Keleti Ujság, 1941. október (24. évfolyam, 223-249. szám)

1941-10-17 / 237. szám

jKiamObaa 194h OKI OBER 17 — Prága két negyedében elrendelték a rádl6késziilékek beszolgáltatását. Prágából jelentik: Prága két városrészének minden lakója köteles a hatóság intézkedése követ­keztében beszolgáltatni rádiókészülékét, mi­vel e vánosréeeebben erős ellenséges tevé­kenységet és suttogó híresztelést állapítottak meg, ami nyilvánvalóan külföldi rádió hall­gatására vezethető vissza. Reuth nevű kül­városban bezárták az első és második prágai esel) középiskolát, mert a tanítótestület el­lensége'' tevékenységet fejtett ki. A tanítók közül többet letartóztattak és rögtön Ítélő hi. réséé: elé állítottak. (MTT.) — Bevezetik „ ruhapontokat Olaszország­ban Is. Rómából jelentik: Az olasz hatóságok a legszigorúbban örködnek, hogy a kereske­dők ki ne játszhassak azt a rendeletet, amely lyel ideiglenesen megtiltják a szövet és fe­hérnemű, valamint cipő és harisnya árusítá­sért. Az egyes üzletekben legnagyobb részt be íejezték a leltározást és most az eredményt be kell jelenteni, A testületek minisztériuma a bejelentés után megállapítja az egyes óik kék pontértékét és akkor a közönség nia'-l megkapja a ruhajegyét, amely előrelátható Î 90—120 pontra szól. Ahol bármilyen vissza ; éjéet találnak, az igazeágazoigáltotás kérlel | hebetlenüi megtörött«. jj Szegény Ids baracVvirág Babson uj regénye a forrongó, háboríts Kinnbói füsve 6.80, kötve 8.50p. Cronin: Kalap­király, olcsó kiadás 6.2Ö p. Dearden: A segítő kéz, egy orvos izgalmas önarc­kép© fűzve 9 p., kötve 10.80 p. Lepage- nál, Kolozsvár. Postán ntánvéttdt. Kér­jen uj jegyzéket. — A Bólyai Farkas IKE díszközgyűlése. Ma rosvásárhclyről jelentik : A Bólyai Fair- kas Ifjúsági Keresztyén Egyesület most tar­totta meg a hazatérés óta első díszközgyűlé­sét. Az elhangzott beszámolók erőteljes egye­sületi tevékenységről tesznek tanúságot. At IKE tagjai, a marosvásárhelyi kereskedő és iparos ifjak példás együtt működéssel építik a szebb jövőt- Az egyesület helyisége is szöknek bizonyul mir, mert a tagok nagy szántban jönnek össze szórakozni és munka- tervük megbeszélésére. Az ifjak egyébként elhatározták, hogy szék házat építenek ma­gúiknak. A református egyházközség telket ajándékozott az egyesületnek erre a célra, a fink pedig a nyárj hónapokban fürdőzés közben önmaguk hordták ki ai Marosból az építkezésihez, szükséges homokot és követ. Egyébként Havi jövedelmük tíz százalékát is felajánlották a tagok a saékházéipités cél­jára. — A Szépmftvésae* meet megjelent októberi száma Giuseppe Bottai öles* nemzetneveiési miniszternek „Az olasz művészet háborúja“ eimü tanulmányát közli. Giuseppe Bottai, akit nemrég avatott dlszdoktorává a kolozs­vári egyetem, tanulmányában mélyen belevi­lágít az európai saellem krízisébe, behatóan foglalkozik az óla* művészeti életben az el- agott naturalizmus védői és az újító, a mo­dern, harcos fasiszta szellemet kifejező fita- lok között dúló harcával. Ebben a harcban a kiváló kulturpolitikue a fiatalok pártjára áll, jóllehet az öregek, akik most hirtelen a nem­zeti gondolat zászlóvivőjének csaptak fel. nem egyszer hazaárulásén! és az ősi olasz szellem ée hagyomány elárulásával vádolják őket. A továbbiak során Dercsényi Dezeő: Nngy La ­jos ikonográfiájáról, vitéz Nagy holtán: Ma­darász Viktor sorsáról. Kádár Eoltán: A má­gikus és misztikus művészetről. Baláe-Plry László: Az uj német szobrászatról, Romhányi Gyula: A regélő utcaképről értekezik. A Ma- riay Ödön é3 vitéz Nagy Zoltán szerkesztésé­ben megjelenő pompás kiállítású lap részle­tesen ismerteti továbbá ae uj német épitömü- vésoet budapesti kiállítását, valamint több máé külföldi és hazai tárlatot. A számot most is pompás képmellékletek és Madarász Viktor „Hunyadi László siratása“ vázlatának remekbe készült szinesnyomata egészíti ld. Ismét titkos áruraktárt lepleztek le egy Baromvásár-féri zsidó kereskedőnél KOLOZSVÁR, október 16. A váróéi közélelmezési hivatal a legerélyesebb eszközök­kel folytatja a harcot az árnrejtegetók leleplezésére. Néhány nappal ezelőtt, mint már megírtuk, a Malom-utcai zsinagóga pincéjében találtak nagymennyiségű, rejtett árucikke­ket, újabban pedig Herovitc Aladár, Barom vásártér 13. szám alatt lakó zsidó kereskedő lakásán bukkantak rá nagymennyiségű őlel micikkre. Horovitz Aladár lakásán megtar­tott házkutatás során egy mázsa fekete borsot, 30 kiló cukrooott kávét és nagymennyi­ségű szekfiiaeeget foglaltak le. A hatóságok a legköayörtejanebb eszközükkel tovább folytatják a hajszát az árurej tegetők kézrekeritésére. BÁMULATOSAN RÖVID IDŐ ALATT pompás hidat építene^ a német műszaki csa­patok az előnyomulás biztosítására.-----­- - - I — Ttocuőt fetwi gasda elten etjáráot indí­tottak árdrágítás miatt. A koloasvári hueipa- noeok panaszt tettek a polgármesternők, hogy a megállapított hatósági árak mellett ivem tudják kiszolgálni vevőiket, mert az átiatvá- sárpiacokom az árak állandóan emelkednek. A panasz alapján a közélelmezési hivatal kö­zegei a legutóbbi véaár alkalmával kiszállot- tak az ál Lat.vásártérre és megállapították, hogy a gazdák valóban magasabb árakat kérnek, mint amennyit az árkormánybiztos- ság engedélyezett az élőállat eladásánál. A közélelmezési hivatal emberei kötelezték a gazdákat, hogy maximális áron bocsássák áruba állataikat. A gazdák engedtek a felszó­lításnak és állataikat a megállapított hivata­los áron adták el. Az elmúlt héten tartott ál­lat vásáron egyébként a közélelmezési hivatal emberei lő gazda ellen vettek fel kihágást jegyzőkönyvet, mert a sertést a megengedett­nél magasabb áron adták el. A gazdákat az ügyészségnek adták át és gyorsított eljárással ítélkeznek felettük. EGY CSÓK ÉS MAS SEMMI — Bemutató a Royal, .fiJmtzmhésbm — Meglehetősen kedves fidm-operett. Lehet mulatni rajta és nonei aláfestése is hangúin tos. Meséje a magyar filmek szokványos, egy­szerű történeteoskóiA.ől nem tér el. Ügyvédi iroda, szálloda, válópor, néhány bohózat szó rii bonyodalom.... Van berme bár-jelenet is s a ciginymuzsika ezúttal clima rád .,. Játszik benne Jávor, a szédítőe® elegáns amorózó, Unay Tivadar, Peéry Piri, Toliiav Klári s a magyar saimjá.t»zá?. illetve filrnsrinjátszá» legjobbjai, Az ..Egy csők és mé6 semmi“ megfelel amrak, aminek a készítők szánják: kellemesen szórakoztat, nevettet Egyéb mondanivalónk nem is igen van róla, csupán az előképről, melyet a legú jabb hír­adóként mutet be a Royal. Életünk llegszebb filmje ez: A bukavineí székelyeik hazatelepi- tóse!... Megörökítve filmen minden lépésük, Bukovinától Délvidékig. Látjuk, amint bucsu- záskor megcsókolják a* elhagyott haza földjét s aztán Kosnánál vonatra ülnek, hogy megee álljanak az uj ígéret-földjéig. A nézők úgy üllek a moziban, mintha templomban lettek volna, olyan áh italos, imádkozó lélekkel’. Éle­tük egyik legnagyobb élménye volt az. a há­romnegyed órányi idő. A nézőtér lélegzet­visszafojtva nézte az utat, amikor egy nép elindul Bukovinából s aztán megérkezik a drága bácskai földre. Nagyszerűek a felvéte­lek és művésziek. Többet ér ez a fűm min­den szónoklatnál, koiteebeszódnél és vigasz­talóbb meg biztatóbb íb..„ Aki csak teheti, ne sajnálja az időt s a pénzét, feltétlenül nézze meg. Soha ennél igazabb, magyarabb és szebb fifcnet!... (—) — Marosvásárhelyen is megalakul a MANŞZ. Dr. Csiksomlyói. Csiky Jánosáé, aki a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsé­gét szervezi Erdélyben, Marosvásárhelyre is ellátogatott. Az itteni nőegyletok vezetőinek részvételével a Közművelődési Ház kister­mében gyűlést tartottak s ennek során is­mertette dr. Csikyné a MANSZ jelentőségét ; és céljait- Számos kívánság hangzott el a gyűlésen a helyi csoport megalakítása érde­kében, mert Marosvásárhely asszonyai is részt kivannak venni a MANSZ nagy mun­kájában. 1942. Michei bélyeg katalógus Euró­pa 5.36 p. Világkaf. 860 p. továbbá minden bélyegalbum és szakkönyv Lepiagonál, Kolozsvár. Kérjen jegyzé­ket. — A „Nép- és Családvédelem“ második száma a társadalom szociális munkájának szenteli értekezéseit. Tegzes László dr. az ön- kénte* társadalmi munkával, Bronte Gézáné a munkaközösségek feladataival foglalkozik. Steller Mária dr. ismerteti a régi magyar tár­sadalmi munkát a száz év előtti Poeten. Vi­téz Granasztóy László a magyar családvéde­lem szolgálatába állítandó újszerű biztoeitási módokat vet fel. Vitéz Kovács Dezső a kisem­bereket érdeklő nyultcnyésztás és nyúl jutta­tás kérdéseit tárgyalja. A Figyelő szociális krónikáját, mely az időszerű szociális kérdé­seket vázolja (lakáskérdés, népi iskolázás, házassági törvény, OTI járulékemelés stb), követik az épülő osaládiházak berendezésé­nek problémáiról, a társadalmi egyesületek állami támogatásáról, a falusi tejakcióról. Il­letve tehénakcióról szóló cikkek. Ezenkívül bő könyv- és folyóiratsze,mlét. valamint a szociális munkákra vonatkozó bibliográfiát és rcndelctek gyűjteményét találjuk a lapban. — Évnyitó ünnepséget tartott a kassai clasz kulturintézet. A kassai olasz kulturin- tézet szerdán este tartotta évnyitó ünnepsé­gét. Francesco Marioli dr. a kultúrintézet igazgatója üdvözölte a megjelenteket. Han­goztatta, hogy az olasz kultúra terjesztése Magyarországon a két, nép közötti barátság kimélyitését szolgálja. Ennek különös je­lentősége van most, amikor az olasz és a magyar nép uralkodója és kormányzója ve­zetése alatt dicsőségesen harcol a közös el­lenség ellen. A közönség lelkesen ünnepelte az olasz uralkodót és a kormányzót. Ezután báró Schell Péter főispán mondott beszédet. Szólott az intézet hivatásáról, amely abban áll, hogy megismertesse az olasz kultúrát. — Marosvásérhelji rendőrbirói ítéletek A rendőrbiróság Cazan Miklós pékmestert köz­egészségügyi kihágás miatt hatvan pengőre, Schönfeld Márton kenyérárust iparengedély nélküli joghurt készítés és árusítás miatt 20 pengőre ítélte Az ítéletek nem jggeräek. — A Tűzharcos Szövetség közleményei. A Tűzharcos Szövetség Kolozsvári főcsoportja a következőket hozza a bajtársak tudomá­sára: A Károly csapatkeresztre való igéni­jogosultság bejelentésének határideje de­cember 31. Aki tehát a Kárqjy csapatke­resztre igényt tart. ebbeli igényét minél előbb jelentse be a főcsoport kolozsvári székhazában. Vonatkozik ez a rendelkezés azokra is. akik jelenleg is katonai szolgála­tot teljesítenek, mert a törvény rendeleté érteimében, katonai szolgálat teljesítése nem ok az igényjogosultság késői bejelentésére. Mindazok, akik egyenruhára, vagy posztóra igényt tartanak és ezt az igényüket eddig még nem jelentették be, azonnal jelentkez­zenek a .Szövetség központi irodájában. — A koínzsván főcsoport még ebben ví évben zászlószentelési ünnepséget rendez. Az ün­nep-érre már megkezdődtek az előkészüle­tek. Alin fi azok. akik a zászlószentelési ün­nepségen részt akarnak venni, továbbá zász­ló.i/.e are tartanak igényt, jelentkezznet a fő­csoport központi irodájában. — A Tűzhar­cos temetkezési alap megkezdte működését. Tagjai lehetnek mindazok a bajtársak, akik 65. életévüket még nem töltötték be Mire tanít Széchenyi? Éber Antall iij könyve nem életrajz, nem is puszta idézetlialmozás, hu nem hü és kitűnő tükre Széchenyi tanainak. Ára 5 p minden könyvkereskedésben vagy Le- 1 tagénál. Kolozsvár. Kérjen uldonság- j egy z éket. — Megoldódott a Felvidéken a feketebors rejtélye. Sátoraljaújhelyről jelentik: Az utób­bi hetekben egészen meglepetésszerűen eltűnt a Felvidék kereskedéseiből a feketebors, a háziasszonyoknak ez a fontos és pótolhatat­lan fűszere. Az élelmes detektívek alapos munka után most megoldották a feketebors rejtélyét. A sátoraljaújhelyi rendőrség ugyan is rajtaütésszerűen Munkácson leleplezte az árurejtegető szervezet középpontját, amelyik a legfontosabb élelmezési cikkeket, közöttük a feketeborsot ís nagy mennyiségben felhal­mozta. Közei négy mázsa feketeborsot talál­tak egy tömegben Weisz Áron kereskedésé­ben. A vizsgálat folyamatban van. Az áru rej­tegető knek minden bizonnyal borsos árat kell majd fizetni a súlyos visszaélésért. Könyvek között PAPP JENŐ: MENEKÜLŐ FIATALEMBER — Athenaeum kiadás — Papp Jenő, a magyar rádió felváló króni­kása. akioek kdteraes, férfias baritonja min­den délben felcsendül a hangszórókban: a hall­gatók sok százezernyi táborának feltár egy- egy időszerű problémát és rámutat- a helyes szemszögre, mint regényíró is a legszélesebb- körii népszerűségre és elismerésre tarthat szá­mot. Kevés ember ismeri jobban a magyar társadalom életét, erkölcseit, szokásait, eré­nyeit és bűneit, mint Papp Jenő s éppen ezért vitathatatlanul hivatott arra, hogy ebből a tárgykörből regényt írjon. A „Menekülő fiatalember“ Bácskából me­neküli a magyar fővárosba, mert nem birja az idegen elnyomást (a regény időpontjában Bácska még nem került vissz» a Magyar Szent Koronához), de nem akart elmerülni a vidéki élet posványában. sem. Budapest fele dóstnyujtó, nagyvilági életének forgatagában igyekszik menekvést, keresni. Újságírói pá­lyára lép, nagy célokat tűz maga elé, de vé giil mégis kiszakítja magát — szerelmesei ked véért — az akkori zavaros éveik felelőtlensé­géből és szellemi zöldeséből s boldog házassá­got köt Papp Jenő regényének nagy értéke, hogy a finom tollal megírt szerelmi történőt mö­gött éles szemmel meglátott, érdekes allakok egész serege mozog. A szerző, akit írói vo­natkozásban eddig főként csak pompás novel­láiból ismerhetett az olvasóközönség, regényé bem is biztos kézzel rajzolja meg a Magyar társadalom kibontakozást, kereső életét, és az étet kavargó örvényei felett, a becsületes jó- szándék diadalát. Kolozsvár fhj. az. kir város polgármestere. Sz.: 130752/1941. TÖBMELÉKTÉGLA ELÁRVEREZÉSE A VAROS SZENTGYÖRGYHEGY ALATTI BIRTOKÁN Kolozsvár thj. sz. kir. város gazdasági ügy­osztálya nyilvános árverésen elad kfo. 3 va­gon törmeléktéglát. Az árverés időpontja: 1941. október 21-én d. e. 10 óra, a helyszínen. Kolozsvár, 1941, október 15. A polgármester megbízásából: Dr. Segesváry s. k. tanácsai*. 1

Next

/
Thumbnails
Contents