Keleti Ujság, 1941. október (24. évfolyam, 223-249. szám)

1941-10-21 / 240. szám

194S. OKTOBER 21 IBKOL A világ e legnagyobb filmjét $ óráig fartó előadások keretében mutatta be a ROYAL Pontos kezdés: 3, 6, 9 órakor! Jegyelővétel minden déíeíött lí -1-ig e * Ünnepélyesen beiktatták az Erdélyi Evangélikus Egyházmegye uj vezetőit láfeltemelá ünnepségen alakították meg az ui enyházmeqyét Kolozitvár, akt. 20. Októbér lórikén nagy Megafakult a kolozsvári Oívoskamar? Kolozsvár, ofet. 20. A kolozsvári Oruoeka- mar» vasárnap délelőtt tartotţa alakuló köz­gyűlését. Az Orvoskamara tisztikarának meg választása lajstromom szavazás alapján tör­tént s így a szavazás sorsa voltaiképpen mír a közgyűlés előtt eldőlt. Gyergyai Árpád dr. egyetemi tanár az Or­voskamara megalakítására kiküldött bizott­ság elnöke megnyitó beszédében közölte, hogy az Orvoskamaráho® 864 orvos adott be felvételi kérvényt, ezek 35 százaléka zsidó voit. A bizottság 398 keresztényt, és 34 zsidót vcfct fel, tehát a felvett tagok 9 százaléka zsidó. Kojeszár László dr. egyetemi tanár közölte ezután, hogy a kamarai törvényben előirt és szeptember 15-én szabályszerűen kiállított, és benyújtott ajánlási iveken a kővetkezők sze­repelnek: I. Választmányi rendes és póttagok: vitéz kibédi Varga Lajos dr„ vitéz Pál Gábor dr., Hö-ranghy László dr.. Horváth Béla dr,, Ko­runk» István dr., Szőke Károly dr., Kovács Ernő dr., Tónk Emil dr., rendee tagok; Jte- ■au Ernő dr., Péterffy Pál dr., Győri György dr. Szőke Anta] dr.. Lakatos Béla dr.. Kará­csonyi Zoltán dr., Málnásay Géza dr-, Horváth Endre dr., póttagok. n Országos orvoskamarai választmányi ta­gok: vitéz Bord« Károly dr, Köles zár László dr.; póttagok: Krompecher István dr. Pa- rádl Ferenc dr. irt Ax ország«» orvoskamara közgyűlésére Idbüldött ingok; Nappendruek Kálmán dr.. Csutak Mihály dr., Jonasch Géza János dr.: póttagok: Csák István dr,, Kaizler Dezső dr . Basióia László dr., végül: IV. A törvényhatósági bizottságba kiküldött tagok: Lőrinci Ferenc dr. é® Mester Gábor dr.. rendes tagok; Szövérdfy György dr. es Kelemen László dr, póttagok Minthogy más lajstrom nem volt, a felso­roltakat megválasztottnak .jelentette lei. A kamara elnöke vitéz Novak Ernő dr., al- elnöke Dudutz Zoltán dr., titkára Lőrinc? Ernő dr., pénztárosa Jeney Lajos dr., ellen őre Novák Tibor dr., ügyéeae Nagy László ö lett. Vitéz Novák Ernő dr. távolléte miatt az e, nöki tisztet ezután Dudutz Zoltán dr. alelnök vette át. Beköszöntőjében hangoztatta, hogy őrködni fognak az orvosi kar hazafias maga­tartása fölött s törekedni fognak, hogy so­raikban csak olyanok foglalhassanak helyet, akik az emberi egységet szolgáló munkájukon krvilj is megbízható és hűséges munkásai a nemzeti, keresztény Magyarországnak. Ez­után kijelentette, hogy érvényt igyekeznek szerezni az orvotok erkölcsi és anyagi érde­keinek, majd egymás megbecsülésére hívta fel kartársait. A Tudományegyetem orvosi karának nevé­ben vitéz Berile Károly dr. dékán üdvözölte a kamarát , Sikerű!» Széchenyi-ünnepséget rendezett a kolozsvári Unitárius Irodalmi Társaság Kolozsvár, akt. 30. Vasárnap délelőtt 11 óra­kor nagysikerű Széchenyi-ünnepséget reode- aett aZ Unitárius Irodalmi Társaság. Az ün­nepséget, amelyen szép számban jelentek meg az unitárius egyház vezetői és hivei, a távol­lévő Ferej: Géza dr. elnök helyett Kele­men Lajos alelnök nyitotta meg. Az elnöki megnyitó után Símén Dániel rendes tag tar­totta meg székfoglalóját ..Széchenyi hite" cí­men. Értékes felolvasásában rámutatott arra, hogy mennyire élt a hit Széchenyiben. Hitt az Istenben, akár fajának és hazájának jobb sorsában. Nála a fajszeretet hit, vallás volt, Széchenyi hitte és hirdette, hogy a magyar­ság helyét a Duna-medencében, a Kárpátok bércéitől védett területen az Isten .jelölte ki, A magyarság vállalta is egy ezredéven kérész tűi nehéz hivatását s amig Magyarország, Európa szive a Trianonig helyén állott, Eu­rópa vérkeringése is zavartalan volt Mihelyt «Bonban Magyarországot szétdarabolták, a szíven szúrt, vén Európa is agonizálni kez­dett ... Széchenyi korszakalkotó reformjai bitéből fakadtak. Abból a fanatikus hitből, hogy .jMpgyarorezág nem vojt, hanem lesz". Ez volt Széchenyi igaz magyar hite s higy- ji/ufc ml is a magyarságban ugy„ mint Szé­chenyi hitt s dolgozzunk érette úgy, mint aho gyen ö dolgozott. Ezt tanítja nekünk ma és mindörökké a halhatatlan Széchenyi. Sünén Dániel teológiai tanár, rendes tag székfoglalója, után Gyalpiy-Pap Domokosáé énekelte el nagy sikerrel P. Szentmártont Kál ménné zongorakiséret ével Lavotta „Rég volt“ és Kacsóh Pongrác ..Szülőföldem“ cimü dalát, A szépen sikerült Széchenyi-emlékünnep Kelemen Lajos zárszavaival ért véget. ünnepre gyűlt össze Kolozsvár evangélikus lakossága. Az Erdélyi Evangélikus Egyház- nlegye ünnepélyes alakuló közgyűlésére telje­sen megtelt az evangélikus templom egyházi és világi méJtóságafekali, a hatóságok és üdvöz-, lök kiiIdőt teépeivei, magyarruhá? hölgyekkel és nagyszámú hallgatósággal. Az egyházmegye megalakulása nemcsak az evangélikusok ünnepe volt, hanem az egész keresztény társadalomnak is. Ezt bioeroyitja, hogy báró Rndvávszky Albert egyetemes fel­ügyelőn, a magyarországi evangélikus egyház világi fején, az Alberti Riehárd városi lelkész és Karl Kurt Klein egyetemi tensr által kép­viselt kolozsvári német evangélikus egyház­községen, a kolozsvári magyar Evangélikus egy­házközség képviseletében megjelent Kinti György dr. egyházközségi főgondnokon és Deák János dr. teológia tanáron a pécsi Erzsébet Tu­dományegyetem teológiai karának kiküldött­jén kivül jelen volt az alakuló közgyűlésen a református püspökség képviseletében Kádár Géza generális direktor úgyszintén Józan Miklós unitárius püspök, Balibán Virgil gö­rög katolikus főesperes, Paska János dr. gö­rög keleti teológiai tanár, Gönczv Lajos dr, a református teológia igazgatója és a refor­mátus teológia ifjúságénak küldöttsége Mezen Lajos vezetésével. A kolozsvári Református Nőszövetség képviselőiében megjelent özvegy dr. K erényi Józsefné, Jjtntoe Józsefné, Pál- ffy Lásalómé. dr. Újvárosi Míklóené. özv. Ba­lázs Józsefbe, özvegy Knrm, Frigy esne, dr. Tava&zy Sándorné és Kádár Gézáné. az Uni­tárius Nőszövetség küldöttségében dr. Mikó Lőrinezné és CHfó Salamonná, mig az Evan­gélikus Nőszövetség választmányát báró Mawsberg Margit vezette A Kodozs-vármegye képviseletében Inczédy. Joksmami Ödön főispán & primőr dalnoki Goal Elemér, a honvédhadteat és parancsno­ka képviselőjeként Tamdry Jenő ezredes, a Ferenc József Tudományegyetem részéről Szentkirályi Sámuel dr., az egyetem jog- és államtudományi kara részéről Buza László dr. egyetemi ny. r. tanárok jelentek meg. A Gaz­dasági Akadémiát Szabó Albert dr. profosz- szor. a kolozsvári királyi ítélőtáblát Vékás Lajos dr táblai elnök & Kleinhempel Adolf dr., a királyi tankerületi főigazgatóságot Bo. -sondau Zoltán tankerületi előadó, a tanfek iigydőséget Kiss Károly tanfelügyelő, Mezey Mihály dr. tanügyi titkár képviselte. Az elő­kelőségek között ott. láttuk KoWósy-Kuthy La­jos dr. m. kir. rendőrfőkapitány helyettest, a kolozsvári rendőrkapitányság vezetőjét, Kalith András pénzügyigazgatót, a református teoló­gia tanári karát és másokat. A közgyűlést Turmezey Sándor esperes imádsággal és igeolvasással nyitotta meg, majd Zsedényi Béla dr. egyházkerületi fő­jegyző mondott megnyitó beszédet. Kifejezte azt az örömet, amelyet mindenki érez afölött, bogy busz éves megszállás után az újonnan »lakait egyházmegye iámét Magyarországon valósJimtjs meg egyházi ős egybe® censaett célkitűzések A jegyzőkönyv vezetőinek és hi­telesítőinek felkérése után Rigó János előtör josztette a szavazatszámláló bizottság jelenté­sét az egyházmegye elnökségén ok megválasz­tásaiéi.- Ezután került sor az aj vezetőség bitte., tására. Schneller Károly dr. egyetemi tanárt, mint főgondnokot, Járosi Andor teológiai magántanár, lelkészt mint esperest' Turáezy Zoltán tiszai egyházkerületi püspök papi se­gédlettel iktatta be uj tisztségébe. Beszédében hangoztatta, hogy nagy dolog egyházmegye Mén állami, de még százszorosán nagyobb méltóság, mert nagyobb felelősség az erdélyi egyházmegye pásztorsága, amely egyházi « magyarság életében is azt a szerepet játszot­ta. mmt a cement a fundamentumban Az ünnepélyes fogad alomtétel után Schnel­ler Karoly dr. egyházmegyei főgondnok fel adatait ismertette: a lelkek iráw/itását, a?. egyház anyagi, ügyeinek és a szórványok gon­dozásának kérdéseit az erdélyi szellőm jegyé., ben, Járosi Andor esperes hangsúlyozta, hogy minél keresztényibb életet élünk, annál hang­súlyozottabbá válik az egyetemes jelleg, amc yet Erdély hagyománya, az erdélyi örökség megkövetel. — Luther kátéja nem ismer felekezetit — hangoztatta beszéde végén, — sem politikai küldetésünk nincsen. Nemzeti jövendőnk ér­dekében- önzetlen szolgálatot vállalok és ön. zetlen védelmet követelek Az ttj vezetőség ezután Badvémzky Albert dr. egyetemes felügyelő, Alberti Richard német evangélikus lelkész, Kádár Géza refor mákos generálás direktor, Józan Miklós uni,, tárins püspök, Kintz György dr. evangélikus í«gondnok, Gönezy Lajos dr. református teo­lógiai igazgató.professzor, Szentkirályi Sá. muel dr. egyetemi tanár, Deák János dr„ a pécsi Erzsébet Tudományegyetem teológiai fakultásának képviselője, Rozsonday Zoltán tankerületi előadó, Kalith András pénzügy igazgató és báró Mannsberg Margit, az Evan­gélikus Nőszövetség elnökének üdvözlőbeszé­dét fogadta. Az egyházmegyei tisztviselők megválaszt! sa után a közgyűlés végétért. A szóbeli üdvözléseken kívül nagyszámú üdvözlet érkezett az újonnan alakult egyház, megyéhez és az elnökséghez a közgyülé- előtt és alatt is. így táviratilag fejezte ki szerenegeid vénát ait dr. gróf Bethlen György- né, Varga Béla dr. egyetemi tanár, a GömBr Kishon ti Evangélikus Egyházmegye esperese és felügyelője, a pécsi Erzsébet Tudomány egyetem teológia i fakultásának tanári kara & ifjúsága, valamint a nagykárolyi, abaujszán­tói, rimaszombati és vozsnyói evangélikus egy házkoaség. Ülést tartott a kolozsvári női kereskedelmi szaktanfolyam Tanfolyami Bizottsága Az állami női kereskedelmi szaktenfoJyarr, mellé a vallás- és közoktatásügyi miniszter­től kinevezett tanfolyami bizottság gz elmúlt héten tartotta alakuló ülését Bereczky Ernő dr. kereskedelmi és Iparkamarai főtitkár mi­niszteri biztos elnökletével a Kamara kis ter­mében. Az ülésen Cseke Domokos kereske­delmi leányközépiskolal és tanfolyami igaz­gató Ismertette a bizottság tagjai előtt a szeptemberben megnyílt női kereskedelmi szaktanfolyam megszervezését és megelége­déssel állapította meg, a tanfolyamra oly nagy számmal .jelentkeztek a növendékek, hogy két párhuzamos osztályt kellett felállítom! szá­mukra A tanfolyam szervezete tulajdonkén pen két éves, de a második év osak tovább­képző azok számára, akik tökéletesíteni óhajtják magukat a gyakorlati kereskedelmi ismeretekben és ügyességekben. Mindkét év­folyam végén nyilvános vizsgálatot tesznek és államérvényes bizonyítványt kapnak a növen­dékek A bizottság tagjai, akik a kolozsvári keres­kedelmi és ipari gazdasági é]et számottevő képviselői közül valók, az ülésen megállapí­tották a tanfolyami bizottság Ügyrendjét és többek között elhatározták, hogy a tanío^ma» igazgatósága segítségével gondoskodni fognak a végzett növendékeknek keresztény válfala toknál va|6 elhelyezéséről. Kérni fogják tehát az ilyen vállalatokat, kereskedőket gyári üzemeket stb. hogy alkalmazás céljából a tanfolyam igazgatóságánál érdeklődjenek a végzett növendékek iránt, akik négy közép­iskola elvégzése után, egy év alatt nemcsak alapvető kereskedelmi kiképzésben részesül nek. hanem a gyors és gépírásban is jártas­ságot szereznek. — Newyorkba érkezett a urindsori h cég, Newyorkból jelenti a Reuter ügynök­ség: A windsori herceg és felesége hétfői; öt napi tartóafyodásra Newyorkba érkeztek. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents