartja Kormányzó Urunk tiszteletére rendezendő Miklós-esti ünnepségét. Az ünnepség változatos műsorá­ban szinre kerül Herczeg Ferenc: Balatoni rege c. színmüvének sellő tánc jelenete és Kodály: Háry Jánosának I. felvonása. Az ün­nepségen befolyt adományok a Vöröskereszt céljait szolgálják. Az iskola barátait és az érdeklődőkét szeretettel várja az ifjúság. __Kik találnak és kik keresnek munkaal­kalmat a kolozsvári Állami Munkaközvetítő hivatal utján? Munkát talál: 2 asztalos, 2 bádogos, viz, gázszerelő, 4 cipész, I gépla­katos, 2 gyári betanított munkás, 1 kárpitos, diszitő, 1 kovács, 1 nyomdász, 2 férfiszabó, 2 kertész vidéken, 11 bejárótakarttónő, 6 házicseléd. Munkát keres: 6 ács, 15 asztalos. 6 bádogos, viz- és villanyszered, 9 borbély, 3 cukrász. 1 fa- és csontesztergályos, 8 gép­lakatos. 5 gépkezelő, gépkocsivezető, 35 gyári betanított munkás, 4 hentes és mészá­ros, 1 kályhás, 1 kárpitos, 4 kesék- és kocsi­gyártó, 9 kovács, 1 kőfaragó, 8 kőműves, 6 lakatos, 2 molnár, 2 műszerész, látszerész, 1 műszaki rajzoló, 55 napszámos, 2 nyomdász, 3 pék, 8 szabó, 1 nöiszabó, 9 vendéginari munkás, 13 szobafestő, 1 üveges, 1 vas- és fémesztergályos, 1 vegyészetiipari munkás. 1 hányás, 13 magántisztviselő, 26 üzleti al­kalmazott, 40 gazdasági alkalmazott, 3 ker­tész, 2 gazdatiszt, 4 házmester, 14 szolga, 1 ápolónő, 31 bejárótakaritónő, 43 házicseléd és 7 tanonc ipari szakmára. Jelentkezés díj­talan. Jelentkezni lehet a hivatalos órák alatt Hitler-tér 5. szám alatt.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents