Keleti Ujság, 1942. január (25. évfolyam, 1-25. szám)
1942-01-27 / 21. szám
JfCetMTi Flekkenezni jöjjön a Szilágyi János vendéglőjébe, Kőmálalja és Erzsébet-ut sarok (volt BORBATHJ Elsőrangú házi konyha. Abona rendszer (kihordásra is) — JÍZER SZÉKELY LEÁNY ÜNNEPI ESTET“ RENDEZ BUDAPESTEN AZ ERDÉLYI RÓMAI KATOLIKUS NÖSZÖVET- SÉG, Az Erdélyi Római Katolikus Nőszö- vetség Budapesten dolgozó ,Kalá ka“ leánykori tagjai számára február elsején, vasárnap este fél 8 Órakor a Tisza Kálmán téri Magyar Művelődés házában „ezer székely leány ünnepi estet“ rendez. Az ünnepi estet gróf Bethlen Györgyné, az Erdélyi Katolikus Nőszövetség elnöke nyitja meg, majd a gyer- gyócsomafalvi ,JCalá ka“ székely népdalokat iid elő. Ezután mozgóképet mutatnak be a Csiksomlyón megrendezett székely leány napjáról. Földi István népművelési titkár „A szebb jövő székely asszonya“ címmel tart előadást, míg egy székely leánynépföiskolás leány üzenet hazulról“ címmel mond beszédet. A csiksomlyói és kézdivásárhelyi ..Kaláka“-népfőiskola növendékei népi játékokat és játékos tornát mutatnak be, majd ismét film következik a Székelyföldről. Ezután az említett. leánynép főiskola tagjai székely népdalokat énekéinek, majd a ,.rizskásás“ és „kezes“ nevű székely táncokat mutatják be. Zachariás Flóra szociális testvér, a Kaláka székelyföldi vezetője „Izenet haza“ címmel tart előadást. Az ünnepség Sándor Imre püspöki helytartó zárószavai után a Himnusszal zárult. * „Pitvar“ szövődében ' 2 hónapos fizövőtanfolyam és fehérnemű szabásvarrás tanfolyam kezdődik. Érdeklődni „Pitvar“ ‘üzletben, Deák Ferenc- utca 16. — Korszerűsítik a török büntető törvénykönyvet, Ankarából jelenti a Német Távirati Iroda: A török igazságügyminisz- ier bejelentette a török büntetőtörvény- könyv általános átalakítását, korszerűsítés szempontjából. (MTI) Kolozsvár thj. sz. kir. város polgármestere I. fokú közigazgatási hatóság. 14.150/1941. szám. Tárgy: Üzlet, vagy üzemhelyiségek céljára szolgáló helyiségek bérletének felmondása. HATÁROZAT A háztulajdonosok és a bérlők tájékoztatása végett az I. fokú közigazgatási hatóság közli, hogy 5777—1941. M. E. sz. rendelet 21. §-sa szerint a bérbeadó a felmondás közlését követő hónap első napjától számított negyedévi felmondással megszüntetheti az üzlet vagy üzem céljára szolgáló helyiség bérletére fennálló bérleti szerződést, ha a bérlőnek, illetőleg annak a személynek, aki a bérelt helyiségben ipart (kereskedést) vagy egyéb keresőfoglalkozást folytatott, íparjogosltványa, illetőleg más hatósági jogosítványa, vagy engedélye megszűnt, vagy ha az említett tevékenységét bármi okból 3 hónapon át nem gyakorolja. A kizárólagos • dohányárusitásl, valamint a korlátlan vagy korlátolt italmérési engedély megszűnése esetében a jelen §-on alapuló felmondásnak akkor is helye van, ha a volt engedélyesnek egyéb iparjogositványs nem szűnt meg. A bérlő a bérlet Időelötti megszüntetése miatt kártérítést nem követelhet, oeruházá- sokért járó esetleges megtérítést a bérlő a bérbeadástól a jogalapnélküll gazdagodásra fennálló jogszabályoknak megfelelően követelheti. Felmondhatok azonban már most legkésőbb február 1-ével a törvényes határidő mellett, mindazok az üzletek és üzemhelyiségek bérlete, amelyeket az 1939. XV. t. c. alapján zsidónak tekintendő személyek (jogi személyeket is beleértve) bérelnek. Illetve használnak. Iparhatóság! engedély szükséges, ha az 1939. IV. t. c. rendelkezése alá eső személyek (jogi személyeket is beleértve) uj üzlethelyiséget akarnak bérbevenni és üzletüket vagy üzemüket áthelyezni akarják. A fenti rendelkezések megszegése, anteny nyiben a cselekmény súlyosabb büntető rendelkezés alá nem esik kihágás. Annak minősül az is, ha valaki a rendeletben szabályozott hatóságii eljárás meghiúsítása végett a ’rendeltetésszerűen fel nem használt, illetőleg bérbe nem adott helyiség, minősé ge tekintetében a hatóságot fondorlattal megtéveszteni igyekszik. A fenti cselekmények ellen vétők a súlyos pénzbüntetésen kívül 6 hónapig terjedhető elzárással büntethetők. Kolozsvár, 1942 január 24-én. Grucza s. k. tanácsnok. i 19 42. J Jt S V’VT* 2? L/nortKircicIá I Pompás versenyekkel ünnepelte meg a KKE hetvenéves jubileumát Á ryorskorcsolyázcst Ladányi Gedeon nyerte, a mükorcsolyázásban Kállcy, Botond Györgyi és a Szekrényessy testvérek győztek Kolozsvár) jan. 25. Pompás versenysorozattal tette emlékezetessé a Kolozsvári Korcsolyázó Egylet fennállásának 70-ik évfordulóját. Az egyesület fényes múltjának kiemelkedő eseményeihez méltán csatlakozik a kétnapos jubileumi verseny, amelynek minden számában az ország legjobbjai találkoztak. A műkorcsolyázó számokban, a gyors- korcsolyázásban s , a jégkorong mérkőzéseken is mWl bajnokok szerepeltek, akiknek részvételét "linden akadályt legyőzve biztosí tót- tn az ünnepet ülő egylet, hogy minél nagyobb szabásúvá s felejthetetlenebbé tegye jubileumi évét. Ez teljesen sikerült is. A szombati napon megnehezítette a verse* nyek. lebonyolitását s károsan befolyásolta a közönség érdeklődését a szokatlanul nagy hideg, vasárnap azonban, amikor az idő enyhébbre, fordult, úgy a, délelőtti mint a délutáni versenyeket i zépszá.ran közönség élvezte végig, különösen a műkorcsolya zás szabadon választott gyakorlatait, ami a leglátványosabb része volt a kétnapos versenynek. A verseny részletes eredményei a következők: LADÁNYI KÉT, HIDVÉGHY EGY SZÁMOT NYERT A GYORSKORCSOLYÁZÁSBAN Kitűnő jégen futották le vasárnap délelőtt a sót atéri nagypályán ■ a gyors versenyeket,, amelyhez hasonló színvonalas gyorskorcsolyázó viadal még nem igen volt Kolozsváron. A verseny három számában az országos bajnok IMdánifi 'Gedeon és Hidvéghy vetéltoed* lek egymással. Ladányi került ki győztesként izgalmas küzdelem után. 500 m.-en simán ■győzött, 5000 m.-en azonban csak. az utolsó •métereken tudta megverni Hidvéghyt. 1500 m.-en Hidvéghy lett az első, aki ezzel a győzelmével visszavágott Ladányinak a bajnokságon elszenvedett vereségéért. A többi induló közül Kilián a BKE tehetséges fiatal futója szerepelt a legjobban. Részletes eredmény a következő: 500 m,: 1 Ladányi Gedeon MAC 48.6 mp. 2. Kilián BKE 49.5 mp. 3. Szederkényi MAC 50.8 mp. 4. Szoboszlói MAC 51.2 mp. 5. 'Hidvéghy MAC 51.3 mp- 6. Saáry BKE 51.4 mp. 7. Kiss BKE 51.8 mp. 8. Pajor BKE 52 mp- 9. Ambrus KKE 54.1 mp. 10. Hargittay BKE 56 mp. 11. Papp KKE 57.2 mp. 12. Nagy KKE 57.7 mp. 1500 m.: í. Hidvéghy 2:36.2 mp. 2. Ladányi 2:37.2 mp. 3. Kilián 2:40.7 mp. 4. Szoboszlói 2:45.4 mp. 5. Pajor 2:46.4 mp. 6. Szederkényi 2:48.2 mp. 7. 2:40.5 mp. 8. Kiss 2:52.3 mp. 9. Hargittay 2:56.2 mp. 10. Ambrus 2:57.2 mp. 11. Nagy 2:59.8 mp. 12. Papp 3:17.4 mp. 5000 m.: 1. Ladányi Gedeon 9.26 mp. 2. Hidvéghy 9:26.4 mp. 3. Pajor 9:42.8 mp. 4. Kilián 9:522 mp. 5. Szoboszlói 9:55.2 mp. 6 Szederkény 10:06.8 mp. 7. Saáry 10:07.8 mp. 8. Ambrus 10:59 mp. 9. Nagy 11:02.7 mp. 10. Hargittay 11:03 mp. Kiss c= Papp nem indultak. Pontversenyben: 1. Ladányi Gedeon 157.60 p. 2. Hidvéghy 160.00 p. 3. Kilián 162.28 p. 4. Pajor 165.75 p. 5. Szobráéi 165.85 p. 6. Szederkényi 167.55 p. 7: Saáry ! 168 68 p. 8 Ámbrus 179.07 p. 9. Hargittay 180.76 p. 16 Nagy 183.90 p. ‘ BAJNOKOK PARÁDÉJA A MŰKORCSOLYA ZÁSBAN A mükoresolyázásban világviszonylatban is az elsők közé számító versenyzőket Iáiba- I tott a közönség. A férfiaknál Kállay és Kiró?;/, a párosban a Szekrényessy testvérek, a hölgyekből pedig Botond Györgyi ma az élvonalban vannak s csak n háborús viszonyok okozta S7egénres versenylehetőségek miatt: nem igazolhatják# nagy külföldi sikerekkel ezt a megállapítást, A többiek: különösén a Szilassy—Kertész pár és Saáry nővér szorosan nyomukban vannak. Mind- anyian fiatalok, úgyhogy nincs mit aggódni a magyar mükoresolya-sport jövőjéért, nagyszerű az utánpótlása. A junior hö’gyek között is jó néhány erős tehetség tűnt fel s a közönség csak árrmlt-bámult a kislányok remek tudását látva A vasárnap esti szabadkorcsolyázás a fényben úszó Magyar utcai jégpályán mindenkinek nagy élménye marad. A közönség sokszor jutalmazta tapsviharral a szebbnél szebb gyakorlatokat. Eredmények a következők: Férfi szenior: Hóman Bálint-dij. 1. Kállay Kristóf BKE 4 hsz. 335.3 p. 2. Király Ede BKE 5 hsz 336 p. 3. Dr. Csepela (Győr) 9 hsz. 251.1 p. 4. Dr, Binder BICE 12 hsz. 202.4 p. A két kitűnő versenyző nagy küzdelmet vívott. A három bíró közül kettő Kállayt, egy Királyt hozta ki elsőnek. Király pontokban többet szerzett, mint a győztes Kállay. Hölgyek versenyei 1. Botond Györgyi BKE 3 hsz. 256.3 p. 2. Saáry Éva BKE 7 • bsz. 246 p. 3. Saáry Mariba BKE 8 hsz. 247 n. 4. Kékessy Andrea BKÉ 12 hsz. 241 i p. Itt a Saáry nővérek között volt nehéz a döntés. Saáry Éva alig valami különbséggel lett második. Páros versenyek: 1 Szekrényessy testvérek BKE 3 hsz. 114 p. 2. Szfflassv—Kertész BKE 6 hssţ. 11.2 p. 3. Dr. M. Bolyáky An-, jna—Bebe. Lajos KKE . 9 hsz. 8.7 pont. .Junior urak: 1 TTankó Géza KKE 3 hsz. 116.1 p. 2. Hollay Béla KKE Ő hsz. 111,5 p. Junior hölgyek: L Ivresz Lili BKE 4 hsz. 1.42 4 p. 2. Pajzs Magda BKE 5 hsz. 140 p. 3. Bódv Marika BKE 11 hsz. 113.3 p. 4. Kovács Bori KKE 12 lisz. 133.1 p. 5. Ké- kessv Jolán BKE 13 hsz 130.5 p. 6. Cecil Kamilla BKE 17 hsz. 144 p. 3. 7. Békóssy ti Éva KKE 21 hsz 14 p. 8. Weltmann Kató I KKE 24 hsz. 98.6 p. i Kresz Lili és Pajzs Magda közel, egyenrangúak.- Kovács Bori 20 ponttal szerzett többet, nun* a harmadik helyezett, Bódy Marika, aki jobb helyezési számával került eléje. A kolozsvári kisleány megérdemelte volna a harmadik helyet. MIND A KÉTSZER GYŐZÖTT Á BKB KORONGCSAPATA A BKE jégkorongcsapata, amely Budapest bajnokságának megnyerésével már idei országos bajnoknak tekinthető, két mérkőzést játszott a KKE együttesével. Szombaton —r- mint már jelentettük — 6:0 arányban győztek a budapestiek, vasárnap délbet) pedig 4:0 (1:0, 3:0, 0:0) arányban. A mer- kőaés heves küzdelmet hozott, a kolozsváriaknak szemmelláthatólag sokat használtak a legutóbbi mérkőzések. Nagyot javult a csapat. Ott (2), Gosztonyi és Elek ütötték vasárnap a BKE góljait. A két csapat összeállítása a következő volt: BKK: Csák dr. — Gosztonyi, Margó dr. — Móricz. Ott, Elek. Csere: Erdőd!. KKE: Biró dr. — Roska, Adorján — Antoni, Incze, Mészáros. Csere: Dóczí dr.. Há- ray. Vásárhelyi, TheH. A kétnapos verseny kiváló rendezéséért elsősorban dr. Somoái Istvánt, a KKE fáradhatatlan elnökét illeti dicséret. A műkor- csolyázás bírói: Horváth Jenő (Budapest), dr. Liedermann János (Budapest), dr. So- modi András és Horosz Béla voltak. A zafír? közmegelégedésre végezte feladatát, mindenki dicsérte tárgyilagosságát és szakértelmét, ami pedig műkorcsolyázó versenyeken nem sokszor fordul elő. A vei'senyek után társasvacsora keretében osztották ki az értékes dijakat, Hómon Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszteren kívül dijat ajánlott fel a versenyre vitéz Béldi Alajos altábornagy, országos ifjúsági vezető, vitéz Tárcza.y-FcHcides Román mit), osztályfőnök és dr. Misángyi Ottó, a Sportközpont ügyvezető elnöke. A KKE úgy a győzteseket, mint a helyezetteket megajándékozta az egyesület művészi kivitelű jubileumi emlékveretével. Boroszló, január 26. Az első hadi ökölvivő Európa bajnokság döntő küzdelmed befejeződtek. Vasárnap délelőtt a válogatottak a sziliflziai elesett hősök emlékművét koszoruzták meg, majd 8000 főnyi közönség . előtt megkezdődtek a harmadik helyért folyó küzdelmek, dé csak négy mérkőzést bonyolítottak le, mert. a spanyol Dia® a lég- súlyban, a néniét Gorkica a könnyüsulyban. a svéd Wrettman a váltósulyban, a német Pepper a fél-nehézsúlyban, mérkőzés nélkül nyert, minthogy ellenfeleik sérülés miatt 5 nem jelentek meg. Közöttük volt a magyar Miriszlai a légsulyban és Szigeti a félne- hézsulyban. A döntő mérkőzés kitűnő sportot hozott és végeredményben az olaszok fölényéi domborította ki, amennyiben három bajnokságot nyertek meg, a németek két, a svédek, magyarok és dánok egy.egy bajnokságával szemben. A nemzetek diját az olaszok vitték el 24 ponttal, a németiek II. és I. csapata előtt. A németek II. csapata 22, az I. csapata 20 pontot szerzett. A bajnokság legizgalmasabb és légszin vonalasabb döntő mérkőzése a váltósulyban Raeschke német és Szentgyörgyi magyar között zaj- | Frigyes az egyetlen magyar ökölvívó Európa-bajnok Az oroszok három, a németek két bajnokságot nyerlek Marad « 16-o« SIB I. Budapest, január 26. Az MLSz vezetősége legutóbbi ülésén foglalkozott a Szegedi AK-nak azzal a javaslatával, hogy a NB I. osztályának létszámát 18 csapatra emeljék fel. A javaslatot az elnökség nem tette magáévá. A KAC ELSŐ SZABADTÉRI EDZÉSE Kolozsvár, január 26. A KAC labdarugó csapata vasárnap délelőtt tartotta meg első szabadtéri edzését, melyen az összes játékosok megjelentek. A mezei futás után fürdőbe mentek a játékosok. A következe edzést kedden délután tartják a városi sporttelepen, amelyen a hótakaritási munkálatok már megkezdődtek. Ttt említjük n eg, hogy a KAC vezetősége szérián este 8 órakor az Égető éttereim külön helyiségében rendkívüli ülést tart, melyre kéri a játékosok pontos megjelenését. Az ülésen egyébként jelen lesz a KAC teljes vezetősége is, valamint mindazok, akik a piros-fehéreknek sorsát a szivükön viselik. AZ FTC jégkorong csapata Zágrábban a horvát bajnokcsapatot 12:2 arányban győzte le. lőtt le. Szentgyörgyi hevesen védekezett, de a német végül is pontozással győzött, A magyarok Európa-bajnokságát Frigye« szerezte a pehelysúlyban, Büttner németet győzte le pontozással. Az olaszok fölénye a könnyebb súlycsoportokban volt kirívó. Végeredmény a következő volt: Légsuly: 1. Paesani olasz, a döntőben, honfitársa Fal- oineli ellen győzött. Harmatsuly: 1. Pauletti olasz, a döntőben a spanyol Marti ellen győzött. Pehelysúly» 1. Frigyes magyar, a döntőben a némieit Büttnert verte meg. Könnyüsuly: 1. Bianohini olasz, aki küzdelem nélkül lett bajnok, mert honfitársa, Tiberi nem jelent meg. Váltósuly: L Raeschke nőmet, aki a döntőben a magyar Szentgyörgyit győzte le. Könnyüsuly: 1. Nonen svéd, a döntőben a német Baumgarten ellen aratott powtoeá- eos győzelmet. Félnehézsuly: 1. Profittlioh német, a döntőben a dán Christensen volt az ellenfele. Nehézsúlyban: 1. Tmnoff német. A döntőben honfitársa, Lupe felett győzött. Erősít a KAC: Igazolja Tóthot a BSzKRT játékosát, aki tavaly az Ifjúsági sorból került a villamos-csapatba. Tóth kedden érkezik Kolozsvárra. A BSzKRT már ki is adta a játékost a KAC-nak. A HOLLANDIAI LEEITW ARDEN-ben az idén Is megrendezték a 11 friz város hagyományos 200 kilométeres korcsolyázover- senyét. A hatalmas tömegversenyen 1100 versenyző és 4100 turista indult. A győzelmet de Grott szerezte meg 8 óra 51 perces Idővel. Ez az eredmény a legjobb, amit eddig ezen a távol elértek. Először győzték le a magyar tekézok a németeket. Vasárnap délután a Beszkárt pályáján folyt le a magyar—német tekézfl- verseny nyolcas csapatok között. A magyar csapat 48 fával legyőzte nagynevű ellenfelét. Az eredmény 6540:6476 volt a magyar csapat javára. A magyarok ezúttal először győzték le a németeket. A szabadfogású birkózó-csapat bajnokság harmadik helyéért folyó küzdelemben vasárnap a WMTK csapata nagy meglepetésre 6:1 arányban legyőzte a ceglédi Move csapatát.