Keleti Ujság, 1942. január (25. évfolyam, 1-25. szám)
1942-01-20 / 15. szám
19 4 2. J JS M V MU 20 Szolíiim és Halfaya védorsége hostes ellenállás után kénytelen volt beszüntetni a harcot Róma, jatt. 19. (Ştefani.) Bardia több mint egy hónapi kemény ellenállás után tudvalévőén kénytelen volt megadnia magát. Schmidt tábornok az erőd kitűnő főparancsnoka hősiesen védekezett az óriási túlsúlyban volt ellenséggel szemben, amely az erő* döt minden oldalról lőtte. Ilar dia kitűnően betöltötte azt a szerepet, hogy késleltesse az ellenség előnyomulását. Sollum és Halfaya súlyos helyzetét még válságosabbá tette Bardia szorongatása, mert a két erőd ellátása csak Bárdion át volt lehetséges. Bardia elestével Sollum és Half aga kényszerhelyzetbe kerüli. Hadianyagot, élelmiszert és vizet már csak éjszaka tudtak szállítani nz olasz és német repülők. A két helység azonban messzire van a német—olasz repülőterektől és az ellenséges vadászok, amelyek állandóan ott cirkáltál; Halfaya és Sollum környékén, egyre nehezebbé tették a két erőd ellátását. A védők eJeímlszerííwtalékaí rövidesen teljesen kimerültek, a vízhiány aggasztó volt. de mindezek a körülmények nem tántorították el őket hősies elhatározásuktól, hogy addig védik állásaikat, amíg csak lehetséges. A rossz időjárás azonban megakadályozta Sollum és Halfaya védőőrségének szórványos ellátását is a az olasz és német repülőgépek két napig nem közelíthették meg e helységeket. A kínzó szomjúság végül is kényszerű elhatározásra juttatta a német—olasz védőör&égct. A parancsnok azonban, mielőtt feladta a harcot, felgyújtó! ott és elpusztitatott minden tüzérségi felszerelést és az elhárító fegyvernemek minden eszközét a gyalogságéval együtt, amely oly rendíthetetlenül ellenállt a legvégsőkig. Solium és Halfaya védői kiérdemelték az elismerést és a csodálatot, üj- ból bebizonyították az olasz és német katonák kiválóságát. (MTI.) Wpwell nem vállalta a további felelőssége? TOKIO, /an. 19. (Ştefani.) A Nisi- Nisi saiqoni jelentése szerint. Sic Archibald Wawel, a Csendes-óceán délnyugati részén működő szövetséges erők fő- parancsnoka. aki Szingapúrból útban van Batávia felé. a szövetséges hadak kétségbeesett helyzete miatt benyújtotta lemondását. Tokióban hire jár, hogy Sir Robert Popham már elindult Angiié bői. hogy átvegye a távolkeleti szövet séges csapatok főparancsnokságát. Churchill ígéretet tett neki, hogy biztosítani fogja az ember, és lőszeranyag állandó özönlését a Távolkelet felé. (MTI) Szíisfjaptaríoi neltsiny le 2 loméi erre már o*t lene? «s fopgso Fofioţţo TOKIÓ, január 19. (DNB.) A maláji arcvonalról érkezeit legújabb jelentések szerint a japánok Pandzsa^ g-Pesar elfoglalása után folytatva támadásaikat, fontos pontokat szállottak meg Jo- hore-Barntól délre és keletre. A felkelő nap lobogóját Szingapúrtól néhány kilo méternyire kitűzték. Jelentik továbbá, hogy más japán gépesített egységeknek vasárnap sikerült a briteket teljesen bekeríteni és a Szingapúr felé való visszavonulástól elvágni. Itt heves meg semmisítő csata van folyamatban. A maláji arcvonalröl érkező más jelentések szerint a japán csapatok betörve ez ellenség háta mögött, végképpen körülzártak 20.W0 angol katonát Johore-Baru mellett és elvágták ezeknek a csapatoknak mindenféle összeköttetését Szingapúr felé. A japán erők nyomása északról és nyugatról egyre erősödik és harapófogóba vették a körülzárt angol erőket. (MTI.) Az angolokat csak most sorozzák Szingapúrban Szingapúr, január 19. < OFI) Hivatalos közlemény jelent meg, amely szerint Szingapúrban elrendelték, hogy minden ól éves kort meghaladó angol alattvaló köteles megjelenni a sorozóbisottság előtt január 21-ig. (MTI) Az aogoionnak Szingapúrban már macis bar elrepülő i£ct> ük Tokió, január 19. (Ştefani.) A maláj! félszigetről érkezett hírek szerint Szingapúr légibombázása január 18-án hajnalban megkezdődött és minden eddiginél hevesebb volt. A japán repülök két óra hosszat tartózkodtak az erőd felett. Bombázták a lőszerraktárakat, a repülőtereket és a kormányzósági palotát. Az angol vadászgépek nem tudták megakadályozni a támadást. Harminc angol vadászgép elpusztult. A brit vadászkötelékek megmaradt része elhagyta a repülőtereket, amelyek teljesen elpusztultak és Palenbag szumátrai légikikötőbe menekültek. Szingapúrban jelenleg nincs harcirepülőgép, (MTI) A iáin sl sí fi isesii akarnak **11**01 &ţrpif7 ö?f e'éltiil »«operálni Tokió, január 19. (DNB) A Domej iroda a maláji harctérről még a következő részleteket közli a ó5, indiai ezred megadásáról.: A japán csapatok több oldalról támadták a 45. hindu ezredet, amelynek az volt a parancsa, hogy akadályozza meg a japánok Muar-í'olyón való átkelését és fedezze a briteket viszavonulásukban. A hinduk egy része harcba keveredett azokkal a: brit alkulatokkal, amelyek arra kényszeri- tették, hogy ágyutöltelékkénl harcoljanak. A japánok rövidesn egészen bekerítették az indiaiakat, akik azután letették a fegyvert. (MTI) FülÖB-szifetekeu Tokió, jan. 19. (Ştefani.) Miközben a japán gépesített csapatok a johoreí síkságon egyre jobbár; köze’ednek Szingapúr felé, a Batangas-félszigeten folyó harcok is légiik felé közelednek a félsziget, legszélén lévő domboknak a japánok által történt elfoglalása miatt. (MTI.) Burmái célpon'oh japán fcombazáporban Tokió, jan. 19 (Ştefani.) Szingapúri jelentés szerint, a japán légierő bombázta Mandalayt, ahol a vasútvonal be’étorkollik a Burmába vezető országúiba. (MTI.) A tengelyhatalmak nagykövetei Nankingban Nanking, jan. 16. (DNB.) A nankingi nemzeti kormány mellé kiküldött olasz nagykövet vasárnap délután Szanghajból jövet Nankingba érkezett. A német követtel együtt hétfőn átnyújtották megbizó’evelü- ket a nemzeti kormány elnökének. (MTI.) A zsicBősácjr etx. «B»fjoIs*i«í8*-l»olsev*Sitá* Amszterdam, j«>i. 19. (DNB.) Az angol hírközlő iroda clevelandi jelentébe szerint az egyesült palesztiniaiak évi nemzetgyűlésének S mutts Délafrika miniszterelnöke iid- vözlötáviratot küldött. Hangoztatja, hogy háború után újra pártfogolja a zsidók pa- lesstiniai gyarmatosítását. Knox északamei lkai haditengerészeti miniszter azt mondotta, hogy Palesztina liu- ilászaiilag fontos kulcspont Közelkelet biztosítására. Weizmanti dr. tan irata szerint a zsidók helyet kémek azoknak sorában, akik a „v.i- * cizmus“ megsemmisítését tűnték ki célul, amely azonnal megvalósítandó A zsidóknak azonban nem szabiid soha szem elöl téveszteni azt a szerepel, amelyet csak Palesztina vihet a zsidókérdés rendezésében a háború után. (MTI.) lülÜRV ft Ment en • (apa* «2 HIRDESSEK JF ORSZÁG EG ESZ % AELKTl fT VEVŐK KPES K.OÚJSÁGBAN 1 ÍÖNSEGt olvas«* romnii ál!amlidl,cs8n jeg^ésélnl wsoltsn lávolmaradlalt" Bukarest, január 19. (Búd. Tud.) Stoia- neseu tábornok román pénzügyminiszter sajtónyilatkozatában a következőket mondotta; A keleti hadjárat az ország pénzügyi helyzetét nagy feladatok elé állítja. Ezért kibocsátottak a visszatérési kölcsönt, amelynek végösszege meghaladta a 12 milliard lejt. Sokan azonban távohn'aradtak a jegyzéstől, ami hazafiatlan cselekedet. Ezeket felszólítjuk állampolgári kötelességük teljesítésére törvényes eszközökkel való fellépés súlya alatt. Az ország igazi érdekével szemben álló propagandát folytatnak egyesek és az államháztartásró.] valótlan hireket terjesztenek, holott az sziklaszilárd alapon áll. A leghatározottabban megcáfolom azokat a hireket, hogy a kormány zárolná a bankbetéteket. Ilyen hitelforrásra nincs szükség, mert ez a gazdasági életet megbénítaná. Jnnuat 31-8?« ém rcndle^^t meg n I«©*OTrsváré KOLOZSVÁR, január 19. Kolozsvár farsangi évadjának kiemelkedő eseménye lesz-az Atléta-estély, amelyet január 31-ikén este rendeznek meg a Mátyás király Diákházban. A KAC lelkes rendező-gárdája mindent elkövet, hogy az idei mulatság méltó legyen azokhoz az immár hagyományos, túláradó hangulatú bálokhoz, amelyek felejthetetlen élményekkel adományozták meg a város fiatalságát és hálózó közönségét. A bál elnöke Vitéz Tibor lesz. Az Atléta-estély iránt városszerte máris nagy az érdeklődés és minden remény megvan arra, hogy — ha a mulatság a korlátozó rendelkezések miatt nem is tarthat „kivilágos virradatiga — minden tekintetben méltó lesz a KAC eddigi rendezvényeihez. Jelentkezett a szélhámos morosvásrthelyi fakereskedő egvik áldoznia Kolozsvár, január 19. Lapunk legutóbbi számában beszámoltunk arról, hogy Dick Ferenc marostásárheiyi fakereskedő súlyosan megkárosította Boáig Ervin kolozsvári mérnököt. Ugyanakkor felhívást közöltünk, hogy jelentkezzenek mindazok, akiket Dick megkárosított. Hétfőn jelentkezett András János Musso'ini ut 68. szám alatti lakos, akitől Dick Ferene a nyár folyamán 30ü pengőt csalt ki. Előnyös meq/illaoodás? kötött a Nsmzeti Színházba! a kolozsvári Iskolánkivüli Népművelési Bizottság KOLOZSVÁR, január 19.. Kolozsvár város Iskolánkivüli Népművelési Bizottságának a Nemzeti Színház igazgatóságával előnyös megállapodásra sikerült jutnia. Mindazok, akik a város tizenkét körzetében a Népművelési Bizottság előadásait hallgatják, a hét öl napján (kedden, szerdán, csütörtökön, pénteken és szombaton) az esti rendes (nem bemutató) színházi előadásokra, esti pénztárnyitáskor féláru jegyet válthatnak. A féláru szinházi-jegy váltására jogosító igazolványokat az iskolák igazgatói fogják kiállítani, —• azok az igazgatók, akiknek iskoláinál a népművelési előadások folynak. A nyomtatványért mindössze 10 fülért kell fizetni. A Nemzeti Színház a népművelés érdekében nagy hálára kötelező áldozatkészséget tanúsított, amikor a Népművelési Bizottság kérésére' a kedvezményt az előadások hallgatói részére biztosította. Látogassuk tehát, minél többen a szerdai és. pénteki népművelési előadásokat, amelyek révén, azonkívül, hogy ismereteinket szórakozva gyarapilsuk, színházi kedvezményben is részesülünk. — Fényesen sikerült a Mária Valéria Árvaház táncestélye. Szombaton este fényes sikerre! zajlott le a Mária Valéria Árvaház hagyományos táncestélye. A farsang első jólsikerült mulatságáról szóló beszámolónkat anyagtorlódás miatt, szerdai számunkban közöljük. — Wanke Gusztáv előadása a Szüvetke- zettndományl Intézetten. Wanke Gusztáv, az Országos Központi Hitelszövetkezet igaz gatója az egyetemi Szövetkezettudományi Intézet meghívására kedden d. u. 6 órai kezdettel „A szövetkezetek szerepe a gazdasági életben" elmen előadást tart a Közgazdaságtudományi Kar (Bástya-utca 15.) ír. sz. tantermében. KmrxTMÍÍr»jra MAt ELŐADÁSOK: Délután 6 órakor Wanke Gusztáv, az OKH igazgatójának „A szövetkezeti mozgalom szerepe a gazdasági életben" c. előadása a közgazdaságtudományi kar (Bástya-utca 15.) H. sz. előadótermében. Este 7 órakor Padányi Gulyás Jenő országgyűlési képviselő: „Magyar sorskérdések" c. előadása az Erdélyi Párt körzetvezetői ülésén. (Farkas-utca 7.) KIÁLLÍTÁSOK: Világhírű magyar festők müveinek kiállítása a vármegyeháza üvegtermében. Nyitva egész nap. MÚZEUMOK: Erdélyi Nemzeti Muzeum <Bâstya-u. 2. sz.) Nyitva: délelőtt 9—1-lg, délután 3—6-ig. Megtekinthetők: őskori, római, népvándorlás- és honfoglaláskor! gyűjtemények, római és középkori kőtár. (Képtár, fegyvertár és éremtár rendezés alatt.) 48-as Ereklyemuzeum. Unió-utca, Ttedout-épület. (Rendezés alatt ) A NEMZETI SZÍNHÁZ ELŐADÁSAI: Este 8 órakor Verdi „Aida" c. operájának előadása. MOZIELO AUASOii: CAPITOL: Vera Nikolskaja. (Német.) EDISON: A szerelem varázsa. (Amerikai.) EGYETEM: Magdolna. (Magyar.) RIO: Megértés, a szív és lélek felemelő himnusza. ROYAL: Szűcs Mara házassága. (Magyar.) URÁNIA: Meseautő. (Magyar.) SZOLGÁLATOS GY6GYSZKKTAKAK: Fortuna gyógyszertár Mátyás király-tér 33. Távbeszélő: 21—52. — Hygea gyógyszrtár Széchnyi-tér 14. Távb. 24—04. — Victoria gyógyszertár Horthy Miklós-ut 47. Távb. 15—69. — Opera gyógyszertár Hunyadi-tér 1. Távb. 11—96. — NEDICS SZERB MINISZTERELNÖK ÁTVETTE A SZERB FEGYVERES ALAKULATOK FŐPARANCSNOKSÁGÁT. Be! grádból jelenti a Búd. Tud.: Nedics tábornok szerb miniszterelnök ma kibocsátott rendeletében közölte, hogy az összes fegyvere:; szerb alakulatok parancsnokságát azonnali hatállyal átvette. Hangoztatta, minden cselekedetében a nemzet érdekeit tartja szemeiőtt. A legszigorúbban eljár minden rendbontással és ellenállással szemben. — Katonai vádlottal is lesznek a ryoml pernek. Vichyböl jelenti a DNB.: Daladier, Blum, Gamelin és társai elleni per után rendszerint jólértesült francia körök szerint a vádlottak második csoportja is a ryomi törvényszék elé kerül. Ennek a pernek főleg katonai vádlottjai lesznek. Ugyanebből a forrásból közük, hogy a ryomi per most már véglegesen február 19-én kezdődik. (MTI.) — A SZÍNMŰVÉSZETI ÉS FILMKA- MARÁBAN LELEPLEZTÉK A KORMÁNYZÓ Üli ARCKÉPÉI, Budapestről jelentik: Az Országos Színművészeti és Filmkamarában vasárnap leplezték le a Kormányzó TJr arcképéi. Az ünnepélyes aktuson megjelent Hornom Bálint vallás és közoktatásügyi miniszter is. Kiss Ferenc kamatai elnök mondott avatóbeszédet. — Február 22-én nagy Szcnt-Péter ünnepségek kezdődnek Kómában. Vatikánvá- rosból jelentik: Szent-Péter Rómába való jövetelének 1900-ik évfordulóját ebben az évben ünnepli az egyház. Hagyomány szerint az apostolok feje Krisztus után 11-ben Claudius császár uralkodásának második évében érkezett Rómába. Az egyház legrégibb feljegyzései, amelyek a IV-lk századból valók megerősítik ezt az adatot. Az esemény évfordulóján: mindig február 22-én rendezték az ünnepséget. A mostani század- fordulón még nagyobb fénnyel történik a megemlékezés. Hir szerint ez alkalommal pápai megnyilatkozás is várható. (MTI.)