Keleti Ujság, 1942. június (25. évfolyam, 124-145. szám)
1942-06-18 / 136. szám
1942. J V N t V S IS csapatok mélyen behatoltak a belső védelmi övezet állásai közé is és elfoglalták a nagyjelentőségű Bzíbéria-evödmüvet. Az arcvonal többi részén sikeresen verték vissza a német csapatok a bolsevisták szórványos támadásait és több bekerített ellenséges csoportot semmisítettek meg. Anglia a Szovjet „rendőri felügyelete“ alá akarja helyezni Európát Az angolszász-szovjet egyezménnyel kapcsolatban a Basier Nachrichten című svájci lap azt közli, hogy belátható idd alatt valamennyi „ssöveséges“ nyilakozni fog a hd- lo»y utáni szándékokra vonatkozóan. A Daily Express szerint a szövetségeseknek az c tervük, hogy az ellenségeskedések befejezte után s éves lesz a fegyverszünet és csak azután kötik meg a békét. Az angolszászoknak és a kommunisták1- nak is nagy szükségük van arra, hogy ilyen fc agy hangii kijelentésekkel, a jövö vakmerő Almaival hódítsák el közvéleményüket, bilisen a tengelyhatalmak és Japán napról- Bapra elért hatalmas sikereivel nem állíthatnak szembe semmiféle tényt. Szavak és tervek, a medve bőrére való előzetes alku mindaz, amivel elaltatni igyekeznek lakos- •águk egyre erősödő, nyugtalanságát. Azokban a nyilatkozatokban és szerződés- tzövegben, amelyet közzétettek, senki sem hisz, Nyilvánvaló, ’ hegy titkos pőtmepegye- zés jött létre London és Moszkva között. Egyébként magának a szerződésnek szövege is olyan jellegű — amint német hivatalos helyen megállapítják —, hogy ha annak alkalmazására sor kerül, bármelyik, szerződő fél egyszerűen kijelenhetné, hogy azt Így és Így értette. Ilyen például a megegyezés harmadik cikkelye, amely szerint Nagi/britannia és a Szovjetunió rendőri felügyeletet gxrako- tolhat Németország és más európai országok fölött mindaddig, amig más megfelelő szervezetet nem létesítettek erre a feladatra. Európa nagyon is jól megérti, hogy mit jelentene számára ez a bolsevisták által gyakorolt „rendőri felügyelet" s az ilyen szerződésekre az európai népek fegyverei válaszolnak. A köz^Ji hetek még az eddigi eredményeknél i3 jobb'an meg fogják mutatni ezeknek a fegyvereknek érejét és szét fogják zúzni az angolszász-bolsevista álmokat. Betegek többnyire ejéSsrekedétfcss ta szoktak szenvedni. Vigyázzunk ilyenkor a rendes emészlásri. Betegségben, szükséges Eszakafrütában diadalmasan halad előre a fengeSycsapalok támadása A német véderő főparancsnoksága jelenti: Bszak-Afrikában kudarcba fulltak az Act-o- mátél nyugatra köriilz'árt brit csapatok kitörési kísérletei. Az utóbbi napon az El Gazaiéért vívott harcban több mint' 6000 foglyot ejtettünk. Ezenkívül zsákmányoltunk, vagy megsemmisítettünk S24 harckocsit, 35 löveget és több mint 300 tehergépkocsit. El Adern vidékén az ellenség makacs ellenállását megtörve elfoglaltunk több brit állást. Az angolok légiharcban 31 repülőgépet vesztettek. Mint már külön jelentés ben közöltük, a német légihaderö kötelékei és a haditengerészet egységei az olasz légi-, tengeri h lőerőkkel pgyiittmiiködve a Földközi-tengeren súlyos csapást mért az angol hajóhadra és nz ellenséges ellátási hajózásra. Német harci- és zuhanóbombázó repülőgépek június 3-tól 15-ig erősen biztosított brit ha jókars- ánböl négy cirkálót, és rombolót, két űrhajót és hat kereskedelmi hajót, összesen £6.000 tonna tartalmat süllyesztettek el. Azonkívül egy rombolót és nyolc kereskedelmi hajót torpedókkal eltaláltak, bombákkal felgyújtottak, vagy olyan súlyosan megrongáltak, hogy elvesztésükkel számolni kell. További hat hadihajót és hat kereskedelmi hajót bomba- vagy torpedótalálat ért. A iia- jókaraván biztosítására harcba vetett ellenséges vadászgépek közül 33 gépet légiharcok- Han lelőttünk. Négy német repülőgép elveszett. Az elért sikerekben különösen kitüntették magukat a Kesserlíng vezértábornagy parancsnoksága és a Lórzer, valamint a Griss- ler reptilőtábomokok és a jloffinann Waldau altábornagy vezetése alatt álló reptilörajok. A sikerben nagy része volt Reschke sorhajóhadnagy parancsnoksága alatt álló buvárna- * szádnak is, amely elsüllyesztett egy ellenséges cirkálót. A német légihaderő Anglia déli partjai előtt nappali és éjjel! támadásai során bombatalálatokkal megrongált három közép- nagyságii ellenséges kereskedelmi hajót. Brightontiál és Portlandnát súlyos találatokkal érték az ellenség badifontosságn berendezéseit. A brit légihaderö a szerdára virradó éjszaka zavaró célzatú támadásokat hajlott végre Nyugatnémetország ellen. Ez alkalom-’ mái, éjszakai vadászaink és légvédelmi tüzérségünk í) támadó brit bombázót lőttek le. Olasz; SisvaValos közlemény a diadalmas marmaricai csatáról Párna, junius 17. (MTI.) Az olasz főhadiszállás 749. számú hivatalos közleménye: .A tengely csapat ok marmaricai hadműveletei Acroma és El Adem övezetében kedvezően haladnak tovább. Kemény harcok után makacsul védelmezett, megerősített állásokat faglaltwnk el. Az Aki el Gazala elfoglalására vezető hadművelet során ejtett hadi zsákmány rnőg 234 harckocsira és páncéloskocsira, továbbá 85 ágyúra emelkedett. Egyéb gépkocsiknak százait semmisítettük meg, vagy zsákmányoltuk. A táborokban elhelyezett hadifoglyok száma több mint 6.000. A légi haderő bombázta Tobruk kikötőjét s lişnharcokban repülőink lelőttek 3 Curtis mintájú repülőgépet. Légikötelékeink éjjel-nappal, támadásokat hajtottak végre Halfar és Miecaba katonai berendezései ellen. Jó telitalálatokat értek el a célpontokon. Egy repülőgépünk nem tért viasza. Ném,H repülők elpusztítottak egy angol repülőgépet. A szicíliai csatornában, ahol a pántéiig*iái csata lezajlott, többszáz tisztet és tengerészt ejtettünk foglyul. Ezek a csatornában felgyújtott és elsüllyesztett hadihajók és kereskedelmi hajók . személyzetéhez tartóztak. Több mint százan könnyebbea-sulyosabban megsebesültek. Az Alexandriábái jövő ellenséges hajókaraván, amely 50 egységből áldott és amelyet az olasz és a német légihaderö Málta felé haladtában, megtámadott, észrevette a Kréta-szigetéről felszálló olasz repülőrajt. Erre megfordult és módot keresett, hogy folytassa útját- rendeltetési helye felé. Mialatt sietve visszatéri kiindulása kikötőjébe, a légihaderő újból megtámadta és újból súlyos csapást mért rá. A német támadások következtében négy cirkáló és romboló, valamint öt kereskedelmi hajó süllyedt el. Több más hajó találat következtében megrongálódott. Ezenkívül egy német teng er alatt járó elsüllyesztett egy cirkálót, az ölasz repülőgépek pedig egy torpedó- rombolót süllyesztettek el és súlyosan megrongáltak öt cirkálót és négy gőzöst. A sz*’cil>ai csatorna tele van a brit hajók és repülőgépek roncsaival Földközi-tengeri arcvonal, jnnius 17. (M T. I.) A Ştefani iroda különtudósitója jelenti: Annak a hata!n\as támadásnak következtében, amelyet a Bizerta-öböfben junius 14-én este hét óra tájban az olasz bombázók és torpedóvetők intéztek egy angol hajókaraván ellen, a karaván kénytelen volt kétrészre szakadni. A. kiströháják zöme visszafordult Gib- raltáfbő, kiindulási pontjára. Köztük volt egy igen rossz állapotba került repülőgép- anyahajó, egy cárkáló, amelyet találat ért és több más egység, amely kisebb-nagyobb mértékben megrongálódott. A karaván megmaradt része, amely ilyen mórion nagyon nehéz hclyzethe jutott, junius 15-én hajnalban bemerészkedett a Szicíliai-csatornába. Itt rajtaütött a 7, okút haditengerészeti hadosztály. A szicíliai-csatornában a tenger csakhamar tele volt különböző roncsokkal. Pantelleria környékén hatalmas füstölgő olajfoltak jelzik az elsüllyesztett hajók helyét. -A két tengeri, csata helyén állandóan olasz mentőrepülőgépek keringenek, hogy megmentsék a hajótörötteket és a tengerre leszállt repülőgépek legénységét. Eddig sok olasz repülőt sikerült így megmenteni. Sok angol repülő is van a megmentettek kő- zö'i. Egy olasz vizirepülőgép például tiz angol repülővel tért vissza. A s olasz veszteségek fájdalmasak, de elenyészőéit az angolokéhoz képest. A légi harcok hevességét mutatja, hogy sok olasz repülőgép találatoktól átlyug- gasziva és fedélzetén halottakkal és sebcoiŢ- tekkáT tért haza, Meghiúsult 3 bekerített angolok minden áttörési kísérlete Berlin, junius 17. (MTI.) A Kémet Távirati Iroda jelenti: Amikor az afrikai csata Tobruktól nyugatra a .tengelycsapatok javára eldőlt, német és olasz páncélos csapatok' és gépesített egységek, elzárták az utat! egy nagyobb brit erő- csoport elől, amely Tobruk felé akart visszavonulni. ,-l bekerített angolok valamennyi áttörési kísérlete meghiúsult. Ebben «. harcban tSbbssáfz foglyot ejtettünk, 400 gépkocsit, megsenminiettünk és mgymetmxtiségü hadianyagot zsákmányoltunk. A keleti irányba történt további előnyomulás során néhány, Tobruktól délre, húzódó, sivatagi erődre bukkantunk, s ezeked rohammal elfoglaltunk. Itt 800 hadifoglyon kívül több löveget és jelentős hadianyagot zsákmányoltunk. A délutáni órákban .a tenger felett ismét heves légiharcra került sor, amelynek folyamán német Messerschmidt vadászok 11 angol repülőgépet lőttek le. Angliát hamisan tájékoztatták az afrikai helyzetről Genf, junius 17. (MTI.) A Kémet Távirati Iroda jelenti: Londénban igen nagy feltűnést keltettek,' azok a hírek, amelyek Monptonnák, a brit, tájékoztatóminisztérium kairói képviselőjének küszöbönálló visszahívásáról szólnak. Jóiért e- sült körökben kijelentették, hogy- Monpton rövidesen Londonba érkezik és többé nem tér vissza állomáshelyére. A visszahívást a brit hadseregnek Észak-.Afrikában . elszenvedett^ megsemmisítő vereségével, hozzák kapcsolatba. Már hosszabb idő óta Ismételten panaszok merültek 'fej amiatt, hogy a Kairóban működő tájékoztató szerv elégtelenül .és hamisan tájékoztatja n közvéleményt. Ár. angol hir- lapok levelezői többizben panaszkodtak, hogy a brit tájékoztató seen1 hamis képet, nyújt nekik a sivatagban uralkodó helyzetről. . TV némei csapnloSt rrtéíy élcet verlek SzebiiSKSofrol erőflvonalai Berlin, junius 17. (MTI.) A Führer főhadiszállásáról jelentik a Német Távirati Irodának: A véderő főparancsnoksága közli: A német és román csapatok az ellenség elkeseredett, ellenállása és á nagy térepne- bézségek ellenére sikeresen folytatták tárna- dásáikat Szebasztopol erődje ellen. Az ellenséges védelmi rendszeren ütött réseket erősen kiszélesítették és belőlük kiindulva mély éket vertek a szovjet erődvonalak közé. A támadás mindkét szárnyán súlyos harcokban sikerült erősen kiépített magaslati állásokat elfoglalnunk. Szerdán hajnalban heves rohammal elfoglaltuk a Szil*, rí áról e nevezett erődmüvet. A légihaderö kiválóan támogatta a gyalogság harcait. A keleti arcvonal középső szakaszán, az arcyonal mögötti területen megsemmisítettünk szétugrasztott ellenséges csoportokat. Az Ilmen-tótól délre kudarcba fulltak az ellenség támadásai. A wolchovi arcvonalon az ellenség ismételten kísérletet tett arra, hogy nagyléi- számu erőkkel áttörje a német csapatok által a mocsaras erdőkben szívósan védekező bolsevisták ellen alkotott záróéket. A bolsevisták valamennyi támadása eredménytelen maradt. Csapataink egyre szorosabb gyűrűt vontak azok köré az ellenséges erők köré, amelyeket a ’/.ál’óéktől északra zártak körül. Harci- és zubanóbombázó repülőgépeink az Ilmen-tótól délkeletre súlyos veszteségeket okoztak az ellenségnek. Az Északi-tenger partvidékén, Jokonga kikötőjében bombatalálatokkal elsüllyesztettünk egy S000 tonnás ellenséges kereskedelmi hajót. Berlin, junius 17. (MTI.) A Német Tivirăţi Iroda jelenti: Mint a véderő főparancsnoksága közli, a szebasztopoli erődítmények ellen tovább folynak a harcok. Az ellenség szívós ellenállásának megtörése után újabb ellenállási fészkeket semmisítettünk meg. Az ellenség ellentámadásait visszavertük, több páncélost szétlőttünk, erős erődmüveket tüzérségi tűzzel szétzúztunk, Légihaderönk folytatta heves támadásait az erődmüvek és a kikötő ellen. A Donec-vidékén ellenséges erőeaoporiok kihasználva a talajmenti ködöt, át akgriak kelni csónakokon a néniét ellenőrzés alatt tartott partmenti övezetre. Az ellenséges csoportokat részben átkelésük alatt megsemmisítettük a folyón, részben az átkelés után visszavertük a parti bozótokba, ahol teljesen bekerítve a megsemmisülés előtt állanak. A volchovl arcvonalszakaszon tégthád- erönk támadásai nagy és véres veszteségeket okoztak az ellenségnek. Német hídfőállások a Donee egyik keleti mellékfolyójánál Berlin, junius 17. (MTI.) Katonai helyről közük a Német Távirati Irodával: A német csapatok a Charkovtól keletre lévő arcvonalszakaszon a Donee egyik keleti mellékfolyóján több hídfőt létesítettek és azokat összefüggő hídfőállásokká építették ki. A németek sikereiket aránylag igen kis veszteség árán érték el. nyHt Tóth Katalin női divat, fehérnemű, harisnya és rövidáru üzlete, Unió-u. 2. A hmdii vezérek egyértelműen követelik az angolok azonnali távozását Bangkok, junius 17. (MTI). A Német Távirati Iroda jelenti: Nehru, miután Vardhában befejezte megbeszéléseit Gandhival és Azaddal, Bombaybe érkezett. Az indus nemzeti értekezlet tagjai lelkesedéssel fogadták azt a hirt, hogy Nehru-, valamint Azad kongresszusi elnök támogatja Gandhinak azt a követelését, hogy az angolok azonnal hagyják el Indiát. Port Daruin felett 20 angolszász gépet lőttek le a japánok Tokió, junius 17. (MTI). Az OFT jelen«: Mint az egyik japán támaszpontról kö*» lik, azok a japán bombázó- és vadászrepülőgépek, amelyek junius 13-án és 11-én törnejf> támadásokat intéztek Port-Darwin ellen, fi- löttek 20 ellenséges repülőgépet. Küenc ujcíbb hajó pusztulását ismerik be az amerikai jelentések Stöct-^olm, junius 17. (MTI). A Német Távirati I.„ Ja jelenti: A Mexikói öböl együk kikötőjéből jelenti az Associated Press: Egy ellenséges tengeralattjáró két torpedója a Mexikói öbölben elsüllyesztett egy középnagyságú északamerikai fehérhajót. Kedden az életbenmaradtak az öböl egyik kikötőjében partraszálltak. Elmondták az elsüllyesztés egyes részleteit. A buvárhajó 12-én megleste hajójukat; egy torpedó oldalba találta a hajót, azután a második elsüllyesztette. A legénység tizenöt tagja meghalt, a többi mentöesónakokon órákon át hányódott a tengeren, amíg aztán egy arra haladó hajó meg nem látta. A tengerészeti hatóságok megengedték, hogy a torpedózás egyes részleteit elbeszéljék, Madrid, junius 17, (MTI). A Német Távirati Irodái közli: Washingtoni jelentés szerint az Egyesült Államok haditengerészeti minisztériuma közölte, hogy ellenséges tengeralattjárók *0 Atlanti óceánon és a Karibi-tengeren, újabb hat kereskedelmi gőzöst süllyesztettek el, amelyek közül három amerikai volt, a másik három pédig angol, norvég és panamai hajó. Newyork, junius 17. (MTI). Az OFI jelenti: A tengely egy buvárnaszádja két nagy amerikai kereskedelmi hajót torpedózott meg as Egyesült Államok keleti partján egyik fürdőhelyen, többezer fürdözö sseme- láttára. Azonnal bombázó repülőgépek és kisebb hadihajók indultak a tengeralattjáró üldözésére, de az eredményről eddig még nem adtak ki jelentést,