Keleti Ujság, 1941. november (24. évfolyam, 250-274. szám)
1941-11-25 / 269. szám
!$*;.* 0££MB£R 25 Hajó '« peng« Paieta tcsai flat A honvédelmi köfeleze't- ség feijesitésének hatása a munkaviszonyra A magsjiaHsaJmanottak és munkások egyik legégetőbb kérdése, hogy katonai &zolgál)a.: uk és más személyes honvédelmi kötelezettségük teljesítése miképpen befolyásolja munkaviszonyukat f Ez a kérdés egyébként ugyanilyen mértékben érdekli e munkaadókat is, mert nekik is tndniok keld, hogy milyen kötelezettségeik állanak fenn azokkal a munkavállalóikkal szemben, akik honvédelmi kötelezettségeiket teljesítik. Az idevonatkozó szabályokat az ipariigyi kormány most összefoglalta és a minisztérium hivatalos lapjában közzétette. Különösen érdemesnek és szükségesnek tartjuk ezt az ösz- szefoglaló ismertetést az erdélyi olvasóközönséggel közölni, mert számtalan esetben, napnap után tapasztalhatjuk, hogy az erdélyi munkaadók és munkaválleilók egy része még ma sínesen tisztában kötelezettségeivel, illetve jogaival. A katonai kötelezettség Térjünk át ezek után annak vizsgálatára, hogy a katonai szolgálati kötelezettség teljesítése esetében miképpen alakul a munkaviszonyt A közönért» ás az állami, törvényhatósági, községi, városi, úgyszintén bármely egyéb köztestületi, vagy kőéintézeti közszolgálatban áHó tisztviselők és egyéb alkalmazottak tekintetében az 1939. évi honvédelemről szóló törvény 71. í-a akként rendelkezik, hogy állandó szolgálati viszonyukat a katonai szolgálat, vagy lövészkötelezeUség teljesítése miatt meg- szüntehnit vagy őket emiatt az előléptetésnél mellőzni nem lehet. Azt, hogy a mos* említett személyekéit a katonai szolgálat alatt, az alkalmazásukkal egybekötött illetmények (díjazás) milyen mértékben illetik meg, részlegesen az 5700/1940. M. E. szánra rendelet határozza meg. A magánalkaltnazottak helyzete Vizsgáljuk meg ezek után a magánalkaJma- zottakra vonatkozó rendelkezéseket. Már az 1884. óvj ipartörvény 96. $-a kimondotta, hogy: „He ideiglenes szabadsággal elbocsátott katona. .. segédnek áll be s a katonai hatóság által behivatik, a munkaszerződés ereje minden kárpótlás nélkül megszűnik. Ugyanez áll azokra nézve is. kik ujoncáLlitás alkalmával besoroztatván, katonai szolgálatuk megkezdésére behívatnak. Ellenben ha a tartalékos, vagy honvéd a törvényszerű évenkénti gyakorlatra behivatik, ez a munkaszerződést meg „EREDETI OSR0M izzólámpa, tartós márka!* nem szünteW, de a gyakoriét idejére munkabér nem jár.“ Ezt a rendelkezést az 1939. évi honvédelemről szóló törvény is fenntartja. Az nj törvény kimondja továbbá, hogy az 1884. évi ipartörvény hatálya alá tartozó kereskedő- és iparos segédet, valamint a gyári munkást akár békében. akár háború idején teljesített katonai szolgálat után a munkaadó visszavenni köteles, ha a katonai szolgálatból való elbocsátást követő két hét alatt a munkaadónál szolgálatra jelentkezik. A lövészköteiezettség A honvédelemről szóló törvény 72. szakasza kimondja továbbá, hogy a munkaadónak a lövészkötelezettség teljesítésére kellő szabad időt kell a lövészkötelezett részére engednie s a lövészkötelezettség teljesítése miatt a 15- vészköteáezettel hátránnyal sújtania, vagy szel gáláiból elbocsátania nent' szabad. Ezt a rendelkezést, valamint a tényleges katonai szolgálat után az alkalmazott, visszavételére vonatkozó rendelkezést alkalmazni keU ipari, vagy kereskedelmi vállalatnak olyan tisztviselője tekintetében is, aki közvetlenül katonai szolgálatra való bevonulása előtt legalább, egy évig megszakítás nélkül a vállalat szolgálatában állott. Fegyvergyakorlat esetében ezt a rendelkezést a bevonulás előtti tisztviselői szolgálat tartalmára való tekintet nélkül alkalmazói keli. A visszavételi kötelezettség korlátái Az említett visszaveted i kötelezettség azon- ban nem feltétlenül érvényesül, mert a honvédelemről szóló törvény 72. szakasza kimondja, hogy ez a kötelezettség nem terheli a munkaadót, ha vállalata az alkalmazott, katonai szolgálatának megkezdése után olyan lényeges változáson ment át, amely a munkaadó számára lehetetlenné teszi, hogy az alkalmazottat korábbi munkakörében ismét foglalkoztassa, vagy ha az alkalmazott visszavétele a munkaadót vagyoni romlásba, juttatná. A zsidótörvény végrehajtásáról szóló 7720/1939. Jf. E- számú rendelet 57. szakasza pedig kimondja, hogy a munkaadó a zsidó alkalmazott visszavételét megtagadhatja, ha a visszavétellel a zsidó alkalmazottak aránya a nemzsidó alkalmazottak hátrányára a zsidótörvényben meg nem engedett módon növekednék. (Folytatjuk.) AZ ERDÉLYI NYEREMENYKÖLCSÖN ügyé ben a Gyáriparosok Országos Szövetsége értekezletet tartott, amelyen a szakmai vezetők úgy határoztak, hogy u gyáripari tisztviselők és munkások között való elhelyezés végett 6 millió pengő névértékű nye- reménykölcsönt vesznek át, A gyáripari válla .---tok a kötvények megvételéhez szükséges összeget ti*ztvt«efl öl lenek és ímmkásaik- naJ előlegezik. * It; r« 11 f % ».Ifi!1 *| -u ■* íAV ".í •wUiC ÍÍJL U ' •*-VMTTţ unr Yt.%. flk. 4« «*» r Ví t«*, » kfttarVxtM tlőt.hit.rst mejhKl&dj* * 86 »HM priglt A BANY VFAKIT KRM ELÉS ügye igen közelről érinti az erdélyi fatermelést is A Biti yaváüaiatok Egyesülete a napokban értekezletet tartott, amelyen elhatározták, hogy a szénbányává!lakatok bányaiak!termelésére nagyobb erdőség rendelkezésre bocsájíá-át kérik a kormánytól A bányák hajlandók a bányáin kitermelését maguk elvégezni. Felvetette a® egyesület a kényszer-termelés gondolatát te. Az egyesület egyébként 1 emlékirattal fordult a f öldmt vdésügyi, kereskedelmi és iparügyi miniszterekhez te. A BANKSZERÜ FEDEZETTEL nem rendelkező kisiparosok és ki-kereskedők eddig (5 5 százalékos kamatot fizettek a részükre folyósított hitelek után. Ezt a kamatlábat az iparügyi minisztérium most 5 százalékra szállította le. A BIHARMEGYEI TAKAREKPENZTAB ES GAZDASÁGI BANK november 27-én rendkívüli közgyűlést tart, amelyen jóváhagyják a vezérigazgató szolgálati szerző•a Ik# ţi Otthon. mjJfcMI u,°"r ... ifrggftÁ )l due feledd y H<jlló„ fi cukorka í»l T-&- , í C/E toetPAEt IfXCM \ tegyen veled KUN MÁTYÁS FIA 1864-ben alapított késmüves es szaklótszerész űzi «te Kolozsvár. Kossuth Lajos-utca 1. sz. Az üzlet régi jó hírneve biztosíték arra, ho-y nagyrabecsüit vevői megelégedését lelkiismeretes kiszolgálással ezután is kiérdemli dósét. Az intézet a közelmúltban a magyar B«nk és Kereskedelmi Rt. érdekközösségébe került. KÉT ÁRUN YILVANTÁRTÓ iroda kezdi meg rövidesen működését a közellátási mi- nisztériumban. Az egyik iroda a cipők, a másik pedig a textiláruk szétosztásáról fog gondoskodni. Ax ánxnyitvántsrtó irodákban a szakmai érdekképviseletek kiküldőitek utján képviseltetik magukat. Rövidesen sor kerül egyéb szakmák árunyilvántsrió Irodáinak a felállítására te, A HALMI! IPARI ES KERESKEDELMI RT. november 25-én rendkívüli közgyűlést tart, amelyen határoznak a szeszgyári épület és teljes felszerelésének eladásáról. nnnnuipncTCfcu Ara szavanként 6 fillér, vastag betűs szavaké 12 fillér • legkisebb hirdetés 40 fülét. nriiyiimua. 11.01.11 Jeligés levelekre, magkor esésekre csak eaak portózott leveleket továbbítónk, I válasz bélyeg ellenében válaszolunk és Állást keresőknek azsvanldnt S füléé | KERESEM a boldogságom, Meg nem értett asz- szony, Narcila sue Roma, Otthont keresek, Szorgalmas, Szerénytgényu, Szilágy aág, Megélhetés jeligékre te vél ven, kérjük átvenni. Ingatlan KONYHAKERTESZET- NEK alkalmas, folyóvíz me| tetti 8—12 hold belsőséget, hosszabb Időtartamra haszonbérbe veszek. >Jó árat • fizetek. Megbízott: Dt. Bio- , zaek Alfréd ügyvéd, Musso- I |ini-at 19. (Délután 6—7 között.) .— 3549 HAT LAKÁSOS BELVA- ROS1 BERHAZ ELADD. Ajánlat „TELJES KOMFORT“ jeligére a lap kiadó hivatalába, KERESEK a IV-tk kerületben egy kisebb családi házat megvételre. Érteke*- , ni: Horváth, Szent István- i ut 79. Telefon 37-61. — 269 ELADÓ HÁZ! Kertes családi ház eladó. Az épület két lakrészből áll: 2 szoba, konyha, előszoba, fürdő-moha és 1 szoba, konyha, előszoba, Taksony vezér utca 33. szám. — 285 KET-három szoba- családi házait vagy telket keresek megvételre a Rákóczl-ut vagy a Tordai-ut környékén. Megkeresést a kiadóba ké. rek „Családi ház“ jeligére. K 276 Lakás KERESEK egy vagy két szoba, konybás lakást azonnal ra varat állomástól a város felé. Horváth, .Szent Istaán-ut 79. Telefon: 27-61. — 280 BÚTOROZOTT szobát, fürdőszoba használattal, reg ! gellvöl azonnal ra vagy de- 1 «ember 1-re keres urtasz- szony. a törvényszék, tan- fe|ügye|öség környékén. Címeket a kiadóhivatalba kérek. MARIANUM közelében ngy szoba, konyháé világos, napos lakást keresek Aján- j latot „Háromtagú csalod" (elígérő a kiadóba kérek —294 KÜLÖNBEJARATC bu- torozott szoba két személy részére kiadó. Pata-utca 19. szám. Hzassáq 35 EVES, magas, szőke férfi, állami tisztviselő házasság céljából ismeretséget keres némi hozomány- nyál rendelkező uriieány- ■ nyal. Teljes ctmii lévaiét j ,,Otthonra vágyom“ jeligére kérek a kiadóhivatalba.. — 283 KERESZTÉNY fiatalember, intelligens, 30 évnél nem idősebb, hozománnyal rendelkező keresztény hölgy ismeretségét keresi házasság céljából. Leveleket „Önállósítani szeretném magamat“ jeligére a kiadóba kér. — 286 Adás vétel 10—15 MÁZSÁS mérteget vennék. Csángó fatelep. Bá~ csl-ut 1. szám, — 8573 CUKRÁSZDA, biztos meg étttetés teljes üzlet) és műhely! felszereléssel vidéki városban eladó, ..Biztos jövő“ jeligére a kiadóban. — 3525. KÖK AMIÉT HENCSERT ha jót akar, keresse fel SZABD ÁRPÁD KÁRPITOS MESTERT, AGYFOTELEKET, ROLETTAKAT FÜGGÖNYÖKET, MATRACOKAT s minden e szakmába vágó munkákat rendelésre, pontosan, jutányosán készit. Kolozsvár, Szentegyház utea 36. Telefon: 30-96, ELADÖ diófurnéros modern hálószoba, kombinált szekrények, rekamie. modern fotelek a legfinomabb kivitelben. Müasztalos, Dávid Ferenc u 6. ELADÖ egy női fekete sál gallér. Megtekinthető: Cimbalom utca 18. Földszint, hátat az udvarban. EGY jő áSapotban lévő kerékpárt keresek megvényö és más dísznövények. Ond xezér utca 9. szám. Rákóczi negyed. — 293 IRÖGÉPET használtat jó karbon lévőt megvételre kertesek. Címeket ármegjelöléssel a kiadóba kéijgk. EGY uj bicikli eladó. Szó! só utca 9. — 282 ELADÖ modem ebédlő i Sezlonterltő, plüs asztalte- ' rit», 14 Q m. valódi «zmir- j na szőnyeg Unió u. 20. hátul a* udvarban, utolsó ajtó balra. — 387 EBÉDLŐ berendezés és más ócska bútorok eladók. Angora fonást tanítok 6» vállalok, Arpád-ut 31., ajtó 3 —3589 ELADÖ SÜRGŐSEN! Egy mosdószokrény nagy fehér márványtappail, egy hosszú fekete zongora, egy nagy «&entkép aranyozott rámával és egy patefon 27 lemezzel és állvánnyal. Tímár utca 8, emetet jobbra Ajtó j *. . - 306. í ; ELADÖ ebédlő berendezés és egy konyha kombinált szekrény. Baross-tér 8. — 3523 Állást keres EGY perfekt hölgyfod- rásznö állást keres esetleg azonnali belépésre. „Perfekt“ jeligén. — 3635 EGY évi irodai gyakori alta! gipiróno elhelyezkedést keres. „Keresztény“ jeligén. IRODA vagy bolti szolgai alkalmazást keres munkabíró, megbízható, szépírással rendelkező férfi. Címeket a kiadóba kér. — 292 ÁLLÁST VÁLTOZTATNA több évi gyakorlattal rendel kezö két keresztény tisztviselőnő, az irodai munka MINDEN ágában ‘jártasok, német, román nyelvtudással. Válasz leveleket .,KÖNY VELŐ-LEVELEZŐK“ jeligére fizetés megjelöléssel a kiadóhivatalba kérünk. — 284 Lakótárs LAKÓTÁRSNAK jobb nö< vagy leányt keresek, konyha használattal Is. Bethlen utca 2. Balra 1. ajtó. 5—6 között. — 291 Alkalmazás FIX javadalma zás és juta. lékkai Ujságárusltokai keresünk több vidéki helység részére. Jelentkezni lehet minden délután 5 és 7 éra között a „Keleti Újság“ kiadóhivatalában. INTELLIGENS urakat és tölgyeket keresünk előfizetés gyűjtésre, jutalék és nap! dijas alapon. Jelentkezni lehet a kiadóhivatalba.- 223. ÉRTESÍTÉS. Mátyás ki- rály-tér 10. kapa alatt) könyv- és papárüttetemet elcseréltem ugyanebben a házban levő utcai Uriettei. Szives pártfogást kér: Pere Erzsébet. ELEGÁNS BUNDÁT rendelésre BÁLINT FERENC szücsmestemél, Kölesei 32. Ugyanott szőrmék nagy választékban. — 3496 ERDÉLYI MAGANNYO- Ute:<> IRODA. Felvilágoote táat ad, nyomoz, Informál, mindent a legdiszkrétebbe* elintéz. Bariba Miklós utas 5. I ein. Telefen: 17-38 I