Keleti Ujság, 1942. július (25. évfolyam, 146-172. szám)
1942-07-18 / 161. szám
ÍCbzbvm Híaate 6 J942. J V C I V S lé — Baranyában megvonták az élelmiszeradagokat a nem dolgozó cigányoktól. Pécsről jelenti tudósitónk: Baranya vármegye közigazgatási bizottsága ülést tartott, melyen a közellátási kérdésekkel kapcsolatban dr. Jantsits Sándor bizottsági tag felvetette a cigányság ellátásának a kérdését és egyrészt azt ajánlotta, hogy a kormány országos intézkedéssel telepítse ki ezt a haszontalan és az ország ellátása szempontjából terhet jelentő réteget, másrészt pedig érvényesítsék velük szemben a „csak az egyék, aki dolgozik“ elvet. Vitéz Honát István alispán válaszában kijelentette, hogy rendé- szétileg már megoldotta a cigánykérdés egyfk részét, mert már a. mult hónapban csak azok a cigányok kapták meg a rendes fejadagot, akikről meg lehetett állapítani, hasznos és rendszeres munkát végeznek. Egyébként Baranya is felirt a kormányhoz, hogy a cigánykérdést intézményesen oldják meg. * A Mária Valéria árvaházegyesüleí veti- tettképes előadása. Olaszország, nemzetünk nagy barátja felé szeretettel tekint a magyarság. Földjének szépségét, csodálatos műemlékeit látni ki nem szeretné? Tekintettel arra a nagy érdeklődésre, mely dr. Fel- vinczy Takáts Zoltánná Olaszországról tartott előadását kísérte: az árvaház vezetősége julius 24-ér d. u. 6 és fél órakor uiabb eladást rendez, ezúttal Tivoli szépségí.’-öl. Előadó dr. Da min Margit tanárnő, aki több évig éle Kómában, ahol művészettörténettel foglalkozott. A jótékonycélu, érdekes előadásra az egyesület vezetősége ezúton is meghívja az érdeklődőket. — Kecskemét vezet a népszaporulat terén. Kecskemétről jelentik: Tóth Ernő dr. Kecskemét tisztiföorvosa a város közegészségügyi viszonyairól szóló jelentésében megállapítja, hogy Kecskemét 1941-ben az élveszü- letés és szaporodás tekintetében az első helyen áll a törvényhatósági városok közóit. (MTI.) — Bálint József dr. országgyűlési képviselő mond alkalmi bevezetőt az Erdélyi Párt kolozsvári tagozata műkedvelő csoportjának ötödik szinelőadásán. Augusztus l^én és 2-án tartja az Erdélyi Párt kolozsvári tagozatának műkedvelő csoportja legközelebbi szín- előadását a kolozsvári nyári Színkörben. Ez alkalommal színre kerül Kodolányi János 3 felvonásos színmüve: a „Földindulás“. Jegyek elővételben kaphatók az Erdélyi Párt kolozsvári tagozata irodájában, mindennap délelőtt 8—2-ig. Filléres helyárak. — Máglyahalált halt egy kisfiú. Újvidékről jelentik: Borzalmas tragádía játszódott le Újvidéken. Sulján Andró gazdálkodó udvarán tűz ütött ki. Azonnal jelentették a tüzet a városi tüzérségnek.. A., nagy hőségben a lángok villámgyorsan terjedtek. Mire a tűzoltók kiértek, már lángban állt a nagy szaSmakazal, a félszer és az ólak teteje. Többórai nehéz munka után végre sikerült a tüzet eloltani. A szalmán kivül leégett a szénapajta és az akol, a benne lévő sertésekkel együtt. A vizsgálat során a szénapajta mellett megszenesedve találták meg Süljén Andró négyéves kisfiát. A vizsgálat folyik. Bizonyosra veszik, hogy a kisfiú gyufával játszadozhatott és eközben véletlenül lángra gyújthatta a kazlat, amelyről a tűz átterjedt a szénapajtára, onnan pedig az útra. A kisfiú nem mert kiáltozni és menekülés közben a hőségben valószínűleg eszméletét vesztette és a lángok megölték. A kár négyezer pengő. — »Arja köszöntést'* rendelt el a prágai állomásionök. Prágából jelenti az NST: A prágai főpályaudvar főnöke utasitota a vasúti alkalmazottakat, hogy szolgálatban es szolgálaton kivül, a fellebbvaióikkal és az utasokkal való érintkezésüknél az „árja- köszöntést", a felemelt jobbkarral való üdvözlést használják. — öngyilkos lett, mert nem lehetett katona. Marcalgergelyiböl jelentik: Pordán József külsővárosi legény katona szeretett volna lenni, szülei azonban, mivel még nem volt. állitásköteles, ellenezték. A fiú kijelentette. hogy ha nem engedik önként beállni, öngyilkos lesz. A szülök ennek ellenére sem adtait beleegyezésüket, mire az elkeseredett legény a marcalgergelyi határban a i-obogó vonat elé vetette magát. A kerekek kettészelték. ' •— Tolvajnak nézték a mezőőrt Ungváriéi jelentik: Barkaszi Károly mezőőrnél Peres József rafajnaujfalui gazdálkodó panaszt tett, hogy földjéről a burgonyát lopják. A mezőőr megállapodott Peressel, hogy késő este a földje mellett levő búzaföldjén várja s onnan majd együtt meglesik a tolvajt. Barkaszi azonban estére megváltoztatta a tervet és a burgonyaföld egyik barázdájába feküdt be. A késő éjjeli órákban elnyomta a fáradtság, csak akkor tért eszméletre, amtkor kemény csapások zuhogtak rá. Az időközben kiérkezett. Peres József ugyanis azt hitte, hogy valamelyik tolvaj lapul előtte és vasvilläval alaposan összeverte a mezőőrt. Barkaszi Károlyt súlyos állapotban szállították kórházba. A nem mindennapos ügyben a csendórség megindította a nyomozást. Ismeretlen lettesek éjszakánként lerombolják a marosvásárheli/i vízszűrő berendezés építkezésének segédeszközeit Marosvásárhely, július 17. Tübbizben foglalkoztunk már Marosvásárhely vízellátásának kérdésével. A régi vízmű berendelése és a vízvezetéki hálózat elégtelensége miatt legutóbb csökkenteni kellett a vízszolgáltatást. A várost körzetekre osztották és az egyes körzetek csak az előre megbatározott időben kaptak vizet a forróbb nyári napokon. Az uj vízmű építkezéseit megkezdették. A polgármesteri hivatalhoz érkező jelentések szerint azonban olyan dolgok történnek Marosvásárhelyen, amelyek nemcsak a polgárság mélységes megbotránkozását váltják ki, hanem kihívják tt nyomozó hatóságok figyelmét is. Amint emlitcttiik. súlyos és hosszantartó huzavona után megkezdették az uj szürőtelep építését'. A vállalkozó az építkezés színhelyére iparvágányt fektetett le s iparvasuti kocsikon hordják a földet és az egyéb építési’ anyagokat. Legutóbb éjnek idején ismeretlen tetteseik felszedték az iparvasut vágányait, a kővetkező éjszaka pedig megismétlődött a merénylet. Hír szerint olyanok követték el a súlyos vétséget, akik nehezményezték, hogy az összes munkálatokat nem marósvásárhelyi iparosoknak, illetőleg munkásoknak adta ki a város. Ezzel kapcsolatban illetékes helyen kijelentették munkatársunknak, hogy minden olyan szakképzett iparos munkához jutott az építkezésnél, akinek szaktudása igazolt. Az idegenek közül csak azok helyezkedtek el az építkezésnél, akiknek a munkáját a helyi iparostársad alom, vagy a munkásság nem vállalhatta. Az uj szűrőberendezéssel egyébként megkezdődött a - vizării korszerűsítése. Ennek folyományaként átépítik, illetőleg kibővítik az egész vezetékhálózatot és alkalmassá teszik arra, hagy nyolcvanezer lakos számára is elegendő vizét. tudjon szállítani. Azt. elroült huszonkét év alatt a város idegen urai nemhogy karbantartották, vagy bővítették volna az eredetileg is szűkre méretezett berendezést, hanem teljesen elhanyagolták és igy következett be„ hogy ma a vízellátás terén a legnagyobb hiányok mutatkoznak. Marosvásárhelynek használhatatlan, még mosdásra is legtöbbször alkalmatlan vize van, egy esetleges tűzvész esetén pedig a Székely és Réti-gyár leégésének körülményei je** lentkeznének, amikor, a tűzoltóság a vízhiány miatt a legnagyobb erőfeszítéssel sem tudott komoly mentőmunkát kifejteni. na Mai kezdettel mutatja be az ,!J rán RÁKÓCZI O KS az évad legjobb ma, gyár katonavigjátéká' INDII Herceg Ferenc .Doiovay nabob leánya1 című regényének filmváltozata Főszerepben : Jávor, Dayka, Kiss Ferenc, Csorfos. Yuray, dózon Vasárnap d. e. fél 12 kor MATINÉ öleséi helyárakkal. * Kolozsvári önkéntes Mentőegyesület. Meghívó. A Kolozsvári Önkéntes Mentö- egyesiilet 1942 julius hó 28-án kedden d. u. 7 órakor a városháza dísztermében tartandó rendkívüli közgyűlésre. Határozatképtelenség esetén a közgyűlést 1942 augusztus 4-én kedden ugyanebben az időben és helyen, ugyanazon tárgysorozattal fogjuk megtartani és a megjelent tagok számára való tekintet nélkül fogunk határozni. Tárgysorozat: 1. Elnök: megnyitó. 2. Az egyesület további fennmaradásának, vagy feloszlatása tárgyában való határozathozatal; .3. Indítványok. (Beadványok határideje 1942 julius 25.) Kolozsvárt, 1942 julius hó 17-én. Dr. Koleszár László s. k. elnök. — A kolozsvári evangélikus templomban vasárnap délelőtt féltiz órakor Józsa Márton evangélikus segédlelkész prédikál. Az oltárt szolgálatot Kessler Ede evangélikus lelkész végzi. — Villám disznótor után szigorított dolog- haz. A pestvidéki törvényszék vitéz Somody János dr. tanácsa vonta felelősségre Remsik Mállón 47 éves rovottmultu napszámost, akit az ügyészség ötrendbeli lopás bűntettével vádolt meg. Remsik legutóbb, amikor kiszabadult a váci fegyházból, Esztergom határában sertést lopott, leöltc és megvendégelte a barátait, majd a jólsikerült disznótor után betörökörutra indult és egy vendéglőből nagymennyiségű bort, valamint pálinkát lopott, hogy folytathassák a mulatozást. Közben azonban elfogták. A csütörtöki fötárgyaláson Remsik beismerte bűnösségét. A bíróság az elkövetett lopásokéit 4 érd szigorított dologházzal sújtotta.. Az ite- * let jogerős. * Magyar nótát zongorázni megtanulhat bárki rövid. nyáM tanfolyamon fővárosi zenetanártól Rezik zeneiskolában. Fel világosit ás Karolina-tér 7. I. 8. — Százét marosvásárhelyi niunkásgyer- mek befejezte nyári üdülését. Tudósitónk jelenti: A Gyermekvédő Liga marosvásárhelyi csoportja több csoport gyermek nya- raltatását kezdte meg a sárpatak! Teleki- kastélyban. Százöt munkásgyermek most érkezett vissza az üdülésről. A gyermekeket, szüleik és a Liga vezetősége várta, élén Szász Károlyné elnöknővel, dr. Rózsa, Jö- zsefnével, Molter Károíynéval és Biró Ar- minnéval. A. gyermekek nevében Kósa Aranka köszönte meg keresetlen szavakkal a Liga gondosságát, Szász Károlyné pedig hangsúlyozta a gyermekekhez intézett szavaiban. hogy hála a magyar hazát illeti, a Liga vezetősége csak kötelescégét teljesítette a nyaraltatáai mozgalom lebonyolításával,. — Vak zsebtolvajt fogtak el egy ne.uyorki társasgépkocsiban. Newyorkból jelentik: A bűnügyi krónikában egyedül álló eset történt nemrég Newyorkban. Egy autóbuszon az egyik utasnak sikerült megfogni a zsebében kotorászó zsebtolvaj kezét. Az autóbusz megállt és a tolvajt lefogták. Legnagyobb meglepetésre kideiült, hogy a tettes — vak volt. Amikor a rendőrségen kihallgatták, a legnagyobb lelkinyugalommal előadta, hogy vaksága egyáltalán nem akadályozza „munkájában“, mert hiszen a világ egyetlen zsebtolvajának sem jutna eszébe odanézni, ahol valamit el akar emelni. „Ez az alapeiv a mi mesterségünkben — mondta — s ha valaki sikert akar elérni ezen a pályán, úgyis meg kell tanulnia vakon tájékozódni“. Ünnepélyes fonnák közölt nyitják meg vasárnap a kolozsvári edzőtábort Kolozsvár, julius 17. Az érdélyrészi labdarugókért Ifit tegnap esti ülésén összeállitották az egyhetes kolozsvári edzőtáborozás műsorát. A tábor ünnepélyes megnyitása vasárnap délután 6 órakor lesz az Egyetemi sporttelepen. A megnyitáson résztvesznek az érkező játékosok. Az ünnepség a Hiszekegy elmondásával kezdődik, majd a Himnusz hangjai mellett felhúzzák a zászlőrudra a nemzeti lobogót, ezután pedig felvonulás következik. A tábor munkája hétfőn reggel kezdődik. Az edzést Domonkos János vezeti, segítőtársai Móré János, Rónai Ferenc, Jenny Rudolf, Hauser Jenő és Rónai Nándor, a kolozsvári MÁV edzője lesznek. A .székelyföldi résztvevők szombaton este érkeznek Kolozsvárra. A Marosvásárhelyi.SE négy, a marosvásárhelyi PMTE öt, a maros- vásárhelyi MÁV öt, a székelyudvarhelyí Hargita négy, a sepsiszentgyörgyi Korvin öt, a kezdi vásár helyi Gábor Áron két, a Csíkszeredái TE három, a Gyergyószentmiklósi ■SE négy, a Székelykereszturi AC négy, a székelyudvarhelyi p.saha TE négy játékost küld az edzőtáborba. Ezen kívül még öt játékost hívtak meg a Székelyföldről. Észak- dunántulrólí öt, Budapestről tiz ifjúsági játékos érkezik a táborba. A kolozsvári egyesületek közül a RÁC tizenöt, a Bástya nyolc, a KKASE nyolc, a K. MÁV tizenkét, a KMTE fiz játékosát szerepelteti az edzőtáborban, Az ünnepélyes megnyitásra Kokizs- várra várják Gidófodvy Pál ár ,4, a MLSs elnökét, AZ OLASZ SZÖVETSÉGI KAPITÁNY AZ OLASZ LABDARÚGÁSRÓL I*ozz.o olasz szövetségi kapitány a labdarugóidény befejezése után nyilatkozott az olasz labdarúgásról. Az AS Róma bajnok- csapatáról rendkívül elismerőleg szólt, különösen arra mutatott rá, hogy a bajnokcsapat magyar edzője, Schaffer, következetesen kitartott elgondolása mellett, már az Idény elején több uj játékost, illetve tartalékot állitott be, akikhez ragaszkodott pillanatnyi visszaesésük idejében is és ezt azzal indokolta, hogy a tartaléksorbó! előrejutó tehetséges játékos fokozott akaraterővel veszi fel a küzdelmet. Fozzo nyilatkozott a rendszerekről Is, amelyekről most oly sok szó esik. Szerinte minden rendszer jó, de elsősorban megfelelő játékos kell s azon kivül sok függ a mérkőzés jellegétől, az állandó formát megkívánó bajnokságtól vagy a pillanatnyi eredményességet megkövetelő kiesési mérkőzéstől. Pozzo leszögezi, hogy a rendszer-eket nem jo váltogatni. A máffocJSSc orszáqos uszóhét Uszószövetségünk hétévenként rendezi meg az „országos uszőhetet" és ezzel hétévenként fokozott harcot indít az uszás- tudatlanok ellen a honvédelem, a. népegészségügy és az életvédelem szolgálatában. A szövetség az uszóhét rendezésével az uszás- tudás fontosságát köztudatba viszi, e köztudatot fenntartja és ezzei sok ezer magyar fiút és leányt bir rá az uszástudás elsajátítására. Célját a következő jelmondat fejezi ki legtömörebben: „Tanulj meg helyesen úszni, hogy izmaidat fejleszd, hogy egészséged megőrizd, hogy életet, menthess, hogy kellemesen szórakozhass.“ Az első országos uszóhét 1935-ben zajlott le és azon mintegy 30 000 fiú és leány vett részt. Az idén megrendezendő „második országos uszóhét“ úgy nyer lebonyolítást, hogy minden uszodával rendelkező helységben augusztus 29-én és szeptember 8. között a helyi leventeparancsnokság, a középiskoláit és az uszószövetség heljn megbízott ja közreműködésével helyi uszönapot tartanak, amelyen résztvehet minden 11 évestől 21 éves korban lépő usznitudö fin és leány. Aki 50 métert leúszik tetszésszerinti úszásnemben, rögtön a helyszínen művészien kiállított emléklapot kap. A második országos uszőhetet a szövetség ez alkalommal egybeköti jel- vényszerzöversennycl is és alá az előirt, szintidőt eléri, díszes jelvényt nyer. Az uszástudás nemzeti kötelesség. Ismeretes, hogy Szingapúrt a japán úszók vették be. Az uszástudás katonai erény és harc a vizbefulladás ellen. Tested minden részét egyenletesen edzi és fejleszti az úszás, egészséged fenntartja és ápolja! — mondja az- országos uszóhét további jelmondata. Az kétségtelen, hogy az akaraterőt és & küzdenitudást a legjobban az uszósport fejleszti. Tehát minden magyar fiú és leány tanuljon meg az idén úszni és vegyen reszt az országos uszóhéten. ATLÉTIKAI, ÚSZÓ ÉS CÉLLÖVÖ LEVENTE-BAJNOKSAGOK KOLOZSVÁROTT Kolozsvár, julius 17. Julius 26-án tartják meg a kilencedik hadtest területén működő levente egyesületek az egyetemi sportparkban a hadtest levente bajnokságokat a céllövészetben, atlétikában és az úszásban, A céllövészet, atlétika és az uszóverseny győztesei, valamint helyezettjei képviselik a hadtest színeit az országos levente bajnokságokon. A MAGYAR, KUPA nevezési zárlata még nem járt le, de már eddig ts annyian, jelentkeztek, hogy a résztvevő csapatok ssd-ma az idén minden bizonnyal kétszerese lesz a tavalyinak. A jelentkezési határidő julius 20-án jár le. A KAC B, csapata vasamap Déaen játszik a LSE ellen barátságos mérkőzést. A vasutas ligadöntőt augusztus 2-án játszók le Pápán a kolozsvári MÁV és a pápai MÁV csapatai. A visszavágó mérkőzés augusztus 16-án lesz Kolozsvárott, Az egyesületi atlétikai verseny harmadik fordulója — amelyet a KAC rendez fé! 5 órai kezdettel a városi sporttelepen — tiz számból fog állanl. A kolozsvári és nagyváradi vasutas ökölvívók vasárnapi kolozsvári találkozóját nagy érdeklődés előzi meg. A mérkőzés délelőtt 11 órakor kezdődik az összhang teremben. . k d //reggel: » 1 ÜSS JM* 1 L2 W DÉLBEN: MAGYAR ÚJSÁG t