Keleti Ujság, 1942. július (25. évfolyam, 146-172. szám)

1942-07-05 / 150. szám

1942. J V £ I V S 3 , •» M :f'V 3 *• ” \ magyar Seal on a ISéhai Seecltl vezérezredes eddig nyilvánosságra néni bozoll postbumus cikke gV Dr. Thierfelder, az ismert német irő < és publicista, a müncheni német akadé­< mia professzora még 1936-ban felkérte Hans von Seeckt altáronagyot, a Ma- ckensen-hadsereg egykori vezérkari fonó- bét és a világháború utáni német had­J sereg megszervezőjét, hogy a magyar ka- i tonáról a világháborúban alkotott véle­ményét foglalja Írásba. A rendkívül me­leghangú és páratlan tárgyilagos cikket, f mely akkor nem került közlésre, most amikor a legutóbbi 12 hónap eseményei kapcsán különösen időszerűvé vált, az el­hunyt özvegyének hozzájárulásával * Thierfelder dr. rövidített formában hozta nyilvánosságra: A magyar katonáról beszélni egyértelmű a magyar történelem elmesélésével. A sors min­dig kardot nyomott kezébe. Attól kezdve, amikor a magyar lovashadak letelepedtek a tágas rónaságon, a magyar katonának mindig védeni kellett földjét és népiségét, mindig ellenségekkel volt körülvéve. Ebből a törté­nelmivé vált katonai életformából a nép lel­kében gyökerező jellemvonás lett és ez a szellem, melyet a mult alakított ki, a jelen­ben is élő valóság. A magyar jövő csirája és biztositéka ez. Tapasztalataim a világháború idejéből származnak, amikor magyar baj tár­saim oldalán harcolhattam. A magyarok az évi ujoncozási arányszám­nak megfelelő mértékben vettek részt a csá­szári és királyi hadsereg kiállításában és ezenkívül a koronaországok külön véderejé- nék megfelelően fenntartották a királyi ma­gyar honvédséget. A hadsereg magasabb he­lyein és a vezérkarban aránylag kevés ma­gyar volt, olyan körülmény, mely a habom­ban nem mutatkozott mindig éppen előnyös­biztosi tani. Ilyen átszervezés a nemzeti érzü­let fokozásával kétségtelenül a magyar véd­erő erejének növeléséhez vezetett volna. Ezek a gondolatok nagymértékben összefüggésben voltak a monarchia újjáalakítására vonatko zó többi tervekkel és a háború kimenetelével és következményei*’«! tárgytalanokká váltak. Magyarország megkapta a tiszta nemzeti hadsereget, de milyen áron! Ezt, az előnyt azonban a jelen és még inkább a jövő szem­pontjából mégsem szabad kevésre becsülni. Á magyar katona legfőbb jellemvonásaként az izzó hazaszeret etet emeltük ki. Ebből ter­mészetszerűleg következik, hogy a háborúban lényegében véve az országhatárok védelmét kellett ellátnia. A magyar ezredek Galíciában és Lengyel- országban is megtették ugyan a magukét, de az egyes ember makacs elszántsága mégis csak akkor mutatkozott meg igazán, amikor a Kárpátok szorosaiért küzdött az orosszal. A magyar katona néhány látszólagos külső­ségben megnyilatkozó hazaszeretete a távol- állóban is mély megindulást kelt. Ez csendül ki a menetelő csapatok katonadalainak saját­ságos ritmusából, a tábortűz bánatos énekei­ből, melyek mind a hazáról és anyáról me­sélnek, az egyszer táncra tüzelő, máskor ha lálosan szomorú hegedű zokogásából. Soha­sem fogom elfelejteni azt a dallamot-, melyet egyszer, mikor a Kárpátokban egy magyar köteléknél az orosz tüzrajtaütés végére vár­tam, a golyózáporral mit sem törődve csalt ki hegedűjéből a mundérba bujtatott prímás. A katonák a veszély és nékülözés órájában, szenvedésükben és halálukban is hazai hango­kat akartak hallani. Milyen bálás volt mindig a magyar katona, ha német bajtársa ellesett ajkáról néhány szót ás magyar köszöntéssel adott kifejezést együttérzésének! Milyen há­lásan csillogott a szeme, ha a Kárpátok ma­gányos magaslatain kerestük fel! Még ma is büszkén őrzöm azt az egyszerű fokost, me­lyet egy ilyen látogatás után a vitéz 39-ik honvédhadosztálytól kaptam emlékbe! A magyar katona vitézségét nem szükséges itt magasztalni. A vitézség már vérében vaa, megszámlálhatatlan sok sir tanúskodik róla. 1915. évi közös galíciai offenzivánk alkalmá­val a hadsereghez tartozó honvédhadosztály a többi hadosztályokhoz képest egészen rend­kívüli veszteségeket szenvedett. A megindí­tott vizsgálat során kiderült, hogy a hadosz­tály vitéz gyalogsága türelmetlenségében az előkészítő tüzérségi tűz hatásának bevárása előtt indult rohamra. A magyar katona a paraszti lakosság ka­tonai értékének bizonyító példája. A testi fáradalmak és az idő viszontagságainak elvi­selésében tanúsított keménysége, igénytelen­sége az élelmezésben, a földdel és a termé­szettel való szoros kapcsolata ideális katoná­vá avatja. Ez a szenvedélyes vérmérséklettel páro­sult paraszti erő és szívósság a magyart ép­pen olyan ellenállhatatlanná teszi a támadás­ban. mint kitartóvá a védekezésben és meg- ingathatatlanná kudarcok esetén. A háború harmadik évében, amikor már mindenki fegy­verben állott, aki csak valamiképen is fegy­verfogható volt, néhány vállalkozószellemii magyar saját kezdeményezéséből és költségén még külön szabadcsapatot szervezett a Kár­pátok védelmére. Vájjon jöhetett-e még szá­mításba valaki az, öregeken és félig gyereke­ken kívül? Én láttgm, mint rohamozták meg ezek a Magúra magaslatait és mint érdemel­ték ki maguknak a „tigrisek“ nevet! E néhány sort a világháborús magyar baj- társaim emlékének szentelem és egyúttal a fiatal magyar nemzeti hadseregnek, melynek vállain országa jövője nyugszik. Kém, nem soha! nek. A magyar nép kötelességszerü lojalitása ellenére nem állott abban a viszonyban a csá­szári hadsereggel, mint a monarchia német népei, ellenben annál nagyobb ragaszkodással csüngött a véderő nemzeti eleméit, a\onvéd- ségén. Ha fiiíz a A föld most teli van, dus és megáldott. Aranytenger mossa a látóhatárt. Hajlik a bura, könnyesöben ázott. Bus fejét lehajtja s várja a kaszást. busa... S a kaszás jő és ijedten dong a föld. (Sok kicsi füvirág összeharangoz.) Jön mint a Végzet, Sors. győzhetetlen hős. A vállán kasza s derekán kasza-tok. S amint egyet lép: Suhog a kasza s hull, hull a vetés, dőlnek az ázott rendek. S mögöttük sorban, a szemhatáron túl, föltnnedeznek az örök keresztek. BABTAUS JÁNOS Paradi Kálmán emléke (Arcképe leleplezése alkalmából a református kolléqium véndiák találkozóján elmondta : Sz. Szász Béio^ Hiába kapott a honvédség sajál igazgatást, it közös hadvezetőségnek mégis csak mostoha gyermeke volt és ezért, a katonai teljesít- menynek az a magas foka, melyet a magyar honvédhadoszlályok oly gyorsan elértek két­szeresen is elismerést érdemelnek. Kém lehet tagadni, a császári és királyi hadsereg-hadosztályok magyar ezredei tökéle­tesen megfeleltek minden kívánalomnak, igy például a határozottan magyar jellegű hu­szárezredek, de a honvédségnek egészen kü­lönleges értékei voltak. Sokaknak az voU a benyomásuk, 'mintha Magyarország katonai ereje és a magyar népnek harcias katonai szelleme a közös ügy érdekében csak éppen számszerűleg, de nem egyben sajátos jellegé­nek is megfelelő módon került volna teljes kihasználásra. A magyart olyan erős hazaszeretet és elyan erősen kifejlődött nemzeti érzés jel­lemzi., hogy erényei csak magyar keretekben bontakozhatnak ki teljes egészükben. Bármily szükségszerűen kívánatosnak lát­szott is éppen katonai szempontból a monar­chia egész haderejének egysége, mégis jogo­st kérdés, hogy ez a központosítás Magyaror­szág teljes erőkifejtésének nem állott-e útjá­ban T Ez a kérdés természetesen nem vonat­kozik a magyar katona harctéri teljesítmé­nyére. Itt mindig állandó vitézséggel vereke­dett. Ami kérdésesnek látszik nekünk, az az, hogy a magyar nép ugyanazzal a meleg ér­deklődéssel függött-e a császári hadsereg minden frontján és minden sorskérdésén é- iérdeklődése nem túlságos kizárólagossággal a tisztán magyar csapat részeknek szólt-e. Sa­ját tapasztalásunkból tudjuk, hogy milyen döntő jelentősége van a haza erkölcsi támo­gatásának és tudjuk, hogy ez az erkölcsi tó­Most, midőn önmagunkon tapasztaljuk annak valóságát, hogy „a természet mészböl építi fel az embert és mésszel pusztítja el“, az életalkony egyre sürüsbödő, hosszabbodó árnyai közül a lélek mind szívesebben fordul vissza az ifjúság aranykora felé, oda, hol még nem hallók a rozoga mészhabarcs­gépezet: testünk néma intelmét: „Mit kere­sed a holtak között az é)öt?" E memento elöl menekültünk, zarándo­koltunk e szent falak közé, hol körülrajza- nak a mult veröfényének drága visszaverő­dései. Közülök támad, magaslik, világol ma elénk boldogult professzorunk: Parádi Kál­mán áldott emléke. Mintha róla szólna, rá milyen találó pár­évi diáktársunk: a vézna, komoly, csöndes Lengyel Lajos halk versszaka: „Kinyitva ablakom. Kicsiny szobámban A napsugár is félve, lopva jár. Ha rávetödik bámuló falára, Szobám a börtön, ő a rabmadár.“ Bizony, kedves tanárunk napsugár volt a tanterv-börtön vakbarna falai között. Neki nem parancsolhatott olyan száraz, szikkadt, holt tananyagot a szabályzat, hogy ismere­tei gazdag kincstárából ne tudott volna érde­kest, megkapót, magávalragadót csöpög- tetní bele. Lángzó leikével fénybe bontotta annak sivár, rideg homályát, éltet lehelt az ólombetűk hideg koporsójába. Mint a va­rázsló, megbüvölve vezette az ö kis rab- madarait: minket, a vásott lurkók meg­babonázott csapatát, keze alatt terhűnk könnyűvé, igánk gyönyörűségessé vált s míg játszi avatottsággal szomjas tud- vágyunk előtt feltárta a bölcs alkotónak természetté öltöztetett csodált, jóságos szive melegével akaratlan leolvasztotta ösztönös, kaján gyermekönzésünk kegyetlen fagyát. A több, mint félszázados mult szürke kö­déből a feledékenység árnyában egyre job­ban elboruló gyermekemlékezet pisla mécs­világánál gyarló, erőtlen szóval hadd pró­bálok nehány, elmosódó képet elétek idézni szeretett professzorunk eleven valójából. magolás a jövőbem talán még nagyobb sze­repet fog játszani. A korábbi időkkel ellen­tétben, amikor a hivatásos katonaság — amint erre az osztrák császári hadsereg fegy­vertényei a nagyszerű példák egész sorával szolgálnak — döntő szerepet játszott, ma­napság a nemzeti hadseregek fölényes értéke mind világosabban jut kifejezésre. A nemzeti érzés kapcsának hiánya volt annak is az oka, hogy a hadiszerencse változandóságának és kudarcok hatására nemcsak a mögöttes or-, szágreszek, hanem a hadsereg magyar körei­ben is mindinkább növekvő bizalmatlanság lett úrrá az. osztrák hadvezetés kifejezetten központosított irányításával szemben. Ennek a gyengeségi tényezőnek tudatában már a háború alatt is felmerült magyar körökben a gondolat, hogy a tisztán magyar hadsereg­részek messze tulemelkedő katonai teljesítmé­nyére támaszkodva miképen lehetne számukra & jövőben nagyobb nemzeti függetlenséget BUDAPEST, RAKÓCZI-UT 5 SZÁM. Központi fekvés. * Korszerű kényelem SZÁLLÓ Eqtjáaifas szobák 6*— F-től 12* P-ig Kétágyas szobák 9-— P-től 18*— P-ig Éttermében Veres Károly és c gány- zenekara muzsikál. Elismerten kiváló konyha. Polgári árak ITcim EírsjXa. Irógépüzemeimbei Debrecenbe, Nyíregyházára és Zilahra jó fizetéssel ügyes mü- szerészsegédet és szakképzett üzemvezetőt keresek. Ajánlatokat kér: Huray Irőgépftzem, Zilah, Amint a szertár ajtaján feltűnt tudós ta­nárunk tiszteletetparancsoló alakja, legott halálos csöndbe fulladt a diákzsivaj, mozdu­latlansággá kövesedett a pajzán csintalanság. Mikor pedig megszólalt, előadó művészeté­vel mélységes tudományát a legsötétebb, falusi kiskoponyák előtt is oly átlátszóvá, könnyen fetfoghatóvá tudta tenni, hogy a csapongó gyermekszemekbe kikönyökölt a feszült figyelem. Magyarázat közben szeme kigyult, lelke szemüvegén keresztül parázsló ragyogással sugárzott felénk, amint sorra megelevenité előttünk a természet állat-, növény-, ás vány-világának összhangba fo­gott, tarka sokféleségét. De beszélt légyen akár erdös-völgyes, szép hazánk kies tájai­ról, akár Labrador mennydörgő robajjal sziklákat repesztő, dermesztő fagyáról, akár a forróégöv királyi ragadozóiról, buján te­nyésző, dus virágairól, vagy midőn vegytani kísérletei nyomán büvészbiztosságu keze alatt az elemek harca tárult ámuló szemünk elé: nem kellett oda büntető fegyelmezés, mert lobogó tudásának lángja belekapott felületes lelkűnkbe és a csacska diákszáj. tattá nyitott. A számbavétel óráin követett módszere szemléltetésére hadd idézzem egyik, teoló­giai vizsgáztatóm rám mondott, kétes dicsé­retét: „Jól feleltél, Béla, nagyon szépen fe­leltél. Hanem ugye én is jól kérdeztem?“ A ml áldott professzorunk nem is buktatott soha, mert úgy intézte a faggatást, hogy még a legelmaradottabb bikficből is ki­csikart bár egy elégségesre valót. Mintha eleve le akarta volna szerelni a háromszéki szülő szemrehányását: „Nem azért fizetünk a fiainkért, hogy megbuktassák, — hanem, hogy megtanítsák őket!“ Már félig-meddig érett ifjak valánk, mi­dőn a két, felső osztályban a lélek- és a gondolkodástan útvesztőibe világított bele fényforrás-szellemével. Az előbbinek tan­könyvét is ő irta „Physiologiai Lélektan“ címen. Akkor zsenge Ítélőképességünk nem fejlett még oda, hogy magas müvét méltá­nyolni tudtuk volna. De midőn évtizedek múltán — méltatlan utódként — e tárgya­kat magamnak is tanítanom kellett és Dá­niel Viktor kollégámmal egymásnak gya­korta elkeseregtük, hogy „A lélek élete ég javai“ cimü, uj kézikönyv tudós szerzője mily kevéssé tüdott leereszkedni a tanulók felfogásához, elövettem hajdani professzo­rom könyvét és annak világos, kristály­tiszta szerkezetén ámulva észlelem, hogy látnokerejével korát megelőzve, a léleknek nem egy olyan rejtélyét fejtette meg, mit később mások bonyolult, kísérleti bizonyí­tással állapítottak meg. Nem volna teljes diákagyunk róla for­mált elképzelésének tükörképe, ha féltve dédelgetett szertáráról meg nem emlékez­nék. Hisz itt töltötte társtalanul, folytono­san tanulmányozva és tudományos értéke­ket alkotva tanári évein keresztül ideje nagy részét. Mi féltő tisztelettel, szinte lábujj­hegyen surrantunk el ajtaja előtt s ha néha- néha távollétében, laboránsa megvesztegeté­sével belopózhattunk a szentélybe, csupán ritka aprólékos, hajszálpontosságu, művészi szövettani rajzait, górcső-készitményeit cso­dáltuk meg s csak később, benőtt fejjel vet- 'tük hírét annak a gazdag aratásnak, minek melegágya ez az ódon, pár szoba volt és amivel nemcsak a hazai, de a külföldi szak­körök tisztelő elismerését is kivivta tudós professzorunk. Késő őszi vagy tavaszi osztálykirándulá­sainkon egy-egy foglyulejtett gyíkról, bo­gárról, vagy igénytelen növényről egész re­gényt olvasott ki az ö hasonlithatlan aya- tottsága. De nem volnék őszinte, ha be nem vallanám, hogy mélységes tudományánál zöld diákfejünknok jobban imponált, midőn olykor a pereces ropogósait közprédára bo­csátotta, vagy nehány narancs fölszeletelé­sével állta útját annak, hogy fertőzött vízzel oltsuk szomjunkat. Ha Anglia el nem halványult volna, deák­közvéleményünk nyomán azt mondanám: gentleman volt. Ha a francia értékszabás szinehagyottá nem válik, azt vallanám: » grandsoigneur testesült meg benne. De ml ezeknél sokkal többre tartjuk, midőn jósá­gos, igaz, magyar professzorként hordjuk szivünkben feledhetetlen emlékét. És most, születése után 101, elköltöztére 40 év múltán meghatottan állunk meg arc­képe előtt, mely becsületes, művészi fel- készültséggel utolsó fényképe szerint tük­rözi kedves tanárunk porrávált vonásait. JÓ ÁRU ÉS JÓ HIRDETÉS ALAPJA A JÓ ÜZLETMENETNEK

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents