Keleti Ujság, 1942. május (25. évfolyam, 98-122. szám)
1942-05-23 / 116. szám
Meghalt Peihő Attila, a Nemzeti Színház örökös tagja Budapest, május 22. A Budapesti Értesítő jelenti: Pofád Attila, a Nemzeti Színház örökös tagja pénteken délután hosszú szenvedés után meghalt. Temetéséről még nem történt Intézkedés. Pethő Attila 1891-ben született Budapesten. 1909-ben került a Magyar Színházhoz. A háború után a Belvárosi Színházban játszott s 1921-ben szerződtette a Nemzeti Színház. Nagy művész volt klasszikus és modern szerepekben egyaránt. Herczeg Ferenc ,fHid“ cimü színmüvében ő alakította a bemutatón és még sok estén át Széchenyi Istvánt. Legemlékezetesebb sikere ehhez a műhöz fűződik. A nagy magyar színművész elhunyta országszerte osztatlan, mély részvé tét telteit, v 1--------* Je'pnlcTsen L ihővitik a Lö^elláV^si hivaial halásk őréi Budapest, május 22. (MTI.) A közeljövőben kormányrendelet jelejuk meg, amely jelentősen klbőviti a közellátási hivatal hatáskörét és felsorolja azokat a teendőket, amelyeket a jövőben a közellátási hivatal felügyelőségei fognak ellátni. Többek között a közellátási hivatal hatáskörébe utalják a liszt, cukor, tüzelőanyag, textil, szappan és a cipő forgalmát. IHegjaviljáli Marosvásárhely vhellálásáf Marosvásárhely, május 22. A város Er- délyszerte hírhedtté vált, áldatlan vízellátásában előreláthatólag már a közeljövőben gyökeres változás várható. A vízmüvek ugyanis hatalmas uj vízmedencéket építtet, amelyek Csiky Lajos műszaki tanácsos kijelentése szerint már szeptember elejére elkészülnek. ősz elejétől tehát már uj szűrőkészülékeken keresztül kapja Marosvásárhely az ivóvizét, teljesen fertőző-mentes állapotban. Az uj szűrőberendezéseket a Ganz- Danubius budapesti cég szállítja a városnak. Jegenye-fürdőn bonyolítja le Kolozsvár népjóléti h vatala a gyermeknyaraltatási akciót Kolozsvár, május 22. Egeres és Sztána között fekszik Jegenye-fürdő, amely valamikor híres gyógyfürdő volt. A kies fekvésű fürdő az Egeresi Szénbánya Rt. tulajdona, a két fürdőépület berendezése viszont a társaság munkásaié. Kolozsvár városának népjóléti osztálya a mar ismertetett gyermek- nyaraltatá3 céljaira fekvésénél és levegőjénél fogva legalkalmasabbnak találta Jegenye-fürdőt s ezért érintkezésbe lépett mind a bányatársaság igazgatóságával, mind a berendezést birtokló munkássággal. A tárgyalás eredményeként megállapodtak abban, hogy junius 15-től szeptember 1-ig kéthetes csoportokban 100 gyermeket ingyen nyaraltatnak Jegenye-fürdőn. Ebből 75 kolozsvári gyermek, akiket a város népjóléti osztálya jelöl ki, Jó pedig a bányatársaság munkásainak gyem eke. Elsősorban a hadbavonultak gyermekei, azután a. sokgyermekes családok élvezik az elsőbbséget., de az ügyosztály tekintettel van az igénylők anyagi helyzetére is. A gyermekek 6 évtől 14 éves korig nemcsak teljéin díjtalan ellátásban, hanem megfelelő felüayetben és orvosi kezelésben is részesülnek. Ennek a nagyszabású gyermeknyaraltatási akciónak költségeit részben Kolozsvár váiosa, részben a Nép- és Család- védelmi A ap fedezi. Emellett számítanak az Országos Gyermekvédő Liga segítségére és támogatáséin is. Mindenesetre nagyjelentőségű, hogy többszáz szegény gyermek jut egészséges helyen kétheti díjtalan nyaraláshoz és ellátáshoz. Különösen nagy jelentősége van ennek most, háborús vszonyok között. Kűrien díjtalan kömyw'ap" képes árjegyzéket a „MÉHKAS“ DIÁKSZÖVETKEZETTOi KOLOZSVÁR Mátyás király tér 2. sz, I Egymilliólcéfszazezer hold ingatlan szabadul fel a zsidók kezéből BUDAPEST, május 22. (MTI.) A képvl- • sági és 500.000 hold erdőgazdasági ingat- selöházban pénteken benyújtott törvényja- I lant vesz ki a zsidók kezéből, vaslat 700.000 kataszteri hold mezőgazda- j Magyarcrszág és a szlovák köztársaság a mindinkább őszinte és tiszta szomszédi viszonyhoz közeledik _ Pozsony, május 22. A pozsonyi Transcontinent Press május 20-án Riedl Ferenetől a magyar-—szlovák viszonyról közöl cikket és többek köz,ött a következőket írja: Kállay Miklós miniszterelnök és külügyminiszter a közelmúltban a parlament külügyi bizottsága, előtt ismertette a külpolitikai helyzetet és rámutatott arra, hogy Magyar- ország viszonya a szomszéd állam-okhoz javult. Magyarország és a szlovák köztársaság a mindinkább őszinte és tiszta szomszédi viszonyhoz közeledik, amely kölcsönös tiszteleten és elismerésen alapul. Szabó György voM pozsonyi magyar követ és Kulin Lajos pozsonyi magyar követ, valamint Sipsmk budapesti szlovák követ munkásságának köszönhető, hogy a. magyar— szlovák viszony minden fontos tényezőre kifejlődik és érvényre jut. Kezdetben nagy nehézségeket kellett áthidalni, hogy a mindkét oldalon megnyilvánuló bizalmatlanságot eltüntessék. Ez most örvendetes módon sikerült. Gazdasági részről Nicki Alfréd és Poyak rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter végeztek értékes munkát. Ehhez járult, a népcsoportok helyzetének előnyös kifejlődése, amely a népcsoportok elismerésével nyert kifejezést. A szlovákiai Magyar Pártok Esterházy JáStockholm, május 22. (MTI). A Német Távirati Iroda közli: Mint a brit hírszolgálat Washingtonból jelenti, Roosevelt elnök a pénteki sajtóértekezleten kijelentette, hogy a háború még sokáig fog tartani és semmi ok nincs arra, nos gróf vezetésével, mint magyar népközösség átfogó munkaközösségbe tömörültek, viszont Magyarországon elismerték a Szlovák Nemzeti Egység Pártot Föhn dr. vezetése alatt. Ullein-Reviczky Antal sajtófőnök tátrai tartózkodása, amelynek során mértékadó szlovák államférfiakkal folytatott eszmecserét, szintén hozzájárult a baráti viszony kiépítéséhez. A közeljövőben Tido Gáspár szlovák propagandafőnök érkezik Budapestre és a Külügyi Társaság keretében tart előadást. A szlovákiai magyarok szervezete kitűnő és a magyar népcsoportok teljesen szabadon fejlődhetnek, miként, a német népcsoport.. -4 Szlovák Nemzeti Egység Pártja Magyarországon nemrégiben szintén megkezdte működését: A magyar—szlovák viszony jó és fejlődésképes alapját képezi a bolsevizmus elleni közös küzdelemben megnyilvánult sors- közösség és az a körülmény, hogy Magyarország és Szlovákia egyaránt az uj Európa és az uj rend mellett tettek hitvallást. A magyar—szlovák viszony mindinkább javul és a baráti kapcsolatok kiépítése a most megalakuló európai közösségtudatban és a szomszédos hogy az egyik héten túlságosan derülátók, a következő héten pedig borúlátók legyünk. Roosevelt utalt arra, hogy a szövetségesek számára a ha jóelsüllyesztések által támadt helyzet komoly. 1942. M A J V S 23 CAPITOL.ban! Ma premier! j 1. A tengeralattjárók hősies har- camak és izgalmas kalandjainak filmje „105“ nem fért vissza Eredeti mélytengeri felvételek! Tangöiiármonika parádé Hangulatos magyar zenés film. Főszerepekben: ANNIE KELLY, WEYGAND TIBOR és a MARNITZ tangóharmonika zenekar. Vasárnap és hétfőn délelőtt 11 órakor is vetítve! Jegyelővétel d. e. 11—1. A debreceni egyetem diszdoktorává avatták Zauerbruck Frigyes berlini egyetemi tanárt Debrecen. május 22. (MTI.) A debreceni Tisza István tudományegyetem ünnepélyes külsőségek között avatta az orvostudományi kar diszdoktorává lovag Za-uerbruck Frigyes titkos udvari tanácsost, a berlini egyetem nyilvános rendes tanárát. Az ünnepélyre az egyetem aulájában nagyszámú előkelő közönség ült össze. Intézkedések az ideiglenes ipar igazolványok és engedélyek kiadási határidejének meghosszabbításáról Budapest, május 22. (MTI.) A kormány a visszacsatolt keleti és erdélyi országrészen kiállítható ideigienes )| ári gazolványok és engedélyek kiadására megállapított határidőt folyó évi december 31 ig, a• képesítéshez_szűk. séges igazolvány kiállításának határidejét pedig 1943 junius 39-ig meghosszabbította, Ren delkezetţ továbbá a minisztérium az iránt, hogy az iparhatóságok az ideiglenes engedély joghatályának tartamát, még ha az a rendeletben megállap’tott idő alatt járt is le, legfeljebb 1934 junius 30 lg terjedő időre meghosszabbítsa. Átmeneti könnyítéseket tartalmaz a rendelet az ipari képesítéshez kötött . igazolványoknak kiállításáról is, \ bíziosífási »»eraiőcBéselí uj ilfelébe Budapest, május 22. (MTI). A kormány rendeletét adott ki a belföldön működési jog- nein bíró biztosítási vállalatokkal kötőit biztosítási szerződések illetékeiről. LEGÚJABB SPORTHÍREK DÖNTETLENÜL JÁTSZOTT A MAGYAR KÉZILABDA CSAPAT BERLINBEN Berlin, május 22. A magyar válogatott kézilabdázó csapat németországi és dániai mérkőzései után a berlini sportmezön barátságos mérkőzésen mérte össze erejét a birodalmi főváros rendőrségi csapatával. Az izgalmas mérkőzés 9:0 arányban döntetlenül végződött.. Az első félidőben a magyarok vezettek 5:3 arányban. A I3EAC NYERTE A FŐISKOLÁS TŐR- VIVÖ CSAPATBAJNOKSÁGOT Budapest, május 22. Pénteken délután tartották meg az 1942. évi főiskolai tőrvivó csapatbajnokságot. Első lett a BEAC két győzelemmel, második a LASE csapata egy győzelemmel és harmadik a MAFC 0 győzelemmel. A szerkesztésért felels N V IBS JÓZSEF. A kiadásért fele): JENE» LÁSZLÓ. Szerkesztőség, kiadóhivatal és nyomda; Brassai-utca 7. sz. Telelőn: 15-08. Postatakarékpénztár! csekkszámla száma: 72148. Postafiók: 71. sz. Kéziratokat nem adunk vwssza. „Irlüzaíos robbanás és a Maryland amerikai esatahagé törpédéiül találva, elsüllyed!“ Róma, május 22. (MTI). A Giornale ét Italia közli az első részleteket a Maryland amerikai páncélos elsüllyesztéséről. Äjszaka háromnegyed 3 óra után néhány perccel pillantotta meg az amerikai najórajt az olasz búvár naszádparancsnok. A csatahajót sok torpedóromboló kisérte. A tengeralattjáró habozás nélkül áttörte a torpedó- rombolók láncát es néhány száz nAterre megközelítette a csatahajót. Miheiyc lótávolságra jutott,- minden időveszteség nélkül kilőtte a torpedókat. Két hatalmas robbanás Császár Elemér dr. a pécsi tuáományegye'em ui dékánja Pécs, május 22, (MTI). A pécsi Erzsébet Tudományegyetem orvostudományi kara dékánjává az 1942—1943. tanévre dr. Császár Elemért, az elméleti és gyakorlati fizika nyilvános rendes tanárát választották. Allameilenes cselekmények ügyében ítélkezett a budapesti bünletőtörvényszék Budapest, május 22. (MOT). A budapesti bünletőtörvényszék ma hirdetett Ítéletet abban a bünperben. amelynek elsőrendű vádlottját, Iván Pál lákatossegédet az ügyészség robbanóanyag felhasználásával elkövetett állam} elf or gatás bűntettében, továbbá az ország területének tiltott elhagyásával és kétrendbeli határátlépés vétségében találta bűnösnek. A vádlott társai közül Huver Géza kárpitossegéd ellen az állam rendjének erőszakos felforgatására irányuló bűntett, az A. Minerva Irodalmi és Nyomdai Hüintézet Bt, nyomása, F, v.: Major József \ reszkettette meg a levegőt. A páncélos hajó megállt és oldalára, dőlt és sülyedni kezdett. A Giornale d‘Italia megállapítja, hogy a ragyogó teljesítmény teljes sikerrel koronázza az olasz tengeralattjárók fáradozásait. A Maryland csatahajó elvesztésével ismét rendkívül. súlyos veszteség érte az%.merikai hadiflottát. Az Egyesült Államok a háború kitörésekor 15 nagy páncélos csatahajóval rendelkezett,, Ezek közül .9 már elveszel,}, úgyhogy mindössze hat amerikai páncélos csatahajó maradt használatban. ország területének tiltott elhagyása és háromrendbeli határátlépés miatt emelt vádat, több embert pedig bűnpártolás vétségében vont felelősségre. A büntetötörvényszék Iván Pált 10 év fegyházra, Huver Gézát 10 hónapi fogházra, 10 vádlottat, pedig 10 naptól 5 hónapig terjedő fogház-, illetve pénzbüntetésre Ítélt. Rendelet a távbeszélővezetékek felmondásáról Budapest, május 22. (MTI). A m. kir. kereskedelmi és közlekedésügyi miniszter rendeletet adott ki a távbeszélövezetékeknek a posta részéről való felmondása ügyében. A rendelet szerint az előfizetői jogviszonyt a vonatkozó elöbbeni rendelkezés 4. pontjaiban foglalt határidőre a posta is felmondhatja. A felmondással szemben a kereskedelmi és közlekedésügyi miniszternél első fokú és halasztó hatályú fellebbezésnek van helye. A fellebbezést a felmondástól számított 15 napon belül kell benyújtani annál a postaigazgatóságnál, amely a felmondást tart almazó határozatot közölte. A posta a vezetéket a döntés kihirdetéséig nem szereli le. érzelem tudatában nyer kifejezést. Roosevelt: „4 szövetségesek számára a hajóelsüllyesztések álfal támadt helyzet komoly“