Keleti Ujság, 1942. november (25. évfolyam, 248-271. szám)
1942-11-12 / 256. szám
MmzetmEíwsskcí Eerg^iesiFíscher Ferenc belügyminiszter; A magyarság nem hűségnyilatkozatokat, hanem hűséget vár a nemzetiségektől A belügyi tárda költségvetésének elfogadása után a Ház meg* kezdte a kultusztárca költségvetésének tárgyalását 1942. NOVEMBER 12 Budapest, nov. TI. (MTI)' X képviselöház •kedd délutáni ülésén az állami költségvetés íjelügyi tárcájának költségvetési vitája után ffíeresztes-FIscher Ferenc dr. belügyminiszter válaszolt az elhangzott felszólalásokra. A közigaza ga tás kötelessége az ország rendjének és nyugalmának biztosítása i A. miniszter beszéde bevezető részében megállapította, hogy a vita sok kérdést vetett fel, úgy, hogy azokra'egy rövidebb beszéd keretében minden részletre kiterjedően nem tud válaszolni. Igyekezni fog azonban kminden lényegesebb kérdésre kitérni, í *— Amikor ezt a költségvetést a kormány jíisszeállitotta és beterjesztettem — folytatta [beszédét a belügyminiszter —, tudatában [volt aimak, hogy az ország helyzete ma egészen más követelményeket támaszt a költ- } ség vetéssel szemben, mint amilyeneket támasztott a háború előtt. Ma a súlypontokat a költségvetés összeállításában egészen másképpen kell elhelyezni, mint békében. Ez a szempont a belügyi tárca költségvetésének áisszeáUitásánál megfelelően érvényesül. A Ihaladásnak és a fejlődésnek azt a tempóját, (amelyet a belügyi tárca költségvetése az elpirult években mutatott, ezekben az években ^ugyanabban a mértékben nem lehet betartani és érvényesíteni, mert természetes, (hogy a súlypont a háborúval kapcsolatosan az ország honvédelmével és önvédelmével összefüggő' kiadásokra esett. — Mindezek ellenére nyugodt lelkiisme- rettel állítja, hogy nem ejtett el egyetlen K'gy programpontot sem. amely eddigi költ- (ségvetéseiben kifejezésre jutott és nem ejtett el egyetlen egy vonalat sem, amelyre a fejlődés szempontjából szükség van. A lényeges szempontok ebben, a költségvetésben éppen úgy érvényesültek, mint a nor- (mális körülmények között összeállított költségvetésben. — Az ország mai állapota — folytait'. Beresztes-Flscher Ferenc — az egész ko - jnányzatnak, de elsősorban a belügyminisi- íemek, aki a, rend fenntartásának minisztere, kötelességévé teszi és pedig fokozott .mértékben, hogy az országban a rendet és a nyugalmat biztosítsa. Nemcsak karhatalmi eszközökre gondolok, mert ezek a végső és sohasem kielégítő eszközök a rend és nyugalom biztosítására. Gondolok azonban a közigazgatásra, amelynek rendes funkcionálása a legfőbb biztositéka az ország rendjének és nyugalmának és gondolok azonkívül azokra a szociálpolitikai feladatokra, amelyek szintén biztosítják a belső rendet. De ugyanakkor fokozott kötelesség háramlik a kormányra, hogy minden olyan tünetet küszöböljön ki a közigazgatási apparátus működéséből, amely akadálya lehet a közrendnek és a köznyugalomnak. A tisztviselők kötelessége A belügyminiszter az ellenzéki oldalról felvetett kifogásokra tért ki ezután, melyek a közigazgatási apparátus működésével állnak összefüggésben, majd hangoztatta, hogy ez az apparátus egy olyan próbatétel előtt áll, amilyen előtt még sohasem állt. Ez a közigazgatási apparátus ma körülbelül egy kétharmadrészével megnagyobbodott, területen kell, hogy működjék, anélkül azonban, hogy a kellő utánpótlás biztosított ’ett volna. A legnagyobb elismeréssel szólott azok- ’ról a teljesítményekről, amelyeket a köz- igazgatás nyújtott, de az elismerés hangoz* tatása mellett nem térhet ki annak hangsúlyozása elöl sem, hogy mindazokat a kárhoztatandó tüneteket, amelyek felbukkantak, irgalmatlanul ki keli irtani. A mai időkben teljesen megengedhetetlen dolog, hogy a közigazgatás türelmetlenül és nem megfelelő módon bánjon a közönséggel. A tisztviselő jogosan hivatkozhatik arra, hogy túl van terhelve és ideges, de tekintettel kell lenni arra, hogy a közönség a különböző rendeletekkel szintén tál van terhelve. A tisztviselőnek kötelessége ezeket a körülményeket figyelembe venni és a tisztviselő állásánál fogva tartozik a maga idegeit ráncba- szedni és fékentartani. Véget kell vetni annak, hogy a tisztviselő különbséget tegyen ember és ember között. Ha a jó szó nem segit, a legkíméletlenebb eszközökkel üt oda, ahol ilyen hibákat lát, — mondotta a miniszter. *—t Hangoztatta, hogy a kormány politikájának első vonalában a szociális gondoskodás áll. Útban a közigazgatás reformja felé Felhozták ellene azt a vádat, hogy már 1932 óta hangoztatja a közigazgatás átfogó reformjának szükségességét és még mindig nincs ezzel készen. Tapasztalta, hogy ha komoly és nagy dolgokat akarunk csinálni, nem szabad elhamarkodni és nem szabad » pillanatnyi helyzetnek szemszögéből nézve (cselekedni. 1938-ban hozzálátott az idők •változásainak megfelelően a javaslatok át- gyüréséhez és kb. háromnegyed évvel ezelőtt teljesen elkészült ezzel a munkával. 'Az akkori kormány arra az álláspontra helyezkedett, hogy most már a törvényhozás elé terjesztik ezeket a javaslatokat. Azóta azonban a viszonyok újból annyira megváltoztak, hogy a jelenlegi kormány arra a megállapodásra jutott, hogy a reformjavaslatoknak csalt azokat a részeit terjesztik elő, »melyek nem járnak az egész közigazgatási szervezetnek mélyreható átalakításával és Így nem következhetik be a különben elkerülhetetlen zökkenő. Ez nem jelenti azonban azt, hogy nem hozza a Ház elé már most azokat a javaslatokat, amelyek közelebb visznek az általános 'dgon- dolás megvalósításához és most zökkenő nélkül keresztülvíhetök. Sok szemrehányás esett a községek helyzetéről és különösen a községi teherviselés aránytalanságairól. Évek óta foglalkozik azzal, hogyan lehetne megfelelő arányosítást elérni. Ennek a problémának végleges megoldása îs a közigazgatás általános reformjának a keretébe tartozik. Az orvoshíány A közegészségügyi kérdések vizsgálatára ,áttérve, a miniszter mindenekelőtt köszönetét mondott a felszólalók részéröl megnyilvánult elismerésért, amellyel közegészség- ügyi munkatársait illették. A legnehezebb kérdés az orvoshiány kérdése. Egészen kétségtelen, hogy orvoshiány van, amelynek oka az, hogy az utóbbi időben sokkal kevesebb ono- kerül ki az egyetemekről, mint régebben. A visszacsatolt területek sokkal kevésbé voltak ellátva orvosokkal, min) az anyac’ szágiak,. A zsidótörvény a zsidó orvosok jelentékeny részét kiküszöbölte és végül pedig a mozgósított hadsereg szintén sok orvost vesz igénybe. Ennek következménye az, hogy az ország jelentékeny területén nagyon szűkén vagyunk ellátva orvossal. A kamarákkal állandóan tárgyalást folytat erről a kérdésről, mert ezen a hiányon feltétlenül segíteni kell. Minden igyekezete aira irányul, hogy ökonomikus kihasználással, lehetőleg keresztény orvosokkal oldja meg a kérdést, de olyan kényszer- helyzetben vagyunk, hogy igénybe kell vennünk a zsidó orvosokat. Ezt azonban oly módon kívánja, hogy a zsidó orvost csak olyan pozícióba állítsa be, ahol nem dolgozik önállóan, hanem megfelelő ellenőrzés alatt. A belügyminiszter részletesen foglalkozott az Országos Nép- és Családvédelmi Alap működésével és azt kielégítőnek mondotta. Az egyik képviselő jóindulatú túlzása úgy állította be ezt az alapot, mint egy terebélyes fát. Sajnos, még nem az, de legalább is csemete. Az egész alap működése az uttörés stádiumában van, de r.z eddigi eredmények megnyugtatóak és biztatók. Az alap emelni akarja a legalsóbb társadalmi osztályok életnívóját, de csak amellett a feltétel mellett, hogy az illető erkölcsi nívója is emelkedik. Meg van győződve arról, hogy az alap működésének elgondolása helyes és egészséges és hogy munkája sikerre fog vezetni. Ezután a rendészeti kérdésekre térve át, köszönetét mondott azokért az elismerésekért, amelyekkel a Házban a rendőrség s a rendészeti szervek munkáját kísérték, amely munkát a kormány is elismer. Természetesen a kormánynak is kötelessége gondoskodni arról, hogy a rendészeti szervek működésüket megelégedetten és abban a tudatban végezzék, hogy az állam elismeri munkájukat. Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter ezután arról beszélt, hogy a nemzetiségi vidékeken szolgálatot teljesítő tisztviselők nyelvtanulása terén igen örvendetes haladás mutatkozik. A magyarság nem hűségnyilatkozatokat vár, hanem hűséget a nemzetiségektől. Ezt a hűséget megköveteljük feltétlenül, de nem szabunk feltételeket. Minden tisztességes magyar állampolgárral szemben egyforma mértékkel mérünk, bármely nyelvet beszéli is. A nemzetiségi politikát igy értelmezi. Hűségnyilatkozatokra nincs szüksége. Ma ne világnézetezzünk Beszéde befejező részében a belügyminiszter mégegyszer hangsúlyozta, hogy politikai szempontok sohasem vezették. Soha nem követelt politikai állásfoglalást, vagy politikai szempontok belevitelét a közigazgatásba senkitől. Minden ténykedése ez ellen a tendencia ellen irányul. Ma különösen nem lehet tekintettel arra, hogy ki milyen politikai párthoz tartozik. Mindig csak azt nézte, hogy becsületes magyar ember-e valaki. Ma igazán elérkezett az ideje annak — fejezte be beszédét a belügyminiszLeiklleg bizonytalan, O kételkedik * Keresse fel: Dr. Nemes Elemér pszichológus Pszichológiai Laboratóriumát Mussolini-ut 68. Megnyugszik, visszanyeri önmagát Önismeretre vezeti a grafológia. tér —, hogy mindenféle kicsinyes politikai szempontot félretegyünk. Majd eljön az ideje annak, hogy kiveszekedhessük magunkat. Eljön az idő, amikor világnézeti kérdéseket boncolgathatunk. Ma ne vUágnézetez- zünk. Ha nem éri fel valaki ésszel ezt. majd én ököllel meg fogom értetni. Ma csak egy szempont lehet előttünk, az, hogy valamennyien magyarok vagyunk. Valameny- nyiünk előtt egy cél álljon: az ország jövőjének megmentése és biztosítása, mert ez forog kockán, tehát senki se állítson fel közöttünk válaszfalakat és nem szabad, hogy emelhessen. Tessék ezt tudomásul venni és tessék eszerint eljárni. A belügyminiszter nagy tapssal fogadott beszéde után a Ház a belügyi tárca költségvetését általánosságban elfogadta. Ezután az interpellációs könyvet olvasták fel, majd az elnök napirendi javaslatot tett, amely szerint a Ház legközelebbi ülését szerdán délelőtt 10 órakor tartja, napirendjén a kultusztárca költségvetésének tárgyalásával. Hat órakor a Ház áttért a bejegyzett 28 interpelláció meghallgatására. A Ház keddi ülése ezzel végétért A* erdélyi Sskoláknak a kisebbségi korszakban Tegzeit munbáját méltatták a kultusztárca kisebbségi 'rátájában Budapest, november 11. A Képviselőházi szerdán délelőtt a kultusztárca jövő évi költségvetésének tárgyalásával folytatta ülésszakát. Tömböly Dénes előadó ismertette a kultusztárca jövő évi költségvetését. Rámutatott arra, hogy a jövő évi költségvetés ismét bővült és nagyobb összeget folyásit honvédelmi, gazdasági és szellemi erők fejlesztésére. A kultusztárca költségvetése 56,229.000 pengővel több, mint az elmúlt évben. A vezérszónokok közül elsőnek Rapcsányi László emelkedett szólásra. Felvetette a gondolatot, hogy olyan középfokú nevelés-oktatási rendszert kellene bevezetni, amely a kor követelményeinek megfelel. Ez a rendszer a négy osztályos polgári iskola általános bevezetése lenne. Kérte a kultuszminisztert, viselje szivén a népoktatást. Nemzetnevelési kataszter készítését javasolta, amely magában foglalná, hol, milyen és mennyi szakemberre van szükség. Végül a főiskolai oktatásra vonatkozó kérdéseket érintette általánosságban. A javaslatot nem fogadja el. Hokky Károly, a MÉP első vezérszónoka rámutatott arra, hogy olyan ifjúságot kell nevelnünk, amely a nemzeti élet minden vonalán teljes felelősséggel és kötelességtudással teljesíti felelősségét. Ezt csak egységes neveléssel lehet elérni és ez elsősorban a kultuszminisztertől függ. Szöllősy Jenő a felekezeti békességről és ezzel kapcsolatban az ifjúság neveléséről beszélt. A felekezetekre eltagoít oktatást bizonyos határok közé kell szorítani. A költség- vetést nem fogadta el. A következő felszólaló Csipák Lajos azt emelte ki, hogy a magyarság a Duna-völgyé- ben kulturális fölényével akarja vezető szerepét betölteni. A ma,gyár kultúrának ma is meglévő fölényét, minden körülmények között meg leéli tartani. Az erdélyi magyar öntudat továbbfejlesztésének fontosságáról beszélt. A költségvetést a miniszter kulturális munkája iránti bizalomból elfogadja. Varga Béla, a Független Kisgazdapárt szónoka beszéde elején az erdélyi iskoláknak az idegen megszállás alatt végzett hatalmas munkásságáról szólt. A kultúrpolitikai kérdésekről is szólott ezután, majd azt a következtetést szűrte le, hogy a magyar kultúra olyan erős volt, hogy vissza tudta volna szerezni az ország egyes részeit. Haza- árulónak tartja azt, aki az ifjúság nevelésébe pártpolitikai szempontokat akar belevinni. Isten áldását kérte a kultuszminiszter működésére, a költségvetést azonban pártállására való tekintettel nem fogadja el. Szabó Zoltán, a MÉP második vezérszónoka elismeréssel szólott a sajtóföisholai tanfolyamról és hangoztatta, hogy a magyar törvényhozás részéröl is megérdemel minden elismerést és támogatást. Helyesnek tartaná, ha a vallás- és közoktatásügyi minisztérium elnevezése vallás- és nemzetnevelésügyi minisztérium lenne. Felvetette a magyar közoktatásnak azon ideáját, amely eltörli a tandijat. Az egész vonalon való ingyenes oktatás elvileg hihetetlen tökét jelentene, mert ezáltal az ország szellemi erőkben úgy megnövekednék, hogy ez anyagi téren is jelentkezne. Sürgősen szükség van a jogi oktatás reformjára is. Az ipari oktatásról szólva rámutatott arra, hogy kerületi, körzeti tanonc- otthonokra volna nagy szükség. Helyesnek tartaná, ha az ipari középiskolák végzettéi felkerülhetnének a hallgatóhiánnyal küzdő műegyetemre. A répfőiskolákról és az iskolákon kivüli népművelésről megemlékezve rámutatott arra, hogy ezeknek a jelentősége különösen a terület visszacsatolások után mutatkozott meg. A kultuszminiszter és a kultuszkormány iránti bizalomból a költség- vetést elfogadja. A következő szónok, Vámos János délvidéki képviselő kérte a kultuszkormányzatot, hogy minden rendelkezésére álló eszközzel siessen a délvidéki iskolaügy segítségére. Kifogásolta, hogy az oktatószemélyzetnek több, mint a fele nő. Végül a szegénysorsu tanulóifjúság számára nagyobb támogatást kért. A költségvetést elfogadta. Vitéz Makray Lajos a kultuszminiszter feladatát abban látja, hogy a nemzet lelkét kell gazdagítania és tökéletesítenie. Minden körülmények között ki kell tartani a magyar és keresztyén kultúra mellett. A magyarságnak a Duna völgyében rendező és összetartó szerep jut. Kérte a kultuszminisztert, hogy mentesítse a tanítóságot a túlzásba menő irodai munkától, mert nem marad ideje a tanításra. A tanterveket is egyszerűsíteni kell. Kifejtette végül, hogy a költségvetést nem a kormánynak, hanem az országnak szavazzák meg. A miniszter iránti bizalomból a költségvetést elfogadja. Vájná Gábor, a Nyilaskeresztes Párt szónoka a falusi tanítóság anyagi helyzetének javítását kérte, majd Balázs Károly, és Mester Miklós felszólalása után Porubszky Géza a kisebbségi iskolák ügyével foglalkozott és a lelkészek fizetésének javítását sürgette. Csoór Lajos arra mutatott rá, hogy a nagy tanitóhiányon részben azzal is segíteni lehetne, ha felülvizsgálnák a tanítói nyugdíjazásokat. Ezután Szinyei-Merse Jenő vallás- és köz- oktatásügyi miniszter emelkedett szólásra és válaszolt a vitában elhangzott felszólalásokra. — Dóczyné Berde Árnál, az országosan ismert nevű, kiváló festömüvésznő hosszas hal'gatás után a közeli napokban ismét kiállítást rendez Kolozsváron az utóbbi Idők művészi terméséből. A kiállítás színhelye az Egyetemi Könyvtár II. emeleti kiállítóterme lesz. A kitűnő festömüvésznő ezalkalommal mintegy 30 darab erdélyi tárgyú olajfestményét és rajzát állítja ki. Kolozsváron már huzamosabb idő óta nem volt képkiállitás s igy a kolozsvári müértő közönség nagy érdeklődéssel néz a tárlat megnyitása felé. A kiállítás megnyitásának időpontjára és anya gának méltatására még visszatérünk. A bevételt egyébként a Vöröskereszt javára, illetőleg honvédeink felsegélyezésére ajánlotta fel a művésznő.