Keleti Ujság, 1942. március (25. évfolyam, 49-73. szám)

1942-03-19 / 64. szám

19 42. M anc m s m ECbietiHr&jtfG ^zdaiáaiSlet tWffiwwfl.wiTv» ..... Körrendelet biztositfo a mezőgazdasági termeié műnké zavartalan folyamatosságát Kolozsvár, márc. 19. A jelenlegi rendkí­vüli körülmények mellett, különös tekintettel a késői kitavaszodás miatt bekövetkezhető munkatorlódásra, szükségessé vált, hogy a mezőgazdasági munkaerőellátásról már Ide­jében gondoskodjanak. A földmlvelésügyi miniszter ezért — a honvédelmi miniszterrel egyetértve —* körrendeletét adott ki, amely összefoglalja a közigazgatás feladatait a rendkívüli viszonyok következtében megnyit vánuló mezőgazdasági munkaerőhiány pót­lása terén. A rendeietet a Budapesti Közlöny március 14-i száma közli. x A rendelet szerint minden községben és városban mezőgazdasági munkaerőéi látási tervet kell készíteni és mindenekelőtt meg kell szervezni a kölcsönös munltamegsegi- tést. Az önkéntes segítésben különösen önzet lenül résztvevő gazdákat és munkásokat el­ismerő oklevéllel tüntetik ki. Gondoskodnak arról, hogy az egyes vidékeken mutatkozó mnnkaeröfelesleget teljes mértékben ott basz oáJják fel, ahol a bevonulások, vagy más rendkívüli körülmények miatt hiány van munkaerőkben, Amennyiben a hatósági gaz dasági munkaközvetítés utján nem lenne le­hetséges a munkaerőellátásban mutatkozó különbségeket megfelelően kiegyenlíteni, ka fonal vezetés alatt honvédelmi munkakötele­zetteket Irányítanak a munkaerőhiányban szenvedő vidékekre. A honvédelmi munkát, valamint a houvé Imi dologi Szolgáltatáso­kat, — gépeket, fogatokat stb. — egyéb­ként is igénybe lehet venni a mezőgazdasági termelés folytonossága érdekében. Szükség esetén a honvédelmi miniszter munkásszáza dókat is rendelkezésre bocsát. Külön fejezetben foglalkozik a körrendelet a jelen körülmények között annyira fontos munkafegyelmet biztositó rendelkezésekkel. Amikor a hadbavonultak fegyelmezetten, ön zetlenlil életüket is kockáztatják a hazáért, akkor a legerélyesebb intézkedéseknek is he­lye van. Ilyen intézkedés a munkatáborokba vajó utalás, internálás, azokkal szemben, akik idehaza nem teljesítenék kötelességü­ket, nem dolgoznának teljes odaadással. A katonai vezetés alatt honvédelmi munkát teljesítőkre a katonai fegyelem és á kato­nai büntetőbíráskodás irányadó. A köteles­ségüket becsületesen teljesítők természete­sen élvezik a szociális muukásvédelem elő­nyeit. Ha valahol fennakadás lenne a munkaeró- ellátás tekintetében, az érdekeltek fordulja­nak a gazdasági felügyelőkhöz. A körrendelettel kapcsolatban illetékes he lyen különös nyomatékkai hangsúlyozzák an nak fontosságát, hogy a termelő munkának sehol sem szabad az országban fennakadást szenvednie. Ez ma nemcsak gazdasági és közellátási, hanem elsőrangú honvédelmi ér­dek is. Tizenegy és fél millió pengőt juttat öií az IKilTll az erdélyi ipar fejlesztéséie Budapest, március 18> Az Ipari Münsa- ezervező Intézet kedden a GYOSZ tanácster­mében- tartotta 9. évi rendes közgyűlését Bornemiszá Géza ny. miniszter elnöklete alatt Az intézmény, amely az ipari életben az utóbbi években bekövetkezett fellendülés te­rén nagyszerű munkásságot fejtett ki, isméi kitűnő mérleget mutathat fel. Az igazgató­sági jelentés, mint az elmúlt év legfontosabb eseményéről, beszámolt az Erdélyi Munka' szervező Intézet megalakulásáról, amelynen az erdélyi gazdasági életben betöltött nagy jelentőségét mi sem jellemzi jobban, mint az, hogy az Intézet fennállásának első félévében 11-5 millió pengő kölcsönt szavazott meg u visszatért országrész gazdasági fellendítésére. A közgyűlésen Bornemisza Géza einök meg nyitó szavaiban kifejtette, hogy az ipán ve­zetők és alkalmazottak egyesült erővel gyű- zik le a termelés folyamatos fenntartásában felmerülő ' akadályokat és megfeszített mun­kájuknak köszönhető, hogy az alkalmazottak éi termelési eszközök túlhajtott igénybevétele ellenére, sem a munkafegyelem, sem a mum- kateljesitmény csorbát nem szenvedett. Az el­nöki megnyitó után beterjesztették a külön­böző jeleatéseket, majd megválasztotlák tu elnököt és az igazgatóságot. Az elnöki tiszte* ismét Bornemisza Gézával töltötték be, aki- pék irányítása alatt az intézet nagyszabású fe^lödéai ált gi,. Szabályozták a külföldi pénzköícsörtökie és betétekre teljesíthető fizetéseket Kolozsvár, március 18. A Magyar Nemzeti Bank körlevelet intézett a megbízott pénzin­tézetekhez a külföldi kölcsönökre és betétekre teljesíthető fizetésekre. Különbséget kell tenni a körlevél szerint régi és uj tarozások kö­zött. (Régi tartozások azok, amelyek 1932 ja­nuár 31-ig keletkeztek. A visszacsatolt erdé­lyi területen pedig az a tartozás számit régi­nek, amely a hazatérés előtti időből szárma­zik.) Ha uj tartozásról van szó, ‘a bank a devizában vagy pengőben való engedélyezésé­re irányuló kérelmet valamennyi fennforgó körülmény figyelembevételével bírálja el. Köl­csönügyletből eredő rövidlejáratu tartozás esetébe® *z adós rendszerint engedélyt kap arra, hogy a tartozás után már lejárt és 1942 október 15-ig még lejáró kamatok esedékessé­gekor megfizesse, valamint a tartozás tőké­jére 1937 julius 15-én fennálló tőkeösszeg 3%-át kitevő részletfizetést teljesítsen. Ka­mat címén vagy egyéb mellékszolgáltatás fe­jében fizetett összeg a tőketartozás évi száza­lékát meg nem haladhatja. Az adós a fize­tést, annak megtörténte előtti hétköznapon jegyzett hivatalos árfolyamon átszámított pengőbeh köteles végezni. A körlevél intéz­kedik a régi betétekről is. Ide tartoznak azok a betétek, amelyeket a külföldi fél betéti könyvre, folyószámlára, csekkszámlára vagy pénztárjegy ellenében 1931 junius 14 előtt helyezett el valamely pénzintézetnél vagy bankcégnél. A pengőre szóló régi betétek fe­lett a betevő belföldiek javára a bank enge­KUN MÁTYÁS FIA 1864-ben alapított késmuves és szakláfszerész üzlete Kolozsvár, Kossuth Lajos-utca 1. sz. Az üzleli réqi jó hírneve biztosíték arra, hony nagyrobecsült v e v 6 i megelégedését lelkiis­meretes kiszolgálással ezután is kiérdemli APRÓHIRDETÉS EK Szavanként 6 fillér, vastag betűs szavaké 12 fillér - legkisebb hirdetés 60 fillér. Jeligés levelekre, megkeresésekre esfck v£la$xbé!yej ellenében válaszolunk én ■ ■- ■ csak portózott leveleket továbbítunk. Állást keresőknek szavanként 8 fillér. AZONNALI belépés, 60.900 pengő, „ma“, jól be­vezetett, Rendes emberek. Szép Írás jeligékre levél van, kérjük átvenni. ESveszafí KALLÓS JAnos Zsig­mondi kiráiy-ut 173. névre szóló kenyérjegy elveszett. Becsületes megtaláló fenti címre ad ja le. IqWqs _____ KERESEK nagyobb helyt séget üzem részéré. Címe­ket a kiadóba kérek „Állan­dó“ jeligére. — 4783 ELADÓ nagy Íróasztal, tükrök, üzleti uapqUenző, összecsukható vaságy, sod­ronybetét. Megtekinthet''): Deák F. u. 13. házmester­nél. — 4786 Irt KARBAN levő gyer­mekágyat keresek megvé­telre. Címeket a kiadóhiva talba kérek. EGY ISTA Ló kiadó. Szt.- István-ut 84. IRODA helyiséget 3—3 szobából állót központban május 1-re keresünk. Ho- moródl Faipar Rt. Kossuth Lajos u. 33. — 4759 KÉT szoba fürdőszobás lakást keresek bútorozva, vagy üresen, esetleg kony­ha használattal, f'-atai há­zaspár részére. Címeket a kiadóhivatalba kérek. Hozassóq ' MAGÁNOS S9 VA­GYOK, ismeretségei« nines, szeretnék megismerkedni egy komoly intelligens fér­fivel. Csak kimondottan há­zasság céljából. Leveleket teljes eimre kérek a kiadó- hivatalba. „Egy jobb életre vágyó“ jeligére. ÁHcst keres GAZDASSZONYI állást keres középkorú nő. Főzés­ben perfekt vagyok, bizo­nyítvánnyal rendelkezem. Vidékre is elmegyek. Kibédi Ida. Eperjes utca 1. szám. Ajtó 10. — 4787 ««KERESZTÉNY ~ fiatal nő kezdő tisztviselői állást keres, gépírói gyakorlattal rendelkezem. „Szorgalom“ jeligére a kiadóim, —4790 Ádqs-vétel_ ELADÓ ebédlő, hálószo­ba, konyhaberendezés füg­gő villany lám pák és egyéb lakásberendezési tárgyak. Megtekinthető a délelőtti órákban, Erzsébet-ut 22. szám földszint. KERESEK megvételre 1 méteréé esztergapadot. „Üzemképes jeligére. Óimét a kiadóba. —— 4783 UJ háló olcsón eladó sür­gősen Asztalosnál, Pataki utca 1. Rio-mozgő mellett.. — 4757 ELEGÁNSÁN akar öl­tözködni, keresse fel Foga- rasi László uridivat szabó­ságát Karollua-tér 9. Ba­rátok templománál. — 4766 KISEBB, egyszerű, álló GŐZKAZÁNT veszek. Mi­moza IUatsze.rtár, Kolozs­vár, Széchenyi-tér 39. —4788 Inqatlon MEGVÉTELRE keresek jókarban levő gyermek- sportkocsit. Cimet a kiadó­ba kérek* ELADÓ rekámier, lószőr- mátrác, párnázott bútorok, gyapjú kézimunka-függöny Széchenyi-tér 1.1. 6. —4760 TANGOHARMÓNIKA, 120-as, igen jó állapotban, Apor-utca 19., ajtó 6. el­adó. TEJÜZEM szép berende­zéssel, 10 teljesen felszerelt tejgyüjto állomással, járási székhelyen, Kolozsvártól 70 kilométerre, eladó és azon­nal átvehető. Cím: Tóth Klá ra. Budapest, VI. Lehel ut­ca 14. —- -721 Alkalmazás KÉTSZOBÁS, kertes csa­ládi házat keresek bérbe. Ajánlatot „Állami tisztvi­selő" jeligére kérek a ki­adóba. ELADÓ három lakrészes belvárosi sarokház. Értekez hetnl: Honvéd utca 70. — 4786 ELADÓ Attila utca ele­jén három szoba, konyha, fürdőszobából álló összkom foltos ház, nagy gyümöl­csössel. Cím a kiadóban. — 353 EGY telek eladó. Sütő- utca 22. şz. s VENNÉK vagy esetleg bérelnék nagyobb gyümöl­csöst Rákóczi-ut, Donáth-ut környékén. Ajánlatokat a kiadóhivatalba kérek. SEPSISZENTGYöR- GYöN közvetlen a vasútál­lomás mellett bérbeadó 80 hold első osztályú szántó­föld. Gazdasági épületek, cselédlakások, esetleg fel­szerelés bérlő rendelkezésé­re áll. Megbízott: Dr. GAZ­DA, általános kereskedelmi vállalata, Sepsiszentgyörgy. — «716 Különféle GYÜMÖLCSFA GONDO- j ZAST és permetezést vállal okleveles szakember. Cbn: Segesváry eégnél, Kossuth Lajos utca 7. Telefon: 13-41. — 4328 ERDÉLYI Magánnyomo­zó Iroda felvilágosítást ad, nyom'' . informái, mindent a legdiszkrétebben elintéz. Bartha Miklós utca 5. I. em. Telefon: 17-38. K. 211. F ALU Sí gazdasághoz ér­tő, fiatal, erőteljes és eré­lyes gazdasszoay kereste­tik. Fényképes ajánlatokat a kiadóhivatalba kérek. FIATAL és idős szíjgyár tó és cipészsegéd jó fizetés­sel, állandó elhelyezkedést kaphat. Saját érdekében je­lentkezzék Miess Testvérek Kolozsvár. Deák Ferenc ut ca 23., hol közelebbi felvi­lágosítást adnak, ‘MINDENFÉLE asztalos- munkákat jutányosán vál­lalok Dombrády müaszta- los Deák Ferenc-utc« 24. " LUXUSAUTÓ indul min­dennap Kolozsvárról Buda­pestre. Indulás d. e. fél 10 órakor. Érkezés Budapest­re d. u. 6 órakor. Utasok jelentkezhetnek a Keleti Uj »ág terjesztési osztályán Brassai u. 7. szám. FAJTISZTA sárga him tacskó kutyámhoz ugyan­ilyen nőstényt keresek ven­dégségbe. Attila u. 32. «- 47T9 MIH LYUKAS A FOGA, d* f ţ HIDE&Re-MILf6*e, sAvANvúJu-éccsaE 2 Minden bizonnyal nem a log a b»i«g. hanem a foghús, mely sorvadásnak indult, s a fog nyakát védtelenül hagyja Előzze meg a nagyobb bait, keresse fel iogorvosát még ma és használja annak Jtmutatása szerint a PYORKCA gyógyfogpépet. mely adzi a foghusi s javítja annak vérkeringését A PYOKBC A gyogyiogpép a Magyar Fogorvosok Országos Egyesülőt* útmutatása szerint készül. GYÁRTJA: DU. BAYER ÉS TAKSA GYÓGYSZERVEGYÉSZETI GYÁR délye nélkül szabadon rendelkezhetik. A külföldiek javára történő fizetéshez en­gedély szükséges. A bank minden más régi betétre az 1942 október 15-ig terjedő idő alatt a lejáró vagy lejárt kamatnak és rendsze­rint a tőke 3 százalékának megfelelő fizetést fog engedélyezni. Az erdélyi területen a pen­gőre szóló betét felett belföldiek javára tör ténő rendelkezéshez is a bank engedélye szük­séges. Keresztény Scézre kerül az átlatli er esi edelem is Budapest, március 18. A Magyar Keresz­tény Áliatkereskedők Országos Egyesülete rendes évi közgyűlésén az egyesület uj'elnö­kévé gróf Pálffy József dr. országgyűlési képviselőt választották, aki egyszersmind a Sertésforgallmi Egyesülés elnöki tisztjét is be­tölti. Az u,j elnök székfoglaló beszédében han­goztatta, hogy munkássága alapvető felada­tának tekinti az állatkereskedelem átállítását. Fonfos, hogy a kereskedelem, keresztény és magyar legyen. A kereskedelemnek fel ke’J készülnie a háború utáni időkre, tőkével kell rendelkeznie, olyan tőkével, mint amilyen a liberális korszakban a zsidóság kezében volt. A továbbiakban rámutatott arra, hogy meg­felelő hizlalás! kezdeményezések szükségesek. Ismertette a Sertésforgalmi Egyesülés által bevezetett uj rendszert, amely szerint a jogo­sítványért folyamodó kereskedőket szakvizs gálatnak vetik alá. 11 Meghívó. A „Helios“ Kötöttárugyár R. T., Kolózsvár, Honvéd u. 14 alatti he­lyiségében, 1942 évi március hó 28-án 13 órakor tartja rendes évi közgyűlését, melyre a t. részvényeseket ezennel meg­hívja: Tárgysorozat: 1. Az igazgatóság jelentése az 1941 üzleti évről. 2. A feí- ügyelőbizottság jelentése az 1941 üzleti évrőL 3. Az 1941 évi zárszámadások jóvá­hagyása. 4. Az igazgatóság és felügyelő­bizottság részére a felmentvény megadá­sa. 5. A felügyelőbizottság választása az 1942 évre. 6. Esetleges indítványok. Ko­lozsvár, 1942. évi március 18-án. Az Igaz­gatóság. •flOXHKXfOROK CAPITOL-mozgó: A „Beszélő köntös". Fős*. Jávor, Tasnády Mária, Csortos, Szilassy, Kiss, Tompa Pufi és Goll Bea. Előadások 3, 5, 7 és 9.20 órakor. EDISON-mozgó: Irland zsarnoka, kösz.: Karl Ludwig Duhl, Olga Tschehowa, Fer­dinand Marian. Előadások kezdete; 3, 5, 7.10 és 9.10 órakor. EGYETEM-mozgó: Pillangókisasszony sze­relme. Fősz.: Maria Cebotart. Rio-mozgó: Uj földesnr. Fősz.: Jávor Pál. Egry Mária, Lázár Mária, Csortos, Mály Gerö. Vasárnap, márc. 22-én d. e. 11 óra­kor: Matiné. / ROYAL-mozgö: Haláltánc. Szereplők: Lázár Mária, Goll Bea, Uray Tivadar, Sömlay Artur, Petényi László, Makláry Zoltán, Toronyi Imre, Bilicsl Tivadar, Juhász Jd- zsef, Sugár Lajos. Csak 16 éven felüliek­nek engedélyezve! 25-én, szerdán d. e. 11 órakor külön előadás. Előadások kezdete: fél 4, fél 6, fél 8, fél 10-kor. URÁNIA-mozgó: Nászút féláron. Fősz.: Já­vor, Agai, Kabos. Előtte a legújabb hír­adó. Előadások kezdete 3, 5, 7. 9 órakor. Vasárnap d. e. fél 12 órakor: »latiné. Jo Ara és jé hirdetés-^* alapja a Jo üzletmenetnek I

Next

/
Thumbnails
Contents