Keleti Ujság, 1942. április (25. évfolyam, 74-97. szám)
1942-04-12 / 82. szám
Jjfis&grjT flirjAo ekele pont a Csendes-óceánon AdÁr éa indokolt harc folyik, a ponyvairodalom ellen. Komoly kritikusok nyilatkozatai, közírók vezércikkei, szatirikusok élcelődései az utóbbi időben sorozatosan rántottak le a leplet 'az irodalom sarlatánjairól. Most utoljára olvassunk még egy ponyva- regényt, vagy ha úgy tetszik, egy ponyva-novellát, de ezzel fejezzük, be egyszersmindenkorra ezt az igen alsó- rendű szórakozást. Négyen voltunk. Négy világcsavargó, akiket még a legzüllöttebb kalózhajó sem tűrt volna meg a fedélzetén. Yellow-Kid, a mongol-árja keverék különös torzszülöttje, Pite Flube. a marseillei matrózkocsmák virága, Kleofás. a tanár ur, és én. aki nem sokkal voltam alábbvaló társaimnál. Mikor a bostoni ködös kikötőben Klim kapitány az „Old Appletree“ parancsnoka partraugrott, atyai hangon még utánunk kiáltotta, ha ugyan a sakál üvöltését kiáltásnak lehet nevezni: — Fiuk! Ha minden kötél szakad, (ami igen valószínűnek tetszett ebben a pillanatban) beledobtam volt a Mexikói-öbölbe, a Golf-áramlat kellős közepébe egy lepecsételt, üveget. Az üvegben kincs van. * Nem akartuk drága időnket hiábavaló kísérletezésekre pazarolni, tehát elhatároztuk, hogy a francia partokon elhelyezkedünk a Golf-áramlattal szemben s bevárjuk az üveget. Csak Kleofás, a tanár ur, vonakodott egy kicsit. Mihelyt látta, hogy elhatározásunk megingathatatlan, gúnyos mosollyal zsebrevágta egyetlen értéktárgyát, a hongkongi kikötö szemétdombján talált pipáját, megigazította nyakkendő nélküli kemény gallérját s cammogó léptekkel, tisztes távolságból követett minket. Egy guanó-szál- litó hajó gyomrában tettük meg az utat Dieppe-igi Azonnal kirendeltük őrségbe Yellow-Kidet, a pergamentarcut. Nap-nap után, miközben hárman hasztalanul meresztettük szemünket a dühöngő hullámokra, lesve az átkozott üveget, Kleofás tanár ur nyugodtan ült a „Három öreg alma“, az el- agott fogadó poros halijának egyetlen, de kétlábú fotöjében. Pipája segítségével sürü fürtfelhöbe burkolta magát és ivott egy italt, amely színtelen, de büdös s csak az angolok élvezik s úgy hivják whisky. Unalmában udvarolt Jeanettenek, a szobalánynak, aki széplány volt és ... na de, nem akarok közönséges lenni. :— Mintha verseket ima — hívta fel figyelmünket Pite. Én és Yellow-Kide nem akartuk elhinni, hogy Kleofás tanár ur, eddig süllyedt volna. Röviden, a tanár ur normális nyárspolgári életet élt és amellett gúnyolódott velünk. Ha látták volna azt a pofát azon a reggelen. amikor bevittem a hallba az üveget ? De türelem! ... Akkor éjjel vihar dühöngött. Nem, nem egy közönséges vihar. .. Vihar volt a javából, mázsás morzsákat harapott a sziklákból. Ráadásul olyan esőcseppek potyogtak, mintha Kolumbusz Kristóf tojásai lettek volna. Még Wolwus kapitány, a „Re* pülő Hollandi“ diktátora sem merészelne ilyen Ítéletidőben kivitorlázni a nyílt tengerre — gondoltam magamban. Kormos napraforgó-olaj lámpa tompa fényénél kártyáztunk. Jobb kabátujjamból kivágtam az adut és felálltam. Hiába, a kötelesség mindenek előtt. Besepertem Yellow- Kid hamis rúpiáit és elindultam a partra, vártára. Mondom, olyan idő volt, hogy még egy veszett kutya is menedéket keresett volna. Eltekintve a vizbefulladtak megelevenedett leikétől, az életrekelt hajótöröttektől, reszkettem. Ezen az éjszakán a kisértetek adtak találkát egymásnak Dieppe előtt és gyászos zsolozsmákat mormoltak. Keresztet vetettem és elbújtam egy barlang nyílásánál. Talán a nagy félelem miatt, elaludtam . . . Mikor felébredtem, a nap magasan járt az égen, orromat sós pára illata csapta meg. A vihar elült, az óceán vize csendesen hibmálózott s a homokban, két lépésre tőlem, egy üveg feküdt.., * A dugó néhezen engedett. Pite izgatottan ugrándozott. Yellow-Kid óvatosan, mintha kétezer éves kínai vázát tartana sebhelyes kezében, verejtékezve próbálta feltárni a nagy titkot. Plokk! Egy fakó, megsárgult papírdarab vége kandikált ki az üveg nyílásánál. Végtelen óvatossággal bontottuk ki: egy régi térkép. Megbabonázottan meredtünk a térképre, szivünk hangosan dobogott .. .-— Hurráh! Fiuk, — recsegett bele Yellöw- Kid a halotti csendbe, — megvan a kincs!... * Öreg térkép lehetett. A tenger sója kikristályosodva csillogott impregnált szélein. Amerikát ábrázolta. Alul, a papírdarab bal szögletében, piros tintával ugyanaz a mondat öt nyelven rikitott: The Treasure is in the Island. Der Schatz ist in den Insel. EI tesoro esta en la Isla. II tresoro es nella isola. Le trésor est dans l’ile. A Panama-csatornával szemben, de nagyon messze tőle, egy apró pont volt megjelölve. Semmi egyéb. Más pontnak nyoma sem. Az egyedüli pont volt. Sem szélességi kör, sem hosszúsági kör nem volt feltüntetve. — Kétségtelenül, — kiáltott fel Pite, — ez a pont a sziget. Szemünk ragyogott. Eltudják képzelni lelkiállapotunkat (ha ugyan volt lelkünk). A kincs a markunkban van!... Gazdagok leszünk. Talán még szenátorok is lehetünk az USA-ban. A „Három öreg alma“ sokat átélt „vendégeinek" megrökönyödésére, rekedt, bizonytalan. hangon (amilyen rólt) énekelni kezdtük Plint kapitány megható dalát: Négy ember a halálbárkában. Hó! Hó! Hó. Csak Kleofás tanár ur, őrizte meg hidegvérét. Úgy éreztem ebben a pillanatban, igazak azok a pletykák, hogy Kleofást a régi jó világban még Mylordnak szólították. Lábait egy összetört szék tetemein pihentetve, fejedelmi nyugalommal pöfékelt s időnként megvető mosollyal mérte végig az előkelőnek nem mondható társaságot. Amikor a csend elült, Kleofás tanár ur, elkezdett szívből röhögni. Mint egy multszázadbeli rozsdás horgony összebogozott láncának idegölő csikorgása, olyan volt ez a pokoli nevetés. —- Lassabban, bajtársa?;! Nvikorgott élesen, — a térkép megvan (a vállát vonogat ta), de a hajó? . . — Meglesz! -a- röffent Pite, a marseillei mákvi rág.-r És a legénység?... — Vállalom, — biztosított mindnyájunkat Yellow-Kid, az árja-mongol coctail. I — fis a pont ős <x pont ? —• makacskodoit a tanár ur. — Ez a sziget, ha egyáltalán létezik, hol fekszik ! Ha iól emlékszem még a földrajzból, a Csendes óceán inkább nagy. mint csendes. Nemde? Barátaim!... Amint illik, mindhárman a tapintatlan fekete madár felé köptünk, hogy elűzzük a rossz szellemet, majd helyet foglaltunk a rokkant asztal mellett, hogy megtárgyaljuk a teendőket.-— Hajót kell keresni, szögezte le Ycl- lov-Kid, ha megengedik az „urak" (kérdő tekintettel bámultunk a sértegetöre) — itt felajánlanám szolgálataimat (vájjon hol hallotta ez az ös analfabéta ezt a kifejezést?). Most meg kellett határozni a sziget fekvését. Keményen és hathatós érvekkel vitatkoztunk, szüntelenül füstöltünk és méregerős pálinkákat ittunk. Az eredmény az lett, hogy megállapítottuk a sziget földrajzi helyzetét. (Délkör, szélességi kör és minden egyéb...) Melyik szigeté? Hiszen még neve sem volt. — Illene megkeresztelni, — kockáztattam meg egy félénk megjegyzést. Rögtön nézeteltérésre került sor. Én „Mar- gueritc" nevét ajánlottam, annak a kis bresti lány emlékének, aki ... no de ez nem tartozik ide. Yellow-Kid. aki mellékesen költő is volt, ,.Runn Island“ mellett kardoskodott. Pite, tőle szokatlan szellemességgel élcelődött: — Nevezzétek, tehénnek vagy birkának, vagy dögkeselyűnek, csak már induljunk, olds boys! . .. — Miért ne Heuréka? Ezt természetesen a tanár ür javasolta. Mivel az idő későre járt ş inár álmosak voltak, elfogadtuk ezt a nevet. Mielőtt elaludtam, hosszasan elgondolkoztam a professzoron, aki még az idők rengetegében eltűnt nyelveket is beszélte, amelyeket mi, jó keresztények (Isten bocsásd meg vétkeinket!) még hírből sem hallottunk. 19 4 2. APRICIS 12 E hó 15,-én uj gyors- és gépiró tanfolyam kezdődik Folbert Éva szakiskolájában Kossuth Lajos u. 5. I. emelet 3. Államvizsga A „Senora Tentacion“ bordáit az enyhe hullámok, mint hizelgö macskák, meg-meg nyalogatták. Viharedzett bárka volt. Évtizedes kalandozások alatt megismerte az óceánok minden szögét-zugát Vancouvertől Sidneyg. Yellow-Kid vezette a társaságot. Óvatosan közelítettük meg jól álcázott csónakain- kon a hajót. Tizenheten voltunk. Micsoda tizenhét muskétás! Mikor a hajó alá éltünk, valaki a fedélzeten észrevett. Haladéktalanul megkezdtük a tüzelést. S ekkor mintegy élő fantóm, Kleofás tanár ur, kivált közülünk s nem törődve a körülötte röpködö golyókkal, felmászott a kötélhágcsón s kimért léptekkel, mintahogy egy angol lordhoz illik, akit az akasztófához vezetnek, közeledett a hajó kapitánya felé. Megbabonázottan szüntette be mindkét fél a tüzelést. Még öt lépés, még három, még egy, a professzor odahajolt a kapitány füléhez, valamit belesugott, a kapitány sar- konfordult és eszeveszetten szaladni kezdett a mentöcsónakolc felé. A legénység természetesen követte. Pár perc múlva csak az evezők szabályos alámerülésének csobba- nása ért el hozzánk. Hajónk volt! Kleofás, a tanár ur, mint annakidején Napoleon a piramisok tövében, végignézett a legénységen, gúnyosan elmosolyodott s mint ha magának mondaná, halkan, előkelő hang lejtéssel kijelentette: — Well és mégegyszer well, azt mondottam a kapitánynak, hogy leprások vagyunk! Tudjátok, nem szeretem az erőszakot. Jobb diplomáciai utón elintézni a problémákat. A szelidség és a meggyőzés a leghatásosabb fegyver ... Ezzel hátbavágta Yellow-Kidet és eltűnt piszkos kabinjának homályában. * A „Senora Tentacion" büszkén szelte a hullámokat, gondosan vigyázva arra, hogy kikerülje a szokásos hajóutakat. Három hónapja, két hete és négy napja hajóztunk. Ungentlemen magatartásunk nagyon megviselte a jobbsorsra érdemes hajót: nem maROMÁNC Irta: Orbók Attila ölne R/omanovának a, Saint Suplice ka- tedráilissal szemben, egy ódon bérház ötödik emeletén volt a lakása. Olus gazdag volt s liánom szobában lakott egyedül. De gazdagsága nem tette büszkévé és barátait nem a Sorbonne jómódú diákjai közül válogatta ki. Inkább szegény kollégáival és kolléganőivel igyekezett összeni e I eged n i, nyilvánvalóan azért, mert jószivü volt és örült, liá segíthetett rajtuk. Nem törődött azzal sem, hogy a matematikai fakultás nyomorgó orosz diákjai közül sokan anarchista, vagy éppen nihilista elveket vallottak. Olus a tudománynak élt. Ez a szép, karcsú, barnahaju és kékszemü, előkelő szentpétervári leány, — akinek az apja; gazdag földbirtokos volt és rokonai közül nem egy a cári hadseregi ben, vagy a diplomáciában teljesített szol- gálatott — nem törődött a politikával. Pedig a tantermeken kívül egyebet sem hallott honfitársaitól, mint homnontő, vagy világ- megváltó eszméket. Nagyon gyakran meghívta kollegáit vacsorára. Amikor az éhes csapat jóllakott s a kis szalonban a nagy szamovár alatt kigyult a láng, mindig a „Szent Oroszország“ felszabadításáról kezdtek beszélgetni s különös áhitatta) hallgatták Iván Amiesatisztov fejtegetéseit, aki nem látott más megoldást, mint a cári uralom megdöntését, és a legradikálisabb földosztást, amelynek a révén a nép kiemelkedhetne ein járatásából. Atncsztiszov „az intelligencia diktatúrájáról“ beszélt — s ilyenkor mindig Olushoz intézte szavait, aki lelkesedés nélkül, de figyelmesen hallgatta őt. Amesztisztov szegény moszkvai kisiparos fia volt. Csillagásznak készült és néhány különleges matematikai előadást együtt hallgatott Olussal. Egymás mellett ülték a padban. Olus nagy bámuló ja volt Ivánnak, akit tanárai nagy tehetségnek tiltottak. Sokan azt, állították, hogy a leány szerelmes kiváló képességű kollégájába, de titkolja érzelmeit, meit sohasem lehetne Iván felesége, a fin politikád elvei miatt. Olus szerette a családját, amely n’em törődött volna bele, hogy a gazdag és előkelő diákkKasz- szony egi' alacsony szárra '«í -u forradalmár felesége legyen. A fiúról pedig nem lehetett tudni, hogy szereti-e O!üst? Talán, ha szerelmet vallott, volna kolléganőjének, a »/én és jószívű leány az ölébe hullott volna. Paris diákéletében az i'vcsmin senki sem iiiő- dött meg. A legtöbb ilyen viszony házassággal végződött amikor a fiatalok . megszerezték a dinloin’t s legalábbis az. egyik álláshoz jutott. De Olust és Tváiit mély-égés szakadék vá! szto+tp el. A fiú tagja volt valami titokzatos összeesküvésnek és a párisi orosz cári nagykövetség tudott a dolog- "ól. Egy napon a követség egyik tisztviselőié figyelmeztette is O’ust, hogy ne b iratkozzék Amesztisztovval, mert nemcsak néki. hanem a családjának is kellemetlenségei lehetnek barátsága miatt. A leány nyugodt lelki!smerettel mondhatta : — N’em. politizálok! . . . Iván Amesztisztovval csak matematikáról szoktam beszélni . . . Mint kollégával érintkezem vele s a politikai elvei nem érdekelnek . . . * Iván Amesztisztov egyre kopoftabbrn és sápadtabban jelent meg a matematikai órákon. Komor és szófián volt. Olus megkérdezte egyszer, bőgj’ mi lelte, de nem vála-zolt. Aztán másoktól tudta meg, hogy a fiú sípját száműzték Szibériába. Iván egy árva kopoket sem kap már otthonról s a legnagyobb nyomorral küzködik. Leckéket ad délutánonként egy kávés gyermekeinek és vacsorát kap érte. NajHmta csak egyszer 'eszik. Lakást sincs; egy orosz, munkásnál húzódik meg éjszakára, aki ugyanannak a tökös szervezetnek a tagja, mént ő. Olus törte a fejét, hogyan segíthetne nyomorgó kollégáján, akit szeretett. De Iván mcgköze'ithetetlenebb volt, mint valaha. Hiába hívta meg a többiekkel együtt vacsorára. Nem ment el. Olusnak jó ötlete támadt. Megcimeztetert Írógépén egy csomó borítékot Tván nevére, Hz egyetemre. Aztán minden hónapban két szer pénzt tett borítékba és bedobta a levél- szekrénybe. Mindig olyan összeget küldött, amelyből a fiú két hétig kényelmesen megél hetett. Nem fért kétség hozzá, hogy Iván megkapta a pénzt és felhasználta. Uj ruhában, frissen borotválva jelent meg a matematikai órákon'. Ijesztő halvány-ága is eltűnt lassanként komor, elszánt arcáról. Olus boldog volt. Pedig- Iván mostanában már nem ife fiit melléje a padba. A leány nem haragudott reá. Eljárogatott az. orosz, templomba ég imádkozott, hogy Tván boldoguljon, nagy ember legyen belőle és solia ne tudja meg. hogy milyen sokat köszönhet neki. aki önfeláldozóén szerette. Kisebb lakásba költözött, lemondott az uj ruhákról, a nagy 'kényelemről. amelyben azelőtt élt, hogy minél több pénzt kiildhcssen Iván Amosz.tisztov- nak. akiből bizonyára európai hirti csillagász lesz . . . , i Es boldog volt ... 01 ua és Iván végleg elszakadlak egymás- I tói Kitört a háborít A leány hát fivére I bevonult katonának, ő pedig hazautazott Szentpétervárra. Önkéntes ápolónő lett és a Szent Gergely-kőrházba n ápolta a sebesült katonákat. Nemi ment férjhez, pedig sokan megkérték a kezét. A háború alaitt szülei meghaltak. Egyik fivére cleset!. Aztán kitört a forradalom. Egyetlen fivérét elfogták a vörösök és Moszkvában börtönbe vetették. Ekkor tudta meg Olus az újságokból, hogy Tván Amesztisztov él és hatalmas, nagy ur lett: Moszkvai mindenható városparancsnoka ... A leány egy pillanatig sem habozott. Moszkvába utazott, hogy kiszabadítsa fivérét a börtönből. Jelentkezett a Kremlben a mindenható nagy urnái, Iván Amesztisztovnál, aki azonnal fogadta. Azonban nem úgy. ahogy ai szegény, kétségbeesett leány elképzelte. Le sem ültette őt: — Mit kivan ? —. kérdezte. Olus büszkén és ki,mérten mondta, hogy fivérének szabadlábrabelyezését kéri. Iván nem válaszolt, hanem merev arccal, kemény hangon megkérdezte: — Ön volt az, aki nekem Parisban két, éven keresztül névtelenül pénzt küldözgetett? — Igen, — mondta Olus Romanovies. Iván csöngetett. Belépett egy vörös tiszt. négy szuronyos katonával. Iván reámutatott. Olusra: — Ez a nő meg akarta pénzzel vásárolni uz elveimet. Vigvétek és azonnal végezzétek ki! Olust a katonák a moszkvai erődítések sáncárkaiba vezették. Mialatt a havas, sáros és süppedő utón bukdácsolva haladt hóhérai között a halál felé, úgy sajnálta Ivánt, hogy a szive majd megszakadt ... És ösz- «’»kulesolt kézzel iniádkozott érte . . .
