Keleti Ujság, 1941. november (24. évfolyam, 250-274. szám)
1941-11-18 / 263. szám
1941. M O MEMBER IS A magyar hadsereg háború utáni szerepéről nyilatkozott Boriba honvédelmi miniszter Hazaérkezett o^szarszági utcáról Reményi-Schnefler Lajos pénzügyminiszter Szófia, noveinbca'17. (MTT) A ,,Zorn“ ei- mii bolgár lap közli vitéz Bariba Károly honvédelmi miniszternek a lap budapesti tudó Utójával folytatott beszélgetését. Arra a kérdésre: mi lesz a magyar hadsereg szerepe az általános-háború befejezése után, a honvédelmi miniszter kijelentette, hogy a szerep ugyanaz marad, amelyet már ezer éve tölt be a magyar katona a Kárpátok medencéjében nyugat és kelet kapcsolatainak biztosításira, kultúrájának és gazdasági kincseinek védelmére. Eret fejlesztése 'és gyarapítása valamennyi nép érdeke, Magyarország és a magyar katona mindig békésen viselkedett, de bármikor fenyegette veszély az európai keresztény műveltséget, a magyar katona mindig kész volt, hogy fegyvert ragadjon. A magyar katona sohasem vett részt hóditó hadjáratban, csak azért küzdött, hogy a békét megóvja. Magyarország mostani ifjú hadserege mindig hä marad történelmi küldetéséhez. A honvédelmi jnínioatec a beszélgetés során dicsérő szavakkal emlékezett meg a bolgár katonákról. Rámutatott arra, hogy már a balkáni hadjáratban megcsodálhatta Magyarország a bolgár katona bátorságát és önfeláldozását. A magyar nép nem titkolhatta a bolgár katona iránt érzett rokoo- szenvét és nagy megelégedéssel kisérte győzelmet hadjáratát. Végül kifejte‘le, hogy mi a magyarázata a német győzelmeik nett — Magyarországot — mondotta végül —• Kassa bombázása kényszeritette háboniba- lépésre. A másik ok azonban, bogy Magyar- ország 22 év óta tudj» mi a kommunizmus. E* megmagyarázza részvételét a bolsevis- mus elleni háborúba». Magyarország gazdasági átszervezése a báboiu kihatásainak ellenére zavartalanul történik. A honvédefam miniszter nyilatktraate végén rámutatott arra, hogy Magyarországon megszűnt a mimkaoélIrnHség. Budapest, november 17, A Magyar Távirati Iroda jelenti: Jteményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter egyhetes olaszországi útjáról C sí zik Béla államtitkárra'! és személyi titkárával, Balogh Ferenccel hétfőn délután 3 óra 10 perckor a menetrendszerű gyorsvomit- tal visszaérkezett Budapestre. Hegyeshalomig a miniszter elé utazott Sucise Lajos ifamtit- kár és Paul Iván miniszteri osztályfőnk. A Keleti pályaudvaron a miniszter üdvözlésére megjelent a budapesti olasz követség személyzete, Szilágyi Ernő államtitkár, KuMsár Ist ván miniszteri osztályfőnök és Szabó Gusztáv, a pénzügyi bizottság elnöke több képviselővel. A Magyar Élet 'Párt,ja névében Szabó Gusztáv meleg szavakkal üdvözölte ae olasz- országi. írtjáról visszatért pénzügyminiszteri. Vitéz Bartha Károly honvédelmi miniszter ünnepélyesen felavatta a nagy károlyi hon véd tiszti nevelőintézetet Kolozsvár, november 17. Márton ÁroD Erdély római katolikus püspöke hétfőn hivatalos táviratban arról értesítette a Kolozsvárom székelő püspöki helytartóságot, hogy Kolozsvár belvárosi plébánosnak Baráti Béla dr. teológiai tanárt nevezte ki. Egyidejűleg közölte azt is, hogy Baráth Béla dr.-t a kolozsi egyházmegye főesperesévé és kanonokká is kinevezte Baráth Béla dr. kinevezése mindenképen érdemes és komoly felkészültségű egyházi férfiút érint. Az uj plébános 1893-ban születet* Budapesten. Középiskoláit Budapesten és Gyulafehérváron végezte s 1911-ben ott tett érettségit. Filozófiai és teológiai tanulmányait Innsbruckban végezte, itt tett doktorátust is. 1917-ben szentelték áldozó pappa. 1918-tól 1920-ig a kolozsvári belvárosi plébánián miint káplán működött. 1920. óta tanára a római katolikus teológiának, előbb helyettesfanári, majd rendes tanári Keiesztes F scher Ferenc belügyminiszter megnyitotta a közigazgatási továbbképző tan'oívamot Budapest, november' 17. A belügyminisztérium dísztermében hétfőn délelőtt ünnepélyesen megnyitották a 3-iJc közigazgatási továbbképző tanfolyamot. A megnyitó beszédben vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter többek között a következőket mondotta:-— A kormány ma minden berendezkedésében az álló-mi igazgatás minden vonalán a családvédelmet és az elesett néprétegek 7 Áldozását helyezi előtérbe és tűzi ki elsőbblcges feladatul, ţja ezek a követelmények keli, hogy érvényesüljenek az állami közigazgatás minden vonalán, akkor fokozottan kell érvényesülniük azokon a területeken, amelyek a gyámügyi igazgatás gondozása alá tartoznak. A gyámügyi igazgatás gondozása alá az ország lakosságának 5 százaléka tartozik. Ez a 8 százalék azokból áll, akik az állam különös gondozására szorulnak. A gyámügyi igazgatás feladata tehát egyike a legszebb feladatoknak és1 aki jól el akarja látni, annak nemcsak a jogszabályokkal keil tisztában lennie, hanem annak emberséges szociá is szellemmel, emberszeretettel kell telítve lennie. Ezután Badocsáy László igazság ügy min Isz tér tartott előadást „A magyar magánjogi törvénykönyv-tervezetnek gyámügyi vonatkozásai“, Kolosváry Bálint dr. egyetemi tanár „A család magánjogi védelme“ amiméi tartott érdekes előadást. A nyolcadik közigazgatási továbbképző tanfolyam előadásai a gyámügyi és gyermekvédelmi közszolgálat kérdéseiről szólnak és két, héten át délelőtt és délután tartanak Isméi me«|r©nqefi a fold L»ris<;z^an SZÓFIA, november 17. (OFI) Ideérkezett értesülések szerint vasárnap éjjel erős földlökés volt érezhető az északgörögországi La- risszában. A földlökések 3 percig tartottak. A kár nagyságáról még nem érkezett jelentés. Mint ismeretes, a nkdt év januárjában La- rhSsza egy földrengés következtében majdnem teljesen elpusztult. (MTI) minőségbeli. 1921 -tő! 1931-ig- a gyulafehérvári papnevelde veaetésével hintáik meg. 1931-től 1940-ig a gyulafehérvári Batthyá- neum igazgatója- 1936-tól 1938-ig a gyulafehérvári Legényegylet igazgatója is volt. 1934-ben a Szentatya pápai titkos kama- rássu fogadta. Érdélyszertc végzett ho&sza óvok során lelkigyakorlatokat, missziókat, szooiáHs és pedagógiai tanulmányokat. Cikkei ar Erdélyi Tudósítóban, a Hirnőkben, az Erdélyi Iskolában ée a Vasárnap című lapban jelent meg. Tagja a Pázmány Irodalmi Társaságnak, az Erdélyi Muzeum Egyesületnek, a budapesti Pázmány Péter Egyesületnek, a Magyar Társadalom tudományi Társaságnak, a Szent «István akadémiának és több más tudományos társaságnak. Kolozsvárott is többizben rendezett szociális szemi-nármraot. amelynek egyik értékes előadója volt. Ma kezdődik az Országos Szociális Főiügye’őséo ö'niaos ismeretteríesztő tanfolyama a vármeoveháza dísztermében KOLOZSVÁR, nov. 1«. A Nép és Családvédelmi Alap nagy nemzeti célokat izolgáíó szociális munkájának iát nógatására az Országos Szociális Felügyelőség elhatározta, hogy ismeretterjesztő előadássorozatokat rendez a törvényhatóságok területén. Ennek meg felelően Kolozsvármegye és Kolozsvár városa november 18-án ötnapo« szociális-ismeretterjesztő előadássorozatot tart. A* előadások a vármegyeház tanácstermében naponta fél 5 órakor kezdődnek. Az előadássorozatot november 18-án, délutáni fel 5 orakor nyitja meg ünnepélyesen Ineoedy-Joksman Ödön dr. Kolozs-vármegye és Kolozsvár főispánja. A főispán megnyitója után következik br. Diőszeghy Erzsébet szociális fdiigyeJS előadása „A* Országos Népes Családvédelmi Alap célkitűzése és szervezete, a törvény é« rendeletek a Sápján“. A második előadó Lukács Sorolta a Magyar Vörös Kereszt alelnöke. aki „A szociális munka története“ címen tart dőadást November 19-é*i Dronts Gézáné szoedátis felügyelő tart előadást ,,A társadalmi munkakörök Wvatáaa a Nép- és Családvédelmi Alap tevékenységében és a munkaközösségek szervezése és gyakorlati feladatai“ elmen. Roda Béla dr. közjóléti előadó a családok juttatásba részesítése s a különböző .ft rí tatások elmen tart előadást a harmadik előadó di. Csizmadia Andor tanácsnok a városszéli és falusi telepek gondozásba véteiéjPl, tanfolyamokról, együttes akciókról tart előadást, A következő előadások műsorát legközelebb fogjuk ismertetni. A szerkesztésért felel: NYIRÖ JÓZSEF. A kiadásért felel: JENEY LÁSZLÓ. Szerkesztőség, kiadóhivatal és nyomda: Braasai-ntoa 7. 8*. Telefon: 1308. Posta- takarékpénztári c»e!í»zAmJa száma: 72148. Postafiók: 71. ss. Kéziratokat nem adunk vissza. ’Nagykároly, november 17. .A m. kir. nagy károlyi „gróf Károlyi István“ Honvédtiszti Fiúnevelő Intézet ünnepélyes megnyitása alkalmából a Hiszekegy eléneklése után gróf Károlyi Gyula mondott ünnepi beszédet, amelyben kijelentette, bogy a grófi családot, amikor nagy károlyi kastélyát erre a célra felajánlotta, a hazafias érzés és a katonai szellem ápolásának kötelessége vezette. Vitéz Bartha Károly honvédelmi miniszter mondott« el ezután felavató beszédét. Körző Washington, nov. 17. (Búd. Tud.) Rooee- veH elnökkel ma közölték, hogy a szénbányászok és munkaadók között megszakadtak a hír- gy»Ksok. 53.000 szénbányász ma reggel óta ismét sztrájkol Washington, mer. 17. (Búd. Tud.) Az acétTOK1Ó, nov. 17._(DNB.) A japán sajtó egyöntetűen megállapítja< hogy Tozso miniszterelnök országgyül-ési beszéde rendkívüli je- len fősé oü. Az Asahi Simbun hangoztatja, hogy az amerikai—japán iMpcsolatok sorsa az Egyesült Államok magatartásától függ. ilyen Közel négy milliárd a rend'’ "vilii katonai TOKIÓ, november 17. (DNB) Az alsóház legutóbbi ülésén elfogadták a kormány 3.8 milliárd yen összegről szóló pótköltségveSANGHÁJ, »óv. 17. (DNB.) A kanadai csapatok hongkongi partraszállását a helyzet kiélesedése egyik jelének kell tekintem. A partraszállás következtében egyre nő az idegesség. Az eddig még habozó angol és amerikai családok elszállításra jelentkeztek hatóságaiknál. Ennek az lett az eredménye, hogy a Sanghaj és Hongkong között közlekedő valamennyi angol parti gőzösön december végéig minden jegy elkelt. Hasonlóképen ae angol és STOCKHOLM, november 77. (DNB) Az Aftonbladet helsinkit jelentése szerint a német légi erő rendkívül heves és eredményes támadásokat hajt végre a Szovjet fehér tengert megerősített partvidéki célpontjai Men. Jól lehet nap-nap után 30—40 fok hideget mérnek, a német légi kötelékek támadó lendiinetét fejezte ki a kastély két tulajdonosának: gróf Károlyi Gynlánéuak és gróf Esterházy Mórieuénak. hogy a kastélyról a Haza ir/mt példát mutató áldozatkészségből lemondottak. Ennek az épületnek minden köve — mondotta — történelem és falai számos kitűnő katonát és államiérfiut adtak a magyar nemzetnek. Hiszi, hogy az intézet falai közöl ezután is mind olyan ifjak kerülnek ki, akik akár karddal, alcár tollal a Haza érdekeit fogják szolgálni, (MTI) társaságok számúra dolgozó bányászok beszüntették a munkát és ezzel nyíltan szembehelyezkedtek Roosevelt rendeletével, amely erélyes intézkedések hatálybalépését jelentette be sztrájk esetére. A nagyarányú sztrájkról a Fehér Házban még nem nyilatkozást. értelemben^ ir a Nisi Nisi kijelentve, hrtgy ha az Egyesült Államok nem ismeri el Japán jogait a Tár. olkel öten, akkor Japán kénytelen fontos elhatározásokra szánni el magát. (M. T. I.) yent fordít Japán kiadások fedezésére I tési javaslatát. A pótköltségvetés a rendkívüli katonai kiadásokat fedezi. (MTI) Egyesült Államokbeli cégek is megtették az előkészületeket a távozásra. Mimi jólértesült helyről közük, utasítást adtak ki, hogy a december közepe után beérkező árukat már Ma- nillába ki kell rakni és a samgháji raktárak készleteit is oda száMtják. Az általános idegesség a Irinái állami bankokat is magával ragadta. A kínai központi bank értesítette külföldi ügyfeleit, hogy folyóssá mlájuhot egy másik bankhoz tette át. (MTI.) Jete nem esökken és a röpülök a rövid, nappalok minden percét kihasználják. Éjszaka ie egyik támadást a másik után hajtják végre az említ éti eílp ontok ellen Jó látási viszonyok mellett telitalálatokkal értél: a Miirmanrkikö- tőt és a vasútvonalat is. (MTI) A— nyomatott a Lapkiadó Részvénytársaság körforgó-gépén, f elelős üzemvezető: Pávai Mikló* Roosevelt katonasággal akarja letörni az amerikai sztrájk mozgalmat WASHINGTON, november 17. (Ştefani) A bányász-sztrájk megszüntetésére irányuló tárgyalások eredménytelenül végződtek. Nagyipari körökben attól tartanak, hogy a békéltető tanácskozások megszakadásának következményeképen általános sztrájk üt ki. Többen utalnak Rooseveltnek arra az ígéretére, mely a sztrájkok erélyes és gyors megszüntetését helyezte kilátásba. Hir szerint Roosevelt elhatározta, hogy katonaságot vesz igénybe és igy kényszeríti az üzemeket a munka továbbfolytatásaira. (MTI) 3apán döntő elhatározásra szánja el magát, ha Amerika nem ismerné el jogait a Távolkeíefen Példátlan idegesség uralkodik Sanghajban a kanadai csapatok hongkongi partraszállása miatt Negyvenfokos hidegben Is rendületlenül bomVázza a német légierő a Szovíet megerősített célpontjait