Keleti Ujság, 1942. április (25. évfolyam, 74-97. szám)
1942-04-19 / 88. szám
1942. JiVniCiS 19 ÍGeuMn Ursjfa Mólvéffi napló 4z Istenhordozó Ember «BÖK MAGYAR ALOM Amikor e sorokat- rovom, a kincses város <*>' másik pontján Tncci professzor, a kolozsvári Ferenc József-tndományegyetem leg- ujnbb tiszteletbeli doktor éppen Róla beszél fényes és ünnepélyes külsőségek között, a snegény, árva magyarról, aki „pénz és taps nfflHH“ jutott be a halhatatlanok társaságába. És néhány nappal ezelőtt, halála századik évfordulóján már megtörtént a hagyományos tisztelgés élete és emléke előtt. E napló lapjain azonban még adósa vagyok néhány sorral a háromszéki Osomakőrös nagy fia Mellemének. A távolkeleti népek gyermekei illatos, gyei-tyócskákat szoktak meggynjtani őseik Metleme előtt. Ezt a pogány szertartást vég- w«i el magam is most. amikor Róla beszélek. az ősről, a mai magyar lélekben szuny- M.nadnző nagy álom legöntfldntosabb őséről. A visszaemlékezés fényében és füstjében megjelenik közöttünk szikár és megpróbál- tatott alakja. Kár és nagy veszteség a ml lelkünk számára, hogy csak ilyen ünnepélyes alkalmakkor, emberöltők, századok fordulásán végezzük a szellem-ős Idézésének megható ceremóniáját. Holott — ebben van titka Ázsia nagy erejének — az ősök mindig itt vannak körülöttünk, közelünkben s mi vagyunk hibásak abban, hogy gyarló látásunk már nem fogja fel az örökkévalóság távlatából ránkszegzett pillantásokat és fiilünk sem hallja a lényegről, a végső princípiumokról suttogó szellem-ajkukat. Pedig ez a szegény, árva magyar, ez a eso- makőrösi születésű székely atyánkfia egy vetünk nemcsak a szülőföld és a vérközösség jussán. Nem abban, hogy tudós lett belőle, inkft ma — késel babérként — az egész világ nagyrabecsülése övez. Idézzük csak tovább nzelleinalakját, amíg messzibe néző szemének pillantását elkaphatjuk. Vágy és láz tüze ég benne s a fény, amely benne lobban, a nagy álmodok szent ismcrte- tőjele. Szegényen, árván, pénz és taps nélkül indolt el a maga utján, abban a boldog reménységben, hogy az irt végén megtalálja az elveszített őshazát. Ez a nagy álom és nagy vágyakozás adott neki erőt ahhoz, hogy gyalog szerrel vágjon neki Ázsiának. Ha emlékesünk életrajzi adataira, eszünkbe jut, hogy útja csupa kitérő volt. Átszálló állomásokon várta folytonosan, hogy végre mégis nyomra talál valamelyik évezredes karavánuton és eljut arra a földre, ahol a magyarság bölcsője először ringott a történelem térdein. Az álomkergetők útja sohasem nyílegyenes, az övé is elkanyarodott a céltól. Az utolsó nekirugaszkodáskor a föld visszaszólította a nagy útra indult merész porszemet. Itt áll előttünk szellemalakja. Arca sápadt és megviselt. Vonáséin az akarat és a fáradalmak fátyola. De a szeme, ez a dacos, megalkuvást nem ismeró', lázban égő, álmodó szem ma is a végtelenbe, néz. Az utat kémleli, amely a magyart hazaviszi oda, ahol a bölcső ringott. Amig e sorokat rovom, a kincses város Alma Materének előkelő vendége megadta a tudásvilág tiszteletét a dardzsiUlngi temetőben porladó székely hamvaknak, Én is befejezhetem soraimat. De én nem érzem halottnak Körösi Csorna Sándort, a csomakőrösi földit. Itt él ő közöttünk, bennünk. Szelleme itt bolyong felettünk, körülöttünk s lázban lobogó pillantása most is messze néz. S mi, ma élő magyarok az ő szemével pillantunk át a jelent a jövendőtől elválasztó ködön. Néhány magyar szemében ég ugyanaz a láng; hány magyar lelkét emészti ugyanaz a vágj', amely Julianus barátot is a messzeségbe kergette: meglátni mégegyszer a hazát, minden magyarok ősi földjét, ott, ahol a történelem térdein a mi hólesőnk ringott egy évezreden át . . . Azt mondják, meghalt? Azt mondják, idegenben temették el száz esztendőkkel ezelőtt? Millió Körösi Csorna Sándor bolyong ma messze a világban, honvágy és hazatalálás vágyától emésztve. Magyar sors ez is . . . örök magyar sors, amelynek jobbmfordu- Tniában nem szűnünk meg hinni, remélni és álmodni, amíg minden magyar álma nem válik valóra . . .-fzTizenhot nemzet képviselői vesznek tészt a drezdai diák- és ir»7Hri»ccr«érieke7leien Drezda, április 18. (MTI.) A Német Távirati Iroda jelenti: Drezdában pénteken összeült az első európai diák- és tűzharcos értekezlet. Az értekezleten resztvettek Németország, Olaszország, Finnország, Magyarország, Szlovákia, Románia és Japán küldöttségei is. összesen 16 nemzet képviselői vesznek részt rajta. Kolozsvár, április 18. Püspöki palást még nem nyomta erősebben viselőjének vállát, mint a már néhaivá vált Varga Béla dr. unitárius püspökét... Akik láttuk öt püspöksége két esztendejének minden napjául, azt is látnunk kellett, ezt a szent terhet nem Varga Béla dr. vállára szabták. Amúgy is törékeny alakja napról-napra roskatagabb lett alatta és halványbarnás szinü arca napról-napra fakóbbá vált. Csak szemének tüze maradt az utolsó napig is annak az örökösen égőnek, amely a földi dolgokon túl mindig a földöntúlit, Istent, a lét /és nem lét titkait fürkészte ... Abban az időben, választotta föpásztorrá egyháza, amikor az egyház belső életében belső villongások kaptak szárnyra, 1938-ban. Valakire szükség voit, aki megtudja fékezni az ehszabadult indulatokat, egybe tudja újból kovácsolni a százfelé huzó akaratot s valóban ö látszott ekkor legalkalmasabbnak erre az elhivatásra. Nem is próbált ez ellen senki ellenvetést bejelenteni, csak a megválasztott^ a kiválasztott: Varga Béla dr. Tanul voltunk annak a harcnak és belső vívódásnak, amelyet Varga Bélának át kellett élnie s éppen ezért nyugodt leíkiisme- rettel tehetünk hitet amellett, hogy a méltóság, amely más számára nagyobb fényt, nagyobb érvényesülési lehetőséget jelentett volna, az ö számára csak újabb, keserű csalódást jelentett. Püspökké szentelésekor mondott beszédében, amelyet Dávid Ferenc ősi szószékéről mondott el, úgy hangzottak tompafényü, okos, megfontolt szavai, mintha vádolt volna: ) — Miért áldoztok fel éppen engem ? ,.. Amit ö sejtett, azt még kevesen rajta kívül, akik beszédjét hallgatták, de már az utána következő, őrlő napok és éjszakák, az idegen hatalom képviselőivel folytatott sokszor sikertelen tárgyalásai bizonyságot tettek arról, hogy az ö országa nem e világból való ... Püspökké választása után szinte naponként találkoztam Varga Bélával hivatali szó bájában, vagy a püspöki-ház tágas dolgozó szobájában. Hivatalának és magánlakásának ajtaja mindig nyitva állott előttünk, egy kori kisebbségi magyar újságírók előtt, mert a püspök az újságírót a legbizalmasabb munkatársának tartotta. E sorok Írójának néha hamarabb beszámolt egy-egy bukaresti hivatalos útjáról, mint azoknak a munkatársainak, akik egy hivatalban dolgoztak vele. De ilyenkor soha nem „magáról“ beszélt, hanem az elvégzett vagy reménytelen ügyről, amelyet mindig közös magyar ügynek tartott. Hányszor tanúja voltam, amikor Erdély három magyar püspöke: Márton Áron, Vásárhelyi János és immár néhaivá vált Varga Béla dr. együtt dolgoztak ki órák hosszán át tartó tanácskozásokon valamilyen tervet, ami egyúttal fegyver is volt megvédeni és megtartani Er délyben mindazt, ami örök magyar érték... Ilyenkor születtek azok a bizonyos memorandumok is, amelyeknek „jóindulatú“ elin-1 tézésére esőstől dőlt az ígéret Bukarestből. Ezeket az ígéreteket az illetékesek közül talán egyedül Varga Béla dr. nem tudta soha készpénznek venni. Pedig még románul is megtanult szürkülő fejjel s ha tárgyalásait nem Is folytatta végig román nyelven, de úgy kezdte meg. Egy ilyen bukaresti útja után hazatérve mondta nekem: — Az egyik minisztériumban szememre vetették, hogy nem tanultam meg eléggé románul, holott éppen elég Időm lehetett erre húsz év alatt. — Nem tudtam* mit mondani, tehát csak ennyit jegyeztem meg csöndesen: — Nekem már ennyi is elég, uraim... A hangsúly a már-on volt s mintha megértették volna értelmét, mert ettől fogva még szúrósabb tekintettel fogadtak valahányszor beléptem ennek a minisztériumi hivatalnak az ajtaján ... De ez már abban az időben volt, amikor Felvidék és Kárpátalja visszakerült s az erdélyi tájakon a történelmi jóvátétel szellője kezdett fujdogálni. Az idegen hatalom számára mindenki gyanús volt, aki magyar volt, viselhetett püspöki talárt vagy Jaró- cot. Varga Béla dr. püspöksége pedig éppen arra az időre esett: a legidegesebb s legidegöriőbb esztendőkre, hőnapokra és napokra. Éreztük ezt mindannyian, püspöki palástot vagy darócot hordozó magyarok... De mennyire érezhette ezt éppen az őrhelyen álló, törékeny testű Varga Béla dr„ akit egyháza bizalma föpásztorrá választott, holott arról is suttogtak, hogy az ö országa nem e világból való ... Hitte és vallotta azonban, hogy a szent magyar ügyért minden igaz magyarnak áldozatot kell hoznia. Ezért vállalta még az áldozati Bárány sorsát is... Nem tagadta soha, hogy nem született küzdelemre és mégis vállalta a harcot egy olyan ellenféllel szemben, akit meggyőzni igazunkról soha nem lehetett s akit legyőzni is csak a történelmi igazságszolgáltatás tudott. Mert Varga Béla dr., a sze- lid szavú és szelid lelkű püspök, ennek az egyenlőtlen, elszánt, lélek- és idegölő harcnak egyik hősi magyar áldozata! Testi ereje, idegei felőrlődtek a keserves harcban s a felszabadulás után, amikor tiszta szellemét, kristálytiszta tudását oda állíthatta volna, egy uj magyar nemzedék nevelésére, mint egyetemi tanár, a bujdosásból hazatért Ferenc József Tudományegyetem katedráján, elméje, ereje már a maga számára sem bizonyult elegendőnek... Tragikus magyar sors ez, amelyet csak azok tudnak felmérni és értékelni, akik tanúi voltak annak a kegyetlen lelki-vivódásnak, amely Varga Béla dr. püspöksége két évének minden napja és órája volt... A román megszállás ideje alatt többször meghívást kapott a Kolozsvárról „elbujdo- sott“ szegedi egyetem tanszékére, de szerénységét és az erdélyi magyarság iránt érzett felelősségtudását és vállalását az pizo- nyitja legerősebben, hogy a megtisztelő meghívást — amely egyúttal a nyugodt tudományos munkásság és búvárkodás lehetőségét is megnyitotta volna előtte, amire egész életében vágyott, — nem fogadta el. Ittmaradt a nagy magyar magányossal őrt- állónak, akinek tragikus sorsával nagyonis egy a sorsa ... Emlékezzünk csak rá, hogy Erdély egyrészének boldog hazatérése után, a Költő hangszerén is megpattant egy húr s már semmi földi öröm nem tudta többé az elpattant lélekhurt összeforrasztani __A felszabadulás után Varga Béla dr. Is lemondott püspöki méltóságáról, mint aki megérezte, hogy hivatását betöltötte. És már hiába kapta meg rendkívül nagy tudományos munkássága elismeréséül a Corvin-ko- szorut, a Ferenc József Tuodmányegyet em katedráját, mindez nem tudta visszaadni megrőnesolt idegeire a gyógyító balzsamot. Vállatn láthatatlanul ott lebegett a súlyos fekete püspöki-palást s annyira ránehezedett, hogy akik az utóbbi hónapokban magányos sétái során találkoztak véle, szinte féltve, kétkedve és gyanakodva kérdezték: — Ez volna Varga Béla dr. a magyar ki sebbségi sors egykori halk szavú, de elszánt kemény harcosa? . . . Igen ez a Varga Béla dr. volt! A megfáradt „Isten-hordozó Ember,“ — ahogyan az egyik gyászbeszédben nevezte utódja a püspöki székben — most már örök nyugovóra tért. Ott pihen a Házsongárd magyar rögei alatt s szivében is elcsöndesült örökre a vád, hogy ő a vétkes elsőszülött kisfia tragikus haláláért . . . Sok, sok évvel ezelőtt emeleti lakása ablakán kiesett kezéből kisfia, akit odatartott a drága nyári napsugárnak egy-egy csókra s attól fogva atyai homlokán mindig ott sötétlett az önmarcan- golás keserű fellege. De homlokán már kisimultak az indulatok, mert együtt van újból apa és fia, rög, a röggel, örökre elválaszthatatlanul . . . Agya, amely örök isteni és emberi gondolatok lázában égett, izzott, enyészetre Ítélve pihen a kemény koporsó-párnán. .Keze, amely áldást és Úrvacsorát osztott, keresztbekulcsolva fogja át a könyvek-köny- vét — a Bibliát. — Ajkai, melyekről vigasz- taló Igék és bölcs intelmek szálltak a megszomorodott és meggyötört magyar szivek felé a nehéz magyar sors esztendeiben, örök némaságra Ítéltettek. És bizonnyal a fekete püspöki palást terhe is mennyeien könnyű most számára ... bíró JANOS PANNÓNIA BUDAPEST, RAKÓCZI-UT 5 SZÁH. Központi fekvés. * Korszerű kényelem SZÁLLÓ ■‘-ajíáqjjas szobák 6’— F-tőI 12' P-ia Kétágas szobák o-_ p-től 18'— P-ia Éttermében Veres Károly és c gány- zenekara muzsikál. Elismerten kiváló onxha. Polgári árak Többé már nem merek,.. 1. És kezea* Havasról , kinyitva éjfél tájt csak néztem leszöktek anyámat, zord szelek s markomat, kidöfni mint aki a felhőt ördögöt lófejü most látott. völgy felett. üres volt Víg volt a* ■ a kezem ébredés: elillant hóvá vált két forró a világ; hó-csudát iszkrri hordozó kifelé markomból puha lágy az nj bő. havon át. Térdemig Azóta friss hóban százszor 1« egy ingbe leszöktek mezítláb zord szelek futottam öldösm kifelé felhőket puha lágy lófejü havon át. völgy felett, Markomban de kezem új hóval nyújtani szaladtam friss havat anyámhoz: markolni, hó hullott nj csodát az éjjel; keresni éd’s anyám többé már csodálkozz! nem merek. CSEREI SZÁSZ LÁSZLÓ DR. KOVÁCS ISTVÁN (Bemutató a kolozsvári Capitol-MozgAbao) Mindjárt elöljáróban el kell ismernünk, hogy a „Dr. Kovács István“ cimü uj mar gyár film cselekményéhez hasonló merész és bátor témát Magyarországon eddig még nem filmesitettek meg. Szerencsés gondolat, hogy a film népszerűségét és propagandaerejét kiaknázva, hozzányúltak: egy olyan kérdéshalmazhoz, amelyről eddig legfeljebb csak vezércikkeztek, de amely mégse rázta fel a szélesebb társadalmi rétegeket. Most minden mozilátogató rádöbbenhet a falusi emberek ivadékából méltóságos úrrá, egyetemi tanárrá lett dr. Kovács István történetén keresztül, hogy minden jószándék és törekvés ellenére milyen bántó és egyetemes magyar szempontból mennyire időszerűtlen ellentétek választják el még mindig a ma* gyár várost és falut. Dr. Kovács István úgynevezett urilányt szemel ki élettársául, jövendőbelije azonban már a vőlegénye szüleinél tett első látogatás után visszalép attól, hogy ilyen rokonságot vállaljon. A méltóságos urnák tehát nem marad más hátra, mint az, hogy a hely zet tanulságát levonva, feleségül vegye gyér mekkori szerelmét, az egyszerű kis parasztlányt, aki még mindig úgy tekint fel rá, mint valami félistenre. Az újdonsült méltóságos asszonyt a városi környezet idegenkedéssel fogadja, férjét is „fürészelgetik“ ahol tudják. Már-már ott tartanak, hogy mindketten faképnél hagyják a meggyülölt várost, amikor az egyetemre látogató miniszter, egy ünnepség alkalmával, dr. Kovács István tudományos érdemeinek elismeréséül kezetcsókol az asszonykának és ez a gesztus végkép leszereli a kóros osztályöntudattól áthatott „előkelőségek“ ellenszenvét. Dr. Kovács István megmaradhat katedráján és tovább folytathatja a magyar ifjúság nevelését, úgy, ahogyan azt a mai komoly, sorsdöntő idők szelleme megköveteli. Páger Antal utolérhetetlen művészettel mintázza meg dr. Kovács István alakját. Menyasszonya szerepében a szép Simor Erzsi játékával is lebilincseli a nézőket, a tapasztalatlan, de rokonszenves kis feleség szerepében pedig a magyar filmgyártás egy uj felfedezettje, Tóth Julia kelt biztató Ígéretet. A többi szerep is a magyar filmszínészek élcsapatának kezében van. Magyar kötelesség a dr. Kovács Istvánt megnézni, de főként okulni belőle. (—-) RENDELETILEG HATÁROZTAK MEG A MOZIELÖADASOK SZÁMÁT Budapest, április 18. (MTI.) A hivatalos lap szombati száma közli a belügyminiszter rendeletét a mozgófényképüzemfek játszási rendjére és a magyar filmgyártás fejlesztésére vonatkozó' egyes rendeletek módosításáról, illetve kiegészítéséről. A rendelet intézkedik a miisorkötésről, a haszonrészesedés esetében lekötött filmek utáni részesedésről! és megállapítja a mozgófényképszin- liázakban tartható előadások számát. Vidéki filmszínházak vasárnap délelőtt 11 óra előtt, nem tarthatnak előadást, A rendelet végül kimondja, hogy a keskenyfiím-szmliázakbuu a magyar vííághiradók bemutatása kötelező.
