Keleti Ujság, 1942. május (25. évfolyam, 98-122. szám)
1942-05-08 / 104. szám
JSjéj:enUrsjtta 19 4 2, MÁJUS a A Kormányzóhelyettes Ur és hifvese résztvett Nagyvárad díszközgyűlésén A Főméitőságu Pár csütörtök este elutazott Nagyváradról "Nagyvárad, május 7. (MTI.) Vitéz nagybányai Horthy István konmányzóhelyettes és hitvese a Gábor Áron tüzér hadapródiskola zászlóavatási ünnepsége után résztvett az iskola diszebédjén, majd megtekintette a nagyváradi repülőteret és végignézte a huszárezred gyakorlatát. Délután Hhttkii Endre főispán a városházán teát adott a Főméitőságu pár tiszteletéi«. Ugyancsak a délután folyamán a Kor- mányzóhelyettes Ur ŐfÖméltósága, megjelent a város díszközgyűlésén, amelynek résztvevői hosszantartó lelkes él jeligéssel és tapssal ünnepelték a Főméitőságu Urat. A Magyar Hiszekegy elhangzása után Tllatky Endre főis- ispán köszön töte a komiányzóhelyettes urat közvetlen, meleg szavakkal. Megnyitó beszéde után Soós István dr. polgármester előterjesztette indítványát Szent László király szobrának a Szent László téren való felállítása tárgyában. Az előterjesztést a díszközgyűlés egyhangúlag elfogadta és végrehajtásával a polgármestert megbízta. Ezután ünnepélyesen leleplezték a. közgyűlési teremi homlokzatán lévő hatalmas festményt, amely vitéz nagybányai Horthy Miklós 19iO szeptember 6-i nagyváradi bevonulását ábrázolja. A közgyűlés tagjai helyükről felállva hosszasan lelkes éljenzéssel ünnepelték Orszáygya'rapitó Kormányzó Urunkat. A leleplezés után Tlmry Kálmán dr. nyugalmazott Ítélőtáblái elnök a város polgársága nevében köszöntötte a kormány zóhelyettes urat. Az üdvözlőbeszéd elhangzása után a díszközgyűlés tagjai rendkívül melegen ünnepelték a Főméitőságu Urat. A díszközgyűlésről távozva a Kormányzóhelyettes Ur és hitvese a Szent László téren. a Rákóczi- és a Horthy Miklós utóm haladt a pályaudvar felé. Az útvonalon felsorakozott közönség rendkívüli nagy lelkesedéssel ünnepelte a kormányzóhelyettesi-párt. Este 7 órakor Ö főméltósága és a Főméitőságu Asszony' ellwgyţa Nagyváradot. Vitéz Lukács Béla a nemzeti szellem szegedi diadaláról emlékezett meg a MEP értekezletén Budapest, május 7. (MTI.) A Magyar Élet Pártja vitéz Lukács Béla táreanélküli miniszter, országos pártelnök elnöklésével csütörtökön délután értekezetet tartott, amelyen nagy számban jelentek meg a párt tagjai, valamint a kormány tagjai. Vitéz Lukács Béla megnyitó beszéde során megemlékezett arról, hogy 23 évvel ezelőtt, május 7-én szállották meg a szegedi tisztek Gömbös Gyula parancsára a Baross-téri laktanyát, fegyverezték le a vörösőrséget és tűi lék ki a tornyokra a magyar nemzeti lobogót Ezzel az országban megszűnt, a vörös rémuralom és a nemzeti szellem diadalmaskodott. Az .értekezlet tagjai lelkes éljenzéssel fogadták az országos elnök megemlékezését. A továbbiak során vitéz Lukács Béla meleg szeretettel köszöntötte Put'nőky Móricot, a párt nesztorát, aki 1892 óta tagja a képviselőhúznak és 19.11 óta a képviselőház háznagya. "A párt tagjai igen melegen, lelkesen ünnepelték Pulnoky Móricot. Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter ezután részletesen tájékoztatta a párt tagjait a szórvány-magyarság iskoláztatásának kérdéséről. A miniszter tájékoz tatóját az értekezlet egyhangúlag tudomásul vette. ■ Várady József a párt áHásfog.a’isát kérte annak érdekében, hogy a főváros egyik utcáját, vagy terét néhai Darányi Kálmánról nevezzék el. Az értekezlet egyhangúlag magáévá tette a javaslatot. Végül Padányi Gulyás Jenő és Szabó Gyula terjesztett elő pártinterpellációt, amelyre Kállay Miklós miniszterelnök és Hóman Bálint vallás- és köz- oktatásügyi miniszter válaszolt. Az értekezlet ezzel véget ért. Utána pártvacsora volt. Magyarország megszakította a diplomáciai viszonyt Brazíliával, Uruguayva! és Paraguayval Budapest, május 7. (MTI). A hárorphatal- | és Paraguay államokkal május 2-.án meg- mi egyezményből következő szolidaritás alap-1 szakította a diplomáciai viszonyt, ján a magyar kormány Brazilia, Uruguay | DEANNA DURBIN a legnépszerűbb sztár, mindnyájunknak kedvence aki a bűbájos énekeivel felderítette a sziveket, most első drámai szerepében ^ VÁLASZÚTON cimü filmjében mától a ROYAL MOZGÓBAN. Partnerei: Kay Francis, Walter Pidgeon, és a Hawai-zenekar. Vasárnap d. e. 11 órakor matiné, számozott helyekkel. Maudzsukuőba látogatott a kínai nemzeti kormány elnöke Hazinking, május 7. (MTI.) A Német Távirati Iroda jelenti: Vangcsingvej a kinai nemzeti kormány elnöke csütörtökön kíséretével együtt hivatalos látogatásra Mand- zsukuoha érkezett. A mandzsu kormány üdvözlő üzenetet hozott nyilvánosságra, amelyben Vangcsingvej elnök látogatását a legfontosabb eseménynek minősíti a mandzsu állam megalakulása óta. Részletek Corregidor elestéről Tokió, május 7. (MTI.) A Német Távirati Ii-oda jelenti: Corregidor szigetelőd elestéröl még a következő részletek váltak ismeretessé: A japán légierő, amelynek a hadműveletekben nagy része volt, a japánoknak Cor- regidor-szigetén történt partraszállása után folytatólagosan támadta az ellenséges állásokat, főleg á sziget északnyugati részén. Szerdán a kora reggeli órákban a japán bombázók támadásai főleg az ellenséges tüzérségi állások ellen irányultak a Corregi- dortól délnyugatra fekvő Caballo-szigetén. A japán légierő „puhító“ támadásai nyomán a japán rohamcsapatok partraszálltak Caballo-szigetén, amely a szerdai kora reggeli órák óta szilárdan japán kézben van. Ezen \ fapán csapatok Stockholm, május 7. (MTI.) A Német Távirati Iroda közli: A brit hírszolgálat jelentése szerint, Csungking-Kina szóvivője közölte, hogy a burmai ut mentén előnyomuló japánok elér- ■ a régi szigeten rendkívül megerősített erőd van, amelynek ütegei a corregidort ütegek támogatásával egészen a sziget elcstéig tüzeltek a benyomuló japán egységekre. Május 6-án a kora reggeli órákban a japán csapatok aztán elfoglalták az erődövezetet, mig más csapatok a Corregidor-sziget középső részén fekvő Malinto-dombokat foglalták el. Stockholm, május 7. (MTI.) A Nőmet Távirati Iroda közli: Washingtoni jelentés szerint Corregidor elértekor hozzávetőlegesen 11.500 ember volt a Manilái-öbölben fekvő szigeten. A hadügyminisztérium ezzel kapcsolatban közölte, "hogy ezek valószínűleg mind japán fogságba estek. elérlek Lefangol ték Csefangot, amely 25 mérföldre fekszik a Yünani határtól Csungking felé. A továbbiakban a szóvivő közölte, hogy a Japán csapatok egészen Yehunig nyomultak előre. €§angfba jsek néwy hadosztállyal a burmai határra érkezett Tokió, május 7. (MTI.) A Német Távirati Iroda közli: A Nisi Nisi Simbun jelentése szerint, csungkingi hirek beszámolnak arról, hogy Csangkajsek tábornagy 4 hadosztállyal a burmai határra érkezett, hogy tehermente- sitse Stillwell altábornagyot. A lap további jelentése szerint Stillwell altábornagy, a csungkingi csapatok főparancsnoka Mandalay eleste után, magasrangu csungkingi tisztekkel, nagy nehézségek árán, elmenekült egy közelebbről meg nem nevezett tartományba és ott egy burmai támaszpontot ért cl. Elsüllyesztettek egy tízezer tonnás brit cirkálót a Jeges-tengeren Meg van-© elégedíre a Síovjel madagaszkári „második arcvonallal“? Róma, május 7. (MTI) A Lavoro Fascista szerint általános derültséget keltett az United Pressnek az a távirata, amely szerint az angolszász hatalmak Madagaszkár-szige- tén megteremtették a Szovjetunió által oiy rég óhajtott második arcvonalat. Ellentétes hirek Diego Yichy, május 7. (MTI.) A Német Távirati Iroda jelenti: Csütörtökön délután 6 órakor illetékes köröktől szerzett értesülés szerint, Diego Suarez város változatlanul hevesen ellenáll. .Ezzel szemben megerősítik Antsirane város elestél, amely a diego-suarezl öböl legjelentősebb városa. Antsiranet az angolok május 7-re virradó éjszaka folyamán, éjszakai támadás után, foglalták el. Yichy, május 7. (MTI.) A Német Távirati Iroda jelenti: Illetékes francia körökben csütörtökön este megerősítették, hogy Diego Suarezben Vichy', május 7. (MTT.) Az OFT jelenti: Megerősítették, hogy a brit erők csütörtökön a kora délelőtti órákban benyomultak Diego Snarei városába. Hír szerint a kikötő védői és a brit parancsnokság között megbeszélések kezdődtek. Hugo Sitar ezt öl délre a sziget védőinek ellenállású tovább folyik. — Most önként felmerül a kérdés erre a gyerekes beállításra — Írja a lap — hogy vájjon a Szovjetben meg vannak-e elégedve ezzel a „második arcvonallal“, tekintettel arra, hogy Madagaszkár-szigetén nincsenek se németek, sem olaszok, se japánok. Suarez elfoglalásáról megszüntették az ellenségeskedést. A várost és a haditengerészeti támaszpontot védő parancsnokság és a brit parancsnokság között megbeszélések kezdődtek a fegyverletétel módozatairól. Vichyben hangoztatják, hogy az ellenségeskedés megszüntetése csupán Diego Suarezre vonatkozik. A várostól délre a harcok tovább folynak és a francia csapatok továbbra is ellenállást tanúsítanak. Illetékes körökben közlik még, hogy a Diego Suarez magasságában tartózkodó angol tengeri erők csütörtökön délután fél 4 órakor a diego suarezi kikötőbe érkeztek. Amszterdam, május 7. (MTI.) A Német Távirati Iroda közli: A brit hirszolgălaţ jelentése szerint Churchill a Madagaszkár «ellen intézett angol támadásról elmondott közlésében ezt a kijelentést tette: —- Elszomorító dolog az, hogy az angolok és a franciák között vérontásra került sor. Amszterdam, május 7. (MTI.) A Német Távirati Iroda közli: A brit hirszolgálat jelentette, hogy a 10.000 tonnás Edlnbourgh cirkáló, ellenséA neme) és olasz diplomaták még nem utazhattak e Brazíliáké; Buenos Ayres, május 7. (MTI.) A Német Távirati Iroda jelenti: Ismét elhalasztották a 355 birodalmi német és 237 olasz diplomatának Rio de Janei- róból eredetileg május 5-re kitűzött elindulását. A külügyminisztérium közölte, hogy az elutazással összefüggő több kérdést még nem intéztek el. LEGÚJABB SPORTHÍREK A vasúti kedvezmény vissze vrnása ellenére is meq kell taitani az NB mérkőzéseket 70—80 főnyi ifjúsági edzőtábor lesz a nyáron Kolozsvárott A MLSz országos elnöksége szerdán este ülést tartott. A kerületek és alosztályok vezetőivel folytatott tárgyalások tudomásulvétele után a MLSz elnöksége kimondotta, hogy a nyár folyamán Kolozsvárott ifjúsági edzőtábor lesz ~0—80 fővel. A május 10-i NB forduló ügyében az OSK- val folytatott megbeszéléseket tudomásul vette az elnökség. Az NB összes osztályaiban teljes forduló lesz. A MLSz elnöksége elfogadta a horvát lab- danigó szövetség ajánlatát, amely szerint ges hadműveletek folytán, az Északi Jeges- tengeren elsüllyedt. A cirkáló legénységének békebeli létszáma 750 ember volt» június j-én Budapesten horvát-magyar labdarugó mérkőzés lesz. Az előkészületeket az elnökség már most megkezdi. Közölték, hogy az olasz szövetség a sorra kerülő magyar-olasz válogatott labdarugó mérkőzés időpontjául december 18-át ajánlotta. Ezt a mérkőzést Olaszországban bonyolítanák le. A MLSz elnöksége illetékes helyről azt a* értesítést kapta, hogy a labdarugó csapató}i eddigi 50 százalékos vasúti kedvezményét visszavonják. így az NB-ben résztvevő, valamint a kerületi bajnokságok csapatai teljes vasúti jeggyel utazhatnak mérkőzéseik színhelyére. A Szövetség e héten körlevelet intézett a» érdekelt NB csapatokhoz, amelyben a vasúti jegy visszavonása ellenére is kötelezte őket a vasárnapi forduló lejátszására. A Szövetség az OSK-tól határozott Ígéretet kapott bizonyos összegű segély kiutalására. Ennek az ígéretnek birtokában a Szövetség pénzbeli segélyt küldött csütörtökön a rászoruló társadalmi egyesületek részére, hogy az utazásnál fennakadás ne legyen. A szerkesztésért felel: NYIRö JÓZSEF. A kiadásért felei: JENE* LÁSZLÓ. Szerkesztőség, kiadóhivatal és nyomda: Brassai-utca 7. sz. Telefon: 15-08. Postatakarékpénztár! csekkszámla száma: 72148. Postafiók: 71. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. Diego Suareztol eléír© loyább folyik az ellenállás ' ' A Minerva Irodalmi és Nyomdai Müintézet Rt. nyomása. F. v.: Major József I