Keleti Ujság, 1942. március (25. évfolyam, 49-73. szám)
1942-03-13 / 59. szám
1942. MAUClttS 13 JfgtüW Hrsjxa A fa pitit Stajdliítd felvonul az ausztráliai vizeken Stockholm, március 12. (MTI) A Német Távirati Iroda jelenti: A Dagens Nyheter közli egyik északamerikai hírszolgálati iroda melboumel jelentését, amely szerint az ujguineai Port Moresby irányába tartó japán hajórajt fedeztek fel. Már néhány nappal ezelőtt jelezték felderitők, hogy csapatszállító hajókat vonnak össze a japánok. Ausztráliai repülök megkísérelték, hogy megállítsák a japán hajókat és késleltessék Moresby megtámadását. Hivatalos helyen eddig nem erősítették meg, de nem is cáfolták ezt a jelentést. A Német Távirati Iroda jeléntése szerint az angol főváros keddi sajtója március 10-1 jelentésében teljes részletességgel beszámol az Ujgulneában végrehajtott újabb japán partraszállásokról. Ezzel kapcsolatban a Daily Telegraph Sidneyből azt jelenti, hogy a Salamonban állomásozó japán repülők könnyén meg tudják támadni a Torres tengerszoroson áthaladó hajókat és komolyan veszélyeztetik Port Moresby ellátását. Mln- denekfelett azonban fenyegetett helyzetben van Port Darwin és Délausztrálla összeköttetése. * Japán három hónap alatt összezúzta az ellerség főereiét Tokió, március 12. (MTI) A Német Távirati Iroda közli: Simada japán haditengerészeti miniszter összefoglaló jelentést tett az országgyűlésnek a japán haditengerészet eddig végrehajtott hadműveleteiről. Közölte, hogy az ellenség teljes vesztesége a háború kitörése óta a következőkben oszlik meg: Elsüllyesztettek 7 csatahajót, 3 repülö- géphordóhajót, 12 cirkálót, 22 rombolót, 4 i tengeralattjárót és további 42 hadihajót, összesen ISO egységet. Súlyosan, vagy közepesen megrongáltak 4 csatahajót és 27 más hadihajót. Elsüllyesztettek továbbá 128 kereskedelmi hajót, összesen 680.000 tonna űrtartalommal, súlyosan megrongáltak 92 kereskedelmi hajót, összesen 300.000 tonna Űrtartalommal, összesen 502 hajót zsákmányoltunk — mondotta a miniszter. Ezeknek Űrtartalma 210.000 tonna, összesen 1554 ellenséges repülőgépet semmisítettünk meg. Ezzel szemben az összes japán veszteség 4 romboló, 4 tengeralattjáró, 5 különleges tengeralattjáró, egy különleges hajó, 5 aknakereső hajó és 27 száll!tóhajó. Megrongálódott egy nagyobb és egy kisebb cirkálónk, de már mind a kettőt megjavítottuk. Tozso hadügyminiszter az országgyűléssel közölte, hogy a japán csapatok az ellenség különböző kötelékeiből március 10-ig 210.000 katonát ejtettek fogságba. A japán hadsereg ezenkívül 1600 repülőgépet pusztított el. és $100 ágyút, 190.000 puskát és géppuskát, #8.000 páncélost, tehergépkocsit és vasul! kocsit zsákmányolt. Mint mondotta, ezek az adatok még „tetemesen javulnak/', mihelyt számbaveszik a Rangoon bevétele után szerzett hadi zsákmányt. Hollandindia ipari berendezései és egyéb létfontosságú berendezései aránylag kevés kárt szenvedtek és a holland hatóságok kötelezték magukat arra, hogy fenntartás nélkül hajlandók együttműködni a japánokkal a szigetvilág újjáépítése, érdekében. Az angolok gyilkolják a burmaiakat, de a japánokat vádolják rém tettekkel Tokió, március 12. (MTI) A Német Távirati Iroda közli: A Tokió Nisi-Nisi pegui külöhtudósitöja jelenti, hogy az angol csapatok mielőtt kivonultak a városból, több mint száz hurmal polgárt, köztük több asszonyt és fiatalkorút gyilkoltak meg, a szent helyeket pedig meggyalázták. A több, mint száz halottan kívül még háromszáz súlyosan sebesült polgári lakos is van. A burmai lakosság köreben az angolok rémtette miatt: egyre fokozódik a bfitellenes hangulat. JSangháj, március 12. (MTI) A Német Távirati Iroda jelenti: Mig Forde ausztráliai hadügyminiszter Canberrában azzal akarja a harci szellemet fokozni az ausztráliai lakosságban, hogy jelentéseket közöl a japánok állítólagos rémtetteiről, addig Bennett vezérőrnagy a Malájában harcolt ausztráliai csapatok volt tőparancsnoka a melbournel jelentés szerint kijelentette, hogy tudomása szerint a japánok jól bántak az ausztráliai hadifoglyokkal. Woshingion egyre nyiflabban ftör Dél- és Középamerika urafmára Berlin, március 12. (MTI) A Német Távirati Iroda diplomáciai tudósítója irja: Kelet-Azsiának. mint nyersanyagszállítónak teljes kiesése után az északamerikai hadi termelő hivaţal vezetője kijelentette, hogy as Egyesült Államok a nyersanyagellátás terén a többi amerikai nemzet támogatása nélkül sok tekintetben tehetetlenek lennének. Meg kell várni, vájjon a hirtelen megnövekedett fegyvergyártás következtében az északamerikai Egyesült Államok abban a helyzetben vannak-e, hogy a rio de janejrói értekezleten bejelentett délamerikai áruszállítást korlátozott mértékben, avagy egyáltalán teljesithetik-e. Néha az a szemlélő benyomása, hogy az Egyesült Államok nagyszabású ígérgetései csak csalétkek, éppúgy, mint az amerikai féltekét fenyegető veszélyt ugylátszik csak azért festették a falra tervszerűen, hogy a délamerikai országok engedelmesebben fogadják az Egyesült Államok kívánságait. Valóban egyre vl'ágo- sabbnak látszik, hogy az Egyesült Államok Pélamertkában is hatáfozott későbbi célt követnek. Ez világosan megnyilvánul azokban a szavakban, amelyekkel Sumner Welles az Egyesült Államok és Brazillá most megkötött megállapodását kísérte. Hadá- szatilag életfontosságú anyagokat emlegetett, amelyekkel Délamerlkának hozzá kell járulnia a nyugati félgömb közös védelméhez. Minden figyelmes szemlélő észreveheti, hogy az ilyen amerikai eszmékkel leplezett megnyugtatás célja csupán az lehet, hogy a mostani helyzet kihasználásával övezessék a tfözép- és Délamerika feletti imperialista uralmat és olyan helyzetet teremtsenek, amelyben a mostani vállalkozások későbbi gazdasági nyeresége kizárólag az északonlexikai tőkéseknek válik javára. Legfeltűnőbb azonban az a hir, amely szerint a brazilai part leakeletibb részét, vagyis Natált kt akarják építeni. Minden újabb hir leszögezi a washingtoni politikának ezt az irányzatát. Sumner Welles február 24-én egyenesen kifejezte, hogy az Egyesült Államok fegy- verszállitásában elsősorban azok a délame- rikai köztársaságok részesülnek, amelyek támogatják az északamerikai politikát. Egy nappal előbb az újságírókkal sejtetni engedte, hogy komoly esetben a latinamerikai nemzetek önmagukra maradnának, mert mindaz, amit az Egyesült Államok ezekért az országokért kész megtenni, árra irányult, hogy megvédhessék önmagukat a partjuk elleni minden tengeri támadással szemben Az USA a jövőben nem közli a hajóveszteségeket Genf, március 12. (MTI) A Német Táv. irati Iroda jelenti: Washingtonból érkező hir szerint Knox tengerészeti miniszter közölte, hogy ezentúl nem szabad nyilvánosságra hozni az elsüllyesztett amerikai hajók nevét és megtiltja azt is, hogy a jövőben az amerikai hajóveszteségekről adatokat közöljenek. Hazarendelték az összes brazíliai hajókat Bern, március 12. (Búd. Tud.) Rio de Janelróból jelentik: A brazíliai kormány utasította a nyílt tengeren léró brazíliai hajókat., hogy azonnal fussanak be a légközelebbi amerikai, vagy semleges kikötőbe. Vargas köztársasági elnök egész Brazíliára kiterjesztette a rendkívüli állapotot. Úgy vélik, hogy ez az intézkedés megkönnyíti / esetleges hadüzenet kimondását. Kényszersorozás Angliában Stockholm, március 12. (Púd. Tud.) Egyes angol kerületekben a nemzetvédelmi alakulatokba nem történik kellő számú jelentkező, ezért a kormány elhatározta, hogy kényszersorozást rendez. Llytleton teljhatalmat nyert a brit termelés ’rányitására ÜKIEHT £% Mert ezt • Hp« »Z HIRD ESSEN ff ORSZÁG EGESZ A KELETI f VEVŐK EPES KCV ÚJSÁGBAN ■ ZONSEGE olvasta Stockholm, március 12. (MTI.) A Német Távirati Iroda jelenti: Mint a Reuter-iroda soron kivül közölte, Londonban hivatalosan bejelentették, hogy Llytleton, az uj termgMsügyi niihiszter teljhatalmat nyert a brit egységes termelés irányítására. Angol-bolsevista Izgatás Spanyolországban Bilbao, március 12. (MTI.) A Német Távirati Iroda jelenti: Az angol konzulátus egy idő óta annyira elragadtatta magát, hogy a brit hadijelentéseken kivül már hírverő röpiratokat is osztogatott magánosoknak, különösen Churchill és Sztálin beszédeit terjesztette. A spanyol rendőrség e miatt a konzulátus elhagyásakor sok embertől elkobozta e nyomtatványokat, mert Sztálin beszédeit bolsevista hírverésnek minősítik. Portugál halászhajót Süllyesztett el egy repülőgép Lisszabon, március 12. (MTI.) Az OFI jelenti: Egy ismeretien nemzetiségű repülőgép a Roca fok magasságában elsüllyesztette a Cabo de Sao Vicente 250 tonnás portugál halászhaját. A repülőgép két bombát dobott a hajóra, majd géppuskázta. A 18 főnyi legénység megmenekült. MefiTáloszlollak «i Lépviselőliáz biiollsáqaD Budapest, március 12. (MTI.) A képviselő- ház csütörtök délelőtti ülését Stinf/ei-Merse Jenő alelnök nyitotta meg Í0 óra után. Először is alelmöktársa és a megválasztott tisztviselők nevében köszönetét mondott a bizalomért. Ezután a Ház rátért a napirendre, azaz a két országos bizottságban megüresedett tagsági heiyek betöltésére, továbbá az állandó összeférhetetlenségi bizottság elnökének helyettes, elnökének és !) tagjának, valamint a házszabályokban megjelölt bizottságok tagjainak megvalasztásara. Ezután a jegyző név- soT szerint felolvasta a képviselők nevét és az egyes képviselők a Ház asztalán elhelyezett urnába bedobták a szavazóeédulákat. Szinyei-Merse Jenő alelnök fél 12 órakor feiszólitota a jegyzőket, hogy ismertessék a szavazás eredményét, összesen 188 szavazatot adtak le. Az állandó összeférhetetlenségi bizottság elnökévé Mezey Lajost, helyettesévé Huszovszky Lajost választották. Ezután megtörtént a különböző bizottságok tagjainak megválasztása is. Az egyes bizottságokban számarányuknak megfelelően tagságot nyertek a délvidéki és erdélyi képviselők is. Betöltötték a 42-es tagú országos bizottságban megüresedett két tagsági helyet, amelyre Deák Imrét és Nagy Ivánt választották. A 36-os országos bizottságban megüresedett két helyre pedig Radák Lajost és Vájná Gábort választották. Ezután sor került az összeférhetetlenségi bizotság elnökének és helyettesének eskütételére. Eskütétel után az elnök az egyes bizottságok megalakulásáig az ülést fél őrára felfüggesztette. Az ülést fél 1 órakor nyitotta meg Újból Szinyei-Merse Jenő alelnök. Bejelentette az egyes bizottságok megalakulását, felolvasta a megválasztott bizottsági elnököknek és helyettes elnököknek névsorát: földművelésügyi bizottság elnöke Bárczay Ferenc, gazdasági bizottság elnöke a házszabályok értelmében a Ház elnöke, az igazságügyi bizottság elnöke Pel ró Kálmán, a kérvényi bizottság elnöke Bánó Iván, a törvénytár és múzeumi bizottság elnöke a házszabályok értelmében a Ház elnöke, a közgazdasági és a közlekedésügyi bizottság elnöke, Krúdy Ferenc, a közigazgatási bizottság elnöke vitéz Bobon/ György, a közjogi bizottság elnöke Péchy László, a köz- oktatásügyi bizottság elnöke Baross Kálmán lett. A külügyi bizottság elnökévé vitéz. Teleki Mihály grófot, helyettes elnökké Esterházy Móric grófot és Szeder Jánost, jegyzővé Eu- szovszky Lajost választották. A mentelmi bizottság elnöke Mezei Lajos, a naplóbiráló bizottság elnökévé vitéz Heilenbach Gottfried bárót, a pénzügyi bizottság elnökévé Szabó Gusztávot, a számvizsgáló bizottság elnökévé vitéz Vjvárossy Gábort, a társadalompolitikai bizottság elnökévé vitéz Márton Bélát, a véd- erőbizottság elnökévé vitéz Takách-Tolray József grófot, végül a zárszámadást vizsgáló bizottság elnökévé Creman Antal választották. A Ház a választásokat tudomásul vette. Az elnök ezután napirendi javaslatot tett, amelyet. a Ház egyhangúlag elfogadott. A képvi- selöház legközelebbi ülése március 19-én, csütörtökön délelőtt 10 órakor lesz, amikor is a Ház a további teendők felett határoz. Az elnök bejelentette, bogy ezen az ülésen az uj kormány be fog mutatkozni A képviselőház csütörtöki ülése 1 óra előtt ért véget. Nagy kedvezményeket ad a március 21-én megnyíló Országos Tenyészállatvásár A hazai állatállomány minőségének továbbfejlesztése szempontjából kiemelkedő szerepet játszik a március 2t-én megnyíló ötvenegye- dik Országos Tenyészállatvásár. A legkiválóbb tenyészetek, mint ismeretes, minden évben itt értékesítik eladó anyagukat. A földmirelésügyi minisztérium és a rendező bizottság ebből az alkalomból egész sereg rendkívüli kedvezményben részesítik azokat, akik tenyészállatokat akarnak beszerezni, amennyiben a kiállításon vásárolt tenyészállatok hazaszállításának vasúti fuvardiját teljes egészben a rendezőség viseli. A vásárlóknak csupán a fuvardíjon kívül felmerülő kisebb költségeket, (állatorvosi dij, esetleg a kisérő dijat) kell fizetniök. Nagy kedvezményben részesülnek a törvény- hatóságok, községek, közbirtokosságok és legeltetési társulatok által köztenyésztés céljaira eszközölt vásárlások, amennyiben a föld- mivelésiigyi- minisztérium a gazdasági felügyelőségek közben jöttével) történt vásárlásoknál, — előre megállapított keretben —- 15%-ig terjedhető rendkívüli árkedvezményt engedélyezett az apaállatok vételárából. Kolozsvár bel« és külterületén nem maradhat bevetetlen és meemunkálatlan terület Kolozsvár, március 12. Segesvári/ Viktor dr. tanácsnok a polgármes'er megbízásából rendeletét adott ki a termelésre alkalmas ingatlanok, földek és telkek megműveléséről. A rendelet igv hangzik: „A mezőgazdasági termelés fokozása érdekében szükséges, hogy minden gazdaságilag megművelhető földterületen valóban termeljenek. Ezért a m. kir. minisztérium 9370/1940 M. E. szánni rendeleté, valar nt a íöldniive. lésügyi minisztérium 213.322/1941. sz. rendelte alapján felhívom a város bő- és külterületén ingatlannal rendelkező tulajdonosoké1', illetve gondnokokat, hogy ingatlanaikat, házhelyeiket késedelem nélkül vegyék művelés alá. Bevetetlen meamunkálatlan terület nem maradhat, A kelKVénon fel nem használt ingatlanokat és házhelyeket a hanyag tulajdonos megkérdezése nélkül fogom a fenti rendeletek alapján az igénylőknek bérbeadni. Fellövöm a város lakóit, bőgj- minden használatba nem veti ingatlant, házhelyet és kertet a Városháza 29. sz. szobájában jelentsenek be s ugyanitt jelentsék be azt is, ha művelésre kertet igényelnek. Felhívom a be nem épített telkek tulajdonosait, hogy amennyiben a folyó évben telkük gazdasági megművelésének valamely akadálya volna, azt azonnal je“ lentsék be a fent megjelölt hivatalban SZÖKIK A KISLÁNY — Bemutatja a Royal filmszínház. — Régen nem láttunk, már olyun kedves, ötletes filipet, mint a „Szökik a kislány", melyet napok óta táblás házzal vetítenek a Royal filmszínházban. A film jellegzetesen francia. Meséjének szála a hirhedt „Maxim" bárból indul el s Ide Is kanyarodik vissza A pár portása harminc év alatt hatalmas vagyont gyűjt, vidéken birtokot és kastélyt vásárol magának. • Bűbájos kislánya van. akibe szerelmes lesz a bár egyik állatidé vepdége s megszökteti a „kislányt.“, mert annak édesapja hallani sím akar arról, hogy csélcsap embernek adja a lányát. A herceg nem Ismeri fel a szigorú apában a „Maxim*' portását, de elhatározza, hogy a leányt mindenképpen feleségül veszi. Megszökne! tehát a vidéki kastélyból s a szigorú apával újból úgy találkoznak, mint a párisi bál portásával... Dehát, amíg a do(og Idejűt rengeteg bonyodalom történik. A film sze replöi a leghíresebb francia sz részek es szí nésznöjt. Aki teheti, nézze meg. (—)