Keleti Ujság, 1942. november (25. évfolyam, 248-271. szám)

1942-11-05 / 250. szám

J942. NOVE.MBmt 5 Washington diplomáciai harca Chile ellen Amszterdam, november 4. (MTI.}] A Né- met Távirati Iroda jelenti: Mint a brit hírszolgálat Santiago de Chi­léből jelenti, az Egyesült-Államok chilei nagykövete megjelent Rios államelnöknél és Roosevelt nevében újra meghívta az Egyesült-Államokba. Amint a Német Távirati Iroda Buenos Ayresböl jelenti, az amerikaközi politikai Védelmi bizottság ötórás titkos ülés után ismertette azt az emlékiratot, amelyet az Egyesült-Ällamok a chilei kormánynak nyújtott át a tengely-polgárok állítólagos chilei kémtevékenységével kapcsolatban. Chile képviselője kijelentette, nem tartja helyesnek az emlékirat nyilvánosságra ho­zatalát mindaddig, amíg a chilei külügy­minisztert erről megfelelő módon nem tá­jékoztatják. a V *4 át Áz Elbrusz megmászása „Á metsző szélken alig~alig láttuk a járőr első emberét s jégcsákányunkkal tapogattuk az utat" N. Kemper bajor hegyivadász mondja el az alábbiakban Észak- Kaukázus égbenyuló hegycsúcsának, a több, mint 5000 méter magas El- brusznak meghódítását. Az Elbrusz elfoglalásának, az olajforrások vidé­kének birtokbavétel^ szempontjából, nagy jelentősége van. A bajor hegyi­vadász beszámolóját a „Katona- újság“ legutóbbi számából vettük át. Hadosztályunk augusztus elején Rostow- nái lépte át a Dont. Erőltetett menetben kö­zeledtünk a hegyekhez, mig egy napon azt a parancsot kaptuk, hogy alakítsunk egy hegyi különítményt. A különítménynek csak egy feladata volt: Utat törni a Kaukázus leg­magasabb csúcsáig. Az ellenség a Kuban fel­ső folyásán rendezkedett be védelemre, de nem sokáig volt nyugta. Gépesített élcsapa­taink Cserkaszk felöl támadtak. Az éj leple alatt a hegyi ösvényeken a hátába kerültek a bolsevistáknak s hajnalra már romokban hevert az ut mentén az oroszok teménteien páncélosa, tüzérsége, gépkocsija, fegyvere. Az ut szabad volt! Az ellenség maradványait a hegyi különítmény maga szórta szét. Alighogy ezt elvégeztük, az első emelke- kcdöknél uj akadály várt ránk: át kellett nyergelnünk. Ez egyszer a szó legszorosabb értelmében : gépkocsiról málhásállatokra. Nem ment könnyen, de az ügyes hegyi­vadász mindig segít magán. így történt. S még aznap 35 km-t haladtunk a Kubán mentén fölfelé. A felföld szegény, de büszke népe, készségesen segitségiinkre volt minde­nütt. Úgy gyűlölik ezek a bolsevizmust, mint mi és már tiz éve csendes, de véres háborút Viselnek ellene. Pihenő egy havasi koihoszban Konzerv és egy kis kenyér volt a hátizsá­kunkban. A kis „benszülött“ szamarak ci­pelték fegyvereinket, lőszerünket, pokrócain­kat, sátrainkat és jégcsákányainkat. Útköz­ben valamennyiünket elkapott a turistaszen­vedély láza. Senki sem gondolt már az ellen­ségre, csak az ormokat néztük és talpaltunk, egyre csak felfelé. Néha-néha felbukkant egy orosz, de amint megpillantott bennünket, fel­tartotta karját, mi meg sietve visszaküldtük a völgybe, ott a hidépitésnél jó hasznát vet­ték az emberi munkaerőnek. Első este egy havasi koihoszban pihentünk meg. Istenem, micsoda szegénység! A gyermekek meztele­nül szaladgálnak, a felnőttek testét fehér­nemű nélkül néhány szörmefoszlány takarja. 3000 méterhez közeledtünk. Estefelé egy havasi legelőn váratlanul ránktört a köd. Nem volt mit tenni, sátrat vertünk. A füst­kék szinü csúcsok felett vörös tűzben égett az Elbrusz orma ... Harmadnap keskeny, elhagyott ösvényeken szuszogtunk fölfelé a Chotju-Tau szoroshoz. Elkésett havasi-gyopár-bokréták mosolyog­tak felénk a szürke kövek közül, a patak­medrek kövein lassan csúszkáltak a múlik, patkójuk tüzes szikrákat vert a sziklákon. Délben 3546 méteren, a Chotju-Tau nyergé­ben pihentünk. A hatalmas, félhöbenyuló sziklacsucsok fenséges látványa valamenv- nylünket lenyűgözött. A sikon eltompult sze­münk mohón itta magába a sziklák és völ­gyek elbűvölő panorámáját. Hideg volt. A múlik és csacsik dideregve fúrták orrukat egymás szőrme melegébe. Sajnos innen már magunknak kellett cipelnünk terhűnket. Szétosztották a következő napok élelem­adagjait s ettől kezdve mindenki aiTa volt utalva, amit a hátán vitt. Szikrázó, villogó fényben terpeszkedett alattunk a gleccser, amelyet az Elbrusz, mint óriási, hosszú, fehér takarót kanyaritott ma­gára. 3500 métertől egészen a csúcsáig ér ez a hatalmas jégfolyam. Turistáknak nem fé­lelmetes, nem megmászhatatlan, nincsenek rajta meredek jégfalak, de hosszú, irgalmat­lan hosszú ... Némán baktattunk tovább a jégen és este 4200 méteren pihentünk. Rádiózás a fellegek között 19-én reggel már 3 órakor nekivágtunk. A csilla gmilliárdok tengerébe feketén szúr­tak bele a sziklacsucsok. Szélcsend volt s bennünket a kedvező idő erősen serkentett, 4800 méteren jártunk, úgy emlékszem, mint­ha tegnap történt volna, a nap felbukkant a csipkés láthatáron. Éppen egy hajnalpirban égő felhőbe meneteltünk, a magas csúcsok már mélyen alattunk ágaskodtak s a reggeli szellőben fehér porfátyok eregetve állt előt­tünk a büszke Elbrusz, amikor hirtelen nyu­gati szél tört ránk. Pillanatok alatt barna felhögomolyagokat csalt elő a kék égről és szürke ködfoszlányokat hajszolt a szikrázó jégmezőkön. Az előbb még fényesen hívogató csúcs hófelliőbe burkoiódzott, s ugyanakkor elhangzott a parancs: Hátra arc! Nem akar­tunk hinni a fülünknek. Most forduljunk vissza, amikor már csaknem kezünkkel is elérhettük volna a csúcsot. De a parancs, parancs. Szótlanul visszafordultunk. Néhány nap után most éreztük ismét, hogy katonák vagyunk. Híradósaink 4200 méterre felhoztak egy rádiót. Nem tudtunk eléggé hálálkodni, Íri­szen menedékházunk az egész német arcvo­nal legelőretoltabb pontja volt. Tőlünk balra a Baksan völgyét erős ellenséges egységek tartották megszállva, s szüntelenül nyugta­lanítottak bennünket. Előőrseik a gleccser szélén lopakodtak felénk. Viharban, ködben harcoltak felderítő járőreink. A fiuk elképzelhetetlen fáradalmak között hóban őrködtek és hóban aludtak, mert hó­viharban nem volt olyan sátor, amely eléggé védett volna. A kötelességteljesitésben nem volt különbség tiszt és legénység között, mert a természet egyforma követelményeket támasztott mindekivel szemben. A türelmetlen várakozásnak 20-án egy rádióparancs vetett végett: a hadosztály­parancsnokság sürgetése. így aztán másnap minden körülmények között meg kellett kí­sérelnünk'a szinte lehetetlent... Kávé, konzervtej és méz .., Amikor augusztus 21-én utrakeltünk, még sűrű, sötét volt az éjszaka. Csillag nem volt az égen s az Elbrusz is fekete süveget hú­zott a fejére. A hajnali derengésben köd- foszlányok húztak el mellettünk sebesen, s a lassan erősödő szélben havazni kezdett. Jég- sarkantyuinkat mélyen vágtuk a gleccser- testébe. A metsző szélben alig-alig láttuk a járőr első emberét s jégcsákányunkkal tapo­gattuk az utat. A hó percröl-percre nőtt, s néhol már térdig ért. Kutya idő vft^t, mond­hatom. A szél mintha tiimilliókat vágott vol­na az arcunkba, hordta a jégport és havat, csontkeménnyé fagyott a ruhánk. 5000 mé­ter felett már mind nehezebben kúsztunk. Lejjebb egy-egy szippantással hármat is lép­tünk, később már csak kettőt, 5000 méteren felül már minden lépés egy-egy lélegzetvé­telbe került. 5300 méteren egy Caviskóban pihentünk meg. A deszkahasadékokon átszü óáött hó magasan takarta 'a padiót. Fejünket nya­kunkba huzva gubbasztottunk, kemény cso­koládét rágcsáltunk és mereven néztük a benzinforraló kékes lángját. A tartályban „csúcs-ital“ érett: kávé, konzervtej és méz. Mindez egy fazékban. Nem volt valami el­ragadó ize, de meleg volt és mindenkinek ju­tott egy korty belőle. No, de nem sokáig „élvezhettünk“. Főorvosunk bekiáltott az aj­tón: „Föl! Indulás!“ Négykézláb másztunk ki a szűk nyilason és megindultunk tovább a csúcs irányában ... Kitűzik a hadílobogót Szorosan egymás nyomában haladtunk. Elől egy öreg, tapasztalt hegyjáró. F. törzs- őrmester. ő vitte a zászlót. Erősen magához szorította az összegöngyölt kendöt. A terep is nehezebb lett. A hó sürü gomolyagokban süvített körülöttünk és fülsiketítő dübörgés­sel vágódott a sziklafalak oldalába. A baj­társak, mint szürke szellemek, lebegtek a jégen. A hóvihart jégvihar váltotta fel. A szá­guldó orkán ide-oda rángatta a lassan ka­paszkodó árnyakat. Mindnyájan éreztük, h így a végsőkig ki kell tartanunk! Négy­kézláb, minden kiálló szögletbe görcsösen megkapaszkodva, kúsztunk fölfelé. Aki lábra akart volna állni, azt a vihar irgalmatlanul a mélybe sodorta volna, Méterről-méterre haladtunk, de tudtuk, hogy már nem lehe­tünk messze. És csakugyan, egyszer csak látjuk, hogy törzsőrmesterünk egy keskeny sziklatömbre kitűzi a zászlót! A szél belekap a kendőbe és kemények pattogtatja a piros foltban a keresztet. Csak sejtettük, hogy fent vagyunk, látni semmit sem lehetett. Jégtük milliói torzították el az arcunkat és tették átláthatatlanná védőszemüvegeinket. Mintha csak álmodtam volna, ma is úgy era­MmoenitrsSfak lékszem erre a jelenetre: egy arc bukkant fel előttem, eljegesedett vonásaiban csak két Szűk szemnyilás élt, egy kar emelkedett a magasba, s egy kiáltás harsogta túl a vihart és fergeteget: Sieg, Heil! Ott hevertünk, térdeltünk a hóban. Előt­tünk a birodalmi hadilobogó: az Elbrusz 5633 méter magas csúcsán! A kimerültségtől már alig tudtam gondolkozni, de éreztem, hogy végtelenül boldog és büszke vagyok... Megkölöllék Bésen az első taTbázasságol Dés, november 4. Ünnepélyes külsőségek között most kötötték meg Désen az első táv­házasságot. A boldog fiatalasszony Mars Ka­talin, Mars Jenő dési iőgházőr 10 gyermeke közül a legnagyobb. A vőlegény, illetve az uj férj, Varga Ferenc 23 éves honvéd, tábori posta 213/32. Keleti hadszíntér. Dr. Császár Ferenc főjegyző, az anyakönyvi hivatal veze­tője néhány meleg szóval fordult Mars Ka­talinhoz, ismertetve a távházasság formasá­gait. A feltett kérdésre, hágy akarja-e a há­zasságot Varga Ferenccel, Mars Katalin könnyezve mondott igent. K. IFcrc-s Jenő polgármester szép beszéd kíséretében kívánt Dós város polgársága nevében minden jót az uj asszonynak, .kiemelve azt, hogy ez a. ehői táoházasság Désen. Dr. Bodolla Gábor, a kir. ügyészség elnöke, jókívánságai mellé átnyúj­totta a városi polgárság körében gyűjtött 320 pengőt. Mars Katalin tanúi: dr. Bodoíta Gá­bor ügyészségi elnök és dr. Nónay György kir. ügyész, voltak, míg a Varga Ferenc há­zassági iratát Náday János alezredes, az uj férj parancsnoka küldötte le és irta alá. Az ünnepélyes külsőségek között lefolyt távhá­zasságon a ni. kir. Honvédséget Palotás. Pál főhadnagy képviselte.' Mars Katalint és a 10 gyermekes Mars Jenő fogházőrt a megjelen­tek jókívánságaikkal halmozták el. Az uj as-zony könnyekig meghatva fogadta a jókí­vánságokat. AZ ÉLSfl DÉSI TAVIT AZ ASSAC. Balról jobbra: K. Veress .Tern" polgármester, Császár Ferenc dr. főjegyző, Schönstem anyakttnyvvezétő. Palotás l’ál főhadnagy, Sztojka László, hírlapíró, Mars Jenő, Bodolla dr. ügyészségi elnök, Mars Katalin és Nónay György dr. ügyész. (Pavletto felv.) A közjegyzői másolat épp olyan értékű, mint az eredeti Kolozsvár, november 4. A zsidótörvény életbelépése óta mindenkinek annyi igazol­ványra, származási okiratra van szüksége, mint még soha azelőtt. Egyes hatóságok, de különösen az iparügyi minisztérium csak eredeti okirat (de benyújtása mellett fogadja el és intézi a folyamodók kérvényeit. Ez a kikötés szinte megoldhatatlan problémák elé állított igen sok kereskedőt és iparosembert, mert az eredeti származási iratokat több példányban nem tudták beszerezni, miután azokból csak egyetlen egy példány van a birtokukban. Kérdést intéztünk ebben az igen sok em­bert érintő ügyben a kolozsvári közjegyzői kamarához, ahol ebben az ügyben a követ­kezőket jelentették ki: — A közjegyzők által hitelesített okirat- másolatok mindenben egyenlő erejű értékűek bizonyítás szempont jelből az eredetivel. Ezek a hitelesített másolatok bármely hatóság előtt úgy használható fel, mint az eredeti okiratok és ahol kifejezett törvényes intéz­kedést hoztak arra vonatkozólag, hogy ki­zárólag az eredeti okmány használható fel, ott a hatóságok a közjegyzői másolatokat bizonyító erejű okiratokként kötelesek elfo­gadni. Ez a megszigorított miniszteri rendelkezés azért követeli minden esetben az eredeti ok­iratokat, mert sok esetben megtörtént, hogy közjegyzői ellenjegyzés nélkül kiállított és hamisított másolatokat nyújtottak be, külö­nösen a zsidók, akik ilymódon akarlak ki­bújni a zsidótörvény rendelkezéseinek alkal­mazása alól. A közjegyzőknek azonban törvényes joga nemcsak az okiratmásolatok kiállítása, ha­nem az eredeti példányok ellenőrzése is. A közjegyző, mielőtt kiállítaná az okiratmáso­latot, megvizsgálja, hogy az hamisitott-e, vagy sem. Tehát a közjegyzőnél hitelesített másolatok éppen olyan értékűek, mint az eredetiek. Amint a ió kályha a szenet ta­karékosan tüzeli és így gazda­ságosan értékesíti, az OSRAM- D Lámpa is takarékoskodik az árammal, mert azt gazdaságo- son változtatja fénnyé. .......................‘ 1 Az O SR A M - D - li m pá na 1c kétszer spValizált az izzószála. Ili ami azt jelenti, hogy: áramfogyasztása kicsi és fényereje nagy. Tehát az OSRAM- D.‘- LÁMPA sok fényt sd kévés áraméri

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents