Keleti Ujság, 1942. november (25. évfolyam, 248-271. szám)

1942-11-27 / 269. szám

— Megalakult AJsófemeneiyQM a t/,vtnk Egyesület. Tudósítónk jelenti: Alsófemeze- lyen megalakult a Levente Egyesület. Az alakuló közgyűlés a Kulturház helyiségében folyt le. ahol az egybegyűltek kimondották a megalakulást és megválasztották a tiszti­kart Elnöknek .Tonucz Pál római katolikus plébánost jelölték. — Megkezdődtek a tanítások az uj nagy­bányai hányaiskolában. Tudósítónk jelenti: Mint. emlékezetes Nagybányán állították f-el a kibővített és korszerűen berendezett Bá­nyaiskolát, amelyet Pécsről költöztettek át a városba. Az épület amelynek épitését még a románok kezdték meg, már készen van, csak az uj felszerelés töredékeire vártak. Most rendelet jött a minisztériumtól, mely elrendeli a tanítások megkezdését a rendel­kezésre álló felszereléssel. Megfehiníetícd a NAGYM BOLTOT ? * Meghívó. „Aquila“ Kereskedelmi és Ipari R. T. Kolozsvár, Honvéd-utca 55. szám alatti cég 1942 december hő 14-én rendkívüli közgyűlést tart a következő S tárgysorozattal: 1. Igazgatósági jelentés. 2. A társaság felszámolásának kimondá­sa. 3. Az igazgatóság és felügyelőbizott­ság felmentvényének megadása. 4. Fel­számolók megválasztása. 5. Esetleges in­dítványok. A részvényesek felkéretnek, hogy részvényeiket a közgyűlés előtt leg­alább 48 órával a Társaság pénztáránál letétbe helyezzék. Igazgatóság.. Kolozsvár, 1942 november 26-án. — Nagybányai rendőrség hirei. Tudósítónk jelenti: Boczor Jenő takarékpénztári alkal­mazott feljelentést tett a rendőrségen, hogy lakója, aki nemrég bérelt szállást nála, 200 pengő értékű ruhaneművel eltűnt. — Roszián Gyula bányaiskolástól Ismeretlen tettes el­lopta felöltőjét. — Lauran János 82 éves nyugbéres bányásztól ellopták 10 pengőjét, amit nyugbéréböl gyűjtött karácsonyra. — A MÁV rakodöhelyiségéböl ismeretlen tettes nagyobbmennyiségü kátr ányfedölemezt lo­pott^— Jáczika Pál. kapnikbányai fuvaros két lovát átadta teleltetni Pruna Gergely földművesnek, Pruna azonban nyomban el­adta a iovakat 600 pengőért és a pénzt el­mulatta. — Papp János dr. feljelentést tett a rendőrségen, hogy ismeretlen tettes giród- falusi lakásának pincéjéből 300 pengő értékű gesztenyét lopott. — A láposbányai üzem borpatak—szőlőhegyi zúzdájának ajtaját is­meretlen tettesek felfeszitették és onnan szerszámokat és ércet loptak. A hatóság ha­marosan elfogta a tetteseket Sztraka Pál és Labanc János fiatal bányászok személyében. * Az EMKE gyűlései. Az EMKE igaz­gató-választmánya a folyó ügyek megbe­szélése és a jelentések'meghallgatása cél­jából f. évi november 28-án, szombaton d. u. 4 órakor saját helyiségéljen (Ma­gyar-utca 1. szám, földszint) ülést tart, amelyre az igazgató-választmányi, illetve, alapitó tagokat meghívja az Elnökség. Ugyanakkor közöljük, hogy az EMKE közgyűlését november 28-án, szombaton délután 6 órakor tartja meg a ref. teoló­gia dísztermi helyiségében, melyre az ér­dekelt tagokat tisztelettel meghívja az Elnökség. — Peskó Zoltán orgonahangversenye Ko­lozsváron. A kolozsvári Evangélikus Nőszö­vetség rendezésében nov. 29-én d. u. 6 órakor az evangélikus templom korszerű orgonáján Peskó Zoltán ad hangversenyt. Az evangé­likus templom orgonáján régebben gyakrab­ban játszottak orgonamüvészek. Az utóbbi években Zalánffy Aladár szólaltatta meg Kolozsvár legjobb orgonáját. Az orgonát a hangszerek királyának nevezik és igy ért­hető, hogy az Evangélikus Nőszövetség hangversenye iránt fokozott, az érdeklődés, mert a budapesti vendégművész a fiatal ma­gyar orgonamüvész-nemzedék legjelentősebb művészeinek egyike. Műsora is az orgona­irodalom legszebb alkotásaiból tevődik ösz- sze: Bach esz-dur prelúdiuma és fuga, Liszt Bach előjáték és fuga mellett a nagy német barok-mestemek. Pachelbelnek Clacomája, szép sorozat chorálelőjáték Bachtól, Peté­nyitől, Brahmstól. A művész előadja az or- gomamüvészet nagy modern német mesteré­nek, Regemék Passacagliáját is, magyar szerzőktől: Kodály, Gárdonyi és az Ameri­kában élő Antalffy orgonamüveit. Az orgo­nahangverseny zenei életünk eseményének ígérkezik. Elegáns bundát, kepost, rókát Bilist Ferine szücsmestertő1 vásárol, on Közveüen külföldi behozatal. 6 Előhang egy kongresszushoz... Mn Icezclődilc Kolozsváron a L«r«sle<lelnsi bftróp* iskolai tanárok országos kSzgynléfie Kotozsv&r, nov. 26. Az ország kereskedel­mi középiskoláinak tanárai Kolozsvárt, tart­ják országos közgyűlésüket. Két. napig tartó tanácskozásukon komoly és nagyjelentőségű ügyekről fognak tárgyalni. Az idesereglett tanárok házigazdái a helybeli kereskedelmi iskolák tanárai, de meleg szeretettel fogadja őket Erdély népe is. Mi is köszöntjük ben­nük azokat a munkásokat, akikre a felépülő uj magyar életnek olyan rendkívül nagy szüksége van. A közelmúlt szomorú éveiben a magyar nemzedékeket a hatalom akkori birtokosai a kereskedelmi és ipari pályákon való érvényesüléstől is igyekezett elzárni. Az elmu't két évtized alatt a magyar köz­életet irányító tényezők az ifjúságot mégis a kereskedelmi és ipari pályákra ösztönöz­ték. Az ifjak közül nagyon sokan megfogad­ták á buzdító szavakat és mentek kereske­delmi, vagy ipari pályára. Nemcsak az el­A MAGYAR BOLT rolpacn magyart:! lenséges érzület elhárító és bizony sokszor kegyetlen rendelkezéseinek tömege gátolta meg érvényesülésüket, hanem az is, hogy el­fajzott liberális-kapitalista szellem tobzódott a gazdasági életben. Az anyagilag legyen­gített magyarság ennek az önző, korrupt rends .érnék kiszolgáltaiottja volt. A felszabadulás nagy csodájával elérke­zett gazdasági életünket is megtisztító friss levegője annak az eui ópaszerte életrekelt tö­rekvésnek, amelyik a plutokrata kapitalista gazdasági rendet akarja újjáalakítani. Az arany mindenható uralmát megdönteni egye­dül csak olyan társadalomban lehetséges, amelyben a munka diadalszekere elé nem a profitéhes és keresztényi erkölcs nélkül való kizsákmányolok ülnek és kiszolgáltatott rab­szolgáikat a vasbértörvény korbácsával haj- kurásszák. A n\agyar kereskedelem és ipar átadása a jövő nemzedéknek a kialakuló uj magyar élet számára csak úgy képzelhető el és ve1A- sitható meg, ha elsősorban lényegében uj útra tér. Elsősorban a csődbe jutott kapita­lista termelési rendszer helyett kell a terme­lés uj rendjét megszervezni és azt keresz­tény és nemzeti szellemmel telíteni. Ebben az irányban már megindult gazdasági éle­tünk átváltása. Nagy darabokat robbantot­tak már le abból a sziklafalból, amelyen a múltban összezuzódtak a neklrohanó magyar koponyák. A most magyar kézbe jutott vállalatok és kereskedelmi intézmények már nem a ré­giek, vezetésükben különösen a kormányzat részéről érvényesül a megújhodást jelentő irányítás. Ezeknek a vállalatoknak, a kis- és nagykereskedelemnek életszükséglet és kötelesség utánpótlásról gondoskodniok. — Felavató és zászlószentelési ünnepélyt rendez vasárnap Kolozsváron a Szent Ke­reszt hadsereg. Vasárnap, november 29-én tartja az erdélyszerte elterjedt katolikus egyesület, a’ Szent Kereszt Hadserege zászló­avató ünnepélyét Inczédy-Joksman Ödön dr. főispán, Sándor Imre püspöki helynök, Ke- ledy Tibor dr. polgármester és Baráth Béla dr. kanonok, esperes-plébános védnökségé­vel. Zászlóanyák: gróf Bethlen Györgyné és Almay Bélánó. A hatalmas méretűnek Ígér­kező ünnepség két részből áll: délelőtt 9 óra­kor a ferencrendiek temp’omában, szentmi­sén avatják fel az egyesület uj tagjait és szentelik az uj zászlót. Mindkettőt Boros Fortunát dr. tartományfönök végzi. Szent­mise alatt a zászlóanyák, fővédnökök, zászló­keresztanyák és zászlóörök részére fenntar­tott helyek lesznek a szentélyben. Délután pontosan 5 órai kezdettel műsoros ünnepi előadás lesz a római katolikus főgimnázium dísztermében, Farkas-u. 2. szám alatt. Be­szédet mond P. Tréfán Leonárd volt tarto- ; ányfönök, Bálint József dr. országgyűlési képviselő, zene- és énekszámokkal szerepel­nek S. Kouba Paula és Ütő Mária zenekon- zervatóriumi tanárnők, az „összhang“ da­lárda, Dukony Margit és művészegyüttese mozdulatkórussal, szavalattal Birtoók Ferenc dr. és az egyetemi joghallgatókból összeállí­tott szavalókórus Sándor László vezetésével. A ferencesek ezúton is meghívnak minden érdeklődőt és egyben kémek mindenkit a pontos megjelenésre. Tekintettel a korai sö­tétedésre és elsötétítésre, a délutáni ünne­pély pontosan 5 órakor kezdődik. * Német szaklapok Lepagenál Kolozs­vár. Közölje, mely nyelven, mely szak ér­dekli. Szükségük van nagyon sok magyar keresz­tény ifjúra. Szükségük van azokra az embe­rekre, akiket most a magyar kereskedelmi középiskolákban azok nevelnek és taníta­nak, akiket ma Kolozsvár ősi falai között vendégül látunk és meleg szeretettel köszön­tünk. Boldog öröm, hogy az ország egyik leg­fontosabb szakirányú iskoláinak vezetői ide­gyülekeztek Erdély fővárosába és közvetle­nül akarják Erdély problémáit a maguk szakszempontjából megismerni és megvi­tatni. Tudjuk, hogy a kereskedelmi iskolák elsősorban a gyakorlati életre való nevelés alapján működnek. Növendékeik az iskola padjaiból közvetlenül a munkahelyre men­nek. Helyüket ott kell megállaniok. Erdély ebből a szempontból is különleges és az or­szág más részeiben nem tapasztalható álla­potokat mutat. Az egyetemes magyar élet­nek érdeke, hogy ezeket a különleges erdé- Jyi problémákat minél gyorsabban és minél tökéletesebben megoldjuk, mert csak igy lcapesolódhatik be teljes erővel és eréllyel ez a huszonkét évig sorvasztott testrész az or­szág nagy szervezetébe. Mint minden életképes társadalmi szerve­zet, úgy a kereskedelmi élet is csak a he­lyes kiválasztás utján kaphat megfelelő em­Matitjar összetartásban a magyar erő! beleket. A magyar kereskedelmi élet részé­re az első kiválasztó intézmény a kereske­delmi szakiskola. Ebben az iskolában nem­csak tudást, hanem jellemet is kell adni az odasereglett ifjúságnak. Az uj világ és uj gazdasági rend kereskedője csak megujho- dott és megtisztult lelkületű ember lehet. A „minél kevesebb munkával minél na­gyobb haszon“ elve, amelyet a liberális-kapi­talista világ laisser-faire elve alapján köve­tett, végérvényesen megszűnt. A rámenős, hiéna-erkölcsü, hamis bukásokkal és minden a haza és fajta, a kultúra és erkölcsi élet ellen vétkező kereskedelemnek már vége, mint ahogy vége van a hirtelen meggazda­godás lehetőségének is ezen a területen. A jövő magyar kereskedőiben, azoknak az if­jaknak lelkében, akik most erre a pályára készülnek, bele kell vésni, hogy nekik is elsősorban csak a magyar hazáért, a magyar fajtáéit, a magyar élet érdekeiért kell dol- gozniok és pedig becsülettel”, ök is éppen olyan harcosai a magyar sorsnak, mint azok a társaik, akik más pályákon dolgoznak. Ezekkel a gondolatokkal, amelyek eltöltik a közöttünk élő és dolgozó kereskedelmi is­kolai tanárokat, köszöntjük az ideérkezett vendégeket és kérjük munkájukra Isten áldását. TUBÁN LAJOS — 530 pengő értékű kötött árut loptak egy kolozsvári talyigáról. Bartha István Fecske-utca 11. sz. alatt lakó üzleti alkal­mazott jelentette a rendőrkapitányságon, hogy ismeretlen tettes a Mátyás király-téren lelopott kétkerekű talyigájáról egy csomag kötött árut 530 pengő értékben. A rendőri nyomozás megindult. * Megjelent az 1943. évi MICHEL bélyegkatalógus. Kapható: MINERVA R.-T. Könyvosztályán, Mátyás király­tér 8. — Az erzsébetbányai munkásság — a hon­védekért. Nagybányai tudósítónk jelenti: Az erzsébetbányai munkásság saját elhatározá­sából egy napi munkabérének megfelelő ösz- szeget ajánlottak fel a honvédség té'iruha- akciójának javára. Az erzsébetbányai mun­kásság nemes cselekedete azért is figyelem­reméltó, mert a bányamunkásság jövedelme olyan csekély a mostani viszonyokhoz mér­ten, hogy minden fillérrel számolniok kell, különösen vidéken, ahol a megélhetés lénye­gesen nehezebb. — Szinér vár alján megalakult az Olvasó­kör. Tudósítónk jelenti: A község magyar társadalmának már régen szüksége volt egy olyan intézményre, amely találkozó helye le­gyen az ottani magyarságnak. A most meg­alakult olvasókör Gráczy Károly dr. királyi járásbirót választotta meg elnöknek­5 Kolozsvár város adóhivatala Közhír­ré teszi, hogy a „Kristály“ kávéház tu­lajdonát képező különböző ingóságok (ká­véházi berendezés) szabad kézből eladat­nak. Leltár megtekinthető Széchenyi-tér 6. Zárt ajánlatok dec. 1-ig adhatók be. Városi adóhivatal. 1942» NOVEMBER 27 mmmmmm , y u wu i. ii iii«ii>wiili.im'i Boldog-e az. Ön házassága? Ha nem, — egész életére fontos — útmutatást kaphat a HÁZASSÁG című film bemutatójánál, látható holnaptól az ÁAPÁD FILMSZÍNHÁZBAN Családi háromszög, pá@er, muráti, perényi HoJcHroitéHek Kecskeméten eqy gyújtogató gazdasági cselédet Kecskemét, november 26. (MTI) A kecs­keméti törvényszék rögtönitéKj tanácsa Poles István 27 éves nagykőrösi gazdasági cselé­det gyújtogatás bűntettéért halálraítélté. Pales a november 15-röl lß-ra virradó éjsza­ka elsötétítés ideje alatt volt gazdája, Fe­hér József nagykőrösi gazdálkodó szalma- kazlát felgyújtotta és az leégett. — Zászlót szenteltek a nagybányai tűz­harcosok. Tudósítónk jelenti: Ünnepélyes külsőségek között most szentelték fel a nagybányai Tűzharcos csoport zászlaját. Az ünnepségen megjelent a vármegyei és a fő­városi Tűzharcos Szövetség kiküldötte is. Délelőtt ünnepélyes istentiszteletek voltak az összes felekezetek templomaiban, majd a tűzharcos lobogót az összes felekezetek lel­készei megáldották. Ezután felvonulás kö­vetkezett az Országzászló előtt. A felvonu­láson résztvett a katonaság és a levente csapat is. Vásárolt a Msgpr Báliban! ^aidaiáaiSd módosították a gyümölcsíz és gyümőlcskocsonya forgalmának szabályozásáról kiadott rendeletet Budapest, november 26. (MTI) A földmű­velésügyi miniszter a gyümölcsíz és a gyü­mölcs-kocsonya forgalmának szabályozásáról kiadott rendelet módosításaként úgy intéz­kedett, hogy a szentjánoskenyérmag-lisstet 191)3 december Sl-ig kocsonyásító anyagként lehet használni. A szentjánoskenyérből ké­szült magliszt felhasználásával előállított ké­szítmények burkolatát „Szentjánoskenyér­mag kocsonyásító anyagból készült“ jelzés­sel kell ellátni. Megóilapitottók a lőtt vad legmagasabb termelői, nagy- kereskedői és fogyasztói árát Budapest, november 26. (MTI) A közellá- tásügyi miniszter megállapította a lőtt vad legmagasabb termelői, nagykereskedői és fo­gyasztói árát. A rendelet a Budapesti Köz­löny csütörtöki számában jelent meg. ,Szabályozták a kendermag forgalmát. A jövő évi kendervetésterületek biztosítása érdekében a kormány újból szabályozta a kendermag forgalmát. A rendelet a 10 kilo- gramot meghaladó mennyiségű kendermag­ra bejelentési kötelezettséget állapit meg. A bejelentést a Futuránál kell megtenni. A be­jelentés alá eső kendermag — a vetőmag- szükséglet kivételével — zár alá kerül és azt a Futurának vételre kell felajánlani. A Futura a felajánlott készletet köteles át­venni. A fel nem ajánlott készletre néssve igénybevételnek van helye. Belföldön termeit kendermagot csak a Futura és az általa vá­sárlással megbízott kenderfeldolgozó üzeni vásárolhat. A termeltető vállalatok termelési szerződéseiket is kötelesek a Futárához be­jelenteni. A földmivelésügyi miniszter a ter­meltető vállalatokat egészben, vagy részben felmentheti a felajánlási kötelezettség alól. A Futura által felvásárolt kendermagot a földmivelésügyi miniszter utasításai szerint keli szétosztani. A termelőket közvetlenül a Futura, valamint a termeltető vállaltok lát­ják el vetőmaggal. A földmivelésügyi mi­niszter a rendeletben foglaltak megtartását ellenőrizheti és felhatalmazást kap aina, hogy szükség esetén egyes rendelkezéseit módosíthatja is.

Next

/
Thumbnails
Contents