Keleti Ujság, 1941. augusztus (24. évfolyam, 174-198. szám)

1941-08-24 / 192. szám

/ 194 1. AUGUSZTUS 24 Sl-ogó Lepel nwugloll a. Kolozs­vár megyében folyó sokirányú munkáról Gaal Elemér alispán 370.000 pengőt adott a belügyi kormányzat a szűkölködő!* segélyezésére. Nyilatkozottá községi közigazgatás, a közellátás és közegészségügy helyzetéről Kolozsvár, augusztus 23. Augusztus 24-ikén vasárnap», mont máx többször is jelentettük, tartja meg alakuló közgyűlését a Kolozs-vár- megyei Közjóléti Szövetkezet Goal Elemér al­ispán elnökletével, aki mint a törvényhatóság első tisztviselője, hivatalból elnöke a szövet­kezetnek. Felkerestük Gaal Elemér alispánt s nyilat­kozatot kértünk tőle atrról a valóban nagysza­bású munkáról, amely most kezdődik a megye területén. Az .alispán ismertette előttünk a Nép éf. Családvédelmi Alap célját, amelynek lényege abban áll, hogy intézményessé teszi a magyar szociálpolitikát s beállítja azt a nem- zftépítő, gyarapító munkába. A Közjóléti Szövetkezet tulajdonképpen az ONCSA vég­rehajtó szerve lesz. —, Akik részvényeikkel belekapcsolódnak a szövetkezet munkájába, — mondotta az alis­pán — a magyarságot szolgálják. Meggyőző­désem, högy Kolozsvármegye közönsége ha­gyományos elgondolásaihoz híven, jól és ered­ményesen veszi ki részét a szövetkezet épitő- munkájából. Kissé újszerű még ez a munka, különösen Erdélyben, de ez az áttörés, hiszem, hogy jó fordulópontot jelent Kolozs vármegye életében, és a mai nehéz viszonyok közt vala- mpnzunre biztosítani tudja a kiegyenlítődést is szociális nyugalmat. Gondoskodás történt a sok gyermekes családok megsegítéséről A vármegye alispánja a továbbiak során a következőket mondta: — Fontosnak tartom, hogy tájékoztassam a kolozsvári sajtót a vármegyében folyó mun­kákról A kormány nemcsak komoly elhatározással de tekintélyes anyagi eszközökkel is gondos­kodik a megélhetésükben veszélyeztetett sok- gyermekes családok felemeléséről. A kormány gondoskodása mellett azonban kívánatos és el. engehetetlen a társadalom segítsége. Nem épen. anyagiakban, hanem inkább segítő szándék­ban^ türelemre buzdítással és a közvélemény helye« kialakításával, —- A kormány 60 millió pengős keretet biz­tosított erre a célra folyó évre. — Ebből az összegből elsősorban a sokgifer- mekes családok otthonát- kívánják felépíteni. A nrunkaterv másik nagy jelentőségű tétele a megye területén már ismeretes áüatjuttatás. Ismeretes a háziipari munkák felkarolására ás téli foglalkoztatók létesítésére irányuló te­vékenység is. Egy-egy család megélhetésének erősítésére vagy végleges biztosítására szerfö­lött alkalmas a kisipari és kiskereskedői köl­csönök juttatása, valamint zöldségeskert és gyümölestelepek létesítése. — A kölcsönök folyósításé mellett a helyi viszonyokhoz mérten bizonyos karitativ segé­lyezések is előfordulhatnak, miáltal a sokgger. makes családok terhein könny Hűnk. — Ehhez a munkához kapott Kolgzsv,ár- megye a belügyi kormányzattól 370.000 P.-t, amelynek felhasználása a közeli napokban megtörténik és reméljük, hogy ennek gyümöl­csét a kisemberek rövidesén élvezni fogják. — A meginduló munkához — mondotta az alispán — kérem a társadalom segítségét és a sajtó helyes közvéleményaleikitó támogatását Gaal Elemér alispán a továbbiakban a kö­vetke; őket mondotta­A kivonuló román hatóságok magukkal vitték a vármegyei árvoszék pénzét Ami a vá rmegyei árvaszék jelen­legi helyzetét illeti, közölhetem, hogy a ki­vonuló román hatóságok magukkal vitték a vármegyei árvaszék készpénzét, lététéit, vala­mint- az ezekre vonatkozó főkönyveket, nap­lókat, elnöki jelentéseket és letéti nyugtákat. Az Árvaszék elnökének eddigi megállapítása szerint, hozzávetőlegesen 4 millió lej kár érte eddig a kiskorúakat és gondnokoltakat, nem­zetiségi különbség nélkül. A kihelyezett gyám- pépztári kölcsönökre vonatkozólag az eljárás folyamatban van s a biztositási intézkedése­két a vármegyei tiszti főügyész fogja meg. tenni , — Tekintettel a vármegyei árvaszék r.nvl- ldyiil zilált helyzetére, amelyet a román ki­vonulás okozott, az árvaszék elnöke még ez ív március első napjaiban a gyámügyi köz- igazgatás újjászervezése érdekében körrende­letté! intézkedett s annak eredményeképpen ma már elmondhatjuk, hogy az árvaszék ügymenete — eltekintve az előzőleg már el­mondott szomorú adatokat — teljesen ren­desnek mondható és működés tekintetében bármelyik anyaországi gyámhatósággal felve­heti . a versemet. — Eltekintve a román időkből visszama­radt é tebbszázra menő' elintézetlen ügyda­rabtól. amelyeket már az árvaszék fél V.gn- zott, SőOO uj ügyet intézett el eddig. Az árva- sZéki elnök személyesen beutazta mintegy fe­lét a vármegye körjegyzőségéinek és a szűk- séges intézkedéseket a helyszínén széniéivé sen tetté meg. — Ugyancsak a modern közigazgatás élveit kívánta érvnyésiteni akkőr, amikor személye­sen készíti el az egyes körjegyzőségek szocio­gráfiái helyzetképét. Ez a munkálat, ha egy két év alatt befejeződik, rendkívül nagy lé­pésekkel visz» előre a gyámügyi közigazgatás Ahires budapesti költségvei esek legnagyobb része elkészült, úgy, hogy az egyes községek háztartási helyzete a felettes hatóságoknak teljesen tiszta képet ■nyújt.. A községek anyagi helyzetének teljes mi gif mérésé rendkívül fontos, mert a rende­zésükkel és korszerűbbé tételükkel kapcsola­tos beruházások előirányzásánál feltétlenül az első irányadó szempont. Általában az egész niegye területén a községek rendezését csak több évre elkészíthető tervszerű beosztás alapján lehet clképzélni, mert’ az elgondolás gyors végrehajtása a lakosságnak szmte elvi­selhetetlen terhet jelent-mi^, Egésr, évre biztosított,uaK látszik a vármegye lakosságának ör'eményekkel való ellátása Az egész országban megindult aratási és csépléa munkálatok nagy befolyással voltak az általán,os közellátási helyzet feljavítására. Kolozs vármegye is megérezte a gazdasági élet jómfordulását, mert bár a vármegye te­rületén még nem csépeltek mindenütt, a kö­zepes termés, valamint az anyaországból e hónapban beérkezett őrlemények mennyisége lehetővé tette, hogy a vármegye egész lakos­ságát őrleményekkel ellássák. Augusztusban a vármegye területére beérkező egységes bú­zaliszt mennyisége 28 és fél vagon, mig fi­nom lisztből 10 és fél vagon érkezett be. Ezenfelül az arra-szoruilók ellátására a cséplő­gépek vámgabonáját is igénybe vettük olyan helyeken, aholez lehetséges volt. Tekintettel a közepes termésre, a vármegye gabonával, illetve őrleményekkel való ellátása biztosi, cottnak látszik az egész gazdasági évre. Az uj cséplési rendeletet olyképem fogalmazták meg, hogy végrehajtása során a legpontosabb adatok állnak majd rendelkezésünkre ■ a-vár­hegye ..gabonakészletét illetően. A törvény- hat óság területén most felfektetett ellátásra szorulók katasztere lehetővé teszi, hogy min­den pillanatban pontosan tudjuk, hány' dié­tásra szoruló lakosunk van a,, megyében.:-to\ — Kukoricában, ha hosszú őszünk lesz, ugyaiicsak közepes termés várható. Szálas ta­karmány termés szintén kielégítő. Az álíat­bzórakozó hely Minden este 9 órától éjjel * óráig Ragyogó Sang&ay-görlöR Directrice Kiváló varíeíé-mtísor. lánc La 'Bella Novotha. ■■inaiba HORTHY miKüUb-út 60. SZ. TEbEFOfl: 25-7*1-3 0. ügyét, valamint a törvényhatóság lakossági­nak If’gfontpsabh érdekeit Kielégítő eredményeket mutat a köz­ségi közigazgatás — A vármegyéhez tartozó községek, illető­leg ezek ügymenetét közvetlenül irányító köz­ségi és körjegyzőségekben a közigazgatási élet a jegyzők odaadó és fáradhatatlan mun­kája irr(ivékénl teljesen kielégítő ered­ményt mutat. — A községi igazgatás fenntartásához sziik seges fedezetek és kiadások összeállítása a re'jeser. njjáalakitott rendszer behozásával rrsry í • Kézségekét- okozott, most azonban a Páratlanul gazdag népművészeti és kézimunka kiállítás is lesz a budapesti Őszi Vásáron Budapestről jelentik: A megnagyobbodott ország minden részéből szakadatlanul ér­keznek a szebbnél-szebb kézimunkák és háziipari remekek a szeptember 4-én megnyíló Őszi Vásárra. Ahány darab csak kikerül a ládákból, mind más és más színben pompá­zik, mind más és más csodálatos mintákkal hivalkodik. Itt van már a régi magyar házi­ipar remeke mellett Erdély és Székelyföld, Kárpátalja, Muraköz, Bácska, meg a, Buko­vinából hazatelepített, csángók minden elképzelhető népművészeti és háziipari remeke. Olyan gazdag lesz a vásár kiállításának ez a része, hogy méltón büszke lehet ra az egész ország. A kiállítók tudják, hogy olcsónak kell lenniök, mert csak igy juthat a legkisebb lakásba is azokból a szin- és mintapompás gyönyörűségekből. A vásár szeptember 4—12-ig tart. A féláru utazást és egyéb rengeteg kedvezményt biztositó igazolványokat már országszerte árusítják és ilyent bárki szerezhet magának. takarmányozás célját szolgáló szállás és sze­mes takarmánnyal való ellátás is biztosított, " amennyiben a közellátási kormánybiztosnak jogában áll a szükségletnek megfelelő kere­tet megtartani, amelyből saját hatáskörben intézi el a takarmánykiutolásokat. — A vármegye tüzifa-szükségletének biz­tosítására szolgáló és a vármegye területen föltalálható tüzjfamennyiség nem csak hogy fedezi a szükségletet, hanem abból még Ko- . lozskir város ínak is jut, Az alispáni hivatal az" arra légül etékeáebb szakhivatallal, a M Kir. Erdőfeliigy. Őséggel egyetértve végzi a tüzifdklrita’á-okat Kolozsvár városa és a ta - Ián mégjobban rászoruló Bihar-vármegye ré­szére, — A cukor-, petroleum-, mosószappan-ke­reskedők kijelölése megtörtént és a fenti cik­kekkel va'ó ellátás zavartalanul folyik. Ugyan csak megtörtént a cipőkereskedők kijelölése is. Panaszok itt sem mutatkoznak. A megye területére megállapított keret elegendőnek muta1 kötik. Kú'JégitöiM'lí mondható a vármegye közegészségügyi helyzete A vármegye közegészségügyi helyzetéről az alispá'i az alábbiakban számolt be: — Kolozsvármegye közegészségügyi helyze­te ezidőszerint, — a kezdeti és átmeneti ne­hézségek leküzdése után, — majdnem kielégí­tőnek mondható. Az eddig kinevezett köror­vosok elfoglalták állásaikat és igen nagy kö- tclességtudással és eréliyel igyekeznek a’ mult hibáit eltüntetni. _ '. — A zöldkáré sztes egészségvédelmi szolgá­latok kinevezett atüdkare&piee nővérek aagjt­/ ' mindig vigyenmagával 1 üveg valódi DIANA SÓSBORSZESZT El sem tudja képzelni, hogy hány­szor és hányféle esetben lesz há­lás ezért a jó tanácsért, fl DIÁNA sósborszesz biztos hatású első segítség számo alkalommal. Közismert és világ szerte népszerű, mint bedörzsölő szer. Pompás toroköblitő, fertőtle­nítő szer, szá jvíz. Belsőleg, cukorra cseppentve, mint felfrissítő, Fájda- lomenyhitő készítmény; boroga­tásokhoz, mint hűsítő, csillapító és megnyugtató szer; orrba szippantva, vagy szájon át belélegezve, mint frissítő, felüditő, vérkeringést Fokozó szer fejti ki sokoldalú, de mindig bevált hatását. Mindenütt Lapható ! í gégével seépeo folynak s a tanácsadásokat : timról-Mpra. többen keresik fel. Különösen ■ sok kisgyermekkel jelentkeznek az anyák. — A 7. egészségvédelem nemcsak a születés . előtt, a terhes anyákról való gondoskodás ál­tal történik, hanem igen nagy gondot, fordí­tunk a kisgyermekekre, folytatólagosan tiedig hatóságilag vizsgálják felül az óvódás és is­kolás gyermekeket U — A vármegye területén fertőző betegségek előfordulása igen esakély, igy az utolsó hó­napban: vórheny 4, kanyaró 11, diftéria 1, bárányhimlő 1. szamárköhögés 9. malária 38 és nyílt giimőkor 22 esetben fordult elő. — Igen nagy gondot fordítunk az élelmi­szerek árusításával foglalkozó egyének egész­ségi állapotának felülvizsgálására is. így első sorban a tejgyüjtő telepek és a tej árusításá­val foglalkozókat vizsgáljuk felül. Ugyanez*! a szigorúsággal járunk el a többi élelmiszer í'o rgal omb ahoz.ó i val szemben itt. — A hatósági orvosok minden alkalmat megragadnak propaganda előadások tartásá­ra, amelyek tárgya nagyrészt a?. anya- és cse­csemő védelem, a tuberkulózis. efleni küzde­lem, s ál tolóban az egészségvédelem. Ezeknek a propagandaelőadásoknak r látogatottsága igen kielégítő — fejezte be n agy érdek ességn nyilatkozatát Gaal Elemér alispán Drákói rondsiobályok Romániában a kommu- nisfa rombolót« ellen Budapest, augusztus 23. A Budapesti 1fcr- .tesitö jelentése szerint a román belügyminisz­ter a következő közleményt adta ki: Minden kommunista rombólds felderítése után Antonescu államfő 'parancsából' 20 zsi­dót és 5 kommunista nem zsidót lövetünk agyon. Zár alá vették Romániában a gyapjukészletet Bukarest, augusztus 22. A Romáim egész területén fellelhető gyapjukészletet ár aíi vették. Kivételt képeznek a gyáraknál és a műhelyekben, feldolgozás alatt álló készletek, azonban ezt „ai. mennyiséget is be ke# jelene-. toni. A zárolt mennyiséget augusztus 31-ig, át kell adni a híva totósán megszabott law (MTi.)., ...

Next

/
Thumbnails
Contents