Keleti Ujság, 1941. augusztus (24. évfolyam, 174-198. szám)

1941-08-22 / 190. szám

19-ál. Al GIST! US 22 Mikolajev után Ckersonl is elfoglalták a német csapatok Nyolcvannégy ezer* * fogoly Gomeínél Vezérkari főkátUszáUás, augusztus 21. (Né­met Távirati Iroda) . A véderő főparancsnoksága ködi: Dél-Ukrajvában az SS fegyvernem kötelé­kei elfoglalták a Dnyeper torkolatánál lévő Cherson kikötő- és ipari várost. A Gomel környékén, valamint a Géméitől északra folyó csata a szovjet haderő súlyos veszteségével végződött. Gyalogos, gépesített és páncélos hadosztályaink a légi «nővel együtt működve megverték, megsemmisítették vagy foglyul ejtették 17 lövész- és öt lovassági, bét páncélos- és egy gépesített hadosztály részeit, valamint két légi utón szállított dandárt.. Az ellenség vérveszteségei ismét rendkívül na­gyok. A foglyok száma kereken 84.000-re, a zsákmányolt lövegek száma pedig 848-ra emel­kedett. Kezünkbe ken-ült még 144 pámcétkoesd és két páncélvonat is. Az Urnen, és a Peipusz tavak között elfog­laltuk Novgorod, Kingieett ás Narva városo­kat. Csapataink továbbra is győzelmesen nyo­mulnak előre A légi haderő kötelékei ismét súlyos vesz­teségeket okoztak az Odesszából és Ocsakow- ból a tengeren át menekülő szovjet csapatok­nak. valamint a Dnyepefr-kanyartól keletre vonuló ellenséges oszlopoknak. Légi kötelékeink « Fekete tengeren elsüly- ly esztettek egy 6.000 tonnás szállítóba jót és három másik nagy kereskedelmi hajót súlyo­san megrongáltak. Irtózatos bomba tűzben hátrálnak Bndjenni szétvert csapatat Amszterdam, augusztus 21. (Német Táv­irati Iroda). A londoni rádió a délukrainai hadihelyzettel foglalkozva bevallotta, hogy Budjemni hátráló csapatait- a német zuhand- bombázók állandóan támadják, messze fölül­múlva még a dünkiroheni bombatárna Ifl-f is. (MTI.) Öt nap alatt 529 repülőgép! Berlin, augusztus 21. (Német Távirati Iro­da). A keleti arovonalon a.z elmúlt öt nap alatt. 431, 56. 90, 108, illetve 144 szovjet re­pülőgépet, pusztítottak el a német légi harc­ban vágj- a- földön. Ezzel az 529 szovjet repü­lőgéppel csak 14 eltűnt német repülőgép áll .szemben. (MTI.)-» Berlin, augusztus 21. (Nón- í I a ti Iro­da). A szovjet hadak egyes csoportjai el akar­tak menekülni a Dnyeper torkolatié dekáról. Az SS csapatok augusztus 20-ám négy csapat­szállító hajót, összesen 3.000 tonnányi hajó­teret elsüllyesztettek. Elpusztítottak még két. ágyún«szádot, valamint több kisebb vízi jár­müvet, amelyeken a megvert bolseviki hadak menekülni igyekeztek. (MTI.) Vorosflov rátdítfszózata bt ostrom előtt állő Leninsţrâdhoz HELSINKI, augusztus 21. (Német Táv­irati Iroda.) Vorosilov tábornagy csütörtökön d kora reggeli órákban a moszkvai rádióban felszólítást intézett Leningrad lakosságához. Felszólította a város lakóit, hogy egy ember­ként álljanak talpra a város megvédésére. A felhívás szerint a lakosságnak meg kell erő­sítenie a város védelmét. Mindenekelőtt a hadianyagtermelés fokozása szükséges. A tá­bornagy végül éberségre és könyörtelenségre szálitja fel a város lakosságát a gyávák és a szábotálók ellen. (MTI) Német és finn sikerek a7. és/.;-1 árcvonalon Berlin, aug. 21. (Német Távirati Iroda.) A német és finn csapatok szerdán csaknem tel­jesen felmorzsolták a 43«. szovjet lövészezre­de*. A szovjet csapatok kénytelenek voltak 25 lőszerrel és hadianyaggal megrakott teher­gépkocsit hátrahagyni. Ezenkívül még több viai- és szárazföldi páncélos harcikoosit. tá­bori ágyút, egyéb löveget, géppuskát és akna­vetőt vesztettek. (MTI.) * Helsinki, aug. 21. (DNB.) Hív.' ;;íqs :közle­mény szerint a finn csapatok a Fipn-öbölben egy szovjet, hajókaravánból négy szállitíóhajót megsemmisítettek Ezek 4000—3000—2000. il­letve 500 tonnás hajók voltak, amelyek hadi­anyagot és élelmiszert szállottak. Megsem­misítettek ezenkívül egy 500 tonnás aknake­reső hajót is, amely a szállitóhajókai védte. A hangöi kikötőben a finn tüzérség megron­gált még egy szállitóhajót. (MTI) Odessza állandó bombatüzben Berlin, aug. 21. (DNB.) A német légi had­erő augusztus 20-án ismét támadást intézett Odessza kikötője ellen. Német zuhanöbombá- zók két 6000 tonnás szállitóhajót súlyosan megrongáltak. Égi’, a Krimifélsziget felé ha­ladó 15 ezer tonnás személyszállító hajót Is súlyos bombatalálatok értek, (MTI) Orosz bambavetők Északnémetorszáffban Berlin, aug. 21. fDNB) A csütörtökre vir­radó éjszaka nehány szovjet bombavetö re­pülőgép a keleti hadszíntérről a Keleti-ten­ger partvidéke mentén egész Észak-Német­országig nyomult. Hosszabb ideig tervszerüt- ]emül körzött német terület fölött. A váloga­tás nélkül ledobott, ellenséges bombák semmi említésre méltó kárt nem okoztak. (MTI.) Iránban már biztonságba helyezték a brit és szovfetorosz alattvalókat írón nem kapóit ultimátumot Németországtól LONDON, augusztus 21. (Reuter). Az iráni helyzet fordulópontjához ér­kezett Számítani lehet arra. hogy An glia és a Szovjet támadólag lépnek fel Iránnal szemben. A helyzetről a Daily Mail igy ir: Az iráni válság a legutóbbi 18 őrá ban elérte tetőpontját, miután az an­gol—szovjet jegyzék kívánságainak teljesítését időhöz kötötte. A brit és szov­jetorosz állampolgárok biztonságba való helyezésére intézkedések történ­tek. nehogy bántalmazzák őket abban az esetben, ha az iráni kormány nem teszi meg azokat a lépéseket, amelyek et angol-szovjetorosz felfogás szerint meg kell tennie semlegességének bizon yitására. (MTI.) Tuniszból érkező híreik szerint az iráni nagykövetség megcáfolta azokat, a külföldi sajtóban közölt hireikiet, amelyek szerint, a te- heráni német követ jegyzékei nyújtott át az iráni bonnánynak közölve, hogy Németország megszünteti diplomáciai kapcsolatait Iránnal, ha angol-szovjetorosz nyomásra kiutasítják a németeket az ország területéről Angol csapatérösitések érkeztek Basrába Tunisz, augusztus 21. (DNB.) Damaszkusz- ból jelentik: Indiai és ausztráliai csapatokkal megerősí­tett gépesített osztagokat vontak össze Basrá- ban. Ezeket a csapatokat negymemiviségü hadianyaggal felszerelve' észak felé irányit ják. Szíriái és libanoni repülőterekre sok északamerikai eredetű repülőgép érkezett, Sok felderítő és vadászrepülőgép cirkál Szíria ás Libanon felett. (MTI.) Fiabb francia tiltakozás Londonban Vichy, augusztus 21. (MTI.) Franriaorízöí; tiltakozott Londoniban az angolok bizonyos sziriai cselekedetei ellen. Diplomáciai körök hangoztatják, hogy a Eoosevelt—Churchill nyilatkozatot követő napon a sziriai anaol ha­tóságok és gauéllista elemek• magatartásukkal újabb bizonyítékot, adtak az angolszász két- szinüségről. Vichy ben a gyarműtiigyi minisz­ternek legutóbbi.felhívását „a francaţi, gyarma­tok népeihez“ • Vichy válaszként emlegetik a francia gyaamntbirodalom.itekoaságának meg­bontására irányuló angol, kísérletekre. TOKIÓ, augusztus 21. A japán sajtó figyelme VLadivoszyik felé irányul. A japán közvélemény a legnagyobb érdeklődéssel figyeli a moszkvai hórmasértekezletet megelőző diplomáciai tevékenységeket.. A Tokio Nisi Nisi bangkoki jelentése szerint az Egyesült Államok nagy mértékben csökkentették a Thaiföld felé irányuló olajszállítást, hogy igy nyomást gyakoroljanak Thaiföldre. Egyidejűleg Holland-Indiát is kényszeritették a Thaiföldre irányuló szállítás megszüntetésére. (MTI.) Az egész japán népben, valamint a kormányban nagy felháborodást váltott ki az a tény, hogy Japán vizi útvonalain keresztül amerikai hadianyagot szállítanak Vladi- vosztok felá — Írja a Kokumin Shimbun. A nemzeti szellemű újság szerint az ország különböző köreiben azt követelik, hogy mivel e bajók Japán vizi útvonalain haladnak keresztül, japán részről is megfelelő rendszabályokat hozzanak. A japán nép érd ekló'dése rendkívül nagy e lépés iránt. A Szovjetuniónak angol és amerikai részről tö rtént támogatása a szovjet, harcierő megerő­sítését célozza. Japán azonban, mint a Táv olkelet vezető hatalma, nem nézheti közöm’ hősen a Távolkeleten ezt a fokozott mértékben erősbbödő fegyverkezést, bármilyen fóru­mában történjék is. Angliának és az Egyesült Államoknak a Szovjetunió számára a - Csendes-óceánon keresztül eljuttatott segély nyújtása az európai háborúnak a Távol-..- keletre való kiterjesztését jelenti — fejezi be a lap. (MTI.) Amerikát támogatják háború esetén a Füíöp-szígeiek TOKIO, aug. 31. (DNB.) A Donel-Iroda je­lend ManillábóJ: A .Fülöp-sdgetek elnöke az Egyesült Álla­mok helyettes elnökével rádión beszéJgetést folytatott. Kijelentette, hogy a Füjöp-szige- tek csatlakoznak az Egyesült Államokhoz, ha az Unió beavatkozik a háborúba. (MTI.) Newyork, aug. 21. (Német Távirati Iroda.) Henry Grady, az Egyesült Államok kölcsön­ügyi szervének képviseletében Mamiiéba ér­kezett. A sajtó képviselőinek kijelentette, az a megbízatása, hogy meggyorsítsa a Ftí|öp_ szigetek nyersanyagtermelését, előmozdítsa a demokráciák számára Keletről érkező fontos nyer&hadianyag szállítását, és gondja legyen rá, hogy a nyersanyagok ne jussanak a ten­gelyhatalmak birtokába. (MTI.) A nyugati fiads^nfér eseményei » A német véderő jellenti a vezért főhadiszál- királyi légierő a háború kitörése óta 557 tag- lásről; ját, vesztette el tengerentúli harcokban. (MTI) Gyorsnaszádaink a brit partok elleni elő­nyomulásuk alkalmával megtámadtak egy erősen biztosított ellenséges hajókaravánt cs elsüllyesztettek ogy 5000 tonnás tartályhajót, valamint egy 4000 tonnás tehergozöst. Harci repülőgépeink az Anglia körüli ten­gerrészen elsüllyesztettek egy 3000 l-onná* fehérhajót. A Csatorna partvidéke felett a brit légi haderő légi harcokban négy vadászrepülőgé­pet vesztett.. Akti akutató- és előőrs hajók négy másik brit repülőgépet lelőttek. (MTI) * Berlin, augusztus 21. (DNB) Német harci repülőgépek az augusztus 20-ra. virradó éj­szaka Sunderland és Dover kikötőjét bom­bázták. Dél-Angliában néhány repülőteret is megtámadtak és lelőttek egy leszá.liani ké szülő brit repülőgépet. Augusztus 20-án n Farroer-szigetek mellett egy német repülőgép megrongált egy ezertonnás kereskedelmi tia- jótv (MTI) * Berlin, augusztus 21. (Néni t atí Iroda.) Csütörtökön délelőtt a német vadá­szok nyolc angol vadászrepülőgépet lőttek íe. amidőn azok támadásra indultak a Csatorna francia partvidéke ellen. Oesau őrnagy itt aratta 94. légi győzelmét. (MTI) Mit vesztett Kanada? Oltana, augusztus 2L (Reuter.) A kanadai Angol bombázók Dániát támadták Koppenhága, augusztus 21. (DNB) Angol repülőgépek a szerdára virradó éjszaka, Dá­nia különböző' területei föllé repültek és bom­bákat dobtak le. Eddigi jelentés szerint csak jelentéktelen károkat okoztak. Sebesülés sem történt. Egy angol bombavetö Jütland déli részén lezuhant, személyzete meghalt. (MTI) Az afrikai hadszinterek osoinényci Kóma, augusztus 21. (Ştefani). Az olasz főhadiszállás 443. közleménye: Szerdán brit repülőgépek megtámadták Augustát. Néhány polgári lakos megsebesült. Az anyagi kár je­lentéktelen. A légvédelmi tüzérség a támadó gépek közül egy repülőgépet lelőtt, A tobruki arcvonalon biz ellenség néhány kitörési kísérletét csapataink visszaverték. Jolira,nyzott tüzérségi tűzzel eltaláltuk Tob­ruk kikötőbrreudc zéseit és az ellenséges orö- dité-ekbeu tüzeket okoztunk. Angol repülőgépek ismét bombázták Hm. gházit. A támadásnak halálos áldozata nincs. Néhány épület megrongálódott. Kelet afrik ab an a> gomdari arcvonal különbö­ző szakaszain csapataink heves^'támadásokat é- el l em tárna ti ásókat ha jtottak végre. A Földközi tenger keleti részén két torpe- dóvető repülőgépünk el sülivé t tt agy 10.000 tonnás megrakott tartályhajjót. (MTI.) * Róma, augusztus 21. (Ştefani). Csak ma, 16 nap után határozta ed magái aa árig«-»! ten­OssieliSvfáfe Londonba az angol birodalmi tanácsol ZÜRICH, aug. 31. (Búd. Tud.) A Neue Zür­cher Zeitung londoni tudósítója szerint Roo­sevelt és Churchill személyes-megbeszélésének eredményeként angol birodalmi tanácsot hív­tak egybe Londonba. A tanács összehívását Churchill miniszterelnök már régebbre ter­vezte, de Kanada magatartása miatt nem le­hetett megtartani. TJgy látszik, hogy az at­lantióceáni találkozáson elhárították ezeket a nehézségeket A Daily Mail a szövetségesek harci célja Író) Genf, aug 21 (Német Távirati Iroda.) a Daily Mail a háború utáni brit tervekről irt cikkében azt. követeli, hogy a szövetségesek békekötési célja a Németbirodalom egységé­nek szétzúzása s Poroszország meggyönglté- se legyen. Poroszországot az Elbán tuli terü­letrészre és húsz millió lakosságúra kell szo­rítani. Poroszország nem lehet önálló ország és nem űzhet önálló politikát A szövetsége­seknek az legyen a fő céljuk, hogy Németor­szágot. megfosszák porosz jellegétől, ■»’agy leg­alább i* megkíséreljék, hogy ezt megtegyék. Ujabh Roosevelt—Chore hill találkozó? Londonból származó hirek szerint Ha-Ufa-, lord washingtoni angol nagykövet az újság­íróknak adott nyilatkozatában célzott arra, hogy’ Roosevelt és Churchill újabb személye: érintkezésbe lépnek egymással. A nagykövet helyesnek tartaná, ha az Egyesült Államok és Anglia vezető áliamférfia esetenként találkoz­nának. Csak kölcsönt kaphat a Szovjet Amerikától Washington, augusztus 21, (DNB) Jevv Jones, a szövetségi kölcsöniigyek igazgatója szerdán a sajtóértekezleten kijelentette, az Egyesiilţ Államok kormánya kész kölcsönnel támogatni a Szovjet-Unió északamerikai hadi anyag vásárlását, ha kimerül a szovjet pénz­forrás, Úgy látszik, az Egyesült Államok inkább pénzzel segíti a szovjetet, mintsem hitellel és árucserével, mint az Anglia ese­tében lőtt ént. (MTTV Stjmson kritikái; az amerikai fegyverkezési« ; • Washington, augusztus 21. (DNB) Az Associated Press jelenti a coloradói Denver- ből: Stimpson hadügyminiszter Marshall ame­rikai vezérkari- főnökkel útban a csendesóceá­ni partvidéken rendezett hadgyakorlatokra, Denverbe érkezett. A miniszter kijelentette újságírók előtt, hogy az anyaggazdálkodás a 23 év előtti óvatossággal meghatározott rend­szer mellett történik. (MTI) JÓ ÁRU ÉS JŐ HIRDETÉS ALAPJA A JÓ ÜZLETMENETNEK gwSMgy? Bvafel ser«, Sogy hírfáié«« feje i lentse az 1500 tonnás Cachalot nevii nagy bu várhajó elvesztését. Az olasz főhadiszállásról j augusztus 4-én közölték, hogy ezt. a. buvái- ha.iót olasz torpedónaszád süllyesztette el. (M. T. L)

Next

/
Thumbnails
Contents