Keleti Ujság, 1942. április (25. évfolyam, 74-97. szám)

1942-04-29 / 96. szám

19 42* MV Ml CIS 29 ELŐADÁSOK; A kolozsvári IskolánkívüU Népmű­velési Bizc'îsâg előadásai, A város f közegészségtani Intézményeinek is­mertetése és megtekintése délután 4 órakor. Sólyom Sándor dr. várme­gyei tiszti főorvos vezetésével. A kolozsvári Református Nó'szövét­ség előadásai az Isboüánkiviili Nép­művelési Bizottság munkarendjében. Tónk Emil dr. délután 6 órakor „A gyermek ideges“ címmel tart elő­adást a Király-utca 22. szám alatti református népiskolában. A „Sáfársági hét“ előadásai. Mor- vay Pál belmissziói lelkész délután 6 órakor „Sáfárkodás az egyházban" címmel tart előadást a Farkas-ut­cai református templomban. MÚZEUMOK; Botanikus Muzeum a Botanikus Kertben. (Majális-utca.) Az Országos Történelmi Ereklye Muzeum eddig még ki nem állított anyagának rendezése miatt a gyűj­temény további intézkedésig zárva van. Erdélyi Nemzeti Muzeum (Bástya­utca 2. sz.) Nyitva; d. e. 9—1-ig, d. u. 3—6-ig. Megtekinthetők: őskori, római, népvándorlás- és honfoglalás­kor! gyűjtemények, római és közép­kori kőtár. (Képtár, fegyvertár es éremtár rendezés alatt.) A NEMZETI SZÍNHÁZ ELŐADÁSAI: Este nyolc órakor Herczeg Ferenc „Bizánc“ c. színmüvének előadása. MOZIBLOADASOK; CAPITOL: Dr. Kovács István. (Ma­gyar.) EDISON: Cisco és a Lady. EGYETEM: Az ötös számú örház. (Magyar.) R.IO: Gyurkovics fiuk. (Magyar.) ROYAL: Behajtani tilos. (Magyar,) URÁNIA: A Robinson család. SZOLGÁLATOS GYOG VEZÉRT ARAK: Szentháromság gyógyszertár, Unió­utca 2. Távbeszélő: 21-52. — Keresz­telő Szent János gyógyszertár, Deák Ferenc-utca 9. Távbeszélő: 15-68. — Minerva gyógyszertár, Wesselényi- utca 28. Távbeszélő: 21-54. — Ma­gyar Korona gyógyszertál. He’tai- utea 3. Távbeszélő: 27-92 — A Szent Jobb nagyváradi útja, alkalmá­ból külön bélyegzőt használ a nagyváradi posta. Budapestről jelenti a Magyar Távirati Iroda. A posta vezérigazgatósága közli, hogy a Szent Jobb május 3-i nagyváradi utjával kapcsolatban a nagyváradi 1. és 2. számú postahivatal május 3-án „A Szent Jobb országjárása“ feliratú, a keltezés és a postahivatal nevét feltüntető alkalmi bélyeg­zőt használ a feladott levélpostai küldemé­nyek egyrészének lebélyegzésére. — Érvényesek az április 30-lg fagykár rí­mén benyújtott adóelengedés Iránti kérések. A pénzügyminiszter utasította a pénzügy- igazgatóságokat, hogy az 1911—1942 telén „fagy által okozott károk“ címén április hó \«égéig benyújtott adóelengedés iránti kér­vényeket rendes időben beadottnak tekint­sék és vegyék érdemben tárgyalás alá. Egyébként a téli fagykárok rendes bejelen­tésének határideje március 15-én letelt. A íeleödunántuli mezőgazdasági kamara a na­gyon hosszú télre és kései kitavaszodásra való tekintettel az országos kamara utján .kérte a téli fagykárok bejelentési határide­jének április 30-ig való meghosszabbítását. * Tenniszezó'li figyelmébe! A Kolozsvá­ri Tennis Club Rákóczi kert 4 szám (Sc- taté.r) alatti Nemzetközi B.-nek minősí­tett tenisztelepén 1942 május 1-ével meg­kezdődik az évad. Az egyesület vezetősé­ge mindent megtett, hogy a fehér sport kedvelői az idén is hódolhassanak kedven­cüknek. Ezúton hívjuk hát fel mind tag­jaink, mind az érdeklődők figyelmét arra, hogy a beosztások mielőbbi keresztülvite­le érdekében jelentsék be részvételüket az egyesület vezetőségénél, vagy a pálya- felügyelőnél. Uj tagok felvétele és köze­lebbi felvilágosítások a pályafelügyelőnél vagy délelőtt Deák Ferenc utca 3 szám alatti közjegyzői irodában Dr. Dóozy Fe­renc főtitkárnál, telefon 25—70. Felhív­juk a tagok és érdeklődők figyelmét arra a körülményre is, hogy az egyesület mér­sékelt díjazás mellett felújított labdákkal való ellátásról is gondoskodik a tagok ré­szére. A Magyar Királyi Honvédelmi Minisztérium felhívása a magyar nőkhöz A M. Kir. Honvédelmi Minisztérium 164.Ó05/eIn. sz. rendeletével felhívta az er- délyrészi nöszövetségek vezetőségét, hogy a „Nők önkéntes Honvédelmi Szolgálatát“ megszervezzék. A fronton küzdő férfiak heiyét, itthon be kell töltenie a nőknek. S a háború kimenete­lét illetőleg, a férfival egészen egyenlő horderejű a nők áldozata és hűsége, mellyel itthon erejükhöz mérten átveszik a férfi he­lyét. Kolozsvár, április 28. Kállai) Miklós tná- uiszterelnöb kolozsvári tartózkodása alkalmá­val, mint röviden már jelentettük, többek kö­zött fogadta az Erdélyi Párt székelyföjdi ve­zetőit, is. A Székelyföld kiküldöttei Kolumbán József dr. országos alelnök vezetésével jelen­tek meg a kormányelnök előtt. Sürgős intéz­kedést kértek a Székelyföld villamosításának érdekéhen ás átnyújtották azt az emlékiratot, amelyben a villamosítás tervezetét és indokait fog'alták össze. A Székelyföld villamosítása magyar éle­tünknek olyan fontos kérdése, amely megér­demli, hogy behatóan ismertessük a közvéle­mény előtt. Jóvá kcU tenni a mult bűneit, amikor a Székelyföld lakói, arra kényszerülteik, hogy kivándoroljanak szülőföldjükről és ide­genben keressenek megélhetést. Okulnunk kell a múlt hibáin és nem hagyhatjuk a székely népet gazdasági eleseti.ségében. elszigetelődé­sében. Segíteni kell a régi állapotokon és a segítség módozatai között ehő Kél yen ál’ és kínálkozik a Székelyföld nagyvonala iparosí­tása. Hogyan lehet megvalósítani a székelység gazdasági felemelkedését? A székely fumi-faragui. tudó ember, szer­számokhoz, mesterséghez ért anélkül, hogy külön tanulnia kellett volna. Kézügyessége, értelme és gyakorlati érzéke nagyszerű. Mind­ezek olyan természetes adottságok, amelyek­kel számolnia kell az öntudatos magyar nem­zetnek. Vétek volna ezeket a lehetőségeket ki­használatlanul hagyni és éppen ezért a szé­kelyt- komoly iparos-nemzetté kell kinevelni. -1 gyengén termő, hegyes Svájc enn a téren, kitűnő példát mutat. Ott sokkal előnytelenebb természeti adottságok között kifejlődhetett a minőségi ház'ipar, köiépitír, sőt a nagyi par ■ is. Ugyanezt a Székely földön még könnyebben meg lehet valósítani, ha a Székelyföldön a szükséges villamosáram kellő mennyiségben és olcsó áron rendelkezésre edd. Ebben a pillanatban a Székelyföld meg azokban a városokban sem rendelkezik kellő mennyiségű olcsó villamosárammal, ahol a vil­lamos áramszolgáltatás helyi célokra ma is működésben van. A SzékelyfÖ’d iparosítása és a villamosítás kérdése szoros függvényei egy­másnak. így jutunk el ahhoz a megállapitáír hoz, hogy a Székelyföld általános villamosí­tása ma már elengedhetetlen szükségesség. Ennek a problémának megoldása kapcsán megszületik a nagyvonalú székely ipar. A: Önkéntes vállalkozókat kér a Miniszté­rium, mert tudja, hogy a kötelezöleg előirt munkánál ezerszerte többet ér a szeretet­és áldozatból vállalt munka és kötelesség. A M. Kir. Honvédelmi Minisztérium meg­bízásából tehát felhívjuk hazánk asszonyait és leányait: 1. Aliikét nem köt le az anyai hivatás. 2. Aldk nem töltenek be állásokat. 3. Akik egészségesek. iparosítás megvalósítja a székelység általános gazdasági felemelkedését. Lehetővé válik' to­vábbá az Ls. hogy a Székely földön a jelenlegi­nél lényegesen több ember találja meg az ipa­ron keresztül a nyugodt megélhetést. Ezzel elérjük, hogy ezen a kelteti védőbástyán, a Szé­kelyföldül) nemzetünknek sókkal több iírtákő katonája lesz. A villamosít .ás természetesen nagy összegű befektetéseket igényel. Kelt éti énül szükséges ugyanis, hogy a székely megyék egy egységes nagy villamoshálózattal rendelkezzenek, egy­séges vezetés és irányítás alatt dolgozhassanak, ugyanolyan kedvezményes árak mellett történ, hessék az áramvásárlás. Addig is. amíg a vizi erőközpontok kiépülhetnek, a hőerő központok kiépítéséhez szükséges 20—30 millió pengő számszerűleg nagy összeget jelent,, de eltörpül azok mellett n hatalmas lehetőségek mellett, amelyeket gazdasági szempontból a Székely­föld iparosítása jelent-. Mit tartalmaz a kilenc pontból álló emlékirat ? A Székelyföld parlamenti képviselői és gaz­dasági vezetői az alábbi pontokban foglalták össze a villamosításra vonatkozó kérdéseiket: I. Vegye a kormányzat sürgős programjába a Székelyföld általános villamosítását olymó­don, hogy lehetőleg minden székelyföldi kéz­ségbe bevezessék a villamos energiát . mind r tágításra, mind ipari és mezőgazdasági cé­lokra. J. Bocsásson az állam ehhez megfelelő tő­két és hitelt rend-jkezésre. Legalkalmasabb ■volna, ha erre a célra egy állami részvényt társaságot létesítenének, ame’ynek tőkéjéhez at érdekelt közületek, közbirtokosságok' megfele­lő tőkerészesedéssel szintén hozzájáruljanak. 3. Biztosítsa as állam, mint főrészvényes, a ■ székelyföldi érdekeltségek részére a megalapí­tandó székelyföldi villamosítási vállalat vez<— fősében azt a részvéteit, amely lehetővé teszi az érdekeltségek és höziUeteh részére a célul tűzött népi érdekek hathatós védelmét }. .4 Székelyföldön- jelenleg meglévő városi és más közületi villamost ele pékét olvassza be ebbe az egységes székelyföldi viMani osválla- íatba. 5. Hasson odú a kormányzat. hogy a dicsé­retes módon elindult gyergyói és alcsikí vil­lamosítás minél előbb megvalósuljon. Ennek a két területnek villamosítása a nagy terv első ' részletmegoldását jelentené. A: egész villamosításra mondja ki. a kar mányzat a sürgősséget. A munkát legfeljebb két év alatt be kell fejezni olyan módon, hogy az első évi tervet még ebben az évben meg­kezdjék. 7. Dolgozzanak ki a kisipari tevékenység kifejlesztésére megfelelő tervezetet, kolosön- rnotor és más gépakciók felvételével. S. Ugyancsak külön gondot kell fordítani a nagyszámban jelentkező közép- és nagyipar telepítésére. Meg keltene adni. a módot arra, hogy lehetőleg a helyi gazdasági és népi erők bevonásával, de mindenesetre kizárólag ma­gyar tőkék bevonásával létesül jenek ipartele­pek. 9. A Székelyföld ipari és nyersanyag feltá­rására rendszeres kutató-munka bevezetésére van szükség. Az Erdélyi Párt emlékiratát Kolumban Jó­zsef dr. az Erdélyi Párt országos alelnöki. Gaál Alajos, dr. gyergyói, Kiss Kálmán nd- varhelyi, Nyíró József advarhelyi, Pálffy Károly marostordai és Tóth Balázs három- széki országgyűlési képviselők, vitéz Biró István felsőházi tag, Páti Ferenc bároms»éki malomtnkvjdonos és /,alánig Szabó Mikié« gyártulajdonos írták a*á. Az emlékirat befejezéséhen kérik a székely­földi villamosítás baráti körének megalakítá ­sát. A baráti körijén részvételre kémek fel mindenkit a közélet vezetői közül, akik a azé. k elv földi iparosítás é-= villamosítás országos horderejű kérdéseit szivükön viselik. Hatsaőzéves a L:ech* * * I. * 3 * 5enste’n hercegség Vaduz, április 28. (MTI.) A Német Táv­irati Iroda jelenti: Liechtenstein hercegség a következő vasárnap ünnepli állami fennél fásának 600-ik évfordulóját. — Pünkösdkor zászlószentelésl ünnepséget tart a Nemzeti Munkakör,pont kolozsvári szervezete. A Nemzeti Munkaközpont kolozs­vári szervezete nagyszabású ünnepre készül. Pünkösd vasárnapján disz.es ünnepség kere­tében szenteli fel a szetvezet gyönyörű zászlóját. A Nemzeti Munkaközpont zászló- szentelése Kolozsvár egész dolgozótársadal­mának bensőséges, meleg ünnepe lesz. A zászlószentelési ünnepség előkészítésére hét­főn Kolozsvárra érkezett Orosz Imre, a Nem ­zeti Munkaközpont országos titkára, aki be­ható tárgyalásokat folytatott a helyi szerve­zet vezetőségével, valamint a női csoport tagjaival. — Nagy sikerrel szerepelt Kolozsvárott a budai Mátyás templom szólóénekesnője. Va­sárnap délelőtt féltlzenkettökor a Szent Mi­hály templomban, tizenkettőkor pedig a fe- rencrendi templomban tartott szentmisén gyönyörűen csengő szoprán-hang keltette fel a hívők figyelmét. A pompás hang tulajdo­nosa D. Pálffy Irén operaénekesnő. a budai Mátyás-templom szólistája volt. A kitűnő művésznő Gounod ,7Ave-Maria“-jót. Remény Dezső „Offertorium“ és Rezik Károly „NehéR napok után" cimü szerzeményét adta elő tö­kéletes művészettel. A művésznő egyébként Dunst Lászlónak, a kolozsvári olasz-német, tiszti bizottság összekötő tisztjének felesége Néhány napos látogatásra jött Kolozsvárra s így nyílt a közönségnek alkalma arra, hogy nagyszerű énekművészeiében gyönyörköd­hessen. — Ingyenes állásközvetítő irodát állított fel a Nemzeti Munkaközpont Kolozsvárott. A Nemzeti Munkaközpont kolozsvári szerve­zete áilásnéküli tagjai részére ingyenes ál­lásközvetítő irodát állított fel. amely a helyi szetvezet Kötő-utca 12. szám alatti helyisé­gében Szotyori Nagy Géza vezetésével hét­főn meg is kezdte működését. A munkaköz­vetítő iroda létjogosultságát mi sem bizonylt­ja jobban, mint az, hogy már az első napon munkaalkalom kínálkozott állásnélküli kő­műves munkások részére. A közvetítő iroda jelentése szerint húsz kőműves munkás belső és külső vakoló munkára jó fizetés mellett építkezésnél elhelyezkedést találhat. Részle­tes felvilágosítást a közvetítő iroda veze­tője ad. — A kolozsvári teherfuvarozási munkások is csatlakoztak a Nemzeti Munkakör,pont­hoz. A kolozsvári teherfuvarozási munká­sok tegnap gyűlési tartottak a Nemzeti Munkaközpontban. A gyűlésen megtárgyal­ták a szakma! kérdéseket és elhatározták, hogy szakmai, valamint gazdasági érdeketk védelmére, egységesen belépnek a Nemzeti Munkaközpontba. Felkérték Venczel Antal országgyűlési képviselőt, hogy vegye fel az érintkezést a munkaadókkal a teherfuvaro­zási munkások gazdasági helyzetének meg­javítása érdekében. A gyűlés, résztvevőt ez­után megválasztották a szakosztály tiszti­karát. Elnök György István, titkár: Gergely Márton, jegyző: Sebestyén Mózes, pénztá­ros: Rigmányl Sándor lett. / / REÜGBL: t fás'H&Lmi VJS AG y W DÉLBEN. , MAGYAR ÚJSÁG •jöjjenek ajánljak fel szolgalataikat a hősiesen küzdő MAGVA RORSZAGN AK! Jelentkezni lehet: a) mezőgazdasági munkára; hl ipari üzemekhez,; c) gyári munkára: cl) közlekedési esz.közökön. villamoson, au­tóbuszon való szolgálatra; e) tisztviselői munkára. Megfelelő szakképzettség hiányában, a ki­képzésről gondoskodás történik. Az állam rendesen díjazza azefeat, akik a férfiak helyének betöltésére vállalkoznak. Ápolásra, katonaságnak való főzésre, var­rásra azonban díjazás nélküli önkéntes női munkát kérünk. A magyar nemzet válságos idői, még min­dig megteremtették a höslelkü nagy asszo-l nyokat. május 1-től Uezdödőleg május 31-i g. római katolikus plébánia épületében min­dennap, délelőtt 10—1 óráig. Ide várja az önkéntes jelentkezőket! A személyi adatok igazolása végett a je­lentkezők hozzák magukkal a rendőrségi be­jelentőjüket. A mi kezünk van most hivatva fenntar­tani a termelés menetét. Minden kényelmes és habozó kéz a haza romlásához járul hozzá! A Székelyföld általános villamosítása w\a már elengedhetetlen szükségesség Részletes emlékiratban fog’alták össie az Erdélyi Párt széke'yfüldi vezetői a villamosítás tervezetét Felhívjuk a notársadalom tagjainak figyel­mét arra, hogy az önkéntes jelentkezés el­mulasztása egyáltalán nem zárja ki n hon­védelmi munkára való kötelező igénybevé­telt, továbbá arra, hogy önkéntes jelentke­zés esetén, mind a munkabeosztás, mind a munkahelye tekintetében figyelembe vehető az egyéni óhaj is, míg kőtelező igénybevétel esetében egyéni szempontok aligha méltá­nyolhatok. A mi küzdelmünk hisszük meg fogja teremteni a talán kevésbé romantikus szépségű, —- mert egyszerű munkazubbony­ban küzdő. — de annál értékesebb lelkű ma­gyar nőt. Az Erdélyrészi Nöszövetségek Bizottsága inspekciós órákat tart a jelentkezők felvéte­lére Kolozsvárott Văl laihatjuk-e a felelősséget! ? Az Erdélyi Katolikus Nőszövetség részéről Gr. Bethlen Györgyné « A Református NÓszövetség részéről Vásárhelyi Jánosné Az Unitárius Nőszövetség részéről Dr. MIUó Lőrincné Az Evangélikus Nöszövetség részéről Br. Mannsberg Margit * I. * 3 * 5

Next

/
Thumbnails
Contents