Keleti Ujság, 1941. december (24. évfolyam, 275-296. szám)
1941-12-04 / 277. szám
19éU 0£CEMS£H 4 Nagy tervek Erdély iparosítására Budapest, december 3. Csak akkor órea- betjük igaaáu, hogy Erdély gazdasági talp. ráállítása mennyire szivén fekszik . a kormánynak, ha az ország fővárosában az illetékes tényezők elgondolásaival!, terveivel és elhatározásai val megismerkedünk. Erdély gazdasági megszervezését elsősorban az ipar fejlesztésével kell megoldani. Erre nemcsak Erdélynek van szüksége, hanem az anyaországnak is, amelynek iparát uj erdélyi iparágak megteremtésével és a már meglévők továbbfejlesztésével kell tehermen. teríteni. Amíg a trianoni Magyarország ipari termelésének értékéből az egy lakásra eső fej- kányád 450 pengő, addig ez a fejhányad Er. délyben csak 140—150 pengő. Erdély altalajának gazdag kincsei: a só, a fa, a földgáz és a legkülönfélébb ásványok számos iparág számára biztosit]' ák a nyersanyagot. A legközelebbi célok közé tartozik az erdélyi famegmunMló ipar megteremtése. Ezen a téren már gyakorlati tervekkel találkoznak s a tőke is nagy érdeklődést tanúsít az uj lehetőségek kihasználására,. A visszatért Er déiyi erdőségek az ország fenyőmüfasziikseg- letének jelentékeny részét fedezik és feleslegessé teszik a külföldi behozatalt. Tornaszerekért, sportcikkekért, puhafából készült kádáripari teamékekért és hordókért az ország a múltban részben külföldre szorult, most pedig az erdélyi részek hazatérésével, már mi szállíthatunk majd a külföldnek. Ezek az Erdély számára kitárult lehetőségek annál fontosabbak, mert ezen az uj munkaterületen a kis- és középiparosok, sőt a háziiparosok százai teremthetnek mag-uknak biztos életlehetőséget. Komoly elgondolásokkal találkozunk az erdélyi játékipar megteremtésére, illetve kifejlesztésére. Ami ezen a téren pedig történt, csak kezdetnek tekinthető. Ha- a népipari és népművészeti cikkek előállításával foglalkozó * erdélyi fallvakat és vidékieket erre az uj munkára kellőképpen megszervezzük és az értékesítést kenőképpen kézbevesszük, igen számottevő jövedelmet biztosíthatunk szorgos erdélyi népünk számára. Száz és száz olyan iparág van, amelyet a kitűnő erdélyi faanyag felhasználásával ki kell építem. Érdemes például megemlíteni, hogy az ország létraszükségletét eddig csak nehezein tudták kielégíteni és csak most, Erdély visszacsatolása során jutott az ipar n létrához szükséges faanyag birtokába. Ebben az ipari termékben a szükséglet meglehetősen nagy, Erdély nemcsak nyecrsanyagot szállíthat ennek az iparnak, hanem megteremtheti odahaza a maga iparát is. Arrői is érdemes beszámolni, hogy a eső- nakkészitő iparágnak meglehetősen jó kon- jukturája van az. anyaországban. Ebbe az iparágba is könnyen belekapcsolódhatnak az ügyes erdélyi iparosok, ha a mesterség fortélyait elsajátítják. Ha visszagondolunk arra, hogy az Erdély- résza Gazdasági Tanács és a kolozsvári szövetkezeti központ álta'l megindított mozgalom révén, a sítalpak készítésével hány erdélyi hazái páros jut jövedelmező mellékfoglalkozáshoz, akkor méltányolni tadjuk azokat a tág lehetőségeket, amelyeket a famegni unkáié ipar ezer ága Erdély számára jelenthet. Komoly tervekkel találkozunk a fővárosban az erdélyi főzelék-, zöldség- és gyümölcs- szárító ipar továbbfejlesztésére is. Ezen a téren az Erdályrészi Hangya Központ végez szép ér- érdemes munkát, de hathatósan bekapcsolódhatnak majd az önálló vállalkozók is, A magyar közönség régebben idegenkedett a szárított főzeléktől, amelynek belföldi fogyasztása emiatt jelentéktelen volt. Az.óta természetesen ezen a téren is megváltozott a helyzet. Az elmúl* kát évben az anyaországban többszáz kisebb-nagyobb üzem rendezkedett be zöldség, és főzelék-szárításra, ebben az évben pedig a gyümö'esszáritók kerültek ébre. Ezek a száritótelepek — a nagy kereslet folytán — termelőképességüket teljesen ki tudták használni. Az uj szárító-üzemek tömeges felállítását az tette lehetővé, hogy a berendezés költsége viszonylag kicsi és a szakismeretek is aránylag gyorsan sajátíthatók el. De emellett vonzóerőt gyakorolt az uj üzemág iránt érdeklődőkre az illetékes tényezőknek az az elható, rozása is, hogy az iparilag feldolgozott terményekre kiviteli engedélyeiket csak maguk ozerenjjivjünvjii, jól főző, vallásos, szorq almas házvezetőnő jó bizon\;ifvcín\;okkal ajánlkozik 5 éves fiával. HBfiöflliOlciCé fciudapesi, Fosai éti-uí 30. Sz. KUN MÁTYÁS FIA 1864-ben alapított késmQves és sxaklátszerész üzlete Kolozsvár, Kossuth Lajos-utca 1. sz. Az üzlet régi jó hírneve biztosíték arra, hosy nagyrabecsült vevői megelégedését lelkiismeretes kiszolgálással ezután is kiérdemli az üzemek fcatpjáik meg, mig a közvetítő kereskedelem nem vehet részt az exporttevékenységben. A termelés elhelyezése pedig mind belföldön, mind pedig külföldön igen könnyű . S Ebben a fejlődőképes iparágban Erdély alig vesz részt, noha főzelék- és zöldség-termesztése számottevő, illetve erősein fokozható, gyümölcstermelése pedig hivatottá teszi a-z országrészt arra., hogy vezető helyet vívjon ki a szárító-iparban. Megszervezik a juh- és baromfitenyésztő községeket. Bánffy Dániel br. földművelésügyi miniszter a népies állattenyésztés gyorsabb ütemü és szélesebb körű fejlesztése érdekében a baladnivágyó állattenyésztő községekben tömörítetté és a törzskönyvelés valamint a termésellenőrzés megszervezésével lehetővé tette, hogy a rendszeres állattenyésztő munkába a kisgazdák nagy tömege is belekapcsolódjék. Az állattenyésztő községeknek a | szervezése elsősorban a szarvasmarhate- ,j nyésiztés terén indult meg. A földművelésügyi i miniszternek ez a teljesen uj kezdeményező- • sie a kisgiazdatársadalotm részéről olyan nagy I érdeklődéssel találkozott, hogy 1941-ben I ezeknek az állattenyésztő községeknek a § szánna már meghaladta az 500-at és kilátás van arra, hogy 1942-ben — különös tekintettel a mezőgazdaság fejlesztéséről szóló milliárdos törvényjavaslatra — ez a kenet előreláthatóan 750 községre emelkedik, ami a népies gazdálkodás megszervezése terén európai viszonylatban is kimagasló eredményt jelent. A kisgazdák szarvasmiarhaál- lományának törzsikönyveilése és tejelésellen- őrzőse mellett a földművelésügyi miniszter nagy súlyt helyez a népies sertéstenyésztés megszervezésére és rendszeres irányítására is, sőt újabban intézkedések történtek úgynevezett juh- és baromfitenyésztő községek megszervezése érdekében is. A népies juh- és baromfitenyésztésnek ilyen községi keretekben való megszervezése továbbá a törzs- könyvelés szakszerű irányítása és ellenőrzés megvalósítása az Alföldön a Duna-Tisza- közi Mezőgazdasági Kamara közreműködésével már folyamatban vám, a Dunántúlon pedig a Felsődumántutli Mezőgazdasági Ka-‘ rnara bekapcsolásával megkezdődött. Tervbevették ennek a kezdeménye zésnek az egész ország területére való kiterjesztését. Az eddig elért eredmények alapján remélik, hogy 1942-ben a jmhtenyésztő községeknek a száma 50-re, a baromfitenyésztő községek- nek a száma pedig 80-na emelkedik. # Meghívó. Baueh és Tsa R. T- kolozsvári Horthy Miklós-ut 2. szám alatti cég, az alapszabályok értelmében meghívja összes részvényeseit rendkívüli közgyűlésre, mely 1941. év december hó 20-án 10 órakor a eég Horthy Miklós-ut 2. szám alatti helyiségében, lesz megtartva. Tárgysorozat: l. A közgyűlés vezetőségének megalakulása és a jelenlevő tagok megállapítása. 2. A közgyűlés határozata felszámolása tárgyában. 8. A felszámoló megválasztása. 4. Esetleges indítványok. Kelt Kolozsvárt, 1941 dec- 3-ám. Az Igazgatóság. Felhívás a kolozsvári két eskedökhön A kolozsvári Kereskedelmi és Iparkamara és a Baross Szövetség felhivják a kolozsvári kereskedők figyelmét arra, hogy december 6-ikán, szombaton, a nemzeti ünnepre való tekintettel, délben tizenkét órakor zárják be üzleteiket. JpQrtMradő Karácsony előtt értekezletet tart az MLSz Kolozsváron Budapest, december 3. Az MLSz tegnap tartott ülésén elhatározta, hogy karácsony előtt Kolozsváron értekezletet tart, amelyen Gidófalvy dx, elnök, Gálffy főtitkár és Vághy Kó mán dr. a JT elnöke vesz részt. Ez alkalommal aK erdélyi labdarúgás vezetőivel megbeszélik az időszerű kérdéseket. Gidófalvy Pál dr. nyilatkozott az NB. I. 16 -os létszámának kérdéséről. Mint ismeretes, a lG-os létszámot egyéves próbaidőre engedélyezte az országos tanács azzal a feltétellel, hogy még januárban dönteni kell majd arról, hogy az 1942—43-as idényben, megmarad-e ez a létszám. Januárra meg is történik a döntés s minden bizonnyal a további 16-os létszám javára, amely az őszi fordulóban nagyszerűen bevált. A 16-os létszám fenntartásával függ össze a kiesés kérdése is. Annak idején ngy határozták, hogy ha megmarad • 16-os mezőny, három csapat esik ki. Az őszi forduló után esz a három esapat az SzVSE, MjÁVAG és Újvidéki AC. Mind a három esapat annyira leszakadt az előtte állóktól, hogy kevés reményük van tavasszal helyrehozni a mulasztottakat. Az MLSz tavasszal négy válogatott mérkőzést tervez. Németország és Svájc ellen Budapesten, Olaszország ellen pedig valamelyik olasz városban. Ezenkívül meghívták a fővárosba a spanyol válogatottat. A spanyol szövetség még nem válaszolt a nemrégiben elküldött meghívásra. Gy űzetem me* szeretné végezni az idényt a KAC Kolozsvár, december 1. A KAC csapata erősein készül utolsó őszi bajnoki mérkőzésére, amelyet Budapesten játszik az Elektromossal. A kolozsvári csapat, amely 11 pontjával^ szerencsésein elkerült a veszélyes zónából, tovább akarja erősíteni helyzetét s szeretné győzelemmel befejezni az őszi idényt. Csütörtökön edzést tart a csapat s azután állítják össze a Budapestre utazó csapatot, amely valószínűleg semmiben sem fog eltérni a legutóbb Szegeden két pontot szerzett együttestől. 15# «* f»e>£yzel st RákócziZ* inyi* csopor 9 fsam Az NB. II. Mátyás csoportjának — ebben játszanak az erdélyi csapatok — őszi végeredményét már közöltük. A másik két csoportban. ahol szintén befejeződtek a küzdelmek. a következő a helyzet; Rákóczi csoport.: 1. Vasas (SC) 19 p., 2. Beszkárt 19 p., 3. Bp. Vasutas 19 p„ 4. Mis- kolczi (VSC) 18 p., 5. Testvériség 15 p. Zrínyi csoport: 1. Szombathelyi FC 20 p., 2. Érsekújvár Cikt-a SE 19 p., 3. Szombathelyi Haladás 18 p., 4. Tokodi I8C 17 p„ 5 Soproni VSE 16 p. Kolozsvári Állami Kereskedelmi—Szamos- újvári Állami Kereskedelmi 4:1 <1:0> KISOV bajnoki mérkőzés Szamosujváron. W yriCiY légzáró ni/l ajtóján és ablakán MEGVÉDI UKÄSAT»HIDEGTŐL Boskovics Testvérek, Deák F.-utca 15 nnanuiPncTcccii A»a szavanként 6 fillér, vastag betűs szavaké 12 fillér - Legkisebb hirdetés 60 fülét. rtriiumitUL. i lolii Jeligés levelekre, megkeresésekre csak válaszbélyeg ellenében válaszolunk és csak portózott leveleket továbbítunk. Alléét keresőknek szavanklnt S fillér r Adás vétel KLÖFLI függönyeinknél, ágy-aszitajteritőnknél AH örökéjetü minőséget adunk, MI kívánt méretben e| la készi+jük, MI nagyon olcsók vagyunk. AU félemeleten vagyunk DER-BESZK függönyszalon, Wesseéényi-utca 12. ez. MEGSZABADUL apvófa és papir gondjaitól, ha ,,Gyehenna" alágyujtót hasz nál. Aladdin lerakat, Unió utca 18. — 3664 60 SZÁZALÉK fát takarít meg, ha ,.HŐ8por“-ra5 főz. Aladdin lerakat. Unió u+ca 13. sz. — 384* ELAÍJÖ sarokplüss há- toasdivámy, ebédSőasztal 6 párnázott székkel, pálma és fikusz. Uniő-u. 20. hátul az udvarban, utolsó ÜVEGES ajtó 1 —3—lg, *— <567 EGY jókarban levő mély gyermekkocsit megvételre keresek. Címet a kiadóhivatalba kérek „Gyermekkocsi“ jeligére. ELADÖ zománcozott gyér mek ágy, 3-as számú Mar- kiln és más gyermekjátékok, egy gyermek vihargal- lér. Petőfi utca 17, Földszint halra. — 206 ELADÖ egy női fetsete sál gallér. Megtekinthető: Cimbalom utca 18. Földszint, hátul az udvarban. FEÍL-..-.ASZÖNY EGEI. .iáikás képet vesz és elad Unikum“. Kossuth t<ajos utca 34. KOMBINÁLT SZOBA, há- ószoba, ehédlőberendeasés el- »dó. Berkovlcs asztalos, Fad- ruez dános-utca 4. —3672 RöKAMIÉT HENCSERT ha jót akar, keresse fel SZABÓ AKJP AD KARFITOS MESTERT, AGYFOTELEKET, ROLKTTAKAT FÜGGÖNYÖKET, MATRACOKAT s minden e szakmába vágó munkákat rendelésre, pontosan, jutányosa» készít. Kolozsvár, Szentegyház utca 36. Telefon: 30-96. EGY jó állapotban lévő kerékpárt keresek megvételre. Ugyanott eladó két- leres főzőkemence, tulyafe- nyő és más dísznövények, Ond vezér utca 9. szám. Rákóczi negyed, — 293 KÉT barna fajtiszta puli í, ul.vak öl.vök eladó. Petofi- U'tea 48. ÍRÓASZTALT keresünk megvételre. Élelmiszeripar Kriza utca 14 sz. —- 3689 Ingádon ELADÖ ház Marosvásárhelyen Iskola-utca 27. szám alatt, mely áll 3 lakrészből és pedig: 1. 4 szoba, előszoba, fürdőszoba, konyha,, kamra. 3. 1 szoba fürdőszobával 8. 2 szoba, elő és fürdőszobával, pince, mosókonyha ée kis kerttel. Gáz. villany ®s viz bevezetve. Értekezni Gy. Csausz Istvánnál. —3612 Lakás Hí ‘zassaet KÉT szolid fiatalember szállást kaphat. Varga utca 1. sz. Érdeklődni Kiss- nél. — SOI. KIADÓ Mátyás király-téren 3 szoba előszoba» helyiség iroda, vagy műhely céljaira Cim a kiadóban. —3690 résünk több vidéki helység részére. Jelentkezni lehel minden délután 5 és 7 óra között a „Keleti Újság“ kiadóhivatalában. PERFEKT fiatal gépírón.) idja be ajánlatát fizetési igény megjelölésével „azonnali felvétel“ jeligére a kiadóba. — 3689 FÉNYKÉPÉSZ segéd vagy segédnő, lehetőleg fiatal azonnal™ kerestetik „Foto Tatay“ Naszód. — 3683 KERESZTÉNY kiszolgáló- nőt december hóra kisegítőnek azonnal felvesz. Harisnyaház, Wesselényi Miklós utca 34. — 3685 Állást keres FIATAL, keresztény tiszt viselő 10 évi irodai gyakorlattal, aki az irodai munka minden ágában jártassággal bír, önállóan könyvel és i evei ez, a román nyelvet szó ban és írásban birja, állást változtatna. Választ „önálló munkaerő“ jeligére fizetés megjelölésével a kiadóba kérek — 299 Oktatás MAGANVIZSGARA, érettségire előkészít „gimnáziumi tanár“ jeligére kiadóhivatalban. — 3668 Eiv^siett S FÜGGETLEN, önállóan dolgozó varrónő, 40—45 éves, , intelligens úriember Isme- j retségét keresi házasság cél i (jóból. leveleket „Megun- : tam a magános életet“ jell- , gére kér a kiadőha. — 297 Alkalmazás FIX javadalmazás és juta. tekkal Újságárus!tokát ke~ ELTÜNT hazulról pincsi kutya, kérem útba vezetőt jutalom ellenébe, Horthy- ut 79, boltba jelenteni. — 3686 Különélt FÉRFI, vagy női szabómunka ellenében, ellenszám Iára keresek privát kézből Jé, tiszta hangú rádiót, Cimet a kiadóba kérek „Rádió“ Jeligére.