Keleti Ujság, 1942. augusztus (25. évfolyam, 173-196. szám)
1942-08-29 / 195. szám
MißEETlSIrSMCt 1942. /tUGVSXlVS 29 folytat Sale politikai megbeszélése' Uet a üormányzóSielyeftes Ur temetésén résztvett európai rezetősze mély iségek Berlin, augusztus 2S. (MTI) Illetékes német helyről közük: Vitéz Horthy István, a hősi halált halt Kormányzóhelyettes temetésére több európai vezető személyiség érkezett Budapestre. Ott tartózkodásuk folyamán külföldön olyan hiresztelések terjedtek el, hogy est as alkat, mat nagy horderejű politikai tárgyalásokra használják jel. A tengelyhatalmi államokkal ellenséges külföld hírei egyenesen azt állították, hogy maga a temetés csupán politikai megbeszélés célját szolgálta, amely beleilleszthető egy balkáni elöértekezlet keretébe. A német főváros politikai köreiben nyomatékosan kijelentették, hogy minden ilyen és essél kapcsolatos híresztelés teljesen alaptalannak mondható. Ka2au.ta.z0tt a temetésen részivétt bolgár és horvát küldöttség Budapest, augusztus 28. A Kormányzóhelyettes Ur temetésén résztvett bolgár küldöttség tagjai Mihov hadügyminiszter vezetésével pénteken este fél 8 órakor a Keletipályaudvarról visszautaztak Szófiába. Búcsúztatásukra megjelent egy magyar katonai küldöttség és a külügyminiszter képviseletében Ghlczy Jenő, a külügyminiszter állandó helyettese és kivonult a pályaudvarra egy katonai diszszázad zeneszóval. (MTI.) A Kormányzóhelyettes Ur temetésén Ar- tukovics belügyminiszter vezetésével részéveit horvát küldöttség tagjai, akik a pénteki napot mint magánemberek még Budapesten töltötték, elutaztak a fővárosból. A küldöttséget a Keleti-pályaudvaron fél 10 órakor, elindulásuk előtt, ünnepélyesen búcsúztatták. ««HSWi Erdély magyarsága hálaadó isten» tiszteletekkel ünnepli mei a fel® szabadulás második évfordulóját BeüossTár, aug, 28. Az Erdélyi Bárt országos központja a felszabadulás második évfordulója alkalmából a párt vidéki tagozatai utján az alábbi felhívást intézte Erdély magyar társadalmához: — Magyar testvéreink! ;— A mai sorsdöntő időkben, amikor egész Európa vérzivatarban áll, a helyzethez illő komolysággal nem külsőségekben, hanem leiekben kell megünnepelni augusztus 80-át, a bécsi döntés második évfordulóját. Az évforduló napján, amely most vasárnapra esik, lelkészeink a rendes isién tiszteletek keretében fognak hálát adni az Egek Urának, amiért megengedte, hogy a szégyenteljes trianoni béképarancs álla! leszakított erdélyi területek egyrésze visszatérhessen a magyar hazához. Erdély magyarságának legszentebb kötelessége, hogy ezen a napon elzarándokoljon a templomokba éa az imádság szárnyán megköszönje a Mindenhatónak, hegy a 22 esztendős idegen uralom alatt annyi titkos reménykedéssel megálmodott álmaink egy részét valóra váltotta. Magyar nemzetünk bebizonyította, hogy a jobb jövendő érdekében minden áldozatot meghoz. Honvé- deihk nagy szövetségeseink oldalán vérük hullásával küzdenek az európai kultúra megmentéséért és ebben a harcban kötelességének teljesítése közben élétét áldozta nemietünk reménysége, az országgyarapltó kormányzó fia. A nemzeti gyász óráiban, amikor még fájdalomtól könnyes a szeműnk, nincs helye annak, hogy a bécsi döntés évfordulóját külsőségekben hangos hálaadással ünnepeljük meg. Városainkban épp úgy, mint a legkisebb falvakban, laten házáhan köszönjük meg a felszabadulást és (égjünk fogadalmat, hogy mállók leszünk megdi- csöiilt hősünk nagy áldozatához és nemzetünk jövendője érdekében egy szívvel és egy lélekkel munkálkodunk. Emlékezzünk meg ezen a napon Dé!erdé!j-ben maradt testv'- reinkról is, akiknek sorsát mindig aggódó szeretettel figyeljük és akikről felsza badnia- sunk után sem feledkeztünk m»g egyetlen pillanatra sem.* »— Legyen a felszabadulás a második év- j fordulója a lelkek bensőséges ünnepe, melyen a Mindenhatóhoz fohászkodik a magyar nemzet hálaadó könyörgése. Gróf Teleki Béla, az Erdélyi Párt országos elnöke, Br. Páll György, országos főtitkár. K^fségheesett ellentámadásokkal sem tud fák a* orosssok a németek kaukázusi előnyomulását megakadályozni BERLIN, augusztus 28. (MTI.) A Német Távirati Iroda jelenti; A keleti arcvonal dél! szakaszán csütörtökön lefolyt harcokról a véderő főparancsnoksága kiegészítésül még a következőket közli: A bolsevisták kétségbeesett ellentámadásokkal sem tudták feltartóztatni a Kauká- Msban az előnyomulást. A német és szövetséges csapatok kemény harcokban, amelyeket a magas hegyi terep megnehezített, több völgyet megtisztítottak az ellenségtől és a szétszórt menekülő bolsevista csoportokat megsemmisítettük. Több hágóban megtörtük az ellenség ellenállását. Elkeseredett harcokban megrohamoztunk egy megerősített magaslatot és rövid idő alatt elfoglaltuk. A Kalmük-szteppeken tovább folyik a német csapatok előnyomulása. Berlin, augusztus 28. (MTI) A Német Távirati Iroda jelenti: A véderő főparancsnoksága a keleti arcvonal északi szakaszán a tegnap lezajlott elhárító harcokról kiegészítésül még a következőket közli: A volchovi hídfőnél csütörtökön délelőtt egy erős ellenséges gyalogos és páncélos támadás a német ellentámadásban összeomlott. A Ladoga-tótól délre augusztus 27-én reggel a bolsevisták erős tüzérségi előkészítés után jelentékeny erők bevetésével támadtak. A támadást az ellenségnek okozott súlyos veszteségekkel elhárítottuk. Az Ilmen- tótöl délkeletre cső harci terület felett és Leningrad előtt számos légiharc alakult ki. A német vadászrepülök ezekben a harcokban saját veszteség nélkül ÍR szovjet repülőgépet lelőttek. A légvédelmi ütegek ezenkívül még három repülőgépet pusztítottak el. Bangkok, augusztus 28. ('MTX) A Ivemet Távirati Iroda jelenti: Madrasz tartományból újabb összetűzéseit hire érkezett. A rendőrség többizben rálött a tüntető tömegre. Most vált ismeretessé, hogy a Bihar-tartományban fekvő Tata helységben a legnagyobb indiai vas- és acélművekben nagyobbszabásu zavargások törtek ki. A brit cenzura a részietek kozieset nem engedélyezte. Stockholm., augusztus 28. (MTI) A Német Távirati Iroda közli: Mint a brit hírszolgálat jelenti, pénteken a pánindiai kongresszusnak még egy tagját az angolok letartóztatták. Papén kxlialiţjalâsoB» jelent meg a torok külügymini^feroé! Ankara, augusztus 28. (MTI) Az OFJ jelenti: Papén, Németország ankarai 'nagykövete, aki a nyári hónapok alaít Isztanbui mellett tartózkodik, pépeken repülőgépen Ankarába utazott és kihallgatáson jelent meg Mcnecsoglu külügyminiszternél. A kihallgatás után repülőgépen visszautazott Isztan- bulba. Xendttlok támadása ©ny kubai Iiadf> anyagár ellesi A lámadólcal azonnal kivéqizílc Japán lé^ihombák zápora buli Ausztráliára Tokiá, augusztus 28. (MTI) A Német Távirati Iroda jelenti: Mialatt a Saiamon-szigeü második tengeri- és légicsata a befejezéshez közeledik, 0, japán haditengerészet légi erői szakadatlanul folytatják súlyos támadásaikat Ausztrália ellen. Nagyszámú északausztráliai berendezésekben, kikötőkben és forgalmi üzemekben újra súlyos kárt tettek. Port-Darum, Townsville és Broome állt különösen a szakadatlanul folyó japán légitámadások középpontjában. Az északausztráliai Townsville Kassel felett minden harmadik angol gépet lelőtt a német légvédelem Berlin. augusztus 28. (MTI) Az Interlaf. jelenti: Berlin! katonai körökben az elmúlt éjszaka Kassel ellen intézett légitámadást középsúlyosnak mondják, de semmiképpen sem nagyszabásúnak. Az ezzel kapcsolatban német részről kiadott jelentések alapján lehetségesnek tartják, hogy Kassel felett minden harmadik ellenséges repülőgépet lelőttek. Románia beleli felaifalai Berlin, augusztus 28. Az „Essener National Zeitung“ Románia keleti feladataival foglalkozva, hangsúlyozza, hogy a román közigazgatásra óriási feladatok várnak a visszacsatolt Besszarábidban és Bszahbuko- vinában, valamint Transnistriában, az uj tartományban. .Robbanás ffőrlénl egy párisi moziban Páris, aug, 28. Az OFI jelenti: A Chehy-uteai „Olimpia“ moziban előadás közben este fél 10 órakör robbanás történt. Egy ember meghalt, kettő pedig súlyosan megsebesült. Húsz embert, könnyebb sérüléssel korházba vittek, (MTI). Szökőár pusztította el Puertolomez perui várost Buenos .Ayres, augusztus 28. (MTI) A Stefani-iroda jelenti, A Naze és Ica perui városokban pusztító földrengés hatalmas szököárt okozott, amely teljesen elpusztította Puertolomez városát. Az áldozatok, száma eddig ismeretlen. Súlyos pénzbüntetésre ítéltek Bulgáriában negyven üzérkedő zsidót Szófm, aug. 28. (MTI) A Német Távirati Iroda jelenti: A bolgár pénzügyminiszter 10 zsidót, fejenként 1 millió Iává pénzbüntetésre Ítélt, mert ki játszották; az üzérkedés büntetéséről szóló törvényt. Spanyol területen zuhant le egy brit bombavető gép Madrid, augusztus 28. (MTI.) A Ştefani Iroda jelenti: Algesiras közelében egy brit bombavetö repülőgép lezuhant. A legénység négy embere szénné égett, két másik megmenekült, de súlyosan megsebesült. Kieresztették a kenyérjegy- rendszert Romániában Bukarest, augusztus 28. A közellátásügyi államtitkárság kötelezővé tette, hogy a vendéglőkben csak váltőjegy ellenében szolgáltassanak kenyeret. A vendéglőkben eddig jegy nélkül szolgálták ki az étkezéshez szükséges kenyérmennyiséget. még mindig lángokban áll. Az itteni kikötőben veszteglő hajók közül két, egyesként 6000 tonnásat bombával oly súlyosan meg. rongáltak, hogy égve felborultak, Az egyiken erős robbanást figyeltek meg. Ebből arra következtetnek, hogy lőszert vitt a■ Kis-Salamon-szigeteken elvágott amerikai csapatoknak. Észak- és Nyugat - Ausztrália felett a csütörtökön lezajlott légiharcokban 16 ellenséges repülőgépet lőttek le. Két japán gép nem tért vissza támaszpontjára. Ibn §a»Jtl sízerzodíés! Lőlof t lloTeif arab f©f«íí«BÍ©S8»3 séfjgel Tunisz, augusztus 28. (MTI) A Német Távirati Iroda közli: Ideérkezett jelentések szerint Ibn Baud király és Köveit arab fejedelemség szövetséget kötött egymással. A szerződés részletei még nem Ismeretesek. Vizfeefullt egy kisfiú, édesapja felakasztotta magát Kézdivásárhely, augusztus 28. (MTI) Rér- díoroszfaluban Gábor _4ron gazda 3 éves Áron nevű kisfia, akit Páll András gondjaira bízott távollétében, egy óvatlan pillanatban a pincébe ment és az ott feltört félméteres talajvízbe fulladt. Az édesapa bánatában felakasztotta magát. Mire megtalálták, már halott volt. LeiuKanl .a padlásról — nyalkái tori© Szabadka, augusztus 28. (MTI) Bartay József gyári művezető Horgoson vendégségben járt rokonainál. Valamiért felment a padlásra, a feljáró leszakadt alatt, Lezuhant és a nyakát törte. A helyszínen kiszenvedett. Negyedévi fogházbüntetésre Ítéltek egy gázoló gépkocsi- vezetőt Kolozsvár, augusztus 28. Gondatlanságból okozott súlyos testisértés miatt vonta felelősségre a kolozsvári törvényszék Szenczer József dr, elnökletével ülésező büntető hármastanácsa György János gépkocsivezetőt. A vádlott 1941. november 13-án meg nem engedett sebességgel hajtott a havas esőtől síkos Mussolinl-uton, amikor egy karján tüzelöfát cipelő idősebb asszony, Fazakas Sándorné került kocsija elé. A késön alkalmazott fék csődöt mondott és a kocsi el. ütötte Kazakasnét, aki az esés következtében lábát törte. Sérülése hónapokig ágyhoz kötötte. A tárgyalás alkalmával kihallgatott gépkocsivezető beismerte, hogy negyven kilométeres sebességgel hajtott és igy kocsiját idejében nem sikerült lefékeznie. A törvényszék több szemtanú tanukénti kihallgatása után háromhónapi fogházbüntetésre Ítélte a vádlottat, de a büntetést felfüggesztette. Az ügyész a felfüggesztés és az elitéit foglalkozásától való el nem tiltása miatt, a védő a bünö-Ség kimondásáért fellebbezett. A szerkesztésért és kiadásért felel: JENE? LÁSZLÓ. Szerkesztőség, kiadóhivatal és nyomda: Brassai-nica 7. sz. Telefon: 15-08. Postatakarékpénztár! csekkszámla száma: 72148. Postafiók: 71. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. A Minerva Irodalmi és Nyomdai Miiintézet Eh. nyomása. F, Major Jázset Lisszabon, augusztus 28. (MTI) A Ştefani iroda közli: Havanna közelében egy zendülö csoport támadást intézett egy hadianyaggyár ellen. I A támadókat katonaság verte vissza. A hadügyminiszter közölte, hogy az elfogott zenáülöket azonnal kivégzik. ■M Zavargás tört lei a* legnagyobb 9difii.érti wfwsm eptí jftg* pt'niii.rv.lfc.lfe&n.