Keleti Ujság, 1942. december (25. évfolyam, 272-294. szám)
1942-12-04 / 275. szám
2 1942. DECEMBER 4 interpelláció felhozott. A Ház a miniszter- elnöknek ezt az írásbeli válaszát is tudomásul vette. Az első szóbeli interpellációt Paozotay György intézte a vallás- és közoktatásügyi, valamint az igazságügyi miniszterhez a nemzeti lélek egységének megóvása tárgyában. A reverzális kérdéssel foglalkozott. Kérte a kormányt, gondoskodjék arról, hogy a magyar történelmi egyházak között az egyttttmunkálkodást biztosítani lehessen. Az interpellációt kiadták az Illetékes minisztereknek. Palló Imre a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez intézett kérdést Szerb Antal értékromboló irodalomtörténelme tárgyában. Kéri, hogy a könyvet vonják W a forgalomból és máglyán égessék el. Az Interpellációt kiadták a miniszternek. Csoőr Lajos a svájci örabehozatali kontingens felosztása tárgyában interpellált. Az interpellációt kiadták a kereskedelmi és közlekedésügyi miniszternek. Gróf Serényi Miklós a közellátási minisztert interpellálta meg a sertéshizlalással kapcsolatos híresztelések megszüntetése tárgyában. Az interpellációt kiadták. Prokopecz József első interpellációjának elmondására halasztást kér. Második interpellációjában a cseh földreform utján gróf Károlyi Lajostól el- parcellázott földbirtokok, továbbá a közellátás terén a budapesti marhavágóhidon történő kíméletlen bánásmód megváltoztatása ügyében intézett kérdést a földművelésügyi és a közellátásügyi miniszterekhez. Az interpellációt kiadták a minisztereknek. Bálint József első interpellációját a pénzügy- miniszterhez intézte a szentkeresztbányai székely bányamunkásság fizetésének Javítása ügyében, majd a kereskedelmi és közlekedésügyi minisztert interpellálta meg a négy középiskolával rendelkező erdélyi volt CFR tisztviselők sérelmes beosztása tárgyában. Mindkét interpellációt kiadták az illetékes minisztereknek. Mester Miklós a miniszterelnökhöz, a földművelésügyi, ipari, valamint a kereskedelemügyi miniszterhez interpellált Kommandó székely község megmentése tárgyában. Az interpellációt kiadták. Incze Antal és Vájná Gábor interpellációja elmondására halasztást kapott, majd Mosonyi Kálmán a kormányhoz intézett kérdést a 4.810/1942. számú rendelet visszavonása tárgyában. Az interpellációt kiadták és ezzel az ülés *410 óra után végétért. MaţfY német ©Heraiaimaclái® készül Keleten így nap alatt 166 páncélost vesztett á Szovjet — Német gyorscsapatok bekerítették a Kalmük-síkságon a bolsevistákat KÓMÁBAN ÉS BERLINBEN egyértelműen és újból megállapították a legutóbbi nyilatkozatokban, hogy Európának nincs más választása: győzelem vagy az európai kultúra pusztulása. Ezzel a helyzettel szemben a tengelyhatalmak elhatározása és akarata teljesen egységes. Ünnepélyesen és a leghatározottabban kijelentem — mondotta Mussolini nagy beszédében — hogy ezt a háborút a győzelemig folytatjuk. Szakítanunk kell minden érzelgősséggel. Talán meg fog lepődni a hallgatóságom. — tette hozzá — talán eretneknek fog tartani, de kijelentem, inkább kevesebb volna Olaszországban a szobor és fényes muzeum és több az ellenségtől zsákmányolt zászlók száma. Német részről ü iibhels dr. birodalmi miniszter a „D as ßeich“ legújabb számában hangsúlyozza a tengelyhatalmak határozott győzelmi akaratát. Ka toni drámának vagyunk tanul — Írja. A most folyó hatalmas küzdelem dönt kultúránk és civilizációnk életéről és haláláról. Ilyen kérdés elöl nem lehet kitérni. A kényelmes liberális világszemlélet korszaka elmúlt. Európa ma egyetlen választás előtt áll: csak a győzelem, vagy a boisevizmus között választhat. Bármilyen nehéz a harc, azt folytatni fogjuk a győzelmes befejezésig. Göbbels dr. cikkében egyébként Angliának az európai együttműködés megbontására irányuló állandó törekvéséről ir. Az egységes Európa mindig rémképe voit a brit politikának és ennek oka éppen a brit gyengeség tudata, annak érzése, hogy az egységes Európa előtt az angol szigetek nem játszhatnak döntő szerepet. Nincs szükség annak hosszadalmas bizonyitgatá- sára, hogy az európai együttműködést vállaló államoknak kezdetben bizonyos lemondásokat jelent ez a magatartás, de az Is kétségtelen, hogy ez vezet majd az általános gazdasági,, szociális és kulturális felvirágzáshoz. AZ EURÓPAI közvéleményben még mindig ott rezeg Mussolini hatalmas beszédének hatása. A német fővárosban megállapítják, hogy a beszéd, amelyben a Duce 18 hónapos hallgatás után fontos nyilatkozatokat tett, egyike az olasz nép vezére legjelentősebb megnyilatkozásainak. Mussolini a leghatásosabban megcáfolta az utóbbi időben róla és az olasz nép hangulatáról terjesztett hireket. Az ellenség hírverése szerint Mussolini beteg, most azonban mindenki láthatta, hogy a legjobb egészségben, másfél órán keresztül, fiatalos erővel beszélt hallgatóságához és beszéde bizonysága annak a törhetetlen erőnek, amely az olasz nép Duce- ját egész életében jellemezte. ERDELY VADMACSKA (Amerikai bohózat). Főszerepben: Lupe Velez, Donald Woods, Linda Hayes. Előadások kezdete: 3, 5, 7. Vasárnap d. e. 11 órakor maíiné. Jön! Dec. 9-től Lovicgias ügy Jön! Churchill — írja a Stefani-iroda diplomáciai szerkesztője — nyilvánvalóan nem számolt azzal, hogy az Oalszország megzsaro- lására szánt és a Duce személye ellen irányuló kirohanásait maga Mussolini fogja szószerint fölolvasni. A fenyegetéseket — mondotta a Duce — az olasz nép komolyan veszi, ő maga pedig soha sem táplált semmiféle illúziót az angolok felöl, tudta róluk, hogy barbárok maradtak. A Duce tiszta képet adott Olaszország lelki állapotáról és szavai a józan itélőképességü, világos látású államférfiu szavai voltak. Beszédének az volt a legerőteljesebb része, amelyben az olasz nép szegénységéről beszélt s megállapította, hogy Olaszország törekvéseiben mindig és újból Anglia ellenállásába ütközött. Nemcsak a fasiszta Olaszországgal szemben tanúsított Anglia ilyen magatartást, hanem GiolittD és Orlando Olaszországával szemben is. Ezeknél a fejtegetéseknél, az angol politika ismertetésé“ nél leirhatatjan keserűség és szenvedtíyes- ség áramlott a Duce beszédéből. Egész magatartásából érezhető volt, hogy most életének politikai hitvallását, legmélyebb meggyőződését mondja és hogy az olasz nép sorsának súlyos igazságait tárja hallgatósága elé. — Szent háborúnak nyilvánítom mostani harcunkat — mondotta —, Olaszország számára csak egyetlen feladat van, tovább harcolni Németország oldalán. Olaszország és Németország egy ebben a küzdelemben. HELYZETÜNK ma bizonyos mértékben kedvezőtlenebb, mint egy évvel ezelőtt volt — mondotta lord Halifax, washingtoni angol nagykövet a „Journal A m e r i- eain“ folyóirat munkatársának. Az amerikai brit nagykövetnek ez a vallomása pontosan fedi a tényeket. A mult év novemberében 300.000 tonna sem volt az ellenséges kereskedelmi és hadiliajózás vesztesége, ebben az évben pedig felülmúlta az egymillió tonnát. Túlságosan bízunk az Időben, — mondotta tovább lord Halifax — de nagyon is lehetséges, hogy egy szép napon keserű valóságra kell ébrednünk. Ha azt hisszük, hogy a várakozással a dolgok ölünkbe hullanék és engedünk erőfeszítésünkből, akkor kóny- nyen elveszíthetjük a háborút. Mindössze néhány hete annak, hogy az amerikai és angol csapatok Francia-Észak- afrikában az angolszász rádiók győzelmi harsonázása közben partra szállottak és hogy Sztálin megindította nagy támadását. Az ellenséges tábor azt gondolta altkor, hogy gyors sikereket, fog elérni és sikerül nvegfordítania a háború sorsát. Várakozásaikban azonban máris nagyot csalódtak. Az afrikai hadműveletek nem alakultak kívánságaik szerint, Rommel nem hajózta be csapatait, hanem azokkal csaknem teljesen töretlen erőben és nz uj utánpótlással lényegesen megerősödve készen várja az utánpótlási támaszpontjaitól egyre jobban eltávolodó brit erőket, Tuniszban pedig az ellenség beismerése szerint is óráröl-órára erősödik a tengelyesapa tok helyzete. A szovjet arevoea'.oii a helyzet a német és szövetséges csapatok szempontjából a legutóbbi órákban ugyancsak jelentősen megszilárdult. Bírtini vélemény szerint minden Jel arra mutat, bogy a német hadvezetés nagy ellenhadmüveletet tervez és éppen ezért a legnagyobb elővigyázatossággal jár el a közelebbi helymegjelölések tekintetében. A német hivatalos jelentés beszámol arról, hogy a bolsevisták uiabb támadásai is összeomlottak. A Kaukázusban, a Terek- szakaszon nagy szovjet erőket vetettek vissza a német ellentámadások, a Kalmiik- sikságon pedig jelentős bolsevista eiök mögé kerülve, megsemmisítették ezeket. A német támadás ezen a szakaszon már a Kaspl-tó partjai közelében jár és kétségtelenül nagyjelentőségű hadműveleti tervek megvalósításával függ össze. A Don és a Volga között a nagy veszteségek következtében, különösen Sztálingrád közelében a szovjet támadás sokat vesztett erejéből, a középső arcvonalon és az Ilmen- tő vidékén azonban a szovjet hadvezetőség tovább hajszolja a halálba tömegeit, anélkül, hogy valamilyen eredményt érne el. A TENGER.ALATT.T * Rö FEGYVERNEM, újabb nagy sikereiről számolnak be a hivatalos jelentések. Egy német buvárhajó elsüllyesztett egy, a London-osztályhoz tartozó angol cirkálót és az olasz tengeralattjárókkal együtt a német buvárnaszádok eredményes harcokat vívtak egy, a Földközi-tengeren haladó ellenséges hajóalakulattal. Illetékes német helyén ezzel és a többi tengereken elért sikerekkel kapcsolatban megállapítják. hogy a német hajőépitö műhelyekből az utóbbi időben sok buvárnaszád futott ki s ezenkívül figyelemreméltó körülmény az îs, hogy az északafrikai kezdeményezés következtében az ellenség hajói kénytelenek, jóval közelebb jönni a tengely buvámaszádjainak támaszpontjaihoz s az utánpótlás biztosítására, a csapatok szállítására nagy tonnata'r- talmu hajókat kell az angolszászoknak Koc- káztatnlok. A német hajóépitésnek ezenkívül sikerült uj tervek megvalósításával elérnie, hogy a tengeralattjárók több torpedót tudnak magukkal vinni és működési sugaruk Is jelentősen nagyobb, mint még ezelőtt néhány hónappal. A tengelyhatalmak nem pihennek s szüntelen munkával dolgoznak nagy céljuk eléréséi). A Terek*vidéken a német repülők üldözik a menekülő bolsevistákat BERLIN, dec, 3. (MTI.) A Führer főhadiszállásáról közük a Német Távirati Irodával: A véderő főparancsnoksága közli: A Kaukázusban áradások és járhatatlan utak erősen akadályozták a harci tevékenységet. Egyes helyeken mégis helyi ütközeteket. vívtunk a makacsul támadó eüenség- gel. Ezekben az ütközetekben a Szovjet súlyos veszteségeket szenvedett. A Terektől északra nagy ellenséges erőket ellentámadással visszavetettünk. Egy lovasezredet szétvertünk. Sok foglyot és zsákmányt ejtettünk. Harci repülőgépek üldözték a menekülő ellenséget és szétromboltak sok nehézfegyvert és jármüvet. A kalmük síep- pékén német gépesített csapatok meglcpe- tésszerü átkarolással elvágták a Szovjet mögöttes összeköttetéseit és megsemmisítettek több hadoszlopot, A Volga és a Don vidékén az ellenség nagy gyalogos és páncélos kötelékeinek újabb támadásai szerdán is meghiúsultak a német és szövetséges csapatok szívós ellenállásán. Nagy német és román léglhaderők közreműködésével nagy és véres veszteségeket okoztunk az ellenségnek és csak a Volga és Don között 60 páncélos harckocsit szétlőttünk. Kalinin és az Ilmen-tó szakaszán a hadsereg és a légihaderő kötelékei állandó súlyos elhárító harcokban részben ellentámadásokkal véresen visszaverték az ellenség valamennyi támadását és elpusztítottak 106 ellenséges harckocsit. A jegestengeri arcvonalon légitámadással szétugrasztottunk összegyülekezett szovjet csapatokat. Súlyos bombatámadást Intéztünk Munnanszk és Kola városa és kikötője eüen. A november 11, és 30. közti időben elpusztítottunk 309 szovjet repülőgépet, ebből 220-at légiharcokban lőttünk le, 71-et a légihaderő légelhárttó tüzérsége, 15-öt pedig a hadsereg csapatai lőttek le, míg a többi gépet a földön pusztítottuk el. Ugyanez idő alatt a keleti harctéren 83 saját repülőgépünk veszett eL ftíaeyy ellenVátnadíásra Ítészül a német haderő BERLIN, dec. 8. (Bud. Tud.) Bérűn! katonai körök megítélése szerint a keleti arc- vonalon a helyzet a német haderő szempontjából tovább rendeződött. A sztálingrádi szovjet támadás határozottan lanyhult. A Don és a Volga közötti területen azonban még mindig igen hevesek a harcok és a szovjet csapatok nagyobb páncélos erőkkel folytatják támadásaikat. A német csapatok meg-megismételt ellentámadásai mindazonáltal jelentősen megjavították az első állások közötti összeköttetést. Berlini vélemény szerint minden jel arra mutat, hogy a német hadvezetés nagy ellenhadmüveletet tervez és éppen ezért a legnagyobb elővigyázatossággal., jár el közelebbi helymegjeiölé- sek tekintetében. A harcok súlypontja egyébként délre terelődött át, ahol Ordzso- nikidze térségében a bolsevisták nem csökkenő erővel támadnak. Ezek a szovjet támadások hevesebbek az előző napok támadásainál. A harc súlyosságát növeli a páncélosok nagy mennyiségben történő bevetése is. Anglia húszéves együffmüködési szerződést kötött a Szovfetfe! Amszterdam, december 3. (MTI) A Német Tvirati Iroda - közli: Mint a brit hirszolgálat jelenti, Eden külügyminiszter szerdán kijelentette, hogy Szovjetoroszországgal kötött baráti szerződés húszéves együttműködést állapit meg a háború utánra. Élénken cáfolta azokat az aggodalmas megállapításokat, amelyek szerint a brit.—szövjetorosz együttműködés kétélű fegyver s az nagyobb veszélyt jelent a szövetségesekre, mint az ellenfélre. Eden szerint a brit—szovjetorosz megállapodás „világosan kijelölte a követendő célokat és a politikai tervek végrehajtásában épp úgy nem jelentkezhet ellentét, mint a katonai vonatkozású tervek kivitele tekintetében“. Eden nyilatkozata végén az előbbi kényes kérdésről kitérve, „megnyugtatásként kijelentette még, hogy a szövetségesek megszállják Dakart* Francia-Nyugatafrika nagy kikötőjét". * 34 páncélos harckocsit semmisítettek meg a németek a tuniszi haicokban A német véderő főparancsnoksága jelenti: Nyugat-Kirenaikában a légihaderő megint nagy veszteségeket okozott az ellenségnek páncélos felderítő kocsikban és jármüvekben. A csütörtökre virradó éjjel súlyos bombatámadásokat intéztünk Tobruk kikötőberendezései ellen. Tuniszban helyi ütközetek során 200 foglyot ejtettünk, 34 páncélos harckocsit és 6 páncélos felderítő kocsit megsemmisítettünk. Francia-Északarfikában állandó légitámadásokat intéztünk az utánpótlás szempontjából fontos ellenséges kikötők ellen és nagyobb rombolásokat idéztünk elő. Egy német buvárnaszád a Földközi-tenger nyugati részén két torpedótalálattal elsüllyesztett egy, a London-osztályhoz tartozó angol cirkálót. Algeria partjai előtt bombákkal eltaláltunk egy angol rombolót. A legénység elhagyta a hajót. Egy Orhajót elsüllyesztettünk. Angol bombázőgépek a december 3-ra virradó éjjelen támadásokat Intéztek Nyugat-Németország ellen. A Rajna,