Keleti Ujság, 1941. augusztus (24. évfolyam, 174-198. szám)
1941-08-20 / 189. szám
1941 /ti;GtĂ2îlS Fontos erdélyi kérdések megoldására tett ígéretet a miniszterelnök az Erdélyi Párt elnökségének A púrt a munkás.kér«lésekben törvényjavaslatot terjeszt a kormány elé KOLOZSVÁR, ang. 19. A* Erdélyi Pár* elnöksége — mint már megírtuk, —■ augusztus 13-ikán kihallgatáson jelent meg Bárdossy László miniszterelnöknél. A kihallgatás során az elnökség több igen fontos kérdés megoldására tett előterjesztést. így elsősorban a szórvány-kérdés rendezésére hívta fel a miniszterelnök figyelmét- A miniszterelnök a legnagyobb figyelemmé) hallgatta, meg az Erdélyi Párt. vezetőinek a szórvány-kérdés gyakorlati megoldására tett előterjesztését és ígéretet tett annak megoldására. Meleg érdeklődéssel hallgatta végig a miniszterelnök az iskolák helyzetér«», a lelkészek knngmájára, valamint a kolozsvári rádióleadó állomás felállítására vonat, kozó előterjesztést is. Az Erdélyi Párt Vezetői a továbbiakban hangsúlyozottan felhívták miniszterelnök figyelmét a munkaügyi kérdések sürgős rendezésére ts. Ezek közül elsősorban a munkaügyi felügyelőségek felállításának szükségességét hangoztatták- Ebben a tárgyban a párt vezetői már korábban lépéseket tettek az iparügyi miniszternél, aki tel jes jóindulatot mutatott a kérdés megoldására. Az elnökség rámutatott arra- hogy az iparfelügyelőségeknek rendkívül fontos feladata van az ország ipari életében- Legfontosabb szerepe, hogy ellenőrizze az iparűzést. Ez annál is inkább fontos és sürgős feladat, mivel a jelenleg működő ipáid szervek és hatóságok működési területe annyira szétágazó, hogy az ipar gyakorlásának ellenőrzését nem tudják ellátni. A miniszterelnök megértéssel és látható érdeklődéssel fogadta az Erdélyi Párt vezetőinek fejtegetését és kifejezte azt a meggyőződését, hogy az iparfelügyelőségek felállítása, — amely az anyaor szagban ismeretlen fogalom — az ország ipari életét nagy lépéssel viszi majd előbbre. Kijelentette, hogy az iparfelügyelőségek felállítására vonatkozó miniszteri rendeletet egyébként az igazságügyi minisztérium törvényelőkészítő osztálya már megfogalmazta és rövidesen kihirdetésre is kerül. Az elnökség meleg szavakkal köszönte meg a miniszterelnök intézkedését és nyomatékkai kérte, hogy az iparfelügyelőségek ne csak jelleget, hanem komoly hatáskört is kapjanak. Az Erdélyi Párt vezetői ezután a munkakamara intézményének szükségszerűségét hangoztatták a miniszterelnök előtt, majd a munkaközvetítés államosítását és a szakmai szervezetek egységesítésére tettek előterjesztését. A miniszterelnök megelégedéssel vette tudomásul. hogy ezekben a fontos mnn- kás-kérdésekbem az Erdélyi Párt vezetősége szakkörök meghallgatása ntán törvényjavaslatot terjeszt - kormány elé. Hatalmas tűzvész pusztított a newyorki East River rakparton öt halálos és ötven sebesült áldozata van a nagy* arányú tűznek — 100 tonna benzin és nagymennyiségű hadianyag pusztult el Jö#wyorlc, augusztus 19. (Reuter.) Az East- River rakparton hatalmas tűzvész keletkezett, amely robbanások sorozatával kezdődött. Egy amerikai tehergözös és több megrakodott kisebb szállitóhajó kigyulladt. Az a veszély fenyegetett, hogy a tűzvész átterjed a kikötő szárnyára ás. ahol angol hajók horgonyoztak. Közvetlenül az első robbanások titán a ,,Pa- nueou nemi amerikai teherkőzöe kigyulladt és és lobogó lánggal égett. Ekkor a partra kipányvázott köteleit elvágták s a gőzös lángolna lássam úszni kezdett a nyílt tenger felé, A kigyulladt bárkákat is szabadon engedték s a parti tűzoltóság fecskendőkkel hozzálátott, hogy megakadályozza a tűzvész továbbterje. lését. Az East-River rakódó parton keletkezett tűzvésznek eddigi jelentés szerint 5 halott és fiO sebesült áldozata vem. Ez a szám valószínűleg még növekszik, mert a kikötőben lévő hajók tengerészei közül sok hiányzik, A tűzvész következtében több, mint 100 t-onna benzin és nagymennyiségű hadianyag pusztult dl. Húszra emelkedett a halálos áldozatok száma Newyork, augusztus 19. (Ştefani.) Újabb jelentéseik szerint az East River rakpartján iAoadfc ÜJUvOTi RafiBWs áUdozdkAzeíc száma buszra emeOeedett. A kár több mOHó doVúr, nem szárait»» a „Phtomoo“ teherhajó és rakománya ór+ófeőt.. A hajót a, láncok feijes'm elpusztították:. Úgy tudják, hogy Angliáinak szánt nagymennyiségű hadianyaggal volt megrakva. A csend őrség folytatja a vizsgálatot., tehetséges, hogy a tűzet, gyújtogatás okozta. i'MTI.) Cllé*l fari a liépviseiohá« állandó óssxeférhefeVien- séqi bizollsága A Magyar Távirati Iroda jelenti: A képvi- selöház állandó összeférhetetlenségi bizottsága 1941 évi augusztus 27 -én, szerdán délelőtt 12 órakor az 1. ez, bizottsági teremben összeül. Tárgy: 1. Gróf Széchényi Lajos országgyűlési képviselőnek önmaga ellen bejelentette összeférhetetlenségi ügye tárgyalása, 2. Gesztelyi Nagy László országgyűlési képviselő ellen Szolnoki Imre gyulai lakos által bejelentett összeférhetetlenségi ügy előadójának megválasztása, és az első tárgyalási határnap kitűzése. A bizottság elnöke kéri a bizottság tagjait, hogy az ülésen feltétlenül megjelenni szíveskedjenek, mert a bizottság határozat- képtelensége esetén kénytelen lesz a házszabályok 55. §-át. alkalmazni. Inţjyen kaphatnak nemesített repceve? őuoa qol a gazdák Budapest, eug. 19. A földművelésügyi miniszter intézkedésére, a vetéshez szükséges katasztrális holdanként! legfeljebb 8 kg, eredeti Esterházy nemesített, ennek elfogyása esetén utántermelt repcevetömag zsákkal ingyen kerül kiosztásra a Futuna Részvénytársaság utján a szerződése« termelők számára. A termesztési szerződést kötő gazdák leszállított termésük súlyának 60%-a erejéig a Futur» Részvénytársaságtól hivatalos áron rep- oepogácsát is igényelhetnek. A termesztési szerződést a Futura Részvénytársaság Központjánál (Budapest. V. Vigadó-u. 6.) vagy az Olajmagértékesitő Szövetkezetnéd (Budapest, V. Akadémia-u. 6.) lehet kötni. A szerződés megkötésekor ugyanitt igényelhető az ingyen vetőmag. A földművelésügyi miniszter nyomatékosan felhívja a gazdaközönség figyelmét a repcefcermesztés nagy fontosságára és arra, hogy a szerződéses termesztés a gazdák számára különleges előnyöket biztosit. A repce látástól vakulásig peng a kasza, hogy uj termésből legyen kenyere a magyarnak. A veritékes. kimentő munkában elcsigázott szervezet újjászületik, ha a valódi DIANA SÓSBORSZESZ frissíti fel és erősiti meg. Aki a homlokát, a tarkóját, a karjait és a lábait bedörzsöli ennek a csodálatos szernek néhány cseppjével, játszva végzi nehéz munkáját és utána üditő álomra hajtja a fejét. A valódi DIANA sósborszesz mindenütt kaphatói JELENLEGI ÁRAK: urába eredeti | közép 1 nagy palack 70 f. 1.20 P. 3.50 P. fi .10 P. vetésére a legalkalmasabb idő az augusztus második fele. (MTI.) Uf rendelkezések az OH saeoIfpáSfaf ásíaSró! Tíz százalékkal emelik a táppénzt és a nyugdíjakat — Kiháza» sifási segélyt folyásit az Oil — Fontos munkásvédelmi intézkedések A Magyar Távirati Iroda jelenti: A Hivatalos Lap augusztus 20-i számában jelenik meg a társadalombiztosításra vonatkozó törvényes rendelkezések módosításáról szóló rendelet, amelynek szociálpolitikai szempontból igen nagy horderejű rendelkezései három fő csoportba sorozhatok: Az első csoportba tartoznak azok a rendelkezések, amelyek a munkavállalók javára a társadalombiztosítási szolgáltatásokat jelentős mértékben emelik. A betéti biztosításban a táppénz 10%-al növekedik. A bérpótlékolás mértékének megfelelően jelenleg 15%-kal emelkednek a baleseti járadékok. Az öregségi és rokkantsági biztosítás szolgáltatásait a rendelet két irányban emeli. Az eddigi 120 pengős járadéktörzs 150 pengőre emelkedik, a fokozódó járadékrész pedig a munka bérpótlék olással egyezően ugyancsak 15-al növekedik A rendelkezések második nagy csoporttá családvédelmi jellegű. A születési segélyek mértékének felemelésén felül a rendelet a pénzsegélyek ée egyéb szolgáltatások emelését- határozta el a nős és gyermekes biztosítottak javára. Egészen úttörő jelentőségű a feleség és gyermek után rendszeresített táppénzpótlók. Az öregségi és rokkantsági biztosításban a rendelet az eddiginek kétszeresére emeli a gyermekpótlékot és hatályon kivül helyezi azt a rendelkezést, amely eddig a gyermekpótlé- kok összegét a járadékok egyötödére korlátozta. Ezentúl tehát akárhány gyermek után is jár gyermekpótlék. A családalapítás lehetőségét és ezen keresztül a népszaporodást kívánja e]ömozditam az a rendelkezés, amely szerint a férjhezmenn biztosított nőnek 100 hét után kiházasásitást- segélyszerü végkielégítés jár. A családvédelem szempontjából fontos az a rendelkezés is. amely a katonai szolgálatot, teljesítő biztosítottaknak itthon maradt hozzátartozói részére a társadalombiztosítás támogatását ellenszolgáltatás nélkül (járulékfizetés) a bevonulástól számított hat hónapra megadja, A rendelkezések harmadik csoportjába sorolhatók a. biztosítási kötelezettséget, továbbá a biztosítási önkormányzatot és iga^atást érintő, valamint azok a rendelkezések, amelyek az eddigi szabályok világosabbá ée v4ta- mentesebbé tételét szolgálják. __ A Tűzharc során 14 kommunistát lőttek agyon Nagykikinda határában A csendőrség liulntja a banda megszökőll lagjail Ntlgybccßkcrek, augusztus 19. Mint- Nagy- becskerekrőJ. jelentik, kommunista bandák a Bánságban folytatják romboló tevékenységüket. A német csapatok, veteránt a becskereki csendőrség állandóan tisztogatja a bandák által veszélyeztetett területet. Az elmúlt nap Nagykikinda határában az egyik csendörkiilönitmény találkozott egy kommunista bandával. Tűzharcba kevereditek, amelyben 14 hóm• manistát agyonlőttek, de több csendőr is megsebesült. A kommunisták nagyrésze megszökött. Kézrekeritésűkre fegyveres erőket küldtek Nagykikindára.