Keleti Ujság, 1942. július (25. évfolyam, 146-172. szám)

1942-07-16 / 159. szám

SCei.ETxIIr&J*tG. 1942. JULIUS IS mondotta —, amelyet a Szovjet nem várt ilyen széles vonalon, Szovjctoroszország helyzete meglehetősen súlyos. A Szovjet nagy aggodalommal hallja a németek elő­nyomulását a Don vidékén, mert tudja, hogy az ottani sík terület nagyon alkalmas pán­célos támadásokra. Lenlngrádban az elmúlt télen sok ember meghalt kimerültségben és éhségben. Moszkvában az üzletek üresek. Kétségtelen, hogy az élelmezés Szovjetorosz- országban igen súlyos helyzetben van. A tengely csapatok Egyiptomban visszaverték a brit felderítő különítményeket A német véderő főparancsnoksága je­lenti: Az egyiptomi arcvonal déli szakaszán tá­madásokkal visszavertünk több erős brit felderítő köteléket. Harci és zuhanóbombázó kötelékeink súlyos veszteséget okoztak az ellenségnek. Igen sok ellenséges gépjármüvet pusztítottak' el. vagy rongáltak meg. Repülőink éjjel-nappal folytatták Málta katonai berendezéseinek bombázását. Róma, julius 15. (MTI) A Stefani-iroda közli az olasz főhadiszállás 778. számú köz­leményét: Az egyiptomi harctér déli szakaszán erős felderítő különítményeket támadtunk meg és vertünk vissza kelet felé. El Alameintöl keletre olasz harci repülöalakulatok tevé­kenykedtek a britek összevont csapatai el­len. Szétrobbantottak, illetve lángbaboritot- tak több tucat gépjármüvet. Meg-megismét­lődő légi harcokból a tengely vadászai ke­rültek ki győztesen. Az olasz vadászok 9, a németek h brit gépet lőttek le. Málta hadiberendezéseit ismét éjjel-nappal bombáztuk. Német vadászrepülök a sziget felett i ellenséges gépet semmisítettek meg. Két olasz gép nem tért vissza vállalkozásá­ról. Az elmúlt éjjel angol repülőgépek száll­tak el néhány szicíliai és kalábriai helység felett. Messzina környékén néhány bomba esett Saponara és a Villa Frapca közelében, de kárt nem tettek. Vigyázat! A Darmol hashajtót utánoz­zák. Ügyeljen, mert minden tablettán a „DARMOL" szónak ésT alakú bevágás­nak kell lenni. Kimondottan eredeti csomagban kérje. \ francia kormány Tͧszau>asÜolfa Roosevelt kél javaslatát Washington, julius 15. (Búd. Tud.) Sum- Bér Welles államtitkár kedden Washington­ban közölte, hogy Roosevelt elnök két jegy­zékben javaslatot tett a francia kormány­nak, hogy az Alexandriában internált fran­cia hadihajókat szállítsák máshová, azon­ban a francia kormány mind á két javas­latot elutasította. Roosevelt elnök ezután figyelmeztette a vichyi kormányt, hogy ja­vaslatainak el nem fogadása esetén az an­gol kormány jogosan járna el. ha a hajókat elpusztítaná. A vichyi kormány mindezek ellenére elutasította az elnök mindegyik ja­vaslatát Á vi'ógpolitiUa hírei Tokió, jul. 15. (MTI) A Ştefani Iroda je­lenti; A cseleiangi harctérről azt jelentik, hogy a japán csapatok elfoglalták a kínaiak itteni utolsó erődjét. Juliánt is. Washington, jul. 15. (MtI) Az OFI jelen­ül A tengerészetügyi minisztérium közli; Az indiai part előtt a BengáJi-öbölben ellensé­ges repülők elsüllyesztettek egy panamai zászlóval haladó középnagyságú gőzöst, legénység 60 tagját megmentették. Lisszabon, jul. 15. (MTI) A Stefáni Iroda közli; Mint Londonból jelentik, a Times le­velezője megállapítja, hogy az indiai Sind- tartományban azért tört ki a felkelés a húr lakosság körében, mert a brit katonai ható­ságok bennszülötteket akartak besorozni az angol hadseregbe. Más értesülés szerint az angolok igen szigorú rendszabály okot alkal­maztak a zendülés leverésére. A kiküldött csapatok bekerítik azokat az erdőségeket, ahol a lázadók rejtőznek, majd felgyújtják a bozotot, liogy a zendülökkel együtt a la­kosság is ott pusztuljon. Genf, julius 15. (MTI) A Német Távirati Iroda jelenti; Az „Evening Standard“ jelen­tése szerint Churchill a hajózásról rendezen­dő alsóházi vitában sem vesz részt. A hadi­szállítások minisztere, aki a kormány nevé­ben illetékes lenne nyilatkozni, az „Evening Standard“ szerint szintén nem vesz részt a vitában, hanem áz alsóház nézőteréről hall- gajta végig. A kormány fő szóvivője Salier államtitkár lesz. Pergőtűzben is rendíthetetlenül végzik kötelességüket a német katonaorvosok A magyar—német sajtószol­gálat közli egy német haditudó­sító alábbi leírását azokról a drámai percekről, amelyet egy katonakárhászá átalakitctt szov jet kísérődben töltött: (Valahol Oroszországban.) Mély csönd hallgat a kopasz falak között. Iddnktnt hal­kan fel-felnyög egy beteg és erre ovatos lép­tekkel megindul egy fehéren világító ár­nyék, hogy pilulákat csúsztasson a íelcsere- pesedett szájba. A kiseröd félhomályában fáradhatatlanul jár ágyról-ágyra, kezebe<8 pohárral; az egyik sebesü'tnél leül az ágy szélére, néhány megnyugtató szót suttog, pilulákat hámoz ki egy papírtekercsből, a másiknak asszonyos gyengédséggel felemeli fejét és inni ad neki. Árnyéka mint valami nyugtalan szellem vándorol a kiseröd papir- burkolatu falán ... A? erőd első szobájában vakító világos­ság. Négy szempár mered mintegy lenyű­gözve egy fehér testre, amely egészen moz­dulatlanul nyúlik ki az operációs asztalon. Két egészségügyi katona tartja a petróleum­lámpákat. Éles fényük négy fáradt arcra, mélyen ülő karikás szemekre, borotvát na­pok óta nem látott szakállakra világit. — A lámpát valamivel mélyebbre! Még egy ecsetelést! Sterilek már a fogók? — törik meg a csendet az orvos utasításai. A nikkelmüszorekkel teli edényt me'egitö gyorsforraló mintha a szokottnál tompáb­ban duruzsolna. Az egyik katona végtelen óvatossággal fehér vattát nyújt át az oivos- nak. Négy ember dolgozik jól összegyako­rolt munkával, hogy megmentsen egy em­beréletet. A gyomorlövéses mé y narkózis­ban alszik. Az orvos fehér köpenybe burko­lózva, vörös gumikötényben tesz-vesz, idón- kint megtapogatja a beteg érverését és to­vább harcol a béke fegyvereivel az életért. A szomszédos erőd felöl nehézkes lépések zaja és hangos beszéd hallatszik be. Az or­vos két lépéssel az ajtónál terem, azaz job­ban mondva az ajtófélfáról íelógó térítőnél, amely a fényszigetclö szerepét tölti be. Jobbkezében fogó, balkezében olló. Könyö­kével félretolja a térítőt és egy pillantást vetve a hordágyra, kiszól; — Mi baj? — Aknavetőszilánkok, combsebes pl és! — válaszol az egyik sebesülthordozó katona. — Súlyos ? — fordul most az orvos a se­besülthöz. — Nem, csak apró szilánkok, de nem tu­dok menni. — Még várnotok kell egy kicsit, éppen egy gyomorlövéssel van dolgom, az elöbbre­való. A sebesült megadóan bólint. Az orvos most a két sebesülthordozót veszi szem­ügyre; még mindig lihegnek a megerölte téstől, acélsisakuk mélyen tartójukra csú­szott. — Igyatok előbb egy csésze kávét! Még valódi! Aztán a kilences erődbe kell menne­tek, ott egy váll-lövéseö fekszik. A takaró ismét visszalgbben. a két ka­tona a fal mellé épített téglatüzhely mellé te’epszik, ahol már javában fortyog a ká­véskanna. Mindegyik tölt magának egy po­hárral és hallgatagon szürcsölnek. Odakint a pokol tombol. Itt lenn a pincé­ben csak tompa dübörgésként hallatszik, s a teljes figyelmet kívánó munkában senki sem gondol rá. Csak néha-néha tekint fel az or­vos, ha éppen egészen közel csapódik be egy gránát, Alig háromszáz méternyire innen fo­lyik az elkeseredett harc, de a gyomorlövé- sest nem lehet elhagyni. A munka megy tovább. Amikor aztán már csak a hosszú metszési seb bevarrási van hátra, ráér a helyzet fölött tépelődni. Negyvennyolc órája, szakadatlanul támadnak a bolsevisták. Bom­batámadások és pergőtűz, szünet nélkül. A kiserödök azonban jól tartják magukat és odakint az árkokban, ahol a géppuskáké a szó, ott is rendben van minden. A magasla­tot egyelőre bekerítették és három oldalról folyik a támadás, de a védelem nagy tüz- ereje megteszi a magáét. Két nap óta hiába öntözi a szovjet vérrel a földet. Hirtelen nyugtalan feszültség támad az operációs-erődben. Odaát a szomszédos fe­dezékben hangos kiáltozás, vezényszavak pattognak, néhány pisztolylövés dördül el, majd tompa robbanások követik egymást. — Nézz csak körül kissé odakint — szól oda az orvos egyik segédjének. Két perc múlva visszaérkezik a küldönc és valamit súg az orvos fülébe. — Ide a pisztolyomat, acélsisakot és kézi­gránátokat! A többieknek is! — válaszol az orvos. A lárma tovább nő, ismét kézigránátok pukkannak, egy géppisztoly kezd kelepelni. Az orvos már az utolsó fogásnál tart: — Még egy szólöcukorinjekció, aztán mi is mehetünk. Erre azonban niár nem kerül sor. Hirtelen betoppan a százados, teljes harci készen­létben. — Hogy 'van a gyomorlövéses, doktor­ivóm? — Azt hiszem megússza. Szerencsére nyomban kéznél voltam, De mi volt előbb ez a perpatvar? — Az ellenségnek sikerült betörnie, mint­egy 12 embernek. De inár elintéztük az pgé- szet. Közvetlen veszély néni fenyeget. Ma­gam jártam körül az állásokat, lega’ább 186 halott bolsevistát számoltam össze. Éppen ennyi a mi létszámunk is, — de élőkben. A gránátvetöszilánkos sebesült már az asztalon fekszik, nadrágja felhasitva. Az or­vos gyorsan készen van a vizsgálattal. — Csontot nein ért, elég a helyi érzéstele­nítés. Ne félj fiam, nem fogsz semmit sem érezni. Mig az orvos a sebesülttel bajlódik, a szá­zados a betegszoba sebesültjeinél tesz láto­gatást. Éppen hajnali öt óra, amikor az or­vos befejezi munkáját és a százados is a beteglátogatást, Rágyújtanak egy cigaret­tára és hallgatagon pöfékelnek. — Jelentést kell tennem az ezrednek — szólal meg végre a százados, olyan hangon, mintha mély álomból riadt volna fel. — Aztán megpróbálhatjuk az alvást is. Mi a véleménye erről, doktorkám ? , Az orvos, még mindig gumikötényben és felgyüít ingujjal, némán emeli üdvözlésre kezét, mialatt a százados fáyadt botorkálás- sal Útjára indul. Aztán eldobja cigarettáját, mégegyszer végigmegy az ágyak között, irt­ott lázat vizsgál, érverést számlál, végül tiz percig ül a gyomorlövéses ágya szélén. Ami­kor végre leveszi tekintetét a súlyos beteg arcáról és felemelkedik, fáradt, vörösre gyulladt szemén mintha könnyű mosoly su­hanna át. Most az őrséget osztja be. — Ha a gyomorlövésessel valami baj len­ne, azonnal fel kell ébreszteni — adja ki az utolsó utasítást. Ezután ledől, úgy, ahogy van, a szalma­zsákra. Amikor az ügyeletes ráteriti a taka­rót, már mély álomban találja. Fél óra ideje van az alvásra, — akkor már jönnek a se­besültszállítók a vállövéses sebesülttel. • (MN.) Jurlseit Cé!a loieitálási álfamlitliár elfogy!»!les hivatalát Budapest, jul. 15. (MTI) A közellátási hi­vatal tisztviselői kara szerdán délelőtt üd­vözölte Jurtsek Bélát, az ujoynan kinevezett államtitkárt. Jurtsek Béla az ‘üdvözlésre adott válaszában hangsúlyozta, hogy a köz­ellátás munkáját éppen olyan fontosnak tartja, mint a hadrakelt sereg munkáját, mert a közellátás feladata az, hogy a front mögötti részeken az ellátás zavartalanságát és a .köznyugalmat biztosítsa. Szeretné, ha a közönség a korlátozó rendelkezésekből nem a korlátokat látná, hanem rájönne arra, hogy miért van szükség azokra. Soronhivül fémjelzik Budapesten a beküldött kolozsvári anyagot Kolozsvár, julius 15. A kolozsvári kereske­delmi és iparkamara még a múltban előter­jesztést tett a pénzügyminisztériumnak an­nak érdekében, hogy állítsanak fel Kolozs­várt fémjelz-öhivatalt, vagy állandó kiren­deltséget, mert az erdélyi igények megkíván­ják, hogy kolozsvári székhelyű külön hiva­tal működjék. A pénzügyminiszter most ar­ról értesítette a kamarát, hogy előterjeszté­sét nem teljesítheti, mert ma a miniszté­riumnak nem áll módjában fémjelzö hiva­talt, vagy kirendeltséget Kolozsvárt felállí­tani. d8 kisegítő intézkedésként utasította a budapesti fémjelzö és fémbeváltó hivatalt, hogy altban az esetben, ha a katonai szolgá­latra bevonult tisztviselői polgári foglalko­zásukhoz ismét visszatérnek, vagy ha újabb alkalmazásokkal kellő számú szakképzett munkaerő rendelkezésre áll, intézkedjék az­iránt, hogy a fémjelzések helyszínen történő elvégzésére havonta külön fémjelzőbizottság utazzék Kolozsvárra. Addig pedig felhívta a hivatalt, hogy a fémjelzés céljából hozzá be­küldött anyagot a mai gyakorlatnak meg­felelően soronkivül fémjelezze. Ă'o»1 és valóság Nem hiszem, hogy a mélyen tisztelt olva­sók között egy is akadna, aki valaha ne gondolkozott volna el az álom mibenléte felett. A tudomány is több elmélettel igyek­szik megmagyarázni az álom misztériumát. Nem térek ki ezeknek p teóriáknak felsoro­lására most, minden különösebb bonco.gatás nélkül leírom azt, ami a napokban történt velem. Méltóztassék meghallgatni az esetemet:. Rettenetes álmom volt. Úgy hajnal felé egészen tiszta öntudattal, azt éreztem, hogy különös ruházatú vademberek megragadnak és valamerre elcipelnek. Még lehelletüket is éreztem az arcomon. Sós, nyersbörszagu párájuk volt s agy szorították a karomat, hogy csaknem ordítanom kellett. A fájdalomra magamhoz tértem. Karom valóban rosszul feküdt a fejem alatt. El­igazítottam a fekvésemet, mire a következő pillanatban az ébrenlétből újra visszazuhan­tam az álom világába. Most azt éreztem, hogy ezek az emberek ismét felmarkolnak és fejjel lefelé benyom­nak valami hihetetlenül szűk alkotmányba. Be egész a lábamig és .aztán rám reteszelik az ajtót... Testem bennt feküdt ebben a szűk odúban. Fel akartam ülni. Mindenütt falak. A val­lani is alig tud megfordulni koporsóbörtöné­ben. Aztán a levegő... Éreztem, ha gyor­sabban lélekzem. megfulladok, mert alig kapok levegőt. Csak lassan, vigyázva, a tüdő és szív munkáját kétségbeesve szabályozva lehetett valahogy legyőznöm, hogy meg ne fulladjak. S ez így tartott iszonytató sok ideig. Ha elfogyott a türelem s a tüdő dol­gozni kezdett, akkor irtóztató szenvedéssel szakadt rám a lassú fulladás. Nem bírtam tovább. Egyetlen ordítással felvetettem ma­gam s aztán ... felébredtem ... Eddig tart az álmom. Utána két nap múlva egy amerikai tudósnak. Roy Chap'- mann AndrevVs-nek a könyve került a ke­zembe, aki vagy húsz évvel ezelőtt tudomá­nyos expedíciót vezetett Mongoliába, hogy felkutassa az emberiség őshazáját. Amikor a 129-ik oldalnál tartottam, egyszerre szinte kihullott a kezemből a tudományos munka. Nem vagyok babonás ember. Az álmos­könyvekben sem hiszek, de ez a rendkívüli találkozás mégis csak megdöbbentett. A tu­dós könyvében szorul szóra ez állt: „Abban az időben, 1919-ben, a mongolok között még szokásban volt egy büntetés, amelynél irtózatosabbat nem tudok. A fog­lyot betették egy négy és félláb hosszú (égy láb, harminc centiméter), három láb széles és három láb magas fakopórsóba. Se le­feküdni, se leülni nem tudott benne. Ebben az összezsugorodott. tartásban rekedt napo­kon. heteken, vagy éppen éveken át. ameny­n.vi Időre a büntetése szólt. Egy hathüvelyk átmérőjű kerek lyukon adták be neki a.z élelmet, ha ugyan a börtönőrök el nem feledkeztek róla. Egy börtönben láttam vagy tizenkét ilyen koporsót és mindnek volt lakója ... Az egyik elitéit elmondotta, hogy már őt évet töltött a koporsójában, Ítélete életfogy­tig szól... Eleinte még levitték minden héten egy kis szabad mozgásra, de lába, karja hamarosan elsorvadt és nem tudott többet járni. De élt... Egy másik koporsóban láttam egy szeren- / csétlen embert, akinek keze-lába még bilin­csekbe is volt verve. Ezt a büntetésnemet végre 1920-ban eltörölték. Mikor utoljára benéztem az urgai börtönbe, az udvar egyik sarkában, ott hevert egymás hegyén-hátán a sok koporsó, de nem kuporgott egyikben sem,senki.. Eddig tart a professzor megállapítása. Neki egyoldalúan rémséges embertelen kín­zást jelentett ez. Számomra sokkal többet. Valamelyik mongol ősöm kínlódhatott va­laha rettenetes deszkabörtönében s én álmomban hajszálpontosan átéltem ugyanazt a szenvedést... \ így játszik össze az álom és az élet, igy szól bele a jelenbe a kifürkészhetetlen mult misztikuma. I. Qy.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents