Keleti Ujság, 1942. október (25. évfolyam, 222-247. szám)
1942-10-18 / 236. szám
MINDEN SZAKÜZLETOEN KAPHATÓ »Ikerhez, Ezek közül különösen kiemeli a harctéren küzdő honvédhadsereg parancsnoka Resch Rudolf alezredes, vitéz Kárpáthy Tibor és vitéz Mészöly Géza százados, továbbá Kovács Albert hadnagy és Csizmadia János őrmester nevét. Valamennyien egy nagyobb német erőcsoport előretörését támogató harckocsialakulatunk soraiban küzdve szereztek újabb dicsőséget a honvédségnek. Példás magatartással nemcsak a harc iráBorlin, október 17. (MTI) A Führer főhadiszállásáról jelenti a Nemet Távirati Irodának: A véderő főparancsnoksága közli: Nyugat-Kaukázusban pénteken német és szlovák csapatok támadása a heves ellenséges ellenállás ellenére megint jelentős térnyereséget ért el. A Terektől nyugatra szövetséges csapatok kiverték az ellenséget több magaslati állásból és sok foglyot ejtettek. Sztálingrádban gyalogos és páncélos kötelékek szoros együttműködésben a szüntelenül támadó légierővel, az ellenséges védelem ellenére is folytatták lendületes támadásukat. Behatoltak a „Vörös Barrikád“ nevii ágyugyárba. A város északi része felé való előretöréssel a várostól északnyugatra lévő ellenséges erőket elvágtuk összeköttetéseitől és ezek megsemmisülésük előtt állnak. A keleti harctér egyéb részéin csak helyi jellegű harci cselekmények folytak. A légihaderő állandó és nagysikerű támadásokat intézett a Kalinin—Toropec szakaszon a Szovjetnek már mintegy H nap óta az összes vasútvonalakon és utakon megfigyelt felvonulási mozdulata ellen. A vasútvonalakat gyakran Berlin, okt. 17. (MTI.) A Német Távirati Iroda jelenti: Katonai hely közli: A német vadászrepülök fölényét világosan mutatja a bolseviki légi fegyvernem veszteségének adata. A német vadászok október 12-e óta 1093 szovjet repülőgépet lőttek le, saját veszteségük pedig mindössze 75 gép volt. LTj békekacsát röpített el a brit hírszolgálat _ Helsinki, okt. 17. (MTI.) A Német Távnyitásában és a harckocsiküzdelemben tűntek ki, hanem abban is, hogy a sikerült betörés után az áttört ellenséges vonal mögött harckocsiaikból kiszálltak s kézifegyverrel és kézigránáttal személyesen résztvettek a helyi ellenállás legyűrésében, valamint az utcai közelharcban. Hó'sies eredményes magatartásukért a honvédsereg parancsnoka követendő példaként állította őket a honvédek elé. (MTI) megszakítottuk és csapatokkal és anyaggal megrakott sok vonatot elpusztítottunk. Sikerült a Szovjet felvonulását nemcsak megszakítani, hanem azt részben megakadályozni, vagy jelentősen késleltetni. Tuapsze felé tovább haladt a német támadót Berlin, október 17. (MTI) A Német Távirati Iroda jelenti: Katonai heh' közli: A Tuapsze felé vezető utón, a Psis forrásvidékén (a Psis a Kuban egyik mellékfolyója) a szívós harc tovább folyik. Csapataink elfoglaltak egy, a közlekedés szempontjából fontos csomópontot, ahol több összekötő ut találkozik, valamint, néhány magaslati vonalat, amelyek különösen fontosak ennek a szakasznak további harca szempontjából. A zuhanóbombázók erős légitámadást intéztek a mély völgyek lejtőin elhelyezett szovjet ütegek ellen. A hegyivadászok már az előző napon egy egész bolseviki tüzértörzset és egy előretolt megfigyelőhelyet fogtak körül és tettek ártalmatlanná. irati Iroda jelenti: Valamennyi reggeli lap „A brit hírszolgálat egy újabb békekacsát röpített el“ címmel foglalkoznak az angol hírirodának azzal az álkirével, amely szerint Finnország tábornagya a pápához fordult békeközvetitésért. Illetékes helyen nem cáfolják meg a hirt, — állapítják meg a lapok, mert az angol híriroda állandó hírsorozatával szemben méltatlannak tartanak minden állásfoglalást. Éjieí»nBppai bombáizák IHálfál a tengely repülői A német véderő főparancsnoksága jelenti: A német és olasz repülőgépkötelékek nappal és éjszaka folytatták a Málla-szigeterődön lévő katonai berendezések bombázását. A tengely vadászrepülői légiharcokbun 15 re- pülőgépnyi veszteséget okoztak az ellenségnek. Két német repülőgép nem tért vissza. Könnyű német harcirepülőgépek nappali támadásokat intéztek Anglia déli tengerpartján lévő katonai berendezések és partraszállásra használt összegyülekezett csónakok ellen. Hat partraszállásra használt csónakot elsüllyesztettünk, sokat megrongáltunk. A Bresttöí nyugatra fekvő tengerrészen német bareirepiilögépek fényes nappal lelőttek két angol bombázót, azonkívül a légihaderő és a haditengerészet légelháritó tüzérsége négy angol bombázót lelőtt, amikor azok éjszakai támadásokat intéztek a Német-öböl és a nyugatfrancia partvidék ellen. Homokviharok akadályozzák Egyiptomban a harci tevékenységet Róma, okt. 17. (MTI.) A Stefani-iroda közli az olasz fegyveres erők főhadiszállásának 874. számú közleményét: Az egyiptomi arvonalon pénteken heves homokviharok akadályozlak minden haditevékenységet. Erős olasz és német légikötelékek éjjel-nappal támadták Málta szigetének légi és tengerészeti támaszpontjait és fontos célpontokon értek el találatokat. Az angol légierő heves légi párharcok során 15 repülőgépet vesztett, amelyek közül tizei német, ötöt pedig olasz vadászgépek lőttek le. A német repülök az angliai partok előtt horgonyzó naszádokat támadták Berlin, okt. 17. (MTI.) A Német Távirati Iroda katonai helyről közli: Német hareirepülők október 16-án több nappali támadást intéztek Anglia déli és dél- , nyugati partvidéke ellen, ahol bombatalálatokat értek el hadifontosságu gyárakban. A Dart torkolatában horgonyzó naszádokat bombával és puskatüzzel árasztották el.'Már az első támadás alkalmával hat naszád elsüllyedt, mig több súlyosan megrongálódott ! és kigyullt. A német repülők fegyvereikkel lekötötték az angol légvédelmi tüzérséget, úgyhogy kénytelen volt az ágyúzást megszüntetni. Valamennyi német gép visszatért. "Vichy, október 17. (MTI.) Az OFI jelenti: . * Dailliére sorhajókapitány, Dakar tengerészeti légiállomásának parancsnoka a len- gernagyí hivatal közlése szerint október lt-én légiharcban Nyugat-Afrikában hősi báláit halt. A Becsületrend és az 1039— 1940. évi Hadikereszt kitüntetettje volt. Többizben említették nevét a haditengerészet napiparancsában is. A tengerészeti államtitkár a Dailliére sorhajókapitány hősi haláláról kiadott napiparancsban többek között igy emlékezik meg: Afrika ege alatt a birodalmat és Franciaország egységét védelmezva esett el. Mindnyájunk számára példát adott, amelyen elgondolkozunk, amelyet adott esetben követnünk kell. A haditengerészet kegyele- tesen őrzi emlékét még abból az időből, amikor a „füles Verne“ parancsnoka volt. A haditengerészet légiereje is tudatában marad bajtársiasságának és vitézségének minden feladatban, amelyet a jövő tengerészet számára ki fog jelölni. Francia tiltakozás Angliához kereskedelmi hajók megtotpedózása miatt Madrid, október 17. (MTI.) Az OFI jelenti : Franciaország madridi nagykövete pénteken megjelent a madridi angol nagykövetségen, ahol átnyújtott több tiltakozó jegyzéket. A jegyzékekben a francia kormány tiltakozik több francia Kereskedelmi Amszterdam, okt. 17. (MTI.) A Német Távirati Iroda közli: Az angol hírszolgálat jelentése szerint egy uj kanadai hadikölcsön jegyzésének megindulása alkalmával Mackenzie King miniszter- elnök Montrealban kijelentette, hogy a nagy csatákban a helyzet nagyon válságos a szövetségesek számúra. Nem látszik valószínűnek, hogy a dolgok a szövetségesek jutára fordulatot vesznek. Töltőtollat vásároljon és javitasson sza iluziei beit. fi vásárolt toliakért és javitásokért garanciát vállal több mint egy évtizede fennálló FEHER LAJOS töltőtoll szaküzlet, Kolozsvár, Deák Ferenc- utca 18. sz. udvarban. Telefon: 10-95. Kérem a címre ügyelni I Málta közvetlen megtámadásától félnek Londonban Zürich, október 17. (Búd. Tud.) Londonból érkező hirek arra mutatnak, hogy angol körökben aggodalommal tekinienek a Málta, ellen újra megindult szakadatlan légitámadások felé. A „Neue Zürcher Zeitung" szerint London katonai szakértőinek körében az a vélemény, hogy' a Máltáért folyó második csatáról van szó. A „Daily Mail“ légügyi szakértője á Málta ellen megindult második támhdásról úgy vélekedik, hogy ez előkészülete azoknak a nagy szárazföldi harcoknak, amelyek Afrikában bekövetkeznek. Ebből a szempontból a Málta elleni támadások a Bőmmel pótlását biztosító vonalat védik és egyben tehermentesítést Is jelentenek. Sok más szakértő azonban a Málta ellen irányuló támadások méiétéiből megállapítják, hogy e támadások méretei tűim ennek a pótlás puszta biztosításán, illetőleg a pótlás szükséges tehermentesítésének méretein. Éppen ezért az október Jh- óta éjjel- nappal megszakítás nélkül folyó támadásnak csupán az a célja lehet, hogy a szigetet legyőzzék. Fél százalék sincs a német hajókaravánok vesztesége 'Berlin, október 17. (MTI) A véderő főparancsnoksága közli: A német hajókaravánok a sok angol légi- és gyorsnaszádtámadás ellenére csaknem 100 százalékos biztonsággal érik ei célúkat, A veszteség német kereskedelmi hajókban továbbra is csekély. A szeptemberi veszteség — az aknák által okozott veszteségeket ir beleértve — nem egészen fél százalék. Hősi halált halt Egyiptomban Grazzano olasz herceg Milánó, október 17. (MTI) A Stefaní-irodp jelenti: Grazzano herceg, mint ejtőernyős kapV tány, Egyiptomban hősi halált halt. hajó megtorpedózása, illetve lefoglalása ellen. A francia államtanács megtárgyalta az általános politikai helyzetet Vichy, október 17. (MTI.) Az OFI jelenti: A francia államtanács pénteken délelőtt Pétain tábornagy, államfő elnöklésével ösz- szeiilt. A tanácskozás sofán kiadott közlemény szerint Laval miniszterelnök Ismertette az általános politikai helyzetet. Kifejezésre juttatták azt az elhatározást, hogy nem tűrik a közrend és a munka szabadságának semminemű károsítását. Az ipari termelésügyi államtitkár és a munkaügyi államtitkár bejelentették az államtanácsnak, hogy a francia munkások németországi alkalmaztatása figyelemrcméltóan halad előre. Az államtanács elhatározta, hogy Uülönblróság elé utalja az olyan cselekedetek elkövetőit és azok bűntársait, amelyek súlyosan érintik az állam belső biztonságát. Mint ismeretes, francia területen ejtőernyőkkel lebocsátott egyének fegyverekkel és robbanóanyaggal különféle bűncselekményeket követtek el. Hess hadi- és nem politikai fogoly Bern. okt. 17. (Búd. Tud.) Hess Rudolfról külföldön elterjedt hírekkel kapcsolatban Illetékes londoni körök kijelentik, hogy Hess hadifogoly és nem politikai fogoly. Az angol alattvalókat eltávolítják Indiából Tokió, okt. 17. (MTI.) A Stefani-iroda jelenti: Bangkoki értesülés szerint az indiai angol kormány elrendelte, hogy az angol alatlvulök a tisztviselőkön kívül a legrövidebb időn belül bagyják el Indiát. Megsemmisülés élőit állanak a Sztálingrádtól északnyugatra bekerített bolsevisták 1093:75 a legutóbbi hét szovjet-német repülegépveszteségi aránya Légiharcban elesett a dakari francia tengerészeti légíállcmás parancsnoka A kanadai miniszterelnök szerint nem valószínű, hogy a helyzet a szövetségesek favára alakulhatna