Keleti Ujság, 1941. december (24. évfolyam, 275-296. szám)

1941-12-17 / 287. szám

J94I. DECEMBER 17 ' ^ Újra sza&áiyozlálc a szeszSi eresli etíelmel Budapest, december 16. (MTI.) A 'kormány rendeletet adott ki, amellyel pénzügyi ható­sági engedélyhez köti a bor- és sör-nagyke_ reskedést, valamint a szeszes ital közvetített eladását. Szeszes italok közvotités^vcl, to­vábbá bornak, szőlőmustiuk, erjesztett gyü­mölcslének és sörnek nagybani eladásával csak azok a személyek foglalkozhatnak, akik érvényes iparengedéllyel rendelkeznek, tehát azok a cégek, amelyek a törvényszerű előzetes bejelentésnek eleget tettek és a pénzügyi hatóság részéről a. közvetítés foly­tatására engedélyt kaptak. A rendelet, élet- beléptetésének napja előtt történt bejelentés alapján csak abban az esetben gyakorolhat­ják tevékenységüket 3942 június 31. után, ha addig megszerzik a pénzügyi hatóság újólag meghatározott engedélyét. A GYŐZZ KÖRLEVELE A HŐSI HA­LÁLT HALT ALKALMAZOTTAK HÁT­RA MAR ADOTTJAINAK ÉRDEKÉBEN. A Gyáriparosok Országos Szövetségének égisze alatt működő Magyar Munkaadók Központ­jának igazgatósága legutóbb tartott ülésén behatóan foglalkozott a hősi halált halt al­kalmazottak hátramaradottjai segélyezésének kérdésével. Az ülésen hozott határozatok ered. menyeképpen a GYOSs körlevélben felkérte tagvállalatait, hogy a hősi halált halt munka­vállalók azon családtagjai részére, akik kincstártól a rendkívüli segélyt megkapják, arnig ezt a hatóság igazolásával tanúsítják, a rendkívüli állami segély felének megfelelő összeget, mint vállalati kiilötisegélyt utalják g ki. Ez a segély a feleség után Budapesten 24 I pengő, megyei cs törvényhatósági városok­ban 20 pengő, kis és nagyközségedben 16 pen­gő, a gyermekek után Budapesten 12 pengő, az ország többi részében pedig tis pengő ha­vonta. TÖBB KISKERESKEDELMI SZAKMA IS KÉRTE A KIJELÖLÉSI RENDSZER BE­VEZETÉSÉT. A budapesti Kereskedelmi és Iparkamarában a napokban értekezletet tar­tottak a kiskereskedői kijelölések ügyében. Minthogy az utóbbi hetekben több kiskores- kedoSml szakma fordult a kormányhoz, s kér­te a kijelölési rendszernek az illető szakmák­ra való kiterjesztését, a kormány a budapesti Kereskedelmi és Iparkamarát bízta meg az­zal, hogy a szalunak helyzetének és az ipari viszonyoknak heható vizsgálata után tegyen előterjesztést arra nézve, meiy szakmákban tartja kívánatosnak a kijelölési rendszert. Az értekezlet eredményei alapján a kamara rö­videsen megteszi felterjesztését a kereskedel­mi minisztériumhoz. — Svájci lap méltató cikke Magyarország­ról. Géniből jelentik: A „Tribuno de Gene­ve" beszámol Budapest megkapó fekvéséről. A lap visszaemlékezik a magyar nemzet tör­ténelmének kimagasló eseményeire. Magyar- ország jelentőségét abban látja, hogy a Dn- namedencében az egyetlen nép a magyar volt, amely itt. gyökeret tudott verni és államot alkotni. (MTI). M. kir. Ferenc József Tudományegyetem Gazdasági Hivatala, Kolozsvár. S576/94L gh. sz. VERSENYTÁRGYALÁSI HIRDETMÉNY M, Kir. Ferenc József Tudományegyetem Gazdasági Hivatal 1942. január lió 1-tö| 1942. december hő 31-ig terjedő időre szükséges tejtermékek szállítására 3576/941. gh. sz. alatt nyilvános versenytárgyalást hirdet. Az Írásbeli ajánlatok a Gazdasági Hivatal­hoz címezve 1941. december hó 29.ón délelőtt 10 óráig személyesen, vagy posta utján adha­tók be. A beérkezett ajánlatok 1941. decem­ber hó 29-én délelőtt 11 órakor fognak fel­bontatni, mely alkalommal a magukat iga­zoló ajánlattevők, vagy meghatalmazással ep látott képviselők jelen lehetnek. Bánatpénzül az ajánlat, szerinti értéknek 2 százaléka (kettő százalék) teendő le kész­pénzben vagy pedig . megfelelő értékben a Gazdasági Hivatal pénztárában.. A szál!itávi feltételeket tartalmazó nyomtatvány és aján­lati űrlapok a Gazdasági Hivatalban (Kolozs­vár, Mikó u. 3. sz.) hivatalos órák alatt díj­talanul kaphatók. A jelen versenytárgyalás- sal kapcsolatos mindennemű felvilágosítással szolgál a Gazdasági Hivatal minden hétköz­nap délelőtt 9—1 óráig. Kolozsvár, 1941. december hó 13-án. Jacoby Károly, s. k. mb. gh. igazgató. JÓ ÁRU ÉS JÓ HIRDETÉS 4L APJA A JÓ ÜZLETMENETNEK Kofoz$vári utazók itália-szemlélete Várady Imre dr. egyetemi tanár érdekes előadása a Szabadegyetemen Kolozsvár, dec. 16. A Szabadegyetemen de­cember 16-án, kedden délután Várady Imre dr. az olasz nyelv és irodalom tanára tartott előadást „Kolozsvári utazók Itália szemlélete“ címen. Kristóf György dr. egyetemi tanár rö­vid bevezetője után Várady professzor tar­totta meg élvezetes előadását. Elmondotta, hogy Erdély é3 Olaszország kapcsolata min­dig élénk volt. Zarándoklatok, fejedelmi ’átá­zások kezdik meg a sort, azután magánosok is útra keinek az olasz föld felé. Említette Frater Bartolomeus de Kolozsvárt a hires kodexmásolót. A XVI. században Ferrara, Pisa, Padua egyetemein sok erdélyi diák volt. Az ej3Ö uüélményekxöi azonban csak Számos- közi Istvánnak, a század nagy magyar törté­nészének munkájában találunk nyomokat A reformációval a külföld iránti érdeklődés Né­metország felé ftordul. Az első, bár nem iro­dalmi értékű útleírás, gróf Gyulai Ferenc ez­redének olaszországi viselt dolgairól szóló tör. ténete, amiben utalások vannak az olasz élet. ‘ re is. Jóval értékesebb kolozsvári Vass Pál főhadnagynak a mult század negyvenes évei­ből származó élénk, világos táj okoz ódóképes- sóggel írott utinaplója. Báró Jósika Samu és Herepei Gergely református esperes utijegy- zefcei után részletesen ismertette a legértéke­sebb kolozsvári szerzőtől származó olasz úti­könyvet, I’agetné Wesselényi Polizéna útle­írását. Ez az irodalmi magaslata, nagy tájé- ioozottságu, komoly művészettörténeti tudás­ról számot adó napló nyomán társasági di­vat tett olaszországi utlieveteket irni. öt azon ban sem tartalomban, sem formában nem tudták utolérni. Várady professzor az újab­bak közül felsorolta gróf Bethlen Jánost, Jinhardt Ferencet, és Szócsy Károly egyete­mi tanárt. A közönség nagy ‘érdeklődéssel hallgatta végig a kitűnő előadó szellemes, szórakoztató modorban előadott fejtegetéseit. — ötszáz pengőre büntettek árdrágítás miatt egy tejtennékkereskedőt. Kedden dél­előtt tárgyalta a királyi törvényszék uzsora- bírósága Szilágyi, Gézáué született FUzeeséry Magda tejtermékkereskedő árdrágitási ügyét. Szilágyi Gézámét négy esetben folytatólago­san elkövetett árdrágítás vétsége miatt 500 pengő pénzbüntetésre, behajthatatlanság esetén pedig 5 hónapi fogházbüntetésre Ítél­te az uzsorabiróság. Az Ítélet jogerős. MBTOBH—liweniwrrnin»l—WBTOW8 nnpnuipnrrrfc» Ara szavanként ő fillér, vastag betűs szavaké 12 fillér - Legkisebb hirdetés 60 fülé*; ttr HUlli81UL, ■ LUOl JeÜgét levelekre, megkeresésekre csak csak portózott leveleket továbbítunk, válaszbélyeg ellenében válaszolunk és Állást keresőknek szavanklnt 3 fillér Ikaimazás INTELÉIG SSü IIAZ VE iíETÖNÖ felvétetik a M. jvir All. Véxlőnőképzö Inté­zetben, Kolozsvár, Mussoli- ni-ut 76. Jelentkezés d. u. 4—6-ig az intézet fönöfeasz- szonyánál, FIX javadalmazás és juta­lékkal IJjságárusltokat ke­resünk több vidéki helység részére. Jelentkezni lehet minden délután 5 és 7 óra között a „Keleti Újság“ ki­adóhivatalában. A BESZTERCEI m. kir, á(l, gimn. tanttlóotthona al­kalmaz megbízható MINDE­NES LEÁNYOKAT 1942. ja nuár 1-től, havi 30 P. fize­téssel. Jelentkezni lehet a köztartásvezetőnél decem­ber 23-ig. KISEGÍTŐ irodai mun­kaerőt keresünk Ajánlatok „Kisegítő“ jeligére kiadóba kéretnek. —3842 A szamosujvári 'Hangya Szövetkezet azonnali belé­pésre boltkezelöt keres. For­galom havi 10.000 Pengő, ami még fokozható. Kész­pénz óvadék 2000 Pengő. Javadalmazás havi 20 Pen­gő fix, 21/2 jutalék. Pályáza­tok a Hangya Szövetkezet Igazgatósága, Szamosujvár küldendők, —3836 Adás-vétel ELADÓ palisander furné­ros ebédlő berendezés, füg­gő lámpák. Megtekinthető a délelőtti órákban. Fürdő ut­ca 20. sz. I. em. Ajtó 6, ELADÖ 2 drb. belső és egy drb. külső kerékpár gumi. Eperjes u. 21. ELADÓ 1 drb. zslrosibö- dön, zománcozott, 1 pár korcsolya 41-es férfi, 1 sonkavágó gép, I rodii, 1 drap csipke selyem ruha, cinkografus felszerelés, 1 szövőszék 2 m, széles. Elő. szohába való fabetétek tü­körrel és zöld posztóval, 12 személyes háaáSzőttes fe­hér abrosz 13 szervétával. Megtekinthető Levente u. 9. —e 300 ALIG használt vaskályhát keresek. Bem utca 8. Dél­ben Η3 között. — 320 ELADÓ sarokplüss hiV- basdivány. ebédSöasztai 6 párnázott székkel, pálma és fikusz, Unió-u. 20. hátul az udvarban, utolsó ÜVEGES ajtó 1—3-ig, — 287 KAVÉHÁZ, étterem, cuk­rászda benr.ndezéshez meg­felelő 32 drb asztal olcsón eladó. Cinu Kismester-utca 4. sz, házgondnokmU —314 RÉKÁMÉÉRT, teljesen jókarban levőt megvételre keresek, Cimet a kiadóba kérek ,, Réka mior“ jelige alatt. > —312 ELADÓ egy kitűnő hangú Stingi zongora Arpád-ut 84. sz. II. udvar, 1. ajtó. —316 ELADÓ uj, modern dió­furnéros kombinált szek­rény és rökamie, Bethlen-u. 8., asztalos-mühéíy. —3839 MAUSER vadász-puska 8 % 300 lépésig pontra belö­vő, töltényekkel eladó. To­vábbá 70 drb Maniioher— Schönauer 9.5 % golyós töl­tény eladó. Kismesterei. 9 —3841 Üzlettárs TÁRSAT keres tőkével forgalmas, bevezetett, rizikó mentes vállalat Cim a ki­adóban. — 3830 Hozassad NAGYOBB iparvállalat­nál dolgozó 49 éves öske- resztény iparos segéd házas­ság céljából megismerked­nék 35—40 év körüli barna nővel, akinek némi péaizho- zománya van. Csak teljes cimü levelekre válaszolok. Kalandornők kerüljenek, de lige. „Boldog Karácsony“ a kiadóhivatalba. 30 ÉVES, komoly, józan életű nyomdász házasság céljából ismeretséget keres intelligens, fiatal, keresztény némi hozománnyal rendelke­ző urileánnyal. Teljes cimü leveleket „Próba — szeren­cse“ jeligére kér a kiadóba. — 305 Lakás KIADÓ kétszer két szoba és boirraktáraak, vágj’ gyű. mölcsraktámak alkalmas száraz pincehelyiség. Mus- solini-ut 8. sz. Érdeklődni: fzabella-utca 1, sz, Dr, Markosnál. BÚTOROZOTT szoba mi­nőnek azonnal kiadó, Eszter házy-utca 21. —3831 BUDÁI háromszobás össz­komfortos, baikonos, szép és tiszta lakás olcsó lakbér­rel hasonló kolozsvárival el­cserélhető. Cim kiadóhiva­talban. —3333 ~ÜZEMHELYISÉGET ke. resek 300—350 Q* területtel és nagy udvarral. Kovács képkeretléc-gyár. Honvéd utca 94. — 3817 Ingatlan TANYABIKTOKOT urila- kássaj Kolozsvár közvetlen közelében megvételre kere­sek. Ajánlatokat ,,Jó kar­ban“ jeligére a kiadóba ké­rek, — 310 Állást keres ’ KÖZÉPKORÚ keresztény nő házvezetőnőnek ajánlko­zik magános úrhoz helyben, vagy vidékre. Szives értesí­tést kér Döbrentei utca 9. házmesterhez. —310 Oktatás DIPLOMÁÉT volt zenekon- zervotóriumi tanárnő, zon­gora és énektanszakra nö­vendékeket vállal. Ének és tánc correpetició. Arpád-ut 34. szám. II. udvar, I. ajtó. —313 Különféle ELEGÁNS bundát BÁ­LINT FERENC szlicsmester részit. Kölcsey 32 Ugyanott, szőrmék nagy választékban. — 3742 ÜGYNÖKI képviselőt! meg bízásokat keres iparigazot- vánj'os jóhimevü vállalat. Cim a kiadóhivatalban. , n 3830 M. kir. Ferenc József Tudományegyetem Gazdasági Hivatala, Kolozsvár, 3072/1941. gh. sz, VERSENYTÁRGYALÁSI HIRDETMÉNY M. Kir. Ferenc József. Tudományegyetc.nj Gazdasági Hivatal 1942. január hó 1-tól Í942. december hó 31-ig terjedő időre szükséges ke nyér, zsemlemorzsa szállítására. 3572/1941. gh. sz. alatt nyilvános .versenytárgyalást hir­det. Az Írásbeli ajánlatok a gazdasági hivatal­hoz címezve 1941. december hó 29-én d, e. 11 óráig személyesen, vagy posta utján adhatók be. A fenti határidőre beérkezett ajánlatéit 1941. december hó 29-én déli 12 órakor fog­nak felbontatni, mely alkalommal a magukat igazoló, ajánlattevők vagy meghatalmazással ellátott képviselők jelen lehetnek. Bánabpcn - zttj az ajánlati értéknek 2 százaléka (Héttő százalék) teendő le készpénzben, vágy egyéb megfelelő értékben a gazdasági hivatni pénztárában. A szállítási feltételeket tartalmazó nyom­tatvány és ajánlati űrlapok a gazdasági hi­vatalban (Mikó-ut 3. sz.) a hivatalos órák alatt díjtalanul kaphatók. A jelen verseny. tárgyalással kapcsolatos mindennemű felvi­lágosítással készséggel szolgál a gazdasági hivatal (Mikó u. 3. sz.) minden hétköznap 9-től 1 óráig. Kolozsvár. 1941. december hó 13-án, Jaeobj- Karolj-, 6. k. mb. gh. igazgató. M. kir. Ferenc; József Tudományegyetem Gazdasági Hivatala, Kolozsvár. 3571/911. gh. sz. VERSENYTÁRGYALÁSI HIBDETMÉNY M. Kir. Ferenc József Tudományegyetem Gazdasági Hivatala 1942. január hó 1-től 1942 december hó 31-ig terjedő időre szüksé­ges húsféleségek szállítására 3571/941 gh, se. alatt nyilvános versenytárgyalást hirdet. Az Írásbeli ajánlatok a gazdasági hivatal­hoz címezve 1941. december hó 30-án d. e, 11 óráig személyesen, vagy posta utján adhatók be. A fenti határidőre beérkezett, ajánlatok a Gazdasági Hivatalban 1941 december hó 39-án déli 12 órakor fognak felbontatni, mely alkalommal a magukat igazoló ajánlat­tevők, vagy meghatalmazással ellátott kép­viselőik jelen lehetnek, Bánatpénzzül az ajánlat szerinti értéknek 2 százaléka (kettő százaléka) teendő le kész­pénzben, vagy egyéb megfelelő értékben a gazdasági hivatal pénztárában. A szállítási feltételeket tartalmazói nyom­tatvány és ajánlati űrlapok a gazdasági hi­vatalban (Kolozsvár, Mikó u. 3. sz.) a hiva­talos órák alatt díjtalanul kaphatók. A jelen versenytárgyalással kapcsolatos mindennemű felvilágosítással készséggel szolgái a Gazda­sági Hivatal (Kolozsvár, Mikő u, 3.) minden hétköznap d, e. 9—1 óráig. Kolozsvár, 1941. december hó 13-án. Jacoby Károly, s. k. mb. gh. igazgató. M. kir. Ferenc József Tudományegyetem Gazdasági Hivatala, Kolozsvár. 3574/1941. gh. sz. VERSENYTÁRGYALÁSI HIRDETMÉNY M. Kir. Ferenc József Tudományegyetem Gazdasági Hivatal 1942 január hó 1-tól 1942, december hó 31-ig terjedő' időre szükséges tejszállitásra 3574/1941. gh. sz, alatt nyilvános versenytárgyalást hirdet. Az írásbeli ajánlatok a gazdasági hivatal­hoz címezve 1841 december hó 29-én d. e. 9 óráig személyesen vagy posta utján adhatók be A beérkezett ajánlatok 1941. december hó 29-én d. e. 10 órakor fognak felbontani, mely alkalommal a magukat igazoló aján­lattevők, vagy meghatalmazással ellátott kép­viselők jelen lehetnek. Bánatpénzztii az aján lat szerinti értéknek 2 százaléka (kettő szá­zalék) teendő le készpénzben, vagy egyéb megfelelő értékben a gazdasági hivatal pénz­tárába. A szállítási feltételeket tartalmazó nyomtatvány és ajánlati űrlapok a gazdasági hivatalban (Mikó u. 3. sz.) hivatalos órák alatt díjtalanul kaphatók. A jelen verseny- tárgyalással kapcsolatos mindennemű felvi­lágosítással készséggel szolgál a gazdasági hivatal minden hétköznap 9-től 1 óráig. Kolozsvár, 1941. december hó 13-án. Jacoby Károly, s. k, mb. gh. igazgató. M1Í2KT ám Mert ezt • lapot a'í HIRDESSEN S ORSZÁG EGESZ \ KELETI f VEVÖKEPES KO­ÚJSÁGBAN Q ZONSEGE olvassa

Next

/
Thumbnails
Contents