Keleti Ujság, 1941. november (24. évfolyam, 250-274. szám)

1941-11-09 / 256. szám

Vasárnap

1941 november 9

.* *»r^v r T r

t.iJ r* *.«

)I#őH«.S OI*VA30i íjHM.

.... BUDAPEST Örs zágháza

Mra

Í0

miér

JEIŐFIZETÉSI ARAK: X HÓRA 2.70, NEGYED ÉVRE 8, FEL ÉVRE 16, EGÉSZ ÉVRE 32 PENGŐ. — POSTATAKARÉK. PÉNZTÁRI CSEKSZAMLA SZAMA: 72148.

HUSZONNEGYEDIK ÉVFOLYAM, 256. SZÁM.

KIADJA A LAPKIADÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG FELELŐS SZERKESZTŐ: NYIRÖ JÓZSEF

SZERKESZTŐSÉG, KIADÓHIVATAL ÉS NYOMDA: KOLOZSVÁR, BRASSAI-U. 7. SZ. TELEFON: 15-08. — POSTAFIÓK: 7L SZ. KÉZIRATOKAT NEM ADUNK VISSZA

»GYŐZTÜNK, KEDVES NEMZETEM«

Kozol egy esztendei lelkes, megfeszített 1 munka után elérkezett az ünnepi pillanat;

Ma nyilik meg a kolozsvári Nemzeti Színház olyan ünnepélyes keretek közt. amelyek külsőségeiben is kihangsúlyozzák e nemzeti ünnep számba menő nap történelmi i elen tőségét és fontosságait.

Nemcsak Kolozsvár, nemcsak Erdély, az -égész nemzet ünnepel ma; amikor a magyar I művelődés megdönthetetlen, ezer esztendős jogai alapján a trianoni égbekiáltó igazságtalansággal egyidőre megszakított és erőszakkal elfojtott nemzeti életének és ultu- rajának újra teljességébe lépik forma sze- riut is.

Büszke és boldog öröm tölti el e pillanatokban minden igaz magyar szivét a huszonkét esztendős néma vágynak végre teljesülését látva és könnyes szemekkel lépik be a drága anyanyelv megszentelt hajlékába, hogy áldozzák a dicső múltnak, saját személyében is meggyőződjék arról, hogy világveszedelmek borzalmas csapásai után is töretlenül él ezen a földön a magyar és öntudattal telitkezve, a művészet oltáráról kapott tűz és hit fényénél messzi belásson a nemzet jövőjébe, s személy szerint is bizonyossá legyen annak halhatatlanságáról.

Mi mindenen ment keresztül ez az árva nemzet s ez a csodálatos Erdély, amig megérhette 1941 november 9-ét. De talán éppen ez a sok szenvedés, megpróbáltatás tisztította meg annyira lelkét és emelte oda szellemét, hogy a világ színpadján is hírnevet, becsülést és elismerést vívott ki magának. Ma nemcsak Európa, hanem az összes földrészek fórumain diadalmas az a szellem és művészet, amely elsőnek Erdélyből, a ..nyomorúság sará“-ból, Kolozsvárról közel két és félszázaddal ezelőtt elsőnek indult el, hogy elvégezve hatalmas nemzetmegtartó munkájáit. az általános emberi művelődés sokra becsült kincsévé váljék.

Úristen, mi minden történt azóta, hogy az első magyar színigazgató Felvinczy György, ez a kolozsvári „nem élvezhetetlen költő" a rajta levő ruhán kívül mindenét eladva, három kis gyermekét jó emberek gondjaira bízva, feleségével, aki negyedik gyermekét hordozta, koldulva, kéregetve 1696 őszén gyalog Bécsbe ment, s II. Lipót császártól keserves instanciájára színjátszó engedélyt kapott! A hagyományos erdélyi szellem el-1 ső megszállottja volt. ö ezen a téren, aki száz esztendőkkel megelőzve az anyaországot. a kolozsvári öreg házak magasra kon- tyolt üstökének padlásablakaiból komédiá- zott.

Több mint négyszáz esztendő terhes járása törülte el az első kezdetleges, magyar színjátszás nyomait és gyermekeink az iskola-drámák irodalomtörténeti leckéit unottan felelgetve is sejtik azoknak nagy művelődéstörténeti értékét és hatását. Ha valamikor, ma azonban fennen szólva kell felemlegetnünk, hogy Abrudbányán már 1530- ban „világi“ előadásokat tartottak, s 1626- ban az Óvárban, a mai ferencrendi zárdában, az ott székelő unitárius gimnázium színi előadással tisztelte meg Bethlen Gábor második lakodalmát. Kevesen tudnak arról is, hogy 1765-ben gróf Bánffy Györgyné házánál a Belső Monostor-utcában tartottak szinielőadást „Apolló pere Venussal" cim alatt gróf Kemény Farkas házassága alkalmából. Ma a kutató önkéntelen elmosolyodik, mikor a csiksomlyói iskola-drámában a poroszló a felfeszités jelenetében drága naivitással igy szól Krisztushoz: — „Hocci a Iáibad!“ — de ugyanakkor szinte megváltói jelentősége van a mi számunkra, hogy ezt. magyarul mondta és Erdélyben mondta akkor, amikor az anyanyelv gondja csak kevesek agyában pitymallott.

Az anyanyelv gondja! Ez az a vezérfonál, j amely Erdélyben soha meg nem szakadt s I

amelynek diadalmas ünnepe a mai nap is. Mikor Aranka György 1790-ben az ország- gyűlés elé terjeszti az „erdélyi nyelvművelő társaság“ alapításának eszméjét, illetve a nemzeti játékszin felállításának tervét, a színházban látja „a nyelv mivelésének, tisztulásának és terjesztésének“, vagy ahogyan akkor mondták „pallérozásának“ legfőbb titkát. Mi, huszonkét esztendeig kisebbségben lévő magyarok tapasztaltuk s tudjuk legjobban, hogy mennyire igaza van Aranka György uramnak, s látva „anyai nyelvünknek a bámulásig nevelkedett dicsőségét“, méltán kiálthatunk fel az „Erdélyi Játékos Gyűjtemény“ egykorú újságírójával: — „Győztünk kedves Nemzetünk!“

Hogyne győzött volna a „kedves Nemzet“, amikor a „magyar nézőjáték előadására egyesült nemes ifjak társulata“ a királyi Főkormányszéktől „a magyar nyelven irt, vagy ezután Írandó színjátékok“, előadására kér engedélyt egész Erdély területére, mert ez mozdítja elő leginkább ,,a nemzeti és anyai nyelv kiművelését“. A státusok és rendek öntudatos magyarságára, bölcsességére és pallérozottságára mutat, hogy felismerték és „nevezetesének tartották a magyar nemzeti nyelv mivelésére a „Magyar Játszó Színnek és Játékoknak jó elrendezését“, úgy Kolozsvár városában, mint . ezen fejedelemségnek“ más helységeiben.

Az úttörők gyönyörű küzdelme után küldte az Isten a „nagy“ Wesselényit, akinek az erdélyi állandó szili játszás terén szerzett érdemeit nem kell külön hangsúlyoznunk. Neki köszönhetjük elsősorban, hogy a Belső- Szén utcában, 1792 november 11-én, tehát két nap múlva éppen száznegyvenkilenc év vei ezelőtt, a mai New-Yorkkal szemben fekvő Rhédey-kuriában Kótsi Patkó János ajkán felcsendült a magyar szó. ő volt a „Köztársaságénak nevezett első erdélyi színtársulat igazgatója.

Másfél század telt el azóta tele küzdelemmel, vergődéssel, áldozatos munkával, sok szór emberfeletti erőfeszítésekkel, de a bajokban, történelmi megpróbáltatások közt is mindig bizalommal, bittel, a sokszor szükségessé vált feltámadás reménységével. Sok minden változott azóta, A színjátszó társaságra a pártfogók halála után nehéz idők következtek anyagi és politikai nehézségek egyaránt, ezen a téren talán hanyatlás is. az idők és események kényszerének számta- | lanszor engednie kellett; — de egyben áll- Jj hatatosan kitartott az erdélyi magyar szi- S nészet: a nemzeti, „anyai nyelv“ megőrzé-1

3ó*séf

sében, pallérozásában és terjesztésében. Erről az ősi. szilárd alaptól soha el nem tán- torodott. Hatalmas tehetségű prófétái támadtak minden időbesn, akik — ha kellett — önmaguk feláldozásával is hordozták Er- délyszerte a kultúra, a művészet- és anya- nyelv egekig törő lángját. Másoknak te Ián csodálatos és meglepő talán érthetetlen is az a sors, amelyet az erdélyi színészet magára vállalt eddig is és vállal ezután is, de mi erdélyiek tudjuk, hogy akiket Erdély el- jegyez magának, a megszállottak és kiválasztottak nehéz, de dicsőséges végzetétől sohasem szabadulhatnak.

Az ősi öTökség kötelez. A gondolat, hogy Kolozsvárott állandó színházat kapjon, az erdélyi színjátszás mind erősebben tört, fel. Erdély kulturtörténelmének dicső fejezete marad mindörökre, hogyan alakult meg a terv megvalósítására a „Theatralis Comis- sio“, amely meg is vette a telket ezer forinton a Kültorda utcában, hogyan állott ösz- sze ettől függetlenül öt lelkes férfi: Gr. Teleky Ferenc, br. Wesselényi Miidós, br. T-.noczkay József, gr. Teleki Lajos és br. Banffy József és vette meg a Farkas-utcai színház helyét, mint indult meg a gyűjtés és végül is mint épült fel ez az emlékében is büszkeségünk. A részletet sajnos most mellőznünk kell.

A Farkas-utcai gyönyörű mult egyrésze már a mai életünkre esik, a magyar nemzet legsúlyosabb megpróbáltatásának idejére. Ennek mi vagyunk az utolsó tanúi. Nem irm kell erről, hanem el nem múló, örök tanúságul és okulásul felkölteni és őrizni lelkűnkben emlékét és nagy hagyományait. Tanúi voltunk annak is, hogy a már európai szintre és elismerésre emelkedett erdélyi magyar színjátszás hogyan kapott nj otthont a Hunyady-téri fényes palotában és milyen hatalmasan és diadalmasan lüktetett végig a nemzet lelkében e deszkákról a magyar művészet szelleme és nagysága. Láttuk azt. is, hogyan kellett a végzetes sorsfordulat. sötét szörnyűségei közepette a magyar művészetnek kiköltöznie jogos tulajdonából, a drága magyar szónak elnémulnia a régi otthonok dicsőséges falai közt és rettegések közt levándorolnia a Szamos partjára, bibliai mélységű sorsának továbbhor- dozására.

Láttuk. Huszonkét, súlyos esztendőn keresztül, rongyosan, éhesen, végső erőnk megfeszítésével hallgattuk a halálos ítéletünkkel tele Írott, fekete deszkáról azt a bámulatos perbeszédet, amelyet a sok százados erdélyi, magyar színjátszás folytatott, egy nemzet igazáért és örök jogaiért. Torkunkba szökő szívvel figyeltük, hogy a mi erőszakkal folytatott, cenzúrákkal nyesett, lelkűnkből lelkeseit kék madarunk fel tud-e szállani, nem esik-e holtan vissza, nem né- mul-e halotthalvány ajkán a mi drága magyar dalunk. Hányszor mondtuk mi is a haldokló Attilával: „Siess nap, mert külön ben nem bírunk bevárni!“

Erdély magyar mentő történelmi hivatása ezalatt a két évtized alatt is megismétlődött. Azé az Erdélyé, amely mongol, török, tatárdulások, vagy Nyugatról jövő külső és belső veszedelmek idején a maga törzsökös valóságában megőrizte a magyar nyelvet, és nemzeti érzést Magyarország számára is. Erdély az anyanyelvnek legtisztább forrása volt és maradt még a legmodernebb korszakban is. Az itt őrzött emlékekben, országgyűlési tudósításokban és sóltáros-könyvekben, tudós emberek munkáiban éppen olyan tisztaságában maradt fenn, mint a magyar nép ajkán és kultúránkban hivatásszerűen teljesítette ezt a történelmi szerepét akkor is, amikor az összeomlás utáni halálos Ítélet nem kívülről, hanem éppen itt, a gyökérre mért csapással akart egyszersmindenkorra végezni vele.

A nemzet élettitkának azonnali felismerése tette, hogy az erdélyi magyarság a lét és nemlét közti múló ingadozásnak pillanatában felismerte a folytonosságában soha meg nem szűnő ősi alapot és teljes öntudattal menekült vissza az édes anyanyelv bevehetetlen sáncai közé. Nemcsak a nagy- multu színjátszás értékeit és hagyományait, szellemét és lényegét mentette meg, ápolta a maga lehetőségei szerint, a legtöbbször lehetetlennek látszó helyzetekben is, csak a maga erejéből, hanem a viselt töviskorona vércseppjeiből kivirágoztatta elszakított életének legszebb virágát is, az erdélyi irodalmat.

így lett a mi kényszerű nyelvújításunk es kifelé komédiás-rongyokban áigáláswik_ nem- zet-ujulássá, amelynek első sorban köszönheti az egész, egységas magyar nemzet-közösség, hogy ma és ezen a helyen, a ínagyar igazság és szellem diadalának történelmi perceiben belsőleg teljes magyarokat talalt. A magyar színjátszás huszonkét év után az erdélyi magyar kultúra európai fölényének és nagyságának megfellebbezhetetlen jogával léphet he saját filléreiből emelt és megújított otthonába. Abba az otthonba, amelyből az ezer esztendős magyar multat fegyverrel kiűzni, sokszázados munkával megszerzett jogaiból kisemmizni, ezen a földön a magyar történelmet meg nem történtté

tenni __ semmiféle hatalomnak nem lek®*»

Ennek a napnak tehát el kellett jönnie, ha van történelmi igazságszolgáltatás. Meg kellett érnünk, hogy még dicsőségesebben kezdődjék a hnnyaditeri színpadon a lufcto tő drága magyar életnek és történelemnek ui’ felvonása, amelyet, az egész nemzet emelt fővel, igaza és becsülete, értékei, ^ tehetsége és hivatottsása teljes tudatába®, játszik az egész világ színe előtt.

Nem turagédia ez a darab, mert a drámái hős, az erdélyi magyarság nem vétkezett és igy el sem bukhatik; hanem gyozott a keserű sors és a világ fölött akkor, amikor a letiportság poklában önmaga hibái, hunéi és veszedelmes indulatai fölött győzedelmeskedve kiemelkedett a halál karjaiból. _ A magunk részéről ezt az örök erdélyi titkot helyezzük annak a templomnak oltárára, amelynek kapuit Magyarország első fiának, a Kormányzó urnák nevébe® ma, megnyitja a vallás és közoktatásügyi miniszter ur és aztán felhangzik a nagy monolog :

I „Lenni, vagy nem lenni! . . . “

\ felváltott és hazatérő honvéd! kötelét* ele átlépték az ország határát

Aknoszlafinán vasárnap ünnepélyesen fogadják a hős katonákat

BUDAPEST, nóv. 8, A Szovjet elleni háborúban harcolt honvédség kötelékeinek egy részét a legutóbbi hetekben felváltották és ezek hazatértükben már átlépték a határt. A felváltott kötelékek ünnepi fogadtatásán a kormányzó ur Öfőméltósága személyesen kívánt szemlét tartani Aknaszlatinán az I. kárpátaljai hegy id and ád felett, de közbejött gyengélkedése megakadályozta ebben. Ezért vitéz dálnokfalvi Bartha Károly honvédelmi minisztert bízta meg a szemlén való képviseletévei és ugyancsak a honvédelmi mi ni szít r díszíti fel a harcokban kitűnt tiszteket és legénységet a nékik adományozott érmekkel.

Az ünnepélyes fogadtatás vasárnap lesz és azon résztvesznek a honvéd ség vezérkari főnöke, a visszatért alakulatok hadsereg és hadtestparancsnokai, polgári részről \115 V \\V V v.\ '»AVk» ‘íA öí'f s » .. V, V VG Máramaros-vármegye főispánja, alispánja, valamint sok más közéleti előkelőség- A visszatért csapatok megérkezésük és a kitüntetések ünnepélyes kiosztása után diszmenetben elvonulnád! elöljáróik és a polgári előkelőségek előtt