Keleti Ujság, 1942. november (25. évfolyam, 248-271. szám)

1942-11-07 / 252. szám

2 1942. NOVEMBER 7 lepőbb fordulatokat hor,za magával. Ez a megállapítás most megerősíti szivünket. Mi­közben azonban ml nyugalommal és hideg­vérrel Ítéljük meg a helyzetet, az angolok tegnapi és tegnapelőtt! sikereik következté­ben teljesen elvesztették józan Ítélőképessé­güket és a legképtelenebb adatokat közük arról* hogy a tengely erői emberben és anyagban milyen veszteségeket szenvedtek. Az angol propagandisták tele tüdővel hirde­tik, hogy az angolok valóságos csodát haj­tottak végre, amikor néhány hónap alatt Alexandria előtt olyan hatalmas erőket tud­tak felhalmozni, amelyek most lehetővé te­szik számukra, hogy egész fiszak-Afrika meghódítására Induljanak. Az angolok azt állítják, hogy egymillió emberük, többezer harckocsijuk és repülőgépük, sohasem látott erősségű tüzérségük van Afrikában. 50 ma­gunk hajlandók vagyunk elismerni, hogy az angolok és amerikaiak Egyiptomban Impo­záns erőket vontak össze, de nem szabad elfelejteni, hogy minden repülőgépet és harc­kocsit, amelyet a tengelyhatalmak erői el­pusztítanak, Angliából, vagy Amerikából kell pótolniok, nem szabad továbbá elfeledni azt sem, hogy az anyagi fölény csak egyik tényezője a győzelemnek. A másik főtényező a vezetés kiválósága és a katonák hősi áldo­zatkészsége. Tripolisztól még elválaszthatja őket a mi parancsnokaink zsenialitása, a tengely hadsereg vitézsége, azé a hadseregé, amely a legjobban felkészült és a legedzet­tebb sereg, melyet Afrika földje valaha lá­tott. A Marcia §u Roma évfordulóját lényekkel ünnepellek Kóma, nov. 6.‘ (MTI) A Ştefani Iroda Je- - lenti: Az olasz nép a „Marcia au Roma“ 20-ik éves fordulójának megünneplése után tekintetét a jövő felé fordítja. Az ország háborús termelését az ünnep egyébként egyetlen órája sem szakította meg. A tör­ténelmi évfordulót nem színpadias tünteté­sekkel, hanem tényekkel ünnepelték. Mesz- szemenö közkegyelmet hirdettek, szociális intézkedésekkel gondoskodtak az olasz nép­ről. A politikai számüzöttek szabadságát visszaadtál«. Ezek az intézkedések a széles néprétegeknek válnak javára. A brit légierő bombázásai teljesen töretlen olasz néphan­gulattal találkoznak s legfeljebb csak meg­mutatják az olasz néppel szembeni vak és telhetetlen angol gyűlöletet, azoknak az an­goloknak gyűlöletét, akiket az olasz nép most is legnagyobb ellenségének Kmcr. Az általános amnesztiában, melyet a Mar­cia su Roma 20-ik évfordulója alkalmából a király és császár utasítására rendeltek el, összesen 42 000 elitéit részesült. Az amnesz­tia alapján 22.000 embert a börtönökből el­bocsátottak, 3975 személynek a büntetését kegyelmi utón elengedték, 7031 személy pe­dig Iialadékot kapott büntetése kitöltésére. A honvédcsapatok sok bolsevista támasz* pontot semmisítek meg a Don keleti partján A LaVmüL puszVaságon és a íereí*-folyó menlén előnyomulóban vannak a nemei csapatok Berlin, nov. 6. (MTI) A Führer főhadiszál­lásáról jelentik a Német Távirati Irodának: A véderő főparancsnoksága közli: A tuapszei arcvonalszakaszon a légi had- erő hatásos támogatásával súlyos támadó harcokban elfoglaltunk sok ellenséges had­állást és ellentámadásokat vertünk vissza. A Terelt felsőfolyásának vidékén — német csapatok közelharc! repülőerők közreműkö­désével továbbfolytatták támadásaikat az ellenség helyi ellenállásával szemben. Egye­dül ezen a szakaszon csütörtökön 35 szov­jet repülőgépet lőttünk le. Sztálingrádban a harci tevékenység no­vember 5-én kölcsönösen élénk rohamosa- pat tevékenységre és az ellenség egyes előre­törésnek elhárítására korlátozódott. A Vol­gától keletre lévő vasútvonalakat. harci re­pülőgépetek egész nap támadták. A doni arcvonalon magyar rohamcsapa- tok átkeltek a folyón és a keleti parton meg­semmisítettek több ellenséges támaszpontot, valamint 34 földerődöt. Több löveget, vala­mint nehéz és könnyű gyalogsági fegyvert zsákmányoltak. A légi haderő ellenséges hadállásokat és jármüveket támadott Osztasovszkától • délre. A város pályaudvarát éjjel-nappal támadták. Az nmen-tótól délkedetre erős ellentáma­dás alkalmával 87 harcállást foglaltunk el, 9 löveget, 68 géppuskát és gránát vetőt zsák­mányoltunk. A Ládoga-tavon a légi haderő elsüllyesztett egy vontatógözöst, két teher- bárkát, míg egy ágyunaszádot, egy légvédel­mi hajót és hat utánpótlást szállító jármü­vet súlyosan megrongált. Harci- és zuhanóbombázó repülőink ered­ményesen folytatták Murmanszk és a Mur- man vasúti bombázását. Az Északi-tengeren egy 6.000 tonnás ke­reskedelmi hajót elsüllyesztettünk, másik nagyobb telierliajót pedig súlyosan megron­gáltunk. Berlin, november 6. (MTI.) A Német Távirati Iroda közli: A német csapatok, — mint a véderő fő­parancsnoksága közli, — a Kalmük-step- pén folytatták az előző nap megvert ellen­séges lovassági kötelékek üldözését. A szteppeharc különleges feladatok elé állítja a német katonákat. A Kaspi-tengertöl nyu­gatra elterülő óriási homoksivatag, vízben szegény, csak ritkán lakott vidék, amelyen nomád pásztorok vonulnak keresztül-kasul nyájaikkal. A vidéken alig van ut és csak Iránytű utján előrenyomuló német páncé­losok nyomaiból lehet látni az előretörés irányát. Ezen a vigasztalan pusztaságon nyomulnak előre a német csapatok széles legyezőszerü arcvonalban kelet felé. Az el- , lenség megkísérli, hogy az egyes előretolt különítmények közé gyorsanmozgó erőkkel • behatoljon. Szívesen vetik be az Itteni har- eokba kozákezredeiket, amelyeknek az a feladatuk, hogy csapatainkat oldalról tá­madják meg. Néhány nappal ezelőtt úgy látszott, hogy ez a kísérletük repülőik tá­mogatásával már-már sikerült. A német páncélosok azonban még gyorsabbak vol­tak. Lendületes ellentámadással elvágták az ellenséges támadóékek élét és megsem­misítették azokat a kozákkülönitményeket, amelyek tulmesszire merészkedtek. Ké­sőbb a német csapatok a kozákok zömét is visszavetették, mialatt a középen a német csapatok tovább nyomultak előre. Szabaddá tették az utat kelet felé és a két részre szakított bolsevista csapatokat megsemmi­sítették. A Kaukázus nyugati részén napfényes, meleg őszi ülőben az arcvonal egyes he­lyein Ismét erősebben megélénkült a harci tevékenység. A véderő főparancsnokságára érkezett jelentések szerint a szövetséges csapatok sikeres támadásokat végeztek, amelyek az állások megjavítására vezettek. Több mint 12 szovjet harcállást szétrom­boltak. Tuapszetől északra a német gyalo­gosok szívósan támadnak. Erősebb ellentá­madások kivédése után a hátráló bolsevi- kiek után nyomulták- és ellenséges hegyi állásokat foglaltak el. A légierő támogatta a földi harcot, s bombázta az ellenség szik­lába épitett állásait. Telitalálatokkal több jól leplezett szovjet üteget hallgattatott el. A repülők támadásokat intéztek Tuapsze kikötője ellen, áttörték a légvédelem tüzér­ség zárógyürüjét és nehéz bombákat dob­tak a rakodópartra. A raktárak a bombázás következtében kigyultak. Elsüllyesztettek három, összesen 5000 tonnányi, hajót. Tuap­sze felett a néniét vadászrepülők 6 szovjet gépet lőttek le, két ellenséges felderítő gép pedig a légvédelmi tüzérek találatai nyo­mán zuhant le. A Terek-folyó mentén az ellenség ellen­állása az erősen kiépített állásokban uj tartalékok bevetése folytán erősödött. A németek kemény - harcban mégis tért nyer­tek. A légierő támogatta a támadó csapa­tokat. A légvédelmi ágyuk rövid harcban közvetlen lövésekkel megsemmisítették a szovjet védelmi rendszer két fontos állását és több ellenséges páncéltörő ágyút, v Sztálingrád ipari részében — mint a véd­erő főparancsnoksága közli, élénk roham- csapat-harcok voltak. A bolsevikiek a lo­mokkal borított területen egy nagyobb erő­dítményt létesítettek, amelyet kemény har­cok ár^n most elfoglaltunk. A bolsevistsik több ellentámadással próbálták visszasze­rezni, de sikertelenül. Sztálingrádtól észak­ra a rövid harcba bevetett légvédelmi tü­zérség meglepő tűz alá vette a szovjet át­kelőhelyet a Volga keleti partján, ahonnan az utóbbi napokban elindultak a partra- szálló kísérletek. E szakaszon már az előző napon a légvédelmi tüzérek több telitalá­lattal elsüllyesztettek egy ágyunaszádot, november 4-én pedig egy 300 tonnás von­tatóhajót, amely azonnal elsüllyedt. A zu- hanórepülők támadásaikat egészen a Volga könyökéig szélesítették ki, ahol a Szovjet kompjai működtek. A német vadászok biz­tosították a légiteret, a zuhanóbombázók pedig lecsaptak a gyülekező ellenséges jár­müvekre. Telitalálatokkal sok tehergépko­csit és a nyugati partra már .megérkezett sok hadianyagot semmisítettek meg. A romboló repülők több alacsonyan szállá kö­teléke az átkelőket pusztította. A légierő szüntelen támadásai annyira megzavarták a bolsevikieket, hogy csak gyenge erőkke l tudtak átkelni. Más harcireptllök ellenőriz­ték a Volga alsó folyása mentén a vasúti vonalat, amelyen négy szállító vonatot semmisítettek meg. A Spitzbergáknél három hajót süllyesztettek el • a német buvarnaszádok Berlin, november 6. (MTI) Az Interinf.. közli: ' v A Spitzbergák és az Esaakl-fok körül el­lenőrző repülésük során német felderítő re­pülőgépek. felfedeztek hadianyaggal súlyo­san megrakott három gőzöst, amelyek közül az elsőt a felderítő gép azonnal elsüllyesz­tette, a két másik hajóra pedig bombasoro­zatot dobtak és a bombák telitalálattal oly súlyosan megrongálták azokat, hogy elvesz­tésüket biztosra lehet venni. A két hajó mindenike 6000 tonnás volt. A légihaderő te­ád! 19.000 tonnányi hajóteret süllyesztett el. Ezt még hozzá Kell számítani a véderöfő- parancsnokság különjelentésében közölt 168.000 tonnához. Német tengeralattjárók Afrika keleti partjainál London, november 6. (Búd. Tud.) Az angol fővárosban Afrika déli csúcsát tekintik a német tengeralattjárók mostani tevékenysége központjának. Ennek folytán az Alianti-ten- ger déli részét a légióként veszélyeztetett övezetnek tekintik, noha a német tenger­alattjárók már Afrika keleti partja mentén tevékenykednek. Az alsóház hajózási bizott­sága ázt kívánja, hogy a hajóveszteségekröl azonnal tegyék közzé az adatokat, mert a veszteségek hosszú ideig való elhallgatása az ellenségnek lélektani előnyt jelent. Nagy brit tengeri erő gyülekezik Gibraltárban Madrid, november 6. (MTI) A Német Távirati Iroda közli: La Llneaból jelentik, hogy csütörtökön Gibraltárba érkezett egy angol cirkáló és hét romboló. A kikötőben lévő angol tengeri erő létszámát 125-re becsülik. Csütörtökön délután az angol erőd repülőterére 25 're­pülőgép szállott le, köztük hat úgynevezett „repülő erőd“, amely nemsokára a Földközi- tenger irányába továbbrepült. Cripps fokozott munkára biztatja a brit munkásokat Amszterdam, november 6. (MTI) A Né­met Távirati Iroda közli: Cripps angol peesétőr csütörtökön egy fegyvergyárban beszédet mondott. Hangoz­tatta, a brit kormány tudatában van annak hogy támadó hadművelet mindenképpen szükséges. m — Nem kell minket biztatni ■— mondotta' —, de nem akarjuk a győzelmet kiadni a kezünkből azzal, hogy elhamarkodott had­műveletbe kezdjünk. A támadó hadműveletet nagyon elősegítik azzal, ha meggyorsítják a fegyvergyártást. A kormány mindenképpen felállítja a második harcteret, de csak akkor, há megtörténtek az előkészületek. Beszéde végén figyelmeztette hallgatósá­gát, felejtsék el saját magukat és fokozzák erőfeszítéseiket. Japán lehengerlő győzelmével végződött a Salamon-szigeti küzdelem Aac amerikaiak a japánok újabb támadásától félnek Washington, nov. 6; (Búd. Tud.) Knox tengerészetügyi miniszter újabb hajók vizre- bocsáíása alkalmából kijelentette, hogy a délnyugati Csendes-óceánon a számbelileg túlsúlyban lévő japán tengeri erők visszavo­nultak támaszpontjaikra, azonban számolni kell azzal, hogy rövidesen újabb támadást kezdenek. Tokió, nov. 6. (MTI) A Német Távirati Iroda jelenti: Hiralda, a japán haditengeré­szet szóvivője a nagy-keletázsi&i helyzetről előadást tartott. Ebben egyebek között ki­jelentette, hogy a japán tengerészeti vezető­ség a második salamonszigeti csata folya­mán.' hadászati okból nein adott ki jelenté­seket, amit- az ellenséges propaganda arra használt fel, hogy japán vereségről terjeaz- szen híreket. A szóvivő rámutatott arra, hogy az Egyesült Államok tengerészetc ok­tóber 24-én összecsapásra szólította fel a ja­pán hajóhadat. A kihivás október 26-ra úgy szólt, hogy ütközzenek meg a Salamon-szi- getek vizein. Az eredmény a dél-csendes- óceáni csata volt, amelynek részleteit októ- er 27-én a császári főhadiszállás már Is­mertette. Ebből meg lehetett állapítani, hogy ez a csata a csendesóceáni Waterloo volt és Japán lehengerlő győzelmével végződött. A szóvivő kijelentette végül, hogy a csendes- óceáni amerikai hajóhad zömét a japánok a tenger fenekére küldték. Most kérdés, ké- pesz lesz-e az amerikai haditengerészet ar­ra, hogy még egy támadást indítson a Csen­des-óceánon. Tokió, november 6. (MTI) A Német Táv­irati Iroda heti beszámolója a keletázsiai háborús helyzetről: Japán és az Egyesült Államok tengeri és légi haderőinek három nagy találkozója a Salamon-szigeteh környékén, hadászatilag feltétlenül egységbe foglalandó össze. Itt te­hát egy közel három hónapig tartó és a had­történetemben eddig teljesen ismeretlen ten­geri összeütközésről van szó, amely mindez- ideig az alábbi eredményeket mutathatja fel együttesen számítva az elsüllyesztett és meg­rongált hajókat. Az Egyesült Államok vesz­teségei: í csatahajó, 9 repülögépanyahajó, 21 cirkáló, 18 romboló, 10 tengeralattjáró, 2 aknarakó hajó, 19 szállitóhajó ös ~7í repülő­gép. A japánok veszteségei 3 repülögépanya­hajó, 6 cirkáló, 6 romboló, 2 tengeralattjáró, 10 szállitóhajó és 196 repülőgép. Ez az Egye­sült Államok számára döbbenetesen lesújtó mérleg. Katonai következményei mellett an­nál súlyosabb következményekkel jár, mint­hogy nyilvánvalóan Roosevelt ellen is beszél, aki a legszorosabb kapcsolatban van az Egyesült Államok haditengerészetével és Így tekintélye szükségképpen csorbát szenved. Az eddigi harcokban elsüllyesztett amerikai szállitóhajők nagy száma világosan mutatja, hogy ez a három hónapig tartó és annyi veszteséggel járó tengeri ütközet főcélja Roosevelt szempontjából az volt, hogy a Sá- Igmon-szigéteket a lehetőség határáig meg­erősítse. Japán számára pedig az volt a cél, hogy ezt a szándékot meghiúsítsa. A tapasz­talat azt tanltja, hogy megjelelő légi bizto­sítás nélküli hajóhad ma elveszettnek tekint­hető. A légvédelem azonban annál hatáso­sabb, minél jobban támaszkodhatik száraz­földi repülőterekre és minél kevésbbé keli repülőgéphordozó hajókra támaszkodnia. Eb­ből a szempontból tekintve, a Salamon-szí- getek körüli harc nem úgy tűnik fel, mint ezért, vagy azért a szigetért folyó küzdelem, hanem harc a tengeri ütközetek céljait szol­gáló szárazföldi repülőterek megszerzéséért, Ha a japánoknak sikerül Guadalkanal re­pülőtereit elfoglalnlok, Roosevelt erőit az úszó repülőterekre szorítják vissza és ezek tudvalevőleg nagyon is kis számban állnak rendelkezésére és a mostani harcokban máris 9-el csökkentek. Hogy pedig a csatahajók mit'tudnak a Csendes-oceánon, vagy másutt, ha nézzük a repülőgépek biztosítását és támogatását, azt nem utolsó sorban a „Re­pulse“, valamint a „Prince of Wales“ hajók sorsa; is bebizonyította. A japán kormány tiltakozása az angolszász kormányoknál Tokió, nov. 6. (MTI) A Ştefani Iroda je­lenti: A külügyminisztérium közölte, hogy a japán kormány hivatalosan tiltakozott az Egyesült Államok és Kanada kormányánál az ellen az embertelen bánásmód ellen, mely­ben az északamerikai és kanadai hatóságok részesítik az internált japán állampolgáro­kat. Az európai japán diplomatáit értekezletet tartanait Berlinben BERLIN, nov, 6. (Búd. Tud.) Az európai japán diplomáciai képviseletek Vezetői a legközelebbi napokban Berlinben értekez­letre ülnek össze. E célból valamennyi eu- i/ipai fővárosból Berlinbe érkeznek a japán nagykövetek és követek. A konferencia elő­reláthatólag- több napig tart s azon részt- vesz az ankarai japán nagykövet is, úgy, hogy tizenkét-tizennégy japán diplomáciai képviselet vezetője gyűl össze Berlinben. Anglia, Amerika és Csungking nem értenek egyet az indiai kérdésben Sanghaj, nov. 6. (MTI) A Ştefani Iroda jelenti: Illetékes körök hangsúlyozzák, hogy az északanierikpi kormányt, valamint a csungkingl kormányt élénken aggasztja az Indiává! szemben tanúsított angol maga­tartás. Az angolok ugyanis még fokozni ké­szülnek megtorló Intézkedéseiket, most. at­tól félnek, hogy az indusok a tengely olda­lára állnak. Inkább elpusztítják Indiát, sem hogy az ellenséghez pártoljon. Az Egyesült Államok és Csugklngking viszont erősen ra­gaszkodik Inldához. Meggyőződésük szerint az angoloknak még a legnagyobb áldozatok árán is tűrniük kell.

Next

/
Thumbnails
Contents