Keleti Ujság, 1942. március (25. évfolyam, 49-73. szám)

1942-03-24 / 68. szám

1942. Ml and V S 24 Antal István igazságügyi államtitkár Kolozsváron ,.A kisebbségi színészet tanulságai és a kolozsvári színjátszás feladatai" Kemény Dános báró szabadegyetemi előadása Kolozsvár, március 23. Kemény János báró, a kolozsvári Nemzeti Színház főigaz­gatója hétfőn délután nagyérdekességü sza­badegyetemi előadást tartott a Mátyás Ki­rály Diákházban. Az előadást, főbb voná­sokban, alább ismertetjük: A kisebbségi magyar színjátszás a száz- ötvenéves múltra visszatekintő kolozsvári színházi életnek szerves részét alkotja. Mé­gis érdemes vele külön is foglalkozni, mert a szlnház-csinálás legigazibb iskolája volt és igen sok megszívlelendő példát és útmu­tatást tud felmutatni a jövendő számára. A kisebbségi színészet történetének első periódusa az a tiz esztendő, amely a gyula- fehérvári határozatok korszakának nevez­hető. Ebben as időben még bizonyos kere­teken belül kiegészíthette magát as erdélyi színészet budapesti színművészekkel és ki­sebb korrekciókkal bemutathatta a fővárosi színházak műsorán szereplő darabokat. A második korszak összeesik a gazdasági válsággal. Ekkor már nem volt szabad csak román állampolgárságú színészeket alkal­mazni. A kerületi rendszert megszüntették s most már nem csak a kolozsvári Nemzeti Ssiház épületében nem játszhattak a ma­gyar társulatok, hanem majdnem minden jelentősebb város színháza átment az Astra, vagy valamely városi vagy magán mozgó- szinház bérletébe. Ez a kisebbségi színját­szás legszomorubb korszaka. A harmadik korszak a színészet megúju­lásának korszaka. Vj szinháztipus alakult ki, amely nem volt sem állami, sem magán­színház, hanem igy nevezhetnök: a nemzet­közösség színháza. A Thalia Rt. formai ke­retei és a Szinpártoló Egyesület felügyelete alatt Itt kapcsolódott egybe a színház mun­kája az erdélyi magyar társadalommal. Ez az összekapcsolódás egészségesnek bi­zonyult. Ebből született meg az uj erdélyi magyar színjátszás, uj színészekkel, eredeti bemutatókkal és olyan hatalmas érdeklődés­sel, hogy az utolsó években már egy hónap alatt annyi ember fordult m~j a magyar színházban, mint az állami román színház­ban egész esztendőben. Ez a színészek heroikus munkájának kor­szaka. Legjobbjaink ellenállottak a nagy pesti szerződések csábításainak, öntudatosan állták helyüket az erdélyi magyar életben. Volt olyan eset is, amikor ünnepek alkalmá­val a társulat egyik, alig húsz éves tagja három nap alatt nyolc drámában lépett fel. Ezt nemcsak zúgolódás nélkül, hanem igaz lelkesedéssel tette. Ebben a korszakban a Romániához csa­tolt magyar területeknek csaknem összes városait Kolozsvár látta le színjátékkal. Volt olyan esztendő is, amikor ez a rendes kereteken túl nem méretezett színház egy év alatt különböző helyeken összesen 800 előadást tartott. Ilyen körülmények között érkezett vissza a szabadságba a bécsi döntés után a kolozs­vári színészet. A kisebbségi színjátszásból levont tanul­ságok közül legnevezetesebbek a követke­zők: 1. A színháznak mindig olyan jót keli adni, mintha csak a közönségnek volna kapnivalőja a színháztól. Olyan jól kell ját­szani, mintha csak a közönség filléreire vol­na utalva. 2. Igaz, hogy a színház ünnepi külsősége­ket is igényel, de a külső pompa és disz csak akkor adhat értéktöbbletet, ha a díszes- keretben, minden izében ihletett, minden részletében kidolgozott festményt kap a néző. 3. A színházat úgy kell felfogni, mint a nemzeti lét folyamatos megnyilvánulását. 4. A közönséget nem nevelni keli, hanem úgy kell vezetni, hogy vele megy az ember. Aki lebecsüli a közönséget és silány szellemi táplálékot kínál neki, voltaképpen önmagát becsüli le. A kisebbségi sorsban a kolozsvári színház legnagyobb anyagi sikereit az ..Ember tra­gédiája“, a ,,Hamlet“ és a „Háry János sorozatos előadásaival érte el. 5. A lelkesültségböl és a nemzeti érdek felismeréséből született uj erdélyi szinész- gárda legjobb példa arra, hogy nagy nem­zeti szükség idején csodákkal határos dolgok történnek a nemzet életében. A Kolozsvári Nemzeti Színház legfonto­sabb feladata, hogy visszaadja régi csengé­sét a „Thalia papja“ névnek. .— Olyan szinészgárdát akarunk nevelni • fejezte be előadását Kemény János báró. — akiket szent hivatástudat, küldetésük iránti alázatosság, szerénység és önmegta­gadás jellemez. Ilyen színészekkel akarjuk szolgálni a színházi kultúra megújhodását. Kolozsvár, márc. 23. Antal István Igaz­ságügyi államtitkár március 29-én, virágva­sárnapján Kolozsvárra érkezik, ahol az Er­délyi Párt kolozsvári tagozata és a közön­ség számára az Erdélyi Párt választmányi ülése keretében politikai előadást tart. Az ál­lamtitkár gróf Teleki Bélával, az Erdélyi Párt országos elnökével, valamint Mikó Imre dr. országgyűlési képviselővel Szatmárról érkezik Kolozsvárra. Szatmáron ugyancsak BERLIN, március 23. (MTI) A hétfői hadijelentés kiegészítéseképpen közlik a Né­met Távirati Irodával: A szigorú orosz tél még mindig tart, nap­közben azonban a napfény felmelegedést hoz. A szovjet hóállások nem sokáig lesznek már akadályok a német véderő számára, hiszen már most is azt mondja a hadijelen­tés, hogy a német csapatok sikeresen be­nyomultak a Szovjet több hóeröditésébe. A Szovjetnek jel kell ismernie, hogy hiába Kolozsvár, március 23. A budapesti Keres­kedelmi és Iparkamara több rendkívül fontos javaslatot tanulmányoz. Az egyik javaslat szerint azokat a keres­kedőket, akiket árdrágítást, vagii más közel­látási bűncselekmény miatt elitéltek, meg kell fosztani iparigusolrányuktól, el kell vonni üflelhelyiségiiktöl s azt át kell adui érdemes keresztényeknél. A másik javaslat azt indít­ványozza, bogy miután az ország lakosságá­Kolozsvár, március 23. A kolozsvári kirá­lyi ügyészség hétfőn délelőtt a következő hivatalos nyilatkozatot adta ki: ,,A kolozsvári közellátási felügyelőség Mendel Farkas, kolozsvári illetőségű izrae­lita bádogost és feleségét tetten érte, amint az ószeren teljesen hasznavehetetlen papir- talpu bakancsot árusított. A nyomozás ada­tai szerint ezeket a papirtalpu bakancsokat 35—45 pengő közötti áron hozta forga­lomba. A bűnjelként lefoglalt bakancsokból megállapítható, hogy a felsőrész hulladék- bőrből készült. Gyanúsítottakat árdrágító virágvasávnapján tart előadást. A választ­mányi ülés keretében bevezetőt mond gróf Teleki Béla országos elnök, záróbeszédet pe­dig N.virő József kolozsvári tagozati elnök, országgyűlési képviselő. Antal István politi­kai előadását nagy érdeklődés kíséri, mert a kitűnő politikus már legutóbbi kolozsvári lá­togatása alkalmával tartott beszédével is megnyerte a kolozsvári közönség osztatlan rokonszenvét. épített a télre. Az északafrikai brit utánpótlást ismét sú­lyos kár érte, mert a német repülők újból rajtaütöttek a Szírtisz-öbölben tartózkodó brit hajókaravánra. A német-olasz légierő a Földközi-tengeren való átkelés lehetőségét fokozatosan magáhozragadja. Ennek követ­keztében szemlátomást megnehezedik az Éssakafrikában harcoló angol csapatok el­látása. nak 94 százaléka keresztény és esak 6 száza­léka zsidó, as óraelosztásánál is est az arány- számot érvényesítsék. Végül egy másik érde­kes indítványt azt szorgalmazza, hogy a zsidók tál vonják meg a kék vásárlási, könyveket s ezáltal a kereskedőknek módjukban álljon a nemái ja vevőket a keresztényeket követő sor­rendben kiszolgálni. A kamara kiilöu bizott­visszaélés miatt előzetes letartóztatásba he­lyezi a királyi ügyészség, de felfolyamodá­suk következtében az ügy iratait átteszi az uzsorabirósághoz. A nyomozás tovább fo­lyik.“ ' , — A kolozsvári keresztény képkeretezök és üvegezők kedden este 8 órakor tartják alakuló közgyűlésüket a Baross Szövetség Deák Ferene-utca 4. szám alatti helyiségé­ben s egyben belépnek a Baross Szövetségbe. Giiantli erélyesen tíllalíozilc a* anqofoic Indiában szándékolt romboló munkája ellen GENF. műre. 28. (MTI.) A Német Távirati Iroda jelenti: Londoni katonai és poli­tikai körökben máris világosan céloznak arra, hogy abban az esetben, ha a japánok Indiában előretörnek, teljes mértékben követni keli Indiában is a „letarolt löld“ két­ségbeesett módszerét. Annak a munkatervit nek, amelyet C'ripps táskájában magával vitt Újdelhibe, legfontosabb pontja éppen az, rávegye India lakosságát, önként járuljon hozzá ehhez a brit rombolási tervhez — Írja a londoni sajtó. A hét végén nagy feltűnést keltett Londonban az a bombayi hir, hogy Ghandi ellenzi a „letarolt told politikájá“- nak Indiában való alkalmazását és már eleve tiltakozik az angolok Indiában szándékolt romboló munkája ellen. Londoni politikai k körökben kevés reményt fűznek Crippsnek ahhoz a tervéhez, hogy az indiai lakosságot hadiszolgálatra vigye rá Nagybritannia ér­dekében. Heves támadást intézett a japán légierő Port-Moresby ellen Sikeresen benyomultak a német csapatok a Szovjet több hóeröditésébe Zár alá vették a bornagykereskedések felszerelési tárgyait sagax a javaslatokat most mérlegelik. Papirbakarcsok árus fása miatt letartóztatták Mendel Farkas kolozsvári zsidó bádogosmestert és feleségét Fényes ünnepséggel ülték meg Olaszorszíqban a harci fasciok megalakulásának évfordulóját Róma, március 23. (MTI) Olaszország hétfőn ünnepelte a harci fasciók megalaku­lásának 23. évfordulóját. Ebből az alkalom­ból országszerte nagyszabású ünnepségei! voltak. Rómában hétfőn délelőtt a fasiszta Ifjúsági szervezetek alakulatai felvonultak a főváros lobogódiszbe öltözött utcáin és Vi- tussoni miniszter, a fasisztapárt Jjfctitkăra szemlét tartott felettük. Az olasz sajtó ér­deklődésének középpontjába a hétfői évfor­duló áll, amelynek jelentőségét nemcsak olasz, hanem nemzetközi szempontból is Ici- emelik. Kormányrendelet szabja meq egyes ioari társulatok ingatlanait elidegenítő jogügyletek érvényességét BUDAPEST, március 23. (MTI) A Hiva­talos Lap keddi száma közli a kormány ren­deletét egyes ipari társulatok ingatlanait el­idegenítő, vagy megterhelő jogügyletek jog- érvényességéről. Kína ötszázmillió dollár összegű hitelt kap az Egyesült Államoktól Washington, márc. 23. (Búd. Tud.) Kína az Egyesült Államoktól 500 millió dollár összegű hitelt kap. Ez a hitel az egyezmény­hez csatolt hivatalos nyilatkozat szerint arra szolgál, hogy a kínai népre és a kormányra nehezedő súlyos pénzügyi és gazdasági ter­heket könnyítse. Harminchat halálos ítéletet hozott a clermont-Fernandi haditörvényszék Clermont Ferrarid, március 23. (MTI) Az OFI jelenti: A 13. hadosztály katonai tör­vényszéke hétfőn a vádlottak távollétében 70 hazaáruló felett mondott Ítéletet. A vád­lottak részben polgári személyek, részben katonák voltak, gyarmati tiszviselök, a gyarmati hadsereg tisztjei és katonái, akik megtagadták az engedelmességet. A tör­vényszék 36 halálos ítéletet hozott, 12 vád­lottat életfogytiglani kényszermunkára, 13-at 20 évi, 5-öt 6 évi, 4-et 5 évi kényszer- munkára itélt. A törvényszék azonkívül le­fokozásra ítélt 22 katonatisztet és elrendelte az elitéltek vagyonának elkobzását is. Munkaszo g í-atra kötelezték Angliában a 17 éves leányokat Lisszabon, március-23. (MTI) Az angol kormány elrendelte a 17 éves leányoknak kőtelező munkaszolgálatra való összeírását, Százmillió frankot adott a német kormány a párisi bombázás károsultjainak Paris, március 23. (Búd. Tud.) A párisi német, nagykövet száz millió frankról szóló csekket nyújtott át a munkás bizottság ét­kének a március 5-iki brit légitámadás al­kalmával súlyosan megrongált párisi elővá­rosok károsult családjainak azonnali megse­gítésére. De Brinon, a francia kormány pá­risi fömegbizottja, mint a munkás bizottság elnöke, az államfő nevében mondott köszö­netét a német nagykövetnek A Dahlke-frió kolozsvári hangversenye Kellemes meglepetést és finom zenei él­ményt jelentett Kolozsvár zenei életében a nénietországi Dahlke-trió szombat esti hangversenye. A zongorista Dahlke, a gor­donkás Schutz Walter és a klárinétos Rich­ter Alfréd egész különös hangulatot vará­zsoltak gondosan megválogatott kamara­zene-műsoruk minden számával. Mindhár­man képzett muzsikusok, összjátékuk egy­sége minden elismerést megérdemel. A szólószámokban a hangszerének virtuóza­ként megismert Richter játékát fogadta a hangverseny közönsége nagy melegséggel. A közönség melegen és lelkesen ünnepelte a három kitűnő német muzsikust. A szerkesztésért felel: NYIEö JÓZSEF. A kiadásért felel: JENEI LÁSZLÓ. Szerkesztőség, kiadóhivatal és nyomda: Brassai-utca 7. sz. Telefon: 15-08. Pos­tatakarékpénztárt csekkszámla száma: 72148. Postafiók: 71. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. Nyomatott a Lapkiadó Részvénytársaság körforgó-gépén. Felelős üzemvezető:. Pável Miklós. MELBOURNE, măre. 2S. (MTI.) Az OFI I jelenti: Hétfőn 10 japán bombázó és 3 va­dászrepülőgép ismét megtámadta Port-Mo­resbyt. Ez a támadás minden eddiginél na­gyobb és hevesebb volt. BUDAPEST, március 23. (MTI) A Híva- I talos Lap keddi száma közli a kormány ren- I deleiét a borna gykereskedési felszerelési * I tárgyak bejelentéséről és sáralávételéröl. valamint egyes borkereskedők üzlethelyisé- I geinek és felszerelésének hasznosításáról. Az áruelosztá$nál figyelembe kell venni a lakosság keresztény-zsidó arányszámát Fontos javaslatokat tanulmányoz a kolozsvári kamara vezetősége

Next

/
Thumbnails
Contents