Keleti Ujság, 1942. július (25. évfolyam, 146-172. szám)
1942-07-12 / 156. szám
2^2. J V £ I V S 12 .-v A. MÁRCIUS —* Az érdiéiül magyar egyelem! ifjúság szava — A kolozsvári Ferenc József Tudomány- egyetem diákjai nemrégiben „Március" cim alatt terjedelmes röpiratot adtak ki, Derzsi Sándor, Kolosy Márton és l óri nézi László szerkesztésében. A napilapformátumban, .16 lapon kiadott röpirat drámai erejű vallomás az egyetemi ifjúság legközvetlenebb problémáiról. Drámai erejű ez a vallomástétel, mert őszinteségét és szókimondását igen mélyen átérzett lelkiismeret-vizsgálat előzte meg. A röpirat minden sora gyötrelmes tépelödésből született s tiszteletreméltó az a nyiltság, amellyel az erdélyi magyar egyetemi ifjúság szellemi vezetői meglátják a maguk helyzetét, a maguk problémáit. Tiszteletet és megbecsülést parancsol szavuk még inkább azért, mert nemcsak meglátták helyüket és kérdéseiket, de problémáik végső következtetéseit is olyan egészséges, tisztultahb szellem jegyében vonták le, amilyen szellemre, létekre a jövendő magyar életnek szüksége van. „Hiszünk abban a népben, amely minket adott és amelynek ml mindent adni akarunk, mert S a megújulás, ő a jövő és akarjuk, hogy ur legyen azon a földön, amelyet megszerzett, megvédett és megdolgozott... Valóságként hirdetjük, hogy osztályokat nem ismerünk a magyar társadalomban, hanem csak munkás rendeket, amelyet a lélek*és a tudat fűz össze ... Ragaszkodunk ■hagyományainkhoz, melyek népünket óvták és megtartották, de, csak azokhoz, melyek magyar gyökérből fakadtak“ —- olvassuk a röpirat első oldalát kitöltő hitvallásszerü programban. Megértjük ennek a fogadalomtételnek rajongó elszántságát. Az erdélyi egyetemi ifjúság igen tekintélyes hányada a kisebbségi sors komor légkörében kezdte meg tanulmányait. S nagyon jól emlékezünk arra, hogy az erdélyi magyar egyetemi hallgató az Alma Mater falai között eltöltendő időt nemcsak biflázási és oklevélszerzési alkalomnak tekintette, hanem olyan lehetőségnek is, amelyben a kisebbségi sors nyűgeit egyre nehezebben hordó erdélyi magyar nép javára is munkálkodhatott. Ez a fiatalság a maga egyéni és népi problémáit a legsötétebb árnyékban kezdte megismerni s mert megismerte és minden nehézségek közepette is felismerte s igyekezett betölteni hivatás- tudata parancsát, nagyon is magától értetődő, hogy ma, a szabad magyar élet munkaterületein még fokozottabban szeretné Mén- dűlő erőit és képességeit Erdély és az egyetemes magyar élet javára hasznosítani. Minket, idősebbeket, valósággal lenyűgöz a hitnek, nemes szándéknak ily egyöntetű és gerinces fogadalomtétele, aminöt a „Március“ minden lapja elénk tár. Lőrinczl László Írja „Keresztmetszet“ cimü tanulmányában: „Mi nagyobb feladatokat vállaltunk magunkra, mint amilyeneket ma ránkbiznak. Vallom itt is, hogy Erdély ujjáépitésenen az ifjúság szellemi ereje nincs eléggé felhasználva. Másképpen is néznek ma rája. Egyetlen minősítésünk az élet volt, amelyet munka töltött ki“. Lőrinczi László ezután azt állapítja meg, hogy a kolozsvári egyetem két utolsó éve azoknak kedvezett, akik „gyorsan tudtán alkalmazkodni“. A stréberek hadára céloz, akik ki is használták a kínálkozó alkalmat, hogy érvényesüljenek. De Dányi Károly „Diákszövetségünk munkaközösségei“ c. beszámolójában már hadat üzen a stréberek hadának. „Nem akarok senkit sem vádolni, de önkéntelenül Is eszembe jut, hogy ezek a munkakerülő kezek milyen igyekezettel nyújtják a kérvényeket, amikor ... segély van kilátásban. Szánandó ifjúság! Mennyire csalódni fognak ők a jövő tanévben, amikor nem részesülnek segélyekben! Ugyanis eljutottunk már odáig, hogy a Diákvédö Hivatal csak azokat fogja segélyben részesíteni, akik igazolják, hogy dolgoztak a közösségért. A cselekvésnek, munkának, még pedig a népért, a közösségért végzendő hasznos munkának vágya Parajdi Incze Lajos cikkében igy jut megfogalmazáshoz: „Számunkra már csupán egy lehetőség maradt: a magyar munka; mi még a halál árán sem tudunk kitérni előle. Politikában, irodalomban és művészetben Is csak egy ut van, a magyar; a másikon nem járhatunk“. így legyen! Am találunk a „Március“ hasábjain olyan megnyilatkozásokat is, amelyeket nem értünk meg. Nem értjük meg azért, mert valóban: nincs más útja a mai magyar szellemi élet legifjabb nemzedékének, mint a munka, a magyar munka. S ennek a munkának két feltétele van. A tanulmányok becsületes és eredményes elvégzése mindenekelőtt. A jövendő Magyarországnak rengeteg szakemberre van szüksége minden munkaterületen. Az eredményes tanulás mellett ott varrnak az egyetemi ifjúság munkaközösségeinek nagy lehetőségeket kínáló területei. Elsősorban itt kell elvégezni a köteleségeket, ezen a két vonalon. A magyarság megváltása elsősorban önmagunkon kezdődik. A „Március“ hitvallása akkor ’lesz éltető és cselekvő hatóerő, ha a mai egyetemi ifjúság a magyarság jövőjébe vetett nagy hitét és lelkesedését egyénenként teszi próbára a fegyelmezett és eredményes munkában. A magyarság megváltásának vágya „•— ott bujkál e szép és felemelő gondolat majd minden Írás sorai között — azonban nem nőhet elébe és fölébe a közvetlenebb tennivalóknak. A fiatal lélekben megcsillanó nagy eszméknek ki kell kristályosodniok, meg kel! émtök. Vagy kenyér-e a keletien, sületlen kenyér? A „Március“ első száma nem ok nélkül utal egyik terjedelmes tanulmányában a román egyetemi ifjúságtól kiindult légionárius mozgalom kudarcára. A helyesen értelmezett eszmei kiindulás tehát a mi fiatalságunk számára az volna, hogy eszményeit egy szebb jövendő tágasabb láthatárához igazítsa és tartson távol magától mindent, amlneit politika a neve. A politika perchez és személyekhez kötött valami, de a jövendő, a magyar jövendő végtelenül nagy folyamat, amelyben mindenkor derék, helytálló emberek kellenek. Éppen ezért kissé veszélyesnek látjuk hogy Marosi Péter cikkében a szellemi ember számára azt a jelszószerü parancsot adja, hogy „ki a középosztályból“... Annak a valaminek, amit ma középosztálynak tudunk, épp eléggé ismerjük minden tulajdonságát. A rosszat is, de a jót is. Csak fiatalos hévvel és rajongással képzelhető el, hogy jobb középosztály marad meg a magyar életben, ha a szellemi ember kivonul belőle. Hová vonul és mit tesz majd kivonulása után? Én inkább azt mondanám: népből jött JBkjwITMaía fiatal, friss és töretlen erkölcsű szellemisé« gek mentői nagyobb számban vonuljanak be a magyar középosztályba. A magyar jövendő egyik igen fontos feladata az, hogy a közép- osztály határvonalait felfelé és lefelé egyaránt kitoljuk. Nem dezertálni kell ebből aa osztályból, hanem a feltörő népi erők legjobbjaival benne végrehajtani azt az uj honfoglalást, amelyben egyre több és több magyar válik polgárrá szellemi, társadalmi és gazdasági vonalon gyaránt. örömmel állapítjuk meg, hogy a „Március“, mint az erdélyi magyar egyetemi ifjúság szava, a magyarság hősi életszemléletét és eszményeit tudatosan vállalta. Éppen ezért várjuk kíváncsian, hogy a moirt megadott program miként valósul meg „az ifjúság szellemi alkotó munkájában. A hitvallás, az álláspont, a cél és a szükségé hit, kedv, tetterő már megnyilatkozott s' most csak az következik, hogy az ifjúság hősi életszemlélete, hivatásutudata tárja fel, mutassa meg a benne rejlő szellemi értékeket. Szeretnök remélni, hogy a „Március“ következő számai már a kijelölt program jegyében született szellemi alkotások egész seregét, az ifjúsági munkaközösségek életének szép eredményeivel örvendeztetnek meg. A hősi életszemléletnek egyetlen parancsa van: Dolgozni és engedelmeskedni! Ez a közkatonák sorsa és dicsősége. A parancs betöltésének mikéntjén dől el, hogy Erdély magyar ifjúsága hogyan és mennyit használhat a legszentebb közösségnek: a magyarságnak.., - , * —h—----------------—-------------------Nagyszabású „Magyar Nap”»ot rendeznek ma Kovásznán Kovászna, július 11. Megirtuk már, hogy Kovászna község lelkes és áldozatkész magyarságának vezetősége julius 12-én, vasárnap Magyar Napot rendez Kovásznán. Az egész napra terjedő ünnepség előkészítésére nagyszabású tervezetet dolgoztak ki. Sepsi- szentgyörgyröl és számos közeU községből társasgépkocsik szállítják Kovásznára az érdeklődőket. A délelőtti műsor egyik kiemelkedő pontja Kelemen Zoltán dr.-nak, az Erdélyi Párt orbai járási elnökének beszéde a Magyar Nap jelentőségéről. Az uj európai közszellemet Újlaki János plébános ismerteti. Az uj magyar korszellemről Havadtői Sándor református lelkész tart előadást. Délben bátyus ebéd lesz kint az erdőben. Délután 3 órakor a Bojtos-kutnál szabadtéri előadást rendeznek. A kovásznai Magyar Napot műsoros estély fejezi beAlis. o ny nap még soha szebben nem vérezett be fákat, ma sírni volna kedvem. Sem húgom, sem anyámat nem nézem jó szemekkel, senki közel nem állhat. Senki kezem ne fogja: az Ő kezét az idő mind távolabbra mossa. Az Ő szemlét a távol, bus tengerébe ejti — már nem találom máshol. Már nem talállak Emmi, csak emlékem hajóján — el kéne messze menni. A múltba vissz as zállni. a tegnapot leélni, és újra sírni, fájni... Torkomba váj a bánat: mi lesz, ha elfelejtem aranyszinét hajának? BOTÁR BÉLA PANNONJA BUDAPEST, RAKÓCZI-UT 5 SZÁM. Központi fekvés. * Korszerű kényelem SZÁLLÓ Egjdqyas szobák 6'— P-tőI 12' P-ig Kétágas szobák <5'— P-től 18‘— P-ig Éttermében Veres Károly és cgány- zenekara muzsikál. Elismerten kiváló konyha. Polgári árak Tamás eljegyzése Ezúton közlöm minden anyával, akinek eladólánya van, hogy kenyeres pajtásomra, Tamásra többé ne számítsanak Tudom, ez nagy csalódás• De nincs mit tenni. Tamás ugyanis már nem szabad ember. Eljegyezte magát. Ha meggondoljuk, hogy egy ilyen nagy jövőjű, szép reményekkel kecsegtető fiatalember esett ki a pártik sorából, bizony együtt érzünk a férjhezadó lányok mamáival, akik immáron másfelé kereskedhetnek. Azoknak, akiknek eddig nem volt szerencséjük személyesen megismerkedni öreg cimborámmal, Tamással, jellemzésül elmesélem milyen komolyan készül a jövendőre. A múltkoriban, bizalmas kettesben megkérdezett: — Mond szak, van a tábojnoknak mozdonjal Hm ... Furcsa kérdés. Végigfutottam gondolatban mindazokat a tábornokokat, akiket ismertem, de úgy tűnt ne?em, hogy egyik sem rendelkezik mozdonnyal. — Nincs — adtam meg a választ. —- Akkoj mţgsze nem leszek tábornok, hanem masziniszta. Hát persze, a masinista fenn ül a mozdonyon és akkor sípolhat, amikor akar. Ez pedig igen nagy doleg. Főleg egy négy esztendős férfiú szemében. Mert azt elfelejtettem közölni, hogy Tamás négy esztendős. Sirigtartó barátságunk, ami bizonyos nagyobbszabásu cukortranzakcióval kezdődött, ilyeténképen alakult ki. Ha gondja, baja van. vagy férfiúi élete valami nagy problémába begozódik, mindig fel szokott keresni s baráti bizalmassággal kikéri tanácsomat. Tegnapelőtt is berontott a szerkesztőségbe. — Kéjlek szépen, gondojkoztál le máj azon, hogy méjt nine nekem fejeszédem. — Nem, Tamás, erre bizony még sohasem gondoltam — vallottam be szégyenkezve. — Na látod! — nézett rám szemrehányóan. Pedig kellene. Megjegyeztem csendesen: — Van még arra időd, öreg fiú! -Türelmetlenül toppantottig — Ugyani Ne bcszéjj majhaszágot. Apunak is van, nagyapónak is, Piszta bácinak isz. Hát ez igaz. — Neked hol. a feleszéged? — csapott át támadásba Tamás. , Zavartan reszeltem a torkomat. Mit feleljek erre? Mondjam azt, hogy ugyan hol van az az elszánt anya, aki újságíróhoz adná szemefényét? Inkább eltereltem a beszélgetést. — És kit akarsz elvenni? — Kici Katit. — Nem lehet öregem. A húgodat nem veheted el. — Nem? — szontyolodott el. Pedig hát máj meg isz állapodtunk. Hát akkoj elveszem anyut. — Őt sem lehet — akadékoskodtam. Neki már van ura. — Pejsze> pejsze — merült el gondjaiba Tamás. De aztán felderiilt az arca: — Med van! Elveszem Mártikat. Ebbe már én is belementem. Mártika ugyanis a szomszédjuk kislánya volt. Tamásnak földerült az arca. — Nohát akkoj, szejvusz. ~ fog. zám kézenfogva Mártikával. Elmesélték a fejleményeket. Tamás, miután eltávozott tőlem, díszbe vágta magát s átment Mártikáékhoz. Márti nyakig maszatos volt, mert éppen a homokban szórakozott. Ez azonban nem zavarta Tamást. Megragadta a kislány csuklóját s keményen a szemébe nézett'. — Akajsz a fejeszédem lenni? Őnagysága azonnal átlátta, hogy itt életreszóló elhatározást kell hozni, illendőségből egy kicsit gondolkozott s aztán pirulva igent rebeqett. A mama már csak áldását adhatta rájuk. Ennek következtében látogattak, el hozzám. Miután lovagiasan bemutatkoztam az ifjú arának, s megkínáltam vendégeimet selyemcukorral, meghallgattam Tamás ur előterjesztését — Aj jól van szó. kéjlek, hogy tedd ki az ujszágba, hogy jedeszek vagyunk. — Kérlek alássan, ennek nincsen semmi akadálya. De azt kikötöm, hogy én legyek a násznagy. Ebben megegyeztünk s én ezennel ele1 get teszek Ígéretemnek. Tehát: ,.Mártika és Tamás a mai naptól fogva jegyesek. Minden külön értesítés helyett"4. r- - - NAGX ELEK 1