Keleti Ujság, 1942. augusztus (25. évfolyam, 173-196. szám)
1942-08-20 / 188. szám
1942, AIGLSZTDS 20 9 'k * Fontos tudnivalók az soarea gedélyefc felülvizsgálásáról Rotozsvár, augusztus 19. Erdély kereskedő és iparos társadalma a legnagyobb érdeklődéssel figyeli az iparjogositványok elrendelt felülvizsgálatára vonatkozó gyakorlati intézkedéseket. Mint köztudott tény, a felülvizsgálat Iránt való kérést előirt nyomtatvány- űrlapon kell majd a kereskedelmi és iparkamaráknál benyújtani. A kérvényminták ugyan még nem érkeztek meg a kamarához, de már most alkalmunk van közölni, hogy a nyomtatvány milyen szöveget tartalmaz. Az űrlap szövege a következő: NAGY MÉLTÓSÁGÚ MINISZTER UR! Tisztelettel kérem, hogy az alábbi foglalkozásom tovább folytatását engedélyezni méltóztassék. Kérelmemmel kapcsolatos adataimat az alábbiakban közlöm: 1. A folyamodó neve (cége) és lakhelye (székhelye): 2. Születési helye és éve: 8. Állampolgársága: 4. Vallása és családi állapota: 5. Gyermekeinek és egyéb eltartottjainak száma, kor és foglalkozás szerint egyenként feltüntetve : 6. A folyamodó által gyakorolt ipar (kereskedés) pontos megjelölése: 7. A fenti foglalkozást mióta Űzi: 8. A fejrovatban feltüntetett községen (városon) kivüf van-e másutt is üzlethelyisége és hol: 9. Iskolai végzettsége és szakképzettsége: 10. Mióta lakik jelenlegi lakóhelyén: 11. Előző lakóhelye: 12. Az alkalmazott tisztviselők neve, koia és vallása: 18. Az alkalmazott segédek neve, kora és vallása: 14. Az alkalmazott munkások neve, kora és vallása: 15. Az alkalmazott munkásnők neve, kora és vallása: 16. Az alkalmazott tanoncok neve, kora és vallása: 17. Iparjogositványát melyik hatóság. Illetve intézmény mikor állította ki: 18. A világháborúban melyik ezrednél szolgált, harctéren mennyi időt töltött, sebesült-e, milyen kitüntetései vannak: 19. Az 1939: IV. te. szempontjából hogyan minősül: á) zsidó (1939: IV. te. 1. §. első bekezdés); b) tanúsítványos (az 1939: IV. te. 1. §. második és következő bekezdései): c) kivételezett (1939: IV. te. 2. §-a és 7720 —1939. M. E. 68. §-a); d) nemzsidó. Ha az 1939: IV. te. alól kivételezett (c), milyen tények alapján kivételezett. 20. Van-e egyéb foglalkozása, másutt üzlete, ipartelepe, ha igen, hol és milyen: 21. Az. 1939. évben mennyi volt a kereseti adóalapja lejben kifejezve: 22. Mennyi bért fizetett 1939. évi szeptember hó 1. napján, jelenlegi üzlethelyisége, műhelye, vagy telepe után egy évre: — lej. 23. A folytatni kívánt iparban (kereskedelemben) az 1Ş41. évben milyen értékű forgalmat bonyolított le: , 24. A folytatni kívánt iparban (kereskedelemben) használt felszerelési, berendezési tárgyak és egyéb ingóságok hozzávetőleges értéke: ’25. A folytatni kívánt iparban (kereskedelemben) 1842. évi augusztus hó l. napján hozzávetőlegesen milyen értékű anyag-, illetőleg árukészlete volt: 26. a) Részvénytársaságnál és szövetkezetnél a vezetőknek, az igazgatóság és felügyelő bizottság tagjainak, b) korlátolt felelősségű társaságnál a tagoknak. az. ügyvezetőknek és a felügyelő- bizottság helyett választott hites könyvvizsgálónak, c) egyesületnél, alapítványnál és egyéb Jogi személyeknél a vezetőnek, illetve a vezetőség vagy egyéb intézőszerv tagjainak neve, állampolgársága és vallása: 27. Mellékelem . .. szám alatt kiállított eredeti iparjogositván yoniat és ezenkívül a következő okmányairnat: 28. A kérelem támogatását célzó egyéb körülmények megjelölése: A 4870—1942. M. E. számú rendelet rendelkezéseinek ismeretében kijelentem, hogy a most bejelentett adatok a valóságnak mindenben megfelelnek és a fenti kérelem! e vonatkozóan a valóságból semmit sem hallgattam el. 194 ... évi ...........hó .,, napján. sajátkezű, Illetőleg cégszerű aláírás. j UTASÍTÁS AZ ŰRLAP KITÖLTÉSÉHEZ j Természetes személyek (egyéni cégek), közkereseti társaságok és betéti társaságok a 26. alatti rovatot nem töltik ki. Közkereseti és betéti társaságnál az 1—11, a 19--20, a 20. és 28. rovatot valamennyi társasági tagra, beltagra és kültagra nézve ki kell tölteni. A 19. pontnál a bejelentő személye szerint megfelelő részt alá kell huzni, a többi részt pedig törölni kell. A 26. rovatban említett vezetők tekintetében a 7720- 1939. M. E. számú rendelet 62. szakaszának második bekezdése irányadó. Ismeretes, hogy az iparigazolványok revíziójára vonatkozó rendelet felsorolja, kikre, illetve milyen iparigazolványokra nem terjed ki a felülvizsgálati kötelezettség. HÎ rendelkezés tüzetes áttanulmányozása után valószínű. hogy azokat az, iparjogositványokat és cégbejegyzéseket, amelyeket a felszabadulás óta adtak ki, nem kell felülvizsgálatra bejelenteni, Ez az álláspont azonban hivatalosnak még nem tekinthető, csak észszerű fel- tételezésen alapul. A kolozsvári kereskedelmi és iparkamara véleménye e kérdésben nem ismeretes, mert Bereez.ky Ernő dr. titká', kamarai biztos éppen ez üggyel kapcsolatosan Budapesten tartózkodik. Amíg a kamaAPRÓHIRDETÉSEK Szavanként 6 fillér, vastag betűs szavaké' 12 fillér - Legkisebb hirdetés 60 fillér. Jeligés levelekre, megkeresésekre csak válaszbélyeg ellenében válaszolunk és 1 csak portózott leveleket továbbítunk. 1 Állást keresőknek szavanként 4 fMlér. 1 Alkalmazás 30—40 ÉVES megbiz.ha- tó, gyermekszeretö, háztartás minden ágában jártas mindenest keresek szeptember 1-ére. Cim: Zotnbor Kálmán, Felsőborgó. — 6524 GYAKORLOTT gyors- és gépirónőt felveszünk. Csak keresztény pályázók ajánlatait kérjük „Lelkiismeretes“ jeligére fizetési igények megjelölésével a kiadóba. Állást keres AZ összes árukereskedel- mi ügyekben teljesen jártas mérlegképes perfekt „Evo- lut“ átíró könyvelő szeptember 15-ére elhelyezkedést keres. Ajánlatokat „Komoly munkaerő“ jeligén a kiadóhivatal továbbit. 31 ÉVES magános nő bármilyen háztartási vagy egyszerűbb irodai állást, vagy gyári üzemben bármilyen elfoglaltságot keres. Szives megkeresést „Munkaszerető" jeligére a kiadóba kér. FIATAL, nős, keresztény magyar iparos házfelügyelői állást keres. Cim a kiadóban. MAGANTISZTVISELrt- Nö a délutáni órákra mellékfoglalkozást keres. Megkereséseket „5—7 óráig" jeligére a kiadóba kérek. PERFEKT szakácsnő állást keres mágnás házhoz vagy magánoshoz vidékre is. Cim a kiadóhivatalban. ______________ — 6571 FÉLNAPI irodai munkára ajánlkozik keresztény könyvelőnő. Megkereséseket „Megbízható" jeligére kérek. — <jö83 HAZ\ EZETÖNÖ alkalma* zást keres magános urnái. Komoly nő. Cim a kiadó ban. Lakás ELCSERÉLNÉM budapesti Vilmos császár-úti 5 helyiségből álló igen szép utcai föbérleti garzon lakásomat kolozsvári egy-két szobás lakásért. Cimeket a kiadóba kérem. LAK AST keresek reggelivel 2 orvostanhallgató leányom részére szeptembertől, lehetőleg a klinikákhoz közel. Dr. Gyarmathv orvos. Srékelykercsztur. ELCSERÉLNÉM 4 szoba, összkomfortos kolozsvári lakásomat hasonló budapesti lakásért. Cim a kiadóban. — 6566 Kt LÖNBEJ ARATU *“hu- torozott, parkettes szoba, fürdőszoba használattal olcsón kiadó szeptember 1-re. Kazinczy-u. 2. sz. alatt. — 6582 ELCSERÉLNÉM belvárosi 2 szobás, komfortos lakásomat, 3 szobás kertes lakással. Cim a kiadóban. — 6578 BÚTOROZOTT szoba für- döszobahasználattal azon nal kiadó a Főtéren. Érdeklődni lehet Szentegyház-u. 2. házfelügyelőnél. Adás-vétel ELADÓ palisander furnéros ebédlő berendezés kifogástalan állapotban. Megtekinthető Szentegyház-ul- ca I. szám. Közjegyzői irodában hétköznapokon a délelőtti órákban. F.BÉDLÖBERENDEZÉS, hálószoba, kombináltszoba, eladó Berkovies asztalos, Fadmsz János 4. — 6550 ELADÓ Kolozsváron és a vidékén jóibevezetett elegánsan berendezett uri- szabó üzlet, a belvárosban, olcsó árban. Cim a kiadóhivatalban. BÉLYEGGYtMTEMÉNYE- KET, tömegbélyeget legelőnyösebben vásárolok. Herezegné bélyegkereskedés, Dávid Ferenc-utca 12. TOPOLYA tele lift’ó- szoba összekötő perzsa sző- I nyegekke! eladók. Utiió-u. 20., hátulsó udvar. KERESEK megvételre 12 —16 négyzetméteres, erős használt (árgámán) szőnyeget. Berde Mózes-utca 2., II. em., 25. ajtó. „BÖRSENDORFER" eon- cert zongora eladó. Paliszander jelige. — 6380 EGY uj gyerek kombinált kocsi eladó. Kálvin- utca 21., ajtó 23. — 6575 HASZNÁLT írógépet veszek. Berkovits. Teleki Ml- hály-utca 6. — 6576 ELADÓ a Brétfilben egy háromnegyed holdas gyümölcsös termése. Érdeklődni a kiadóban. ingatlan ___ ELADÓ : ház, kerttel, ugyanott eladó egy teljes háló és ebédlő-berendezés. Szondi-utca 10. —• 6554 ELADÓ a Kigyó-utca 31. szám alatti üres telek, mintegy 2000 négyszögméter területtel. Megtekinthető a 33. sz. házasfelek bejáratán keresztül. Érdeklődni Attila ut 31. emeleti lakásban lehet. FORGALMAS fő utcában mintegy 3000 négyzetméteres ipari és kereskedelmi üzemnek is kiválóan alkalmas, gyümölcsös telekkel levő 5 lakásos ház, amelyből kétszer háromszohás lakás azonnal elfoglalható, I olcsón eladó. Átvehető bank , adóssággal. Cim a kiadóban. ARPAD-UT 90. szánni kétszer kétszobás, fürdőszobás, parkettás ház. jutányosán eladó. Értekezni Szenei Molnár-utca 16. vagy telefon 21-17. — 6560 Házasság ÁLLAMI állásban levő urileány házasság céljából megismerkedne szintén állami állásban levő 35—40 év körüli ii Apuiberrel. Csak komoly ajánlatra válaszolok. Leveleket „Kolozsvári urHeány“ jeligére kérek a kiadóba. Üzlettárs ö SK E R ÉSZTÉN Y harmincezer pengővel társulna vagy rentábilis üzletet átvenne. Cim a kiadóban. Különféle JELZÁLOGKÖLCSÖN 1 birtokra 5—10 évi törlesztésre szerzek. Válaszbélyeg Schwarcz Jakab Dés, E<*zsébet-ut 25. K. 467 .... . , —... — ■ — ■■ ... ELTERELNÉM vagy eladnám százezer lakosú 'városban kitűnő megélhetést biztosító, villanyerőre berendezett SZÉP CUKRÁSZDÁMAT lakással. Ajánlatot „Családi ok 25" a kiadóhivatal továbbit. — 6496 ERDÉLYI Magánnyomozó Iroda felvilágosítást ad, nyom* informái, mindent a legdiszkrétebben elintéz. Hart ha Miklós utca 5. I. em. Telefon: 17-38. KŐMŰVES, javítást, átalakítást. cserepezést. jutányosán elvállal, György- falvi-ut 84. Fodrászüzletben. — 6588 Keleti Hrsjxa rai nézet kialakul, csak tájékoztató jelleggel közöljük az alábbiakat: A rendelet szerint nem kell kérni az uj igazolást olyan iparűzésre, amit valaki az 5850 1938. M. E. számú, a 2700- 1940. Ip. számú és 12400 1940. rendelet alapján kapott. Az 5850. számú rendelet egy időre 1933- ban felfüggesztette az iparigazolványoK kiadását. Később azonban a 2700. és a 12400. számú rendeletek megengedték, hogy az iparigazolvápyok egyrészét az elsőfokú iparhatóság, másrészét a miniszter adhassa ki. Minthogy e két utóbbi rendelet a felszabadulás előtt jelent meg, világos, hogy 1940. szeptemberében már érvényben volt, tehát azok az ipar jogositványok* amiket e dátum után adtak ki. minden további felülvizsgálat alól mentesek. Nem kell felülvizsgálni a 9330-^1940. számú rendelet alapján kibocsátott ípariga-, zolványokat sem. Ez a rendelet a Budapesti Közlöny 1940 december 22-iki számában jelent meg és a magyar ipari jogszabályok, életbeléptetését tartalmazza. A rendelet különböző könnyítéseket jelent azok számára, akik a román törvények szerint kaptak tp&r- jogositványt, telepengedélyt, stb. Nem kell iparigazolványaikat felülvizsgál- tatniok azoknak, akik azt a 159.000—1941. sz. rendelet alapján kapták. Ez a tejárusokra vonatkozik. Végül mentesiti a felülvizsgálat alól a rendelet azokat, akik iparukat (kereskedésüket a 34200—1941. számú rendelet alapján gyakorolják. Ez a rendelet a Budapesti Közlöny 1941. évi 122-ik számában jelent meg és a menekültek iparigazolványának érvényességéről szól. Uj áriiie<)állapilások, uj hasionitiilţfok Tizenkét friss gazdasági rendelet Kolozsvár, augusztus 19. A Budapesti Közlöny keddi száma a gazdasági vonatkozású rendeletek egész sorozatát közli, amelyek vagy árkorlátozásra, vagy uj haszon- kulcsmegállapitásra vonatkoznak. A rende- lefek a következők: 62.655 1942. K. M. szám alatt a szőrme- és szücsáruk eladásának felszámítható haszon megállapításáról; 64.900 1942. K. M. szám alatt a textiláruk nagy- és kiskereskedői forgalmában felszámítható legmagasabb bruttó haszonkulcs megállapításáról szóló 130.000/1941. A. K. számú rendelet módosításáról; 65.600/1942. szám alatt a csokoládé, cukorka és keksz szabályozásáról; 67.800/1942. K. M. szám alatt a készbörök forgalombahozatalával foglalkozó nagy- és kiskereskedők által felszámítható legmagasabb bruttó haszonkulcsok megállapításáról szóló 1600 1941. Â. K. számú rendelet módosításáról; 69.000 1942. K. M. szám alatt a cipészkellékek forgalombahozatalával foglalkozó nagy- és kiskereskedők által felszámítható legmagasabb bruttó haszonkulcs megállapításáról; 82.000 1942. K. M. szám alatt a játékáruknál felszámítható legmagasabb haszonkulcsok megállapításáról; •88.300 1942. K. M. szám alatt a műszaki-, vas- és szerszámkereskedelmi cikkek legmagasabb eladási árának megállapításáról szóló 68,000 1942. K. M. számú rendelet módosításáról; 88.400 1942. K. M. szám alatt a külföldről behozott eredeti gyári gépjármű alkatrészek legmagasabb eladási árának megállapitáaá- íól szóló 110.300.1941. számú rendelet módosításáról; 88.500 1942. K. M. szám alatt a vas- és fémárukat forgalombnhozó kereskedők által felszámítható legmagasabb bruttó haszön megállapításáról szóló 125.100,1941. száma rendelet módosításáról; 88.600 1942. K. M. száni alatt a belföldi vashengerrniivek által közvetlenül kiszolgált vasnagykereskedök által felszámítható legmagasabb bruttó haszonkulcs megállapításáról szóló 125.200 1941. számú rendelet módosításáról; 88.700 1942. K. M. szám alatt a finom acélárúk nagy- és kiskereskedők által felszámítható legmagasabb bruttó haszonkulcs megállapításáról szóló 131.000 1941. számú rendelet módosításáról; 91.600 1942. K. M. szám alatt az öblös üvegáruk és tükrök legmagasabb nagy- és kiskereskedői eladási árának szabályozásáról szóló 62.800 1942. számú rendelet módosításáról. /i buzaértékre szóló kölcsön dtszómifó kulcsa Budapest, augusztus 19. (MTI.) A Pénzintézeti Központ közhírré teszi, hogy a buza- záloglevélben folyósított és buzaértékre szóló kölcsön törlesztő részleteinek befizetér sekor és a búza-záloglevél kamatszelvényeinek beváltásakor szeptemberben átszámítható kulcsként 12—30 aranypengőt kell alkalmazni.