Keleti Ujság, 1941. szeptember (24. évfolyam, 199-222. szám)
1941-09-21 / 215. szám
Vasárnap árat finnét BtWaBtBB ARAK: 1 HÓBA 2.70, NE- I GYED ÍVBE 8, FÉL RVRE 1«, EGÉSZ I BVBf: 32 PENGÓ. — POSTA TVK AREK. I PÉNZTÁRI CSEKSZAMLA SZAMA: 72148. | HUSZONNEGYEDIK ÉVFOLYAM. 215. SZÁM. KIADJA A LAPKIADÓ RÉSZVEN ATARSASAO FELELŐS SZERKESZTŐ: NYIRÖ JÓZSEF SZERKESZTŐSÉG, KIADÓHIVATAL ÉS NYOMDA: KOLOZSVÁR, BRASSAI-TT. 7. SZ. TELEFON: 15-08. — POSTAFIÓK: 7L SZ. KÉZIRATOKAT NEM ADUNK VISSZA SZÉCHÉNYI Irta s Málnást Bartók György Sí a név a Síagyar seSíet leMoejnérétét jelenti Méltán eldicsekedhetftnk, hogy történelmünk zivataros folyamán, válságos idők közdedtén. mindig állottak elő magyarok, akik egy évezred minden bánatát és reményét hordozva lelkűkben, öntudatos hittel és törhetetlen akarattal voltak készek a magyar sors irányítására. Ezeknek élén is a Széchenyi neve ragyog legnagyobb fénnyel. A magyar nemzet politikai elveinek megállapításában, a jövendő eszmények prófétai meglátásában és hirdetésében talán csak a nagy törvényalkotó Árpád-királyok és gróf Zrínyi Miklós versenyezhetnek vele. Szemei előtt lelki átalakulásának első pillanatától fogva egy örök és felséges cél lebegett: a magyar fajta és nép nemzeti öntudatának felébresztése és megerősítése. Ennek a szent célnak szolgálatára szentelte fel egész életét s ennek a célnak szolgálata emésztette fel lelkének és szellemének minden erejét. Széchenyi István egész élete működésében van valami, első pillanatra meglepő, szinte érthetetlen vonás: Széchenyi, aki testest-ől-lelkestől konzervatív egyéniség, a nemzetnek legsorsdöntőbb reformjait kezdeményezte és hajtotta végre. Nem született népvezémek, még szónoknak sem, kezdetben a magyar nyelvet éppen csak, hogy törte — és mégis tömegeket mozdított met és eszméi áthatották a legkisebb vidéki város „eszmeválté köreit“, amelyek az ő kezdeményezésére egymásután Alakultak meg basánk egész területén. Aztán ott van egy másik ellentét: sokszor éppen túlteng benne az elméleti szellem és mégis a gyakorlat mezején érzi igazán jól magát,: még meg sem valósította egyik tervét s már a másiknak érdekében izgat. Ezeket a látszólagos ellentéteket még szaporithatnók, de egyelőre elégedjünk meg annak megállapításával, hogy gróf Széchenyi István azok közé tartozik, akikben a szemlélődésre való rendkívüli hajlam a tevékenységnek kiapadhatatlan energiájával párosul. Benne a szemlélődés tultengése soha sem roppantja meg a tevékenység erejét, vagy a tevékenység folyton emésztő láza soha nem homályo- sitja el a szemlélődés világos látását. Ha világosan és keményen, minden ellá- gyulás nélkül vesszük szemügyre Széchenyi élete müvét, meg kell látnunk, hogy ez a látszólagos ellentét eltűnik azonnal, ha elméleti és gyakorlati tevékenységének viszonyát helyesen állapítjuk meg. Széchenyi egész tevékenységéinek forrása és egyben irányítója az elmerülő és egyben mindenre kiható szemlélet volt. Széchenyi csak ott- szeretett járni, ahol az utat kimivelt és öntudatos szellemének fénye mutatta. Széchenyi géniusza nem rettent meg semmi látszólagos vagy igazi gát elől, hanem lépésröl- lépésre hódította meg maga számára azt a területet, amelyre neki éppen szüksége volt reformjainak érdekében. Ez a hódító munka nem volt könnyű, hiszen sokszor nemcsak a külső akadályokon kellett győzedelmeskednie, hanem igen gyakran önmaga felett is — s ez az önmagával való tusakodás nemcsak nehéz, hanem egész életén át tartó is volt. ő maga tesz őszinte vallomást arról, hogy álláspontjának és felismerésének kivívását sok tragikus harcnak, erőt és kedélyt- emésztő küzdelemnek köszönhette. Át kellett vernie magát a szenvedélyek, vágyak, érzések, előítéletek, elfogultságok, balhiedelmek egész tengerén, hogy végre megnyug- vábsal kiálthasson fel a Hitel-ben: „Agy- velőm... más szövétnekem nincs. Boldogok, akiket inspiraţie világit“. Aki üát Széche nyit megérteni akarja, annak be kell látnia, bogy minden, amit ő szólott, irt és cselekedett, egy végtelenül gazdagon gyümölcsöző élményből született s nincs életének egyetlen perce, amely ne ennek vagy ezeknek az élményeknek forrásából táplálkozott volna. Reá nézve minden értéknek és minden gonäflfciftak hordozója ez az örök élmény, amely sokszor egész lelkét megrendítő szédületes mélységekből tör elő s amelyet, éppen ezárt világos szavakban gyakran nem is tud kifejezésre juttatni. Az ilyen élmények teszik öt, látóvá és eljövendő idők hírnökévé, akinek öntudatos szelleme fényében meg- emésztetik ás elpusztul minden, aminek értéke időhöz és pillanatokhoz vau kötve. En nek a nárat1-'."'. élménynek csodálatos fé nyében lisztén látja az események és történetek okait és ezeknek az okoknak ismerete mellett, az oktörvény dialektikai menetét követve, látja azokat a nagy és eljövendő eseményeket, amelyek el fognak jönni, mert ej kell jönniök. Éppen ezért ezeknek az élményeknek nemcsak születése terhes és fájdalommal teljes, hanem az lesz egész létezésük: a felmerült és kialakult élmények Széchenyi lelkét a jövendő események kínzó képeivel borítják el. Ez különben a lángész sorsa és tragédiája, önmaga terhe alatt omlik össze. Ezeknek a terhes, de áldott, élményeknek tüzében alakult ki Széchenyi léikében egy szilárd és egész életét alakító s átalakító meggyőződés, amelyet- ő nem is fejezett ki sehol világos szavakban, hanem nyíltan és kimondottan féltett, drága titokként őrizett lelkének mélyén, mintha azt hitte volna, hogy e titoknak kimondása annak pusztulását jelenti. Erről a szent és kimondhatatlan titokról beszél a Kelet Népe önéletrajzi részleteiben, amelyek sokképpen vetnek fényt Széchenyi lelki világára. Ezeknek a részleteknek tanulmányozása közben úgy tűnik fel nekünk, hogy ennek a -zent titoknak tartalma tulajdonképpen ez: a magyarság csak faji tulajdonságainak kifejtése által tarthatja fenn magát, az ellenséges és idegen népek nagy tengerében. Egészen félre érti hát Széchenyit az, aki őt utdlis- tának hirdeti, mintha első sorban a nemze- anyagi megerősödését tartotta volna az igazi célnak. A dolog ellenkezőleg áll: Széchenyi éppen a Kelet Népé-ben tárja fed előttünk lelkét leplezetleniá s mondja ki nyíltan azt a meggyőződését, fiogy nemzeti jólétünk nem anyagi dolgokon sarkallik; vannak ugyan sürgető szükségeink, de nem ezeknek kielégítéséből függ nemzetünk sorsa: népünk megmaradását alkotmányunk tökéle tes kiképzése és nemzetiségünk megmentése biztosítja mindenekfelet*. A magyar ifjúságnak mindennapi kényé e kellene legyen a Kelet Népe, amely munkában a mar;"- .i’/Tzeti szellem filozófiája ólt klasszikus alakot. Ebben a könyvben, amelyet sokan dic snek, kevesen olvasnak és legkevesebben értenek meg, Széchenyi valóban „nem teoriá- zik, praxis nélkül és nem praktizál előleges eoria hijján“, nem „zagyvalék“ népet állít ideáljául, hanem egy öntudatos, minden képességét kifejtő s magát védeni kész magyar nemzet képét őrizi lelkében szent titok gyanánt. Nemzetiségről is sokat beszélünk, dg legtöbben úgy vélik, hogy a condra vagy a sar- kantyus csizma- teszik azt. Széchenyi a „nemzetiség“ alatt érti mindazt a lelki készséget és lelki javat, -amely öntudatára ébredt népet minden más néptől megkülönböztet. És minden népnek éppen az isteni hivatása, hogy a maga képességeinek, tehetségének, faji jellegének kifejtése által az egész emberiséget gazdagítsa. Nem boldogokká kell tenni a népeket, hanem nemzeti jellegük öntudatos kifejtése által igazi nemzetekké. ..Lehetnek zagyvalék népek — így mond Széchenyi — minden nemzeti jellem és alkotmányos formák nélkül igen boldogok... viszont látunk népeket,,, kik alkotmány és független állás nélkül, bármennyire fejtse uruk anyagi jólétüket ki, mégis csak bamuszinben látják a természet minden csudáit és eképpen leírhatatlan belső eped esek és kínok közt élik le izetlen és hosszú napjaikat“. Ez pedig azt jelenti, hogy Széchenyi gondolkozásában — akármerre vigyük is a fejtegetések szálait — a sajátos nemzeti lélek és a sajátos faji kincs az, amitől egy népnek valódi értéke és igazi élete függ. Minden más csak ezután következik. A „zagyvalék" nép, amelynek sem faji kincsei, sem önálló szelleme nincs, Széchenyi szavaival élve, nem tud „felnemzetesüin i' ‘ s éppen ezért a vüágra és emberiségre nézve elveszett. Ez minden nemzeti létnek első feltétele és alapköve: a faji jelleg öntudatos kifejtése. Ezt a gondolatot, jól meg kell ragadnunk és nem szabad elengednünk, különösen ép. pen a mai időkben, A nemzeti létnek egyetlen szilárd pontja a nemzetiség — mint azt- Széchenyi megfogalmazta. Ember csak az lehet, aki emberi voltát kifejtette; magyar ember csak az lehet, aki magyar voltát teljes mértékben napvilágra hozta. Meg kell már egyszer tanulnunk, hogy legyünk azzá. akivé lennünk kell és mindenféle lelki-szellemi gyámságot vessünk félre. Mi a magyar? — Ki a magyar? — mi az erdélyi szellem?, ki az erdélyi ember?. .. mind szép kérdések, de akadémikus kérdések s azonfelül olyan akadémikus kérdések, amelyeket, csak a legszorgalmasabban gyűjtött adatok tömege alapján, sok lélektani felkészültséggel és művészi intuitió segítségül vételével lehet megfejteni. A rajtuk való töprengés mintha a nemzeti jelleg gyengülését mutatná. — Széchenyi útmutatása tehát it is dönő eréjü. Nem meditálni és cikkezni kell a nemzeti jelleg mivolta és tartalma felett —- el jön majd annak az ideje is nyugodtabb napokban, ha majd süt a nap... Most élni kell a nemzetiséget,. Magának a nemzetiségnek alapjára kell állani s onnan kell irányitani a nemzet minden tevékenységét. Nincs miért mindig a szomszédokhoz futnunk egy tálacska korpáért. Itthon is megkapjuk azt, még jobbat is talán, ha van bátorságunk a gondolkodásra és cselekvésre. Fel kell tenni az életet arra, hogy magyarok legyünk nyelvben, gondolkozásban, politikában, művészetben és élet- alakitásban. Légy bátor magyarnak lenni! Alkotmányos szabadság és felülemelkedett nemzetiség, e kettőből függ a magyar nemzet emelkedése vagy bukása. Széchenyi nek ez a megállapítása iránytadó fénnyel ragyog, mint. a sarkcsillag világossága. A kettő közül pedig fontosabbnak ő nemzetiségünk megmaradását vallotta s azt egyenesen alkotmárnyunk „szeplőtlensége“ felé helyezte. Ezen a magaslaton Széchenyi filozófiája vallásos vonásokkal bővül, amikor minden tartózkodás nélkül vallja, hogy Isten rendelt minket magyarokul s Isten kívánja, hogy ennek a hivatásunknak erőnk szakadtából feleljünk meg. Isten világtervében volt benne, hogy magyarokat teremt a maga számára és a világegyetem gazdagítására. Ennek a hivatásnak megfelelni istennek tisztelete. Hogy nemzetiségünk kifejtése nem köny- nyü dolog, azt jól látta Széchenyi s jól látjuk mi is a tapogatózásnak és határozatlanságnak ebben az igazán példaszerű« korszakában. Ehhez a nagy munkához sok verej- t-ékhuliásra, munkára, kínra, nyomorúságra, teherhordozásra van szükség; amint Széchenyinél olvassuk: „Szónoklat bármily fényes és bármily tulipán, nem elég ehhez még“. Itt a felemelkedés és tisztulás útjára van szükség: „a korlátlan tűznek nemez kézre, a vad erőnek bajnoki szilárdságra, a romboló ittasságnak nagylelkűségre kell fsl- tisztulnia“. Félre kell hát dobni a pipogya önösséget, a nyerészkedési vágyat, a* egyéni hasznot; minden magyar férfi csak akkor méltó a magyar és a férfi névre, hogy fajtájának megmentésére tör, még akár szive vére árán is. Mert fel kell már ébrednünk nekünk is végre s be kell látnunk, hogy elmúltak azok az idők, „amikor ki-ki csak önmagának törekednék megvetni ágyacskáját“ s „csak személyét felemelnie g töprenkednék felmászni az ugorkafácskára“. Röviden: Széchenyire nézve a nemzet nem jogi és nem vérségi fogalom, hanem érték- fogalom, amelynek kialakitáea mem jogi. . ....... KA VGRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN (Lühmdorff Károly rajza Amerling festménye nyomán).
