Keleti Ujság, 1941. augusztus (24. évfolyam, 174-198. szám)
1941-08-20 / 189. szám
2942. JilGlj£ZT€t& 20 _ 2 DEBRECENT NTÁRÍEGYETEM KIRÁNDULÓI BÁNNI■ i HU NY AD ON. A debreceni nyáriegyetem 50- tagú kiránduló- csoportja erdélyi körútja során, augusztus 15-ikén Bánffyhtmyaddt látogatta meg. A ki- rándulócső port Lengyei Imre dr. tanársegéd vezetésével érkezett Bánffyhmyadra. A hirán. dulókat Daróczi István dr. aljegyző és Laka- fos Andor közigazgatási gyakornok fogadták s megmutatták a vendégeknek Kalotaszeg központjának látványosságait. A kirándulók, akik között főként olasz és német egyetemi hallgatónők és férfiak voltak, nagy élvezettél nézték a gyönyörű kalotaszegi ruhákat és var- rottasokat. A nők egymásután öltöztek fel a népviseletbe és fényképe etették magukat a kalotaszegi fiukkal. A kirándulást közös uzsonna fejezte be a „Tigris“ vendéglőben s a cigányzene mellett táncraperdiilt a vidám társaság. A csinos olasz és német lányok olyan tűzzel járták a csárdáit a magyar fiukkal, mintha a Hortobágyon tanulták volna. A csoport tagjai a legkedvesebb emlékekkel távoztak Bánffylitmyódról s megfogadták, hogy a jövő évben hosszabb időre térnek vissza. • Értesítés. Értesítjük a n. é. vásárló közönséget, hegy Wesselényi Miklós nfcca 3 sz- alatti elárositóholyiink vezetését mai naptól kezdődőié# Szoher Mihály nrírnk vétte át. Igen tisztelt vevőkörünk további sz- támogatását kérve, vagyurk teljes tisztelettel: .ETNÄ“ Bőrönd és Bőrdiszmüarugyár R. T. Kolozsvár, Fejedelem utca 15 szám. — FELHÍVÁS A TŰZHARCOS-ZENÉSZEKHEZ. A Magyar Országos Tűzharcos Szövetség kolozsvári főcsoportja kéri zenésztagjait, hogy pénteken délután 7 órakor jelenjenek meg hangszereikkel a Szövetség székházában (Deák Ferenc-utoa 6.) Megjelent az aj őrlési rendelet! Csak a vásárlásra jogosított és megbízott malmok őrölhetnek búzát és rozsot Budapest, augusztus 19. A Magyar Távirati Iroda .jelenti: Az augusztus 15-én meg. jelent hivatalos llap kormányrendeletet közöl a gabona kiőrléséről. A rendelet figyelőmbe veszi az uj termés következtében beállott helyzetet és az utóbbi hónapokban kiadott Venceleteket kisebb módosításokkal egységbe foglalja. Az őrléssel kapcsolatos legfontosabb tudnivalók a következők: A kereskedelmi, vegyes- és vámőrléssel foglalkozó malmok búzából legalább 82%, de legfeljebb 85%, rozsból legalább 73, de legfeljebb 76% tiszta súlyú lisztet kötelesek ki- őrölni. A kiőrttési százalékot mindig az öltésre felijntött tisztitatlan buza, illetve rozs súlya után kell kiszámítani. A kétszeres kiőrlése a rendelet értelmében a rozs kiőrlési arányával esik egy tekintet alá. A felőrölt gabona és előállított őrlemények mennyiségét a kereskedelmi- és vegyes őrléssel foglalkozó malmok kg.-okban kötelesek a Hombárnak bejelenteni Ugyancsak kötelezi a rendelet a fenti malmokat a kiőrlési százalék bejelentésére is. A bejelentés ebben az esetben is a Hombárnak küldendő' meg. A búzát és a rozsot kereskedelmi őrlésben csak vásárlásra jogosított és azok a malmok őrölhetnek, amelyek részére a Hombár őrlésre gabonát utal ki. Ha a kizárólag vámőrléssel foglalkozó malom műszaki berendezésével a rendeletben megállapított kiőrMsi arányt elérni nem tudja, kérheti, hogy a kiőrlcsi arányt a péinz- ügyigazgatéság szállítsa le. A kiőrlcsi arány a búzánál legfeljebb 78%-ig, rozsnál pedig legföljebb 70%-ig szállítható le. A malomtulajdonos számára a műszaki hiányosságot az illetékei iparfoliigyelő igazolja. A rendelet értelmében a vámőrffésből származó őrleményt 20 órától reggel 6 óráig terjedő időién a malomból kiadni, vagy elszállítani tilos. z inházi hírek Ma négykor : AScárlcv, szabaJféren Ma, szerdán négykor a ref. kollégium udvarán ismét szinrekerül az Akárki, játék a gazda# ember haláláról szóló hatalmas népi minisztérium. Helyárak: 1, 1.50 és 2 pengő. KAI) DE fOLOESE PARFUM B SC HWARZIOSE SOHNE Tálos Nándor ötszörös uszóbajnok Vasárnap befejeződött a háromnapos úszóba jnoki viadal. Legteljesebb elismerés illeti Tátos teljesítményét. Ez a fiatal fiú 100 métertől felfelé 1500-ig minden számban bajnokságot nyert. Ehhez fogható általános győzelmet csak Eperjesi Béla mutatott fel 1917-ben és 1918-ban a hadibajnokságoknak nevezett uszómérkőzéseken. A jólértesültek számára Tátos győzelme nem volt meglepetés, hiszen már az elmúlt évben is négy számban nyert, bajnokságot. Az idén ezt még eggyel meg te. teste. Tátosnak az elmúlt két évben elért teljesítményeit az alábbi Jcis táblázat mutatjf ki legszemlélt etőbben: 1940. 100 m,: (Eleméri 1:00.4) 200 m.: Tátos 2:15.4 400 m.: Tátos 4:54.2 800 m.: Tátos 10:16 1500 m.: Tátos 20:00.8 1941 latos 1:00.4 /). Tátos 2:16.8 p. Tátos 4:53.9 p. Tátos 10:24.4 p. Tátos 19.35.4 p. UJ DISZKOSZVETŐ VILÁGCSÚCS! — Halálos áldozatokat követelt a Granada környékén pusztító árvíz. Madridból jelenti a Stefani-iigynefcség: Granada vidékén hét. főn nagy vihar és jégeső tombolt, amely súlyos pusztítást okozott a terményekben. Számos házat elöntött a víz, úgy, hogy segély- csapatokat kellett kiküldeni. Az elemi csapás következtében egy férfi és egy nő meghalt. (MTI.) — Versenytárgyalás. A kolozsvári 9. sz. helyőrségi kórház karbahelyezési munkálatokkal kapcsolatban: X. Bontási, föld, kőműves, szigetelő. II, Acs. Hl. Bádogos, IV, Asztalos. V, Szobafestő és mázoló, VT, Kályha. VII. Viz, csatorna és villanyszerelő. VIII. Lakatos munkáira a m. kir. honvéd építési igazgatóság kirendeltsége a IX hadtestnél (Kolozsvár, Honvéd-utca 10. sz.) 5596/ép. ig. kir. 1941. sz. alatt versenytárgyalást hirdet. Az ajánlatok felbontása 1941 szeptember 9-én, 11 órakor lesz Kolozsváron a Honvéd-u. 10. sz. alatti hivatalos helyiségben. A teljes szövegű versenytárgyalási hirdetmény, költségvetés és ajánlati feltételek az építési kirendeltségnél, Kolozsvár, Honvéd-u. 10 sz,, I. em. ivenként 40 fillér ellenében átvehető. Terveket ugyanitt lehet megtekinteni. A terveket a megrendelő hivatal nem adja ki. Kolozsvár, 1941 augusztus 14, Uţ 99ra8nap“"8orozat Erdélyben Rövidesen befejeződnek a mezőgazdaságban a be takarítási munkálatok és megkezdődik az uj termelési év előkészítése. Sok gazda modem eszközökkel és gépekkel indul neki az uj kampánynak. Ez a törekvés az ócskavasgyiijtés eredményében is érezteti hatását. A kiselejtezett mezőgazdasági eszközöket ugyanis sok helyütt máris felajánlották a f&bgyttjf&Tók, mély. fokozott gondot fordít, az elavult és használaton kívül helyezett mezőgazdasági felszerelések összegyűjtésére is. A nagyarányú épitkezésuek is hatása van az ócskavasgyüjtésben. A régi házak bontásánál ugyanis nagymennyiségű vasnnyag — használhatatlan szerkezetek, traverzek, csövek, törött göbar.vasak, sitb. — keiül ki, ezek összegyűjtésére szintén a féímgyüjtő kapott megbízást. A vasmpok sorozata most Erdélyben folyik, Szilágy cs Szolnok-Doboka városai és községei kerülnek sorra. E vidéken Zitákon lesz az első vasna.p, utána Szálágysomlyó, Kraiszma és T ásnád következnek. /portKi retdó Évadnyítás az Nß I-ben Kolozsvárott KAC-SaíBTC la*á!k ózó KOLOZSVÁR, aug 19, Évadnyítás a Nemzeti Bajnokság I. osztályában! ... A Szent István nap hangulatának ünnepélyességébe illeszkedik most be az idénykezdet, amely Kolozsvár labdarugó sportja számára külön jelentőségű A Kolozsvári Atlétikai Club végre múltjához, jelenéhez és elhivatottságához híven méltó szerephez jut, az NB. I. küzdelmeinek osztályrészese és a bajnokság első fordulóját játsza. Ellenfele a Salgótarjáni BTC, a jóképességü vidéki amatöregyüttes, amely a szorgalmas középcsapatok mintaképe. A KAC-ot bizalommal lehet útjára engedni. mert a helyenként meg is erősített csapata végre összetanult együttessé forrt. A Szolnok ellen aratott legutóbbi győzelme rangjelzésnek számított a nagy mezőny vetélkedői között, de egészen bizonyos, hogy ‘ a SalBTO ellen is rendkívül keményen meg keö küzdenie a gyó'zelemért. Véleményünk szerint ez nem is fog elmaradni. A mérkőzést az egyetemi stadionban játszók, kezdete fél 5 óra, birója Thomas dr. (Debrecen). Az első forduló egyéb mérkőzései: Nagyvárad: Nagyváradi AC—Újvidéki AC, Szolnok: Szolnoki MÄV—Uampart, Budapest: MÄVAG —Újpest, Csepel: WMFC—Szeged, Gamma— Kispest. * Szent Istvánkor a Magyar Kupa mérkőzések is megindulnak. A kolozsvári csapatok közül a KEAC Marosvásárhelyen az ottani munkás csapattal méri össze erejét, a KMSC pedig Désen küzd a továbbjutásért. Nagyszabású szabadfogású birkózó sport- esemény Kolozsváron Kolozsvár, augusztus 19. A Tűzharcos Szövetség kolozsvári főcsoportjának rendezésében szombatom Kolozsváron az ország legjobbjainak részvétele melleit nemzetközi „Gats as Oatsh Can“ („Fogd. ahol éned“) birkozóven-eny kerül bemutatásra, amelyen kiváló szabadstilusu bajnokok lépnek a szőri- tóba. A verseny külön érdekessége, hogy az első dijat képező babérkoszorút az 57 éves Lovas Antal, o világhírű marathoná szenior futó hozza haza Budapesttől Kolozsvárig, aki a 408 kilométeres távot négy nap alatt fogja befutni. A birkózó bajnokság Lovas Antal nmrathoni futó Kolozsvárra való beérkezésével augusztus hó 23-ikán szombaton előreláthatólag esti 8 őrakar veszi kezdetét, 1 Liizmannstadt, aug. 19. Lám pert, a hires rémet dlszkoszdobó 53.25 méteres dobással uj világcsúcsot állított fel. Dobásai a következők voltak: 52.40, 53.35, 51.10, 49.80, 50.65. meghívásos teniszverseny és TÁNCOS KERTI ÖSSZEJÖVETEL KOLOZSVÁRON. A KTC és KAC, Kolozsvár két vezető teniszegyesülete' a MOLSz Erdélyi Kerületéinek megbízásából augusztus 23. és 24-ikén meghívásos ten i «z,versenyt j-endez a KTC sétatéri tenisztelepén. Tekintettel a lal>- dahisínyra, a verseny sziikebb keretek között kerül lebonyolításra, és azon Nagyvárad és Kolozsvár legjobb férfi teniszjátékosai /esznek részt. A rendezőség a meghívókat már szétküldte. A ’verseny befejezése után, 24 ikén este 20 órakor a KTC tenisztelepén táncos fleikiken-estély lesz, amelyre ajánlatos jó előre asztalt foglalni. A verseny közönsége a hely -ainen vehet részt a. sportolók, mulatsága amelyre az egyesület vendégeiket is szívesen lát. Asztalfoglalás köznapokon délelőtt 25-70. telefonszámon. A KMSC HÁZI BÍR KOZÓ VERSENYE. A KMSC bii'kozószakosztály, augusztus 20-án Szent István napján, délulán fél 4 órai kezdettel, görög-római házi birkozóversenyt rendez a Vasmunkás Otthon Fejedelem-utcai nagytermében. A birkózó versenynek 40 indulója van, az egyes csoportgyőztesek résztvesz- nek a szeptember 7-én Kolozsváron sorrake- rülő Budapest, Szeged, Kolozsvár városok közötti birkózó versenyen. A birkózó sport népszerűsítése végett a KMSC belépti dáj nélkül rendezi meg háziversenyét. Augusztus 30—31-én lesz a Máriaffy- serleg visszavágó-találkozója Marosvásárhelyen. Az első, mint ismeretes, Kolozsváron marosvásrhelyi győzelemmel végződött HARBIG 46.7 MP.! Ilyen időt futott a colombesi stadionban rendezett 400 m. előnyversenyen . Erdélyiek a vidéki ökölvivóbajnokságon amely két napja folyik Budiapesteu. Légsuly- bam: Pavlicsek (Érsekújvár), gy. Fodor (Marosvásárhely) ellen, Dzuriik (Debrecen) gy. Mihály (Marosvásárhely) ellen, Dénes (Nagyvárad) gy. Pavliesek (Érsekújvár) ellen). Harmatsulytban: Slezák (Kolozsvár) gy. Péter (Marosvásárhely) ellen, Tóth (Kis. kunfélegyháza.) gy. Mibályfi (Nagyvárad) ellen. Gaál (Nagykőrös) gy. Auer (Maros, vásárhely) ellen. Daróczi II. (Kolozsvár) kiüti Bartát (Debrecen), Egyházi (Komárom) gy. Szerző (Nagyvárad) ellen, Boer (Maros- vásrhely) kiüti Faikasvölgyit (Eger), Dau róezi II. (Kolozsvár) ellenfele. Fuhrmann (Salgótarján) sérülés miatt feladta. Könnyű- sulvban: Vécsel (Debrecen) ellen Daróczi I-et sérülése miatt lelép te tik, Antal (Kecskemét) gy. Sipos (Kolozsvár) ellen. Váltó- suLyban: Magyarffy (Kaposvár) gy. Ber- miamta (Nagyvárad) ellen. Szász (Marosvásárhely) gy. Fúrj ász (Érsekújvár) elírni. K3- zépsulyban: Kalló (Érsekújvár) gy. Mon* (Nagyvárad) ellen. Félnehézsulyban: Kram- cael (Eger) gy. Gál (Nagyvárad) dien. A Derma fa Művek Bőr* és Cipőgyár R. T. Kolozsvár igazgatósága, felügyelőfoizofis 3901, S’iszív selői kara és munkássága mély megilletődéssei tudatja vezérigazgatójának és a vállalat egyik alapítójának dr FARKAS MÓZES tárnái le Budapesten, 1941. augusztus 17.-én este, hosszas szenvedés után bekövetkezett halálát. H megboldogult egész életét, szünet nélküli tevékenységét kizárólag a vállalat felvirágoztatásának és alkalmazottai boldogulásának szentelte. Elhunyta pótolhatatlan veszteség mindannyiunkra. Temetése 1941. augusztus 20.-án, szerdán d. u. V26 órakor Kolozsvárt, vállalatunk gyártelepéről történik. Emlékét soha el nem múló kegyelettel és hálával fogjuk megőrizni