Keleti Ujság, 1942. április (25. évfolyam, 74-97. szám)
1942-04-10 / 80. szám
ItjB£MVMÍ£n^M& 19 4 2. avu i CIS IO A Földközi-tenger az angol aggodalmak középpontjában Hazel, április 9. (Bnd. Tud.) A National Zeitung londoni jelentés szerint a Málta ellen irányuló német-olasz légitámadások hevességének fokozása Londonban azt a benyomást kelti, hogy a tengelyhatalmak tavaszi hadműveletében igen jelentős szerepet játszik a Földközi-tenger. London figyelme változatlanul a Földközi-tengerre fordul. Az Észak-Afrikában észlelt előkészületekből a harci tevékenység mielőbbi megélénkülését várják. A Daily Express ismét felveti a Szuez-csaíorna megtámadásának lehetőségét. A Die Tat ugyanerről a kérdésről közöl Rómából jelentés^, Eszerint a Földközi-tengeri barcă tevékenység szemmel látható fokozásából Rómában arra következtetnek, hogy a tengelyhatalmak tavaszi támadásában jelentős szerepet játszik a Földközi-tenger. Megsérült angol hadihajók futottak be újból Gibraltárba Madrid, április 9. (MTI.) A Német Távirati Iroda közit: La Lineai jelentések szerint, Gibraltárba befutott az ,,Efigie" repülŐgépányahajó és a 167. számú romboló. Mind a kettő javításra szorul. Két angol cirkáld cîsiiîîycfît az Isicliai-éceánou Vichy, április 9. (MTI) Az OFI jelenti Londonból: A tengernagyi hivatal közli, hogy a Dorsetshire és a Cornwall angol cirkáló az Indiai-oceánon japán légitámadás következtében elsüllyedtek. A legénység tagjai közül több, mint 1100 embert megmentettek, köztük a két parancsnokot is. Amszterdam, április 9. (MTI) A Német Távirati Iroda közli: Az angol hirszolgálat colomból jelentése szerint csütörtökön reggel légi támadás érte Trinkomali tengerészeti támaszpontot. Zsákmányolt angol Bombák pusztították el Mandalayt Mint Londonból jelenti a Daily Skatch mandalayi haditudósítója a legutóbbi japán légitámadásról — a japán bombák angol gyártmányúak voltak. Valószínűleg Kan. goonban zsákmányolták. Egyébként a bombázás teljesen elpusztította a közlekedési hálózatot. A lakosság menőkul a városból. Az utakat valósággal elárasztották a menekülők. London Ausztrália sorsával csábítja Indiát Uj-Dclhiböl Zürichbe érkezett jelentés szerint, a feszültség az indiai kérdésben szerdán érte el tetőfokát, Cripps szerdán délután távbeszélőn felhívta Londont. Csütörtök reggelre érkezett meg London válasza a legújabb megegyezéses javaslatra, amelyet Cripps és Johnson ezredes, Roosevelt megbízottja együtt dolgozott ki. Johnson igen nagy és hasznos munkát végzett. Az engedmények lényege, hir szerint az. hogy India Ausztráliához hasonló alkotmányt kapna. Kérdés azonban, hogy az engedmények kl- elégi(ik-e a kongresszusi pártot. A párt ismét öszeült csütörtökön reggel. A muzulmán liga is India egységét követeli Jólértesült körökben ugv tudják, hogy abban a javaslatban, amelyet Cripps nyújtott át Azadnak és a muzulmánság vezetőjének, többi közt az van, hogy WaweU tábornokot az al király tanácsába nevezik ki hadügyminiszterré. Mint ilyen az angol kormánynak és az indiai védelmi minisztériumnak is felelősséggel tartozik. Úgy tudják, hogy Azad kongresszusi cd nők levélben jelentestté be Crippsnek, hogy a párt elutasítja az újabb javaslatokat. A muzulmán liga eddig még nem döntött. Az; angol hirszolgálat újdelhii jelentése szerint, a muzulmán liga bizottsága határozatikig kijelenti, bogy Cripps Javaslatai nem feleinek meg az indiai mohamedánok követelményeinek, éppen emiatt elfogadhatatlanok módosítás nélkül. A liga szembefordul azzal a tervvel is, hogj- a tartományoknak jogukban van a kormányzati formán kiviiJ- maradni. India együvétartnzása és egyBége — mondja a határozat — az indiai nép, főleg pedig a mohamedánok közös ügyi érdekében, elengedhetetlen. Roma, április 9. (MTI.) A Ştefani Iroda megjegyzéseket fűz az egyik jólismert munkáspárti képviselőnek a New-Statesman című folyóiratban „Csendes forradalom“ címmel megjelent cikkéhez és egy másik munkáspárti képviselőnek a New-Heraldban Churcbillhez intézett nyilt leveléhez. Angliában a szellemi- (és szociálpolitikában igen mély bajok vannak. A nemzet elégedetlen a hadsereg vezetésével, az erkölcsi és szellemi felfogással. Az európai földrész egyetlen országában sincsenek ilyen súlyos jelenségek. Annál kevésbé tapasztalhatók ilyen bajok a hármashatalmi egyezménybe tömörült államokban. Igaz, hogy a háború ezekben az országokban is érezteti anyagt hatását, dfe nem érinti a lelkeket, mert mindenki tudja, miért küzd és hová akar eljutni. Az a változás, amely eltölti az embereket, kihat a csatamezükre is. felemészti az eddig mesterségesen táplált hitet és súlyos teherként nehezedik az angol népre. Ez a j teher pedig voltaképpen az angol konzervatív-párt. Ez a párt, amelyet Anglia vezető pártjának is neveznek, máris vereséget szén vpdett és nincs módjában visszavágnia. Az angol konzervatív-párt robbantotta kt az európai háborút és nagy örömmel látta, hogy a fasiszta és a nemzeti szocialista eszme ellen folyó pártküzdelmében szembekerült azzal az eszmevilággal, amely pénzügyi, politikai és szociális állásait fenyegeti. Heuderson 1939 szeptember 3-án hadüzenet helyett valójában a konzervatív-párt ön- gyilkosságát tartalmazó Iratot nyújtotta át a német kormánynak. A konzervatív angolok azt hitték, hogy felszámolnak a fasizmussal és a bolsevizmussal, de most kétség- Ileesetten kell látnink, hogy a fasiszta és testületi eszmék hatalmával kerültek szembe, mert ezek a gondolatok elterjedtek a brit világban is, de egyben szembe keli szállniok a bolsevtzmus* trójai falovával, amely lassan-lassan feléjük közeledik. A konzervatív-párt a háború kirobbantásával elkövette azt a súlyos hibát, amit most azzal tetézett, hogy kiszélesítette a fegyveres konfliktust és függővé tette magát két legveszedelmesebb ellenségétől: az imperialista Rszakamerijeától és a bolsevtz- mustől. Ez súlyos taktikai hiba volt. A brit tévedés lényegében két hibára vezethető vissza. Az első hiba az volt, hogj' az angol nép hízott hagyományos vezetőrétegében. Ez a réteg a koiizetvativ-pértban öltött testet és most bomladozik. A második hiba. hogy a brit közvélemény lassan teljes mértékben felismerte a veszélyt, hogy bar- mlnt végződjék is ez a háború, a nagy legyőzött máris Anglia. Ez a helyzet és a szigetországban joggal vetődött fel a kérdés: szükséges volt-e valóban Angliának megindítania ezt a veszélyes háborút. íme ez a kérdés, amelyet Angliában mindenki felvet, ha követeli a nemzettől a politikai és szociális megujhódist. Ez az. amit minden angol vár, de nincs bátorsága azt mondani, hogy ez forradalom. ' Lcnin-szobor Londonban ’ Genf, április 9. (MTI.) A Német Távirati Iroda jelenti: A News-Chronicle jelentése szerint London Finsbury városrészében felállítják Lenin emlékszohrát. Lenin mellszobrát helyezik el Itt, mégpedig oly módon, hogy esténként közvetett világítással vörös ■ fényt vethessenek rá, Aprilis 22-én. Lenin 1 születésnapjának évfordulóján Majszky I szovjet nagykövet leplezi le a azobrot. Argentína nem kísérteti hadihajókkal kereskedelmi hajóit Buenos Ayres, április 9. (MTI) Az OFI jelenti: Hivatalosan megerősítik, hogy egyet len argentin kereskedelmi hajót sem Jognak hadihajókkal kísértetni. Szingapúr helyett — Fokváros Stockholm, április 9. (MTI) A Ştefani iroda jelenti: A szingapúri támaszpont elvesztésének pótlására az angolok elhatározták, hogi/ Fokvárosban hadihajókikötőt égitinek. A munkálatokat haladéktalanul megkezdik. azonban körülbelül 30 hónapra van szükség, amíg azokat befejezhetik, még ha éjt nappala téve dolgoznak Is. Az Egyesült Államokban betiltották a lakóházak építését Amszterdam, április 9. (MTI) A Kémet Távirati Iroda közli: Az Exhange Telegraph washingtoni jelentése szerint az Egyesült Államok haditermelésének hivatala megtiltotta, hogy újabb lakóházakat és irodákat építsenek. re. Ha Franciaország felemelkedése lehetetlennek bizonyulna, e hibának éüdozdtái elsősorban franciák lennének. Remélhető ózonban — fejezte be nyilatkozatát Laval —, hogy a felelősek is tisztában vannak ezzel. Letartóztatták Egyiptom volt miniszterelnökét Amszterdam, április 9. (MTI) A Német Távirati közli: Ait Maher pasát, Egyiptom volt miniszterelnökét letartóztatták — jelenti a brit hírszolgálat kairói hivatalos közleménye. A közlemény szerint állambiztonsági okokból vált szükségessé ez az Intézkedés. A letartóztatást Hahas pasa, a mostani miniszterelnök rendelte el katonai kormányzói minőségben. „Pánszláv“ kongresszus Moszkyában Stockholm, április 9. Moszkvából étkező jelentések szerint pánszláv kongresszus kezdte meg ülésezéseit Moszkvában. A kongresszuson valamennyi szláv nép nevében felszólalások hangzottak el. A kongresszus elnöke. Gwidur nov tábornok megnyitó beszédében valamennyi szláv néphez intézte szavait' s felszólította őket. hogy a szláv népek egyesülésének eszméjéért harcolva, minden eszközzel a tengelyhatalmak belső erejének meggyöngi'ésére törekedjenek. Hangsúlyozta, hogy a szláv népeknek csak a pánszláv eszme hozhatja meg a megváltást. A bolsevizmus a ..világ proletárjai egyesüljetek“ jelszava után tehát most ismét előszedi a régi orosz pánszláv jelszót. A pánszlávizmus azonban a szláv népekre ugyanolyan veszéllyel jár, mint a bolssevizmus, hiszen nyilvánvalóan most minden ilyen jelszó ipögött a vörös bolsevista törekvés huzódili meg. amely minden eszközzel s igy ezzel is igyekszik sikertelenül tért nyerni a tengelyhatalmak frontja mögött. Külföldre szökött a büntetés elől egy magzatelhajtó marosvásárhelyi román orvos MarosváMrbely, április 9. A marosvasái- hélyi törvényszék csütörtökre tűzte ki Kusu Juliu dr„ Ismert román orvos bünpöienek tárgyalását. Kusu dr. rengeteg tiltott műtétet hajtott végre. A törvényszék vádtanácsa ammkide'én elrendelte háromhónapos vizsgalati fogságát, a tábla vódtanáesa azon lan 20.000 pengő óvadék ellenében szabadiábra helyezi«. A csütörtöki tárgyalást nem lehetett megtartani, mert a magzatelhajtó román or.os, akit egyébként az Idézők sem találtak otthon. külföldre szökött -a várható súlyos büntetés elöl. Mecjlceztlfék az Orsiágo*» Iparos Alap meglereniléscviek előmunlcálaVaif Kolozsvár, április 9. Az önálló iparosok szociális biztositó intézetének létrehozása a legújabb Időkben örvendetesen halad a teljes megvalósítás felé. A minisztertanács intézkedésére megalakították a tárcaközi bizottságot, amelynek feladata az előkészítő munkálatok irányítása, Illetve a készülő törvényjavaslat-tervezet anyagának előkészítése, feldolgozása. Az eredeti elgondolás szerint a 65 évet betöltött és igy már a biztosításba koruknál fogva be nem vonható iparosok öregségi ellátásáról a kormány gondoskodott volna. Mivel azonban a készülő törvénytervezet az önálló kereskedőkre is ki fog terjeszkedni, az újabb terv szerint az Ipartestületek Országos Központjára hárul a feladat, hogy a kormányzat hozzájárulásával és támogatásával, saját hatáskörében, az ipartestületek közreműködésével megalkossa és irányítsa a wvezett Országos Iparosalapot, amelynek feladata lesz az elöregedett iparosok agg- kori fellátása, valamint betegségük esetén megfelelő segélyezése. Az alap összege abból keletkeznék, hogy minden kézművesipari ijzem évenkint körülbelül I __pengő összeggel, a több alkalmazottal dolgozó nagyobb üzemek pedig évi 2—8 pengővel támogatnák az alapot. Az alapnak ilyenformán évi jövedelmét már az első évben mintegy félmillió pengőre becsülik. Az országos alap megfelelő irányítása mellett, szerves kiegészítője lesz az öregségi törvénynek. A törvény előkészítésére kiküldött szükebb bizottsággal történt mesrállo-oodás Mánián « Ipartestületek Országos Központja hozzáfogott az Országos Iparosalap tervezetének részletes kidolgozásához, melyet véleményezés, hozzászólás céljából megküldenek az összes ipartestületeknek és ipartársulatoknak is, majd pedig végleges elfogadás végett a kormány elé terjesztik. Az alapnak a kéz- mivesipari üzemek hozzájárulásán kívül más bevételei is lesznek. így: adományok, társadalmi akciók jövedelmei. A rendelkezésin álló statisztikai adatok szerint a negyedmillió kézmüiparos közül mintegy 12—13.000 elöregedett, 65 éven felüli iparosi nem kerülhet az öregségi biztosítási törvény hatálya alá. Ezeknek öregségi ellátását fogja majd szolgálni a létesítendő Országos Iparosalap. A be’ig/ministíer kiegészítette a házasságkötést megelőző orvosi vizsgálatról szólő rendelkezést Budapest, április 9. (MTI.). A belügyminiszter a. házasságkötés előtt szükséges orvosi vizsgálatról szóló rendelkezését most azzal egészítette ki, hogy a tisztiorvos méllöz- 'eti annak a házasuló nőnek vizsgálatát is, aki hivatalos állományú honvéd egyénnek, honvédségi egészségügyi ellátásra jogosult családtagja és hivatalos honvédorvosi, vagy honvédegészségügyi 30 napnál nem régebbi keletű bizonyítvánnyal igazolja, hogy sem fertőző gümökórban, sem fertőző nemibeteg- séaben nem ss*nved. % A háb orti !*?rjy«ztőSfio : Atunlfi« V« n-e ineţj itlő a francin helyzet mecj mentésére ? Páris, április 9. (MTI) A Német Távirati Iroda jelenti: Laval a Matin munkatársával folytatott beszélgetésében állást foglalt a Pétain tábornaggyal nemrég folytatott megbeszéléséről keringő híresztelésekkel kapcsolatban. A tábornaggyal folytatott megbeszélései során — mint mondotta — Francia- ország jelenlegi komoly helyzetét tárgyalta meg. Sem a hatalmat nem követelte, sem pedig miniszteri tárcát nem kért. Csupán megbeszéléseiről adott számot az államfőnek. Franciaország — mondotta ezután La. val — bizonyos személyek kibúvói miatt I nehéz helyzetben van. Ha még meg is'szüntetnék az országban azokat a tévedéseket, amelyek az utolsó 18 hónapban felhalmozódtak, még akkor is fennáll az a kérdés, hogy van-e még idő az ország megmentésé-