Keleti Ujság, 1941. október (24. évfolyam, 223-249. szám)

1941-10-28 / 246. szám

1941. OKTOBER 29

SL

Ellem eft mile R e m én yi k s ándort

EmberfalaW kozott gördült a temető felé a koszorúktól roskadozó haflovas gyászkocsi — Gyertyák és mécsek százai világitották meg a trianoni éjszaka

magyar fáklyavivőjének utolsó útját

Sűrű sorokban, könnyes szemmel.

 koszorúkkal és virágokkal roskadásig ol- I

Koporsóját vasárnap délelőtt száÖitoUák át a háasoogárdi temető kápolnájából a Kossuth Lajoe-uteai evangélikus templomba s helyezték ae oltár előtt felállított ravatalra. Déli 12 órakor megnyitották a templom kapuját, hogy Kolozsvár magyarsága elzarán dokol hasson és utolsó istenhozzádot mondhasson nagy és hűséges gyermekének.

a megalkuvás utján, ha élő tilalomfaként eléjük nem állott volna aszkéta alakj ávall Reményik Sándor, ajkán ezzel a három szóval: „Eredj, ha tudsz!“ ... Ajándék volt. Az erdélyi twgyanágmk vezérül, prófétául adatott nekünk, hogy Magyarországtól elszakítva is tudjunk magyarok lenni. Szomorú tűz sorsát mindig megbékéltél! hordozta. Érettünk

A GYÁSZSZERTARTÁS MEGKEZDÉSE ELŐTT... A kandeláberek fényében úszó. koszorúkkal borított ravatal baloldalán az egész nea által megsiratofct költő legközelebbi hozzátartozói, jobboldalán a „Pásztcrtüz“ és a „Helikon“ irói, valamint az irodalmi társaságok kiküldöttei foglalnak helyet. (Fotofilm felv.)

A natjY Ye§z9e$ég szószófói

Kolozsvár, október 27. ÉWMfcük, mondottuk, irtuk: Erdély költőfej edelme. Az volt életéhon. Halálában is úgy búcsúztunk tőle, mint uralkodóktól, fejedelmektől szokás. A gyász és a vesztesig legteljesebb átérzésével, az utolsó tiszteletadás megrendíts ünnepélyességével kisérte ki Kolozsvár, városa utolsó útjára Reményűt Sándort.

borított ravatal ellőtt a város színeit viselő bársony vánkoson ott esi Mögött Reményik Sándor egyetlen kitüntetése: a Corvin-lánc. A koporsó elején Kolozsvár városának és a kultuszminiszternek hatalmas koszorúi, a hozzátartozók virágai s azok között egy nyáléi) a Donát-uti kert fáinak utolsó lombjaiból. Délután 2 óráig tartott a fájdalmas búcsú - vétél s Kolozsvár magyarsága, a Reményi k. versek nagy magyar családjának legközvetlenebb csoportja süsü sorokban, könnyes szemmel. megiltetődötteu rótta le a hála és a kegyelet néma adóját a soraiból eltávozott Vigasztaló és Örtáltó elölt.

Délután 3 órakor ismét elindult Kolozsvár népe az utolsó vtgtiszteasógre. A templom sekrestyéjében gyülekezni kezdtek a kolozsvári Írótársadalom kiválóságai, a templom belsejében mindazok, akik belépőjegyet kaptak, a templom előtt és a gyászmenet útvonalán pedig Kolozsvár lakossága sorakozott fel beláthatatlan tömegben. Iskolák, tanintézetek, egyesületek, testületek küldöttségei álltak sorfalat.

A gyászszertartás résztvevői

Renn a templomban a ravatal egyik oldalán Jog la Inak helyet a gyászoló család tagjai .- Imre .Kálmán .vezérigazgató .és felesége: Reményik Sarolta, két gyermekük és Bretz Lujza, Henvuyik Sándor nagynénje. A ravatal másik oldalán a yPásztortüs“ és a „Helikon“ irói, az irodalmi társaságok képviselői, mögöttük á kultuszminisztérium & vármegye képviseletében Inczédy-Joksmmt Ödön dr. főispán, a város képviseletében Keledy Tibor dr. polgármester, a következő padsorban Thu- rác zu Zoltán evangélikus püspök, Járási Andor esperes és Opfermann lelkész.

A templomban olyan mély csend, hogy a szivdobbanáet is hallani lehet. Egymásután érkeznek a város életének vezetőegyéniségei, méltóságai Megjelenik a magyar honvédség- képviseletében nemes Ssetdgyörgyvári Stirling László altábornagy, hadtestparancsnok, l7n- sárhelyi János református püspök, Kiss Elek dr. unitárius püspökhelyettes, Boga Alajos dr. prelá'us. Vékás Lajos dr. az Ítélőtábla elnöke és az igazságügyi hatóságok képviselői, Szent, pétery Zsigmond dr. Rector M'agnifieus vezetésével az egyetemi tanács, Hints György dr. és Schneller Károly dr., az evangélikus egyházak főgondnokai, a rendőrkapitányság, a pónziigyigazgatóság, a Tűzharcos Egyesület kiküldöttei, továbbá hivatalok, egyesületek, testületek képviselői, küldöttségei: a magyar sorsközösség minden rétegének gyermekei.

„Egy nemzet sir velünk..

Háromnegyed 4 órakor megzendül az orgona. Gyász-zsolozsmák töltik Ive a templom hajóját. Kegy órakor Járosi Andor esperes lep az oltár elé és megkezdi a gyász-szertartást.

— Velünk együtt egy nemzet sir, — mondott«, rövid fohászában. — Isten millióknak mutálta meg általa egy reme eltel való terveit. Elesett népet tartottál fenn, Reményik Sándor, nemes szóval, szenvedéseiben .. .

„Az éjszakában virrasztó őrszem lelépett a vártáról ..

Tharóezy püspök megrázó erejű gyászbeszédében a 130. zsoltár 6. verséből vett gyönyörű kép alapján vázolta fel Reményik Sándor kökői és emberi értékének jelentőségét. Beszédéből idézzük az alábbi mondatokat:

— A nagy magyar éjszaka őri álló vitéze volt. Parancsnak engedelmeskedett. Vájjon mi lett volna vélünk a trianoni éjszakában, Reményik Sándor nélkül ? Hány magyar ment volna bele nélküle meggondolatlan, kalandos vállalkozásokba, ha Reményik Sándor nem fo-. galm&zta volna meg olyan világosan és hazá- rozottan az egyetlen lehetséges magyar politika jelszarát: „Ahogy lehelt“ Hány fájó szivü, megkeseredett magyar indult volna el

Thurócsy püspök ezután rövid könyörgést mondott, majd Tavaszi/ Sándor dr. református ptispűkLelyettes lépett a ravatal elé és a „PásztorUiz“ Hóinak nevében búcsúzott Reményik Sándortól:

— A ,,Pásztortüz“ baráti köre nevében szólok ebben a jelentős pillanatban, amikor Reményik Sándor átlép ebből a látható világból abba a láthatatlan világba, amelynek ő volt közöttünk a leghivafottabb és leghűségesebb tolmácsa. Büszkék és boldo. gak vagyunk, hogy mi voltunk az ő legközvetlenebb lelki családja. Közöttünk úgy jártkelt, mint testvérei között; lelke legtitkosabb gondolatait és vágyait minden gátlás nélkül úgy fejezte ki, hogy úgy éreztük, hogy az ő magasabb és tisztább szellemi vi lágának majd itóletes és acélos, majd tisztító cs viharos, de mindig tiszta levegője fnvai 1 a lelkűnkbe és árad szét miközöfctünk. Sokszor hallottuk fájdalma véresevisongását, de úgy, mint egy-egy csocsiv égbenyillalását. Sokszor szemléltük bűvös, zord erejű látásait, de sokszor hallottuk szelleme harsonáié diadalkiáltását. Köszönjük az Ítélő és felmentő Istennek, hogy sokszor lehettünk távolt olyam egyedül, hogy mi ne legyünk ©Jjjmn

elhagyottak. Az éjszakában virrasztó őrszem mindig töprengő, viaskodó ember. Körülötte minden jelképpé lett és minden jelkép áldott valósággá. A vívódást, amelyből egy-egy vers megszületett, csak ő látta, aki megszenvedte. S az éjszakai őrszem mindig hős. Mások életéért. vállalja a felelősséget, élete kockáztatása árán is. így lett politikus költő. Elszántság volt élőhalottak élén menetelni, elnyomottak sikolya lenni. Aki itt pihen e koporsóban, bizony, bizony, hősi halott. Idegei felemésztődtek a nagy virrasztásban. Vére költemény- eseppekben hullott az erdélyi földre, amig maga egészen össze nem omlott... Az éjszakában virrasztó őrszem reggel leléphet a vártáról. S Reményik Sándor úgy érezte, hogy népének megvirrad!. Már nem volt több mondanivalója. Lelépdt‘iI vártáról...

nui az ő szelleme legnemesebb megnyilatkozásainak: zord és keserű lelke próféciáinak, ritkábban, némelykor még vidám kacajba kitörő örömének is. Valahányszor borzasztó vennek, a tépelődés farka-svermci ásítottak előtte, közénk menekült, megragadtai a mi kezeinket s ilyenkor, ha nem is csitult, el lelke viha,ra, de boldog és hálás volt minden szel id szóért. Poétasors volt az ő sorsa. .Járni egyedül, bolyongani félszegen, felemásan:

„Babérral és keresztteL

És mindig egyedül.“

— Egyedül, mert lelke érzékeny mérlegén hordozta állandóan a láthatatlan szellemi világ és a látható zavaros földi világ közötti iszonyú különbséget. Ebben a különbségben azonban nemcsak a saját sorsát, hanem a sajátjával tökéletesen egybeforrt nemzete sorsát szenvedte, nemzetét pedig elsősorban, de sohase kizárólagosain Erdély bércei között szemlélte. Minden idegszálán át a magyar Erdély sorsa sírt, népe lelke zokogott, a magyar Erdély földje nyújtotta feléje kezeit és a magyár Erdély tetőinek szerelme tört kí egy-egy öitimkiáltáatan.

JfiíeZSiTI EFj&jKq

— IG nem bucsuztmk, hanem Ígéretet teszünk, hogy annak áldott magvaiból uj kalásztenger támad jón az egész magyar földön, e bércek között is, a tetőkön is, a virágos völgyben is, a magyar rónán is, hogy minden magyar lélek ngy szeresse Erdélyen át az egész Nagymagyarországot, ahogy Reményik Sándor szerette. Mi, a Rományik Sándor Pás ztortüzének őrei nem búcsúzunk, hanem még jobban megragadjuk az ő szellemkarjait, hogy az 5 vezetésével uj győzelemre induljunk.

A Helikon inéinak búcsúszavait Bánffy Miklós gróf tolmácsolta:

— Az Erdélyi Helikon és irói nevében mondok búcsút e koporsónál.

— ügy érzem, nem véletlen az, hogy első versei az összeomlás évében látnak napvilágot, begy lázonganak a lázongás karában, hogy tanítanak és építenek, megtartani és megtar- hifaii akarnak a jövő számára, midőn arra van magyarságunknak szüksége és végül el-^ mélyülnek az emberi léltek gyémánttiszta világában.

És nem véletlen, hogy most a kettészakadt Erdélyben, most szakadt meg a szive.

Hatalmas lélek izzott az » törődött testében, — Ez utolsó évben, ilyen betegen, gyöngén, mégis — tudom — arra készült, hogy átmegy — odatul. „Azoknak van szükségük reáan!“ — mondotta nekem.

Az Isten ujja megállította. Mintha azt mondaná neki az Ur: „Eleget dolgoztál“.

Mintha helybenhagyná azt a végrendelkezést, amit költői pályája legelején már megirt:

„A holtom után ne keressetek,

Leszek sehol — és mindenütt leszek."

Valóban mindenütt ott lesz és örökké, ahol él, küzd és szenved a magyar.

Gönczy Lajos dr., a református teológia nevében búcsúzott Reményik Sándortól, aki számtalanszor avatta ünnepé' szereplésével a teológia dísztermében tartott vallásos és irodalmi ünnepségeket:

— Ebben a történelmivé nehezült órában, amelyben nemcsak az egész, osztatlan Erdély, hanem az egész Nagymagyarország szive itt dobog, mert minden magyar, a budai várpalota fennkölt Lakója és Délerdély névtelen magyarja velünk együtt könnyezi meg e koporsót: a kolozsvári református teológiai Fakultás képviseletében mély meg- indultsággal hajtok fejet a halott Költő — és áhitatos hálával hajtok térdet, a költő Ura, az élő Isten előtt.

— Huszonkét, évvel ezelőtt, amikor ránk szakadt a nemzeti éjszaka., mikor kihunyt minden más fény és itt maradtunk mély sötétben, akkor- vetett lobot ez a most kihunyt fárosz. És attól kezdve bevilágította a fekete magyar firmamentnmot. Úgy mentünk a vezérré lett költő után, mint, akiben nemcsak Erdély örök lelke, hanem a magunk eszményi énje vetett világot. És. úgy hallgattunk reá, mint az élő, soha meg nem alkuvó lel. kiismeretünk harangkongásu szavára.

— És azt gondoltuk: ez a legmagasabb hely, ez a méltó hely, ahová helyezhettük. És büszkék voltunk, Ha- „íaklyafutó“ utján mi is adhatunk Neki helyet, ha az a hely katakomba volt is, de-olyan hely volt, hol magasra emelhette a fényt, sokaknak vigasztalására. És boldogok voltunk, ha vad történelmi és még félelmetesebb lelki viharok idején imádkozó kezünket védőleg imbolygó lángja köré tarthattuk.

— És a boldog föltámad-ás reménysége búcsúzunk a költőtől, aki egész bizonyosan Istennek ama küldöttei közé tartozott, „akire nem méltó e világ“. És Ígérjük, hogy abban a drága teremben, amelyet fáklyával annyiszor megvilágított, híven megőrizzük ránkhagyott testamentomát: sokat, nagyon sokat gondolunk a kettétépett Erdély csíl lagtalanabb felében senyvedőkre é6 nem bízunk sem észben, sem fegyverben, sem erőben, csak abban, ami örökkévaló: a minden kit üdvözítő Igében.

Tamási Áron a Kisfaludy Társaság megbízásából búcsúztatja Rományik Sándort:

— Árva nemzetség költője! Ismerős arc, de ismeretlen fájdalom áll szined előtt. Koporsód partjára letettem a Bawmgar+en-ala- pitvány koszorúját; és a Te érdemeidhez folyamodó szívvel teljesítőm az óhajt, hogy a Kisfaludy Társaság képviseletében búcsúszót mondjak Neked.

— Ha álltái őrhelyeden, vagy bolyongtál végvárakon: minden versed egy szikra volt.

S gyakran csillag, amely tiszta fénnyel, ezüstben rezgve szökött fel az égre, hogy hited szerint és Isten kegyelméből benépesítsed csillagokkal Erdély'borongós estéit és útvesztő éjszakáit.

Aztán az igazság lábán eljött idáig a fény; és jókor érkezett, mert a tüzes vas, kinek földi szóval a neve költő, szikrákban és csillagokban már feláldozta magát. Szikrákká és csillagokká váltál árva nemzetség költője!

Küzdj Magyarországért s mutassad neki csillagodat. Kekünk pedig, akiket itthagytál ezen az erdélyi földön, nekünk légy arkangyalunk, aki egyszerre imádkozik és küzd.

Igen. Ámen.